Kősziklára épített......

 Az apostolok a biztos fundamentomra építettek, az örök Sziklára. Erre az alapra helyezték azokat a köveket, amelyeket a világ bányáiból vájtak ki. Az építők azonban nem munkálkodhattak zavartalanul. Krisztus ellenségei rendkívül megnehezítették munkájukat. Harcolniuk kellett azok vakbuzgósága, babonái, előítéletei és gyűlölete ellen, akik az ingatag alapra építettek. A gyülekezet felépítésén közreműködők közül sokakat a Nehémiás idejében épülő fal munkásaihoz lehetett hasonlítani, akikről olvashatjuk: "A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, amely a munkát végezé, rakodónak, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala." (Neh. 4, 17.)
  Királyok és kormányzók, papok és főemberek igyekeztek lerombolni Isten templomát. Azonban Isten hűséges emberei folytatták a munkát, bátran szembenéztek fogsággal, kínzatással és a halállal. Az épület készült, szépen és arányosan. Időközönként ugyan a munkásokat már-már elvakította a környező babonák köde és homálya, máskor viszont erőszakos ellenfeleik majdnem legyőzték őket. Ők azonban folytatták munkájukat rendíthetetlen hittel és tántoríthatatlan bátorsággal.
  A legkiválóbb építők közül azonban egyik a másik után esett el az ellenség keze által. Istvánt megkövezték, Jakabot fegyverrel ölték meg. Pált lefejezték. Pétert megfeszítették; Jánost száműzték. Mindennek ellenére a gyülekezet növekedett. Új munkások léptek az elesettek helyébe és továbbra is épült kő kőre, az épület alapzatán. Isten egyházának temploma így épült fel.
  A keresztény egyház megalapítását az ádáz üldözés évszázadai követték. Azonban sohasem volt hiány olyan férfiakban, akik Isten templomának építését többre értékelték saját életüknél. Róluk olvashatjuk: "Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra  hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban." (Zsid. 11, 36-38.)
  Az igazság ellensége mindent elkövetett, hogy akadályozza a mű építését, melyet az Úr, építőmestereire bízott. Isten azonban "nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül." (Apcs. 14, 17.) Munkásokat ébresztett fel, akik eredményesen védelmezték a hitet, "mely egykor a szenteknek adatott." A történelem lapjain feljegyezték e férfiak bátorságát és hősiességét. Miként az apostolok, úgy közölök is sokan elestek őrhelyükön, de a templom építése állandóan haladt tovább. Az építőket megölhették, de a munka ment előre. A valdensek, Wycliffe, Huss és Hieronymus; Luther Márton és Zwingli; Cranmer, Latimer és Knox; a hugenották, Wesley Károly és János, valamint a többiek serege, olyan anyagot gyűjtöttek az alapra, mely kitart mindörökké. A későbbi évszázadok alatt viszont mindazok hozzájárultak a mű felépítéséhez, akik nemeslelkűen közreműködve terjesztették Isten Igéjét a civilizált világon és a pogány országokban is. Munkálkodásukkal utat nyitottak az utolsó nagy üzenet hirdetésének.

