2013. március 30., szombat

A VIDÉKI ÉLET.


 
 AZ ISTENI ESZMÉNY
  
  Bár Isten mindent a szépség tökéletességében teremtett és semmi sem hiányzott a földön Ádám és Éva boldogságához, mégis irántuk való nagy szeretetét azzal nyilvánította ki, hogy kertet hozott létre számukra. Idejük egy részét a kert gondozásának boldog munkája; egy részét az angyalok látogatásának fogadása, hallgatván oktatásaikat; és egy részét a boldog elmélkedés foglalta el. Munkájuk nem volt fárasztó, hanem kellemes és éltető. Ez a szép kert kellett, hogy otthonuk, különleges tartózkodási helyük legyen.
     Milyen feltételeket választott Fia számára a mindenható Atya? Egy félreeső otthon a galileai dombokon; becsületes és önérzetes munka által fenntartott háztartás; egyszerű élet; mindennapos összeütközés a nehézségekkel és fáradsággal; önfeláldozás; takarékosság és türelmes, boldog szolgálat; a tanulás órái anyja mellett az Írás nyitott tekercseinél; a hajnal vagy az alkonyat nyugalma a zöld völgyekben; a természet szent szolgálata; a teremtés és gondviselés tanulmányozása; a lélek közössége Istennel - ezek voltak Jézus korai életének feltételei és alkalmai.
  
  KI A VÁROSOKBÓL
  
  Menjetek ki a városokból amilyen gyorsan csak lehet és vegyetek egy kis földterületet, ahol kertetek lehet, ahol gyermekeitek figyelhetik a fejlődő virágokat és megtanulhatják azoktól az egyszerűséget és tisztaságot.
    Ki a városokból! Ez az üzenetem a mostani időben. Legyetek biztosak, a felszólítás népünknek szól, hogy a nagyvárosoktól kilométerekre távol helyezkedjenek el. Lásd a mai [1906] San Franciscót, megérted a városokból való kimenetel szükségességét!...
  Az Úr felszólítja népét, hogy a városoktól távol telepedjen le, mert olyan óráéban, amilyenben nem gondolják, tűz és kénkő hull le az égből  e városokra. Bűnüknek megfelelő lesz meglátogatásuk. Amikor egy város elpusztul, akkor népünk ne tartsa azt csekélységnek, és ne gondolja, hogy ha a kedvező alkalmak lehetővé teszik, otthonokat építenek ez elpusztított városban!...
  Mindenki, aki megérti e dolog jelentését, olvassa el a Jelenések 11. fejezetét. Olvass el minden verset és tudd meg a dolgokat, amelyeknek még meg kell lenniük e városokban! Olvasd el e könyv 18. fejezetében bemutatott jeleneteket!
    Azok az apák és anyák, akiknek egy kis földterületük és kényelmes otthonuk van, királyok és királynők.
  
  A VÁROSOKAT A KÜLTERÜLETEKRŐL KELL MUNKÁLNI!
  
  Mint Isten törvénytartó népének, el kell hagynunk a városokat! Mint Énókh tette, nekünk is a városokban kell dolgoznunk, de nem kell azokban laknunk.
    A városokat külterületekről kell munkálni! Isten hírnöke mondta: "Nem kell a városokat figyelmeztetni? Igen! De nem úgy, hogy Isten népe azokban éljen, hanem látogatásuk által figyelmeztetik őket, mi következik a földre.
    Évekkel ezelőtt különleges világosságot kaptam, hogy művünket ne központosítsuk a városokban. A nyugtalanság és zavar, amely betölti e városokat, a munkásszövetségek és sztrájkok által létrehozott állapotok nagy hátránynak bizonyulnak művünk számára.
    Ha gonoszság uralja a népet, ott figyelmeztető és oktató munka hallható, mint ahogyan Lót intette Sodomát. Azonban Lót sok bajtól óvhatta volna meg családját, ha nem ebben a gonosz, fertőzött városban keres otthont. Mindazt, amit Lót és családja Sodomában tett, akkor is megtehette volna, ha a várostól bizonyos távolságra lakik.
    A jelenben néhányan Chicagóban kénytelenek dolgozni, de ők a vidéki területekről készítsék elő a munkaközpontokat, ahonnan bedolgozzák  a várost! Az Úr az ő népét ezek körül szeretné látni; szerény, olcsó helyeket megszerezve munkájuk központjának, és időről időre nagyobb helyek jutnak tudomásukra, amelyeket meglepően alacsony áron megszerezhetnek.
  
  GAZDAG ÁLDÁS A TERMÉSZETES KÖRNYEZETBEN
  
  Ismét mondjuk: "Ki a városokból!" Ne tekintsd nagy lemondásnak, hogy a hegyek és dombok közé kell menned, de keresd azt a visszavonultságot, ahol egyedül lehetsz Istennel és taníthatod akaratát és útját!...
  Ösztönzöm népünket, tegye életművévé a lelkiség keresését! Krisztus az ajtónál van! Ez az amiért mondom népünknek: "Ne tekintsd megfosztásnak, ha arra vagy felhívva: hagyd el a városokat és költözz vidékre! Itt gazdag áldás vár azokra, akik ezt megértik. A természet látványának szemlélése, a Teremtő munkája, Isten keze művének tanulmányozása által észrevétlenül átváltozol ugyan arra a képmásra. "
  
  A JELLEMFEJLESZTÉS KÖNNYEBB VIDÉKEN
  
  A szülők családjukkal a városokban élnek, mert azt hiszik, könnyebben jutnak ott megélhetéshez, mint vidéken. A gyerekeket, mivel nincs mit tenniük, ha nincsenek iskolában, az utca neveli. A gonosz társaktól bűnös magatartást és kicsapongást sajátítanak el.
    A gyermekeket városokba telepített iskolákba küldik, ahol a kísértés minden foka leselkedik rájuk, vonzza őket, és erkölcsüket rontsa. A jellemépítés munkája tízszeresen keményebb a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt.
    A városok tele vannak kísértésekkel. Munkánkat oly módon kell terveznünk, hogy ifjúságunkat, amennyire lehet, távol tartsuk e fertőtől.
    Ideje, hogy népünk családostól a városokból inkább nyugalmas helyekre költözzön, különben a fiatalok és idősebb korúak közül sokat tőrbe csal és elrabol az ellenség.
    Száz közül egy család sincs, amely fizikailag, értelmileg vagy szellemileg megjavulna a városban való tartózkodás által. Hit, remény, szeretet és boldogság sokkal jobban nyerhető nyugodt helyeken, ahol szántóföld, domb és fa van. Távolítsd el gyermekedet a város látnivalóitól és hangjától, a közlekedési eszközök zörgésétől, zajától és egészségesebb lesz az értelmük! Könnyebben tudod szívükbe vésni Isten Igéjének igazságát.
  
  VIDÉKI KÖRNYEZETBEN JOBB A TESTI EGÉSZSÉG
  
  Nem Isten akarata, hogy népe városokban telepedjen le, ahol állandó a nyugtalanság és a zűrzavar. Gyermekeik megtakaríthatnák ezt, mert az egész rendszer erkölcsöt ront a sürgés-forgás és a zaj által
     A városokban lakók közül sokak számára - akiknek nincs egy tenyérnyi zöld helyük ahová lábukat helyezzék, akik évről évre a piszkos udvarokra és keskeny sikátorokra, téglafalakra és útburkolatokra és porral, füsttel borított égre néznek, ha ezeket vidékre, olyan gazdasági helyre lehetne vinni, amit zöld mezők, fák, dombok és patakok vesznek körül -, a tiszta ég és a friss, tiszta vidéki levegő, mennynek tűnne.
    A városokban a fizikai környezet gyakran ártalmas az egészségre. A betegséggel való érintkezés állandó terhe, a rossz levegő, a nem tiszta víz, a nem tiszta élelem, a sötét, egészségtelen tömegszállások többsége a sok veszély egyike, amellyel szembe kell néznünk. Nem Isten célja volt, hogy népe városokban tömörüljön, összezsúfolva emeletes házakba és bérlakásokba.
  
  LÉGY ÖNELLÁTÓ
  
  Az Úr azt kívánja népétől, hogy vidékre menjen, ahol letelepedhet és saját gyümölcsöt, zöldséget termelhet, és gyermekeik közvetlen kapcsolatban lehetnek Isten természetbeli munkájával. Tartsd távol családodat a városoktól, ez az én üzenetem!
    Újra és újra oktatott az Úr, hogy népünknek el kell vinnie családját a városokból vidékre, ahol megtermelhetik saját szükségletüket, mert a jövőben a vásárlás és eladás gondja nagyon komoly lesz. Most kell elkezdenünk ezt az ismételten adott oktatásra figyeléssel: Menjetek ki a városból vidéki területekre, ahol a házak nincsenek összezsúfolva, és ahol szabad lehetsz az ellenség hatásától.
  
  AZ INTÉZMÉNYEKET A NAGYVÁROSOK KÖRNYÉKÉRE HELYEZD!
  
  Bízzunk meg jó ítélőképességű férfiakat, akik szándékaikat nem verik dobra, hogy olyan telephelyeket keressenek, ahonnan a városok könnyen elérhetők, s egyben alkalmasak a munkások kiképzését szolgáló intézetek számára, és ahol megfelelő épületek építhetők az igazságot nem ismerő betegek és fáradt lelkek gondozására! Keressetek ilyen helyeket a városok környékén, ahol megfelelő épületek szerezhetők vagy a tulajdonos adományaként, vagy olcsón megvásárolhatók népünk adományaiból! Ne emeljetek épületeket a zajos városokban.
  
  COORANBONG, NEW SOUTH WALES
  
  Hol helyezzük el az ausztráliai bibliaiskolát? ... Ha a városokban, vagy azoktól csak néhány kilométerre helyezzük el, onnan nehéz lenne az előző nevelés befolyását ellensúlyozni, amit a diákok az ünnepeket és az azokkal kapcsolatos szokásokat illetően nyertek, mint pl. a lóverseny, a fogadások és a pénzfelajánlások...
  Szükségesnek találjuk, hogy iskoláinkat a városon kívül és távol, de mégse oly messze építsük, hogy ne lehessen velük kapcsolatot tartanunk,
  
  hogy javukra váljék, és világosság ragyogjon az erkölcsi sötétségben!
  E helyről mindenki kedvező benyomást kapott, kivéve azt a tényt, hogy messze vagyunk a nagy közlekedési útvonaltól és ezért nincs alkalmunk, hogy fénysugarat ragyogtassunk az erkölcsi sötétség közé, mely halállepelként borítja nagyvárosainkat. Ez volt az egyetlen kifogásom. De nem lenne ajánlatos iskolákat építeni bármely nagyvárosban.
    Most jobban mint valaha, meg vagyok győződve, hogy ez megfelelő hely az iskola számára.
  
  HUNTSVILLE, ALABAMA
  
  Azok, akik Graysvillében és Huntsvillében az iskolai munkában foglalkoztatottak, láthatják, mi mindent lehet tenni ez intézmények által. Iparok létesíthetők, így népünk elhagyhatja a városokat és szerény otthont nyerhet nagyobb anyagi befektetés nélkül, és foglalkoztatást is találhat. - Letter 25 1902.
  (A Tennessee államban Graysville birtoka 75 km-re északra Chattanoogatól 10.000 n.öl területen fekszik egy 200 lakású falú szomszédságában. Az iskola jelenlegi helyére, Collegedalera 1916-ban költözött. )
    Isten gondviselése volt, hogy a Huntsville iskola farmját megvásárolták. Jó helyen fekszik, nagy kertészetek közelében van és ezekben néhány diák dolgozhat a nyári időszakban pénzkeresés céljából, tandíjuk fedezésére.
     A hunstvillei iskola farmja a legszebb helyen van és több mint 2.700 n.öl területén sokat megvalósíthat az ipari gyakorlat terén és a növénytermesztésben.
    Nemrégen azt kérdezték tőlem: "Nem kellene-e az iskola földjét Huntsvillében eladni, és kisebbet vásárolni?" Utasítást kaptam, e farmot nem kell eladni, a helyzet sok előnnyel jár a sokrétű iskola előrevitelére.
  
  BERRIEN SPRINGS, MICHIGAN
  
  Hallottam Berrien Springsben, Dél Nyugat Michiganben, némi gond van az iskola elhelyezését illetően. A leírás szerint nekem nagyon tetszik e hely... Olyan hely Berrien Springs, ahol szemléltető példává lehet tenni az iskolát, és remélem, hogy senki sem akarja megakadályozni e munka előrevitelét.
    Isten áldott keze népünkkel volt az iskola helyének kiválasztásában. Ez a hely megfelelt a nekem mutatott képnek, hogy az iskola hol legyen elhelyezve. Ez távol van a városoktól, földterülete van földművelési célokra és tágas helye a házak számára, melyeket nem szükséges szorosan egymás mellé építeni. Elegendő területe van, ahol a diákokat oktatni lehet a termőföld művelésére.
    A Battle Creek-i kollégium elköltöztetésében és Berrien Springsbe történő telepítésével Magan és Sutherland testvérek összhangban működtek az Istentől kapott világossággal. keményen dolgoztak nagy nehézségek közepette... Isten velük volt. Jóváhagyta erőfeszítéseiket.
  
  STONEHAM, MASSACHUSETTS
  
  Az Úr gondviselése utat nyitott munkásai számára, hogy lépéseket tegyenek New Englandban - mely olyan terület, ahol kiváló munkát lehet végezni. A testvérek itt lehetővé tették a szanatórium helyének megváltoztatását South Lancasterből Melroseba, Bostonhoz sokkal közelebbi helyre és mégis elég messze a forgalmas várostól, ahol a betegeknek kedvező a feltétel egészségük visszanyerésére. A New England-i szanatórium áthelyezése olyan helyre, amely megfelelő Boston városának, Isten gondviselése volt.
  Ha az Úr az Ő kezével előkészíti előttünk az utat, megtiltja, hogy bárki hátra maradva megkérdőjelezze az előrehaladás bölcsességét, visszautasítva a bátorítás és segítség adást. A New England-i szanatórium South Lancasterből Melroseba történő átköltöztetését úgy mutatták nekem, mint amit az Úr munkál.
  
  TAKOMA PARK, WASHINGTON, D. C.
  
  Az iskolának és a szanatóriumnak biztosított olyan hely ez, amit csak kívánni lehet. A táj hasonlított ahhoz a képhez, amelyet az Úr mutatott nekem. Ez megfelel annak a célnak, amelyre használni kell. Megfelelő hely van iskola és szanatórium részére anélkül, hogy bármely intézményt össze kellene zsúfolni. A levegő és a víz is tiszta. Szép patak fut egyenesen a mi területünkön keresztül É-D-re. Ez a patak nagyobb értékű az aranynál és ezüstnél. Az építési telkek dombon vannak kiváló csatornázással.
  Egy napon hosszú utat tettünk meg Takoma Park különböző részein. A vidék nagy része természetes erdő. A házak nem nagyok, és nincsenek szorosan egymás mellett, de azért tágasak és kényelmesek. Körül vannak véve szép másodnövésű fenyőkkel, tölgyekkel, juhar- és más szép fákkal. Az otthon tulajdonosai főleg üzletemberek, sokan közülük Washingtonban a közigazgatásban hivatalnokok. Naponta a városba mennek, és este visszatérnek nyugodt otthonaikba.
  A nyomda számára jó helyet választottak a postahivataltól nem messze, és a gyülekezet részére is helyet találtak. Úgy látszik, mintha Takoma Parkot külön részünkre készítették volna és csak arra várt, hogy intézményeink és azok dolgozói elfogadják. - ST June 15, 1904.
    Az Úr ezt az ügyet határozottan feltárta nekem. A Battle Creek-i kiadói munka Washingtonhoz közel folytatódjék! De ha az Úr egy idő múlva azt mondja, költözzetek Washingtonba, akkor el kell költöznünk! - RH Aug. 11, 1903.
  
  MADISON, TENNESSEE
  
  Meglepődtem, amikor a munkáról beszélve - amit délen akartak végezni - iskola megalapítását említették bizonyos helyen messze Nashvilletől. A nékem adott világosságból tudtam, ez nem helyes dolog. Ezt megmondtam nekik. A munka, amit e testvérek [. . Southerland és P. T. Magan] tehetnek a Berrien Springsben nyert tapasztalat által, folytatható Nashville könnyű megközelíthetősége miatt, mert Nashvilleban még nem dolgoztak úgy, mint ahogy kell, és nagy áldás lenne a
    munkásoknak, ha az iskola oly közel lenne Nashvillehez, hogy az ottani munkásokkal tanácskozhatnának.
  Az iskolahely keresésekor a testvérek 3. 600 n. öl eladó telket találtak 14 km-re Nashvilletől. A farm terjedelme, elhelyezkedése, annak távolsága Nashvilletől és mérsékelt ára miatt, az iskola részére megfelelő helynek bizonyult. 
  
  MONTAIN VIEW, CALIFORNIA
  
  Szintén utasítva lettem, a Pacific Press költözzön el Oaklandból. Amint az évek múltak, a város nőtt és most szükséges a nyomdát inkább vidéki helyre telepíteni, ahol a területet biztosítani lehet az alkalmazottak számára, akik össze vannak kapcsolva a kiadói hivatallal. Nem kell kényszeríteni, hogy a nagyvárosokban éljenek. Legyen alkalmuk otthonokat szerezniük, ahol képesek élni anélkül, hogy magas munkabért kérnének.
    Mountain View sok előnnyel rendelkező város. Szép gyümölcsös kertekkel van körülvéve. Éghajlata enyhe és gyümölcs, zöldség minden fajtája termelhető. A város nem nagy, de elektromos árama, postája és több előnye csak városokban található.
    Néhányan csodálkoztak, hogy a nyomda miért költözik Oaklandból Moutain Viewba. Isten felhívta népét, hagyja el a városokat. Az ifjúságot, amely kapcsolatban van intézményeinkkel, nem kell kitenni a kísértéseknek és a romlottságnak, amik a nagyvárosokban találhatók. Mountain View kedvező helynek látszott a nyomda számára.
  
  LOMA LINDA, CALIFORNIA
  
  Köszönjük az Úrnak, hogy jó szanatóriumunk van a Paradise Valleyban 11 km-re San Diegotól. Egy szanatórium Glendaleban 13 km-re Los Angelestől; és egy nagy és szép Loma Lindában 95 km-re keletre Los Angelestől és közel Redlandshoz, Riversidehez és San Bernardinohoz. A loma lindai ingatlan egyike a legszebb szanatóriumi helyeknek, amit valaha is látta.
    Loma Linda az a hely, amit az Úr az orvosi misszió kiképzés központjául jelölt ki. - Letter 188, 1907.
    Ez nagyon előnyös hely iskola számára. A mezőgazdaság, a gyümölcsöskertek, a legelők, a nagy épületek, a tágas telkek, a szép környezet - ezek nagy áldások.
     E hely, Loma Linda, csodálatosan előnyös, és ha azok, akik itt vannak, hűségesen élnek az előnyökkel és hű egészségügyi misszionáriusokká válnak, akkor fényük ragyogni fog mindazokra, akik körülöttük vannak. Naponta kell Istent keresni bölcsességért, hogy részesedjünk benne.
    Csodálatosak a lehetőségek az iskola és a szanatórium számára. Előnyös a diákoknak és a betegeknek. Utasítást kaptam, hogy itt iskolánk legyen a próféták régi iskoláinak elvei szerint irányítva. Az orvosokat itt kell kiképezni.
  
  ANGWIN, CALIFORNIA
  
  Amint végignéztem e területen, kijelentettem, sok tekintetben kiváló. Az iskolát nem lehet elhelyezni jobb területen. Ez 12 km-re van St. Helenától és mentes a városi kísértésektől...
  Idővel azonban házat kell építeni a diákoknak és ezeket a diákok maguk építhetik fel a szakszerű mesterek útmutatása szerint. Épületfát elő lehet készíteni a telken e munka számára, és a diákokat tanítani lehet, hogyan kell építkezni megbízható módon.
  Nem kell félnünk, hogy itt nem iszunk tiszta vizet, mert itt az szabadon áll rendelkezésre az Úr kincses házából. Nem tudom, hogyan lehetünk hálásak ezért a sok előnyért.
  Tudatában vagyunk annak, az Úr tudja, mire van szükségünk és az Ő gondviselése hozott ide bennünket... Isten akart itt bennünket és Ő helyezett ide. Biztos voltam ebben, amint ide jöttem e telekre... Hiszem, amint e telken áthaladsz, ugyanerre az elhatározásra jutsz: az Úr jelölte ki ezt a helyet részünkre. 

2013. március 29., péntek

Folytatás ...

 A BÖJT ÉS IMA IDEJE
  
  Most, és az idő végéig Isten népe egyre komolyabb, éberebb lesz, nem saját, hanem Vezetője bölcsességében bízik. Böjt- és imanapokat állapítanak meg. Nem, várható, hogy teljesen tartózkodjanak a tápláléktól, de a legegyszerűbb ételeket fogják fogyasztani.
     Az igazi böjt, amelyet mindenkinek ajánlanak, az az mindenféle izgató ételektől való tartózkodás, és az egészséges, egyszerű ételek megfelelő fogyasztása, melyeket Isten bőségesen előre elkészített. Keveset kell arra gondolniuk, hogy mit egyenek és igyanak a föld ételeiből, sokkal inkább tekintettel kell lenniük a mennyei ételre, amely hangsúlyt és életerőt ad a vallásos gyakorlatnak.
    A jámborság nem vesztette el teljesen erejét. Abban az időben, amikor az egyház veszedelme, elnyomása a legnagyobb, a világosságban álló maradék sóhajtozni és kiáltani fog a földön elkövetett utálatosságok miatt. Még komolyabban imádkoznak az egyházért, mert tagjai a világ szerint cselekednek.
  
  TELJES BIZALOM ISTENBEN
  
  A megszenteletlen munkások miatt a dolgok olykor rosszul mennek. Sírhatsz mások helytelen irányának eredményei felett, de ne aggódj. A munka az áldott Mester felügyelete alatt áll. Ő csak azt kéri, hogy a munkások jöjjenek hozzá eligazításért és engedelmeskedjenek vezetésének. A munka minden ágát - gyülekezeteinket, a missziót, a szombatiskolát, az intézményeket - szívén viseli. Miért aggódnál? Ama erős vágyat, hogy az egyházat élettel átitatva lássuk, Istenbe vetett teljes bizalommal kell egyesíteni...
    Senki se engedje túlságosan igénybe venni Isten adta erőit az Úr munkájának gyorsabb előrehaladásának erőltetésére. Emberi erő nem siettetheti a munkát; ennek egyesülnie kell a menny értelmi erőivel... Habár minden munkás most a legnehezebb terhet hordozza, ezeket félre kell tenni, Isten műve előre fog haladni.
  
  CSALÁDI ÁHÍTAT
  
  Este és reggel gyermekeiddel egyesülj Isten imádásában, az Ige olvasásában és dicsérete éneklésében. Tanítsd nekik, hogy felmondják Isten törvényét.
    A családi áhítat időszaka rövid és lelki legyen! Ne engedd, hogy gyermekeid vagy családod bármely tagja féljen attól unalmassága vagy érdeklődés hiánya miatt. Ha hosszú fejezetet olvasol és magyarázod, ha hosszú imát mondasz, ez a drága szolgálat fárasztóvá lesz és örülnek, ha vége van. ...
  Az apa válogasson az Igéből érdekes és könnyen érhető részeket; néhány vers elegendő a tanításra, melyet tanulni és gyakorolni lehet egész napon át. Kérdéseket, néhány komoly, érdekes megjegyzést lehet tenni, vagy rövid, oda illő történetet lehet mondani példaként. Végül néhány verset lehet énekelni és rövid, tárgyhoz illő ima zárja be az áhítatot. Aki imádkozik, ne imádkozzon mindenért, de mondja el a szükségletet egyszerű szavakkal és hálával dicsérje Istent!
  
  TARTÓZKODÁS A VILÁGGAL VALÓ EGYESÜLÉSTŐL
  
  [Idézi Jel 18:1-3. ] Míg ez az üzenet hangzik, míg az igazság hirdetése elkülönítő munkáját végzi, nekünk, mint Isten hűséges őrszemeinek, érzékelnünk kell helyünket! Ne legyünk szövetségben a világiassággal, ne itatódjunk át lelkületükkel, ne váljék lelki ítélőképességünk zavarttá, és azokat, akik az igazsággal rendelkeznek és az Úr üzenetét hordozzák, ne nézzük az állítólagos keresztény egyházak szemszögéből!
    Ugyanakkor ne legyünk olyanok, mint a farizeusok, távol tartva magunkat azoktól
    Azok, akik vigyáznak és várják krisztus megjelenését a menny felhőiben, nem vegyülnek csupán saját szórakozásukért a világ társadalmi és összejöveteli örömeibe.
    Szerződésekkel, társas kapcsolatokkal vagy üzleti társaságokban olyanokhoz kötni magunkat, akik nem hitünket vallják, az nem Isten szerinti.
     Egyesülnünk kell másokkal amennyire lehetséges, de elveinket ne áldozzuk fel! Ez nem jelenti, hogy páholyukba üljünk és társaságukhoz kapcsolódjunk, de tudassuk, őszintén rokonszenvezünk velük a mértékletességi kérdésben
  
  SZÓRAKOZÁS, AMIT KRISZTUS JÓVÁHAGY
  
  A keresztény előjoga és kötelessége a lelki felüdülés és testi erősítés keresése ártatlan szórakozás által abból a célból, hogy fizikai és szellemi erejét Isten dicsőségére használja.
    A keresztény a boldogság sok forrásával rendelkezik, és csalhatatlan pontossággal elmondhatja, mely örömök törvényesek és igazak. Örülhetnek az olyan szórakozásoknak, amelyek nem károsítják az értelmet, és nem alacsonyítják le a lelket, amelyek nem okoznak csalódást, és nem hagynak rossz befolyást, elpusztítva az önbecsülést, és nem akadályozzák a hasznosságot. Ha a szórakozásba magunkkal vihetjük Jézust és megtartható az imádkozás lelkülete, akkor tökéletes biztonságban vagyunk.
    Összejöveteleinket úgy kell vezetni és mi is úgy viselkedjünk, hogy amikor visszatérünk otthonunkba, lelkiismeretünk ne vádolhasson azzal, hogy istent és embert megbántottunk; legyünk annak tudatában, hogy nem sértettük, vagy nem sebeztük meg azokat, akikkel kapcsolatban voltunk, és nem gyakoroltunk rájuk káros befolyást...
    Bármilyen szórakozás, amelyre hitben Isten áldását kérheted, nem lesz veszélyes. De bármely szórakozás, amely képtelenné teszi a titkos imát, az ima oltárán az odaszentelést vagy az ima-összejöveteleken való részvételt, az nemcsak nem biztonságos, hanem veszélyes.
  
  ZENE, AMELY FELEMEL
  
  Hajdanában Izrael gyermekei a pusztán át vándoroltak, és útjukat szent énekek dallamával vidították fel. Isten ma is megparancsolja gyermekeinek, hogy énekekkel örvendeztessék meg zarándokéletüket. Az Úr Igéjének szavait a legjobban énekek által rögzíthetjük meg emlékezetünkben. Az ilyen énekeknek csodálatos hatalmuk van, mert megzabolázzák nyers, neveletlen természetünket, felüdítik gondolatainkat, felébresztik rokonszenvünket, előmozdítják cselekedeteink összhangját, és száműzik a homályt, bánatot, balsejtelmet, amelyek megsemmisítik bátorságunkat és elgyengítik erőfeszítéseinket.
     A zene a mennyei hajlékokban folyó istentiszteletnek egy részét alkotja. Törekednünk kell azért arra, hogy dicsénekeinkben, amennyire csak lehet, megközelítsük a mennyei karok harmóniáját... Mert az ének éppen úgy szerves része az istentiszteletnek, mint az ima. .
  
