Ős szüleink.

Ádám és Éva az Édenben  A szent pár nagyon boldog volt az Édenben. Korlátlan uralmat kaptak minden élőlény felett. Az oroszlán és a bárány békésen és ártatlanul játszott körülöttük vagy aludt lábaiknál. Különböző színű és tollú madarak röpködtek a fák, virágok felett, miközben kellemes énekük édes trillái visszhangzottak a fák között Teremtőjük dicsőítésére.
Ádámot és Évát elbűvölte édeni otthonuk szépsége. Gyönyörködtek a ragyogó tollú kis énekes madarakban, akik olyan boldogan és vidáman daloltak. A szent pár is velük énekelt az Atya és Fiú iránti szeret, dicséret és imádat hangján. Felismerték a teremtés rendjét, harmóniáját, amely végtelen bölcsességről és tudásról beszélt nekik. Édeni otthonukban újabb és újabb szépséget, dicsőséget fedeztek fel, amely szívüket mélységes szeretettel töltötte el, és a Teremtőjük iránti hála és tisztelet szavait fakasztotta ajkukon.     

A LÁZADÁS KÖVETKEZMÉNYEI:  A kert közepén, közel az élet fájához állt a jó és gonosz tudásának fája. Isten ezt a fát arra szánt, hogy iránta való engedelmességük, hitük és szeretetük záloga legyen. Az Úr záloga legyen az Úr megparancsolta ős szüleinknek, hogy egyenek róla és ne érintsék, hogy meg ne haljanak. Megmondta, hogy egynek kivételével a kertnek minden fájáról bátran ehetnek, ha azonban arról a fáról esznek, bizonnyal meghalnak.   Midőn az Úr Ádámot és Évát a szép kertbe helyezte, mindenük megvolt boldogságukhoz, amit csak kívántak. Isten azonban mindentudó bölcsességében úgy döntött, hogy kipróbálja hitüket, mielőtt örök biztonságot ad nekik. Mindketten Isten kegyében voltak, beszélgettek egymással. A gonoszt mégsem helyezte el elérhető közelségükből. Sátán engedélyt kapott, hogy megkísértse őket. Ha kiállják a próbát, Istennek és a mennyei angyalok kegyében részesülnek.   Sátán ámulva eszmélt rá új állapotára. Boldogsága elillant. Rátekintett azokra az angyalokra, akik vele együtt egykor olyan boldogok voltak, és akiket vele együtt kiűztek a mennyből. Bukásuk előtt az elégedetlenségnek egyetlen árnyéka sem homályosította el tökéletes boldogságukat. Most minden megváltozott. Arcuk, amely azelőtt Teremtőjük képmását sugározta vissza, bánatos és kétségbe sett volt. Viszály, egyenetlenség és keserű vádolás uralkodott közöttük. Mindez lázadásuk előtt ismeretlen volt a mennyben. Sátán most szemlélhette lázadásának rettenetes következményeit. Remegve és félve nézett a jövőbe. Volt idő, amikor örömteljes és boldog énekkel dicsérték Istent és Fiát. Lucifer vezette a mennyei kart. Ő adta meg az első hangot. Akkor az egész mennyei sereg együtt énekelt vele, és a dicsőséges zene dallama visszhangzott a mennyen át Istennek és egyszülött Fiának tiszteletére. Most azonban az édes dallamok helyett zavaros és haragos szavak jutottak a lázadó fülébe. Hol van ő? Nem egy rettenetes álom-e az egész? Kizárták a mennyből? Többé sohasem nyílnak meg a menny kapui előtte? Közeledik az imádás órája, amikor a fényes szent angyalok meghajolnak az Atya előtt. Ő azonban többé nem énekelhet együtt az angyalok karával. Többé nem fog meghajolni tiszteletben és szent áhítatban az örök Isten színe előtt. Ha újra tiszta, igaz és hűséges lehetne, boldogan feladná hatalmát. Hiába, elveszett. Vakmerő lázadása megfosztja a megváltástól, és ez nem volt minden. Másokat is lázadásra szított és vesztükbe sodorta az angyalokat
is, akik pedig sohasem gondoltak arra, hogy kétségbe vonják a mennyei akaratot, vagy hogy vonakodjanak engedelmeskedni Isten törvényének, amíg ő el nem hitette velük, hogy egy magasztosabb és dicsőségesebb szabadságnak örvendhetnének. Most olyan nagy felelősség nyugszik rajta, amelytől örömest szabadulna.  A bukott angyalok háborogtak csalódott reményeikben. A nagyobb szabadság helyett tapasztalhatták engedetlenségüknek és a törvény megszegésének szomorú következményeit. Ezeket a boldogtalan lényeket többé sohasem tudná irányítani Jézus Krisztus szelíd kormányzása. Lelkük többé sohasem buzdulna fel mélységes szeretetre, békére és örömre, amelyet az Ő jelenléte mindig felindított bennük, hogy megtérjenek hozzá vidám engedelmességgel és hódolatteljes tisztelettel.

