Az elrejtett kincs 1...

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet."
  Régen számtalanszor előfordult, hogy a gyakori lopás és rablás miatt az emberek a földbe rejtették kincseiket. Amikor pedig hatalomváltás történt, a vagyonosokat súlyosan megadóztatták. Fosztogató csapatok is állandóan veszélyeztették az országot. Ezért a gazdagok elrejtették vagyonukat, hogy megmentsék. A földet biztos rejtekhelynek tartották. Csakhogy a rejtekhely sokszor feledésbe merült. A tulajdonost talán elragadta a halál; lehet, hogy börtön vagy száműzetés vitte távol kincsétől. A nagy gonddal őrzött vagyon pedig a szerencsés megtalálóé lett. Krisztus korában gyakran találtak elhagyott földekben régi pénzdarabokat, arany- és ezüstdíszeket.
  Valaki például bérelt egy darab földet, hogy megművelje. És amint az ökrök szántottak, elásott kincs került a felszínre. A kincs megtalálója ráébredt arra, hogy csak ki kell nyújtania kezét a szerencse után. Visszarejtve az aranyat hazament, és eladta mindenét, hogy megvásárolhassa a kincset rejtő szántóföldet. Családja és szomszédai bolondnak tartották, mert semmi értéket nem láttak a gondozatlan szántóföldben. Emberünk azonban tudta, mit csinál. A tulajdonjog megszerzése után átkutatta az egész szántóföldet, hogy megtalálja a kincset, amelynek a tulajdonjogát megszerezte.
  E példázat a mennyei kincs értékét szemlélteti, és azt, hogy milyen erőfeszítést kell tennünk megszerzéséért. A földbe rejtett kincs megtalálója hajlandó volt megválni mindenétől és lankadatlanul dolgozni, hogy hozzájusson az elrejtett vagyonhoz. A mennyei
  
  kincs keresője sem tart semmilyen munkát túl soknak, és semmilyen áldozatot túl nagynak az igazság kincsének megszerzéséhez.
  A példázatbeli szántóföld, amely a kincset magában rejti, a Szentírást jelképezi. A kincs pedig az evangélium. A föld azonban nem tartalmaz annyi aranyat, sem egyéb értéket, mint Isten Igéje.
  
  HOGYAN VAN ELREJTVE A KINCS?
  
  Az evangélium kincsei tehát el vannak rejtve. A maga szemében bölcs - akit az üres filozófia tanítása felfuvalkodottá tett - nem látja meg a megváltás tervének szépségét, hatalmát és titkát. Sokan nem látnak, pedig van szemük; és nem hallanak, pedig van fülük. Van értelmük, de nem veszik észre az elrejtett kincset.
  Az ember elhaladhat a földbe rejtett kincs felett. Ha pedig elfárad, le is ülhet pihenni a fa alá, mit sem tudva a gyökerénél elrejtett vagyonról. Ez történt a zsidókkal. Isten mint aranykincset bízta a héberekre az igazságot. Krisztus maga hozta létre a zsidó üdvrendet, amely a menny pecsétjét hordta magán. A megváltás nagy igazságai előképek és jelképek mögé rejtőztek. Amikor pedig Krisztus eljött, a zsidók nem ismerték fel azt, akire a szimbólumok mutattak. Isten Igéje a kezükben volt, de a nemzedékről nemzedékre átörökített hagyományok, valamint a Szentírás emberi magyarázatai eltakarták előlük a Krisztusban rejlő igazságot. A szent iratok lelki mondanivalója elveszett. Nyitva állt előttük az ismeretek kincsestára, de ők mit sem tudtak róla.
  Isten nem rejti el az igazságot az emberek elől, hanem saját eljárásaik miatt válik az homályossá előttük. Krisztus számtalanszor bebizonyította a zsidó népnek, hogy Ő a Messiás. Tanítása azonban életük gyökeres megváltozását igényelte. Tudták, hogy ha elfogadják Krisztust, le kell mondaniuk dédelgetett vezérelveikről és hagyományaikról, önző, bűnös szokásaikról. A változatlan, örök igazság elfogadása áldozatot követelt. Ezért elvetették Isten legmeggyőzőbb bizonyítékát is, amellyel hitet akart ébreszteni bennük Krisztus iránt. Vallották, hogy hisznek az ótestamentumi írásokban, de nem fogadták el azt a bizonyságtevést, amelyet Krisztus életéről és jelleméről tartalmazott. Nem engedték magukat meggyőzni, mert
  
  nem akartak megtérni. Nem akarták kialakított nézeteiket feladni. Az evangélium kincse - az Út, az Igazság és az Élet - közöttük volt, de ők elutasították a menny legnagyobb ajándékát.
  Azt olvassuk, hogy a "főemberek közül is sokan hivének Őbenne; de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből" (Jn 12:42). Meggyőződtek arról, hogy Jézus Isten Fia, de Krisztus megvallása nem fért össze nagyra törő vágyaikkal. Nem volt olyan hitük, amely megszerezte volna nekik a mennyei kincset. A világ kincseit keresték.
  Az emberek ma is mohón keresik a földi kincseket. Tele vannak önző, becsvágyó elképzelésekkel. Az evilági gazdagságért, dicsőségért és hatalomért az emberi igazságokat, hagyományokat és kívánalmakat Isten kívánalmai fölé helyezik. Krisztus kincsei rejtve vannak előttük.
  "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait; mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg" ( 1 Kor 2:14).
  "Ha ... leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe" (2 Kor 4:3.4).
  
  A KINCS ÉRTÉKE
  
  A Megváltó látta, hogy az embereket teljesen lefoglalja a nyereséghajhászás, és szem elől tévesztik az örök valóságokat. Jézus vállalkozott e betegség gyógyítására. Meg akarta törni az elvakító, lélekbénító varázst. Felemelte hangját, és így kiáltott: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt 16:26.) Krisztus a bukott emberiség elé tárja a szem elől tévesztett nemesebb világot, hogy meglássák az örök valóságokat. Elviszi őket az Isten leírhatatlan dicsőségétől fénylő Végtelenség küszöbéig, és megmutatja nekik azt a kincset, amelyet ott megtalálhatnak.
  Ez a kincs értékesebb, mint az arany és ezüst. A föld bányáinak gazdagsága nem mérhető össze vele.
  
  "A mélység azt mondja: Nincsen az bennem;
  A tenger azt mondja: énnálam sincsen.
  Színaranyért meg nem szerezhető,
  Ára ezüsttel meg nem fizethető.
  Nem mérhető össze Ofir aranyával,
  Nem drága oniksszal, sem zafírral.
  Nem ér fel vele az arany és gyémánt,
  Aranyedényekért be nem cserélhető.
  Korall és kristály említni sem való;
  A bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél"
  (Jób 28:14-18).
  
  Ez a kincs a Szentírásban található meg. A Biblia Isten csodálatos tankönyve és nevelőeszköze. A Biblia minden igaz tudomány alapját magában foglalja. Isten Igéje kutatásakor az ismeret minden ágával találkozhatunk. Mindenekelőtt magában foglalja a legfontosabb tudományt, amely a megváltásról szól. A Biblia Krisztus kimeríthetetlen gazdagságának kincsestára.
  Magasabb rendű műveltséghez Isten Igéjének kutatásával és rendelkezései követésével juthatunk. De ha félretesszük Isten Igéjét olyan könyvek kedvéért, amelyek nem visznek közelebb Istenhez és a mennyek országához, az így szerzett műveltség nem az, amit valójában ezen a szón érteni kell.
  A természetben csodálatos igazságok vannak. Tanuljunk a földtől, a tengertől, az égbolttól, amelyek igazságok sokaságát hirdetik. A természet beszéde a menny bölcsességére, örök igazságokra tanít. A bukott ember azonban nem érti meg őket. A bűn elhomályosította látását, és a saját bölcsességével a természetet többre értékeli, mint Istent. Az igazi tanulságok nem találnak visszhangra azok lelkében, akik elvetik Isten szavát. A természet tanítását annyira kiforgatják, hogy az eltéríti őket a Teremtőtől.
  Sokan az emberi bölcsességet a mennyei Tanító bölcsessége fölé helyezik, és Isten tankönyvét elavultnak és unalmasnak tartják. De ez nem vonatkozik azokra, akiket a Szentlélek megelevenített. Ezek az emberek felismerik benne a felbecsülhetetlen értéket, és eladnak mindent, hogy megvegyék a földet, amely a kincset magában rejti.
  
  Hírneves írók feltevéseit tartalmazó könyvek helyett annak szavát választják, aki a világ által valaha is ismert legnagyobb író és legnagyobb tanító; aki életét adta értünk, hogy örökké élhessünk.

A kovász a hétköznapokban...

