AZ OTTHONOK MEGLÁTOGATÁSA..

 Amikor a prédikátor a szószékről hirdeti az evangélium üzenetét, munkájának még csak a kezdeténél tart. Ezután jön a személyes munkálkodás. Keresse fel az embereket otthonaikban, beszélgessen és imádkozzon velük komolyan és alázatosan. Vannak családok, akik előtt Isten szavának igazságai ismeretlenek maradnak, ha kegyelmének hirdetői nem keresik fel otthonaikat és nem tárják fel előttük a fölfelé vezető utat. Akik azonban ilyen munkát vállalnak, szívük dobogjon együtt Krisztus szívével.
  Sokat foglal magában ez a parancs: "Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Ha Isten szolgái családonként tanítják az igazságot, és közel kerülnek azokhoz, akikért dolgoznak, akkor Isten - akivel együtt munkálkodnak - lelkierővel ruházza fel őket. Krisztus vezeti őket munkájukban, és olyan szavakat szólnak általa, amelyek mélyen a hallgatók szívébe vésődnek.
  Minden prédikátor előjoga, hogy Pállal együtt mondhassa: "Nem vonogattam magam semmitől, ami hasznos, hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát." (Ap. csel. 20:20-21, 27)
  Üdvözítőnk házról házra járt, betegeket gyógyított, vigasztalta a megszomorodottakat, megnyugtatta a szenvedőket és a megvigasztalhatatlanoknak békességet adott. Kisgyermekeket vett karjára, megáldotta őket és a fáradt anyáknak a remény és vigasz szavait szólta. Sohasem csökkenő gyengédséggel és szelídséggel foglalkozott mindenfajta emberi ínséggel és szenvedéssel. Nem önmagáért, hanem másokért munkálkodott. Az Üdvözítő szolgája volt mindenkinek. Az volt az étele és itala, hogy mindazoknak, akikkel érintkezésbe került, reménységet és erőt ajándékozott. És miközben  férfiak és nők hallgatták szavait, amelyek alapjaikban különböztek a hagyományoktól és a rabbik tantételeitől, új reménység éledt szívükben. Tanítása olyan komoly volt, hogy meggyőző erőt kölcsönzött szavainak.
  Prédikátor testvéreim! Személyes munkával közeledjetek az emberekhez, bárhol vannak is! Ismerkedjetek meg velük! Ezt a munkát nem lehet helyettesítéssel elvégezni, kölcsönzött vagy ajándékozott pénzzel nem lehet végrehajtani. A szószékről elhangzott prédikációk nem tudják azt elvégezni. Az evangélista munkája a Szentírás tanítása a családokban, amelyet a prédikációval kell egybekapcsolni. Ha ezt elhanyagolják, a prédikáció is nagymértékben célját veszti.
  Az igazságkeresőknek a kellő időben mondott igékre van szükségük, mert Sátán is beszél hozzájuk a kísértéseken keresztül. Ha ellenállásra találtok a lélekmentési munka közben, ne rettenjetek vissza! Ha munkátokkal látszólag csak kevés jót tudtok tenni, ne bátortalanodjatok el. Folytassátok a munkát, legyetek elővigyázatosak, ismerjétek fel minden időben, hogy beszélni vagy hallgatni kell-e, vigyázzatok a lelkekre úgy, mint akiknek számot kell adniuk, és figyeljetek Sátán terveire, nehogy kötelességeitektől valamiképpen eltérítsen. Ne hagyjátok, hogy a nehézségek elbátortalanítsanak vagy megfélemlítsenek, hanem nézzetek velük szembe bátran, s győzzétek le azokat erős hittel és szilárd elhatározással. Vessétek a magot hitben, bőkezűen.
  Sok függ attól, hogyan viselkedtek azokkal, akiket meglátogattok. Lehet az üdvözlésnél úgy kezet fogni, hogy a bizalmat azonnal megnyerjük, vagy olyan hidegen léphetünk valaki elé, hogy az illető azt gondolja, nincs bennünk együttérzés iránta. Ne viselkedjünk úgy, mintha a szegényekkel való foglalkozás leereszkedés volna számunkra. Az Úr szemében ők értékesek, és ehhez mérten kell velük foglalkozni. Öltözetünk egyszerű legyen, nehogy a szegényeket zavarba hozza a ruházatuk és a miénk közötti különbség, amikor meglátogatjuk őket. A szegényeknek gyakran csak nagyon kevés örömük van, miért ne vigyék Isten munkásai a világosság sugarait otthonukba? Jézus gyengéd együttérzésére van szükségünk, és akkor megtaláljuk majd a szívükhöz vezető utat.