  TV ÉS SZÍNHÁZ
  
  A kedvtelés számára a legveszélyesebb eszközök egyike a színház. Ahelyett, hogy az erkölcs és az erény iskolája lenne, ahogy azt oly gyakran igénylik, az erkölcstelenség melegágya. Gonosz szokásokat és bűnös hajlamokat erősítenek és rögzítenek e szórakozások. Sekélyes énekek, buja mozdulatok, kifejezések és magaviseletek rontják a képzeletet és lealacsonyítják az erkölcsöt.
     Minden fiatal, aki megrögzötten hallgatja az ilyen előadásokat, alapjaiban megromlik. Földünkön nincs hatalmasabb befolyás a képzelet mérgezésére, a vallásos benyomások rombolására és a nyugodt örömök ízének, az élet józan valóságának tompítására, mint a színházi szórakozás. E jelenetek iránti szeretet növekszik minden alkalommal, mint a részegítő ital utáni vágy erősödik annak fogyasztásával.
     Isten áldása nem hívható segítségül a színházban vagy táncban eltöltött időre. Egyetlen keresztény sem kívánna a halállal találkozni ilyen helyen. Senki sem kívánna ott találtatni, amikor Krisztus eljön.
    Az egyetlen biztos szórakozás az, amely nem száműzi a komoly és vallásos gondolatokat. A szórakozás egyetlen biztos helye az, ahová Jézust magunkkal vihetjük.
  
  ÖLTÖZKÖDÉS ÉS DÍSZÍTÉS
  
  Nem szükséges az öltözködés kérdését vallásod fő pontjává tenni. Van értékesebb, amiről beszélj. Szólj Krisztusról, a megtért szívről! Mindaz el fog maradni, ami nincs összhangban Isten Szavával.
    Ha keresztények vagyunk, Krisztus követjük még akkor is, ha az út, amelyen haladnunk kell, keresztezi természetes hajlamainkat. Nem használ, ha azt mondják, ne viselj ezt vagy azt. Ha a hiábavaló dolog szeretete van szívedben a díszítéseknek levétele csak olyan lesz, mint egy fa lombozatának levágása. A természetes szív hajlamai megint előjönnének. Legyen saját lelkiismereted!
    Kérem népünket, járjon gondosan és körültekintően Isten előtt! Kövesd az öltözködés szokásait, amennyire azok az egészség alapelveihez alkalmazkodnak. Testvérnőink öltözködjenek egyszerűen, jó, tartós anyagból legyen ruházatuk, koruknak megfelelő, és ne engedjék, hogy az öltözködés kérdése kösse le elméjüket! Testvérnőink öltözködjenek egyszerűen! Öltözködjenek szerény ruhába szemérmetességgel, és mértékletességgel.
     Add a világnak Isten kegyelme belső díszítésének élő példáját! 
    A külső megjelenés a szív mutatója.
  
  KÖNYVKIADÁS SZÜKSÉGESSÉGE
  
  Könyveiket kell kiadni a legegyszerűbb, legvilágosabb nyelven írva, megmagyarázva az alapvető érdeklődés tárgyát, ismertté téve a dolgokat, melyek e világra jönnek.
     Az első és második angyal üzenete 1843-ban és 18444-ben adatott. Mi most a harmadik angyal üzenete idejében vagyunk. Mindhárom üzenetet hirdetni kell!... Ezeket meg kell ismertetni a világgal könyvekben, előadásokban , megmutatva a prófécia történeti vonalában a múlt és a jövőbeni dolgokat.
    Egyszerű igazságot kell szólni röpiratokban és ezeket őszi levelekként kell szétszórni!
    A pátriárkák és próféták; Dániel és a Jelenések; A nagy küzdelem soha nem volt olyan szükséges kiadvány, mint most. Ezeket széles körben kell terjeszteni, mert az igazságok, amiket hangsúlyoznak, sok vak szemet nyitnak meg.
     Míg a vizsgálati idő tart, alkalmuk van az eladóknak a munkára.
  
  IRATAINKBAN NE LEGYEN ÉLES TÁMADÁS!
  
  Ne engedjük meg az íróknak, hogy rosszindulatú támadást és célzást tegyenek, amely biztos kárt tesz, elzárja az utat és akadályozza munkánk végzését, amit meg kell tennünk annak érdekében, hogy elérjünk minden osztályt, beleértve a katolikusokat is. Az a dolgunk, hogy szeretettel szóljuk az igazságot, és ne keverjük az igazságba a természetes szív megszentségtelenített elemeit, és ne szóljunk azzal a lelkülettel,
    mellyel ellenségeink rendelkeznek!... nem kell nyers és éles szavakat használnunk. Tartsd távol azokat minden írott cikkben és hagyd ki azokat minden címből! Engedd, hogy isten szava végezze a metszést, a dorgálást; engedd a véges embereket elrejtőzni és megmaradni jézus Krisztusban!
     Ki kell gyomlálnunk írásainkból és beszédeinkből minden félreérthető kifejezést, amelyeket ha kiragadnak, azok látszólag ellentmondanak a törvénynek és a rendnek! Mindent gondosan meg kell fontolni, nehogy a leírt dolgok országunkkal és törvényeivel szembeni hűtlenség látszatát keltsék!
     A kereszténység nem ökölvívói vádaskodásban és ítélkezésekben nyilvánul meg.
  
  ÓVAKODJ A FELESLEGES VITÁKTÓL!
  
  Isten nem mellkőzte népét és nem választott egy-egy magányos férfit itt és amott, mint egyedül méltókat, hogy megbízza őket igazságával. Ő nem ad egy embernek új világosságot a testület megalapozott hite ellenére. Minden reformban felléptek emberek ezzel az igénnyel élve... Ne legyen senki se magabízó, mintha Isten neki sajátos világosságot adott volna testvérei felett!...
  Valaki elfogad néhány új és sajátos eszmét, mely látszólag nem ütközik az igazsággal. ...Addig beszél arról, míg úgy tűnik neki, hogy az szépséggel és fontossággal van felruházva. Sátánnak hatalma van, hogy ezt a hamis látszatot adja. Végül ez lesz a mindent lekötő téma, az egyetlen nagy pont, amely köré minden összpontosul és az igazság gyökerestől ki van tépve a szívből...
  Figyelmeztetlek, óvakodj a felesleges vitáktól, amelyeknek célja eltéríteni az elmét az igazságtól. A tévelygés sohasem ártalmatlan, az sohasem szentel meg, az mindig zavart és nézeteltérést okoz.
  
  HANGSÚLYOZD AZ EGYSÉGET ÉS NE A KÜLÖNBÖZŐSÉGET!
  
  Ezer kísértés van álruhában előkészítve azoknak, akik az igazság fényével rendelkeznek. Az egyetlen biztonság valamennyiünk részére ez: nincs új tantétel, nincs új írásmagyarázat anélkül, hogy azokat ne terjesztenék előbb a tapasztalt testvérek elé. Helyezd eléjük alázatos, tanulékony lélekkel, komoly imával, és ha ők nem látnak világosságot abban, bízzad az ő ítéletükre, mert "a tanácsosok sokaságában van az erő"...
  Férfiak és asszonyok lépnek fel azt állítva, hogy új világosságuk, vagy új kinyilatkoztatásuk van, melynek célja, a régi alapokba vetett hit megzavarása. Tantételeik nem akarják eltűrni Isten szavának vizsgálatát, mégis rászedik a lelkeket, hamis híreket terjesztenek, és néhányat kelepcébe ejtenek... Nem lehetünk eléggé éberek a tévelygés minden formájával szemben, mert Sátán állandóan keresi, hogy az embereket az igazságtól elvonja!
     Lényeges, hogy látható legyen egységünk: nem azért, hogy megköveteljük másoktól, jöjjenek eszméinkhez, de ha mindenki keresi Krisztus szelídségét és alázatosságát, akkor övék lesz Krisztus gondolkozásmódja! Ott létrejön a lélek egysége!
    Ösztönzöm azokat, akik jogot támasztanak az igazságban való hitre, járjanak egységben testvéreikkel! Ne adjanak a világnak okot, hogy azt mondják, szélsőségesek vagyunk, nem vagyunk egységesek, az egyik ezt, a másik mást tanít. Kerüljük a nézeteltérést.
  
  HOGYAN FOGADJUK A BÍRÁLATOT?
  
  Azok, akik elpártoltak a hittől, gyülekezeteinkbe jönnek, hogy eltereljék figyelmünket az Isten által végzett munkáról. Nem engedheted meg, hogy füledet az igazságtól a mesékhez fordítsd! Ne állj meg, hogy megpróbáld megtéríteni azt az egyet, aki szemrehányón szól munkád ellen, de lássa meg, téged Jézus Krisztus Lelke vezet, és Isten angyalai adják ajkadra a szavakat, amelyek elérik az ellenfél szívét! Ha ezek az emberek kitartóan útjukat erőltetik, azok, akik fogékony értelműek a  gyülekezetben, megértik, hogy magasabb színvonalon állsz. Úgy szólj, hogy tudatában legyen, Jézus Krisztus beszél általad!
  
  MAGASZTALD ISTEN SZAVÁT!
  
  Ha az érzelmek felkeltésére törekszünk, meglesz minden, amit akarunk, sőt több, mint amit irányítani tudunk. Bátran és világosan "hirdesd az Igét"! Nem feladatunk az érzelmek felkeltése! Egyedül Isten Szentlelke tud teremteni egészséges lelkesedést. Engedd Istent munkálkodni és engedd, hogy az emberi közvetítők előtte járjanak halkan, figyelve, várva, imádkozva, Jézusra tekintve minden pillanatban, a Lélektől vezetve és ellenőrizve, ami világosság és élet.
     Isten megbízható szavával kell elmennünk a népekhez, és amikor ők ezt az Igét elfogadják, a Szentlélek eljön, sőt mindig eljön, mint ahogy állítottam korábban, oly módon, hogy rábízza magát az emberek döntésére. Beszédünkben, énekünkben és minden lelki gyakorlatunkban ki kell nyilvánítanunk azt a nyugalmat, méltóságot és istenfélelmet, mely Isten minden igaz gyermekére hatással van!
    Az Ige, és ne az érzelem és bizalom által akarjuk befolyásolni az embereket, hogy az igazságnak engedelmeskedjenek! Isten Igéjének alapján biztonsággal élhetünk.

2013. március 28., csütörtök

A maradék életstílusa és tevékenysége.




A SZOLGÁLAT ÉS ÖNFELÁLDOZÁS LELKE
  
  Sokáig várt Isten a szolgálat lelkére, hogy birtokba vehesse az egész gyülekezetet, s mindenki képessége szerint dolgozzon néki. Ha Isten egyházának tagjai elvégeznék kijelölt munkájukat az ínséget szenvedő bel- és külterületeken, az evangéliumi megbízás teljesítésével az egész világ hamar figyelmeztetve lenne és az Úr Jézus visszatérne e földre hatalommal és nagy dicsőséggel.
    Mindenütt megvan a hajlam arra, hogy a szervezetek munkáját egyéni törekvésekkel pótolják. Az emberi bölcsesség hajlik az egyesítésre, a központosításra, nagy gyülekezetek és intézmények építésére. Sokan elhagyják az intézmények és szervezetek jótékonysági munkáját; mentegetve magukat a világgal való kapcsolatuk miatt; szívük meghidegül, önmagukkal vannak elfoglalva, és érdektelenekké válnak. Az Isten és ember iránti szeretet kihal a lélekből.
  Krisztus megparancsolta követőinek az egyéni munkát, a munkát, amit nem lehet megbízásból végezni. A betegek és szegények szolgálatát, az elveszetteknek az evangélium közlését nem kell bizottságokra vagy jótékonysági szervezetekre hagyni. Egyéni felelősség, egyéni fáradozás, személyes feláldozás az evangélium kívánalma. ... MH 147 (1905).
  
  "KERESKEDJETEK, MÍG MEGJÖVÖK"
  
  Krisztus mondja: "kereskedjetek, míg megjövök" [Lk 19:13]. Lehet, hogy néhány év múlva életünk története lezárul, de addig "kereskednünk" kell. .
    Krisztus azt akarja, hogy mindenki önmagát nevelve csendesen elmélkedjen az Ő második megjelenéséről. Naponta kell kutatnunk Isten Szavát, de a jelen kötelességeit se hanyagoljuk el!
  Krisztus kijelenti, hogy amikor eljön, várakozó népe közül néhányan üzletkötéssel lesznek elfoglalva. Egyesek bevetik a földet, mások aratnak és begyűjtik a termést, megint mások megőrlik a lisztet. Az nem
  
  Isten akarata, hogy választottai felhagyjanak az élet kötelességével és felelősségével, s vallásos ábrándozásban élvén, haszontalan elmélkedésre adják magukat.
    Ragadj meg minden tőled telhető jó munkát ez életben!
  
  MINDEGYIK NAP AZ UTOLSÓ LEHET
  
  Vigyáznunk, dolgoznunk és imádkoznunk kell, mintha ez lenne az utolsó nap, mely adatott nekünk.
     Egyetlen biztonságunk a mindennapi munkánk végzése, ahogy az adódik, dolgozva, vigyázva, várva, minden pillanatban bízva az Ő erejében, aki meghalt és ismét él, és élni fog örökké.
    Minden reggel szenteld magad és gyermekeidet az napra Istennek! Ne tervezz hónapokra vagy évekre, az nem a tied! Csak egy rövid napot kaptál. Mintha az az utolsó lenne e földön, úgy dolgozz ez idő alatt a Mesterért. Vidd Isten elé minden tervedet, hogy az aszerint legyen végrehajtva vagy elhagyva, amint azt gondviselése mutatja.
  
  A SZOMBAT LELKIISMERETES MEGTARTÁSA
  
  Mennyei Atyánk a szombat megtartása által kívánja megőrizni az emberek között ismeretét. Azt szeretné, hogy a szombat értelmüket az igaz és élő Istenre irányítsa és ismerete által életünk és békességünk legyen.
    Egész héten legyen emlékezetünkben a szombat és tegyünk előkészületeket annak törvény szerinti megtartására! A szombatot ne csupán törvényes előírásként tartsuk meg! Meg kell értenünk annak az élet minden cselekményére kiható lelki vonatkozásait!...
  Ha ily módon emlékezünk meg a szombatról, akkor az ideig való nem csorbíthatja a lelkieket. A hat munkanapra tartozó kötelességet ne hagyjuk szombatra! 
    Az életszükségleteket ki kell elégíteni, a beteget kezelni kell, a szűkölködőt el kell látni. Nem fogják bűntelennek tartani azt, aki megtagadja, hogy könnyítsen a szenvedőn szombatnapon. Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett, az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalom miatt, amit szombaton vagy bármely más napon enyhíteni lehet.
  
  HŰSÉG A TIZEDBEN
  
  A tized szent, Isten azt a maga számára tartotta fenn. Az Ő tárházába kell behozni, hogy fenntartsa az evangélium munkásait... Olvasd gondosan Malakiás 3. fejezetét, hogy ott mit mond Isten a tizedről
    Az Újtestamentom nem rendeli el újra a tized törvényét, amint nem teszi azt a szombattal sem; mindezek érvényességét magáévá teszi és azok mély lelki fontossága meg van magyarázva
     Az Úr most felhívja minden helyen a h. n . adventistákat, szenteljék magukat néki, és körülményeiknek megfelelően a tőlük telhető legjobbat tegyék munkája támogatására. Azt kívánja tőlük, hogy bőkezű adományukkal és áldozatukkal kinyilvánítsák áldása és kegyelme iránti hálájukat.
    A halódó jótékonyság szegényes helyettese az élő jóindulatnak
    Amint az idő végéhez közeledünk, a szükség folyamatosan fokozódik.
    Megpróbáltatásért vagyunk e világba helyezve, mely meghatározza a jövendő életre való alkalmasságunkat. Nem juthat a mennybe, akinek jellemét az önzés piszkos foltja szennyezte be. ezért Isten itt, a ránk bízott földi javak által vizsgál meg bennünket, mert ezek általunk való  használata megmutatja, vajon ránk lehet-e bízni az örökkévaló gazdagságot. -
  
  ÚJ INTÉZMÉNYEK ALAPÍTÁSA
  
  Némelyek mondhatják: "Ha az Úr hamarosan eljön, miért kell iskolákat, szanatóriumokat és élelmiszergyárakat alapítani? Miért kell ott ifjainknak szakmát tanulni?"
  Az Úr szándéka, hogy a nekünk adott talentumokat állandóan tökéletesítsük. Ezt csak azok használatával érjük el. Krisztus közeli jövetelének ismerete ne vezessen restségre, hanem a tőlünk telhetők megtételére késztessen az emberiség áldására és hasznára.
    Egész világra kiterjedő munkát kell, végezzünk és senki se jusson arra a következtetésre, mivel a vég közel van, szükségtelen különböző intézmények építésére erőfeszítéseket tennünk, amint az ügy megkívánja... Amikor az Úr majd megparancsolja, hogy ne tegyünk további erőfeszítést gyülekezetek építésére, iskolák, szanatóriumok és kiadói intézmények alapítására, akkor eljön az az idő, amikor összetehetjük kezünket és engedhetjük, hogy az Úr befejezze művét. De ez most az az alkalom, amikor megmutathatjuk Isten iránti szándékunkat és az emberiség iránti szeretetünket.
  
  EGÉSZSÉGÜGYI MISSZIÓMUNKA
  
  Amikor a vallási erőszak felforgatja nemzetünk szabadságát, azok, akik a lelkiismeret szabadságáért kiállnak, kedvezőtlen helyzetbe kerülnek. Saját érdekükben, amíg lehetőségük van, képezzék magukat a betegségek, azok okainak, megelőzésének és gyógyításának tekintetében. És akik ezt teszik, a munka mezejét bárhol megtalálják. Ott szenvedő egyéneket találnak, olyanokat, akiknek szükségük van segítségre, nemcsak a saját hitünkön lévők között, hanem nagyszámban azok között, akik nem ismerik az igazságot.
     Azt kívánom mondani néked: lelkészi vonalon hamarosan nem lehet munkát végezni, hanem csak egészségügyi vonalon.
  
  ISTEN NÉPE ÉRTÉKELI EGÉSZSÉGÉT
  
  Az egészségügyi reform, amit láttam, a harmadik angyali üzenet része és azzal éppoly szoros kapcsolatban van, mint a kar és a kéz az ember testével.
    A teát, kávét, dohányt és alkoholt bűnös élvezetként kell bemutatnunk. Ugyanezen az alapon nem helyezhetünk húst, tojást, vajat, sajtot és effajta cikkeket asztalunkra. Ezeket nem kell munkánk lényegeként előtérbe helyeznünk! Az előbbieket - a teát, kávét, dohányt, sört, bort és minden szeszesitalt - nem mérsékelten kell fogyasztani, hanem el kell hagyni.
    Az igazi mértékletesség erre tanít: tartózkodjunk minden károstól és használjuk józanul azt, ami egészséges!
   Tiszta levegő, napfény, mértékletesség, pihenés, mozgás, megfelelő étkezés, a víz használata, az isteni erőben való bizalom, ez az igazi orvosság.
    Bármivel is károsodik az egészség, az nem csak a fizikai erőt csökkenti, hanem a szellemi és erkölcsi erőket is gyengíti. Bármely egészségtelen szokás elnézése nehezebbé teszi az egyén részére a jó és a rossz közötti különbségtételt és ezért sokkal nehezebb ellenállnia a gonosznak.
  
  VISSZA AZ EREDETI ÉTRENDHEZ!
  
  Isten megpróbál lépésről lépésre visszavezetni eredeti szándékához, hogy az ember a föld természetes termékeiből éljen. Azok, akik várják az Úr visszajövetelét, a hús evését végül mellőzni fogják; a hús nem alkotja étkezésük részét. Ezt a célt állandóan tartsuk szem előtt, állhatatosan törekedjünk erre!
    Nagyobb reformok láthatók azok között, akik állítják, hogy ők Krisztus közeli visszajövetelét várják. Népünk között egészségügyi reformot kell végeznünk, olyan munkát, amelyet eddig nem tettünk. Vannak, akiket figyelmeztetni kell a hús evés veszélyére, akik még mindig eszik az állatok húsát, így veszélyeztetik fizikai, szellemi és lelki egészségüket. Sokan, akik most csak félig tértek meg, a hús evés kérdésében eltávoznak Isten népétől, és nem járnak többé velük. -

2013. március 27., szerda

A maradék oda szentelet élete.

  KETTŐS ÉLET
  
  E korszakban közvetlen Krisztusnak a menny felhőiben történő második eljövetele előtt olyan munkát kell végezni, mint amilyen Keresztelő Jánosé volt. Isten elhív embereket, akik a népeket előkészítik az Úr nagy napjára... Abból a célból, hogy olyan üzenetet adjunk, amelyet János adott, hozzá hasonló lelki tapasztalattal kell rendelkeznünk. Ugyanaz a munka kell hasson bennünk is! Istent kell látnunk, és az Ő szemlélésében önmagunkat el kell veszítenünk.
     Az Istennel való közösség nemesíti a jellemet és az életet. Az emberek tudomást szereznek rólunk, amint az első tanítványokról, hogy Jézussal voltunk. Ez a munkásnak oly erőt ad, amit semmi más nem adhat. Nem szabad megengednie, hogy ettől az erőtől megfosszák. Kettős életet kell élnünk; az elmélkedés és cselekvés, a csendes ima és a komoly munka életét.
    Ima és erőfeszítés, erőfeszítés és ima legyen életed dolga. Úgy kell imádkoznod, mintha az eredmény és a dicséret mind Istennek köszönhető; és úgy kell dolgoznod, mintha a kötelesség a tied volna.
     Egy napig, de még egy óráig sincs senki biztonságban ima nélkül.
    Az, aki semmit sem tesz, csak imádkozik, hamarosan megszűnik imádkozni.
  
  ERŐSEN GYÖKEREZZ KRISZTUSBAN!
  
  A vihar jön, az a vihar, amely megpróbálja minden ember hitét. A hívőknek erősen Krisztusban kell gyökerezniük, különben a tévely néhány mozzanata helytelen irányba viszi őket.
    Jól tennénk, ha mindennap elmélkednénk Krisztus életéről. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, különösen a végsőket.
     A gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha Krisztus hit által lakozik a szívben, igazságban. Ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a szentségtelen hatásoknak - önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell végrehajtanunk. 
    Krisztus és az Ő keresztje elmélkedésünk, beszélgetésünk és legnagyobb örömünk tárgya kellene legyen.   
  SZENTLÉLEK ÁLTAL FORMÁLVA
  
  Sohasem lesz az ember szíve boldog, ha nem rendeli alá magát Isten Lelke átalakításának. A Lélek a megújult embert hasonlóvá teszi Jézus Krisztushoz. E befolyáson keresztül az Istennel szembeni ellenségeskedés hitté és szeretetté; a büszkeség alázattá változik. Az ember megérti az igazság szépségét, a jellem kiválóságában és tökéletességében Krisztus tiszteli.
     Természetünknek nincs semmiféle olyan indítéka, elménknek olyan képessége vagy szívünknek olyan hajlandósága, amelynek ne lenne pillanatról pillanatra szüksége Isten Lelkének ellenőrzésére, felügyeletére és kormányzására.
     A Lélek megvilágítja sötétségünket, áthatja tudatunkat és segít sokféle szükségletünkben. De az értelemnek állandóan Isten szerint kell fejlődnie. Ha a világiasság bejöhet oda, ha nem vágyunk imádkozni, ha nem vágyunk beszélgetni azzal, aki a bölcsesség és erő forrása, a Lélek nem marad velünk.
  
  A BIBLIA TANULMÁNYOZÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE
  
  Egyetlen megújult szív sem tartható jó állapotban az Ige sójának naponkénti használata nélkül. Az isteni kegyelmet naponként kell elnyerni, vagy egyetlen ember sem marad meg.
    Hadd igazolja hitedet Isten Igéje! Ragadd meg erősen az igazság élő bizonyítékát! Higgy Krisztusban, mint személyes Megváltódban! Ő volt, és örökkévaló Sziklád lesz.
    A keresztényeknek fel kell készülniük arra, ami nemsokára meglepetésszerűen szakad a világra. Isten Igéjének szorgalmas tanulmányozásával készülhetnek fel erre, és azzal, hogy igyekeznek életüket előírásaival összhangba hozni.
   Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival.
    Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozták a Szentírást, és szeretik az igazságot.
     Népünknek meg kell értenie Isten nagy bölcsességét; szüksége van a kinyilatkoztatott igazság alapelveinek rendszeres ismeretére, mely felkészíti arra, ami e földre jön, és megóv a tanok bármilyen szelének elsodrásától.
  
  BÍZD AZ ÍRÁSOKAT AZ EMLÉKEZETRE!
  
  Naponta néhány drága pillanatot kell az imára és az Írások tanulmányozására szentelni. A nap bármely időpontja szent, drága pillanat kell legyen, az emlékezetünkbe jut, hogy lelki életet éljünk.
    Isten drága szava az ifjúság számára irányadó, ha hűek akarnak lenni a menny Királyához. Hadd tanulmányozzák a Bibliát! Engedd őket
  hogy egyik Igét a másik után tanulják meg és sajátítsák el azt az ismeretet, amit az Úr mondott!
    Az Írás falát építsd fel magad körül és meglátod, a világ nem tudja lerombolni azt! Tanuld meg az Írásokat, és utasítsd vissza Sátánt, amikor kísértéseivel jön: "Meg van írva"! Ez az út, amelyen Urunk Sátán kísértéseivel találkozott és ellenállt azoknak.
    Pontosan vésd Krisztus szavait emlékezetedbe. Jobban értékeld azt az aranynál és az ezüstnél.
    Tartsd a zsebbibliát magadnál munkádban és használ ki minden alkalmat, hogy megtanuld drága ígéreteit.
    Eljön az idő, amikor sokan meg lesznek fosztva az írott Igétől. De ha az Ige az elmédbe vésődik, senki sem tudja azt elvenni tőled.
    Tanulmányozd Isten Igéjét! Drága ígéret vésd emlékezetedbe úgy, hogyha megfosztanak Bibliádtól Isten Igéjének birtokában lehess!
  
  A JELENÉSEK 14. FEJEZETE ISTEN NÉPÉNEK HORGONYA
  
  Ez utolsó napokban kötelességünk tökéletesen megismerni az első, második és a harmadik angyali üzenet értelmét. Előadásaink legyenek összhangban Isten szavával. Az első, második és harmadik angyal üzenete a jelenések könyve 14. fejezete 6. versétől a fejezet végéig van kinyilatkoztatva.
    Sokan, akik elfogadják a harmadik angyal üzenetét, nem tapasztalták az előző kettő üzenetét. Sátán tudja ezt és gonosz szeme rajtuk van, hogy legyőzze őket; de a harmadik angyal a legszentebb helyre irányítja őket; és azoknak, akiknek tapasztalatuk volt a múlt üzeneteiben, megmutatták nekik a mennyei szentélybe vezető utat. Sokan az igazság tökéletes láncolatát látták az igazság üzeneteiben és boldogan fogadták azokat a maguk rendjében, és hit által követték Jézust a mennyei szentélybe.
  
  Eme üzenetek Isten népe számára horgonyaként lettek bemutatva nekem. Akik megértik és elfogadják, azok megmaradnak, mert sátán sokféle csalása sem sodorja el őket.
  