A diadalmas egyház--

 Közel ezerkilencszáz esztendő múlt el azóta, hogy az apostolok megpihenhettek, munkájukat befejezték. Fáradozásaik, Krisztusért hozott áldozataik története azonban még mindig legértékesebb kincse az egyháznak. A Szentlélek vezetése alatt örökítették meg az ihletett írók a történelem ezen eseményeit, hogy Krisztus követőit minden korszakban nagyobb buzgalomra és komolyságra késztessék, Üdvözítőjükért végzett tevékenykedésükben.
  A tanítványok teljesítették Jézus megbízását. Midőn a kereszt e hírnökei szerteszéjjel járva hirdették az evangéliumot, Isten kinyilatkoztatta dicsőségét, oly mértékben, ahogy halandó emberek még sohasem láthatták. Az apostolok a Szentlélek segítségével olyan munkát végeztek, amely a világot alapjaiban rengette meg. Egyetlen nemzedék alatt eljuttatták az evangéliumot minden néphez.
  A kiválasztott apostolok szolgálata dicső eredményeket érlelt. Hivatásuk kezdetén, néhányan még tanulatlan emberek voltak. Azonban fenntartás nélkül szentelték életüket Mesterüknek; tanításai által Felkészültek a rájuk bízott nagy mű vezetésére. Szívükben irgalom és igazság; ezek uralták indítékaikat, ihlették eszméiket, irányították tetteiket. Életük Krisztussal volt elrejtve Istenben. Énjük beleolvadt, elmerült a végtelen Szeretet mélységeiben.
  A tanítványok olyan férfiak voltak, akik bensőséggel beszéltek és imádkoztak; akik megragadták Izráel erősségét; erősek voltak az Úr erejében. Mily közel állottak Istenhez! Mily szorosan egybeforrt személyes vágyuk Isten trónjával. Istenük: az Örökkévaló. Dicsősége volt dicsőségük. Igazsága volt igazságuk. Minden támadás, mely az evangéliumot érte, mélyen belehasított lelkükbe, és lényük minden erejével küzdöttek Krisztus ügyéért. Bátran hirdették az élet Igéjét, mert Isten, onnan felülről, kente fel őket. Sokat vártak el, és sokra is vállalkoztak. Krisztus kinyilatkoztatta magát előttük, és Hozzá  tekintettek fel vezetésért. Igazságismeretük, erejük, hogy az ellenségeskedéssel szembeszálljanak, arányban állott azzal, ahogy Isten akaratához alkalmazkodtak. Jézus Krisztus, Istennek bölcsessége és ereje, volt minden beszédük tartalma. Nevét - egyetlen nevet az ég alatt -, mely embereket üdvözíthet, felmagasztalták. Miközben hirdették Krisztus, a feltámadott Megváltó tökéletességét, szavuk szíveket indított meg, férfiakat és nőket nyert meg az evangélium számára. Egész tömegek, amelyek sokáig gyalázták a Megváltó nevét, megvetették erejét, a Megfeszített tanítványainak vallották magukat.
  Nem saját erejükben végezték munkájukat az apostolok, hanem az élő Isten hatalma támogatta őket. Munkájuk nem volt könnyű. A keresztény egyházat megalapozó munka sok nehézséggel, viszontagsággal és keserű csalódással járt. A tanítványok, munkájuk közben állandóan nélkülözéseket, rágalmakat és üldözéseket szenvedtek el, de életüket nem kímélték, nem volt drága előttük, örvendtek, hogy Krisztusért szenvedhettek. Határozatlanság, kétely és elvi elgyengülés ismeretlen volt előttük. Készek voltak minden áldozatra, sőt önmagukat is feláldozták. A rájuk háruló felelősség tudata megtisztította őket és gazdagította tapasztalataikat. A menny kegyelme nyilvánult meg győzelmeikben, melyeket Krisztusért arattak. Isten, mindenhatóságával működött általuk, hogy győzelemre vigye az evangéliumot.
  Az apostolok, Krisztus által fektetett alapra építették fel Isten egyházát. Az Ige a templomépítést gyakran felhasználja jelképül a gyülekezet épülésének szemléltetésére. Így Zakariás Krisztusra utal, mint Csemetére, ki megépíti az Úrnak templomát. Egyszersmind beszél a pogányokról, akik segédkeznek e munkánál: "És a messze lakók elfőnek és építenek az Úr templomában." Ésaiás pedig kijelenti: "Az idegenek megépítik a te kőfaladat." (Zak. 6, 12. 15; Ésa. 60, 10.)
  Péter mondja, amikor ezen templom építéséről szól: "Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott becses kőhöz, ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek, a Jézus Krisztus által." (1. Pét. 2, 4. 5.)
  Az apostolok munkálkodtak a zsidó és a pogány világ kőbányáiban, hogy onnan köveket bányásszanak ki, és a fundamentumra helyezhessék. Pál az efézusi hívőkhöz intézett levelében mondotta: "Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén  a szegletkő maga Jézus Krisztus; akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által." (Ef. 2, 19-22.)
  A Korinthusiaknak így írt: "Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa, mimódon épít reá. Mert más fundamentumot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra, kinek-kinek munkája nyilván lészen; mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg." (1. Kor. 3, 10-13.)

