A legkedvesebb ivócsésze
Az ivócsésze most is ott állt a korsó mellett a szobában, ahol mindig szokott. Nagyon megbecsülte mindenki,hiszen a ház kicsi úrnőjének kedves edénye volt ez.
- Bizony - mosolyodott el magában a csupor -, belőlem tanult meg inni a leányka. Nem is lehetett neki másból tejet adni. Vigyáznak is rám a háziak, nehogy összetörjenek, mert jaj, mit szólna ahhoz Jairus leánya? Tán még a szemét is kisírná utánam.
Pedig volt olyan idő, amikor hiába kínálgatták a leánykának az ételt, az italt, nem evett, nem ivott semmit. Szomorú volt az egész ház, hang se nagyon hallatszott egész nap. Még a szolgáló is elfelejtett énekelni, pedig előtte csak úgy zengett a hangja. Mert megbetegedett Jairus leánya. Először csak a nevetés tűnt el az arcáról, aztán egyre csak fogyott, sápadozott, míg egy napon ágynak esett. Hiába kérdezgette az anyja, az apja:
- Mit innál, mit ennél, drága gyermekem?
A kisleány csak a fejét rázta. Hiába öntöttek belém forró tejecskét, vagy finomabbnál finomabb nyalánkságokat. A leányka semmit sem kért. Apja és anyja kétségek között vergődött. Hiába hívták az orvosokat, egyik sem tudott segíteni. Végül a leányka már szólni sem tudott, csak feküdt hangtalan, lehunyt szemekkel az ágyán.
Ekkor az édesanya így szólt férjurához:
- Bocsáss meg uram, hogy újra szólok, hiszen te jóval bölcsebb vagy énnálam. De ma reggel a piacon hallottam, hogy a csodatévő rabbi, Jézus, hamarosan városunkba érkezik. Talán ő tudna segíteni a kislányunkon...
Jairus tehetetlenül nézett a feleségére:
- De hiszen a zsinagóga elöljárója vagyok, hogy mehetnék én egy vándortanító elé...
Ám felesége szemében megcsillant egy könnycsepp, és Jairus elindult. Az asszony még utána szólt:
- A kikötőben találod meg, most érkezik.
Alighogy becsukódott az ajtó, a leányka egyre rosszabbul lett. Lélegzete gyöngült, arca sápadt volt, mint a fehér vászon. Egy halk sóhaj, és örök álomra szenderült.
Anyja sírva borult a testére.
A szolgáló riadtan lépett ki a szobából, és így szólt társaihoz:
- Meghalt a leányka! Szaladjon valaki a gazda után, ne fárasszák a mestert!
Hamarosan nagy sírás; jajveszékelés támadt odakint, a gyászolók a szobába is betódultak, és kétségbeesve állták körül a halottat, majdhogynem engem is összetörtek.
Ám nemsokára nyílott az ajtó, és Jézus lépett be rajta. Mögötte is hangosan síró és jajgató emberek.
Jézus halkan szólalt meg:
- Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre kinevették, de ő mindenkit kiküldött a szobából, csak Jairus maradt odabent a feleségével, és a vele érkezett három tanítványa. Majd Jézus megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki: - Leányka, neked mondom, ébredj fel!
A gyermek arca kipirult, szeme felpattant, és mosolyogva ült fel. Azonnal felkelt, és járkálni kezdett.
Mindenki döbbenten figyelte az eseményeket, ám Jézus meghagyta, hogy adjanak neki enni, gondoskodjanak róla. A leányka anyja ugrott is rögtön, szaladt velem a konyhába, friss tejet töltött belém, s már fordult is vissza. Gyermeke remegő kézzel emelt a szájához az ágyára újra leülve, és lassan itta ki belőlem a tejet. Mikor letett maga mellé a földre, akkor vettem észre, hogy Jézus már nincs idebent. Csak a csodálat maradt itt utána, meg az én kis gazdaasszonykám, aki meghalt, de most újra él.
