2015. március 31., kedd

.

És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában
(Ézsaiás 53,9)
 
 
Biztosan ismered Jézus Krisztus történetét ,akit  Názáreti Jézusnak is neveznek,aki teljesen ártatlan volt ,és mégis kivégezték,mint egy gonosztevőt.Két bűnöző között függött a kereszten ,bár Pilátus a római megszálló hatalom helytartója elismerte és tanúsította ártatlanságát.Jézus Krisztus vádlói ,akik Őt bűnözőként kezelték ,természetesen nem kerestek volna számára tiszteletre méltó sírhelyet.
Mai bibliai idézetünk szerint Ézsaiás próféta azonban éppen azt meg ,hogy Jézus Krisztusnak halálában a gazdagok között lesz a helye.Talán hallottál arról.hogy a Holt-tenger közelében Qumran mellett irattekercseket találtak ,amelyek meggyőzően bizonyítják,hogy Ézsaiás próféta könyve már teljesen kész volt az Úr Jézus nyilvános fellépése előtt több mint 100 évvel (és ezért nem lehet hamisítvány)Tehát fölmerül a kérdés :beteljesedett-e a prófécia?
Máté evangéliumában olvashatjuk,hogy egy bizonyos Arimátiai József ,aki tekintélyes férfi volt.eljött és Jézus testét a saját sírjába helyezte,amelyet a sziklába vágatott(27,57-60)Arimátiai József föltehetően egyáltalán nem tudta ,hogy ezzel a tettével egy ószövetségi próféciát töltött be,De isten vezette azt a férfit,és gondoskodott arról,hogy az Ő Igéje beteljesedjék.Ebből is láthatjuk ,mennyire hitelre méltó a Biblia ,Isten szava. Kérlek olvasd el ezt a könyvet! Csodálatos dolgokat fogsz benne és általa fölfedezni.

Szabad vagy?

Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
(Róma 8,1)
 
Amikor a bíróság egy bűnöző fölött ítéletet mond,megtörténhet ,hogy a vádlottat bizonyítékok hiányában föl kell mentenie.Ez azonban nem azt jelenti ,hogy a vádlottat minden gyanú alól tisztázták,csupán a bizonyítékok vagy a tanúvallomások nem elégségesek ahhoz,hogy kimondják az ítéletet.De lehet ,hogy maga a fölmentett vádlott ettől egyenesen boldogtalannak érzi magát.Ha valóban elkövetett valami büntetendő cselekményt ,akkor lehet ,hogy állandó félelemben él,hogy a tények állása az ő hátrányára megváltozik ,és kiderül az igazság.
Isten ítélőszéke előtt voltaképpen valamennyiünknek rettegnünk kellene attól,hogy a magasságos örök kárhozatra ítél minket.Ugyan ki állíthatja ,hogy Isten igényeinek mindig megfelelt,még ha a környezete jó embernek tartja is?Isten ígéje azt mondja "Nincsen ,aki jót tegyen csak egy sem "(Róma 3,12)Hiszen az a kérdés ,hogy Isten hogyan ítél az emberek fölött,nem az ,hogy mi  mit gondolunk magunkról.Tehát nem marad más számunkra,mint a kárhozat,az örök távollét istentől?
Nem!Istennél készen van a kiút számodra ,számomra és mindenki számára ,aki kész hozzá térni,és ezt a kiutat úgy hívják ,hogy Jézus Krisztus.Aki Őt elfogadja Üdvözítőjéül és megváltójául,annak többé nem kell félnie az örök kárhozattól.Krisztus elszenvedte Istennek az emberek igazságtalansága fölött érzett haragját,és az abból fakadó büntetését,hogy az ember békességre juthasson Istennel.
Akarod-e minden félelmedet és nyomorúságodat a megváltó Jézushoz hozni,és bűneid terhét letenni nála? Ma még lehetséges! ne halogasd !

Nagy erő egy kis könyvben


A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.
(Zsoltár 119,130)
 
Ludwig Richter ,a festő (1803-1844) írta.
Egyszer kopogtattak az ajtómon ,szabad mondtam ,erre belépett egy férfi akinek arcára volt írva,hogy derék és becsületes ember.Elmondta nekem ,hogy ő kormányos egy holland hajón ,amly hajótörést szenvedett.Pénzre lett volna szüksége .Volt valami vonzó ennek a férfinak a szilárd ,nyugodt szerény lényében,így aztán adtam neki némi aprópénzt.Megköszönte ,hálás tekintettel nézett rám mintha ő is  szeretne engem valami szívességben részesíteni,és azt mondta "hosszú út előtt állok,de jó útitársam van!"Ó hiszen az nagy szerencse ,feleltem élénken,miközben éreztem ,hogy ez nekem fájdalmasan hiányzik.Ki az? "maga az én hűséges Istenem ,és itt egy kis könyvet vett elő a zsebéből .itt van az Ő igéje .Ha vele beszélek,ebben felel nekem.Így aztán bátran vándorolok,kedves fiatalember!. Még egyszer köszönetet mondott és elment .Engem azonban szavai nyílként találtak el,és egy tüske sokáig a szívemben maradt belőlük.Én nem gondoltam Istenre,számomra Ő egy távoli ,bizonytalan hatalom volt.Ez a szegény ember pedig úgy beszél ,mintha élő kapcsolatban volna vele,amiből ilyen nyugodt bátorság ,ilyen örömteli bizalom fakadt.Az ő kis kincse ,a könyvecske ,számomra teljesen idegen volt,hiszen én sohasem olvastam a bibliát.Ezt a kis eseményt az újabb élmények nemsokára elhomályosították,bár nem felejtettem el.Később ugyanis újra felbukkant emlékeim között ,és olyan mély élettapasztalatok elindítójának bizonyult ,amelyek nagymértékben előmozdították belső életem megváltozását .

2015. március 29., vasárnap

Ne nyughatatlakodjatok a ti szívetekben !

(Zsoltár 115,11)
 
 
 
Nem tudok olvasni,nem tudok imádkozni,de egyet megtehetek :bízhatok benne -mondta Hudson Taylor misszionárius,amikor súlyos beteg volt.
A szenvedő hívők gyakran nyugtalanok ,ha hosszú idő óta nem tudnak olvasni és imádkozni!Isten azonban nem vár el semmit amit nem tudunk megtenni:Ő ismeri a fájdalmat ,a rendkívüli kimerültséget,ami olykor még gondolkodóképességünktől is megfoszthat.Ő tudja ,hogy mi por vagyunk,tudja ,hogy sokszor minden erőfeszítésünk hiábavaló.Ő"az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene "(2Korintus 1.3)
Amit azonban Isten elvár minden gyermekétől az az,hogy fogadja el gyöngeségét ,teljes tehetetlenségét akkor is,ha nem érti miért? Számára elégnek kell lennie annak a tudatnak,hogy mindezt Isten engedte meg .Az Ő szívén kell menedéket keresnie ,maradéktalanul az Ő szeretetére kell hagyatkoznia,annak a kikutathatatlan szeretetére"aki tulajdon Fiát nem kímélte"(Róma 1,32),hogy megmentsen minket.
Mély öröm tölti be annak a szívét,aki a szeretet Istenének végtelen irgalmára támaszkodik,eltűnik a szívéből a nyughatatlanság.Számoljunk Ővele ,engedjük Isten kikutathatatlan szeretetének,mert Ő mindent tud!Az Ő jelenléte megvilágítja a legsötétebb utat is.