  NEVELD ÉRTELMED, HOGY HIGGYEN ISTEN SZAVÁBAN
  
  Aki megengedi magának, hogy Isten szavát megkérdőjelezze, és mindenben kételkedjen, amiben csak lehetőség van a hitetlenségre, az úgy érzi, óriási küzdelmet követel, hogy hite legyen, ha jön a nyomorúság. Majdnem lehetetlen legyőzni a hitetlenségben nevelkedett értelem befolyását, mert ezen az úton a lélek Sátán kelepcéjébe van kötve és nincs ereje szétszakítani a félelmes hálót, mely egyre szorosabban tekeredik köréje.
  A kétkedés állapotában az ember Sátán erejét hívja segítségül. Aki hitetlenségben nevelkedett, annak egyetlen reménysége, hogy minden gyengeségét a Megváltóra helyezze, és gyermekként vesse alá akaratát és útját krisztusnak, hogy kihozhassa a sötétségből az Ő csodálatos világosságára.
  Az embernek nincs hatalma, hogy megszabadítsa magát Sátán csapdájából. Aki kételkedésben, kételyben és bírálgatásban neveli magát, az megerősödök a hitetlenségben.
  
  ELŐKÉSZÜLET A JÖVENDŐ MEGPRÓBÁLTATÁSRA
  
  Krisztus szolgáinak nem kell előre felkészülniük védőbeszéddel, ha majd hitük miatt megpróbálják őket. Nap mint nap kell készülniük Isten Igéje drága igazságainak szívükbe való elraktározása, Krisztus tanításával való táplálkozás, és az imán keresztül erősített hitük által; akkor ha a próba jön, a Szentlélek emlékezetükbe hozza a kellő igazságokat, amelyek érinteni fogják hallgatóságuk szívét. Isten eszükbe juttatja a Szentírás szorgalmas kutatása által szerzett ismeretet abban az időben, amikor az szükséges..
    Amikor a megpróbáltatás ideje eljön, a most másoknak prédikáló férfiak a jelenleg betöltött tisztségüket vizsgálva, majd nagyon sok dologra nem tudnak kielégítő magyarázatot adni. A próbáig nem tudnak
    nagy tudatlanságukról. És sokan vannak az egyházban, akik feltételezik, hogy értik amit hisznek, de amíg nem jön el a megpróbáltatás, nem ismerik gyengeségüket. Ha el lesznek különítve a hasonló hitűektől, és egyedül kényszerülnek megállásra és hitük magyarázására, akkor meglátják, hogy hitként elfogadott eszméik milyen kuszáltak.
  
  AZ ERKÖLCSI ERŐK ELLENŐRZÉSE
  
  A hitünk megmagyarázásának képessége jó eredmény, de ha az igazság ennél nem mélyebb, a lélek soha sem lesz megmentve. A szívet meg kell tisztítani minden szennytől.
     Néhányan felfogják, hogy kötelességük gondolataik és képzeletük ellenőrzése. Nehéz a fegyelmezetlen elmét hasznos tárgyakra irányítani, de ha a gondolatok nincsenek megfelelően foglalkoztatva, a vallás nem tud a lélekben kivirulni. Az elmét szent és örökkévaló dolgokkal kell foglalkoztatni, különben a felületes és jelentéktelen gondolatokat fogja kedvelni. Mind a szellemi, mind az erkölcsi erőket fegyelmezni kell és azok gyakorlat által erősödnek a tökéletesednek.
     Nagyon szükséges a tiszta, fegyelmezett gondolatok ápolása, és inkább az erkölcsi, mint az alacsony érzéki erők erősítése. Segítsen Isten megszabadulni mértéktelen étvágyunktól.
  
  ÉNÓKH PÉLDÁJA
  
  A mennybe ragadtatása előtt Énókh Istennel járt 300 éven át. A világ állapota akkor sem volt kegyesebb a keresztény jellem tökéletesítésére, mint napjainkban. Hogyan járt Énókh Istennel? Arra nevelte értelmét és szívét, hogy mindig Isten jelenlétében érezze magát; és amikor tanácstalan volt, imája megtartásért szállt fel Istenhez.
  Vonakodott olyan útra térni, mellyel megbántja Istenét. Állandóan szem előtt tartotta az Urat. Így imádkozott: "Taníts engem a te utadra, hogy el ne tévedjek! Mi az akaratod engem illetően? Mit kell tennem, hogy tiszteljelek téged, Istenem?" Így formálta állandóan útját Isten parancsolatai szerint a mennyei Atya segítségébe vetett tökéletes bizalommal és hittel. Nem volt saját gondolata vagy akarata. Mindezt Atyja akarata alá rendelte.
  Énókh jelképezi Krisztus eljövetelekor az e földön élőket, kik a mennybe ragadtatnak anélkül, hogy halált látnának.
    Énókh éppúgy megkísértetett, mint mi; az őt körülvevő társadalom éppoly barátságtalan volt az igazsággal szemben, mint amely bennünket vesz körül. A légkör ugyanúgy bűnnel és gonoszsággal volt fertőzött, mint most, s ő mégis szent életet élt. Kora bűne nem szennyezte be. Így maradhatunk mi is tiszták és romlatlanok.
  
  EMLÉKEZZ ISTEN MÚLTBELI ÁLDÁSAIRA
  
  Elmúlt történelmünket lépésről lépésre áttekintve jelen helyzetünkig elmondhatom: Dicsőség istennek! Amint látom az Úr tettét, csodálattal és bizalommal vagyok eltelve Krisztus, mint vezető iránt. Semmit sem kell félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfeledkezünk az útról, amelyen vezetett bennünket az Úr, és tanításáról, amelyet elmúlt történetünk során adott nékünk.
  
  A KOMOLY ELMÉLKEDÉS IDEJE
  
  Ha volt idő, amikor az Istent félőknek komolyan kellett elmélkedni, akkor az most van, amikor a személyes kegyesség a lényeges. Meg kell vizsgálni: "Mi vagyok, mi a munkám és küldetésem e jelen időben? Melyik oldalon dolgozom: Krisztus vagy az ellenség oldalán?" Minden lélek alázza meg magát Isten előtt, mert kétségtelen most az engesztelés nagy napjában élünk! Sokak ügye éppen most kerül Isten elé vizsgálatra, mert ők sírjaikban alusznak rövid ideig. Hited megvallása nem biztosíték ama napon, hanem a lelki állapotod! Tiszta-e a lélek temploma a szennyeződéstől? Bűneimet bevallottam-e és megbántam-e Isten előtt, hogy azok kitörölhetők legyenek? Nem becsülöm-e magam túl felszínesen? Kész vagyok-e valamit tenni, és mindent feláldozni Jézus Krisztus ismeretéért? Érzem-e minden pillanatban, hogy nem a magamé vagyok, hanem Krisztus tulajdona, hogy szolgálatom Istent illeti, akié vagyok?
     Meg kellene kérdezzük magunktól: "Miért élünk és dolgozunk? És mi lesz mindennek az eredménye?"
  
  AZ ÍTÉLET NAPJÁRA TEKINTETTEL ÉLJ!
  
  Láttam, hogy városainkban az emberek ide-oda sietnek ügyeik intézésére. Megkérdeztem magamban, vajon ők gondoltak-e valaha Isten napjára, mely itt van? Mindannyiunknak ama nagy napra való tekintettel kellene élnünk, mely hamar eljön.
    Nem engedhetjük meg magunknak, hogy életünket az ítélet napjára való tekintet nélkül éljük! Bár késik, most közel van, az ajtó előtt, és nagyon siet. Az Arkangyal trombitája felriasztja az élőket és felébreszti a holtakat.
  
  KÉSZEN KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉRE
  
  Ha nincs most örömünk a mennyei dolgokról való elmélkedésben; ha nem érdekel Isten ismeretének keresése; ha nem gyönyörködünk Krisztus jellemének szemlélésében; ha a szentség nem vonz bennünket - biztosak lehetünk, mennybéli reményünk hiábavaló. Isten akarata iránti teljes bizalom a magas acél, ami állandóan a keresztény szeme előtt kell legyen. Ő szeret beszélni Istenről, Jézusról, az üdvösség és tisztaság otthonáról, amit Krisztus készít az őt szeretőknek. E témáról való elmélkedést, amikor a lélek gyönyörködik Isten áldott bizonyosságában, az apostol úgy mutatja be, mint "az eljövendő világ hatalmának" ízlelését. Ha Istennel rendben vagy ma, akkor rendben vagy, ha Krisztus ma jönne!!!!?????

2013. március 26., kedd

Tegnapi folytatása...


 A H. N. A. SZERVEZETEKBEN A BIZALOM ÚJRA MEGERŐSÖDIK
  
  Nem léphetünk le az Isten által kiépített alapokról. Nem léphetünk be bármely új szervezetbe, mert az az igazság hitehagyását jelentené. - 2SM 390 (1905).
  
  Utasítást kaptam, hogy mondjam a világon lévő h. n. adventistáknak: Isten elhívott minket népeként, hogy sajátos kincse legyünk. Meghagyta: egyháza a földön tökéletes egységben álljon a Lélekben, valamint a Seregek Urának tanácsában az idők végezetéig. - 2SM 397 (1908).
  
  Időnként, amikor a Generál Konferencia nevében férfiak kis csoportját bízták meg a munka általános intézésével, ők balga tervek véghezvitelével törekedtek Isten műve korlátozására, azt mondtam, nem tudom többé figyelembe venni e néhány ember által képviselt Generál Konferencia szavát Isten szavaként. De ez nem jelenti azt, hogy a Generál Konferencia határozatait, - amit szabályosan kinevezett, a világszéles terület minden részéből képviselt férfiak hoztak - ne tartsuk tiszteletben.
  Isten elrendelte, amikor a föld minden részéről egyházának képviselői összejönnek Generál Konferencia, tekintélyük legyen. Hogy néhányan a megbízás veszélyében vannak, tévedésük abban van, hogy egy e mernek, vagy a férfiak kis csoportjának adják a tekintély és a befolyás teljes mértékét, amit Isten egyházában a Generál Konferencia döntésére és szavára ruházott, amely összejön Isten művének felvirágoztatása és előrehaladása megtervezésére. - 9T 260, 261 (1909).
  
  Isten tekintélyt és hatalmat adott egyházának, melyet lebecsülni, vagy megvetni senkinek sincs joga; aki így cselekszik, Isten szavát veti meg. - AA 164 (1911).
  
  Bátor és boldog voltam, amikor megértettem, hogy Izrael Istene még mindig vezeti népét és folyamatosan velük lesz a vég idejéig. - 2SM 406 (1903).
  (Ellen White utolsó üzenete a H. N. A. Generál Konferencia ülésszakán. E bátorító szavakat a Gen. Konf. elnöke, A. G. Daniels 1913. május 27-i ülésen olvasta fel. )
  
  W. C. WHITE MEGÁLLAPÍTÁSA
  
  Mondtam neki (Mrs. Linda Scottnak): anya a maradék egyház és pozitív tanításának tapasztalatát figyelte. Isten nem engedné e felekezetet oly mély hitehagyásra jutni, hogy egy másik egyház jöjjön létre. - W. C. White E. E. Androsshoz, May 23, 1915. White Estate Corresp. File.
  
  LELKI MEGÚJULÁS SZÜKSÉGES
  
  Egy nap délben arról a munkáról írtam, amit meg lehetett volna tenni az utolsó Generál Konferencián (1901), ha a bizalmi helyeken lévők Isten útját és akaratát követték volna. Azok, akik nagy világossággal rendelkeztek, nem jártak a világosságban. Az összejövetel befejeződött, de változás nem történt. Az emberek nem alázták meg magukat az Úr előtt, amint kellett volna; és nem részesültek a Szentlélekben.
  Ezeket írtam, amikor elvesztettem tudatomat és igazolásul egy jelenetet láttam Battle Creekben. Összegyűltek az imaház előadótermében. Imádkoztak, énekeltek, és ismét imádkoztak. Nagyon komolyan könyörögtek Istenhez. Az összejövetelen a Szentlélek Isten jelenléte nyilvánult meg...
  Senkit sem tartott vissza büszkesége a bensőséges bűnvallomás megtételétől, és ebben elől jártak azok, akiknek befolyásuk volt, de ezelőtt bátortalanok voltak a bűnvallomásra.
  Oly öröm volt ott, ami azelőtt sohasem volt tapasztalható az imaházban.
  
  Ekkor visszanyertem tudatomat, s egy ideig fogalmam sem volt, hogy hol voltam.
  A tollam még mindig kezemben volt. E szavakat mondták nekem: "Ez lehetett volna. Ezt várta az Úr, hogy cselekedhessen népéért. Az egész menny várta, hogy kegyes lehessen. " Arra gondoltam, hol tarthatnánk a munkában, ha az utolsó Generál Konferencián megtettük volna azt, amire az Úr várt. - 8T 104-106 (Jan 5, 1903).
  
  Mostanában történt. Mély benyomást tett rám az, ami elvonult előttem az esti időszakban. Nagy mozgalmat - a megújulás munkáját - láttam sok helyen előrehaladni. Embereink felsorakoztak válaszolva isten hívására. - TM 515 (1913).
  (Ellen White első üzenete az 1913-as Gen. Konf. ülésszaknak. )
  
  ISTEN TÜRELME NÉPE IRÁNT
  
  Az egyház hibázott, nagyot hibázott Megváltójával való találkozásának várakozásában. Mindazonáltal az Úr nem vonja vissza magát népétől. Csendben hordozza őket, nem azért, mintha valami jót találna bennük, hanem, hogy neve ne legyen meggyalázva az igazság és jogosság ellenségei előtt, hogy Sátán ügynökei ne üljenek diadalt Isten népe pusztulásán. Ő sokáig tűrte önfejűségüket, hitetlenségüket és ostobaságukat. Csodálatos türelemmel és könyörülettel fenyítette őket. Ha figyelnek tanítására, megtisztítja őket bűnös hajlamaiktól, megmenti őket örökkévaló mentéssel és kegyelme, hatalma örökkévaló emlékévé teszi őket. - ST. Nov. 13, 1901.
  
