2014. július 11., péntek

Boldog, sikeres társas kapcsolat

  A valódi egyesülés egész életen át tartó tapasztalat. - Hogy a házassági kapcsolatban megfelelő megértést szerezzünk, az élethossziglani munka. Akik megházasodnak, iskolába lépnek, ahol ez életben sohasem vizsgáznak.
  Bármennyire körültekintően és bölcsen lépnek is a fiatalok a házasság kötelékébe, kevés új párnál van meg a teljes egység mindjárt a házasság megkötése után. Az igazi házastársi egyesülés a későbbi évek munkája.
  Amikor az új házasok szembetalálják magukat az élet terheivel, kuszaságaival és gondjaival, eltűnik az ábrándkép, mellyel a képzelet olyan sokszor kiszínezi a házasságot. Férj és feleség megismerik egymás jellemét úgy, ahogy előzőleg lehetetlen volt megismerni. Ez életük legnehezebb időszaka. Egész jövő életük boldogságát és hasznosságát alapozzák meg azzal, ha ekkor helyes irányt vesznek. Sokszor felfedeznek egymásban addig nem is gyanított gyengeségeket és fogyatékosságokat; de azok a szívek, amelyeket a szeretet köt össze, észrevesznek addig nem látott nagyszerű értékeket is. Igyekezzék mindenki inkább e nagyszerű tulajdonságokat, mint a fogyatékosságokat felfedezni a másikban! Sokszor saját magatartásunk, a légkör, amely körülvesz bennünket, határozza meg, mi bontakozik ki előttünk a másikból.
  
  A szeretetet meg kell vizsgálni és próbálni. - Vonzalmunk lehet tiszta, mint a kristály és szép az ő szeplőtlenségében, mégis felszínes, mert még nem vizsgálták és nem próbálták meg. Mindenben Krisztus legyen az első és utolsó, a legjobb. Szemléljétek Őt állandóan és iránta való szeretetetek naponta mélyebb és erősebb lesz, amint alávetitek a megpróbáltatás vizsgájának. Ahogyan növekszik Isten iránti szeretetetek, úgy mélyül el és erősödik az egymás iránti szeretetetek is.
  
  Ha nehézségek, gondok és csüggesztő körülmények támadnának is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy házasságuk tévedés vagy csalódás! Határozzátok el, hogy egymás számára azzá váltok, amivé csak lehet! Legyetek továbbra is oly figyelmesek, mint kezdetben; minden módon támogassátok egymást az élet küzdelmeiben! Gondolkodjatok azon, hogyan tudnátok elősegíteni egymás boldogságát! Kölcsönösen szeressétek egymást és legyetek türelmesek egymáshoz! Akkor a házasság nem fogja a szeretet végét jelenteni - hanem a szeretet a házassággal kezdődik el igazán. Az őszinte barátság melege, a szíveket egymáshoz kapcsoló szeretet a mennyei boldogság előíze lesz.
  Mindnyájunknak gyakorolnunk kell a türelmet annak alkalmazása által. Kedvesség és béketűrés által az igaz szeretetet ébren tarthatjuk a szívben, így kifejlesztett képességeinkkel elnyerjük a menny tetszését.
  
  Az ellenség igyekszik elidegeníteni. - Sátán mindig kész kihasználni azt, ha valami nézeteltérés támad, és felnagyítja a jellem kifogásolható öröklött vonásait a férjben vagy feleségben, s megpróbálja elidegeníteni egymástól azokat, akik Isten előtt ünnepélyes szövetségkötésben egyesítették érdekeiket. Házassági fogadalmukban megígérték, hogy egyek lesznek. A feleség megfogadta, hogy szeretni fogja férjét és engedelmeskedik neki. A férj pedig megígérte, hogy szeretni és ápolni fogja feleségét. Ha Isten törvényének engedelmeskednek, a viszály démonát távol tartják a családtól; érdekeik nem oszlanak meg és nem engedik meg szeretetük elidegenedését.
  