SZEMÉLYES SZOLGÁLAT

 Sok igehirdető túl nagy értéket tulajdonít a prédikálásnak, és túl keveset az igazán egyénenkénti, szívekért végzett munkának. Több személyes munkát kell végeznünk a lelkekért. Az egyes emberekhez krisztusi együttérzéssel kell közelebb kerülnie a prédikátornak, és meg kell kísérelnie, hogy érdeklődésüket felkeltse az örök élet iránt. A szívek olyan kemények lehetnek, mint a letaposott út, s látszólag haszontalan a fáradozás, hogy bemutassuk az embereknek az Üdvözítőt. Azonban ahol a logika csődöt mond, ahol az érvelés erőtlen a meggyőzésre, ott Krisztus szeretete - amely a személyes szolgálatban mutatkozik meg - meglágyítja a kőszívet, hogy az igazság magva gyökeret verhessen.
  Az evangélium szolgálata több mint prédikálás: komoly, személyes   munkát jelent. A földi gyülekezet tévedő férfiakból és nőkből áll, akiket türelmes és fáradságos munkával kell nevelni és képezni, hogy olyan munkát végezzenek, amely elfogadható már itt, a földi életben, és az eljövendő életben dicsőséggel és halhatatlansággal koronázható meg. Lelkigondozókra, hűséges pásztorokra van szükség, akik nem kezelik Isten népét sem hízelgőn, sem keményen, hanem az élet kenyerével táplálják őket - olyan férfiakra, akik naponként tapasztalják a Szentlélek megtérítő erejét, és erős, önzetlen szeretetet éreznek azokért a lelkekért, akikért munkálkodnak.
  A segédpásztorra tapintatos, körültekintő munka vár, hiszen elidegenedéssel, elkeseredettséggel, irigységgel és féltékenységgel találkozik majd
  a gyülekezetben. Krisztus lelkületével kell munkálkodnia, hogy a rendet helyreállítsa. A szószékről és személyes munkája által is lelkiismeretesen figyelmeztessen, kárhoztassa a bűnöket, igyekezzen jóra fordítani a rosszat. Lehet, hogy a csökönyös szív kifogást emel az üzenet ellen, s Isten szolgáját tévesen ítélik meg és bírálják. Ekkor gondoljon arra, hogy
  "a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak." (Jak. 3:17-18)
  Az evangélium szolgájának munkája az, hogy "megvilágosítsa mindeneknek, miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben" (Ef. 3:9). Ha valaki belekezd ebbe a munkába és a legkevesebb önfeláldozással járó részt választja, megelégedvén a prédikálással, a személyes szolgálatot pedig másra hagyja, akkor munkája nem nyeri el Isten tetszését. A jól végzett személyes munka hiánya miatt lelkek vesznek el
  - akikért Krisztus meghalt. Tévesen fogja fel hivatását az, aki szolgálatba lépett és vonakodik a nyáj legeltetésénél ezt az annyira fontos munkát elvégezni.
  A prédikátornak alkalmas és alkalmatlan időben készen kell lennie arra, hogy a helyzetet kihasználva Isten ügyét előmozdítsa. "Alkalmas időben" - azt jelenti, hogy álljon készen az istentisztelet helyén és idején, valamint akkor, amikor az emberek a vallással kapcsolatos témákról beszélgetnek. Az "alkalmatlan időben" való készenlét pedig azt jelenti, hogy a kandalló mellett, a mezőn, az út mentén, a piacon vagy bárhol, megfelelő formában irányítsa az emberek gondolkodását a Biblia nagy tanításaira, s tapintatos, buzgó lelkülettel hangoztassa Isten követelményeit. Sok ilyen lehetőséget  kihasználatlanul hagyunk, mert azt gondoljuk, hogy alkalmatlan az idő. Azonban ki tudja, milyen hatása lett volna a lelkiismeretre egy bölcs tanácsnak? Meg van írva: "Reggel vesd el a magot, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-e vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind." (Préd. 11:6) A magvető nehéz szívvel veti az igazság magját, és fáradozása néha eredménytelennek látszik. Azonban ha hűséges, akkor meglátja majd munkája gyümölcsét, mert Isten szava így szól: "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve." (Zsolt. 126:6)
  

32. Milyen lesz a menny?

A LELKÉSZEK..