  Sok művelt és befolyásos ember jött el a galileai prófétához, hogy hallgassa. Közülük egyesek kíváncsian figyelték a parton tanító Krisztus köré gyűlt sokaságot. A társadalom minden osztálya képviselve volt a tömegben: tanulatlanok és rongyos koldusok; útonállók, arcukon a bűn bélyegével; csonkák és erkölcstelenek; kereskedők és naplopók; előkelők és földhözragadtak; gazdagok és szegények. Mind ott tolongtak egymás hegyén-hátán, hogy hallhassák Krisztus szavait. A furcsa gyülekezet láttán e tanult emberek így töprengtek: ilyen emberek az Isten országának polgárai? A Megváltó ismét példázattal válaszolt:
  "Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, amelyet vévén az asszony, három mérce lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele. "
  A zsidók egymás között néha a kovásszal szimbolizálták a bűnt. A pászkaünnep táján a nép parancsot kapott, hogy távolítson el otthonából minden kovászt, miként szívükből is ki kellett minden bűnt vetniük. Krisztus így intette tanítványait: "Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás." Pál apostol a "rosszaságnak és gonoszságnak kovászá"-ról beszél (Lk 12:1; 1 Kor 5:8). A Megváltó pedig a mennyek országát ábrázolja példázatában a kovásszal. Isten kegyelmének megelevenítő, átalakító erejét szemlélteti vele.
  Senki sem olyan gonosz, senki sem süllyedt olyan mélyre, hogy ez az erő ne tudna reá hatni. A Szentlélek mindazokba, akik hallgatnak reá, új életelvet plántál, és Isten képmása kirajzolódik az emberben.
  Az ember akarata megfeszítésével sem formálhatja át magát. Nincs hozzá ereje. A kovászt is, ami teljesen kívülről való, bele kell tenni a lisztbe, mert a kívánt változás csak így jön létre. A bűnösnek
  
  is el kell fogadnia Isten kegyelmét, hogy a dicsőség országába beleilleszkedhessék. A világ semmilyen kultúrája vagy iskolája nem képes a bűnbe süllyedt embert a menny polgárává formálni. A megújító erő Istentől származik. A változást csak a Szentlélek hozhatja létre. Mindenkinek, aki üdvözülni akar, legyen az nagy vagy kicsi, gazdag vagy szegény, alá kell vetnie magát e hatalom munkájának.
  Amiképpen a liszttel összekevert kovász belülről kifelé hat, Isten kegyelme is a szív megújításával alakítja át az ember életét. Csupán külső változás nem elég ahhoz, hogy Istennel összhangba jussunk. Sokan próbálnak megreformálódni egyik vagy másik rossz szokásuk elhagyásával, és remélik, hogy ily módon hivőkké lehetnek. Csakhogy nem a megfelelő helyen kezdik a reformot. Ezt a munkát a szívben kell kezdeni.
  Vallásoskodni, vagy az igazságot lelkünkben hordozni - két különböző dolog. Nem elég az igazságot csak ismerni. Nem biztos, hogy ettől gondolataink és szándékaink is megváltoznak. Szívünknek kell megtérnie és megszentelődnie.
  Az az ember, aki puszta kötelességérzetből próbálja megtartani Isten parancsolatait - azért, mert ez követelmény -, soha nem fogja érezni az engedelmesség örömét. Voltaképpen nem is engedelmeskedik. Annak élete nyilvánvalóan nem hivő élet, aki tehernek tartja Isten kívánalmait, mert vágyainak határt szabnak. Az igazi engedelmesség egy belső elv megvalósítása. Ennek az engedelmességnek indítórugója az igazság és az Isten törvénye iránti szeretet. Minden igaz élet magva a Megváltó iránti hűség, amely arra indít, hogy tegyük a jót magáért a jóért - mert ez tetszik Istennek.
  Azt a nagy igazságot, hogy szívünket a Szentlélek változtatja meg, Krisztus Nikodémushoz intézett szavaiban tárta fel: "Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik felülről, * nem láthatja az Isten országát... Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született" (Jn 3: 3-8).
  
  * Az eredeti szövegben használt szó kettős értelmű: újonnan és felülről
  
  Pál apostolt a Szentlélek ezekre a szavakra ihlette: "Az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, "Krisztus Jézusban: hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez" (Ef 2:4-8).
  A lisztbe rejtett kovász láthatatlanul megkeleszti az egész tésztát. Az igazság kovásza is titokban, csendben és állandóan alakítja a lelket. Az ember természetes hajlamait megszelídíti és foglyul ejti. Új gondolatokat, új érzéseket, új indítékokat ébreszt benne. A jellem új mércéje tárul elé - Krisztus élete. Gondolkozása megváltozik, képességeit más irányban hasznosítja. Nem kap új képességeket, hanem a meglevők megszentelődnek. Lelkiismerete felébred. Olyan jellemvonások alakulnak ki benne, amelyekkel szolgálhatja Istent.
  Sokszor kérdezik: miért vallja sok olyan ember, hogy hisz Isten Igéjében, akinek beszéde, lelkülete, jelleme nem árulkodik reformációról? Miért nem tudják sokan elviselni, ha szándékaik, terveik ellenkezésbe ütköznek? Szentségtelen indulataiknak nem tudnak parancsolni; durván, fölényesen és ingerülten beszélnek. Életükben a világ fiainak önszeretete, önzése mutatkozik meg. Ugyanolyan ingerültek, ugyanolyan meggondolatlanul beszélnek, mint azok. Éppolyan sértődékenyek és büszkék, éppúgy engednek velük született hajlamaiknak; jellemük éppoly torz; mintha egyáltalán nem ismernék az igazságot. Ez azért van, mert nem tértek meg. Nem rejtették az igazság kovászát szívükbe, és ezért ez a kovász nem végezhette el munkáját bennük. Velük született és melengetett bűnös hajlamaikat nem vetették alá Isten átformáló erejének. Életük arról tanúskodik, hogy nélkülözik Isten kegyelmét, és nem hisznek jellemformáló erejében.
  "A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által." A Szentírás a jellem átalakításának sarkalatos eszköze. Krisztus így imádkozott: "Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság" (Róm 10:17; Jn 17:17). Isten Igéje, ha kutatjuk és hallgatunk rá, szívünkben munkálkodva leigázza minden szentségtelen jellemvonásunkat.
  
  A Szentlélek szól hozzánk, hogy ráébresszen bűneinkre. A hit pedig, amely szívünkben ébred, a Krisztus iránti szeretettől áthatva cselekszik, és kialakítja bennünk - testünkben, lelkünkben és értelmünkben - Krisztus képmását. Ekkor már Isten felhasználhat bennünket akaratának végrehajtására. Az erő, amit kaptunk, belülről kifelé hat, és arra indít, hogy közöljük másokkal a megismert igazságot.
  Az Isten Igéjében foglalt igazságok gyakorlati választ kínálnak az ember nagy kérdésére: hogyan lehet hit által megtéréshez jutni. Az igazság e nagyszerű elveit - tisztaságuk és szentségük miatt - ne vonatkoztassuk el köznapi életünktől sem. Ezek az igazságok felérnek az égig, és körülfogják az örökkévalóságot, de éltető befolyásuknak bele kell szövődnie az emberi életbe. Át kell hatniuk az élet kis és nagy jelentőségű dolgait.
  Az igazság kovásza, ha szívünkbe fogadjuk, szabályozza vágyainkat, megtisztítja gondolatainkat, és kedvessé teszi természetünket; élénkíti értelmi képességeinket, és fokozza lelkünk erejét; elmélyíti szeretetünket és egész érzésvilágunkat.
  A világ előtt talány az az ember, akit átitatott ez az elv. Az önző ember, a pénz szerelmese e világ gazdagságának és dicsőségének megszerzésére, örömei kiaknázására szenteli életét. Számításából kihagyja az örökkévaló világot. Krisztus követőjének azonban nem kötik le minden érdeklődését ezek a dolgok. Krisztusért dolgozik, és megtagadja énjét, hogy részt vehessen a lélekmentés szent munkájában; azok megmentésében, akik Krisztus nélkül és reménység nélkül élnek a világban. Az ilyen ember az örök valóságokat tartja szem előtt, és ezért a világ nem érti meg. Krisztus szeretete - megváltást hozó hatalmával - szívébe költözött. Ez a szeretet húzódik minden indítéka mögött, és megóvja a világ rontó befolyásától.
  Isten Igéje megszenteli minden emberi kapcsolatunkat. Az igazság kovásza nem kelti fel a versengés szellemét, az érvényesülés és az első hely utáni vágyat. Az igazi szeretet, amely a mennyben született, nem önző és nem állhatatlan. Nem emberi elismerés függvénye. Aki elfogadja Isten kegyelmét, annak szívében túlárad a szeretet Isten iránt, és azok iránt, akikért Krisztus meghalt. Nem harcol az elismerésért. Nem azért szeret, mert őt szeretik, és kedvében járnak. Nem azért szeret másokat, mert elismerik érdemeit, hanem
  
  azért, mert azok Krisztus megváltottai. Akkor sem gerjed haragra, ha indítékait, szavait, tetteit félreértik vagy kiforgatják, hanem megőrzi nyugalmát. Kedves és figyelmes. Nem tartja sokra önmagát, de tele van reménységgel. Szüntelen bízik Isten irgalmában és szeretetében.
  Az apostol így buzdít bennünket: "Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok" ( 1 Pt 1:15.16). Krisztus kegyelme fékezze indulatainkat, irányítsa beszédünket! Munkájáról tanúskodik udvariasságunk, a testvér testvér iránti figyelmessége, a kedves, bátorító beszéd. Angyalok jelenléte érezhető otthonunkban. Életünk kedves illatot áraszt, amely szent tömjénként száll fel Istenhez. A szeretet kedvességben, szelídségben, béketűrésben és engedékenységben fejeződik ki.
  Arckifejezésünk is más lesz. A bennük lakozó Krisztus fénye sugárzik azok arcán, akik szeretik Őt, és megtartják parancsolatait. Rájuk van írva az igazság. A menny édes békéjét tükrözik. Szokásuk a kedvesség, amely több, mint emberi szeretet.
  Az igazság kovásza átalakítja az egész embert. A durvát finommá, a gorombát szelíddé és az önzőt bőkezűvé teszi. A tisztátalant megtisztítja és megmossa a Bárány vérében. Életadó ereje az ember értelmét, lelkét és erejét összhangba hozza a mennyei élettel. Az emberi természet az istenség részesévé válik. A szép és tökéletes jellem megdicsőíti Krisztust. E változást látva, az angyalok elragadtatott örömmel éneket zengenek. A menny örül, amikor emberekben kirajzolódik Isten képmása.

A magvetés egyéb tanulságai..