Befejezés..

 A kísértés pusztájában, a Gecsemáné kertben és a kereszten Megváltónk megküzdött a sötétség fejedelmével. Sebei az emberiség javára aratott győzelmének jeleivé lettek. Amikor Krisztus a gonosz lelkek örvendezése és a gonosz emberek gyalázkodása közepette haláltusában függött a kereszten, Sátán csakugyan mardosta a sarkát, de pontosan ez a cselekmény zúzta össze a kígyó fejét. Krisztus megsemmisítette halála által "azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt" (Zsid 2:14). Ez a tette döntötte el az őslázadó
  
  sorsát, és örökre biztossá tette a megváltás tervét. Halálával Krisztus diadalmaskodott a halál hatalmán, feltámadásával pedig kitárta a sír kapuját minden követője előtt. Utolsó nagy küzdelmében e prófécia teljesedését látjuk: "...ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod" (1Móz 3:15).
  "Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában" (1Jn 3:2). Megváltónk utat nyitott: a legbűnösebb, a legnyomorultabb, a leglesújtottabb és legmegvetettebb ember is az Atyához juthat.
  
  "Uram, te vagy Istenem!
  Magasztallak, dicsérem neved,
  mert csodákat vittél véghez,
  ősrégi terveket, való igazságot" (Ézsa 25:1).