  A JÓ PÁSZTOR

  
  Krisztus, minden lelkész példaképe, pásztorhoz hasonlítja magát: "Én vagyok a jó pásztor - jelenti ki -, a jó pásztor életét adja a juhokért... Én vagyok
  a jó pásztor, ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért." (Jn. 10:11, 14-15)
  Ahogy a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni pásztor is az egész világon szétszórt nyáját. "Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten." (Ezék. 34:31)
  Az elveszett juh példázatában a pásztor elmegy, hogy egyetlen juhot megkeressen. Amikor felfedezi, hogy hiányzik egy juh, nem tekint gondtalanul a biztonságba helyezett nyájra, és nem mondja: kilencvenkilenc juhom megvan, túl nagy fáradságba kerülne az elveszett megkeresése. Majd ha visszajön, kinyitom az akol ajtaját és beeresztem! Nem, hanem amint a pásztor ezt az egyetlen juhot elveszíti, szomorúság és aggodalom tölti el a szívét. Otthagyja a kilencvenkilencet az akolban, és elmegy, hogy az elveszettet megkeresse. Bármilyen sötét és viharos az éjszaka, veszélyes és bizonytalan az út, hosszú és időrabló a keresés, nem pihen meg, amíg meg nem találja.
  Milyen megkönnyebbülés számára az első gyenge kiáltás a távolban!
  A hangot követve megmássza a legmeredekebb sziklát, saját élete veszélyeztetésével lemegy a szakadék legszéléig. Az egyre gyengülő kiáltásokból hallja, hogy báránya nem sokáig tud már kitartani. Amikor megtalálja az eltévedtet, talán megparancsolja neki, hogy kövesse őt? Megfenyegeti  vagy elveri, vagy maga előtt űzi, miközben a kellemetlenségre és aggodalomra gondol, amelyet miatta elviselt? Nem! A kimerült juhot vállára veszi, és boldog hálaérzéssel, hogy keresése nem volt hiábavaló, visszatér nyájához. Háláját, hogy megtalálta az elveszettet, öröménekben fejezi ki. "És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam a juhomat, amely elveszett."
  Hasonlóképpen egyesül a menny a földdel hálaadásban és örömben, ha a jó pásztor megtalál egy elveszett bűnöst. "Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15:6-7)
  A Főpásztornak segédpásztorai vannak, akikre a juhok és bárányok gondozását bízza. Az első, amit Krisztus Péterre bízott, amikor pásztori hivatalába visszahelyezte, az volt, hogy legeltesse bárányait (Jn. 21:15). Ebben a munkában Péter még kevés tapasztalatot szerzett. Nagy gondosságot, gyengédséget, sok türelmet és kitartást kíván ez a munka. Ez a hivatás a gyermekekért, ifjakért, a hitben fiatalokért végzett szolgálatot jelentette, a tudatlanok tanítását, az Írás magyarázását, és hogy őket Krisztus szolgálatára kiképezze. Péter eddig alkalmatlan volt erre, sőt az ilyen munka fontosságát sem ismerte el.
  Krisztus Péterhez intézett kérdése jelentőségteljes volt. Csak egy feltételhez kötötte a tanítványságot és a szolgálatot. "Szeretsz-e engem?" - kérdezte. Ez a leglényegesebb a szolgálatban. Ha Péter rendelkezett volna az összes képességekkel, Krisztus szeretete nélkül nem lehetett volna az Úr nyájának hűséges pásztora. Az ismeret, jótékonyság, beszélőkészség, hála és buzgalom elősegítik a munkát, azonban ha Krisztus szeretete hiányzik a szívből, akkor a keresztény prédikátor munkája eredménytelen lesz.
  A Genezáret-tónál kapott tanítást Péter élete végéig megőrizte.
  A Szentlélektől indíttatva írja a gyülekezeteknek: "A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, a Krisztus szenvedésének tanúja, a megjelenendő dicsőség részese: legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját." (I. Pt. 5:1-4)
  A nyájtól eltévedt juh a leggyámoltalanabb teremtmény. Meg kell keresni, mert egyedül nem talál vissza. Ilyen az Istentől eltévelyedett lélek is, éppolyan gyámoltalan, mint a juh, és ha az isteni szeretet nem lép közbe megmentéséért, nem tudja megtalálni az Istenhez vezető utat. Mily részvéttel, bánkódással, kitartással kellene a segédpásztornak az elveszett lelkek után mennie! Mily szívesen kellene elviselnie nehézséget és nélkülözést, önmegtagadást!
  Szükségünk van pásztorokra, akik a főpásztor vezetése alatt meg akarják keresni az elveszetteket és eltévedteket. Ez azonban testi kényelmetlenséget és a nyugalom feláldozását jelenti. Megkívánja, hogy gyengéden gondoskodjunk az eltévedtekről, isteni irgalmassággal és türelemmel. Olyan fület kíván, amely részvéttel hallgatja a szívet tépő elbeszéléseket az igazságtalanságról, megalázásról, kétségbeesésről és ínségről.
  Az igazi pásztor megfeledkezik önmagáról. Lemond önmagáról, hogy Istennel munkálkodjék. Az igehirdetés által és az emberek otthonaiban végzett személyes szolgálata közben megismeri szükségleteiket, bánatukat, próbatételeiket, és együttműködve a nagy Teherhordozóval, osztozik szenvedéseikben, vigasztalja őket szomorúságukban, betölti lelki éhségüket, és szívüket megnyeri Istennek. Ebben a munkában mennyei angyalok segítenek Isten szolgájának, oktatják és megvilágosítják az igazságban, amely üdvösségre vezet.
  Munkánkban a személyes erőfeszítések sokkal többet jelentenek, mint gondoljuk. Ennek hiánya miatt sok lélek vész el. Egy lélek is felmérhetetlen értékű: a Golgota megmutatja értékét. A Krisztusnak megnyert lélek segít, hogy mások is megmeneküljenek, és így állandóan növekvő áldást és üdvösséget eredményez.

TISZTELET AZ IMÁBAN..