  Tanács egy erős akaratú házaspárnak. - Se a férj, se a feleség ne keressen érvet az egymás feletti uralkodásra. Az Úr lefektette azt az alapelvet, amelynek vezetnie kell e dologban. A férjnek úgy kell szeretnie feleségét, amint Krisztus szereti az egyházat. A feleségnek tisztelnie és szeretnie kell férjét. Mindkettőnek gyakorolnia kell a kedvesség lelkületét, mivel elhatározták, hogy sohasem szomorítják és bántják meg egymást...
  Egyik fél se kényszerítse a másikat, hogy úgy cselekedjen, ahogyan ő akarja. Ezt nem tehetitek meg, hanem tartsátok meg egymás szeretetét. Az önfejűség megnyilatkozása megsemmisíti az otthon békéjét és boldogságát. Ne engedjétek, hogy házasságotok állandó civakodás legyen. Ha így tesztek, mindketten boldogtalanná  lesztek. Legyetek kedvesek a beszédben, gyengédek a tettben és adjátok fel saját kívánságotokat! Vigyázzatok szavaitokra, mert azok nagy befolyást gyakorolnak a jóra vagy a rosszra! Ne engedjétek, hogy hangotok éles legyen! Vigyétek életetekbe a Krisztushoz való hasonlóság jóillatát.   Mutassátok ki a szeretetet szavakban és tettekben! - Sokan a szeretet kifejezését gyengeségnek tekintik és olyan tartózkodást tanúsítanak, amely elriaszt másokat. Ez a lelkület megakadályozza a rokonszenv áramlását. Amint a társas és nemes lelkű érzelmeket visszaszorítják, azok elhervadnak, a szív puszta és hideg lesz. Tartózkodjunk e tévedéstől! A szeretet nem létezhet sokáig kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt!...
  Mindenki inkább adjon mint követeljen szeretetet! Ápoljátok magatokban a nemesebb jellemvonásokat és igyekezzetek meglátni egymás jó tulajdonságait! Csodálatos ösztönzést és örömet jelent, ha értékelnek bennünket. A megértés és megbecsülés arra serkent, hogy igyekezzünk tökéletesek lenni; és a szeretet maga is fokozódik, miközben nemesebb célokra sarkall.
  Világunkban azért van oly sok kemény szívű férfi és nő, mert az igazi vonzalmat gyengeségnek tekintették, elriasztották és elnyomták azt. Ez osztályhoz tartozó személyek természetének jobbik része már gyermekkorában elromlott és jelentéktelenné vált; ha az isteni világosság sugarai nem tudják felolvasztani rideg és kemény szívük önzését, örökre eltemetik boldogságukat. Ha gyengéd szívet akarunk, mint amilyen Jézusnak volt amikor a földön járt - és olyan megszentelt rokonszenvet, mint amivel az angyalok rendelkeznek a bűnös halandók iránt -, akkor ápolnunk kell a gyermekies rokonszenvet, mely maga az egyszerűség. Így kifinomodunk, felemelkedünk és a mennyei elvek irányítanak bennünket.
  Túl sok gondot és terhet viszünk be családunkba; és túl kevés természetes egyszerűséget, békességet és boldogságot ápolunk. Kevesebbet kellene törődnünk azzal, hogy mit mond a külvilág, de több figyelmet kellene fordítanunk családunk tagjaira. A világi udvariaskodás fitogtatása és színlelése helyett több gyöngédségnek és szeretetnek, jókedvnek és keresztényi udvariasságnak kellene lennie a család tagjai között. Sokaknak meg kell tanulniuk, hogyan tegyék vonzóvá és az öröm helyévé otthonukat. A hálás szív és a barátságos tekintet értékesebb a gazdagságnál és fényűzésnél.
  
  Az egyszerű dolgokkal való megelégedettség boldoggá teszi az otthont, ha szeretet lakik benne.
  