 A magvetés munkájából és a magból kihajtó növény fejlődéséből értékes tanulságokat vonhat le mind a család, mind az iskola. Ha a gyermekek felismerik Isten keze munkáját a természet dolgaiban, akkor hitükkel meg tudják ragadni a láthatatlan áldásokat is. Amint tudatosul bennük, hogy Isten milyen csodálatosan elégíti ki nagy családja szükségleteit, és hogy miként lehet vele együttműködni, hitük nő, és jobban meglátják hatalmát köznapi életükben is.
  Isten a magot szavával teremtette, mint ahogy a földet is. Szava által lett a föld termőképes. Így szólt: "Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn ... És látá Isten, hogy jó" (1 Móz 1:11.12). Ma is Isten szavára nő a mag. Minden egyes mag, amely a napfény felé fordítja zöld hajtását, Isten szavának csodatevő hatalmát hirdeti, aki "szólt és meglett", aki "parancsolt és előállott" (Zsolt 33 : 9).
  Krisztus erre az imára tanította tanítványait: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." És a virágokra mutatva, ezt az ígéretet adta: "Ha pedig a mezőnek füvét ... így ruházza az Isten; nem sokkal inkább titeket?" (Mt 6:11.30) Krisztus mindig kész meghallgatni ezt az imát, és beváltani ígéretét. Egy láthatatlan hatalom áll folytonosan az ember szolgálatában, hogy táplálja és ruházza. Isten számos eszközt használ fel ahhoz, hogy a látszat szerint eldobott mag élő növény legyen. Mindazt, ami szükséges a termés teljes beéréséhez, kellő mértékben megadja. A zsoltáros csodálatosan szép kijelentése szerint:
  
  "Meglátogatod a földet és elárasztod;
  Nagyon meggazdagítod azt.
  Istennek folyója tele van vizekkel;
  
  Gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt.
  Megitatod barázdáit,
  Göröngyeit meglapítod;
  Záporesővel meglágyítod azt,
  Termését megáldod.
  Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal,
  És a Te nyomdokaidon kövérség fakad"
  (Zsolt 65:10-12)
  
  Az anyagi világot Isten igazgatja. A természet engedelmeskedik a természet törvényeinek. Minden a Teremtő akaratát hirdeti és cselekszi. A felhőt és napsugarat, a harmatot és esőt, a szelet és vihart mind Isten igazgatja, és mind híven engedelmeskednek parancsának. A szárba szökkenő mag Isten törvényének engedelmeskedve repeszti szét a talajt, "először füvet, azután kalászt" teremve, majd "teljes búzát a kalászban" (Mk 4: 28). Az Úr bontja ki kellő időben, mert nem áll ellen munkájának. Csak az értelemmel és beszélőképességgel felruházott ember, akit Isten a maga képére teremtett, érzéketlen adományaival és engedetlen akaratával szemben. Csak az értelmes lények okoznak zűrzavart világunkban.
  
  Minden, ami az ember létfenntartását szolgálja, az Isten és az ember együttműködéséről tanúskodik. Nincs aratás, ha az emberi kéz nem végzi el a maga részét a mag elvetésével. De nem volna növekedés, ha Isten nem adna napfényt és záport; harmatot és felhőt. Ez vonatkozik minden életpályára, a tanulás és a tudomány minden ágára is. Ez érvényes a lelki dolgokra, a jellem formálására, és a hivő tevékenységének minden területére. A munkában megvan a mi részünk, de a menny együttműködésére is szükségünk van. Enélkül hiába igyekszünk.
  Ne felejtsük el, hogy minden eredményünket, legyen az lelki vagy földi, Alkotónk együttműködésével érjük el! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy Istentől függünk. Túl sok bizalmat helyezünk
  
  az emberbe. Túlságosan bízunk emberi ötletekben, és nagyon kevés a bizalmunk abban az erőben, amelyet Isten kínál. "Isten munkatársai vagyunk" ( 1 Kor 3 : 9). Összehasonlíthatatlanul kisebb az ember része; de ha Krisztussal egyesül, mindent megtehet azzal a mennyei erővel, amelyet Krisztus ad.
  
  A magból fokozatosan kibontakozó növény szemléltető oktatást nyújt a gyermekneveléshez. Először terem a föld "füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban". E példázat elmondója teremtette a parányi magot. Ő adta életadó képességeit. Ő határozta meg a fejlődését szabályozó törvényeket is. A példázatban tanított igazságok Jézus életében élő valósággá lettek. Mind fizikai, mind lelki életében követte a növekedésnek a növény által szemléltetett mennyei szabályát. Ugyanezt kívánja minden fiataltól. A menny Fensége és a dicsőség Királya a betlehemi gyermek lett, és egy ideig anyai gondoskodásra szoruló tehetetlen csecsemőként élt. Engedelmes gyermek volt. Gyermeki bölcsességgel gondolkozott és cselekedett, nem pedig felnőtt férfiként. Tisztelte szüleit, szolgálatkészen teljesítve kívánságaikat, gyermeki erejéhez képest. De fejlődésének minden fokán tökéletes volt. A bűntelen élet egyszerű, természetes báját tükrözte. A Szentírás ezt mondja gyermekkoráról: "A kisgyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala Őrajta." És ifjúkoráról ezt olvassuk: "Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben" (Lk 2:40.52).
  A szülők és pedagógusok feladatáról kapunk itt képet. Igyekezzünk az ifjúság hajlamait úgy formálni, hogy életük minden szakaszában életkorukhoz illő szépséget tükrözzenek; olyan természetesen, mint a növény a kertben!
  A természetes és elfogulatlan gyermekek a legrokonszenvesebbek. Nem bölcs dolog túlságos figyelmet szentelni nekik, és ismételgetni előttük okos mondásaikat. Ne tápláljuk hiúságukat külsejük, szavaik és tetteik dicsérgetésével! Ne öltöztessük őket drága és feltűnő ruhákba, mert ezzel tápláljuk bennük a hiúságot, társaikban pedig irigységet keltünk!
  
  A kicsinyeket gyermeki egyszerűséggel kell nevelni. Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy örüljön az apró, hasznos feladatoknak, és hogy elégedjen meg a korához illő kedvtelésekkel és élményekkel! A gyermekkort a példázatbeli fűszál szemlélteti. A fű is szép a maga nemében. Ne tegyük a gyermeket erővel koravénné! Amíg csak lehet, őrizze meg gyermeksége üdeségét és báját!
  A kisgyermek is lehet hivő. Szerezhet korához illő tapasztalatokat. Isten csak ennyit vár el tőle. A gyermeknek is szüksége van lelki nevelésre. A szülők adjanak meg neki minden lehetőséget arra, hogy jellemében kialakíthassa Krisztus jellemének mását!
  
  Isten által felállított törvényszerűség, hogy a természetben az okozat tévedhetetlen biztonsággal követi az okot. Az aratás mutatja meg, milyen volt a vetés. A rest munkásra saját munkája mond ítéletet. Az aratás tanúskodik ellene. Így van ez a lelki dolgokban is. Minden munkás lelkiismeretessége munkájának eredményéből mérhető le. Az aratáskor derül ki, hogy szorgalmasan vagy lustán dolgozott-e. Ez dönti el örök sorsát is.
  Minden elvetett mag a saját neme szerint hoz termést. Így van ez az ember életében is. Vessük mindannyian a könyörület, az együttérzés és szeretet magvait, mert azt aratjuk, amit vetettünk! Az önzés, az önszeretet, a büszkeség, a szándékos bűn meghozza a maga termését. Aki önmagának él, a testnek vet, és a testből arat romlottságot.
  Isten egyetlen embert sem pusztít el. Minden elpusztult ember saját maga okozza vesztét. Mindenki, aki elfojtja a lelkiismeret intő szavát, a hitetlenség magvát veti, amely biztosan meghozza a maga termését. A hajdani fáraó Isten első intelmének elutasításával elvetette a konokság magvát, és konokságot aratott. Isten nem kényszerítette hitetlenségre. A hitetlenség magva, amelyet ő maga vetett el, meghozta termését. Addig-addig ellenkezett, mígnem meglátta letarolt országát és elsőszülöttjének hideg, halott testét, a maga házában és az egész ország minden családjában az elsőszülöttek holttestét, mígnem a tenger hullámai összecsaptak lovai, hadiszekerei és harcosai felett. Története félelmesen szemlélteti azoknak
  
  a szavaknak igazságát, hogy "amit vet az ember, azt aratándja is" (Gal 6: 7). Ha az emberek ezt felismernék, vigyáznának arra, hogy milyen magot vetnek.
  Ha az elvetett mag termést hoz, és ezt ismét elvetjük, a termés megsokszorozódik. Ez a törvény emberi kapcsolatainkra is érvényes. Minden tettünk, minden szavunk termést hozó mag. Minden figyelmes, jóindulatú, engedelmes és önmegtagadó cselekedet megismétlődik másokban, és általuk ismét másokban.
  Az irigy, rosszindulatú, viszálykeltő tett is mag, amelyből "a keserűség... gyökere" (Zsid 12:15) nő ki, és sok embert megfertőz. És még mennyivel többet fog az a "sok" ember megmételyezni! Így folytatódik a jó és rossz mag vetése, amely termést hoz a földi életre és az örökkévalóságra.
  
  A magvetés - mind lelkiekben, mind földiekben - nagylelkűségre is tanít. Az Úr ezt mondja: "Oh boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek." "Azt mondom pedig. Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat" (Ésa 32:20; 2 Kor 9:6). Minden vizek mellett vetni annyit jelent, mint Isten ajándékait állandóan továbbítani. Azt jelenti, hogy adjunk mindenütt, ahol Isten ügye és az emberiség nyomora segítségünket igényli. Ezzel nem leszünk szegényebbek. "Aki bőven vet, bőven is arat." A magvető úgy sokszorozza meg a magot, hogy megválik tőle. Ez azokra is vonatkozik, akik hűségesen osztogatják Isten ajándékait. Miközben adnak, áldásokban gazdagodnak. Isten annyit ígért nekik, ami elég ahhoz, hogy állandóan adhassanak. "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe" (Lk 6: 38).
  A vetés és aratás még másra is tanít. Amikor Isten földi áldásait szórjuk, szeretetünk és együttérzésünk Isten iránti hálára és köszönetre indítja a megajándékozottat. A szív talaja alkalmassá válik a lelki igazság magvainak befogadására. Aki pedig magot ad a magvetőnek, ki is csíráztatja a magot, hogy gyümölcsöt teremjen az örök életre.
  
  Krisztus a gabona elvetésével megváltásunkért hozott áldozatát példázza. "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12 : 24). Krisztus halála is gyümölcsöt terem Isten országa számára. A növényvilág törvényének megfelelően Krisztus halála életet terem.
  Aki Krisztus munkatársaként gyümölcsözni akar, annak először a földbe hullva meg kell halnia. Életét a világ ínségének barázdájába kell vetnie. Az önszeretetnek, az önérdeknek meg kell szűnnie. Az önfeláldozás törvénye: az önfenntartás törvénye is. A földbe temetett mag gyümölcsöt terem. Azután a termést elültetik, és az is megsokszorozódik. A gazda úgy őrzi meg a magot, hogy megválik tőle. Ez a szabály érvényes az emberi életre is. Adni: életet jelent. Aki Isten és embertársai szolgálatára szenteli életét, megőrzi önmagát. Aki a földön feláldozza életét Krisztusért, az megtartja az örök életre.
  
  A mag elpusztul, hogy új életre keljen. Így hirdeti a feltámadást. Mindazok, akik szeretik Istent, ismét élni fognak a mennyei Édenben. A sírba helyezett, porladó emberi testről ezt mondja Isten: "Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben" (1 Kor 15:42.43).
  
  Ez csupán néhány azokból a leckékből, amelyekre a magvető és a mag példájából tanít az élő természet. A szülők és tanítók próbálják e leckéket a gyakorlatban bemutatva megértetni. Munkálják meg a talajt maguk a gyermekek, és ők vessék el a magot is! Közben pedig a szülő vagy tanító magyarázhat az emberi szív kertjéről, és az oda bevetett jó és rossz magról. Elmondhatja, hogy szívünket is elő kell készíteni az igazság magvának befogadására, akárcsak a kertet a fizikai magvetésre. Magvetés közben beszélhet arról, hogy mire tanít Krisztus halála. Amikor pedig a fű szárba szökken, megismertetheti velük a feltámadás igazságát. Ahogy a növény fejlődik,
  
  tovább fejtegetheti a fizikai és a lelki magvetés közötti összefüggéseket.
  Hasonló módszerekkel tanítsuk a nagyobbakat is! Meg kell tanulniuk, hogyan kell művelni a földet. Jó lenne, ha minden iskolához mezőgazdasági terület is tartozna. Tekintsük azt Isten tantermének, a természet dolgait pedig tankönyvnek, amelyből gyermekeinek tanulniuk kell! Belőle meríthetik a lélek műveléséhez szükséges ismereteket.
  A föld szántása, megtisztítása és kiaknázása állandó tanulságul szolgál. Senki sem fog termést várni attól a megműveletlen földtől, amelyet épp hogy kiválasztott magának. Lelkiismeretes, szorgalmas, kemény, kitartó munkával kell előkészíteni a talajt a magvetéshez. Ez érvényes az emberi szív megmunkálására is. Akik a felszántott talajt ki akarják aknázni, azok Isten Igéjét szívükbe rejtve induljanak el, és látni fogják, hogy a szív ugara a Szentlélek lágyító, szelídítő befolyására fellazul. Kemény munka nélkül a föld nem hoz termést. Ez vonatkozik a szív talajára is: Isten Lelkének tisztítania, alakítania kell, mielőtt gyümölcsöt teremhetne Isten dicsőségére.
  A föld nem adja elő kincseit, ha úgy bánunk vele, ahogy éppen kedvünk tartja. A talajnak naponkénti gondozásra van szüksége. Sokszor és mélyen kell megforgatni, hogy az elvetett magot megvédjük a táplálékát elszívó gyomnövénytől. Mind a szántó, mind a vető az aratás ügyét szolgálja. Senkinek sem kell szántóföldjén rombadőlt reményeit siratnia.
  Az Úr áldása kíséri azokat, akik a föld művelése közben lelki tanulságokat merítenek a természetből. A talaj művelésekor a munkás nem sokat tud arról, hogy milyen kincsekre lel benne. Jóllehet nem szabad lebecsülnie a tapasztalt és értelmes emberek eligazításait, de saját magának is le kell vonnia a tanulságokat. Ez is benne van az iskola tanrendjében. A talaj művelése közben művelődik a lélek.
  Lényünk Alkotója, a menny Királya az, aki a magot kisarjasztja, aki éjjel és nappal gondot visel róla, aki fejlődőképessé teszi, és aki ennél is nagyobb gonddal és érdeklődéssel kíséri gyermekeit. Mialatt az ember a földi élet fenntartására ülteti a magot, a mennyei Magvető az örök életre gyümölcsöző magot veti el a lélekben.

A mustármag...

 A Krisztus tanítását hallgató tömegben sok farizeus is volt, akik megvetéssel tették szóvá, hogy Jézust milyen kevés hallgatója fogadja el Messiásnak. Azon tűnődtek, hogy ez az igénytelen tanító miként tudja Izraelt világuralomhoz juttatni. Hogyan állítja fel az új birodalmat gazdagság, hatalom és dicsőség nélkül? Krisztus olvasott gondolataikban, és így válaszolt:
  "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példákban példázzuk azt?" Semmilyen vonatkozásban nem hasonlított egyetlen földi hatalomhoz sem. Egy emberi társadalommal sem tudta szimbolizálni. Hasonlít "a mustármaghoz" - mondta -, "amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, és mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgy, hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak".
  A magban levő csíra az Isten által belehelyezett törvényszerűséget követve növekszik. Fejlődése nem emberi képességektől függ. Ez érvényes Krisztus országára is. Ez az ország új teremtés. Fejlődésének elvei ellentétesek az evilági országokat szabályozó elvekkel. A földi hatalmak nyers erőszak útján győznek, és uralmuk fenntartásának eszköze a fegyver. Az új birodalom alapítója a Béke Fejedelme. A Szentírás vadállatok képében mutatja be a földi hatalmakat. Krisztus pedig "Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Kormányzati módszerében nincs nyers erőszak, nincs lelkiismereti kényszer. A zsidók azt gondolták, hogy Isten országa úgy jön létre, mint a világ országai. Az igaz életet kívülről ható intézkedésekkel akarták elérni. Módszereket és terveket dolgoztak ki. Krisztus pedig olyan elvet vés az emberi lélekbe, az igazság és igazságosság elvét, amellyel meghiúsítja a tévelygést és a bűnt.
  Amikor Jézus ezt a példázatot mondta, közelben és távolban a fű
  
  és a gabona közül kiemelkedő mustárfákat * lehetett látni. Ágaikat lágyan lengette a szél. Madarak röpködtek ágról ágra, és a lombok között csipogtak, fütyörésztek. A mag, amelyből ezek az óriásnövények kifejlődtek, a legkisebb magvak egyike volt. Először zsenge, de erőtől duzzadó hajtást eresztett, majd addig nőtt és fejlődött, mígnem teljes nagyságában pompázott. Krisztus országa is gyengének és jelentéktelennek látszott indulásakor. Földi birodalmakhoz viszonyítva a legkisebbnek tűnt. A világ uralkodói szemében nevetséges volt, hogy Krisztus királynak mondja magát. A követőire bízott nagyszerű igazságok azonban mennyei erővel ruházták fel azt a birodalmat, amelyről prédikáltak. És micsoda rohamosan nőtt, milyen messzire terjedt befolyása! Amikor Krisztus ezt a példázatot elmondta, csak néhány egyszerű galileai képviselte az új birodalmat. Újra, meg újra elhangzott, hogy az emberek ne társuljanak a Jézust követő, egyszerű lelkivilágú halászokhoz, mert szegények, és számuk oly kevés. De a mustármagnak fejlődnie kellett, és ágait az egész világra kiterjesztenie. Amikor a földi birodalmak, amelyeknek dicsősége elkápráztatta az embereket, elpusztulnak, Krisztus országa - a csodálatos, a mindent átfogó hatalom - akkor is megmarad.
  A kegyelem is ilyen kicsiben kezdi munkáját az emberi szívben. Elhangzik egy szó, belevilágít egy fénysugár a lélekbe; olyan hatás éri, amely új életet sarjaszt. Ki mérheti fel a kegyelem munkájának gyümölcseit?!
  A mustármagról szóló példázat nemcsak azt szemlélteti, hogy Krisztus országa fejlődik, hanem azt is, hogy milyen szakaszok láthatók fejlődésében. Isten minden nemzedék ideién különleges igazságot és különleges munkát bíz egyházára. A világ dolgaiban jártas kiváló elmék elől elrejtett igazság feltárul az alázatos, gyermeki lelkületűnek. Ez az igazság önfeláldozást követel. Harcokat kell vívni érte, és győzelmeket aratni. Indulásakor csak kevesen állnak mellé. A világhoz igazodó egyház és a világ nagyjai ellene szegülnek és lebecsülik. Gondoljunk Keresztelő Jánosra, Krisztus előfutárára, aki egymaga emelte fel szavát a zsidó nemzet gőgje és
  
  * A fekete tokú mustár (Sinopis nigra) 3-4 méterre is megnőhet. Különösen a Genezáret-tó vidékén és a Jordán völgyében terem
  
  formaiaskodása ellen! Gondoljunk azokra, akik először hirdették az evangéliumot Európában! Milyen bizonytalannak, milyen kilátástalannak tűnt a két sátorkészítőnek, Pálnak és Silásnak a küldetése, amikor Troásban társaikkal hajóra szálltak Filippi felé! Képzeljük csak el, amint a megbilincselt, "megvénhedett" Pál a cézárok erődjében Krisztust prédikálja! Gondoljunk csak a pogányságnak és a császári Rómának ellentmondó rabszolgák és parasztok kicsiny közösségére! Gondoljunk Luther Mártonra, aki szembeszegült az egyházzal, a világ bölcsességének remekművével! Képzeljük csak el, amint Isten szava mellett császárral és pápával szemben szilárdan kitartva kijelenti: "Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen!" Gondoljunk csak a formaiaskodó, érzéki és hitetlen emberek között Krisztust és igazságát prédikáló John Wesleyre, aki szívén viselte a pogány világ jaját! Könyörgött azért a megtiszteltetésért, hogy elvihesse a pogányoknak a krisztusi szeretet üzenetét. Hallgassuk csak, mit válaszol a klerikalizmus: "Üljön le, fiatalember! Ha Isten meg akarja téríteni a pogányokat, meg fogja tenni az ön segítsége és az enyém nélkül!"
  Nemzedékünkben a vallási eszmék nagynevű vezetői dicshimnuszt zengenek azokról, akik századokkal előbb elvetették az igazság magvát, és emlékművet emelnek nekik. De közülük sokan megtagadják és lábbal tiporják azokat a hajtásokat, amelyek ma kelnek ki ugyanabból a magból. Újra hangzik a régi kiáltás: "Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig (Krisztusról, akit követe képvisel) azt sem tudjuk, honnan való" (Jn 9: 29). A korunknak szóló különleges igazságok nem az egyházi méltóságoknál találhatók, mint ahogy régen sem, hanem azoknál az embereknél, akiket műveltségük és bölcsességük nem tart vissza attól, hogy higgyenek Isten szavában.
  "Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse", "hogy a ti hitetek
  
  ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék" ( 1 Kor 1:2128; 2:5).
  Ma, az utolsó nemzedék idején a mustármagról szóló példázat diadalmas és teljes megvalósuláshoz jut. A parányi magból fa lesz. Az utolsó intő és kegyelmet hirdető üzenetet "minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek" (Jel 14 : 6-14) meg kell hallania, "hogy a pogányok közül vegyen népet az Ő nevének" (Acs 15 :14). És a föld fénylem fog Isten dicsőségétől. (Lásd Jel 18:1.)
  