 

  Néhányan az alázat jelének tartják, ha Istent olyan közönséges módon szólítják meg, mintha emberi lénnyel beszélnének. Isten nevét szentségtelenítik meg azáltal, hogy szükségtelenül és tiszteletlenül ismétlik imájukban a "Mindenható Isten" kifejezést - azokat a tiszteletet keltő, megszentelt szavakat, melyeket az ajak csak szelíd hangon és szent félelemmel ejtsen ki.
  Fellengzős kifejezések nem illenek az imába, akár nyilvánosan, családi körben vagy belső szobánkban mondjuk el. Különösen a nyilvános imák hangozzanak egyszerű szavakkal, hogy mindenki megérthesse és együtt imádkozhassa velünk.
  A hit szívből jövő imáját meghallgatja a menny és a Földön megválaszolja azt. Isten tudja az emberiség szükségleteit. Előbb tudja, mint ahogy kérjük tőle. Látja a lélek harcát a kételyekkel és a kísértéssel. Észreveszi
  a kérő őszinteségét. Elfogadja a lélek alázatát és szenvedését. Így szól: "Arra tekintek én, aki szegény és megtört lelkű, és aki beszédemet rettegi." (Ésa. 66:2)
  Előjogunk, hogy bizalommal imádkozzunk, ahogyan a Lélek megfogalmazza kéréseinket. Szükségleteinket egyszerűen vigyük az Úr elé, és ígéreteire olyan hittel támaszkodjunk, hogy a jelenlevők tapasztalják, megtanultunk imában az Úrnál lenni. Ekkor felbátorodnak és hisznek abban, hogy az Úr jelen van az összejövetelen; és kitárják szívüket, hogy az áldást elnyerjék. Jobban hisznek majd őszinteségünkben és készségesen hallgatják majd az adott tanácsokat.
  Imáink gyengédek és szeretetteljesek legyenek. Ha az Üdvözítő szeretetének mélyebb és bővebb ismeretét óhajtjuk, akkor Istenhez kiáltunk nagyobb bölcsességért. Ha volt valaha szükség megindító imákra és prédikációkra, úgy az ma van. Minden dolog vége elérkezett. Ó, bárcsak látnánk annak a szükségességét, hogy teljes szívből keressük az Urat! Akkor meg is találnánk Őt.
  Vajha az Úr megtanítaná népét imádkozni! Bárcsak iskolai tanítóink és gyülekezeti prédikátoraink naponként tanulnának Krisztus iskolájában! Azután majd komolyan imádkoznak és kéréseik meghallgatásra találnak. Akkor az Igét hatalommal tudják hirdetni.
  
  Magatartásunk ima közben
  
  Mind a nyilvános, mind a magánjellegű áhítatnál kiváltságunk, hogy meghajtsuk térdünket az Úr előtt, ha imában hozzá közeledünk. Jézus, a mi példaképünk "térdre esvén, imádkozott" (Lk. 22:41). A tanítványokról is feljegyezték, hogy ők is "térdre estek, és imádkoztak" (Ap. csel. 20:36; 21:5; 9:40). Pál kijelentette: "meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt" (Ef. 3:14). Ezsdrás térdelt, amikor bevallotta Izráel bűneit Isten előtt (lásd: Ezsd. 9:5). Dániel "háromszor napjában térdeire esett, könyörgött és dicséretet tett az ő Istene előtt" (Dn. 6:10).
  Az Isten iránti igazi tiszteletet fogja bennünk életre kelteni az Ő felmérhetetlen nagysága és jelenlétének tudata. Minden szívben mély benyomást keltsen a láthatatlan Isten jelenléte. Az ima órája és helye szent, mert Isten ott tartózkodik; és mivel a tisztelet a magatartásban és a viselkedésben nyilvánul meg, az érzés, amelyet kelt, még mélyebb lesz. "Szent és rettenetes az Ő neve!" - mondja a zsoltáríró. Az angyalok eltakarják orcájukat, ha nevét kiejtik. Milyen tisztelettel kellene akkor ajkunkra venni Őt nekünk, akik bukott és bűnös teremtmények vagyunk!
  Jó volna, ha idős és ifjú elgondolkodna a Szentírás szavain, melyek bemutatják, hogy miként tekintsünk azokra a helyekre, melyeket Isten különleges jelenléte szentel meg. "Oldd le a te saruidat lábaidról - parancsolta Isten Mózesnek az égő csipkebokornál -, mert a hely, amelyen állsz, szent föld." (II. Móz. 3:5) Jákób azután, hogy látomásban látta az angyalokat, felkiáltott: "Az Úr van e helyen, és én nem tudtam... nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és a mennynek kapuja." (I. Móz. 28:16-17) "Az Úr az Ő szent templomában, hallgasson előtte az egész Föld!" (Hab. 2:20)
  Különösen a nyilvánosság előtt helytelenek az unalmas, prózai prédikációhoz hasonló imák. Egy rövid, buzgósággal és hittel elmondott ima meglágyíthatja a hallgatók szívét; azonban a hosszú imák alatt türelmetlenül várják, hogy elhangozzék az utolsó szó. Ha a prédikátor a belső szobájában kellő ideig tusakodott volna Istennel, hogy hitben megragadhassa az ígéretet: "Kérjetek, és adatik", akkor az összejövetelen azonnal a tárgyra térne és komolyan, hittel imádkozna kegyelemért önmaga és hallgatói részére.

NYILVÁNOS IMÁK...