A TEREMTÉS.

A TEREMTÉS  1 Mózes 1.

   Az Atya és a Fiú megkezdte a Föld teremtésének tervbe vett hatalmas, csodálatos művét. A Föld rendkívül szép volt, amikor kikerült a Teremtő kezéből. A hegyeket, dombokat, síkságokat folyók és tavak szelték át. A Föld nem egy kiterjedt síkság volt, hanem a táj egyhangúságát dombok és hegyek szakították meg, amelyek nem voltak olyan magasak és szabálytalanok mint most, hanem szabályosak és szép alakúak. Kopár, magas sziklák nem voltak láthatók a földön, mert a föld felülete alatt helyezkedtek el, mint a földnek csontjai. A vizek szabályosan oszlottak meg. A dombokat, hegyeket és a nagyon szép síkságokat gyönyörű növények, virágok és mindenféle magas, fenséges fák ékesítették, amelyek sokszorta magasabbak és sokkal szebbek voltak a mostani fáknál. A levegő tiszta és egészséges volt, és a föld egy gyönyörű palotához hasonlított. Az angyalok örvendezve szemlélték Isten csodálatos szép műveit.   Miután a föld teremtése a rajta lévő állatokkal együtt befejeződött, az Atya és Fiú végrehajtotta tervét, amelyet Sátán bukása előtt hoztak, hogy embert teremtsenek az ő képmásukra. A földet és a rajta levő összes élőlényt együtt teremtették. Isten így szólt Fiához: „Teremtsünk embert a mi képünkre.” Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, arányos testalkattal bírt. Kétszer olyan magas volt, mint a mostani emberek, tökéletes volt. Arcvonásai szépek és harmonikusak. Arcszíne sem fehér, sem sápadt nem volt, hanem az egészség és üdeség tükröződött rajta. Éva alacsonyabb volt Ádámnál, válláig ért. Tökéletes alakú és nagyon szép volt.   A bűntelen pár nem viselt ruhát. A fény és dicsőség ruhája övezte őket, akárcsak az angyalokat. Amíg Isten iránti engedelmességben éltek, ilyen fény vette körül őket. Habár mindaz, amit Isten teremtett, tökéletes volt és semmi sem hiányzott az általa alkotott földön, mégis azzal fejezte ki nagy szeretetét irántuk, hogy külön egy kertet ültetett nekik. Idejük egy részét a kert gondozásával töltötték, egy részét pedig az angyalok látogatásának fogadásával, akiknek tanításait hallgatták. Idejük többi része boldogító elmélkedéssel telt el. Munkájuk nem volt fárasztó, hanem kellemes és felüdítő. Ez a szép kert volt otthonuk. Ebbe a kertbe az Úr hasznos és szép fákat helyezett. A fákon bőségesen teremtek pompás, felséges illatú gyümölcsök, amelyek szemre szépek és kellemes ízűek voltak, melyeket Isten a szent pár eledeléül szánt. A gyönyörű szőlők egyenesen felfelé nőttek, és roskadásig voltak gyümölccsel. Nem hasonlítottak ahhoz, amit a bűnbeesés óta látott az ember. Gyümölcsük igen nagy volt és különböző színű: némelyik fekete, a másik bíbor lila, vörös, rózsaszín, halványzöld. Nem kúsztak a földön, nem támogatták karók, de gyümölcseinek súlya meghajlította őket. Ádám és Éva munkája az volt, hogy a szőlők ágaiból lugasokat készítettek és felfuttatták őket, hogy a természetnek gyönyörű fáiból és illatos gyümölcsökkel megrakott lombozataiból lakóhelyet készítsenek maguknak.   A földet a szép zöldellő természet ruházta fel, miközben a különböző formájú és színárnyalatú virágok miriádjai nagy bőséggel nőttek ki körülöttük. Az Úr mindent ízlésesen és dicsőségesen rendezett el számukra. A kert közepén az élet fája állt, amelynek dicsősége minden fáét felülmúlt. Gyümölcs olyan volt, mint az arany és ezüst vegyülékéből való alma, és a halhatatlanságot jelképezte. Levelei gyógyító hatással bírtak.