Konkoly a búza között....

 "Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is."
  "A szántóföld ... a világ" - mondta Krisztus. Ezen Krisztusnak a világban levő egyházát kell értenünk. A példázat Isten országáról és a megváltás munkájáról szól. Ezt a munkát Isten az egyház által végzi. Jóllehet a Szentlélek az egész világon jelen van, és mindenütt munkálkodik az emberi szívekben, de a gyülekezetben kell növekednünk, és az aratás idejére beérnünk.
  "Aki a jó magot veti, az az embernek Fia ... a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai." A jó mag azokat jelképezi, akiket Isten Igéje: az igazság szült. A konkoly azt a csoportot példázza, amely a tévelygés, a hamis elvek megtestesítője, gyümölcse. "Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög." Sem Isten, sem angyalai soha nem vetnek egyetlen olyan magot sem, amely konkolyt terem. A konkolyt mindig Sátán - az Isten és ember ellensége - veti.
  Keleten az emberek néha úgy álltak bosszút ellenségükön, hogy a frissen bevetett földjüket behintették valamilyen kártevő gyomnövénnyel, amely fejlődő állapotában nagyon hasonlított a búzához. A búzával együtt felnövekedve kárt tett a termésben, bajt és veszteséget okozva a szántóföld gazdájának. Sátán is Krisztussal szembeni gyűlöletből szórja a gonoszság magvát Isten országának jó magvai közé, és vetésének gyümölcséért Isten Fiát hibáztatja. Behoz a gyülekezetbe Krisztus nevét valló, de jellemét elutasító embereket, akik által Istent meggyalázza, a megváltás munkáját hamis színben tünteti fel, és az emberek lelki életét veszélyezteti.
  
  Krisztus szolgáit elkeseríti, ha észreveszik, hogy a gyülekezetben álhivők keverednek az igazak közé. Szeretnék megtisztítani a gyülekezetet. A gazda szolgáihoz hasonlóan kiszakítanák a konkolyt. De Krisztus ezt mondja nekik: "Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig."
  Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hivőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége.
  A Megváltó szavai nagy türelemre és mélységes szeretetre tanítanak. A konkoly és a jó mag gyökereinek összefonódása példázza azt a szoros kapcsolatot, amely a látszathivők és a hű tanítványok között fennállhat a gyülekezetben. E látszathivők valódi jelleme nem mutatkozik meg teljesen. A gyülekezetből való kizárásukkal megtántoríthatunk más, egyébként hűséges tagokat.
  Isten maga szemlélteti emberekkel és angyalokkal való bánásmódjával e példázat tanítását. Amikor Sátán, a csaló a mennyben vétkezett, még a hűséges angyalok sem voltak tisztában jellemével. Isten nem pusztította el Sátánt azonnal. Ha elpusztította volna, a szent angyalok megkérdőjelezték volna Isten igazságosságát és szeretetét. Az Isten jóságával szembeni kétely olyan lett volna, mint a bűn és jaj keserű gyümölcsét termő rossz mag. Isten azért kímélte meg Sátánt, hogy a bűn szerzőjének jelleme teljesen lelepleződjék. Hosszú századok óta Isten mélységes fájdalommal szemléli azt a képet, amelyet a gonoszság működése nyújt, és meghozta végtelen áldozatát a Golgotán, mert nem akarta, hogy Sátán bárkit is megtévesszen. A konkolyt nem lehet a drága mag veszélyeztetése nélkül
  
  kiszakítani. Vajon mi ne legyünk olyan türelmesek embertársainkkal, mint a menny és föld Ura Sátánnal?!
  A világnak nincs joga a gyülekezet méltatlan tagjai miatt kételkedni a kereszténység igazságában. A hivőket pedig ne csüggessze el e kétszínű testvérek jelenléte. Mi történt az őskeresztény egyházban? Ananiás és Safira a tanítványok közé állt; Simon mágus megkeresztelkedett; Démást, aki elhagyta Pált, hivőnek tartották; Júdás Iskáriotes is apostolnak számított. A Megváltó nem akar egyetlen lelket sem elveszteni. Júdással való esetét azért jegyezték fel, hogy lássuk, milyen türelmes a megátalkodottal. Kér bennünket, hogy legyünk mi is olyan elnézők, mint Ő. Azt mondta, hogy az idők végéig lesznek a gyülekezetnek képmutató tagjai.
  Krisztus intése ellenére egyesek mégis igyekeztek a konkolyt kiirtani. Az állítólagos gonosztevők megbüntetéséhez az egyház igénybe vette az állam hatalmát. Azokat, akik a bevezetett tantételekkel nem értettek egyet, börtönbe vetették, megkínozták, megölték. A felbujtók pedig azt állították, hogy Isten akaratát tolmácsolják. Az ilyen tetteket azonban nem Krisztus Lelke, hanem Sátán sugallja. Ez Sátán módszere, amellyel a maga uralma alá akarja vonni a világot. Az egyház hamis színben tüntette fel Istent az állítólagos eretnekekkel szembeni eljárásával.
  Krisztus példázata nem mások elítélésére és kárhoztatására tanít, hanem alázatra, és arra, hogy ne bízzunk önmagunkban. Nem minden mag jó, amit a földbe vetnek. Az a tény, hogy valaki a gyülekezet tagja, még nem bizonyítja kereszténységét.
  Az éretlen, zöld konkoly kalásza nagyon hasonlított a búzáéhoz. Amikor azonban a szántóföld már fehérlett az aratásra váró kalászoktól, az értéktelen gyomnövények nem hasonlítottak a teli, érett kalászok súlya alatt hajladozó búzához. A kegyességet színlelő bűnösök egy ideig keverednek Krisztus igaz követőivel, és Sátán számít arra, hogy a kereszténység látszata sok embert megtéveszt. De a világ aratásakor semmi hasonlóság sem lesz a jó és rossz között. Lelepleződnek azok, akik a gyülekezet tagjai lettek ugyan, de nem léptek közösségre Krisztussal.
  Isten hagyja, hogy a konkoly a búza között nőjön, és élvezze a napsugár és az eső áldásait. De az aratáskor "megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten
  
  szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt" (Mal 3:18). Krisztus maga dönti el, hogy ki méltó a mennyei családhoz. Szavaink és cselekedeteink alapján ítél meg minket. A hitvallásnak semmi súlya sincs a mérlegen. Jellemünk dönti el örök sorsunkat.
  A Megváltó nem mondta, hogy egyszer majd minden konkolyból búza lesz. A búza és a konkoly együtt nő az aratásig: a világ végéig. Akkor majd csomókba kötik a konkolyt, hogy megégessék, a búzát pedig Isten csűrébe gyűjtik. "Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában." Akkor "az embernek Fia elküldi az Ő angyalait, és az Ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekszenek, és bevetik őket a tüzes kemencébe; ott lészen sírás és fogcsikorgatás".

Amíg a magbol termés lesz...

  A magvetőről szóló példázat számos kérdést vetett fel az emberekben. A hallgatók közül egyesek arra következtettek, hogy Krisztus nem fog földi birodalmat alapítani. Sok embert kíváncsivá tett, másokat elbizonytalanított. Látva tanácstalanságukat, Krisztus más példákat is mondott, hogy figyelmüket a földi birodalomról arra a munkára irányítsa, amelyet Isten hatalma végez a lélekben.
  "És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe, és alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett." A gazda, aki "sarlót ereszt ... mert az aratás elérkezett", nem lehet más, mint Krisztus. Ő az utolsó nagy napon betakarítja a föld termését. A magvető azokat jelképezi, akik Krisztus követségében szolgálnak. A magról pedig azt olvassuk, hogy "kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen". Ez utóbbi nem vonatkozik Isten Fiára. Krisztus nem alszik el, hanem éjjel és nappal figyeli, őrzi a reá bízottakat. Nem ismeretlen előtte, hogy miként fejlődik a mag.
  A magról szóló példázat tanúsítja Isten munkáját a természetben. A mag önmagában hordja a csírázás képességét, amelyet Istentől kapott. Önmagától azonban nem hajt ki. Az embernek is megvan a szerepe a mag kifejlődésében. A talaj előkészítése, dúsítása és a mag elvetése az ő feladata. Neki kell a földet megművelnie. De van egy határ, amelyen túl semmit sem tehet. Semmilyen emberi erő vagy bölcsesség nem képes a magból előhozni az élő növényt. Ha az ember megtesz minden tőle telhetőt, akkor is Istenre van utalva, aki az aratást a maga mindenhatóságának csodálatos láncszemeivel fűzte a vetéshez.
  