A nyilvános imák rövidek és alkalomhoz illőek legyenek. Isten nem akarja, hogy az ima ideje unalmassá váljon a hosszú kérések miatt. Jézus nem kényszerítette követőit fárasztó ceremóniákra és hosszú imákra. "És mikor imádkozol - mondta Ő -, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek." (Mt. 6:5)
  A farizeusoknak meghatározott idejük volt az imára, és ha abban az időben házon kívül voltak - mint ez gyakran előfordult -, megálltak, bárhol is voltak: az utcán, piacon, a siető embertömeg között, és elmondták formális imáikat. Az ilyen ima, amely pusztán az öndicsőítés kedvéért hangzik el, Jézus kíméletlen feddését váltotta ki. A nyilvános imákat nem helytelenítette, hiszen Ő is imádkozott tanítványaival és a tömeggel, csak azt hangsúlyozta tanítványainak, hogy az ilyen imák rövidek legyenek.
  Néhány perc elég bármilyen egyszerű nyilvános imához. Előfordulhat olyan eset, amikor Isten Lelke a kérést különleges módon fogalmazza meg. A sóvárgó emberi lélek gyötrődve Istenhez sóhajt fel; Jákóbhoz hasonlóan tusakodik és nem nyugszik meg, míg Isten hatalmának különleges megnyilatkozását nem tapasztalja. Ilyenkor helyénvaló lehet a hosszabb imádság.
  Sok unalmas ima hangzik el, amelyek az Úrnak tartott előadáshoz hasonlítanak inkább, nem pedig kéréshez. Akik ilyen imákat mondanak, jobb lenne, ha ilyenkor arra az imádságra korlátoznák magukat, amelyet Jézus a tanítványoknak tanított. A hosszú imák elfárasztják a hallgatókat és nem készítik elő őket arra, hogy az utána következő tanításra figyeljenek.
  Gyakran a titkos egyéni ima elhanyagolása miatt mondanak hosszú, unalmas imákat a nyilvánosság előtt. A prédikátorok ne akarják az egész héten elmulasztott kötelességeiket imáikba belevinni és ezáltal remélni, hogy hanyagságukat jóvátették és lelkiismeretüket megnyugtatták. Az ilyen imák gyakran mások lelki hanyatlását idézik elő.
  Mielőtt a prédikátor a szószékre megy, keresse Istent az ő belső szobájában és lépjen Vele szoros összeköttetésbe. Ott felemelheti szomjúhozó lelkét Istenhez és a kegyelem harmatcseppjei által felüdülhet. Ezután a Szentlélektől felkenve, a lelkekért viselt felelősség tudatában, hallgatóit nem fogja addig elbocsátani, amíg be nem mutatta Jézus Krisztust, a bűnös egyetlen menedékét. Abban a tudatban, hogy ezeket a lelkeket talán már sohasem látja, úgy beszél majd, hogy megérintse szívüket. A Mester, aki ismeri az emberi szíveket, kijelentést ad neki és segíti őt, hogy a kellő időben és hatalommal szóljon.
  