Meddig tűr az Isten?



Sokan szeretik a kockázatot,és sokszor ez még jót is eredményez.De ha közben túllépnek a törvényes kereteken ,az eredmény kétessé válik."Túl jón és rosszon"-ilyen nem létezik. Fenn is tartja ezeket ,csak sokszor nem avatkozik be ítéletével azonnal.Ezért sok ember könnyelművé válik.Isten hosszútűrését közömbösségnek gondolják.Ez súlyos következményekkel jár tévedés!Az áruló Iskáriótes Júdást majdnem mindenki ismeri,valószínűleg kevésbé köztudott ,hogy Jézus kezdettől fogva tudta ,milyen ember ő.Egyszer azt mondta:"Nem én választottalak ki titeket,a tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög."A biblia beszámoló még hozzáteszi :"Júdás Iskáriótesre,Simon fiára mondta ezt,mert ez akarta Őt elárulni"(János 6,70-71).És mégis ugyanúgy kezelte ezt a képmutatót is,mint a többi tanítványát,És közülük senki nem tudta elképzelni,hogy Júdás képes volna ezt a végzetes tettet elkövetni,még akkor sem ,amikor az Úr Jézus beszélt erről.
Ami minket itt érdekel ,az az Isten Fiának rendkívüli hosszútűrése,amelynek bizonyosan megvolt az oka.Ez a szelídség ,még egy lehetőséget jelent ez elveszett ember számára,egy alkalmat a megtérésre 
arra ,hogy rendezze életét Istennel .Ezért nem bünteti Isten gyakran ma sem azonnal a bűnt,még ha az az égbe kiált is .Ez azonban nem marad így ;mert Ő majd egyszer ítéletet fog mondani minden elrejtett bűn fölött .Végzetes tévedés volna azt gondolni,hogy Isten nem látja a mi vétkeinket mivel nem azonnal ítél felettünk.

2015. március 27., péntek

Megbocsáttatott

Dávid tanítása. Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.
Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.

Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.(Zsoltár 32,1-2-5)
 
 
Egy vidéki város temetője.Benne egy sír ,amelyen már nem áll,csak egy szó:"Megbocsáttatott".De valójában nem ez a legszebb sírfelirat? Hiszen végső soron mi jelentősége van már az elhunyt nevének ,korának hivatásának,címének?Semmi. Annak aki itt fekszik,már megbocsáttatott.Isten megbocsátott neki.Ez valami egészen más,mint az emberektől kapott megbecsülés.Ebben a szóban mindenek előtt benne van állapotának megvallása:bűnös volt.Sokféleképpen vétkezett Isten ellen.Igazságos ítéletet érdemelt,és ez ,amint a Biblia mondja :örök halál.De ez a szó"megbocsáttatott" kifejezi a megszabadulást is ebből az elveszett állapotból,Isten megbocsátott neki.
Ez az ember már nem ebből s világból való,ti akik erre jártok ne nyugtalankodjatok miatta! Jézus Krisztus vére lemosta róla bűneit,és Isten megígérte ,hogy vétkeire többé nem emlékezik Krisztus megfizetett érte. De tudjuk-e ,hogy -e test amelyt -e sírba lebocsátottak ,fel fog támadni azon a napon amikor az Úr Jézus visszajön másodszorra és egy szavával felébreszti a holtakat kit az üdvösségre kit az örök halálra.Új dicsőséges testtel felruházva ,az örök élettel megajándékozva  fognak feltámadni azok akik Krisztusba vetették bizalmukat.


(I. Korintus levél:15:54)Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
 Boldogok mindazok ,akik ezt az egy szót maguk és felvésethetnék a sírjukra "Megbocsáttatott!"

2015. március 26., csütörtök

Gondolatok János evangéliumához.

Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme:
És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok
Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.
(János 12,31-33)
 
Az Úr Jézus itt azt mondja "Most megy végbe az ítélet-e világ felett,most vettetik ki e világ fejedelme."Mindkét most a kereszt órájára vonatkozik.Ott fogja az emberiség véglegesen elvetni Jézus Krisztust,és ezzel magára vonni az ítéletet.
Ez az ítélet ott lebeg a világ felett ,és nem marad el.Természetesen ott lebeg minden olyan ember feje felett is ,aki az Úr Jézussal szemben közömbös,vagy nyíltan ellenséges.Ezek az emberek valamennyien ítéletre jutnak,nemcsak bűneik miatt hanem mert elutasították Isten Fiát,aki az Atya üdvözítőül küldött-e világba.Ez a világ bűne .és valóban ez hatalmas bűn.
Az üdvözítőnek a kereszten elvégzett műve által e világ fejedelme ,a Sátán is kivetetett ,és hatalma megtört,amivel a halál által az Úr megsemmisítette azt"akinek hatalma van a halálon,vagyis az ördögöt".(Zsidó 2,14) A kereszten a kígyó feje eltapostatott(lásd  1Mózes 3,15),és most mindenki,megmenekül,aki hitben Isten fölemeltetett Fiára tekint.

2015. március 25., szerda

Dicsérd az Urta én lelkem !


Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.(Zsoltár 63,4-5)

 

 

Az mindenesetre csodálatos lenne,ha szívünk mindig Isten dicséretére volnának hangolva!De természetünkből fajadóan képtelenek vagyunk arra ,hogy ajkunk Istent dicsőítse.Ehhez döntő változásnak kell történnie életünkben.Csak akkor tudjuk istent dicsőíteni ,ha megismerjük Őt,ha már nem nyomaszt a bűn súlya,és szabadon és örömmel nézhetünk Isten felé,mivel Ő megbocsátott nekünk.Ez lehetséges.

Egy kórteremben csupa fiatal férfi feküdt.A légkör nem volt jó elégedetlenség ,személyeskedés,rossz viccek mérgezték.Egészen addig amíg egy napon beszállítottak egy diákot súlyos gerinc sérüléssel.Valamennyi jelenlevő nagy csodálkozására az éjjeliszekrényére egy kis lapot tett ezzel a szöveggel "Megparancsoltam neked légy erős és bátor"(Józsué 1,9)Most fordult elő először ,hogy amikor bejött a nővér nem hallott kétértelmű megjegyzéseket.Az ebédet mindenki ellentmondás nélkül megette.

Az orvos elmagyarázta a betegnek és a szüleinek ,hogy a műtét elkerülhetetlen,de afelől sem hagyott kétséget ,hogy az adott helyzetben ez nagyon kockázatos.Ők hitben elfogadták isten akaratát és útjait.

A diákot a műtőasztalra tették .Mielőtt megkezdték a altatást örvendező hittel tett bizonyságot mindenki előtt,aki ott volt."Nos ,én tudom ezt és örülök és dicsérem Isten irgalmát"!Nem ébredt többé fel a narkózisból.Ezzel a dicsérettel az ajkán ment haza az ő Urához.


 


 


 


 

 










2015. március 24., kedd

Olyan vagy mint egy gyermek?


Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.(Lukács 18,17)
 
 
Önmagában nem rossz az ,ha az ember kifejleszti természetes  adottságait és a teremtett világra vonatkozó ismereteit a tudomány minden területén szaporítja.Amikor azonban úgy gondolja az ember,hogy a tudományt és az emberi bölcsességet Istenre és az Ő Igéjére is alkalmazhatja ,akkor bizony téved.Mivel az ember megismert valamit azoknak a csodálatos alkotásoknak a változatosságából ,amelyeket Isten belehelyezett a teremtésbe,és részben még képes is ezeket megérteni ,sokan azt képzelik,hogy kivonhatják magukat az alól,amit isten Ígéjében mond.A teremtésről nyert világosság és ismeretek alapján az ember úgy véli ,joga van ahhoz,hogy megítélje a Teremtőt magát és az Ő örök gondolatainak kinyilatkoztatását a bűnös emberről.Az ember önhittségében olyan messzire megy,hogy elutasítja a neki felkínált üdvösséget.Olyan ez ,mintha valaki a napot agy gyertya fényénél akarná megvizsgálni.
Minden emberi megismerés és tudomány értéke csak erre az életre vonatkozik.Ahhoz azonban ,hogy az ember bemehessen isten országába ,két föltételt kell teljesítenie:először el kell ismernünk a saját életükben levő bűnt,és alázatosan be kell látnunk ,hogy Isten előtt bűnösök és érdemtelenek vagyunk .Azután azt kívánja Isten ,hogy úgy viselkedjünk ,mint egy kisgyermek ,akinek nincsenek igényei ,hanem egyszerűen elfogadja ,amit Isten mond,csak így juthat az ember életközösségbe Istennel,és válhat igazán az Ő országa fiává. Önmaguk túlértékelésével zátonyra futottak már sokan,mert Isten előtt nem lehetünk nagyok.





2015. március 23., hétfő

Elég bátor vagy?

Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;(Máté 10,32)


Jézus Krisztus a tanítványainak mondta ezeket a szavakat,azoknak ,akiknek Isten országát kellett hirdetniük,és közben újra meg újra ellenségeskedésbe ütköztek,mégis egészen biztos,hogy ezek a szavak napjainkra is érvényesek.
ha megismerted az Úr Jézust mint személyes megváltódat.de addig visszariadtál attól,hogy az emberek előtt is vallást tégy róla ,akkor kezdj hozzá még ma!Először állj egyedül Urad elé,beszélj vele az emberektől való félelmedről ,és kérj tőle bátorságot és határozottságot,hogy egészen az Ő oldalára tudj állni .Aztán fordulj az emberekhez,tégy úgy ,ahogy a megszabadított férfi a Márk 5_ben :kezdd el otthon !Mondd el a családodnak és a rokonaidnak ,hogy mit tett érted az Úr Jézus!Az Úr nyílt megvallása gyakran átsegít azon a nehézségeken is ,amely főleg újonnan megtérteknek áll az útjukban:követni akarják ugyan az Urat ,de nem tudnak elszakadni régi társaiktól,ismerőseiktől,barátaiktól,akik akadályozzák abban ,hogy a hű Pásztort kövessék.Ha ilyen korábbi barátoknak szeretettel ,de teljes komolysággal rámutatunk ,hogy mindenkinek sazüksége van arra ,hogy megtérjen az Úrhoz ,akkor vagy engedik ,hogy az Úrhoz vezessük őket,vagy maguk szakítják meg velünk a kapcsolatot.
Ha azután a változás a gyakorlati életedben,hétköznapokban is világosan felismerhető,akkor sokkal könnyebben hisznek majd a bizonyságtételünknek.Így válik szabaddá az Út az Úrtól megáldott és t dicsőítő keresztény élet előtt.

2015. március 22., vasárnap

Van türelmed kivárni istent?

És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az ő magvának ő utána, holott nem vala néki gyermeke.
(Apcsel 7,5)
 
 
 
Ábrahám életét az isten iránti bizalom és az Isten szava iránti engedelmesség jellemezte.Most azonban egy pillanatra meginog a hite.Nem ígért neki Isten utódot?És évek teltek el és még mindig nem történt semmi.Ő maga egyre öregebb lett,és emberileg ,egyre valószínűtlenebbé vált ,hogy isten ígérete beteljesül.Ez nagyon próbára tette Ábrahám türelmét,végül már hajlandó volt felesége ,Sára tanácsára hallgatni.Sára számára is túl hosszú volt a várakozás.Egy kicsit segíteni akart az isteni ígéret teljesítésébe.Akkoriban nem volt szokatlan ,hogy gyermektelen asszonyok ágyast adtak férjüknek ,akinek a gyermekét azután sajátjuknak tekintették.
Isten szándéka azonban kezdettől fogva az volt,hogy egy férfinak csak egy felesége legyen.Mindenütt,ahol az ember vét ez ellen az alapelv ellen,nyomorúság és feldúlt kapcsolatok következnek belőle.Ábrahám életében is megmutatkoznak ennek a következményei Isten ígéretei semmiképpen sem vonatkoznak Izmaelre,akit Hágár rabszolganő szült Ábrahámnak.Sőt ,a történelem folyamán később éppen az izmaeliták bizonyultak Ábrahám Isten által ígért utódai ellenségeinek.
Ezen az úton tehát Isten nem adhatott áldást,Ma sem várhatjuk,hogy Isten áldását adja ránk ,ha az Ő akarata ellen cselekszünk,és sorsunk hitetlenül a saját kezünkbe akarjuk venni.Csak a csöndesen benne bízó békességes szív óvhat meg bennünket a saját nyomorúságunktól.Folyatás köv.

Szomjazik a lelked?

Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
(János 4,14)
 
 
Abban az igazságtalan világban ,amelyben élünk,nagy a szomjúság az igazság után.Ez a szomjúság majd egyszer kifog elégülni."Boldogok akik éheznek és szomjaznak az igazság(igazságosságra),mert ők megeléggítetnek".(Máté5,6) 
A nyomorúság és erkölcstelenség világában az ember többé kevésbé tudatosan ,de mindenképpen szomjazik a tisztaságra és a szentségre.Ebben a kemény és önző világban az emberek meg vannak fosztva a szeretettől.Isten tökéletes megoldást adott erre az állapotra ,hiszen"Úgy szerette Isten a világot hogy az Ő egyszülött fiát adta ".(János 3,16)E nyugtalanságtól zaklatott világban embertársaink békét és nyugalmat keresnek.Jézus Krisztus azt ígéri "Békességet hagyok nektek:az Én békességemet adom nektek"(János 14,27)
Ezt a szomjúságot nem lehet átmeneti kikapcsolódással vagy szórakozással kielégíteni.Ehhez állandó vízforrásra van szükség.És isten gondoskodott erről.Jézus Krisztus az üdítő víznek ilyen forrását adta nekünk.benne megtaláljuk ,azt ami örökre lecsillapítja a szomjúságunkat.Csak kérnünk kell tőle,mint az asszony János evangéliumában "Uram ,add nekem azt a vizet,hogy ne szomjazzam meg"(János 4.14)
Ez csak a hitünkön múlik!Ne szaladgáljunk tovább minden lehetséges és lehetetlen forráshoz!Forduljunk végre az Úr Jézushoz,aki minden szomjúságot ki akar és ki tud elégíteni.Ő meghív minket "Ha valaki szomjúhozik,jöjjön hozzám és igyék"(János 7,37)

2015. március 20., péntek

Nem én hanem ő.