  A magban élet van, a talajban erő, de ha a Végtelen Hatalom nem munkálkodna éjjel és nappal, a mag nem hozna termést. A szomjas föld nedvességet vár a reá záporozó esőtől. A betemetett magnak a nap melegére és elektromosságára is szüksége van. Az életet, amelyet a Teremtő plántált bele, csak Ő tudja előhívni. Isten hatalma által nő minden mag, és fejlődik minden egyes növény.
  "Mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget" (Ésa 61:11). Amilyen a földi, olyan a lelki magvetés is. A szív talajának előkészítése és a magvetés az igazság tanítójának feladata. De az a képesség, amely életet teremt, egyedül Istentől származik. Van egy határ, amelyet az ember nem léphet túl. Az Igét nekünk kell hirdetnünk, de az a hatalom, amely a lelket megeleveníti, igazzá teszi és hálaadásra indítja, nem a mienk. Emberi erőnél nagyobb az az erő, amelynek igehirdetésünket kísérnie kell. Csak Isten Lelke által lesz az Ige "élő és ható", örök életre megújító hatalommá. Ezt akarta Krisztus megértetni tanítványaival. Megmagyarázta nekik, hogy önmagukban semmi olyan képességük nincs, amellyel eredményessé tehetnék munkájukat. Csak Isten csodatevő hatalma által lesz Igéje hatékonnyá.
  A magvető munkája hitből végzett munka. A mag csírázásának és növekedésének titkát a magvető nem értheti meg. De bízik azokban az erőkben, amelyek által Isten élteti a növényvilágot. A mag elvetésekor látszólag eldobja a drága gabonát, amely családja kenyere lehetne. Pedig csak azért mond le pillanatnyilag e hasznos dologról, hogy többet kapjon vissza helyette. A magot abban a reményben veti el, hogy a sokszorosát gyűjti majd be az aratás idején. Krisztus szolgáinak is az aratás reményében kell dolgozniuk.
  Lehet, hogy a jó mag egy ideig észrevétlenül hever a hideg, önző, világot szerető szívben, jelét sem adva annak, hogy gyökeret vert. De aztán, amint Isten Lelke érinti azt a szívet, a rejtőző mag kipattan, és végül gyümölcsöt hoz Isten dicsőségére. Ebben az életben semmilyen munkáról nem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e vagy sem. Ezt a kérdést nem mi döntjük el. Mi csak dolgozzunk, és az eredményt bízzuk Istenre! "Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet" (Préd 11:6). Az Istennel kötött magasztos szövetség kimondja, hogy "míg a föld lészen, vetés és aratás... meg nem szűnnek" (1 Móz 8:22). Ebben az ígéretben
  
  bízva szánt és vet a gazda. A mi bizalmunk se legyen kisebb a lelki magvetés közben! Higgyünk ígéretében: "Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve" (Ésa 55:11; Zsolt 126:6).
  A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja; a növény növekedése pedig a keresztény növekedés csodálatosan szép példája. Ahogy a természet mutatja, úgy van a kegyelem világában is. Fejlődés nélkül nincs élet. A növény vagy fejlődik, vagy meghal. A keresztény életben való fejlődés éppoly csendes, észrevétlen, de állandó, mint a növény növekedése. Életünk tökéletes lehet a fejlődés minden szakaszában; és ha Isten szándéka valóra válik bennünk, akkor állandóan előrehaladunk. A megszentelődés az egész élet munkája. Ahogyan lehetőségeink tágulnak, gazdagodunk tapasztalatokban is, és ismeretünk növekszik. Alkalmasak leszünk felelősség hordozására, és érettségünk arányos lesz lehetőségeinkkel.
  A növény fejlődik azáltal, hogy beépíti mindazt, amit Isten rendelt élete fenntartására. Gyökereit a földbe ereszti. Merít a napfényből, harmatból és esőből. Magába szívja a levegő éltető kincseit. Így kell a kereszténynek is a mennyeiekkel együttműködve fejlődnie. Érezve tehetetlenségünket, ragadjuk meg a mélyebb tapasztalatok szerzésére kínálkozó alkalmakat! Miként a növény gyökeret ereszt a talajban, nekünk is mélyen meg kell gyökereznünk Krisztusban. Ahogyan a növény magába szívja a napfényt, harmatot és esőt, mi is tárjuk ki szívünket a Szentlélek előtt! A munkát "nem erővel, sem hatalommal" kell végezni, "hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura" (Zak 4:6). Ha szívünkkel Krisztusra támaszkodunk, akkor "eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet". Az "Igazság. Napja"-ként kel fel nekünk, "és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt". "Virágozni" fogunk, "mint a liliom". Megelevenedünk, "mint a búzamag", és virágzunk, "mint a szőlőtő" (Hós 6:3; Mal 4:2; Hós 14:6.8). Ha rendületlenül Krisztusra hagyatkozunk, akkor növekszünk, mígnem eljutunk a krisztusi érettségre.
  A búza "először füvet" növeszt, "azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban". A magvetésnek és a növekvő növény gondozásának a gabonatermés a célja. A gazda kenyeret akar az éhezők
  
  számára, és magot, hogy később is arathasson. A mennyei Gazda is várja az aratást, munkája és áldozata jutalmát. Krisztus az emberi szívekben ki akar ábrázolódni. Ezt azok által éri el, akik hisznek benne. A keresztény élet célja a gyümölcstermés: Krisztus jellemének kiábrázolódása a hivőkben, hogy azután e gyümölcstermés másokban is megismétlődjék és tovább folytatódjék. A növény nem önmagáért csírázik, növekszik és gyümölcsözik, hanem hogy magot adjon "a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek" (Ésa. 5 S :10). Az ember se éljen önmagának! A keresztény ember Krisztus képviselője a világban, hogy lelkeket mentsen.
  Az énközpontú életben nem lehet növekedés, sem gyümölcstermés. Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét -, magad is növekszel és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép.
  "A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22). Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre.
  "Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett." Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha majd az Ó jellemét tökéletesen tükrözni fogja.
  Nemcsak az a kiváltsága minden kereszténynek, hogy várja, hanem hogy siettesse is a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. (Lásd 2 Pt 3 :12.)* Ha mindazok, akik Krisztus nevét vallják, gyümölcsöt teremnének dicsőségére, gyorsan befejeződne az evangélium magvetése az egész világon; az utolsó termés is hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy begyűjtse a drága gabonát.
  
  * Az új protestáns bibliafordítás így adja vissza a görög szöveget: "akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét..."
  

A jó föld..

A magvető nem mindig csalódik. A jó földbe hullott magról a Megváltó ezt mondta: "ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit". "Amelyik... a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel."
  A példázatban említett "tiszta és jó szív" nem bűntelen szív, mert az evangélium az elveszetteknek szól. "Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre" (Mk 2:17). A tiszta szív enged a Szentlélek befolyásának. Megvallja bűneit, és érzi, hogy szüksége van Isten irgalmára és szeretetére. Őszintén vágyik az igazság megismerésére, hogy követhesse. A jó szív: hivő szív, amely hisz Isten szavában. Hit nélkül lehetetlen befogadni az Igét, mert "aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik" (Zsid 11:6).
  "Ez az, aki hallja és érti az igét." A Krisztus-korabeli farizeusok behunyták szemüket, hogy ne lássanak, és bezárták fülüket, hogy ne halljanak; ezért az igazság nem érinthette szívüket. Szándékos tudatlanságukért és önkéntes vakságukért bűnhődniük kellett. Krisztus arra tanította tanítványait, hogy kitárt szívvel és készséges hittel fogadják tanításait. Áldást ígért nekik, mert elhitték, amit tőle láttak és hallottak.
  
  A jó talajhoz hasonlított hallgató nem úgy fogadja az Igét, "mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (amint valósággal az is)" ( 1 Thess 2 :13). Az őszinte tanítvány a Szentírást Istennek hozzá intézett beszédeként fogadja. Megremeg az Ige szavára, mert az élő valóság számára. Figyelmesen, nyitott szívvel hallgatja. Ilyen hallgatók voltak Kornélius és barátai, akik ezt mondták Péter apostolnak: "Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt" (Acs 10:33).
  Az igazság megismerése nem annyira jó felfogóképességtől, mint inkább a szándék tisztaságától, egyszerű, buzgó, alázatos hittől függ. Isten angyalai közel vannak azokhoz, akik alázatos szívvel mennyei vezetésre vágynak. Isten Lelke kitárja nekik az igazság gazdag tárházát.
  A jó talajhoz hasonlított hallgatók, miután hallották az Igét, megtartják. Sátán minden gonosz eszközével sem képes elragadni tőlük.
  Nem elég csak hallgatni és olvasni az Igét. Aki áldást akar meríteni az Igéből, annak elmélkednie kell a hallott igazságon. Figyelmesen és imádkozó szívvel kell kutatnia az igazságot, és jól át kell itatódnia a szent kinyilatkoztatások szellemével. Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik.
  "És gyümölcsöt teremnek." Akik hallják és megtartják az Igét, azok az engedelmesség gyümölcsét termik. A szívükbe fogadott Ige megmutatkozik jó cselekedeteikben. Hatása látható lesz a krisztusi jellemben és életben. Krisztus ezt mondta önmagáról: "Hogy teljesítsem a Te akaratodat: ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van." "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét" (Zsolt 40:9; Jn 5:30). A Szentírás ezt tanítja: "Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt" (1 Jn 2:6).
  Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett
  