GONDOSSÁG A VISELKEDÉSBEN ÉS AZ ÖLTÖZKÖDÉSBEN

  A prédikátor ne felejtse el, hogy a szószéken való viselkedése, magatartása, beszédmodora, öltözéke kedvező vagy kedvezőtlen benyomást gyakorol hallgatóira. Ápolja az udvariasságot és a finom viselkedést, nyugodtságát és magas hivatásához illő méltóságát őrizze meg. Ünnepélyesség és egy bizonyos isteni tekintély, amely alázatossággal van egybekötve, jellemezze viselkedését. Ha a mindennapi életben nem tűrjük a gorombaságot és a nyers modort, még kevésbé engedjük meg, hogy az a prédikátori szolgálatban mutatkozzon meg. A prédikátor magatartása legyen összhangban az általa hirdetett szent igazságokkal. Szavai minden szempontból komolyak és jól meggondoltak legyenek.
  Nem engedhető meg, hogy a prédikátor úgy viselkedjen a szószéken, mint egy színész, különféle pózokat vegyen fel és olyan kifejezéseket használjon, amelyekkel mindenáron hatást akar elérni. A szolgálattevők nem színészek, hanem az igazság tanítói. A méltóságot nélkülöző lármás viselkedés nem kölcsönöz erőt az igazságnak. Ellenkezőleg, a helyes szemléletű, higgadt ítélőképességű férfiakban és nőkben visszatetszést kelt.
  A Krisztus által tanított szolga tudja, hogy ő Isten követe, és olyan munka elvégzésével bízták meg, amelynek hatása az örökkévalóságon át tart. Nem szabad a figyelmet önmagára, saját tanításaira vagy képességeire irányítania. Egyetlen célja az legyen, hogy a bűnösöket bűnbánatra késztesse; tanítás és példaadás által Isten Bárányához vezesse, aki elveszi
  a világ bűneit. Úgy beszéljen, mint aki tudatában van annak, hogy Istentől nyert hatalma és tekintélye van. Előadásai komolyságot, buzgóságot és meggyőző erőt sugározzanak, és ösztönözzék a bűnöst, hogy Krisztusnál keressen menedéket.
  Igen fontos a gondosság az öltözködésben. A prédikátor öltözete legyen összhangban hivatásának méltóságával. Néhányan ebben a tekintetben nem ütötték meg a mértéket. Bizonyos esetekben nemcsak az öltözködéshez szükséges ízlést és megfelelő rendezettséget nélkülözték, hanem ruhájuk rendetlen és hanyag is volt.
  Akik az Ő dicsőségére töltik be ezt a hivatást, öltözködésük által felmagasztalják vagy megbecstelenítik a menny Istenét, akinek karja a világot kormányozza, aki életet ad nekünk és egészségünket fenntartja. Mózesnek Isten különleges utasításokat adott mindenre kiterjedően, ami a sátorszolgálattal kapcsolatos, és pontosan meghatározta a neki szolgáló pap öltözetét. "És csinálj szent ruhákat Áronnak, a te atyádfiának, dicsőségére és ékességére" (II. Móz. 28:2) - szólt a Mózesnek adott előírás. Minden, ami a pap magatartásával és megjelenésével összefügg, olyan legyen, hogy az a szemlélőben Isten szentségét, az imádat ünnepélyességét és a hozzá közeledőktől megkívánt tisztaság fontosságát tudatosítsa.
  A papok nem léphettek saruval a szentélybe, nehogy azt a rátapadt por megszentségtelenítse. Sarujukat le kellett venni a pitvarban, mielőtt
  a szentélybe léptek, és kezüket, lábukat meg kellett mosni, mielőtt a sátorban vagy az égőáldozati oltárnál megkezdték szolgálatukat. Ily módon kapták folyamatosan azt a tanítást, hogy azoknak, akik Isten színe elé járulnak, minden tisztátalanságtól meg kell szabadulniuk.
  Annak a prédikátornak a befolyása, aki hanyagul öltözködik, visszatetsző Istennek, és a hallgatóságban olyan benyomást kelt, mintha munkáját nem tartaná szentnek, hanem csak egy közönséges foglalkozásnak. Ahelyett, hogy bemutatná az illendő és ízléses öltözködés fontosságát, a rendetlenség és hanyagság példáját adja, melyet egyesek igen hamar utánoznak majd.
  Isten elvárja szolgáitól, hogy viselkedésük és ruházatuk illően mutassa be az igazság alapelveit és hivatásuk szentségét. Olyan példát mutassanak, amely magas színvonal elérésére segíti a férfiakat és nőket.
  Az embereknek van hatalmuk Isten Lelkét elfojtani, van hatalmuk választani. Teljesen szabadon cselekedhetnek. Lehetnek engedelmesek Megváltónk neve és kegyelme által, vagy engedetlenek, és láthatják a következményeket.
  Az ember felelős a szent és örök igazságok elfogadásáért vagy elvetéséért. Isten Lelke állandóan bizonyságot tesz, és az emberek vagy az igazság mellett, vagy ellene döntenek. Milyen fontos tehát, hogy Krisztus követei,akik nyomában munkálkodnak, csakis úgy cselekedjenek, hogy később ne kelljen megbánniuk

GYAKORLATI TANÁCSOK..