  Az apró figyelmesség sokat számít. - Isten az élet különböző eseményei által vizsgál és próbál meg bennünket. A kicsiny dolgok nyilatkoztatják ki a szív forrásait. Az apró figyelmességek, az élet számos apró eseményei és egyszerű előzékenységei összegzik az élet boldogságát; és a barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak, valamint az élet apró figyelmességeinek elhanyagolása segíti összegezni az élet nyomorúságát Életünk végén fogjuk tapasztalni, hogy énünk megtagadása a körülöttünk élők javáért és boldogságáért alkotja életünk feljegyzéseinek legjavát a mennyei könyvekben. Az a tény is kiderül, hogy az önmagunkkal való törődés - amely nincs tekintettel mások javára és boldogságára -, nem kerüli el mennyei Atyánk figyelmét.
   A férj, aki nem juttatta kifejezésre érzelmeit. - A szeretetteljes ház, ahol a szeretetet szavaikban, tekintetükben és tetteikben fejezik ki, az a hely, ahol az angyalok szívesen jelennek meg és megszentelik azt a dicsőség fényének sugaraival. Ebben az otthonban a szerény háztartási kötelességeknek varázsa van. Ilyen körülmények között az élet kötelességei nem lesznek kellemetlenek feleséged számára. Vidám lelkülettel fogja végezni azokat, és napfényhez hasonló lesz a körülötte levők számára, ő pedig szívében dalt fog zengeni az Úrnak. Most pedig úgy érzi, hogy nem rendelkezik szíved vonzalmával. Te adtál rá okot, hogy ezt érezze. Elvégzed a szükséges kötelességeket, amelyek rád, mint a család fejére hárulnak, de valami még hiányzik. Hiányzik a szeretet drága befolyása, mely a kedves figyelmességhez vezet. A szeretet látható kellene legyen a tekintetben, a modorban és hallható kellene legyen a hang hordozásában.
  Csalódott, önző feleség. - A házasságban egyesülők erkölcsi jelleme kapcsolatuk által vagy felemelkedik, vagy lesüllyed. A romlás munkája, amelyet az alacsonyrendű, csalárd, önző, fékezhetetlen természet valósít meg, hamar megkezdődik a házassági szertartás után. Ha a fiatal férfi bölcsen választ, akkor olyas valakije lehet, aki oldalánál áll, képességei szerint a végsőkig kiveszi részét az élet terheinek hordozásából, aki megnemesíti és finomítja őt, boldoggá teszi szeretetével. De ha a feleség szeszélyes jellemű, önhitte  követelve, vádolva, okolva megterheli férjét olyan indítékokkal és érzelmekkel, amelyek saját romlott természetéből származnak; ha nincs belátása és helyes ítélő képessége, hogy felismerje férje szeretetét és értékelje azt, hanem szeretetének elhanyagolásáról és hiányáról beszél - mert férje nem enged felesége minden szeszélyének -, akkor szinte elkerülhetetlenül előidézi a dolgok valódi állapotát, amelyek miatt sajnáltatja magát. Mindezeket a vádakat valósággá teszi.
  A barátságos feleség és édesanya jellemzője. - Ahelyett, hogy pusztán a háztartás lélekölő munkáiba süllyedne, a feleség és anya szánjon időt az olvasásra, hogy mindenről jól tájékozott, férjének jó társa legyen; és lépést tartson gyermekei fejlődő értelmével. Használja fel bölcsen alkalmait, hogy befolyásolja szeretteit a magasabb rendű életre! Szánjon időt arra, hogy a Megváltót válassza mindennapi társává és meghitt barátjává! Szakítson időt a Szentírás tanulmányozására és arra, hogy gyermekeivel kimenjen a szabadba és tanuljon Istenről műveinek szépsége által.
  A feleség legyen vidám és élénk. Ahelyett, hogy minden pillanatot varrással töltene el, tegye az estét a napi kötelességek után kellemes, társas időszakká, családi összejövetellé. Így sok férfit rábírhatnának arra, hogy otthonuk társaságát a klubok vagy vendéglők elé helyezze. Sok fiút távol tartanának az utcától vagy az üzletektől. Sok leányt megmentenének a léha, félrevezető társaságtól. Az otthon befolyása a szülők és a gyermekek számára az lenne, amit Isten szánt annak: élethossziglani áldás.