 Az első advent idejét, valamint a Megváltó élete és szolgálata köré sorakozó események közül néhány nagyon fontosnak az idejét Gábriel angyal közölte Dániellel. "Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét" (Dán 9:24). A próféciában egy nap egy évet jelképez. Lásd: 4Móz 14:34; Ez 4:6! A hetven hét, illetve négyszázkilencven nap négyszázkilencven évet jelent. Ennek az időszaknak kiindulópontja adott. "Tudd meg azért, és értsd meg. Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben" (Dán 9:25) - összesen hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A rendelet, amellyel Artaxerxes Longimanus a Jeruzsálem helyreállítására és felépítésére kiadott rendeleteket kiegészítette, Kr.e. 457 őszén lépett hatályba. (Lásd: Ezsd 6:14; 7:1, 8!) Innen kiindulva a négyszáznyolcvanhárom év i.sz. 27 őszéig terjed. A prófécia szerint ez az időszak a Messiásig, a Felkentig tart. Jézus Kr.u. 27-ben - keresztségekor - megkapta a Szentlélek kenetét, és nemsokára ezután megkezdte szolgálatát. Ekkor nyilatkoztatta ki, hogy "betelt az idő" (Mk 1:15).
  Az angyal ezt is mondta: "erős szövetséget köt sokakkal egy hétre" [7 év]. Miután a Megváltó megkezdte szolgálatát, az evangéliumot hét évig különösen a zsidók számára kellett prédikálni. Három és fél évig Krisztus maga prédikált, majd azután az apostolok. "De a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak" (Dán 9:27). Kr.u. 31 tavaszán Krisztus, az igazi áldozat, feláldozta önmagát a Golgotán. Ekkor a templomban kettéhasadt a kárpit, jelezve, hogy az áldozati szolgálat szentsége és jelentősége megszűnt. Ezzel lezárult a földi áldozatok bemutatásának ideje.
  Az egy hét - hét év - Kr.u. 34-ben ért véget. Ekkor István megkövezésével a zsidók végleg elvetették az evangéliumot. A tanítványok, akiket az üldözés szétszórt, "elmentek, és hirdették az igét" (ApCsel 8:4). Nem sokkal ezután Saul, az üldöző, megtért és Pállá, a pogányok apostolává lett.
  A Megváltó adventjéről szóló sok prófécia a hébereket állandó várakozásban tartotta. Sokan szívükben hittel haltak meg, mivel az ígéretek nem valósultak meg életükben. Messziről látva beteljesülésüket, hitték és vallották, hogy idegenek és vándorok a földön. Énok korától kezdve a pátriárkák és próféták által elismételt ígéretek életben tartották a Megváltó megjelenésének reménységét.
  Isten nem mindjárt nyilatkoztatta ki az első advent pontos idejét. Amikor Dániel próféciája ezt ismertette, nem mindenki értelmezte helyesen ezt a kinyilatkoztatást.
  Egyik század múlt a másik után. Végül elhallgattak a próféták. Az elnyomó keze súlyosan nehezedett Izráelre. Amint a zsidók elfordultak Istentől, hitük megfakult, és reménységük szinte már alig világította meg a jövőt. Sokan nem értették meg a próféták szavát,és azok, akiknek továbbra is erősen kellett volna hinniük, már-már így kiáltottak: "Múlnak a napok, és nem teljesül a sok látomás" (Ez 12:22). A mennyei tanács azonban eldöntötte Krisztus eljövetelének óráját, és amikor "eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát... hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk" (Gal 4:4-5).
  Az emberiséget az emberiség nyelvén kell tanítani. A Szövetség Követének meg kell szólalnia. Hangját hallatnia kell saját templomában. Neki, az igazság alkotójának külön kell választania az igazságot az emberi kijelentések pelyvájától, amely hatástalanította az igazságot. Isten kormányzatának alapelveit és a megváltás tervét világosan kell meghatároznia. Az Ótestamentum tanításait a maguk teljességében kell az emberek elé tárnia.
  Amikor a Megváltó végül megjelent - "emberekhez hasonlóvá lett" (Fil 2:7) -, és elkezdte szolgálatát, a kegyelem munkáját, Sátán csak sarkát mardoshatta; míg Krisztus minden megalázkodásával és szenvedésével az ellenség fejét sebezte meg. A bűnokozta gyötrelem átjárta bűntelen szívét, és miközben Krisztus elviselte a bűnösök ellenkezését, megfizette a bűnös ember adósságát és széttörte bilincseit. Minden gyötrelem, minden bántás, az emberiség szabadulásához vezetett.
  Ha Sátán elérte volna, hogy Krisztus egyetlen kísértésnek is engedjen, ha rá tudta volna venni egyetlen olyan tettre vagy gondolatra, amellyel foltot ejt tökéletes tisztaságán, a sötétség fejedelme győzött volna az ember kezesén, és megszerezte volna magának az egész emberiséget. Sátán meggyötörhette Krisztust, de nem tudta beszennyezni. Fájdalmat okozhatott neki, de nem tudta őt megfertőzni. Hosszú küzdelem és megpróbáltatás színterévé tette életét, de minden egyes támadásával egyre jobban csökkent Sátánnak az emberiség feletti hatalma.

 Forrás fakad "hogy lemossa a vétket és a szennyet" (Zak 13:1), és az emberek fiai meghallják az áldott meghívást:
  
  "Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért,
  még ha nincs is pénzetek!
  Jöjjetek, vegyetek és egyetek!
  Jöjjetek, vegyetek bort és tejet,
  nem pénzért és nem fizetségért!
  
  Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér,
  keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni?
  Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni,
  élvezni fogjátok a kövér falatokat!
  
  Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám!
  Hallgassatok rám, és élni fogtok!
  Örök szövetséget kötök veletek,
  mert hűséges maradok Dávidhoz" (Ézsa 55:1-3).
  
  Izráel ezt az ígéretet kapta: "Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenedért, az Úrért, Izráel Szentjéért, aki dicsővé tesz téged" (Ézsa 55:4-5).
  "Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik. A Sionon szabadulást szerzek ékességemnek, Izráelnek" (Ézsa 46:13).
  Földi szolgálata alatt a Messiás szóban és cselekedetben kinyilatkoztatta az emberiségnek az Atya Isten dicsőségét. Minden cselekedete, minden szava, minden csodatette Isten végtelen szeretetét mutatta be az elbukott emberiségnek.
  