  Formális előadások - Néhány prédikátor az előadásokra való felkészülés során minden részletet olyan pontosan megtervez, hogy nem hagy szabad teret az Úrnak, hogy gondolatait vezesse. Minden pontot meghatároz, merevvé tesz, és úgy tűnik, képtelen a kijelölt tervtől eltérni. Ez súlyos hiba, és ha ezt az utat követik a lelkészek, szűk látókörűvé válnak, annyira híjával lesznek a lelki életnek és a tetterőnek, mint egykor Gilboa helyei a harmatnak és esőnek.
  Ha egy prédikátor azt érzi, hogy nem tud eltérni az elkészített előadástól, akkor annak hatása csak kevéssel lesz jobb, mint egy felolvasott prédikáció. Az egyhangú, merev előadásokban nagyon kevés a Szentlélek megelevenítő ereje. Ha az ilyen igehirdetés a lelkész szokásává válik, tönkreteszi hasznavehetőségét és képességeit.
  Isten azt akarja, hogy szolgái teljesen Tőle függjenek. Hallgassanak az Úrra és kérdezzék meg Őt: "Mi az üzeneted hallgatóim számára?" Tartsák nyitva szívüket, hogy Isten befolyásolhassa értelmüket, így az embereknek közvetlenül a mennyből tudnak majd igazságot hozni. A Szentlélek olyan gondolatokat nyújt számukra, melyek a jelenlevők szükségleteinek megfelelnek.  Tisztelet - Hallottam prédikátorokat, akik Krisztus életéről és tanításáról egészen közönséges módon beszéltek, mintha egy híres világi férfi életének eseményeit mondták volna el. Valóban előfordul, hogy prédikátorok úgy beszélnek Krisztusról, mintha hozzájuk hasonló ember lenne. Amikor hallom, hogy ezt a szent témát így kezelik, akkor kimondhatatlan bánat fog el, mert tudom, hogy ezeknek a férfiaknak, noha az igazság tanítói, még sincs Jézusról magasztos felfogásuk és még nem ismerkedtek meg Vele. Nincs meg bennük a gondolatok emelkedettsége, amely tiszta képet adna a világ Megváltójának jelleméről.
  Akiknek helyes fogalmuk van Krisztus jelleméről és művéről, azok nem válnak önhitté és beképzeltté. Ha fáradozásaik gyengeségét és tökéletlenségét összehasonlítják Isten Fia munkájával, megalázkodnak és bizalmatlanok lesznek önmagukkal szemben - ez arra ösztönzi majd őket, hogy Krisztustól kérjenek erőt munkájukhoz. Ha hozzászokunk, hogy állandóan Krisztust és mindenekfelett való kiválóságát szemléljük, hitünk növekszik, lelki ítélőképességünk erősödik, és erősebb lesz a vágyunk, hogy Őhozzá hasonlítsunk; imáink komolyak és hatékonyak lesznek.   Jelentéktelen anekdoták - A prédikátorok ne szokják meg, hogy a tárgyhoz nem illő adomákat szőjenek a prédikációikba - ezek csökkentik a bemutatott igazság erejét. Az adomákat és olyan események elbeszélését, melyek a hallgatóságot nevetésre vagy sekélyes gondolatokra bírják, szigorúan vessék el. Az igazságot tiszta és méltóságteljes nyelven tárják fel, és a szemléltetésként felhozott példák is ilyen jellegűek legyenek.
  Hogyan küzdjük le a figyelem lankadását? - A prédikátornak gyakran zsúfolt, túl meleg teremben kell igét hirdetnie. A hallgatók elálmosodnak, érzékeik eltompulnak és alig képesek az előadott igazságot felfogni.
  Ha a prédikátor prédikálás helyett tanítana, közvetlen hangon beszélne és kérdéseket tenne fel, akkor az értelmet tevékenységre sarkallná és így
  a hallgatók az elhangzott szavakat jobban meg tudnák érteni.   Kis hallgatóság - Ne bátortalanodj el, ha csak kevesen jönnek el, hogy beszédedet hallgassák. Még ha csupán két-három hallgató van jelen, ki tudja, nincs-e közöttük olyan, akiért az Úr Lelke küzd. Az Úr éppen e lélek számára akar általad üzenetet adni, és ha megtér, eszköz lehet mások megtartására. Tudtodon kívül munkád eredménye megsokszorozódhat.
  Ne nézd az üres helyeket, hited és bátorságod ne lankadjon; hanem gondolj arra, amit Isten tesz, hogy üzenetét a világ elé tárja. Ne felejtsd el, hogy mennyei erőkkel működsz együtt, olyan erőkkel, melyek sosem vallanak kudarcot. Ugyanolyan komolysággal, hittel és buzgalommal beszélj, mintha ezrek volnának jelen, hogy téged meghallgassanak.
  Egy prédikátor egy esős reggelen a templomba ment prédikálni, és látta, hogy hallgatósága összesen egy férfiből áll. Nem akarta, hogy ez
  az egy lélek csalódjon, komolyan, odaadóan beszélt. E prédikáció hatására a férfi megtért, és misszionárius lett, fáradozása által ezrek hallották meg a megváltás örömhírét.
  Rövid prédikációk - Ne hosszú, fárasztó előadásban közöljük az emberekkel az erre a korra szóló üzenetet, hanem rövid, a lényeget érintő beszédekkel. A hosszú prédikációk erősen igénybe veszik a beszélő erejét és próbára teszik a hallgatóság türelmét. Ha az előadó átérzi üzenete fontosságát, különösen vigyáznia kell, hogy fizikailag ne terhelje túl magát és ne mondjon többet az embereknek annál, amit meg tudnak jegyezni.
  Ne higgyétek, hogy hallgatóitok mindent megőriznek emlékezetükben, amit elmondtatok nekik egy téma átvételekor. Veszélyes dolog túl gyorsan egyik tárgyról a másikra siklani. Egyszerű, világos beszéddel adjatok