És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,(Mózes 3 16,21)


Mindenki tudja ,mit értünk a "bűnbak "-n.ha az életünkben félre sikerült valami,akkor keresünk valakit akit hibáztathatunk,hogy magunk megússzuk a dolgot.Ilyenkor legtöbbször nem ragaszkodunk túlságosan az igazsághoz.Fő ,hogy a saját "lakkunk" ne karcolódjék azaz ,tekintélyünkön ne essék csorba.
nem mindenki tudja ,hogy a "bűnbak" fogalma a mai Igénkből származik-mint ahogy nyelvünk sok kifejezése abból az időből való,amikor az emberek még jól ismerték a Bibliát.Ellentétben azonban azzal a könnyedséggel,amellyel mi a bűnbakról gyakran beszélünk,Isten nagyon komolyan beszél erről.Az ún.ószövetségbeli nagy engesztelési ünnep a nép minden igazságtalanságát és minden bűnét és minden vétkes hitszegését ,meg kellett vallja a bak feje fölött áron főpapnak,aki jelképesen mindezt ráhelyezte a bakra.Semmit sem volt szabad kihagyni,mindent a nevén kellett nevezni.Isten nem mentségeket ,hanem bűnvallomást akar hallani.
Világosan fogalmazva :aki ma bűneinek bocsánatát keresi Jézus Krisztus ,az igazi bűnáldozat által,annak Őbelé vetett hittel meg kell vallania bűneit. Akkor "hű és igaz Ő (Isten),hogy megbocsájtja bűneinket." (1János 1,9)
A nagy engesztelési ünnepen már előzőleg levágtak egy bűnáldozatot ,amelynek a vérét engesztelésül a szentélybe vitték.Így Krisztus is már régen engesztelést végzett az Ő vére által,azaz kielégítette isten igényeit.Most ott könyörög érettünk az Atya előtt.De bocsánatot csak az kap ,aki megvallja bűneit.

2015. március 19., csütörtök

Hang a mennyből.

Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.
A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.
Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti érettetek.
(János 12,28-30)
 
 
  • Láttuk,hogy az Úrnak kettős feladata volt,amikor a földre jött.Ez egyrészt az volt,hogy megdicsőítse Istent,akit mindig csak gyaláztak,amióta ember él a földön; másrészt pedig az,hogy ezt a bűnös emberiséget megmentse,Ő kész volt otthagyni a mennyet s majd ,meghalni,hogy mindkét feladatát betöltse.Kérésére "Atyám dicsőítsd meg a Te nevedet"-egy hang válaszolt az égből:"már megdicsőítettem,és ismét megdicsőítem".Az Atya már megdicsőítette nevét Lázár feltámasztásával,és újra meg akarta dicsőíteni azzal.hogy Fiát feltámasztja a halálból.
  • A tömeg hallotta ezt a hangot a mennyből,de nem értette.Ezért mondta Jézus Krisztus azoknak,akik körülötte álltak"Nem énértem hallatszott ez a hang ,hanem ti érettetek" .Erről az eseményről fel kellett volna ismernie a tömegnek ,hogy az Úr válaszolt a mennyből.
  • 2015. március 18., szerda

    KI út a homályból!


    Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.(Máté 11.28)
     
     
     
     
     
    Egy család apa egyedül ült egy csónakban a nagy tavon ,amikor váratlanul sűrű köd ereszkedett alá.Hiába próbálta megtalálni a biztonságos parthoz vezető irányt.Már órák óta bolyongott vakon ide-oda.Közel volt a kétségbeeséshez ,egyszer csak mintha a távolból vékonyka gyermek hangot hallott volna.A kisfia hangját hallotta :apa gyere erre!. Így jutott végül épségben haza a fia hangját követve,aki a parton állva kereste őt.
    Rövid idő múlva a fiú komolyan megbetegedett.A gyermek -biblia órán már korábban megismerte és megszerette Jézus Krisztust.Amint az apa egy reggel az ágya mellett ült így szólt a kis beteg,Ma haza megyek Jézus Krisztushoz.Az apa nem tudta ezt felfogni ,és felkiáltott,nem Péter ez nem lehet,nem tudlak oda adni téged!!A kicsinek azonban igaza volt .Még aznap este meghalt. Az apa ,aki nem volt hívő keresztény,sorsa miatt megkeseredve újra és újra föltette magának a kérdést:Miért ért engem ez a csapás?Úgy érezte ,mintha a félelem és kétség tengerén hánykolódna.Akkor eszébe jutott a fia hívó kiáltása,amikor egyszer a csónakban küszködött a ködben.:"Erre apa erre!"Világossá vált előtte ,most hogy a fia Jézus Krisztussal van megint az ő hangját kell követnie,hogy a "ködből" a bizonytalanságból hazajusson Isten szeretetébe.Így átadta magát Jézusnak a Megmentőnek.Minden nyomorúsága és kételye megszűnt .Mély békesség töltötte be a szívét ,ha fájt is a veszteség.
    Hallod -e Jézus hívását "Jöjjetek én hozzám ....."




    2015. március 17., kedd

    Válaszoltál a meghívóra?

    Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;
    És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!(Lukács 14,16-17)
     
     
     
     
     
    A világban rendkívüli megtiszteltetés az,ha valakit híres személyiségekkel együtt hívnak meg vendégségbe.Gyakran nem is a válogatott ételek teszik az alkalmat oly kívánatossá ,hanem az asztalnál folytatott beszélgetések,még ha csak hallgatóként vesz is részt ezeken valaki.Az Úr Jézus is beszélgetéseket folytatott a jelenlevőkkel ,amikor a farizeusok egyik vezetőjének házában ebédelt.Ezek a társaságok olyan fontosak voltak,hogy megőrízte a Biblia.
    Az egyik vendég azt mondta."Boldog az ,aki Isten országának vendége " Erre felelt az Úr a nagy vacsoráról szólól példázattal.Ezzel a jelenlevők gondolatait a földi étkezésről az Isten országának eljövendő ünnepi lakomára terelte,ahová a nagy Isten minden embert meghív.Ez a vacsora -mert ezzel fejeződik be a kegyelem napja-amelyre Isten meghívja az embereket"nagy" nemcsak azért nagy ,mert Isten dicsőpsége sugározza be,hanem azért is ,mivel a résztvevők olyan sokan vannak .és mert a lakoma sohasem ér véget.
    Ma hangzik a hívás?"Jöjjetek ,mert már minden készen van! Milyen sokan kaptak meghívást az idők folyamán ,akik valami kifogással kimentették magukat.amint az Úr elmondja ezt a példázatban.Most azon múlik minden ,hogy ki hallja meg az utolsó hívást.Ezek általában nem a befolyásos emberek ,hanem szegények ,nyomorékok,sánták.és vakok,olyanok akik nem keresnek kifogásokat.Föltétel nélkül belátják ,hogy ők úgy,ahogy vannak ,alkalmatlanok Isten számára,tehetetlenek és elveszettek.Az ő számukra készített Isten nagy dolgokat.






    2015. március 16., hétfő

    Nyugodt-e a lelked?

    Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által,(Galata 2,16)



    Lehet ,hogy ezzel kínzod magadat,hogy Istennek meg felelj!Az embernek igyekeznie kell,hogy Istennel rendben legyen.-így mondták neked.Azt hogy Isten és az ember között a dolgok nem a legjobban állnak,már a természeti népek is tudták,így hát megpróbáltak maguk igazzá lenni igaz gondolkodás és igaz cselekedetek által.Semmi kifogásunk nincs ez ellen ,de biztos ,hogy ez nem hozta meg a lelkiismeretüknek azt a nyugalmat ,amire vágytak.Egyáltalán:élhet-e egy ember úgy ,hogy Isten követelményeinek megfeleljen? A Biblia világosan megmondja ,hogy nem.(Róma 3,10)
    Gondolj a fáradozásaidra ezzel kapcsolatban:emberszeretetedre,jó cselekedeteidre stb.Kérlek írd ide még az összes többi idevonatkozó tapasztalatodat.Húzd alá,és számold össze az eredményt ,egészen őszintén ,ezt most tényleg tedd meg.Az eredmény lesújtó lesz.
    Felmentett-e téged Isten minden bűn és bűnös mivoltod alól?Állandó békességben vagy Istennel?Az emberiség egyik legrégibb kérdése "Hogyan lehet igaz az ember Isten előtt?"(Jób 25,4)
    Ez még ma is olyan időszerű,mint Jób korában volt.Őszinte keresők számára a Bibliában készen van a felelet.Isten azt tesz igazzá ,aki Jézusban hisz (Róma 3,26) Tehát aki hiszi ,hogy Jézus Krisztus nemcsak ember volt ,hanem valóságos Isten is ,továbbá hitben elfogadja ,hogy Jézus Krisztus megbűnhődött helyette az ő személyes bűnéért,erre csak az képes ,aki saját tudománya végére ért ,és Isten előtti alkalmatlanságát és kudarcát belátja és megvallja.(van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.I. János levél:2:1)

    Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.(Galátzia levél:2:20)

    2015. március 15., vasárnap

    Zárd be aztán nyisd ki az ajtót!

    Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.(Márk 1,35)



    Az imádkozáshoz csendes hely kell,és idő és mindenek előtt csendes szívre van hozzá szükségünk.Az Úr azt ajánlja nekünk,hogy zárjuk be a szoba ajtaját ,amikor imádkozunk 


    Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.(Máté 6,6)
    Minden olyan hatást ,amely elterelné a figyelmünket és minden nyugtalanságot ki kell zárnunk ..Így nem fenyeget az a veszély,hogy a figyelmünk elterelődik az imáról. ..De bizonyos,hogy még ennél is többet kell ezen az igén értenünk,mégpedig azt ,hogy szívünk ajtajának is zárva kell lennie.Némelyik keresztényt sohasem szorongatják annyira a világi gondok és az élet számtalan semmisége ,mint amikor egyedül szeretnénk lenni Istennel.Ezért zárd be a szíved ajtaját és hagyd kívül a világot.
    Zárd be a szíved ajtaját a hitetlenség és a formális imádkozás előtt! Ne hagyd ,hogy imádságokat kételyek tegyék hatástalanná.Isten csak a bizalomra válaszol.Sohase beszélj és cselekedj gépiesen ,külső szokások,nem használnak senkinek semmit.Csak azért imádkozni,hogy a lelkiismeretünket megnyugtassuk ,az nagy önámítás,és Isten nem fogadja el az ilyen hamis indíttatású imádságot..Zárd be a szíved ajtaját saját akaratod előtt is.Istent arra kérni,hogy saját előzőleg meghozott döntéseinket ,vagy saját kívánságainkat jóváhagyja nem imádság volna ,hanem utasítás.Minden imádság alaphangja ez legyen: "Ne úgy legyen ahogy én akarom hanem úgy ahogyan Te"! Ha szívünk ajtaja jól be van zárva minden eltérítéssel és zavarással szemben,akkor az imádkozás az Úrral bensőséges örömmé válik.Akkor az Úr a maga módján fog neked válaszolni.De ha jól bezártad a világgal szemben nyisd meg Istennek ,hogy be tudjon lépni oda, és szoros kapcsolatba tudj vele lépni!











    2015. március 14., szombat

    A te szívedet munkába vetetted már?


    Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.(Márk 10,45)
     
     
     

     
    Márk (vagy János Márk) Pál apostol munkatársa volt.Vele volt ,amikor az apostol elindult első misszió munkájára.kezdetben azonban nem bizonyult jó munkatársnak .A Cselekedetek 13.13 és a 15-37-38-ból láthatjuk,már nem telt öröme abban,hogy az apostollal ,együtt utazzon és munkálkodjon.Ekkor aztán egyszerűen "lelépett."
    Később azt olvassuk róla hogy ismét rendbe jött (2Timótesus 4,11) Ilyen előzmények után talán csodálkozunk azon,hogy Isten éppen őt bízta meg azzal,hogy az Úr Jézust ,mint tökéletes Szolgát ábrázolja:evangéliumában ugyanis erről tesz bizonyságot.De bizonyára éppen ebben  a szolgálatban átélt csődje nyitotta föl a szemét Urára,mint Isten tökéletesen hű szolgájára.
    Ennek az evangéliumnak a kulcsszava, azonnal Jézus Krisztust mint földi embert az jellemezte,hogy szünet nélkül szolgált Istennek.Márk evangéliumában nincs nemzetség táblázat,minek is volna? Egy szolgánál vagy munkásnál nem a származása a döntő .Márk nem közli az Úr prédikációinak szövegét sem.Nincs megállás ;minden azért történik,hogy betöltse azt a feladatot ,amelyet az Ő Istene adott neki,a megváltásművét a kereszten,feltámadását és mennybe menetelét.
    A Márk evangéliuma végén látjuk a feltámadott Urat,amint az Isten jobbjára ül.Tanítványai folytatják ,azt a munkát ,amit a mesterük elkezdett a világban .és a 16,20-ban ezt olvassuk"az Úr pedig együtt munkálkodott.....Ismét szolgál a feltámadott Úr! Még ma is ezt teszi.A te szívedet munkába vetetted már?






    2015. március 13., péntek

    Isten figyel ne feledd

    Arcuk tekintete tesz ellenök bizonyságot, bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák; jaj lelköknek! mert magok szereztek magoknak gonoszt.(Ézsaiás 3 ,10)



    Akinek gyakorlott a szeme .az sokat kiolvashat egy ember arckifejezéséből.Ha valaki hosszabb időn át bűnös életet él ,annak nyomai visszatükröződnek arcvonásain,már ebben az életben adózik érte testileg.De ha valaki nemcsak elköveti a bűnt hanem ,nyíltan beszél gaztetteiről,"nincsen abban semmi rossz"-ahogy manapság szokták mondani, -az Isten szemében annál nagyobb büntetést érdemel.
    A Sodoma és Gomora fölötti ítélettel Isten komoly példát mutatott .Senki se csalja meg önmagát azzal,hogy Isten nem vesz tudomást mindarról ,ami itt a földön történik ,amit az emberek tesznek és mondanak.Ő tudja ,látja,hallja,és följegyzi mindazt amit az emberek a földön tesznek vagy épp elmulasztanak,sőt még gondolataikat is ismeri.Nagyon komoly Ige ez "Jaj nekik,mert maguknak okozták a bajt "Ez annak idején is és ma is félreérthetetlen intés minden ember számára.
    Isten meghirdetett haragja elől az ember ma még megmenekülhet,ha bűneit rendezi.Azaz bűnbánattal és alázattal megvallja Isten előtt ,és hitben elfogadja az Úr Jézust ,és az Ő golgotai kereszten végzett váltság művét .
    Senki se halogassa megtérését Istenhez,mert lehet ,hogy holnap már örökké elkésett!