  "Magas hegyre menj föl,
  ki örömhírt viszel Sionnak,
  kiálts erős hangon,
  ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek!
  Kiálts, ne félj!
  Mondd Júda városainak:
  Itt van Istenetek!
  
  Az én Uram, az Úr
  jön hatalommal,
  karja uralkodik.
  Vele jön szerzeménye,
  előtte jön, amiért fáradozott.
  
  Mint pásztor, úgy legelteti nyáját,
  karjára gyűjti a bárányokat,
  ölébe veszi őket,
  az anyajuhokat szelíden terelgeti" (Ézsa 40:9-11).
  
  "Azon a napon a süketek is
  meghallják az írás beszédét,
  a vakok szemei pedig látni fognak,
  a homály és a sötétség után.
  Újra örömüket lelik
  az alázatosak az Úrban,
  vigadnak a szegény emberek
  Izráel Szentje előtt."
  
  "A tévelygő lelkek észhez térnek,
  és a zúgolódók levonják a tanulságot"
  (Ézsa 29:18-19, 24).
  
  Isten a pátriárkák és a próféták, valamint az előképek és a jelképek által szólt a világnak a bűntől Szabadító jöveteléről. Az ihletett próféciák hosszú sora jelezte annak adventjét, akit minden népek óhajtanak. Még születésének helyét és megjelenésének idejét is pontosan meghatározták.
  Dávid Fiának Dávid városában kellett születnie. Betlehemből "származik... aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba" (Mik 5:1) - mondta a próféta.
  
  "Te pedig Betlehem, Júda földje,
  semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb
  Júda fejedelmi városai között,
  mert fejedelem származik belőled,
  aki legeltetni fogja népemet, Izráelt" (Mt 2:6).
  

Folytatás......

Zakariással Jahve elmondatta a szenvedő Megváltóról: "Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre!" (Zak 13:7) Isten igazságos volta miatt Krisztusnak a bűnös ember helyetteseként és kezeseként kellett szenvednie. Értenie kellett, mit jelent az igazságosság. Tudnia kellett, mit jelent a bűnösnek Isten előtt közbenjáró nélkül állnia.
  A Megváltó megjövendölte önmagáról a zsoltárírón keresztül:
  
  "A gyalázat összetörte szívemet,
  egészen belebetegedtem.
  Részvétre vártam, de hiába,
  vigasztalókra, de nem találtam.
  Ételembe mérget tettek,
  szomjúságomban ecettel itattak" (Zsolt 69:21-22).
  
  Megmondta azt, ahogy bánni fognak vele: "Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek" (Zsolt 22:17-19).
  A "Megígért" keserves szenvedésének és kegyetlen halálának e pontos leírásai, bár szomorúak, de ígérettel teljesek, mert Jahve kinyilatkoztatta róla - "az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze," - aki "fel is áldozta magát jóvátételül" a bűnért:
  
  "...mégis meglátja utódait, sokáig él.
  Az Úr akarata célhoz jut vele.
  Lelki gyötrelmeitől megszabadulva
  látja őket, és megelégedett lesz.
  Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével,
  és ő hordozza bűneiket.
  Ezért a nagyok között
  adok neki részt,
  a hatalmasokkal együtt
  részesül zsákmányban,
  hiszen önként ment a halálba,
  hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják,
  pedig sokak vétkét vállalta magára,
  és közbenjárt a bűnösökért" (Ézsa 53:10-12).
  
  A bűnösök iránti szeretete indította Krisztust a megváltás árának megfizetésére. "Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen"; senki más nem válthatta ki az embert az ellenség hatalmából. "...saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta" (Ézsa 59:16).
  
  "Ez az én szolgám, akit támogatok,
  az én választottam, akiben gyönyörködöm.
  Lelkemmel ajándékoztam meg,
  törvényt hirdet a népeknek" (Ézsa 42:1).
  
  Életvitelébe nem vegyült önérdek. Az a hódolat, amellyel a világ a rangnak, a gazdagságnak és a képességnek adózik, idegen volt Isten Fia előtt. A Messiás semmilyen emberi eszközt nem vett igénybe, hogy hűséget vegyen vagy hódolatot követeljen. Énjének tökéletes megtagadását ezek a szavak vetítették előre:
  
  "Nem kiált, nem lármáz,
  és nem hallatja szavát az utcán.
  A megrepedt nádszálat nem töri össze,
  a füstölgő mécsest nem oltja el..." (Ézsa 42:2-3).
  
  A Megváltó egészen másként viselkedett az emberek között, mint korának tanítói. Soha nem hangoskodott, nem vitatkozott, nem imádkozott tüntetően, és nem tett semmit azért, hogy dicsőítsék. A Messiás Istenben rejtőzött el, és Isten pedig megmutatkozott Fiának jellemében. Isten ismerete nélkül az emberiség örökre elveszne. Mennyei segítség nélkül az emberek egyre mélyebbre süllyednének. Életet és erőt kell kapniuk a világ Alkotójától. Az ember hiányait nem lehet másképpen kielégíteni.
  A továbbiakban ez a prófécia hangzott el a Messiásról: "Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek." Isten Fia "igazsága érdekében akart... nagy és felséges tanítást adni" (Ézsa 42:4, 21). Nem csökkentette a törvény fontosságát és követelményeit. Inkább magasra emelte, és ugyanakkor megszabadította e mennyei elveket az emberek által ráhelyezett terhektől. E terhek sok embert elcsüggesztettek, amikor igyekeztek Istennek tetszően szolgálni.   Jahve kijelentette a Megváltó küldetéséről: "Én, az Úr elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek" (Ézsa 42:6-9).
  Izráel Istene a megígért Mag által szabadulást hozott Sionnak. "Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről." "Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnek nevezik el. Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani" (Ézsa 11:1; 7:14-15).
  "Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. Az Úr félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség." "Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz" (Ézsa 11:2-5, 10).
  "Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, ...Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között" (Zak 6:12-13).
    

Foly.......

"Ki hitte volna el, amit hallottunk,
  ki előtt volt nyilvánvaló az Úr hatalma?
  
  Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk,
  mint gyökér a szikkadt földből.
  Nem volt neki szép alakja,
  amiben gyönyörködhettünk volna,
  sem olyan külseje,
  amiért kedvelhettük volna
  
  Megvetett volt, és emberektől elhagyatott,
  fájdalmak férfia, betegség ismerője.
  Eltakartuk arcunkat előle,
  megvetett volt, nem törődtünk vele.
  
  Pedig a mi betegségeinket viselte,
  a mi fájdalmainkat hordozta.
  Mi meg azt gondoltuk,
  hogy Isten csapása
  sújtotta és kínozta.
  
  Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,
  bűneink miatt törték össze.
  Ő bűnhődött, hogy nekünk
  békességünk legyen,
  az ő sebei árán gyógyultunk meg.
  
  Mindnyájan tévelyegtünk,
  mint a juhok,
  mindenki a maga útját járta.
  De az Úr őt sújtotta
  mindnyájunk bűnéért.
  
  Amikor kínozták, alázatos maradt,
  száját sem nyitotta ki.
  Mint a bárány, ha vágóhídra viszik,
  vagy mint a juh,
  mely némán tűri, hogy nyírják,
  ő sem nyitotta ki száját.
  
  Fogság és ítélet nélkül hurcolták el,
  de kortársai közül ki törődött azzal,
  hogy amikor kiirtják a földön élők közül,
  népe vétke miatt éri a büntetés?!
  
  A bűnösök közt adtak sírt neki,
  a gazdagok közé jutott halála után,
  bár nem követett el gonoszságot,
  és nem beszélt álnokul" (Ézsa 53:1-9).
  