   rövid tanításokat és azokat többször is ismételjétek. A rövid prédikációkra sokkal jobban emlékeznek, mint a hosszúra. Szónokaink ne hagyják figyelmen kívül azt, hogy a tanítások néhány hallgatónak újak lehetnek, ezért a fő pontokat többször is ismételjék.  Egyenesség - Sok előadó elpazarolja idejét és erejét a hosszú bevezetésekkel és mentségekkel. Néhányan majdnem fél órát töltenek mentegetőzéssel; az idő közben múlik és amikor elérkeznek a tárgyhoz és igyekeznek az igazság pontjait a hallgatósággal elfogadtatni, addigra az emberek már kifáradtak és nem érzékelik az igazság erejét.
  Ahelyett, hogy a prédikátor mentegetőzne, mert most embertársaihoz akar beszélni, úgy kezdje el, mint aki tudja, hogy Isten üzenetét hordozza. Az igazság alapvető pontjait mint jól látható mérföldköveket mutassa be, hogy az emberek mindenképpen észrevegyék azokat. Gyakran olyan dolgok magyarázatával telik el az idő, amelyek valójában nem olyan fontosak, és bizonyítékok elmondása nélkül is magától értetődően elfogadhatók. A létfontosságú pontokat kell tisztán és olyan erővel feltárni, amennyire csak lehetséges a beszéd és a bizonyítékok által.
   Összpontosítás - Néhányan megszokták a túl nagy összpontosítást. Bizonyos mértékig jó, ha gondolatainkat kizárólag egy témára tudjuk összpontosítani; de azok, akik elméjük minden erejét egy gondolatmenetre irányítják, gyakran nem értenek más pontokat. Az ilyen emberek beszélgetéskor unalmassá válnak és kifárasztják a hallgatót. Írásaikból hiányzik
  a szabad, könnyed stílus. Ha nyilvánosság előtt beszélnek, az előttük levő téma leköti figyelmüket, mind jobban belemerülnek és egyre mélyebbre hatolnak. Úgy tűnik, hogy meglátják az ismereteket és a világosságot, mialatt érdeklődéssel mélyednek el a témában, de csak kevesen tudják követni őket.
  Fennáll az a veszély, hogy az ilyen emberek olyan mélyre ültetik az igazság magvát, hogy a gyenge szár soha nem éri el a felszínt. Még a leglényegesebb kinyilatkoztatott igazságot is, amely önmagában világos és egyszerű, el lehet takarni szavakkal úgy, hogy zavarossá és érthetetlenné válik.
    Egyszerűség - Alkalmas helyen jó az érvelés, azonban Isten szavának egyszerű magyarázatával sokkal többet érhetünk el. Krisztus a tanításait olyan világosan szemléltette, hogy a legtudatlanabbak is könnyen megérthették. Jézus nem használt hosszú, bonyolult szavakat beszédeiben; az egyszerű emberek értelméhez igazított egyszerű nyelvezetet használt.
     Magyarázataiban nem ment messzebb az adott témakörben, mint ameddig követni tudták.
  A prédikátorok az igazságot egyszerű, világos módon adják elő. Hallgatóik között vannak olyanok, akiknek a megtéréshez szükséges lépcsőfokokat egyszerűen kell magyarázni. A legtöbb ember sokkal tudatlanabb ebben a dologban, mint gondoljuk. A felsőfokú végzettséggel rendelkező kiváló szónokok, gyakorlott államférfiak, felelős állásokat betöltők között sokan vannak, akik erejüket másra fordították és elhanyagolták a legfontosabb dolgokat. Ha ilyen emberek keresik fel összejöveteleinket, akkor az előadó minden erejét összeszedve, magas színvonalú prédikációt igyekszik tartani és elfelejti bemutatni Krisztust. Nem mutatja be, hogy a bűn a törvény áthágása, és nem világítja meg érthetően a megváltás tervét. Hallgatóinak szívét megindíthatta volna, ha az Üdvözítőhöz utasítja őket, aki meghalt, hogy a megváltást elérhetővé tegye számukra.
     Újjászületések - Amikor az Úr emberi eszközökön keresztül működik, és az embereket felülről jövő erő hatja át, Sátán odairányítja szolgáit s azt kiáltják: "Fanatizmus!" Arra figyelmeztetik az embereket, hogy ne essenek túlzásba. Legyen mindenki óvatos, hogy miként kiált fel, mert bár vannak hamis érmék, ezek nem csökkentik a valódiak értékét. Azért, mert vannak hamis újjászületések és megtérések, ebből nem következik, hogy minden újjászületésre gyanakvással tekintsünk. Ne tanúsítsunk olyan farizeusi megvetést, mint amikor így szóltak: "Ez bűnösöket fogad magához!" (Lk. 15:2)
  Krisztus életében sok olyan mozzanatot találunk, amely arra tanít bennünket, hogy ne tekintsünk gúnyosan a lélekmentés szolgálatára. Istennek a bűnös embereken megnyilatkozó megújító kegyelme az angyalokat örvendezésre indítja, azonban ezt a munkát hitetlenségük miatt egyesek
  gyakran fanatizmusnak nevezik, és a követről, akin keresztül Isten munkálkodott, azt mondják, hogy olyan buzgóság van benne, amely nem fakadhat az ismeretekből.
     Szombati istentiszteletek - A prédikátor, akit a szombati istentisztelet megtartására kijelölnek, gondolkozzék azon, hogyan keltse fel hallgatói érdeklődését az Ige igazságai iránt. Ne prédikáljon mindig olyan hosszan, hogy megfossza a jelenlevőket Krisztus megvallásától. A prédikáció legyen rövid, hogy a jelenlevők kifejezhessék hálájukat Istennek. A hálaáldozatok dicsőítik az Úr nevét. A szentek gyülekezetében szent angyalok figyelik Jehova dicsőítését, legyen az bizonyságtétel, ének vagy ima.
  
  Az ima- és tapasztalati órák legyenek a különleges segítség és a bátorítás órái. Tartsa mindenki előjogának azt, hogy részt vegyen azokon. Legyen mindenkinek, aki Krisztusról neveztetik, valami mondanivalója a tapasztalati órákon. A bizonyságtételek rövidek legyenek és szolgáljanak segítségül mások számára. Semmi sem fojtja el jobban az áhítat lelkületét, mint egy személy húsz-harminc percet igénybe vevő, hosszú bizonyságtétele. Ez kiöli az összejövetel lelkiségét.