Folytatás ...Thiatira

Jézus párhuzamot von a középkori egyház és Jezábel uralma között. Thiatirában, a királylány erődítményében – a hatalmi kereszténység és a föld királyainak szentségtelen szövetségében – mindig az egyházi tekintély dominált. A Vatikán pogány idők óta a „jövendőmondás hegyeként” ismert („magát prófétának mondja”), a római pápa pedig „Krisztus földi helytartójaként” a tévedhetetlenség igényével jelent ki hittételeket („tanít”).

Isten azonban idői korlátok közé rekesztette a középkori egyház uralmát (Jelenések 2:21). Ezt az időt Dániel könyve alapján tudjuk azonosítani:

„A tíz szarv pedig azt jelenti: Ebből az országból tíz király támad, majd egy újabb támad utánuk. Az különb lesz az előbbieknél, és három királyt fog megalázni. Sokat beszél majd a Felséges ellen, és a Magasságos szentjeit pusztítja. Úgy véli, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényt. Az ő kezébe adatnak ideig, időkig és egy fél időre.”
Dániel 7:24-25

Ahogy az előző tanulmányban Pergamonnál láttuk, a kereszténység súlyos válságba került a 313-as konstantini fordulat után. A váratlanul nyert világi előnyök megrészegítették az egyházi vezetőket, és elindult a verseny a hatalomért. Bár Róma püspökének sikerült felülkerekednie ellenfelein a Szentháromság-tan körüli teológiai vitában, a Római Birodalmat ért támadások egy ideig korlátozták befolyását.

Dániel jövendölésében azt olvassuk, hogy a pápaság három királyt fog megalázni, mielőtt teljhatalomra jut. A prófécia a Római Birodalom három ariánus (Szentháromságot tagadó) utódállamának sorsát vetítette előre. Ezek a királyságok – a herulok, a vandálok és a keleti gótok – egyrészt fizikailag támadták (fosztogatták, ostromolták) Rómát, másrészt eszmeileg is szembeszegültek a Róma által képviselt Szentháromság-Istennel. Mindhárom királyságot a császárok katonai ereje kényszerítette térdre – a pápaság védelmében.

A hatalmi harcnak Justinianus bizánci császár vetett véget. Megerősítette a római pápa elsőségét, az összes gyülekezet legfőbb fejeként ismerve el őt, továbbá felhatalmazta az eretnekek hathatós „helyreigazítására”. 534-ben kiadott jogi kódexe az egész birodalmat a niceai hitvallásban meghatározott katolikus egyház – és ezzel a pápaság – uralma alá helyezte. Róma városa ekkor azonban éppen a keleti gótok fennhatósága alatt állt. A bizánci seregek 538-ban foglalták vissza a várost, így a császár által kiadott kódex jogilag ekkor lépett érvénybe Rómában.

Bár a keleti gótok ezután többször is megpróbálták visszaszerezni itáliai területeiket, győzelmeik rövid életűek voltak, és Róma nem lett többé királyságuk része. A kiirtásukig vívott háború még közel húsz évig elhúzódott, de ez a pápaság jogi státuszát már nem érintette. 538-ban a kezébe adatott a hatalom.

Jezábel vasmarka

A valdens keresztények sorsa mutatja, hogyan bánt Róma a hatalmát megkérdőjelezőkkel. 1487-ben a pápa egy bullát adott ki, melyben követelte kiirtásukat, de az akkor ellenük szervezett keresztes hadjárat kudarcot vallott. 60 évvel később a francia király újra háborút indított ellenük, aminek végén a valdensek egy időre haladékot kaptak.

Végül 1655-ban a savoyai herceg ultimátumot adott nekik: vagy két héten belül felveszik a katolikus hitet, vagy biztos halál vár rájuk. A parancsot megtagadó népcsoportot olyan brutális kegyetlenséggel irtották ki, hogy egész Európa felhördült rajta. John Milton angol költő verse is ennek a felháborodásnak ad hangot:

A piemonti vérengzésre

Uram, bosszuld meg szentjeid, kiket
az Alpesek haván kardélre hánytak;
torold meg mind a vértanút, ahány csak
harcolva melletted vallott hitet.

Nyögésükre maradhat-é süket
a fül? – Szelíd nyáját az ős karámnak
szétszórta a piemonti vadállat:
zudult le nő s gyerek – hörgésüket

a völgy a szirtre dobta, az pedig
tovább az égre – ennyi vért se látott
Itália, hol még pöffeszkedik

a zsarnok – ám a drága vértől ázott
mező szabadságot terem meg itt
s megtörik rajt a babilóni átok.

(1655. – Képes Géza fordítása)

Dániel próféciája egészen pontosan 3 és fél évben határozza meg a pápaság teljhatalmának idejét: [1] ideig, [2] időkig és egy fél időre. A bibliai próféciák 30 napos hónapokkal számolnak (vö. Jelenések 11:2-3), így kapunk a Dániel által megjövendölt időre 1260 napot (3,5×360). Ha alkalmazzuk a prófétai nap-év elvet (l. előző tanulmány), megkapjuk a végső eredményt: 1260 évet.

A pápaság 538-ban kapta meg a kereszténység fölötti teljhatalmat, amikor felszabadult az utolsó ariánus királyság elnyomása alól. 1260 éves jezábeli rémuralma 1798-ban ért véget (538+1260=1798). Ekkor Napóleon tábornoka, Berthier, bevonulva Rómába, megszüntette a pápai államot, és ezzel Justinianus kódexét is hatályon kívül helyezte. A fogságba hurcolt idős pápa másfél év múlva meg is halt, és sokan úgy gondolták, a pápaság intézménye ezzel örökre véget ért.

Néhány évvel később új pápát választottak ugyan, de a katolikus egyház társadalmi befolyása így is végzetes csapást szenvedett. Az ateizmus térhódítása egy időre visszavonulásra kényszerítette a hatalmi kereszténységet. Mindez nem a véletlen műve volt. Isten már évszázadokkal korábban rendelkezett a hűtlenné vált egyház büntetéséről: „Íme, én betegágyba vetem őt…” (Jelenések 2:22a). A katolikus egyház történelme azonban ezzel nem ért véget, ezért így folytatódik a jövendölés:

„Íme én ágyba vetem őt, és azokat, akik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. És az ő fiait megölöm halállal…”
Jelenések 2:22-23, Károli