  Emlékezzünk, hogy az egyház, bár gyenge és hibás, mégis a földön az egyetlen, amelyre Krisztus a legnagyobb figyelmét fordítja. Állandóan szemmel tartja aggódva és Szentlelke által erősítve. - 2SM 396 (1902).
  
  ISTEN EGYÜTT DOLGOZIK AZOKKAL, AKIK HITTEL TELJESEK IRÁNTA
  
  Az Úr Jézusnak mindig van választott népe, aki neki szolgál. Amikor a zsidó nép elvetette Krisztust, az Élet Fejedelmét, elvetette Isten királyságát
  
  és azt a pogányoknak adta. Isten ezen az elven folytatja munkáját művének minden ágával.
  Amikor az egyház hitetlennek bizonyul az Úr munkájához - bármilyen legyen is helyzete, bármilyen magas és szent legyen elhivatása - az Úr nem dolgozik tovább vele. Másokat választ ki a fontos megbízatás viselésére. De ha ők nem igazítják meg életüket a helytelen cselekedetektől, ha nem valósítják meg életük minden területén a tiszta és szent elveket, akkor az Úr keményen megpróbálja, megalázza és - hacsak nem tesznek bűnvallomást - kimozdítja a helyükről és szégyenné teszi őket. - 14MR 102 (1903).
  
  MEGÍTÉLVE A KAPOTT VILÁGOSSÁG ÁLTAL
  
  A H. N. Adventista Egyház a szentély mérlegén lesz megmérve. Az egyház előjoga és előnye által, melyekkel rendelkezik, lesz megítélve. Ha lelki tapasztalata nincs összhangban azokkal az előnyökkel, amelyeket Krisztus végtelen áron néki adományozott, ha a ráruházott áldásokat nem használja a reá bízott munka végzésére, elhangzik az ítélet: "híjával találtattál". Az adományozott világosság az adott alkalmak által lesz megítélve. -
  A figyelmeztetés ünnepélyes intése, a szolgálatra való kedvelt, becsben tartott lehetőségnek elpusztulása általi kinyilatkoztatás mondja nekünk: "Emlékezzél meg azért, hogy honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeted cselekedd" (Jel 2:5)...
  A figyelmeztetés ünnepélyes intése, a szolgálatra való kedvelt, becsben tartott lehetősének elpusztulása általi kinyilatkoztatás mondja nekünk: "Emlékezzél meg azért, hogy honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeted cselekedd" (Jel 2:5)...
  (A Battle Creek-i szanatórium a legnagyobb és legismertebb adventista intézmény a világon, 1902. febr. 1-én porig égett. Ezt követte a Review and Herald Kiadónak szintén tűz általi pusztulása 1902. dec. 30-án. )
  
  Ha az egyház, amelyet most hanyatlása befolyásol, nem tér meg, nem tart bűnbánatot, enni fogja cselekedetének gyümölcsét, amíg megiszonyodik önmagától. Ha ellenáll a gonosznak és a jót választja, ha Istent keresi teljes alázattal és eléri magas hivatását Krisztusban; az örökkévaló igazság magaslatán áll, és hit által igényt tart a néki készített képességekre, meggyógyul. Ha Isten-adta egyszerűségében és tisztaságában jelenik meg, elválasztva a földi zűrzavartól, megmutatva, hogy az igazság valóban szabaddá tette őt, akkor tagjai válóban Isten választottai és képviselői lesznek. - 8T 247-251 (April. 21, 1903).
  
  IZRAEL TÖRTÉNETE FIGYELMEZTETÉS SZÁMUNKRA
  
  Eme utolsó napokban Isten népe ki lesz téve a régi Izraelt ért hasonló veszedelmeknek. Azok, akik nem akarják elfogadni a figyelmeztetéseket, amit Isten ad, ugyanabba a veszedelembe esnek, mint a régi Izrael, és hitetlenség miatt nem mehetnek be a nyugalomba. A régi Izraelt csapások érték meg nem szentelt szívek és engedetlen akarata miatt. Végső elvetésük, mint nemzet, saját hitetlenségük, önbizalmuk, bűnbánat nélküliségük, értelmi vakságuk és keményszívűségük eredménye volt. Történelmük vészjelet emel elénk.
  "Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; ...Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk" (Zsid 3:12-14). - Letter 30, 1895.
  
  A KÜZDŐ EGYHÁZ NEM TÖKÉLETES
  
  A küzdő egyház nem a győzelmes egyház és a föld nem a menny. Az egyház tévelygő, tökéletlen férfiakból és nőkből tevődik össze, akiket - bár Krisztus iskolájában tanulók - tanítani, fegyelmezni, nevelni kell erre és az elkövetkezendő halhatatlan életre. - ST Jan. 4, 1883.
  
  Néhányan azt gondolják, hogy az egyházba való belépéssel beteljesedik elvárásuk, mert csak olyanokkal találkoznak, akik tiszták és tökéletesek. Buzgók hitükben, és, ha hibákat látnak az egyház tagjaiban, azt mondják: "Elhagytuk a világot abból a célból, hogy ne legyen kapcsolatunk gonosz jellemekkel, de itt is van gonosz. , És azt kérdik, mint a példázatban a szolgák. "honnan van a konkoly?" De nem kell kiábrándulnunk, mert az Úr nem jogosított fel bennünket arra a végkövetkeztetésre, hogy egyháza tökéletes. Minden buzgalmuk sikertelen lesz, ha a harcoló egyházat oly tisztává akarják tenni, mint amilyen a győzelmes egyház. - TM 47 (1893).
  
  A GYŐZELMES EGYHÁZ HŰSÉGES ÉS KRISZTUSHOZ HASONLÓ LESZ
  
  A munkát hamar be kell fejezni. A küzdő egyház tagjai, akik hívőknek bizonyultak, győzelmes egyházzá lesznek. - Ev 707 (1892).
  
  Krisztus élete az Isten szeretetének isteni üzenetével terhel élet volt, és szerette volna e szeretetet gazdag mértékben másoknak juttatni. Arca kifejezéséből szánalom áradt és az ő vezetését kegyelmi alázatosság és szeretet jellemezte. Küzdő egyházának tagjai ugyanezt az emberi tulajdonságot kell kinyilvánítsák, ha a győzelmes egyházhoz akarnak tartozni. - FE 179 (1891).
  

2013. március 24., vasárnap

Isten egyházának utolsó napjai!!!!1 rész.


  (A Jelenések könyve Isten népének két csoportjára összpontosít: a látható maradékra [12:17] és az "én népem" Babilonban [18:4]. , E fejezet az előbbivel és a 14. fejezettel, "a hangos kiáltás" az utóbbival foglalkozik. )
  
  ISTEN NÉPE MEGTARTJA AZ Ő PARANCSOLATAIT
  
  Istennek egyháza van a földön, mely felemeli a letiprott törvényt és bemutatja a világnak Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit...
  Csak egy egyház van a világon, amely a jelen időben magára veszi a felelősséget, ösvényt emel, és a régi puszta helyeket felépíti...
  Legyünk óvatosak, ne háborodjunk fel az egyetlen nép ellen, amely betölti a maradék népről szóló leírást: megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét... Istennek megkülönböztetett népe, egyháza van a földön, de az igazság tanításában, Isten törvénye megvédésének lehetőségeiben felette áll mindennek... Testvérem, ha azt tanítod, hogy a H. N. Adventista Egyház Babilon, nincs igazad. - TM 50, 58, 59 (1893).
  
  JÉZUS BIZONYSÁGTÉTELÉVEL RENDELKEZNEK
  
  Mivel a vég közeledik és a világnak adott utolsó figyelmeztető munka terjed, a jelenvaló igazság vallóira annál fontosabb, hogy világosan értsék azon bizonyságtételek természetét és befolyását, melyeket az Úr kezdettől fogva egybekapcsolt a hármas angyali üzenet hirdetésével. - 5T 654 (1889).
  
  Emberek egymás után készíthetnek tervet, s az ellenség keresi, hogy elcsábítsa a lelket az igazságtól; de, akik hiszik, hogy az Úr White testvérnőn keresztül szólt üzenetet adva néki, megmenekülnek az utolsó napok sok csalásaitól. - 3SM 83, 84 (1906).
  
  Lesznek olyanok, akik jogot formálnak látomásokra. Ha Isten neked világos bizonyítékot ad, hogy a látomás tőle van, elfogadhatod azt, de ne fogadd el bármely más bizonyítékra, mert az emberek egyre inkább téves irányban haladnak külföldön és Amerikában. - 2SM 72 (1905).
  
  "FORDULÓPONTRÓL" SZÓLÓ BIBLIAI TANTÉTELÜK
  
  Az 1844-es idő eltelte a nagy események időszaka volt, megnyitván csodálkozó szemeinket a mennyei szentély megtisztítására, és Isten földi népével való határozott kapcsolatára, [vagyis] az első, második angyali üzenetre. A harmadik zászlót bontott, melyre ez volt írva: "Isten parancsolatai és a Jézus hite". Ez üzenet alatt a mérföldkő egyike az Isten temploma - amit igazságszerető népe látott a mennyben - és az Isten törvényét tartalmazó láda volt. A negyedik parancsolat szombatjának fénye felragyogott Isten törvénye áthágóinak ösvényén. Másik mérföldkő a gonoszok halandósága. Nem jut eszembe semmi más a mérföldkövekről. - CW 30, 31 (1889).
  
  A H. N. ADVENTISTÁK MEGKÜLÖNBÖZTETŐ MISSZIÓJA
  
  Az Úr bennünket törvénye letéteményesévé tett. Ránk bízta a szent és örökkévaló igazságot, amit mások számára hű figyelmeztetéssel, feddéssel és buzdítással kell tovább adnunk. - 5T 381 (1885).
  
  A h. n. adventistákat Isten választotta ki sajátságos népként a világtól elkülönítve. Az igazság nagy bárdja kifejtette őket a világ kőbányájából, és kapcsolatba hozta magával. Képviselőivé tette, s a megváltási munka utolsó szakaszában követőivé hívta el őket. Az igazság legnagyobb gazdagságát, amit valaha is halandóra bíztak; a legünnepélyesebb és legfenségesebb figyelmeztetést, amit Isten az embernek küldött, rájuk bízta, hogy tovább adják a világnak. - 7T 138 (1902).
  
  Különös értelemben a h. n. adventistákat, őrökként és fényhordozókként helyezték a világba. Megbízattak az elvesző világ utolsó figyelmeztetésével. Csodálatos világosság árad árjuk Isten Igéjéből. Nékik adatott a legünnepélyesebb üzenetet magába foglaló munka az első, második és harmadik angyal üzenetének hirdetése. Nincs nagyobb fontosságú munka. Semmi más nem kötheti le figyelmünket. - 9T 19 (1909).
  
  AZ ADVENTISTA EGYHÁZ MEGSZERVEZÉSÉNEK OKAI
  
  Amint számunk növekedett, világos lett, hogy szervezett forma nélkül nagy zavar lenne és a munka nem haladna sikeresen előre. Gondoskodás a lelkészek fenntartásáról, a munka új területekre viteléről, mind a gyülekezetek, mind a lelkészek védelmezése a méltatlan tagoktól, az egyházi javak beruházása, az igazság terjesztése sajtó által, és sok egyéb elengedhetetlenné tette a szervezetet...
  A Szentlélek világossá tette: az egyházban mélyreható fegyelemnek és rendnek kell lennie - a szervezet lényeges. Isten munkájában rendszer és rend nyilatkozik meg az egész világegyetemben. A menny törvénye a rend, és ez kell legyen a törvénye Isten népének a földön. - TM 26 (1902).
  
  A SZERVEZÉS MINDENKOR LÉNYEGES
  
  Ha csak úgy szervezték a gyülekezetet, hogy csupán végrehajtják és kikényszerítik a rendet, semmi reményük sincs a jövőre. - 1T 270 (1862).
  
  Ó! Hogy örülne sátán, ha sikerülne erőfeszítése és bejuthatna e nép közé és a munka rendjét felboríthatná oly időben, amikor a teljes szervezettség a lényeges, mely legnagyobb erőként távol tartja a hamis felkeléseket és meg cáfolja az igényeket, melyeket Isten Szava nem hagy jóvá. Egyenesen akarjuk tartani a vonalat, hogy ne legyen a szervezet rendszerében törés, és bölcs, gondos munka által felépült rendet akarunk. A rendetlen elemeknek, akik ebben az időben befolyásolni akarják a munkát, nem kell engedélyt adni.
  Néhányan előhozták a gondolatot, hogy, amint az idő végéhez közeledünk, Isten gyermekei bármilyen vallásos szervezettől függetlenül fognak cselekedni. De az Úr tanított, hogy e munkában nem lehetnek független emberek. - 9T 257, 258 (1909).
  (A Generál Konferenciai ülésszak delegátusai előtt felolvasott Kézirat, Washington D. C. May 30, 1909. )
  
  Amint közeledünk a végső válsághoz - ama vélemény helyett, hogy kevesebb szükség van a rendre és a cselekvés összhangjára - az eddigieknél rendszerezettebbeknek kell lennünk. - 3SM 26 (1892).
  
  ISTEN EGYHÁZÁNAK KÜLÖNLEGES TEKINTÉLYE
  
  Isten különleges tekintéllyel és hatalommal ruházta fel egyházát, amelyet nem lehet sem semmibe venni, sem megvetni, mert aki így tesz, megveti Isten szavát. - 3T 417 (1875).
  
  Isten a menny alatt a legnagyobb hatalmat egyházának adományozta. Az Isten hangja, a népek közösségének egyháza, amelyet tisztelni kell. - 3T 451 (1875).
  