    2015. március 12., csütörtök

    Dicsőség Istennek!


    Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára.
    Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.(János 12,27-28)


     


     


     

    Az Úr Jézus beszélt arról,hogy Ő mint Emberfia megdicsőül(23.vers). Magától értetődően ez a megdicsőülés csak azután történhet meg ,hogy Ő a kereszten végzett engesztelő művével számtalan ember előtt megnyitotta az utat a dicsőségbe.Ez az engesztelő mű még előtte állt.Tudta,hogy elfogják ;lelkének félelmei és gyötrelmei ,amelyeket nem sokkal később a Gecsemáné-kertben szenvedett el,előre vetítették árnyékukat.Maga előtt látta a keresztet mindazzal a borzalommal ,ami reá várt és lelke megrendült.Ez a megrendülés nyilvánul meg kérésében:"Atyám ments meg ettől az órátólengem!"Egyrészt előtte volt a lehetőség ,hogy az Atya megmenti Őt,másrészt maga előtt látta a sok embert ,akik Sátán zsákmányai voltak-és az őirántuk érzett szeretete győzött.Ezért mondta:"De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!"Kész volt ara ,hogy a legnehezebbet is magára vállalja értünk.

    Gondolt azonban Istenre .az Atyára is akinek a nevét halála által kellett megdicsőítenie. Magasztaltassék a mi Urunk az Ő engedelmességéért,önmegtagadásáért,és teljes oda adásáért!Folyt köv :








    2015. március 11., szerda

    Hit vagy tudomány?


    Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után.(János 6,13)
     
     Így végződött Jézus Krisztus csodatétele,a kenyerek megsokasítása.De milyen bosszúságot okoz ez, a sok mai gondolkodó embernek!A modern természettudomány bebizonyította ,hogy olyan csoda ,mint az öt kenyér megszaporítása ,nem lehetséges.
    Alljunk meg ,mondom erre én,ilyesmit a tudomány egyáltalán nem bizonyíthat be!Miért nem? Mivel itt olyan dologról van szó,amelyek kívül esnek a számunkra hozzáférhető világon és amelyeket épp ezért egyáltalán nem lehet tudományos módszerekkel vizsgálni.Ez nem a tudomány asztalára való.
    De már hallom is az ellenvetéseket :de hiszen az nem vitatható ,hogy a természetnek vannak általános érvényes törvényei.Erre én azt kérdezem :megteheti Isten,hogy kettő meg kettő öt legyen? Képzeld el ,hogy ma beteszel ezer pénzt egy fiókba és holnap ismét ezret.Bizonyos lehetsz abban az összeadás szabályai alapján ,hogy holnapután kétezer pénzt találsz ott?_Természetesen -mondod ,feltéve,hogy időközben senki nem nyúlt hozzá a pénzedhez.Az összeadás szabályai változatlanul érvényesek.Ugyanis ha jönne gy tolvaj,az nem az összeadás ,hanem a jog törvényeit sértené meg.A természeti törvények azt mondják meg nekünk,hogy mi történik,ha senki nem avatkozik be kívülről.A Bibliában azonban azt olvasom ,hogy Jézus Krisztus a Teremtő,és így a természeti törvények fölött áll.Ő annak idején is kívülről avatkozott be .A kérdés az föltételezem-e ,hogy ilyen hatalma van ,tehát hiszek.e benne? Ez csak akarat döntése.Akard hinni ,hogy Jézus Krisztus isten ! Akkor nemcsak lehetséges ,hogy csodák történnek ,hanem logikus is.





    2015. március 10., kedd

    Mi az ember fő dolga?

    A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!(Préd.12,15)
     
     
     
    Amikor a tapasztalt király ,Salamon a Prédikátor könyvét befejezte,az eredményt a fenti szavakkal  foglalta össze .Ezen véleményem szerint,ma is érdemes elgondolkodni.
    Első pillantásra talán nem értünk egyet vele.De gondoljunk csak az általánosan panaszolt "értékvesztésre" társadalmunkban-és a  tájékozódásválságra"E szavak mögött sok olyan probléma rejlik ,amelyek mindannyiunkat érintenek:saját hasznunk keresése,az emberi kapcsolatok hidegsége,kegyetlenkedés ,bűnözés.ha már az ember este nem mer ki menni az utcára,vagy nincs biztonságban a tömegközlekedési eszközökön sem,akkor tudja ,hogy miről van szó.A világ nagyon barátságtalanná vált .
    Egyre hangosabb a kiáltás a biztos útjelzőért.De hol találunk útmutatást? Ha a keresztények ,amint az a feladatuk is Isten gondolatait tovább adják embertársaiknak ,és mindenekelőtt ők maguk azok szerint élnek ,ezzel  nem járulnak-e hozzá ,hogy ez a kérdés választ kapjon? ?i is Salamon központi gondolata ? A mindenható és mindenütt jelenlevő Isten félelme!Ez a kezdete minden bölcsességnek(Péld 9,10). Ha több istenfélelem volna az emberekben ,hidd el , a világ egészn más lenne .
    Aki Istent tiszteli ,az azt teszi,amit Ő mond."Szeresd felebarátodat  amint önmagadat !"Ez újszerűen hat a mi világunkban és mégis nagyon régi parancs.Amit Salamon nem mondhatott el ,hogy miként tarthatja meg az ember becsületesen Isten parancsolatait,azt mi már megtaláljuk az Újszövetségben :Jézus Krisztus által minden egyes ember számára eljött a válasz gondolkodásunk és életünk irányításának csődjére.Ez az ami igazán lényeges

    2015. március 8., vasárnap

    Üdvösség az utolsó pillanatban

    Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben.
    (Lukács 23,4)
     
     
     
     
    Milyen érzésekkel nézhetett ez a rabló az Úr Jézusra?Először mindkét gonosztevő gúnyolta Őt,és káromolta Őt ,de azután az egyikük lelkében történt valami:meglátta bűnét ,belátta ,hogy a rá váró büntetés igazságosan sújtja ,és ezt be is ismerte.A halál közelségében tisztán látott.Miután először bevallotta saját bűnét,fölismerte az Úr Jézus tisztaságát és bűntelenségét .Akkor már volt bátorsága,hogy kérje :"Emlékezzél meg rólam amikor elérkezel a te királyságodba"(Lukács 23.3)
    Talán arról ,hogy az Úr Jézus királyságot állít fel, most ért el a szívéig,mit jelez ez ,hogy Ő a Messiás .Reménységét már így a jövőbe vetette.Milyen csodálatos feleletet kapott:"Ma,mondom neked ,velem leszel a paradicsomban""Ez a rabló ugyan arra a helyre megy majd ,ahová halála után az Úr is be fog lépni.
    Helyette elszenvedte a büntetést.Krisztus műve által a rabló tisztán állhat Isten színe előtt.Aki megvallja a bűnét és hisz az Úr Jézusban ,ugyan abban a kegyelemben részesül."Velem leszel"-mondja az Úr a rablónak .Ez valódi vigasztalás volt,amit egyedül Ő adhatott a gonosztevőnek.Krisztus miközben még a kereszten függött,a rablóban már a megváltóművének gyümölcsét látta.