  jellemvonásaival és szokásaival. A jó talajjal jelképezett hallgató azonban, hallva az Igét, elfogadja minden feltételét és kívánalmát. Minden szokását, tettét és egész életét Isten Igéjéhez igazítja. A véges, tévedő ember parancsai semmivé válnak előtte a végtelen Isten Igéje mellett. Teljes szívével és minden erejével igyekszik az örök életre. Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot.
  És gyümölcsöt terem "béketűréssel". A nehézségtől és próbáktól senki sem mentes, aki elfogadja Isten Igéjét. Az igaz keresztény azonban nem nyugtalankodik, amikor megpróbáltatás éri; nem veszti el bizalmát, és nem csügged el. Jóllehet nem tudjuk hogyan alakulnak ügyeink, és nem énjük Isten intézkedéseinek célját, de ne dobjuk el bizodalmunkat! Gondoljunk az Úr jótéteményeire, gondunkat vessük reá, és várjuk türelemmel szabadítását!
  Lelki életünk erősödik a küzdelemben. A helyesen viselt próbák szilárd jellemet és lelki értékeket alakítanak ki bennünk. A hit, szelídség és szeretet tökéletes gyümölcse sokszor viharfelhők és sötétség közepette érik a legjobban.
  "A szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap" (Jak 5:7). A keresztény is türelemmel várja, hogy Isten Igéje gyümölcsöt teremjen életében. Amikor könyörgünk a Lélek ajándékaiért, Isten sokszor úgy válaszol imánkra, hogy e gyümölcsök megéréséhez alkalmas körülmények közé helyez. Mi pedig, nem értve szándékát, csodálkozunk és kétségbeesünk. A kegyelmi ajándékok azonban csak úgy fejlődhetnek ki, ha követik a növekedés és gyümölcstermés menetét. A mi feladatunk elfogadni Isten szavát, és szilárdan ragaszkodni hozzá, teljesen alávetve magunkat irányításának, és akkor szándéka valóra válik bennünk.
  "Ha valaki szeret engem - mondta Krisztus -, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk" (Jn 14: 23). Amikor élő kapcsolatba lépünk a legnagyobb erőforrással, egy magasabb intelligencia, a tökéletes akarat foglyai leszünk. Erről a fogságról - Krisztus fogságáról - tanúskodik hitéletünk. Nem éljük többé megszokott, önző életünket, hanem Krisztus él bennünk. Jellemét tükrözi jellemünk. A Szentlélek gyümölcseit teremjük - "némely harmincannyit, némely hatvanannyit, némely százannyit".

A talaj előkészítése..

 Krisztus a magvetőről szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Krisztus e példákkal azt tanítja, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt szívünkben és életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény
  
  nem független akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de tudunk dönteni, és tőlünk függ, hogy mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé Isten szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret; és gonoszsága növekedéséért, amely meggátolja a jó mag kifejlődését.
  Szívünk kertjét művelnünk kell. Mélységes bűnbánatnak kell felszántania a talajt. A mérgező, sátáni hajtásokat ki kell irtani. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. Az emberi szív bűnös hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet leküzdeni. Az Úr erre szólít prófétája által: "Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!" (Jer 4:3.) "Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint!" (Hós 10:12.) Ezt a munkát Jézus akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben munkatársai.
  A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver.
  A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt. Minden hivőnek keresztény élete indulásakor meg kell ismernie a krisztusi élet alapelveit. Meg kell tanulnia, hogy üdvösségéhez nemcsak Krisztus áldozatára van szükség, hanem arra is, hogy az
  
  ő életében is megmutatkozzék Krisztus élete és jellemében Krisztus jelleme. Tanítsunk meg mindenkit arra, hogy terheket kell hordozniuk, és velük született hajlamaikon úrrá kell lenniük! Ismerjék meg a Krisztusért való szolgálat áldott voltát, miközben követik Őt az önmegtagadásban, jó vitézként elviselve a nehézségeket! Tanuljanak meg bízni szeretetében, és tanulják meg reá vetni gondjaikat! Ízleljék meg a lélekmentés örömét! Az elvesztettek iránti szeretetük elfeledteti velük saját énjüket. Az evilági örömök nem vonzzák őket, és az élet terhei miatt nem csüggednek. Az igazság ekéje elvégzi munkáját. Felszántja az ugart. A töviseknek nemcsak a hegyét vágja le, hanem gyökerestől kitépi őket.
  

Tövisek között...

Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de a világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem."
  Az evangélium magva sokszor tövisek és kártevő gyomnövények közé hull. Ha nem történik erkölcsi átalakulás az ember szívében, ha régi szokásait, életformáját és bűnös életét nem hagyja el, ha a sátáni tulajdonságokat nem távolítja el lelkéből, azok elfojtják a termést. Megterem a tövis, és elnyomja a búzát.
  Isten hatalma csak abban a szívben tud eredményes munkát végezni, amely állandóan jó talajt képez az igazság drága magvai számára. A bűn tövisei minden talajban megteremnek. Nem kell művelni őket. De a jellem szép vonásait gondosan ápolni kell. A tüske és a tövis mindig elő akar bújni. A tisztogatást tehát soha nem szabad abbahagyni. Ha szívünket nem tesszük ki állandóan mennyei hatásoknak, ha a Szentlélek nem csiszolja és nemesíti szüntelenül jellemünket, akkor a régi szokások újra jelentkeznek életünkben. Hiába mondjuk, hogy hisszük az evangéliumot. Ha az
  
  evangélium nem szentel meg bennünket, hitvallásunk semmit sem ér. Ha nem győzzük le bűneinket, akkor bűneink győznek le minket. A tövisek, amelyeket levágtunk, de nem téptünk ki gyökerestől, rohamosan nőnek, mígnem elárasztják lelkünket.
  Krisztus megnevezte a lélek veszélyeit. Márk feljegyzése szerint a világi gondokat, a gazdagság csalárdságát és egyéb dolgok kívánását említette. Lukács az élet gondjait, gazdagságát és gyönyöreit jegyzi meg. Ezek fojtják el az igét, a fejlődő lelki magot. Ha az ember nem Krisztusból táplálkozik, lelki élete elpusztul.
  "A világi gondok." Az emberiségnek nincs egyetlen olyan osztálya sem, amelyet ne kísértenének az evilági gondok. A szegényeket a nehéz munka, a nélkülözés, a nyomortól való rettegés nyugtalanítja és terheli. A gazdagok a veszteségektől félnek, és tele vannak aggodalmaskodással. Krisztus azt mondja, hogy tanuljunk a mező virágaitól. Számos követője azonban nem gondol a virágok tanítására, és nem bízik abban, hogy a Megváltó szüntelenül gondot visel róla. Krisztus nem hordozhatja e bizalmatlanok terhét, mert nem vetik reá. Így az élet gondjai, amelyek miatt vigaszt és segítséget kellene nála keresniük, elválasztják őket tőle.
  Sokan, akik gyümölcsözően szolgálhatnák Istent, inkább a vagyonszerzéssel törődnek. Minden energiájukat üzleti vállalkozások kötik le. Ezért a lelki dolgokat elhanyagolják, és elszakadnak Istentől. A Szentírás óv a lustaságtól. "Az igyekezetben ne legyetek restek" (Róm 12:11) - mondja. Szorgalmasan kell dolgoznunk, hogy segíthessük a nélkülözőket. A hivőknek is szükséges dolgozniuk, eladniuk és venniük, de lehet vétkezés nélkül is kereskedni. Sok embert azonban annyira leköt az üzlet, hogy nincs ideje imádkozni, nincs ideje a Bibliát kutatni, nincs ideje Istent keresni és szolgálni. Szívükben néha vágy támad a szentség és a menny után; de nincs idejük, hogy a zajgó világtól elvonulva, Isten Lelke magasztos és parancsoló kijelentéseire figyeljenek. A világ dolgai az első helyre kerülnek, míg az örökkévalóság mellékessé válik. Az Ige magva nem tud termést hozni, mert a lélek a világiasság töviseit táplálja.
  Sokan - akik egészen más célokért küzdenek - hasonló hibába esnek. Mások javát keresik. Feladataik sürgősek. Sok a kötelezettségük, és a munka kiszorítja az imát. Nem ápolják az Istennel való
  
  közösséget ima és igetanulmányozás útján. Elfelejtik Krisztus szavait: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Nem Krisztus útját járják, és életükben, amelyet nem hat át Krisztus hatalma, az önző "én" jellemvonásai mutatkoznak meg. Szolgálatukat az uralomvágy és a megtéretlen szív durva, csúf vonásai rontják meg. Ez a keresztény szolgálat eredménytelenségének egyik fő oka.
  "A gazdagság csalárdsága." A gazdagság szeretetének elvakító, megtévesztő hatalma van. A világ kincseiben bővölködők igen gyakran elfelejtik, hogy Isten ad erőt a gazdagság megszerzéséhez. Ezt mondják: "Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nekem e gazdagságot!" (5 Móz 8:17.) A gazdagság Isten iránti hála helyett öndicsőítésre készteti őket. Elfelejtik, hogy Istentől függnek, és hogy kötelességeik vannak embertársaik iránt. A vagyont, az Isten megdicsőítésére és az emberiség felemelésére kapott "talentumot" saját céljaikra használják. Az öncélúan kezelt javak isteni tulajdonságok helyett sátáni vonásokat alakítanak ki az emberben. A tövisek elfojtják az Ige magvát.
  "Ez élet gyönyörűségei." Minden olyan időtöltés veszélyes, amely csak az "én"-t szolgálja. Az ember fizikai képességeit gyöngítő, értelmét tompító, lelki érzékenységét csökkentő élvezetek: "testi kívánságok, amelyek a lélek ellen vitézkednek" ( 1 Pt 2 :11 ).
  "És egyéb dolgok kívánása." Ezek az Isten országa elé helyezett dolgok. Jóllehet önmagában nem mindegyik bűnös dolog. Mindaz, ami eltereli figyelmünket Istenről, és elvonja szeretetünket Krisztustól, lelkünk ellensége.
  Ha az emberi értelem fiatalos, élénk és fejlődőképes, akkor a becsvágy és öncélúság nagy kísértést jelent neki. Ha földies elgondolásai valóra válnak, akkor kedvet kap olyan életpályára, ahol lelkiismerete eltompul, és nem tudja megítélni, mi teszi igazán széppé a jellemet. Ha a körülmények is elősegítik ezt, fejlődése olyan irányt vesz, amelyet Isten Igéje tilt.
  Abban az időszakban, amikor a gyermekek egyénisége formálódik, a szülők felelőssége igen nagy. Igyekezzenek a fiatalokat jó hatásoknak kitenni, hogy helyes fogalmat alkothassanak az életről és az igazi boldogságról! Számos szülő azonban elsősorban evilági sikereket akar biztosítani gyermekeinek. Társaikat is e szempont szerint választja meg. Sok szülő nagyvárosban telepszik le, és
  
  divatos társaságba vezeti be gyermekeit. Olyan hatásoknak teszi ki őket, amelyek földiességre és hivalkodásra ösztönöznek. Ilyen légkörben értelmük és lelkük elkorcsosul. Szem elől tévesztik az élet magasztos és nemes céljait. Kiváltságukat, hogy Isten gyermekei és az örök élet örökösei lehetnek, felcserélik a világ kínálta előnyökkel.
  Számos szülő úgy próbálja elősegíteni gyermekei boldogságát, hogy kielégíti szórakozás utáni vágyukat. Megengedi, hogy szórakozzanak, mulassanak. Arról is gondoskodik, hogy bőven legyen pénzük hivalkodásra és vágyaik kielégítésére. Minél többet szórakoznak, annál inkább vágyakoznak rá. Érdeklődésüket egyre jobban leköti a mulatozás, míg végül ezt tartják az élet legfőbb céljának. Szokásukká lesz a semmittevés, és semmit sem tagadnak meg maguktól. Szinte lehetetlenné válik, hogy valaha is hűséges hivők legyenek.
  Még a gyülekezet is - amelynek pedig az igazság oszlopának és bázisának kellene lennie - néha önző élvezetekre bátorítja tagjait. Milyen eszközökhöz folyamodik számos gyülekezet, amikor vallásos céljaihoz pénzre van szüksége? Bazárokat állítanak fel, vacsorákat, jótékony célú kiállításokat rendeznek, sőt még sorsolnak is. Sokszor megszentségtelenítik az istentiszteletre elkülönített helyet eszem-iszommal, adásvétellel és szórakozással. Az ifjúság lelkében pedig alábbhagy az Isten háza és az istentiszteletek iránti tisztelet. Az önmérséklésre késztető korlátok megrendülnek. Az önzés, a hivalkodás és a szenvedélyek tápot kapnak, és egyre jobban elmélyülnek.
  Az élvezetek és szórakozások hajszolása a nagyvárosokban összpontosul. Számos szülő csalódik, aki a nagyvárost választja családja otthonául, hogy gyermekei számára előnyösebb helyzetet teremtsen. Túl késő már, amikor súlyos tévedését megbánja. A ma nagyvárosai rohamosan Sodomává és Gomorává válnak. A sok ünnep tétlenségre ösztönöz. Az izgalmas szórakozások - a színház, a lóverseny, a szerencsejátékok, az italozás és dorbézolás - minden szenvedélyt felkorbácsolnak. Az ifjúságot elsodorják a népszerű áramlatok. Akik magáért a szórakozásért keresik a kikapcsolódást, azok kísértések özöne előtt tárnak kaput. Átadják magukat a közös mulatozás és felelőtlen nevetgélés élvezetének. A szórakozni vágyókkal való kapcsolatuk bódító hatással van lelkükre. Egyik
  
  tivornyát követi a másik, és már nem vágynak és nem is képesek hasznos életre. Vallásos törekvéseik megfakulnak, lelki életük beszűkül. Lelkük minden nemes képessége, minden láncszem, amely az embert a lelki világhoz kapcsolja, elkorcsosul.
  Igaz, hogy egyesek oktalanságukat belátva megtérnek, és Isten megbocsát nekik. De sebet ejtettek saját lelkükön, és a veszély, amelynek kitették magukat, egy életen át elkíséri őket. Ítélőképességük meggyengül, amelynek élességére és érzékenységére pedig nagyon kell vigyázniuk, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Nem ismerik fel azonnal a Szentlélek eligazító hangját, sem pedig Sátán cselfogásait. A veszélyben, a kísértésekben elesnek, és eltávolodnak Istentől. Szórakozásra szomjas életük végül tönkrejut, és elvesztik az eljövendő életet is.
  A gondokat, a gazdagságot, az élvezeteket Sátán mind felhasználja az emberi lélekért folytatott játszmában. A figyelmeztetés így hangzik: "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból" (1 Jn 2:15-16). Aki úgy olvas az emberi szívben, mint nyitott könyvben, így szól: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta" (Lk 21:34). Pál apostol a Szentlélek indítására ezt mondja: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván, némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal" ( 1 Tim 6:9-10).

A köves talaj....

"Amely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallgatja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való, mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik."
  A köves helyre vetett mag nem juthat elég mélyre. A növény gyorsan kikel, de gyökere nem tudja áttörni a sziklát, hogy táplálékot
  
  kapva növekedjék; és csakhamar kipusztul. Sokan, akiknek van hitbeli állásfoglalásuk, köves talajú hallgatók. Mint a földréteg alatt húzódó szikla, a szív mélyén, a helyes vágyak és a jóra való törekvések talaja alatt húzódik az emberi önzés, a legyőzetlen önszeretet. Nem látják, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Szívüket nem alázta meg a bűntudat. Ez az embercsoport könnyen meggyőzhető, és tagjai nagyszerű hivőknek látszanak, de vallásosságuk csak felszínes.
  Bukásuknak nem az az oka, hogy azonnal befogadták az Igét; sem pedig az, hogy örömmel fogadták. Máté, mihelyt meghallotta a Megváltó hívó szavát, azonnal felkelt, és mindent otthagyva követte Őt. Isten szeretné, ha Igéjét befogadnánk, mihelyt szívünkhöz szól; és az a helyes, ha örömmel fogadjuk. "Öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön" (Lk 15 : 7). Öröm van abban a szívben is, amely hisz Krisztusban. De azok, akik a példázat szerint azonnal befogadták az Igét, nem számoltak az árral. Nem fontolták meg, hogy Isten Igéje mit kíván tőlük. Nem mérték fel, hogy mennyiben érinti megszokott életformájukat, és nem rendelték alá magukat mindenben vezetésének.
  A gyökerek mélyen befúródnak a talajba, és láthatatlanul táplálják, éltetik a növényt. Ez áll a hivő emberre is, aki hit által a Krisztussal való láthatatlan közösségből táplálkozik. A köves talajjal jelképezett hallgatók azonban Krisztus helyett önmagukra támaszkodnak. Jó cselekedeteikben és jó indítékaikban bíznak. Nem az Úr, sem hatalmának ereje az erősségük, hanem saját igazságuk. Az ilyeneknek "nincs gyökerük", mert nincsenek kapcsolatban Krisztussal.
  A forró nyári napsütés, amely erősíti és érleli a szívós gabonaszemet, elpusztít minden növényt, amelynek nincs mélyen a gyökere. Akiknek "nincs gyökerük", azok csak "ideig valók", és "ha nyomorúság vagy háborúság támad az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak". Sokan csak azért fogadják el az evangéliumot, hogy megmeneküljenek a szenvedéstől, nem pedig azért, hogy megszabaduljanak a bűntől. Egy ideig örvendenek, mert úgy vélik, hogy a vallás megóvja őket a nehézségektől és próbáktól. Amikor életük felhőtlen, talán állhatatos keresztényeknek látszanak. A kísértések pergőtüzében azonban elbuknak. Gyalázatot nem tudnak elviselni Krisztusért.
  
  Ha Isten Igéje rámutat valamilyen dédelgetett bűnükre, vagy önmegtagadást és áldozatot kíván, háborognak. Életük gyökeres megváltoztatása túl sok erőfeszítésbe kerülne. A pillanatnyi nehézségeket nézik, és megfeledkeznek az örök valóságokról. A Jézustól elfordult tanítványokhoz hasonlóan mondják: "Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?" (Jn 6:60).
  Nagyon sokan csak állítják, hogy Istent szolgálják, de tapasztalatból nem ismerik. Nem azért akarnak Istennek szolgálni, mert a Szentlélek érintette szívüket, hanem csupán hangulatból. Életüket nem hozták összhangba Isten törvényével. Vallják, hogy elfogadták Krisztust Megváltójuknak, de nem hiszik, hogy erőt ad bűneik leküzdésére. Nincs személyes kapcsolatuk az élő Megváltóval. Jellemük öröklött és szerzett hibákról árulkodik.
  Más dolog nagy általánosságban helyeselni a Szentlélek munkáját, és más elfogadni, amikor dorgál és megtérésre szólít. Sokan érzik, hogy elidegenedtek Istentől: belátják, hogy saját énjük és bűneik foglyai. Törekszenek ugyan életük megreformálására, de énjüket nem feszítik keresztre. Nem adják át magukat teljesen Krisztusnak, hogy mennyei erőt kérve cselekedjék akaratát. Nem akarnak Isten képmására átformálódni. Általánosságban elismerik fogyatékosságaikat, de nem mondanak le dédelgetett bűneikről. Minden egyes helytelen cselekedettel régi önző természetük kap tápot.
  Csak akkor lehet reménységünk, ha magunkra vonatkoztatjuk azt az igazságot, amelyet Krisztus Nikodémusnak mondott: "Szükség néktek újonnan születnetek." "Ha valaki nem születik felülről,* nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:7.3).
  Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hivő keresztény.
  Kövessük eljárásunkban a szeretet elvét. Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.
  A szeretet áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve
  
  * Az eredeti szövegben használt szó kettős értelmű: újonnan és felülről
  
  áldozatra épült - áldozatra, amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért. Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja.
  Ha szeretjük Jézust, akkor érte akarunk élni, neki szolgálni és hálával áldozni. A fárasztó munkát is könnyűnek találjuk. Érte kívánunk dolgozni és áldozni. Vele együtt vágyakozunk lelkek megmentésére. Ugyanolyan mélységes szeretettel sóvárogjuk üdvösségüket, mint Ő.
  Ez Krisztus vallása. Ha nem ütjük meg ezt a mértéket, magunkat csapjuk be. Sem az elméleti igazság, sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé. A lágymeleg keresztény nem tudja céljait következetesen megvalósítani, és törekvéseiben állhatatlan. Köves talajjal jelképezett hallgató az, aki megpróbál önmagának is és Krisztusnak is szolgálni. És amikor jön a próba, elbukik.