  Zakariással Jahve elmondatta a szenvedő Megváltóról: "Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre!" (Zak 13:7) Isten igazságos volta miatt Krisztusnak a bűnös ember helyetteseként és kezeseként kellett szenvednie. Értenie kellett, mit jelent az igazságosság. Tudnia kellett, mit jelent a bűnösnek Isten előtt közbenjáró nélkül állnia.
  A Megváltó megjövendölte önmagáról a zsoltárírón keresztül:
  
  "A gyalázat összetörte szívemet,
  egészen belebetegedtem.
  Részvétre vártam, de hiába,
  vigasztalókra, de nem találtam.
  Ételembe mérget tettek,
  szomjúságomban ecettel itattak" (Zsolt 69:21-22).
  
  Megmondta azt, ahogy bánni fognak vele: "Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek" (Zsolt 22:17-19).
  A "Megígért" keserves szenvedésének és kegyetlen halálának e pontos leírásai, bár szomorúak, de ígérettel teljesek, mert Jahve kinyilatkoztatta róla - "az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze," - aki "fel is áldozta magát jóvátételül" a bűnért:
  
  "...mégis meglátja utódait, sokáig él.
  Az Úr akarata célhoz jut vele.
  Lelki gyötrelmeitől megszabadulva
  látja őket, és megelégedett lesz.
  Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével,
  és ő hordozza bűneiket.
  Ezért a nagyok között
  adok neki részt,
  a hatalmasokkal együtt
  részesül zsákmányban,
  hiszen önként ment a halálba,
  hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják,
  pedig sokak vétkét vállalta magára,
  és közbenjárt a bűnösökért" (Ézsa 53:10-12).
  

Folyt-----

 Isten a legnagyobb akadályok ellenére is véghez vitte szándékát. Az igazság és jogosság ellensége Ábrahám leszármazottaival minden lehető módon igyekezett elfeledtetni megtisztelő, szent hivatásukat; a bálványimádás kultuszát pedig elfogadtatni. Sokszor majdnem sikerült ezt elérnie. Krisztus első adventje előtt századokon át sötétség borította a földet, nagy sötétség a népeket. Sátán rávetette ördögi árnyékát az emberek ösvényére, hogy meggátolja őket Isten, és az eljövendő világ megismerésében. Tömegek vesztegeltek a halál árnyékának völgyében. Egyetlen reményük volt e sötétség eloszlására, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát.
  Dávid, Isten felkentje, prófétai szemmel előre látta, hogy Krisztus eljövetele olyan lesz, "mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel" (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot: "eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás" (Hós 6:3). A nappali világosság csendesen és szelíden terül el a földön; eloszlatja a sötétség árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az Igazság Napja, "...sugarai gyógyulást hoznak" (Mal 3:20). "A halál árnyékának földjén..." lakó tömegek "nagy világosságot" látnak (Ézsa 9:1).
  Ézsaiás próféta elragadtatott örömmel nézte ezt a dicsőséges szabadulást, és így kiáltott:
  
  "Mert egy gyermek születik nekünk,
  fiú adatik nekünk.
  Az uralom az ő vállán lesz,
  és így fogják nevezni:
  Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
  Örökkévaló Atya,
  Békesség Fejedelme!
  Uralma növekedésének és a békének
  nem lesz vége a Dávid trónján és országában,
  mert megerősíti és megszilárdítja
  törvénnyel és igazsággal
  mostantól fogva mindörökké.
  A Seregek Urának féltő szeretete
  viszi véghez ezt" (Ézsa 9:5-6).
     Izráel történelmének későbbi századaiban - az első advent előtti időben - megértették, hogy ez a prófécia a Messiás eljövetelére utal:
     "Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." "Megjelenik az Úr dicsősége - jövendölte meg a próféta -, látni fogja minden ember egyaránt" (Ézsa 49:6; 40:5). Erről a világosságról tett Keresztelő János később bátran bizonyságot, amikor ezt hirdette: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak ahogyan Ézsaiás próféta megmondta" (Jn 1:23).
  Krisztusnak szólt e prófétikus ígéret: "Ezt mondja az Úr, Izráel megváltója, Szentje, annak, akit megvetnek az emberek... Ezt mondja az Úr: ...Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot és oszd szét az elpusztult örökséget. Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! - a sötétségben levőknek: Jöjjetek a napvilágra!... Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez" (Ézsa 49:7-10).
  A zsidó nemzet hűségesei, a szent törzs leszármazottai, akik megőrizték Isten ismeretét, ezek és hasonló igeszakaszok felidézésével erősítették hitüket. Túláradó örömmel olvasták, hogyan fog az Úr felkenni valakit, aki "örömhírt" visz "az alázatosaknak," bekötözi "a megtört szíveket," "szabadulást" hirdet "a foglyoknak," és kinyilatkoztatja az "Úr kegyelmének esztendejét" (Ézsa 61:1, 2). De szívük szomorúsággal telt meg, amikor azokra a szenvedésekre gondoltak, amelyeket a mennyei cél betöltése érdekében el kell viselnie. Lelkükben mélyen megalázkodva olvasták a prófétikus tekercsben feljegyzett szavakat:
  