  A LELKI GYENGESÉG ÉS VAKSÁG IDEJE
  
  Mindenben igazolva voltam, amit Minneapolisban állítottam, hogy a gyülekezetekben reformnak kell végbemennie. meg kell újulnia, mert gyengeség és vakság lett úrrá a népen, mely nagy világossággal, drága alkalmakkal és kiváltságokkal lett megáldva. Reformátorokként jöttek ki az egyházi közösségekből, de most ők cselekednek úgy, ahogy azok az egyházak cselekedtek. Azt reméltük, nem lesz szükség egy másik kijövetelre. Míg igyekszünk megtartani a "Lélek egységé"-t a béke kötelékében, nem szűnünk meg tollal vagy hanggal tiltakozni a vakbuzgóság ellen. - EGW'88 356, 357 (1889).
  (Ez az ismert kifejezés Ellen White tollából származik, mutatva, hogy elveszthette bizalmát a H. N. Adventista Egyház szervezetében. Az itt kifejezett kételyt soha többé nem ismételte meg életének hátralévő 25 éve alatt. )
  
  Azoknak, akik világosságukkal dicsekednek, és mégis helytelenül járnak, azt mondja Krisztus: "De mondom néktek, hogy Tírusnak és Sídonnak könnyebb lesz az ítélet napján, hogynem néktek. Te is Kapernaum [hetednapot ünneplő adventisták, kiknek nagy világosság adatott], a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, amelyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna". - RH Aug. 1, 1893.
  (A [ ] zárójelbeni megjegyzések Ellen Whitetól valók. )
  
  Az egyház laodiceai állapotban van. Isten jelenléte nincs közte. - 1NL 99 (1898).
  
  VISSZAÉLÉS A HATALOMMAL AZ EGYHÁZ KÖZPONTJAIBAN
  
  A Generál Konferencia helytelen felfogással és alapelvekkel romlottá lett...
  Akikről feltételezték, hogy hatáskörük alá vannak rendelve, tisztességtelenül kihasználták azokat. Egyének kényszerítését határozták el; ők uralkodnának vagy rombolnának...
  Az önkényes hatalom kifejlődött, mintha a pozíció istenné tenné az embereket. Ez megijeszt, és félelmet okoz. Ez bárhol, bárki által gyakorolt átok. - TM 359-361 (1895).
  
  Ott néhány embernek túl sok felelősséget adtak, és némelyek nem fogadták el Istent tanácsadójukul. Mit tudnak ezek az emberek a külföldi munka fontosságáról? Hogyan dönthetnének a hozzájuk érkező tájékoztatást kérő kérdésekben? Három hónapba is bele telik, míg a külföldi országok választ kapnak kérdésükre, még ha nem is késlekedtek az írással. - TM 321 (1896).
  
  Azok, akik távoli országokban élnek, nem akarnak saját, jó belátásuk szerint cselekedni, míg nem kértek engedélyt Battle Creekből. Mielőtt lépnének, igent vagy nemet várnak innen - SpT-A(9) 32 (1896).
  
  Nem bölcs dolog egy embert a Generál Konferencia elnökéül választani. A Generál Konferencia munkája kiterjedt, és néhány dolog szükségtelenül bonyolulttá tettek. A döntés hiánya megmutatkozott. A területet fel kellene osztani, vagy valamilyen más tervet kellene kigondolni a dolgok jelen rendjének megváltoztatására. - TM 342 (1896).
  
  (A H. N. Adventista Egyház 1863-ban 3500 taggal, fél tucat területi konferenciával, kb. 30 prédikátorral és 3 tagú generál konferenciai bizottsággal lett megszervezve. A Generál Konferencia elnöke el tudta látni a vezetést és tanácsadást, amit egy ilyen kis szervezettől kértek. Ő személyesen jelen volt minden fontosabb összejövetelen és ezen felül személyesen kísérte figyelemmel a kiadói munkával kapcsolatos ügyeket. Mindazonáltal az egyház munkája 1896-ra nagyon megnőtt az Egyesült Államokban és kiterjedt Európára, Ausztráliára és Afrikára is. Többé lehetetlen volt, hogy egy ember megfelelően felügyeljen és irányítson ilyen nagykiterjedésű munkát. Ellen White sürgette a területek felosztásáét, mivel egyházunk tagjai az egész világon nem várhatnak egy ember tanácsára. Ezt megvalósították az unió konferenciák és a divíziók létrehozása által. )
  
  OKTALAN VEZETŐK NE BESZÉLJENEK ISTENRŐL
  
  A Battle Creekből jövő hang, amit tekintélyként fogadtak el a munka mikénti végzésére vonatkozólag, többé nem Isten hangja. - 17MR 185 (1896).
  
  Néhány évvel ezelőtt a Generál Konferenciát Isten hangjának tekintettem - 17MR 216 (1898).
  
  Hogy ezek az emberek szent helyen állnak, mely Isten hangja az emberekhez - amint egykor hittük, hogy a Generál Konferencia az - az a múlté. - GCB April 3, 1901. p. 25.
  
  SZÜKSÉGTELEN EGY ÚJ FELEKEZET
  
  A bizonyságtételekből kivehetsz részeket, melyek a próbaidő lezárásáról, Isten népe közötti rostálásról beszélnek, és beszélhetsz e népből kijövő tiszta és szent népről. Nos, mindennek az ellenség örül... Ha sokan elfogadnák az általad képviselt nézetet, amely szerint beszélsz és cselekszel, a legfanatikusabb nyugtalanságot látnánk, ami sohasem volt a h. n. adventisták között. ez az, amit sátán szeretne. - 1SM 179 (1890).
  
  Az Úr nem adott neked üzenetet, hogy a h. n. adventistákat Babilonnak nevezd, és Isten népét hívjad, hogy jöjjenek ki. Az előhozott okoknak nincs súlya e tárgyban, mert az Úr határozott világosságot adott, melyben szemben áll az ilyen üzenettel...
  Tudom, az Úr szereti egyházát. Azt nem kell szétbontani, vagy széttörni független részekre. Ezzel nem egyezünk; a legkisebb bizonyíték sincs, hogy ilyen dolog lesz. - 2SM 63, 68, 69 (1893).
  
  Testvéreim, mondom nektek: az Úr szervezett testületen keresztül akar dolgozni... Ha valaki Isten parancsolatait megtartó népének szervezett testületétől elcsalogat... ha elkezdi méregetni az egyházat az ő emberi mértéke szerint, és ítéletet hirdet ellene, akkor tudhatod, hogy nem Isten vezeti őt. Rossz irányban halad. - 3SM 17, 18 (1893).
  
  ISTEN MINDENT RENDBEHOZ
  
  Nem kell kételkednünk, és nem kell félnünk, hogy a mű nem lesz eredményes. Isten a mű feje és Ő mindent rendbe hoz. Ha az ügyeket helyre kell igazítani a mű vezetésében, Isten utána néz annak, és minden rosszat helyreigazít. Higgyük, hogy Isten gondot visel a becses hajóra, amely gyermekeit biztosan révbe viszi. - 2SM 390 (1892).
  
  Isten egyháza nem élő? Az Ő egyháza a küzdő, s nem a győzelmes egyház. Sajnáljuk, hogy vannak gyenge tagok, hogy konkoly van a búza között... Habár a gonosz létezik az egyházban és létezni fog a világ végéig, mégis az egyház ez utolsó napokban a bűntől beszennyezett világ világossága kell legyen. Az egyház elgyengült és hibás, rászorul a dorgálásra, figyelmeztetésre és tanácsra, de e földön Krisztus figyelmének egyetlen célpontja. - TM 45, 49 (1893).
  
  Sátán bástyái sohasem győznek. A harmadik angyal üzenetét a győzelem követi. Amiképpen az Úr Seregének Kapitánya lerombolta Jerikó falait, úgy győz le az Úr törvényét megtartó népe minden szembeszegülő elemet. - TM 410 (1898).
  
  A FELELŐSSÉG MEGOSZTÁSÁNAK SÜRGŐSSÉGE
  
  Amit most akarunk, az újraszervezés. Az alapoknál akarjuk kezdeni, és különböző elveken akarunk építeni...
  Egyesek a különféle nevelési érdekeltségű intézmények, mások pedig a különböző területi- és különböző államok konferenciai vezetőségének tagjai; akik ügyeket képviselnek, s szavuk van a végrehajtandó tervek lefektetésében és készítésében. Egy, kettő, három embernél többnek kell áttekintenie az óriási területet. A munka nagy és egyetlen emberi agy sincs, amely meg tudja tervezni a mű számára az elvégezendőket.
  Most azt akarom mondani, Isten nem helyez semmilyen felső hatalmat sorsainkba, hogy ellenőrizze a műnek ezt vagy azt az ágát. A munkát nagyban korlátozta az az erőfeszítés, hogy azt minden vonalon ellenőriztük... Megújulásnak, újjászervezésnek kell lennie; a szükséges
  
  hatalmat és erőt a bizottságokba kell vinni. - GCB April 3, 1901. p. 25. 26).
  (E White nyitó beszéde a Generál Konferenciához Battle Creekben 1901. ápr. 2-án).
  
  Új konferenciákat kell szervezni. Isten parancsára Ausztrál-Ázsiában uniót szerveztek... Szükségtelen több ezer kilométer távolságból Battle Creektől kérni tanácsot, és heteket várni a válaszra. Akik helyes alapokon cselekednek, azok döntsenek, mit kell tenni. - GCB April 5, 1901. p. 69. 70.
  
  AZ 1901-ES GENERÁL KONFERENCIAI ÜLÉS VÁLASZAI
  
  Feltételezésed szerint ki volt közöttünk a konferencia kezdete óta? Ki tartotta távol a kellemetlen arcokat, melyek általában láthatók az ilyen üléseken? Ki ment fel és alá az imaház padsorai között? A menny Istene és angyalai. És ők nem azért jöttek, hogy téged darabokra szakítsanak, hanem, hogy neked igaz, békés értelmet adjanak. Ők közöttünk Isten munkáját végezték, visszatartva a sötétség hatalmát, hogy az Isten által kijelölt munka végzése ne legyen hátráltatva. Isten angyalai közöttünk dolgoztak...
  Életemben soha nem voltam olyan meglepett, mint amikor az ülésen a dolgok megváltoztak. Ez nem a mi munkánk. Isten hozta ezt létre. Ezt illetően tanítást nyertem, de amíg az összefoglaló anyagon dolgoztak, nem értettem meg a tanítást. Isten angyalai fel és alá jártak e gyülekezetben. Mindenkit emlékeztetni kívánok erre és te is emlékezz, amikor Isten mondta: gyógyítani akarja népének sebeit. - GCB April 25, 1901. pp. 463,464.
  
  A Generál Konferencia alatt az Úr hatalmasan munkálkodott népéért. Valahányszor eme összejövetelre gondolok, ünnepélyes érzés lesz úrrá rajtam és a hála melege tölti be szívemet. Láttuk Urunknak, a mi Megváltónknak méltóságteljes lépteit. Dicsérjük szent nevét, mert szabadulást hozott népének. - RH Nov. 26. 1901.
  
  Szükséges volt uniókonferenciák szervezése, hogy a Generál Konferencia ne gyakoroljon parancsuralmat az összes különálló konferenciák felett. A konferenciára ruházott hatalom nem összpontosul egy, két vagy hat ember kezében; a különálló területek felett tanácsok legyenek. - Ms 26, April 3, 1903.
  
  (Az 1901. évi Generál Konferenciai ülésszakon a szervezeti változtatásokat illető további tájékoztatást lásd a S. D. A. Encyclopedia (Commentary Reference Series), átdolgozott kiadás 1050-1053. )

2013. március 22., péntek

Mikor lesznek meg ezek.



  A TANÍTVÁNYOK KRISZTUST VISSZAJÖVETELÉRŐL KÉRDEZTÉK
  
  Krisztus sok ember füle hallatára mondta el szavait. Mikor azonban Krisztus egyedül ült az Olajfák hegyén, akkor Péter, János, Jakab és András odamentek hozzá és így szóltak: "Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?" (Mt 24:3). Tanítványainak adott válaszában Jézus nem választotta el Jeruzsálem pusztulását eljövetelének nagy napjától. E két eseménynek a leírását összevegyítette. Igen, ha Jézus úgy tárta volna fel tanítványai előtt az eljövendő eseményeket, ahogy azokat ő látta, akkor ők nem tudták volna elhordozni a látványt. Irántuk érzett irgalomból a két valóságos nagy időszak leírását egybeolvasztotta, és hagyta, hogy a tanítványok maguk jöjjenek rá értelmére. - JÉ 531. 532.
  
  KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉNEK IDEJE NEM ISMERT
  
  Sokan, akik magukat adventistának nevezték, idő-meghatározók voltak. Krisztus eljövetelére egyik időpontot a másik után tűzték ki, de mindig tévedtek. Urunk jövetelének meghatározott ideje a halandó képességét felülmúlja. Még az angyalok, akik az üdvösség örököseinek szolgálnak, sem tudják a napot sem az órát. "Erről a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya" (Mk 13:33)... 4T 307 (1879).
  
  Nem kell tudnunk sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét... Miért nem adta Isten ezt tudomásunkra? Azért, mert ha ezt megtette volna, nem élnénk azzal helyesen. Annak népünk közötti ismerete nagyban visszatartaná Isten művét egy nép előkészítésében, hogy megálljon az eljövendő nagy napon. Nem kell az idő feszültségében élnünk!...
  Képtelen leszel azt mondani, hogy eljön egy, kettő, vagy öt év múlva, nem tudod elhalasztani jövetelét annak állításával, hogy az nem következik be tíz vagy húsz éven belül. - RH March 22, 1892.
  
  Közeledünk Isten nagy napjához. A jelek teljesednek és még nincs üzenetünk, hogy Krisztus megjelenése napját és óráját megmondjuk magunknak. Az Úr bölcsen elrejtette ezt előlünk, hogy mindig a várakozás és az előkészület állapotában legyünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a menny felhőiben való második eljövetelére. - Letter 28, 1897
  
  Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka. - JÉ 536.
  
  ÜZENETÜNK NEM IDŐ-MEGHATÁROZÓ
  
  Nem tartozunk ahhoz az osztályhoz, amely az idők pontos szakaszait meghatározza, amelyeknek meg kell történnie Krisztus hatalommal és nagy dicsőséggel történő második eljövetele előtt. Néhányan időt határoztak meg, és amikor az elmúlt, elbizakodott lelkületük nem fogadta el a dorgálást, hanem mindig más és más időt tűztek ki. De a sok egymás utáni tévedés hamis prófétaként bélyegezte meg őket. - FE 335 (1895).
  