    Rövid gondolatok Mózes könyvéhez

    És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.
    (1Mózes 15,6)


     (Olvassuk el a 15 fejezet 1-21 verséig)
    Isten csodálatos ígéretet ad Ábrahámnak:"Én vagyok a pajzsod ,igen bőséges jutalmad"(1 vers) .Isten maga a jutalma annak,aki a világ jutalmáról lemond .Így volt ez és így van napjainkban is .Ábrahámnak azonban van egy fájdalma ?"Uram mit adhatsz nekem ,hiszen gyermektelen vagyok"(8 vers)
    Isten valóban sok utódot ígért neki,akik majd birtokolni fogják azt az országot ,ahol ő még idegenként ,sátorban lakott.De Sárának és neki még mindig  nem volt gyermekük.Isten azonban megerősíti egykor tett ígéretét.A megígért utódokat most magasabb,égi módon mutatja meg neki (5 vers .vö. 13-16-tal)
    Ekkor történik az a nagy esemény .amely Ábrahámot ettől a perctől fogva minden hívő atyjává teszi:"Hitt az Úrnak ,aki ezért igaznak fogadta el őt".(6 vers)
    Nekünk is ahhoz ,hogy Isten előtt megigazultakká legyünk ,nem csak benne ,az Ő létezésében kell hinnünk,hanem el kell hinnünk neki.amit mond.Az Újszövetség háromszor idézi ezt a az igehelyet :a Róma 4-3-ban ;a Galata 3,6-ban és a Jakab 2,23-ban.
    Isten ígéretét a kor szokásaihoz híven pecsételi meg.Ez utal Krisztus áldozati halálára.Ábrahám hite mintegy megragadja ezt az áldozatot,és képletesen szólva semmivé teszi Sátán erőfeszítéseit,aki ma is ,tőlünk is,minden adandó alkalommal el is akarja rabolni az áldást.Ez Ábrahámot képessé teszi arra,hogy az utódainak ígért örökséget teljes terjedelmében megismerje.(folytatás köv.)

    2015. március 6., péntek

    Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!(Ézsai 6,5)


    Így kiált fel Ézsaiás próféta,hogy Isten előtt áll,akinek jelenlétében még a Szeráfok is eltakarják arcukat,miközben azt kiáltja egyik a másiknak:"Szent ,szent szent a Seregek Ura!"
    De ki az ,aki még nem vétkezett szóval,ki az,aki még soha nem mondott ki egyetlen hazugságot sem? És Lukács elbeszéli nekünk Péterről,hogy amikor csodálatos halfogás által világos lett számára,ki az Ő mestere valójában?"Simon Péter ezt látva leborult az Úr Jézus lába elé,és így szólt:>>Menj el tőlem mert bűnös ember vagyok .Uram !>>(Lukács 5,8) Ha ezeket a férfiakat ilyen vallomásra késztette ez a felismerés,akkor mit gondolunk,ennek fényében nekünk milyennek kellene fölismernünk és látnunk magunkat!
    Isten előtt nem elég egy általános felszínes bűnvallomás,hogy "hiszen mi bűnösek vagyok". Az sem ment fel senkit,hogy sokan megérdemlik az örök kárhozatot.Ma kell odáig eljutnunk ,amíg tart a kegyelem idő,hogy mélyen meghajló szívünkből törjön elő ez a személyes bűnvallás:,"Isten légy irgalmas nekem bűnösnek!"(Lukács 18,13) 
    Egy ilyen kiáltásra soha nem marad el Isten kegyelmes válasza .

    Kérsz kegyelmet ingyen?

    Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,
    (Titus 2,11)
     
     
    Kegyelem ,megkegyelmezés,kegyelemkenyér.az a gondolat ,hogy más kegyelmére szorulunk,általában nem ébreszt bennünk kellemes érzéseket.Ha a saját sorsunkról van szó,azt legszívesebben a saját kezünkben tartjuk.Ha mások segítségére van szükségünk,akkor megtérítjük az igénybe vett szolgálatot.Kegyelemre szorulni.ez ellenkezik az önbecsüléssel.
    De amikor Istenről van szó .mit gondolsz,-akkor is igényt tarthatunk valamiféle megbecsülésre,vagy neki is felkínálhatunk valamilyen térítést ? Egészen biztos, hogy nem .Vele szemben mi ,emberek mindig adósok maradunk.Napról napra,láthatjuk jótéteményeit.Ő a nagy Adományozó."hiszen Ő ad mindenkinek életet,leheletet és mindent " (Apcsel 17,25)". Ki tudná közülünk megadni neki azt a megbecsülést ,amely Őt ezért illeti? És akkor még itt a másik kérdés :cselekedjük-e az Ő akaratát ,kérdezzük-e Őt egyáltalán? Vagy napról napra Isten nélkül élünk,sőt néha tudatosan is megszegjük parancsolatait?
    Ezt az adósságot nem lehet kiegyenlíteni a mi teljesítményeinkkel,áldozatokkal vagy jó cselekedetekkel.Ezt  csak kegyelemből lehet elengedni,föltéve ,hogy az ember elismer adósságát ,és isten kegyelméhez menekül.Ez a kegyelem megjelent nekünk,amint a mai Igénk mondja.De mikor? Amikor Jézus Krisztus ,isten Fia emberré lett és a földre jött,hogy itt elszenvedje Isten ítéletét értünk ,bűnösökért-"üdvözítő kegyelmet hozva minden embernek",ezért had kérjünk :ragadd meg Istennek Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét!Jöjj még ma Őhozzá, a megváltóhoz !

    2015. március 5., csütörtök

    Gondolatok János 12 fejezetéhez.

    Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
    Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.(János 12,25-26 )

     

     

     

     

    "Aki szereti az életét ,elveszti "-mondja az Úr.Amíg ezt az életet szeretjük,és ennek kívánságai szerint élünk,nem lehet élő kapcsolatunk Istennel.Aki megmarad ebben az állapotban,az elveszti az életét ,azaz ő maga fog elveszni. Az embernek meg kell tanulnia,hogy az evilági élet ,ha nem az Atya kezében az Ő szolgálatában áll,-örömeivel és kívánságaival együtt akadály ,amit gyűlölni kell.Állapotának ez a felismerése hozza kapcsolatba az Üdvözítővel,aki örök életet ad neki.Az így  megmentett embert akkor már az a vágy hatja át,hogy egész életével Urának szolgáljon és Őt kövesse.

    Az az út azonban ,amelyen az Üdvözítő járt ,az önmegtagadás és a szenvedés útja volt.Minket arra hívott el,hogy kövessük Őt ezen az úton.Hűségünk és oda adásunk mértéke szerint részesülünk a megvetésben és a szenvedésben is.Az Úr Jézus azonban ezért azt ígéri nekünk:"Ahol én vagyok ,ott lesz az én szolgám is",és "ha valaki nekem szolgál ,megbecsüli azt az Atya".

    (folytatjuk...)


