  A házasélet egyáltalán nem ábrándkép. Megvan a maga valós nehézsége és nem szép része. A feleség ne tekintse magát babának, akit dédelgetni kell, hanem asszonynak. Tegye vállait a valódi, nem pedig a képzelt terhek alá. Éljen értelmes, megfontolt életet és lássa be, hogy saját magán kívül más dolgokra is kell gondolnia... A valóságos életnek megvan az árnyoldala és gondja. Mindenkire rátörnek a bajok. Sátán állandóan azon munkálkodik, hogy megingassa a hitet és megsemmisítse mindenki bátorságát és reménységét.  Tanács egy boldogtalan házaspárnak. - Házaséleted hasonló volt a pusztához, amelyben nagyon kevés a zöld terület, amire hálás megemlékezéssel tekinthetsz vissza. Ennek nem kellett volna így lennie. A szeretet nem létezhet anélkül, hogy ne nyilvánuljon meg látható cselekedetekben, ahogyan a tűz sem tartható fenn tüzelőanyag  nélkül. C. Testvérem, te méltóságodon alulinak érezted, hogy gyengédséget nyilváníts ki kedves cselekedetekkel, és arra az alkalomra várj, hogy meggyőzzed feleségedet szeretetedről a gyöngédség szavaival és kedves figyelmességgel. Változékony vagy érzelmeidben és nagyon befolyásolnak a körülmények... Amikor elhagyod üzletedet, hagyd ott üzleti gondjaidat, tanácstalanságodat és bosszúságaidat. Menj haza családodhoz vidám arccal, rokonszenvvel, gyengédséggel és szeretettel. Ez sokkal jobb, mintha feleséged miatt pénzt kell kiadnod orvosra és gyógyszerre. A vidámság egészség lesz testednek és erő lelkednek. Életetek nagyon nyomorúságos volt, amihez mindketten hozzájárultatok. Isten nem gyönyörködik boldogtalanságotokban; önuralmatok hiánya eredményezte ezt néktek.
  Megengeditek, hogy érzelmeitek uraljanak benneteket. C. Testvér, te méltóságodon alulinak tartod, hogy kinyilvánítsd szeretetedet, kedvesen és szeretettel beszélj. Azt gondolod, hogy a gyengéd szavak a lágyságnak és a gyengeségnek jelei, ezért szükségtelenek. Helyükbe ingerült szavak, a viszály, a küzdelem és a bírálat szavai kerülnek...
  Nem rendelkezel a megelégedettség lelkületének elemeivel. Bajaidnál időzöl; a tőled messze levő, képzeletbeli szűkölködés és szegénység mered feléd; szenvedsz, gyötrődsz és küzdesz. Állandóan aggódsz és hangulatod nyomott. Nem ápolod Isten iránti szeretetedet és szíved háláját mindazon áldásokért, amit jóságos mennyei Atyád reád árasztott. Te csupán az élet kellemetlenségeit látod. A világias őrület a sűrű sötétség komor felhőjébe burkol téged. Sátán ujjong feletted, mert te nyomorúságot akarsz, amikor béke és a boldogság áll rendelkezésedre.
  A kölcsönös szeretet és türelem jutalma. - A kölcsönös türelem és szeretet nélkül semmilyen földi hatalom sem tud megtartani téged és férjedet a keresztény kapcsolat közösségében. A házasságban való társas kapcsolatod legyen meghitt, gyengéd, szent és emelkedett, amely lelki erőt áraszt életetekbe, hogy az legyetek egymás számára, amit Isten Igéje megkíván. Amikor eléritek azt a lelki állapotot, amit Isten megkíván tőletek, akkor megtaláljátok a mennyet idelent és Istent az életetekben.
  Emlékezzetek arra, kedves Testvéreim, hogy Isten szeretet, és az Ő kegyelme által boldoggá tehetitek egymást, ahogyan házassági fogadalmatokban megígértétek.
  A férfiak és a nők elérhetik az Isten által eléjük tárt példaképet, ha Krisztust választják segítőjüknek. Amit az emberi bölcsesség nem képes megtenni, azt kegyelme elvégzi azokért, akik szeretetteljes bizalommal adják át magukat neki. Gondviselése egyesíteni tudja a szíveket a mennyből eredő kötelékkel. Szeretetük nemcsak gyengéd és hízelgő szavakból fog állni. A mennyei szövőszék a fonalakból és keresztszálakból a földi szövőszéken szőttnél finomabbat, sőt tartósabbat sző. A végtermék nem közönséges szövet, hanem olyan anyag, amely eltűri a használatot, a bírálatot és a próbát. Szívet a szívvel a szeretet arany köteléke köti össze, amely maradandó.

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...