  Isten senkinek sem adott olyan üzenetet, hogy őt, tíz vagy húsz évvel a föld történelmének lezárása előtt jön el. Egyetlen élőlénynek sem ad bocsánatot az Ő visszajövetelére történő előkészület késleltetéséért. Senkinek sem mondaná, mint a hűtlen szolga tette: "Halogatja az én Uram az ő jövetelét", mert ez ama nagy napra történő előkészületre adott alkalmak és előjogok hanyag megvetéséhez vezet. - RH Nov. 27, 1900.
  
  AZ IDŐ MEGHATÁROZÁSA HITETLENSÉGHEZ VEZET
  
  Mivel a meghatározott idő ismételten elmúlt, a világ hitetlensége Krisztus közeli eljövetele tekintetében határozottabb, mint azt megelőzően. Undorral tekint az idő-meghatározók hibáira, és mert az embereket becsapták, az Isten szava által bizonyított igazságtól - hogy minden dolog vége közel van - elfordulnak. - 4T 307 (1879).
  
  Megértettem, hogy E. P. Dániels testvér időt határozott meg mondván, hogy az Úr öt éven belül eljön. Remélem, nem terjed el az a benyomás, hogy idő-meghatározók vagyunk. Ne engedjük, hogy ilyen megjegyzést tegyenek! Ezek nem használnak. Ne akarjunk ébredést bármilyen alapon, hanem legyünk óvatosak minden kiejtett szóval, hogy a fanatikusok ne tudjanak semmibe se belekötni nyugtalanságot okozva, és megbántva az Úr Lelkét.
  Nem akarjuk az emberek indulatait befolyásolni, hogy izgalmat hozzunk létre ott, ahol az érzések befolyásoltak és az alapelvek nem ellenőriznek. Érzem, hogy minden vonatkozásban vezetőre van szükségünk, mert Sátán munkában van és megteszi a tőle telhetőt, hogy befürkéssze művészetét és ártó terveit. Mindattól, ami izgalmat kelt, és helytelen alapon feszültséget teremt, félni kell, mert a reakció biztosan jön. - Letter 34, 1887.
  
  Mindig lesznek, akik az egyházban hamis és fanatikus mozgalmat hoznak létre, és jogot formálnak Isten vezetésére, akik küldés nélkül futnak és napot, időpontot adnak a nem teljesedett prófécia bekövetkezésére. Az ellenségnek tetszik, hogy ezek ezt teszik, mert az egymás után következő tévedésük, és hamis irányba való vezetésük zavart, hitetlenséget okoz. - 2SM 84 (1897).
  
  1844 UTÁNRA NINCS PRÓFÉCIAI IDŐ
  
  A Jackson-i sátor-összejövetelen világosan kijelentettem a fanatikusoknak, hogy a lelkek ellenségének munkáját végzik; ők sötétségben vannak. Szerintük nagy világossággal rendelkeznek, s a próbaidő 1884, októberben fejeződik be. Nyíltan állítottam, az Úr megmutatta, hogy az Isten nekünk adott üzenetében 1844 utánra nincs időmeghatározás. - 2SM 73 (1885).
  
  Várakoznunk és őrködnünk kell, hogy időnyilatkozat nélkül járjunk az 1844 és Urunk visszajövetele közötti próféciai időszakban. - 10MR 270 (1888).
  
  Az emberek nem akarnak más üzenetet az időről. Ez időszak után (Jel 10:4-6), mely 1842-től 1844-ig terjed, lehetetlen a meghatározott
  
  próféciai idő átírása. A leghosszabb próféciai számítás 1844 őszéig terjed. - 7BC 971 (1900).
  
  ELLEN WHITE AZ Ő NAPJAIRA VÁRTA KRISZTUS VISSZATÉRÉSÉT
  
  A társaságot konferencián láttam jelen. Az angyal mondta: "Némelyek a férgek eledele, némelyek a hét utolsó csapás áldozatai, némelyek életben maradnak és megmaradnak a földön, és Jézus jövetelekor elváltoznak. - 1T 131, 132 (1856).
  
  Mivel az idő rövid, szorgalmasan és kettőzött erővel kell dolgoznunk. Gyermekeink soha sem mehetnek főiskolára. - 3T 159 (1872).
  
  Valóban nem bölcs dolog, hogy gyermekeink legyenek. Az utolsó napok veszedelmei rajtunk vannak és a kisgyermekek ezek előtt elsodortatnak. - Letter 48, 1876.
  
  A világ e korszakában, amikor a föld történetének jelentei nemsokára lezáródnak és itt a nyomorúságos idő, amilyen soha nem volt, minél kevesebb házasságot kötnek, annál jobb a férfiaknak és nőknek. - 5T 366 (1885).
  
  Az óra eljött; nincs messze és közülünk néhányan, akik most hisznek, élve maradnak a földön, és meglátják a jövendölés teljesedését, meghallják az arkangyal szavát és Isten trombitáját a hegyekről, a síkságokról, a tengerről és a föld végső részeiről visszhangozni. - RH July 31, 1888.
  
  A próba ideje itt van, a harmadik angyal hangos kiáltása már elkezdődött Krisztus - a bűnt megbocsátó Megváltó - igazságosságának kinyilatkoztatásában. - 1SM 363 (1892).
  
  A KÉSÉS MEGMAGYARÁZÁSA
  
  A szomorúság hosszú éjszakája megpróbál, de a reggel kegyelemből késlekedik, mert ha a Mester eljönne, sokan készületlenek lennének. - 2T 1984 (1868).
  
  Ha az adventisták 1844 nagy csalódása után ragaszkodtak volna hitükhöz, és egységesen követték volna Isten gondviselését, ha elfogadták volna a harmadik angyal üzenetét, és a Szentlélek erejében hirdették volna azt a világnak, akkor meglátták volna Isten üdvözítését, az Úr hatalmasan együttmunkálkodott volna igyekezetükkel, a mű befejezést nyert volna, Krisztus pedig már eljött volna, hogy népét magához egye és megjutalmazza... Nem volt Isten akarata, hogy Krisztus eljövetele ennyire elhúzódjék.
  A hajdani Izraelt a hitetlenség, zúgolódás és lázadás negyven évre kizárta Kánaán földjéről. Ugyanezek a bűnök késleltetik a modern Izrael bemenetelét a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretein múlt. A hitetlenség, a világiasság, a szentségtelen élet, viszály az Úr hitvalló népe között, ez tartott bennünket itt ilyen hosszú ideig, a bűn és bánat világában. - Ev 695, 696 (1883).
  
  Ha Krisztus egyháza elvégezte volna kijelölt munkáját úgy, ahogy azt az Úr elrendelte, akkor Isten az egész világot már régebben figyelmeztette volna erre, és az Úr Jézus Krisztus már eljött volna a földre hatalommal és nagy dicsőséggel. - JÉ 538.
  
  ISTEN ÍGÉRETEI FELTÉTELHEZ KÖTÖTTEK
  
  Isten angyalai az embereknek közvetített üzeneteikben az időt nagyon rövidnek mondják. Így mutatták be nekem mindenkor. Igaz, az idő hosszabbra nyúlt, mint ahogy ennek az üzenetnek kezdeti szakában vártuk. Üdvözítőnk nem jelent meg olyan hamar, ahogyan reméltük. De hibás volt az Úr szava? Távol legyen! Mindig gondoljunk arra, hogy Isten ígéretei és fenyegetései egyaránt feltételhez kötöttek.
  Lehet, hogy Izrael fiaihoz hasonlóan engedetlenség miatt kell még hosszú ideig itt e földön maradnunk; de Krisztusért kérlek, az Ő népe
  
  ne adjon bűnhöz bűnt, Istent vádolva saját helytelen eljárásuk következményeiért. - Ev 695, 696 (1901).
  (Lásd Róm 13:11-12; 1Kor 7:29; 1Thessz 4:15-17; Zsid 10:25; Jak 5:8-9; 1Pt 4:7; Jel 22:6-7. Lásd Jer 18:7-10; Jónás 3_4-10. )
  
  MIÉRT VÁR KRISZTUS
  
  Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha majd az Ő jellemét tökéletesen tükrözni fogja.
  Nemcsak az a kiváltsága minden kereszténynek, hogy várja, hanem hogy siettesse is a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. (Lásd 2Pt 3:12. ) Ha mindazok, akik Krisztus nevét vallják, gyümölcsöt teremnének dicsőségére, gyorsan befejeződne az evangélium magvetése az egész világon; az utolsó termés is hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy begyűjtse a drága gabonát. - KP 40.
  Az új protestáns fordítás így adja vissza a görög szöveget: "akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét..."
  Azzal, hogy az evangéliumot hirdethetjük a világnak, tőlünk, illetve az evangélium hirdetésének hőfokától függ, hogy siettetjük-e Urunk visszatérését. Nekünk nemcsak várnunk kell, hanem sietve kell elé mennünk Isten napjának. (Vö. 2Pt 3:12). - JÉ 538.
  
  Isten azonban mindezt átérzi, ezért a bűn és következményeinek eltörlése érdekében szeretett Fiát adta, és a Vele való együttműködés által hatalmat adott nekünk arra, hogy a nyomorúság jeleneteit a befejezéshez vigyük. - EÉ 262.
  
  ISTEN TÜRELMÉNEK HATÁRA
  
  A Végtelen, tévedhetetlen pontossággal még mindig elszámol a nemzetekkel. Amíg kegyelmet és bűnbánatot kínál, a számla nyitva marad, de amikor a számla eléri az Isten által meghatározott összeget, elkezdődik haragja. - 5T 208 (1882).
  
  Isten feljegyzést készít a nemzetekről. A számok ellenükre nőnek a mennyei könyvekben, és amikor bekövetkezik majd a hét első napja
  
  törvénye áthágásának megbüntetése, akkor betelik a pohár. - 7BC 910 (1886).
  Isten elszámol a nemzetekkel... Amikor az idő teljessége eljön, a gonoszság eléri Isten kegyelmének meghatározott határát, az Ő türelmének vége. Amikor a számla összege a menny könyveiben eléri a teljes áthágás összegét, haragja eljön. - 5T 524 (1889).
  
  Amíg az irgalmas Isten hosszan tűr a törvényszegőkkel szemben, türelmének határa van, amelyet az ember nem léphet át bűneivel. Amikor eléri ezt a határt, Isten visszavonja a felkínált kegyelmet, és elkezdődik az ítélet. - PP 128
  
  Eljön az az idő, amikor a csalásban és kihívó magatartásban az emberek elérik azt a pontot, amin túl az Úr nem enged tovább. Megtanulják, hogy Isten tűrésének határa van. - 9T 13 (1909).
  
  Van egy határ, amelyen túl Jahve büntetése nem késik. - PK 261.
  
  AZ ÁTHÁGÁS MAJDNEM ELÉRI A HATÁRT
  
  Az idő kicsit hosszabb lesz, míg a föld lakósai gonoszságának pohara betelik és akkor Isten haragja, mely oly sokáig szunnyadt, felébred és e világosság földje inni fog az Ő elegyítetlen haragjának poharából. - 1T 363 (1863).
  
  A gonoszság pohara majdnem megtelt, és Isten megtorló igazsága leszállni készül a bűnösökre. - 4T 489 (1880).
  
  A föld lakóinak gonoszsága majdnem betöltötte a mértéket. E föld már majdnem elérte azt az állapotot, amikor Isten megengedi a pusztítónak, hogy akarata szerint dolgozzék. - 7T 141 (1902).
  
  Az áthágás majdnem elérte határát. Zűrzavar tölti be a világot és nemsokára nagy rémület lesz úrrá az embereken. A vég nagyon közel. Mi, akik tudjuk az igazságot, készen kell legyünk arra, ami nemsokára nyomasztó meglepetésként e világra szakad. - 8T 28 (1904).
  
  TUDATUNKBAN KELL TARTANUNK ISTEN NAGY NAPJÁT
  
  Nevelnünk kell magunkat arra, hogy mindig előttünk legyen az ítélet nagy eseménye, és az - amint magunk előtt tartjuk Isten nagy napjának jeleneteit, amikor minden nyilvánvalóvá lesz -, hatással lesz jellemünkre. Egy testvér mondta: "White testvérnő, gondolod, hogy az Úr eljön tíz éven belül?" "Miért számít neked, hogy kettő, négy vagy tíz éven belül jön?" "Miért" - mondta. "Gondolom, néhány dologban másképpen tennék, ha tudnám, hogy az Úr tíz éven belül jön. "
  "Mit tennél?" - kérdeztem.
  "Mit? Eladnám vagyonomat és kutatnám Isten Igéjét, figyelmeztetném az embereket és készíteném őket az Ő eljövetelére, és kérném Istent: szeretnék készen lenni a vele való találkozásra. "
  Akkor mondtam neki: "Ha tudnád, hogy az Úr nem jön el húsz éven belül, másképpen élnél?"
  Azt mondta: "Úgy gondolom. "...
  Mily önző kijelentés, hogy más életet élne, ha tudná, hogy az Úr tíz éven belül eljön! Miért? Énókh Istennel járt háromszáz évig. Ez tanulság számunkra, hogy mindennap Istennel járjunk és nem vagyunk biztosítva, ha nem várunk és nem figyelmeztetünk. - Ms 10, 1886.
  
  AZ IDŐ RÖVIDSÉGE
  
  Bárcsak az Úr ne hagyna nyugtot se nappal se éjjel azoknak, akik most az ügy és Isten műve iránt gondatlanok és tétlenek. Az idő közel van. Ez az, amit Jézus valaha elénk tárt: az idő rövid. - Letter 97, 1886.
  
  Amikor Megváltónkkal az üvegtengernél állunk az arany hárfával, a dicsőség koronájával és előttünk a mérhetetlen örökkévalóság, akkor látjuk majd milyen rövid volt a megpróbáltatás és várakozás ideje.

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...