    2015. március 4., szerda

    Az egész családért imádkozni.

    Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
    És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
    (Filippi 4,6-7 )

     
     
     
    Egy édesanya , aki keresztény nevelésben részesült ,megtartotta azt a szokását ,hogy kisfiával minden este elmondott egy imádságot :"Úr Jézus áldd meg papát ,áldd meg mamát ,és add,hogy kedves gyermek legyek!"
    Egy este imádság után  ránézett a kicsi az édesanyjára: "és te,imádkozol te is? ""Igen néha "és papa? ""nem tudom"de alig hiszem""Ó mondta a gyermek -,egy ilyen kis fiúnak ,mint én ,nem imádkozhat az egész családért.Nektek is segítenetek kell!"
    Az egyszerű gyermeki szavak megérintették az anya szívét.Attól kezdve ő is újra imádkozott és később lejutottak oda hogy a férje vette át ezt a faladatot.
    Azt mondják,hogy az ima a lélek lélegzetvétele.Állandókapcsolat a mennyel,ahol a keresztény igazi életforrása van.A tartalma éppen olyan sokrétű,mint a mi szükségleteink.Formája lehet magasztalás,hálaadás ,néha segélykiáltás,vagy kitartó könyörgés.Imádkozzunk,amikor egyedül vagyunk,imádkozzunk családunk körében,vagy hittestvéreinkkel együtt!
    Isten értékeli imádságainkat ,amivel azok a belé vetett bizalmunk bizonyítékai .Ő hallja őket,és az Ő bölcsessége szerint és a maga idejében teljesíti a kéréseinket.

    2015. március 3., kedd

    Igazság helyett kegyelem

    Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által. 
    (Róma 5,20-21 )




     Bizonyára mindenki tudja ,hogy mi a kegyelem .Ki ne hallotta volna már :"Igazságos ítélet helyett kegyelmet kapott". Ha valakire rábizonyítják a bűnt,és mégsem büntetik meg ,ez jelenti azt ,hogy kegyelmet kapott.Ilyenkor nem tesznek eleget az igazságnak,hanem kegyelmet gyakorolnak.
    Istennél van a kegyelem a bűnös számára.Isten előtt minden ember bűnös,de kegyelmet kaphat ,ha megtér Ő hozzá ,bűneit megvallja és Krisztus megváltó művét a maga számára hitben elfogadja.Isten azonban nem az igazság helyett gyakorol kegyelmet.Ez ellentmondana az Ő szentségének.Amikor Isten kegyelmet gyakorol ,az sosem az igazság rovására történik.Az a csodálatos a megváltás művében,amelyet Krisztus a kereszten elvégzett,hogy ott Ő megbűnhődött értünk;teljesen kielégítette Isten szent és csorbíthatatlan igényeit.Ezért istennél a kegyelem nem az igazság helyett adatik,hanem "igazságosságának teljes megmutatásával",vagyis ez "kegyelem igazsággal". Isten kegyelme szilárd,rendíthetetlen alapon áll:már minden hívő bűne elnyerte büntetését ,bűneik ítéletét Krisztus viselte el helyettük.Így Isten nemcsak kegyelmet adhat a bűnös embernek ,hanem "megigazítja" ,azaz igaznak nyilváníthatja a hívőket.Isten igazságossága ezt egyenesen megköveteli ,mert Krisztus mindent elvégzett ,ami ehhez szükséges

    2015. március 2., hétfő

    Bánjátok meg

    Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.(Apcsel:3,19 )



    Voltaképpen mit jelent a megtérés és az újonnan születés?Bár az ember vétkezett Isten ellen,Isten még mindig törődik vele.Ezt a Biblia ,az Ő Igéje,és a Szentlélek által teszi.Ő Isten Igéjén keresztül hat a szívünkre,és meggyőz bennünket erről.hogy elveszett bűnösök vagyunk .Abban a pillanatban ,amikor egy ember ennek tudtaára ébred,és ezt Istennek meg is vallja,ez az ember megtért.
    Így történt ez a tékozló fiú példázatában ,a Lukács 15-ben .Amikor fölismerte állapotát ,így szólt "Útra kelek ,elmegyek atyámhoz ,és azt mondom neki: Atyám vétkeztem az ég ellen és Teellened"(18,vers)El is ment ,A jó szándék önmagában nem volt elég ;meg is kellett tennie.Nem elég az sem ,ha egy ember azt mondja ?"Bűnös vagyok". Istenhez kell mennie,és meg kell ezt vallania előtte.
    Abban a pillanatban ,amikor ezt megteszi,a Szentlélek  új életet támaszt benne.Újonnan születik.Örök élete van.Most már Isten gyermeke.Eddig csak Isten teremtménye volt .De megtérése által  egészen új viszonyba  került Istennel. Most már a mennyei Atya gyermeke és a mennyei család tagja.
    Akkor hát ezentúl sohasem fog bűnt elkövetni? De.Minden hívőnek be kell vallania ,hogy sajnos ,az ő életében is ismételten előfordulnak bűnök.Ez azonban most már apa és gyermek közötti ügy .s nem ember és isten közötti.Isten ezekért a bűnökért már ki van engesztelve.Bármilyen komoly komoly dolog is minden bűn,a gyermeke apjához fűződő kapcsolatát nem kérdőjelezi meg.De ekkor is csak őszinte bűnvallomás által juthatunk vissza az Atyával való közösség örömébe.

    2015. március 1., vasárnap

    Erős alapokon nyugszol?

    Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?(zsoltár 27.1)

    Egy férfi sok évvel ezelőtt vándorolt ki szüleivel együtt Skóciából Kanadába.Még jól emlékezett at útra,a viharos átkelésre ,a hideg barátságtalan időben.A hajójukat játékszerként dobálták a hullámok ide oda.
    Néhány nagy jéghegy úszott el mellettük ,amelyeket nem zavart a viharos tenger,úgy siklottak a hullámokon át ,mint felséges fehér várak.A hullámok éppen olyan nagy erővel csapódtak neki az óriási tömbök magas falainak,mint a hajótestnek.A szél éppen olyan vadul üvöltött havas csúcsaik körül,mint a hajó árbocai körül.A jéghegyek azonban nem táncoltak fel.alá ,mint a parafadugók ,hanem nyugodtan úszkáltak a viharos tengerenmés dacoltak az elmekkel.
    Mi a titka ennek az ellenálló képességnek? A jéghegyek mélyen belemerülnek az óceánba.magasságuknak csupán csak egyheted része emelkedik ki a víz fölé.Így a vihar nem sokat árthat nekik,mivel csak kis támadási felületet nyújtanak a szélnek.Ilyen a hitélet is.Ha teljes bizalommal mélyen belemerülünk Isten Krisztusban megjelent nagyságába és szeretetébe ,akkor mi sem fogunk ingadozni az élet vihariban.Ellenben,ha hagyjuk ,hogy valami megzavarja közösségünket Istennek,abban a pillanatban megingunk,és már viszonylag kis események is kihozhatnak minket a sodrunkból.Így életünk a körülmények játékszerévé válik.Önmagunkban nem elég az erőnk ahhoz,hogy szembeszálljunk a nehézségekkel.De Istenben szilárd támaszt találunk.Ő biztonságban keresztül visz minden próbán

    Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

      Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...