Folyt......

Így azok az áldozatok és rendtartások,
  
  amelyekkel a menny Istene szeretetét akarta kinyilatkoztatni, oly eszközzé torzultak, amelyek által a bűnösök hiába remélik - ajándékkal és jó cselekedettel - kiengesztelni a megsértett Isten haragját. Ugyanakkor Sátán igyekezett az emberek bűnös szenvedélyeit felkelteni és fokozni, hogy ismételt törvényszegéseik miatt tömegek kerüljenek egyre távolabb Istentől, kilátástalanul megkötözve a bűn bilincseivel.
  Amikor Isten a héber prófétákat Igéje megírására ihlette, Sátán szorgalmasan tanulmányozta a Messiásról szóló kinyilatkoztatásokat. Gondosan kereste azokat a szavakat, amelyek félreérthetetlen világossággal felvázolták, hogy Krisztus mint szenvedő áldozat és győztes király, mit fog cselekedni az emberek között. Az ótestamentomi szent iratok pergamen tekercseiben olvasta, hogy az a valaki úgy jelenik meg "...mint a bárány, ha vágóhídra viszik...", és "...torz, nem emberi... külseje, emberhez nem méltó... alakja..." lesz (Ézsa 53:7; 52:14). Az emberiség megígért Megváltója "megvetett... és emberektől elhagyatott", "fájdalmak férfia, betegségek ismerője..." De nagy hatalmát gyakorolja azért, hogy "szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat" (Ézsa 53:3-4; Zsolt 72:4). E próféciák láttán Sátánt félelem és rettegés fogta el, de kitartott szándéka mellett: meghiúsítja - ha lehetséges - Jahve irgalmas gondoskodását, az elveszett emberiség megváltását. Elhatározta, elvakítja az embereket, amennyire csak lehet a messiási próféciák igazi jelentésével szemben, és így előkészíti a megjelenő Krisztus megtagadásának útját.
  Közvetlenül az özönvíz előtti századokban Sátánnak sikerült világméretű lázadást szítania Isten ellen. De még az özönvíz tanulságai sem maradtak sokáig az emberek emlékezetében. Sátán ravasz behízelgéssel, lépésről lépésre újra vakmerő lázadásra vette rá az embert. Megint úgy tűnt, hogy győzni fog. De nem hiúsíthatta meg azt, amit Isten akart tenni a bukott emberért. A Sém nemzetségéből származó Ábrahám leszármazottainak meg kellett őrizniük Jahve áldott elgondolásainak ismeretét az eljövendő nemzedékek áldására. Időről időre Istentől kiválasztott hírnökök támadtak - az igazság hírnökei -, hogy felhívják az emberek figyelmét az áldozati szertartások értelmére, különösen Jahve ígéretére, amelyet annak adventjével kapcsolatban tett, akire az áldozati rendszer minden előírása mutatott. Így akarta Isten megőrizni a világot az egyetemes hitehagyástól.