Ádámot és Évát elbűvölte édeni otthonuk szépsége. Gyönyörködtek a ragyogó tollú kis énekes madarakban, akik olyan boldogan és vidáman daloltak. A szent pár is velük énekelt az Atya és Fiú iránti szeret, dicséret és imádat hangján. Felismerték a teremtés rendjét, harmóniáját, amely végtelen bölcsességről és tudásról beszélt nekik. Édeni otthonukban újabb és újabb szépséget, dicsőséget fedeztek fel, amely szívüket mélységes szeretettel töltötte el, és a Teremtőjük iránti hála és tisztelet szavait fakasztotta ajkukon.
A LÁZADÁS KÖVETKEZMÉNYEI: A kert közepén, közel az élet fájához állt a jó és gonosz tudásának fája. Isten ezt a fát arra szánt, hogy iránta való engedelmességük, hitük és szeretetük záloga legyen. Az Úr záloga legyen az Úr megparancsolta ős szüleinknek, hogy egyenek róla és ne érintsék, hogy meg ne haljanak. Megmondta, hogy egynek kivételével a kertnek minden fájáról bátran ehetnek, ha azonban arról a fáról esznek, bizonnyal meghalnak. Midőn az Úr Ádámot és Évát a szép kertbe helyezte, mindenük megvolt boldogságukhoz, amit csak kívántak. Isten azonban mindentudó bölcsességében úgy döntött, hogy kipróbálja hitüket, mielőtt örök biztonságot ad nekik. Mindketten Isten kegyében voltak, beszélgettek egymással. A gonoszt mégsem helyezte el elérhető közelségükből. Sátán engedélyt kapott, hogy megkísértse őket. Ha kiállják a próbát, Istennek és a mennyei angyalok kegyében részesülnek. Sátán ámulva eszmélt rá új állapotára. Boldogsága elillant. Rátekintett azokra az angyalokra, akik vele együtt egykor olyan boldogok voltak, és akiket vele együtt kiűztek a mennyből. Bukásuk előtt az elégedetlenségnek egyetlen árnyéka sem homályosította el tökéletes boldogságukat. Most minden megváltozott. Arcuk, amely azelőtt Teremtőjük képmását sugározta vissza, bánatos és kétségbe sett volt. Viszály, egyenetlenség és keserű vádolás uralkodott közöttük. Mindez lázadásuk előtt ismeretlen volt a mennyben. Sátán most szemlélhette lázadásának rettenetes következményeit. Remegve és félve nézett a jövőbe. Volt idő, amikor örömteljes és boldog énekkel dicsérték Istent és Fiát. Lucifer vezette a mennyei kart. Ő adta meg az első hangot. Akkor az egész mennyei sereg együtt énekelt vele, és a dicsőséges zene dallama visszhangzott a mennyen át Istennek és egyszülött Fiának tiszteletére. Most azonban az édes dallamok helyett zavaros és haragos szavak jutottak a lázadó fülébe. Hol van ő? Nem egy rettenetes álom-e az egész? Kizárták a mennyből? Többé sohasem nyílnak meg a menny kapui előtte? Közeledik az imádás órája, amikor a fényes szent angyalok meghajolnak az Atya előtt. Ő azonban többé nem énekelhet együtt az angyalok karával. Többé nem fog meghajolni tiszteletben és szent áhítatban az örök Isten színe előtt. Ha újra tiszta, igaz és hűséges lehetne, boldogan feladná hatalmát. Hiába, elveszett. Vakmerő lázadása megfosztja a megváltástól, és ez nem volt minden. Másokat is lázadásra szított és vesztükbe sodorta az angyalokat
is, akik pedig sohasem gondoltak arra, hogy kétségbe vonják a mennyei akaratot, vagy hogy vonakodjanak engedelmeskedni Isten törvényének, amíg ő el nem hitette velük, hogy egy magasztosabb és dicsőségesebb szabadságnak örvendhetnének. Most olyan nagy felelősség nyugszik rajta, amelytől örömest szabadulna. A bukott angyalok háborogtak csalódott reményeikben. A nagyobb szabadság helyett tapasztalhatták engedetlenségüknek és a törvény megszegésének szomorú következményeit. Ezeket a boldogtalan lényeket többé sohasem tudná irányítani Jézus Krisztus szelíd kormányzása. Lelkük többé sohasem buzdulna fel mélységes szeretetre, békére és örömre, amelyet az Ő jelenléte mindig felindított bennük, hogy megtérjenek hozzá vidám engedelmességgel és hódolatteljes tisztelettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése