Az útszéli talaj..

  A magvetőről szóló példázat legfontosabb tanulsága a talajnak a mag növekedésére gyakorolt hatása. Krisztus ezzel a példázattal tudtul adta hallgatóinak, hogy veszélyes dolog bírálni tetteit, vagy azért siránkozni, hogy azok nem felelnek meg elképzeléseiknek. A legfontosabb kérdés, hogy miként értékelik tanítását. Elfogadásán vagy elvetésén örök életük múlik.
  Az útfélre esett magot Jézus így magyarázta: "Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett."
  Az útfélre vetett mag Istennek a figyelmetlen hallgató szívébe hulló igéjét példázza. Emberek és állatok által keményre taposott ösvényhez hasonlít az a szív, amely a világ kufárkodásának, élvezeteinek és bűneinek országútjává lett. Az önző céloktól és bűnös szenvedélyektől átitatott szívet megkeményíti "a bűnnek csalárdsága" (Zsid 3 :13). A lelki képességek megbénulnak. Az ember hallja az igét, de nem érti. Nem ébred rá, hogy neki szól. Nem látja meg, hogy mire van szüksége, és hogy milyen veszély fenyegeti. Nem fogja fel Krisztus szeretetét, és nem veszi figyelembe kegyelmi üzenetét, mintha reá nem is vonatkozna.
  Miként a madarak lesik, hogy mikor kaphatják el az útfélre hullott magot, Sátán is készenlétben vár, hogy kikapja Isten igazságának magvát a lélekből. Attól fél, hogy Isten Igéje felébreszti a közönyösöket, és érinti a megkeményedett szívűeket. Sátán és angyalai jelen vannak az evangélizáló összejöveteleken. Miközben a menny angyalai igyekeznek Isten Igéjével hatni a szívekre, az ellenség is résen áll, hogy az Igét hatástalanítsa. Sátán buzgó igyekezettel, amellyel csak rosszindulata ér fel, próbálja Isten Lelkének munkáját meghiúsítani. Miközben Krisztus vonzza az embert szeretetével, Sátán megkísérli
  
  annak a figyelmét elterelni, akiben vágy ébredt a Megváltó után. Evilági elképzelésekkel köti le gondolatvilágát. Bírálgatásra készteti, vagy kétséget és hitetlenséget sugall. A hallgatók talán kifogásolják a szónok stílusát vagy gesztusait, és ezekkel a hibákkal foglalkoznak. Az igazság, amelyre pedig szükségük lenne, és amelyet Isten könyörületből küldött nekik, nem kelt bennük tartós benyomást.
  Sátánnak számos segítőtársa van. Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, segítenek a kísértőnek mások szívéből kilopni az igazság magvait. Isten Igéjének hallgatói közül sokan bírálgatják otthon a prédikációt. Ítéletet mondanak róla, mint valamilyen oktató vagy politikai tárgyú előadásról. A tanítást, amelyet Istennek hozzájuk szóló beszédeként kellene fogadniuk, komolytalan, gúnyos megjegyzésekkel illetik. A lelkész jellemét, indítékait, tetteit és hittestvéreik magatartását alaposan megtárgyalják. Pletykák, rágalmak és szigorú bírálatok hangzanak el, mégpedig megtéretlen emberek előtt. Gyakran a szülők saját gyermekeik füle hallatára is így beszélnek. Így aláássák az Isten követei és üzenetük iránti tiszteletet. Sok embert arra tanítanak, hogy ne tulajdonítsanak fontosságot még Isten Igéjének sem.
  Így nevelődik sok fiatal hitetlenné olyan családban, amelynek tagjai kereszténynek vallják magukat. A szülők azt kérdezik, hogy miért nem érdekli gyermekeiket az evangélium, és miért kérdőjelezik meg a Biblia igazságait. Csodálkoznak azon, hogy olyan nehéz erkölcsi és vallási dolgokkal hatni rájuk. Nem látják, hogy saját példájuk keményítette meg gyermekeik szívét. A jó mag nem talált olyan helyet, ahol gyökeret verhetett volna, és Sátán elragadta.

Folytatása a magvetésnek...

Nagyrészben ennek tulajdonítható a korunkban elharapózott romlottság. Ha félretesszük Isten Igéjét, nem tartunk igényt az emberi szív bűnös szenvedélyeit megfékező erejére sem. Az ember a testnek vet, és a testből arat romlottságot.
  Ez az értelmi képességek gyengülésének is egyik súlyos oka. Ha Isten Igéjétől elfordulunk, és csakis Isten Lelkét nélkülöző emberek írásait olvassuk, akkor értelmünk nem fejlődik; nem fogja fel az örök igazságok mélységes, átfogó elveit, és csupán a megszokott dolgok megértésére válik alkalmassá, a végtelen dolgok utáni vágya csökken, képességei beszűkülnek, és egy bizonyos idő után képtelenek tágulni. Mindez hamis műveltség. Az ifjúság figyelmét minden tanárnak az ihletett Ige igazságaira kellene összpontosítania. Ez a műveltség a jelen és eljövendő életünkhöz nélkülözhetetlen.
  Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez a művelődés a tudományok tanulmányozásának útjába áll, vagy a műveltség alacsonyabb szintjén tartja az embert! Isten ismerete magas, mint az ég és széles, mint a világegyetem. Semminek sincs olyan nemesítő és élénkítő hatása, mint az örök életünket érintő nagyszerű kérdések tanulmányozásának. Az ifjúság igyekezzék megérteni ezeket az Istentől kapott igazságokat! E törekvése közben értelme tágul és erősödik. Akik ezen az úton élik is az Igét, azok nagyszerű dolgokhoz jutnak, és örökkévaló ismereteket szereznek.
  A Szentírás kutatásából fakadó műveltség a megváltás tervének tapasztalatból való megismerése. Az ilyen műveltség helyreállítja Isten képmását az emberben; erőt és védelmet nyújt a kísértések ellen, és alkalmassá tesz arra, hogy Krisztus munkatársaiként a kegyelem üzenetét vigyük a világnak; a mennyei család tagjaivá, a szentek örököstársaivá alakít.
  A szent igazságok tanítói azonban csak azt plántálhatják át tanítványaikba, amit tapasztalatból ismernek. A magvető "az ő magvát" (Luk 8 : 5) vetette. Krisztus az igazságot tanította, mert Ő maga volt az igazság. Saját gondolatait, jellemét, tapasztalatait magukban hordozták tanításai. Szolgáinak is, akik az Igét tanítják, élniük kell az Igét. Tudniuk kell, mit jelent, hogy Krisztus a bölcsességük, igazságuk, szentségük és váltságuk. Ne bizonytalankodva hirdessék Isten Igéjét, hanem mondják Péter apostollal együtt: "Nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus
  
  Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának" (2 Pt 1:16). Krisztus minden szolgája és minden tanító mondja együtt Jánossal, a szeretett tanítvánnyal: "Az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk" (1 Jn 1:2).
  

Egy gazdag vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:

- Miért hiszi, hogy van Isten?
- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót és sok más egyebet gyártunk.
Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezi, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután következik a gyártás. No, de vegyük csak a húsdarálót! Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet
összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális.

- Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését?

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének:

Pályázat: Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter.
(Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!) A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet.

Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.

Ezután elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.

- Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték.
- Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.
- Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.
A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el.

- Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit.

Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el.

Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:
- Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte:

- Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.

A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz:

- Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. Magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával!
Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyilabor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit.

Az Ige helyére sokszor azt tették, amit az emberek tanítottak és írtak az Igéről. Tanításaikban nem volt lélekelevenítő erő. Krisztus tanításainak és prédikációinak tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen válaszolt: "Meg van írva." "Mit mond az Írás?" "Hogyan olvasod?" Ha barátban, ha ellenségben érdeklődés ébredt, minden alkalommal az Ige magvát hintette. Ő, aki az Út, az Igazság, az Élet, aki maga az élő Ige, a Szentírásra mutat: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" - mondja. És "elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól" rávilágított a tanítványoknak "minden írásokban" azokra, "amik Őfelőle megírattak" (Jn 5: 39; Lk 24:27).
  Krisztus szolgáinak ugyanezt kell tenniük. Az emberi elméletek és feltevések ma is kiszorítják Isten Igéjének életadó igazságait, mint régen is. Az evangélium sok állítólagos prédikátora szerint nem az egész Biblia ihletett. Az egyik bölcs ember elveti az egyik részt, a másik pedig megkérdőjelezi a másikat. Saját véleményüket az Ige fölé helyezik. Az Írást csupán saját tekintélyükre építik, és megfosztják isteni hitelességétől. Így szórják szét a hitetlenség magvait, mert az emberek összezavarodnak, és nem tudják, mit higgyenek. Sok olyan hittétel van, amelyet nem fogadhatunk el. Krisztus idejében a rabbik számos szentírási résznek erőszakolt, misztikus magyarázatot adtak. Mivel Isten Igéjének világos tanítása eljárásai
  t kárhoztatta, megkísérelték érvényességét aláásni. Ugyanez történik ma is. Isten Igéjét titokzatosnak és homályosnak tüntetik fel, hogy Isten törvénye elleni vétségükért kimentsék magukat. Krisztus megdorgálta ezeket a törvénysértőket. Azt tanította, hogy Isten Igéét mindenkinek meg kell értenie. A Szentírást kétségbevonhatatlan tekintélynek vallotta. Nekünk is ezt kell tennünk. A Bibliát a végtelen Isten beszédeként, minden vitás kérdés megoldójaként, hitünk alapjaként kell kezelnünk.
  A Biblia tekintélyét aláásták, és ezért a lelkiségre nem helyeznek olyan súlyt. Ma sok szószéki prédikációból hiányzik a lelkiismeret-ébresztő és lélekelevenítő mennyei kinyilatkoztatás. A hallgatók nem tudják elmondani: "Avagy nem gerjedezett-é szívünk mibennünk, mikor nékünk szóla az úton és mikor magyarázá nékünk az írásokat?" (Lk 24: 32). Sokan kiáltanak az élő Istenhez, közelségére vágyakozva. Bölcseletek, irodalmi tanulmányok - bármilyen nagyszerűek
  
  is - nem csillapítják a szív éhségét. Emberi állításoknak és elgondolásoknak nincs súlyuk. Szóljon Isten szava az emberek szívéhez! A csupán hagyományt, emberi elméleteket és szabályokat ismerők hadd hallják meg annak hangját, aki megújíthatja lelküket az örök életre!
  Krisztus Isten atyai szeretetéről és túláradó kegyelméről tanított legszívesebben. Sokat beszélt az Atya jellemének és törvényének szentségéről. Az Utat, az Igazságot és az Életet kínálta az embereknek a maga személyében. Krisztus szolgái is ezekről beszéljenek! Mutassák be az igazságot, ahogy az Jézusban volt látható! Tegyék világossá, mit kíván a törvény és az evangélium! Beszéljenek Krisztus önmegtagadó, áldozatos életéről, megalázkodásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Arról, hogy közbenjár értük Isten trónjánál. Hirdessék ígéretét: "Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket" (Jn 14: 3).
  Téves elméletek vitatása és az evangélium ellenfeleivel való győzködés helyett kövessük Krisztus példáját! Hadd ragyogjanak elő Isten kincsestárából új igazságok, és váljanak élővé! "Hirdesd az Igét!" Vessetek "minden vizek mellett!" "Állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben!" "Akinél az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr." "Az Istennek teljes beszéde igen tiszta ... Ne tégy az Ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged és hazug ne légy" (2Tim. 4: 2; Ésa 32 : 20; Jer 23:28; Péld 30:5-6).
  "A magvető az igét hinti." Benne mutatkozik meg az a nagyszerű elv, amely a nevelés minden ágának alapját képezi. "A mag az Isten beszéde." Korunk nagyon sok iskolájában azonban mellőzik Isten beszédét. Más tárgykörökkel foglalkoznak. Hitetlen írók művei tág teret kaptak a nevelési rendszerben. A tankönyvek tartalmába kételyt hintő gondolatok szövődnek. A tudományos kutatómunka a megtévesztés eszközévé válik, mert felfedezéseit félremagyarázzák és kiforgatják. Isten Igéjét összevetik az állítólagos tudományossággal, és a Bibliát bizonytalannak és megbízhatatlannak tüntetik fel. Ezzel elhintik az ifjúság lelkében a kétely magvát, amely a megkísértés idején kikel. Ha elveszítjük Isten Igéjébe vetett hitünket, lelkünknek nincs vezére, őrizője. Az ifjúság olyan utakra téved, amely elvezet Istentől és az örök élettől

Folytatás....

Krisztus pontosan ezt akarta, hogy így határozottabb tanítást adhasson nekik. Megmagyarázta a ,példázatot, mint ahogy ma is megérteti Igéjét mindenkivel, aki Őt őszinte szívvel keresi. Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak sötétségben. "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát - mondta Krisztus -, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok" (Jn 7:17). Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. Mennyei fény sugárzik a lélek templomába, és mások is látni fogják, mint sötét ösvényre hulló lámpafényt.
  "A magvető kiméne vetni." Keleten a rendezetlen körülmények és az erőszakos cselekmények miatt az emberek jobbára falakkal körülvett városokban laktak, ahonnan a földművesek naponta kijártak, hogy a falakon kívül dolgozzanak. Krisztus, a mennyei Magvető is "kiméne vetni". Elhagyta biztonságos, békés otthonát, elhagyta dicsőségét, amely az Atyánál a világ megalapítása előtt övezte, elhagyta a világegyetem trónszékét. Lejött, hogy szenvedő, megkísértett emberré legyen. Magányosan, könnyek között vetette és vérével öntözte az élet magvát az elveszett világ számára.
  Szolgáinak is hasonlóképpen kell cselekedniük. Ábrahámhoz így szólt az Úr, amikor felszólította, hogy hintse az igazság magvát: "Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked"(1 Móz 12 :1). Ő pedig "kiméne, nem tudván hová megy" (Zsid 11:8). A jeruzsálemi templomban imádkozó Pál apostol is ezt az üzenetet kapta Istentől: "Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé" (Acs 22:21).
  
  Mindazoknak, akiket Krisztus elhívott, ugyancsak el kell hagyniuk mindent, hogy követhessék Őt. Szakítaniuk kell régi társaikkal, fel kell adniuk terveiket, le kell mondaniuk földi reményeikről. Fáradsággal, könnyek között, magányosan és áldozatok árán kell a magot vetniük.
  "A magvető az igét hinti." Krisztus azért jött, hogy elhintse a világban az igazság magvát. Az ember bűnbeesése óta Sátán állandóan a tévelygés magvát veti. Először is hazugsággal kerítette hatalmába az embert. Most is arra törekszik, hogy Isten országát itt e földön legyőzze, és az embereket a maga uralma alá vonja. Krisztus eljött magvetőként egy nemesebb világból, hogy az igazság magvát hintse. Ő, aki tagja volt az Istenség tanácsának, és az Örökkévaló legbensőbb szentélyében lakott, lehozhatta az embernek az igazság tiszta elveit. Krisztus az ember bűnbeesésétől kezdve állandóan bizonyságot tett az igazságról a világnak. Krisztus közvetíti az embernek a romolhatatlan magot: Isten Igéjét, "amely él és megmarad örökké" (1 Pt 1: 2 3 ). Az Édenben az elbukott emberiségnek adott első ígéretével Krisztus az evangélium magvát vetette el. A magvetőről szóló példázat azonban Krisztusnak főként az emberek közötti személyes szolgálatára és az ily módon elindított munkára vonatkozik.
  Isten Igéje ez a mag. Minden mag önmagában hordja a csírázás törvényét. Benne rejlik a növény élete. Ugyanígy van élet Isten Igéjében is. Krisztus ezt mondja: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet." "Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van" (Jn 6:63; 5:24). Isten Igéjének minden parancsában és minden ígéretében Isten ereje, élete rejlik, amely által a parancsok teljesíthetők, és az ígéretek megvalósulhatnak. Aki hitben befogadja az Igét, az Isten életét és jellemét kapja meg.
  Minden mag a saját neme szerint hoz termést. Ha a megfelelő feltételek között vetjük el a magot, átörökíti saját életét a növénybe. Ha hit által szívünkbe fogadjuk az Ige romolhatatlan magvát, olyan jellemet és életet terem, amely Isten jellemének és életének mása.
  Izrael tanítói nem Isten Igéjének magvát vetették. Krisztusnak, az igazság tanítójának cselekedetei éles ellentétben álltak a korabeli rabbik cselekedeteivel. A rabbik kitartottak a hagyományok, emberi   elméletek és feltevések mellett.     FOLYT.KÖV.

A magvető kiméne vetni.....

 A magvetőről szóló példázatban Krisztus a mennyek országát és a nagy Magvetőnek népe érdekében végzett munkáját szemlélteti. Miként a magvető "kiméne vetni", Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse. A példázatok is olyan magvak, amelyekkel kegyelmének legdrágább igazságait szórta. A magvetőről szóló példázatot egyszerűsége miatt nem értékelték kellőképpen. Krisztus a földbe vetett valóságos magvakról akarja figyelmünket az evangélium magvára irányítani, amelynek elhintése nyomán emberek térhetnek Istenhez. A menny Királya azért adta nekünk a parányi magról szóló példázatot, mert az igazság magvetését is ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a földbe vetett magvakét.
  A Galileai-tenger partján lelkes, vágyakozó tömeg gyűlt össze, hogy lássa és hallja Jézust. Voltak közöttük gyékényen heverő betegek is, akik arra vártak, hogy betegségükkel Jézushoz fordulhassanak. Krisztusnak Istentől kapott joga volt, hogy enyhítse a bűnös emberiség szenvedéseit. Krisztus megdorgálta a betegséget: életet, egészséget és békességet árasztva maga körül.
  A tömeg egyre nőtt, és az emberek Krisztus köré tömörültek. Végül már semmi hely nem maradt. Krisztus a halászhajóban levő emberekhez intézve néhány szót, belépett abba a hajóba, amely várt reá; hogy átvigye a túlsó partra. Majd kérte a tanítványokat, hogy egy kicsit lökjék el a parttól a csónakot, és onnan beszélt a parton figyelő tömeghez.
  A tenger mellett terült el a gyönyörű genezáreti síkság, amely mögött dombok emelkedtek. Mind a domboldalon, mind a síkságon vetők és aratók szorgoskodtak. Az előbbiek vetettek, az utóbbiak a korai termést aratták. Ezt a képet figyelve Krisztus így szólt:
  
  "Ímé kiméne a magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit." Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el. E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.
  "Aki a jó magot veti, az az embernek Fia" (Mt 13 : 37). Krisztus nem királyként, hanem magvetőként jött. Nem azért jött, hogy birodalmakat győzzön le, hanem hogy magot vessen. Nem azért jött, hogy követői figyelmét földi győzelmekre és nemzeti nagyságra, hanem a gyümölcstermésre irányítsa, amelyet türelmes és
  
  fárasztó munkával, veszteségek és csalódások árán kell begyűjteniük.
  A farizeusok megértették Krisztus példázatát, de nem fogadták szívesen a benne rejlő tanulságot. Úgy tettek, mintha nem értették volna. A nagy tömeg előtt azonban titokzatosabb volt az új Tanító szándéka, akinek szavai olyan különösen érintették szívüket, és olyan fájón lehűtötték becsvágyukat. Maguk a tanítványok sem értették meg a példázatot, de felkeltette érdeklődésüket. Titokban odamentek Jézushoz, és magyarázatot kértek.

Folyt.

Krisztus nem elvont elméletekkel foglalkozott, hanem olyanokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a jellem fejlődéséhez, és fogékonyabbá teszik az embert Isten megismerésére, alkalmasabbá a jó cselekedetekre. Az életmódot és az örökkévalóságot érintő igazságokról beszélt az embereknek.
  Izrael nevelését Krisztus irányította. Az Úr parancsolatairól és rendelkezéseiről ezt mondta: "Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra" (5 Móz 6:7-9). Jézus arról is tanított, hogyan kell ezt a parancsot teljesíteni, és miként lehet Isten országának törvényeit és alapelveit úgy bemutatni, hogy megmutatkozzék szépségük és értékes voltuk. Amikor az Úr a maga különleges képviselőjévé nevelte Izraelt, a hegyek és völgyek között adott nekik otthont. Családi életükben és vallásos szolgálatukban állandó kapcsolatba kerültek a természettel és Isten Igéjével. Krisztus a tó partján, a hegyoldalon, mezőkön és ligetekben tanította tanítványait, ahol láthatták a természetet, amellyel tanításait szemléltette. Miközben Krisztustól tanultak, vele együtt munkálkodva hasznosították ismereteiket.
  A Teremtővel művei által kell megismerkednünk. A természet könyve nagy tankönyv, amelyből - valamint a Szentírásból - tanítva kell másokat Isten jellemével megismertetnünk, és az elveszett juhokat Isten nyájához visszavezetnünk. Isten műveinek tanulmányozása közben a Szentlélek meggyőzi értelmünket. Ez a meggyőződés nem logikus érvelés nyomán támad. Akit azonban lelki tompultság, vakság és süketség nem tett alkalmatlanná Isten felismerésére, megismerésére és hangjának meghallására, az felfogja az írott Ige mélységes igazságait, és magasztos lelki tanításai belevésődnek szívébe.
  Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az
  
  embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.
  Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!
  Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.
  Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).

Folytatás ...

 Így magyarázta Krisztus azt az üzenetet, amelyet Ő maga bízott a liliomokra és a mező füvére. Szeretné, ha ezt leolvasnánk minden liliomról és minden fűszálról. Szavai telve vannak biztatással, és megerősítik Istenbe vetett bizalmunkat.
  Az igazság - Krisztus igazsága - olyan átfogó és olyan sokrétű, hogy a természet minden mozzanatát felhasználta szemléltetésére. A napról napra látható jelenségeket összekapcsolta valamilyen lelki igazsággal, és így az egész természet a Mester példázatainak foglalata.
  Szolgálatának korábbi szakaszában Krisztus oly egyszerűen és világosan beszélt hallgatóihoz, hogy valamennyien megérthették volna azokat az igazságokat, amelyek bölccsé tehetnek az üdvösségre. Sok szívben azonban nem vert gyökeret az igazság. Sátán hamar kikapta onnan. "Azért szólok velük példázatokban - mondta Jézus -, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek ... Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták" (Mt 13:13-15).
  Jézus érdeklődést akart ébreszteni. Fel akarta rázni a közönyöseket, és szívükbe vésni az igazságot. A példabeszéd népszerű tanítási mód volt. Nemcsak a zsidók értékelték és figyelték, hanem más népek is. Jézus ennél hatásosabb tanítási módszert nem is alkalmazhatott volna. Hogyha hallgatói meg akarták volna ismerni a mennyei dolgokat, akkor megérthették volna szavait, mert mindig kész volt arra, hogy megmagyarázza őket az őszinte érdeklődőknek.
  Krisztus olyan igazságokat tárt fel, amelyek elfogadására az emberek nem voltak felkészülve. Sőt még megértésükre sem. Ezért tanította őket példázatokban. Tanításai, amelyeket összekapcsolt az életből, a gyakorlatból és a természetből vett képekkel, lekötötte figyelmüket, és érintette szívüket. Később, ha ránéztek azokra a dolgokra, amelyekkel tanításait szemléltette, visszaemlékeztek a mennyei Tanító szavaira. Akik megnyitották szívüket a Szentlélek munkája előtt, azok egyre jobban megértették, hogy mit jelentenek a Megváltó tanításai. Homályos kérdések megvilágosodtak, és nehezen érthető dolgok nyilvánvalóvá lettek.
  Jézus minden szívhez utat keresett. A sokféle példázattal nemcsak
  
  különböző oldalról mutatta be az igazságot, hanem különböző életfelfogású hallgatóira is hatást gyakorolt. A mindennapi életüket körülvevő képekkel felkeltette érdeklődésüket. Hallgatói közül senkit sem mellőzött, és senkit sem felejtett ki. A legegyszerűbb, a legbűnösebb is meghallotta tanításaiban azt a hangot, amely együttérzéssel és szeretettel szólt hozzá.
  Jézusnak más oka is volt arra, hogy példázatokban tanítson. A köré gyűlt tömegben voltak papok és rabbik; írástudók és vének; Heródes-pártiak és főemberek; világot szeretők, fanatikusok, becsvágyók; akik mindennél jobban szerettek volna vádat találni ellene. Kémeik nap mint nap nyomában jártak, hogy olyat hallhassanak tőle, aminek alapján elítéltethetik és örökre elnémíthatják azt, aki szinte az egész világot magához vonzotta. A Megváltó ismerte az emberek jellemét, és úgy tolmácsolta az igazságot, hogy semmi okot ne szolgáltasson arra, hogy ügyét a Szanhedrin elé vigyék. Példázatokban feddte meg a magas állásúak képmutatását és gonosz cselekedeteit. Szimbólumokba öltöztetve olyan éles igazságokat tárt fel, amelyeket nyit dorgálásként nem hallgattak volna meg, szolgálatának pedig gyorsan véget vetettek volna. Miközben kitért a kémkedők elől, az igazságot olyan világossá tette, hogy a tévelygés lelepleződött, és a becsületesek okultak tanításából. A teremtett dolgokból vett példákkal világossá tette Isten bölcsességét és végtelen kegyelmét. A természet dolgai és az élet tapasztalatai által Istenről tanította az embert. "Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" (Róm 1:20).
  A Megváltó példázatai megmutatják, hogy mi is a "magasabb műveltség". Krisztus feltárhatta volna az emberek előtt a tudomány legmélységesebb igazságait. Elárulhatott volna olyan titkokat, amelyek megértéséhez hosszú századokon át tartó kutatásra és kemény munkára volt szükség. Az emberi gondolkozást az idők végéig foglalkoztató és felfedezésekre ösztönző tudományos ötleteket is adhatott volna. Krisztus azonban nem ezt tette. Nem mondott semmit azért, hogy az emberi kíváncsiságot kielégítse, sem pedig azért, hogy a világi nagyság felé kaput nyitva, eleget tegyen a becsvágynak. Az emberek értelmét minden tanításában a Végtelen Értelemmel kapcsolta össze. Nem bíztatta őket az Istenről, Igéiéről
  
  és műveiről kialakított emberi elméletek tanulmányozására. Inkább arra tanította őket, hogy szemléljék a műveiben, Igéjében és gondviselésében megmutatkozó Istent.                    folyt köv.

"Példázatokban mondom néket"

 Krisztus példázataiban ugyanaz az elv látható, mint ami földi küldetésében megmutatkozott. Magára vette természetünket, és közöttünk élt, hogy megismerhessük isteni jellemét és életét. Az Istenség az emberben tárulkozott fel, a láthatatlan dicsőség látható emberi alakban jelent meg. Az ember megismerkedhetett az ismeretlennel azáltal, amit már ismert. A mennyei dolgok földiek útján tárultak fel. Isten emberi alakban nyilatkoztatta ki önmagát. Így volt ez Krisztus tanításaiban is: az ismeretlent ismert jelenségekkel, a mennyei igazságokat az élet jól ismert dolgaival szemléltette.
  Ezt mondja a Szentírás: "Mindezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, . . hogy beteljék, amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának" (Mt 13:34-35). Krisztus közérthető dolgok által vezette el hallgatóit a lelkiekhez. Az írott Ige igazságait összekapcsolta a természet dolgaival és hallgatói élményeivel. Így vezetnek el Krisztus példázatai a természet világából a lélek birodalmába. Ezek az igazság láncszemei, amelyek egybefűzik az embert Istennel és a földet a mennyel.
  A természetből merített tanításaival Krisztus saját keze alkotásairól beszélt, amelyek tőle kapták tulajdonságaikat és képességeiket. Eredeti tökéletességében minden teremtett dolog Isten gondolatát fejezte ki. Ádámnak és Évának édeni otthonukban az egész természet Istenről beszélt, és telve volt mennyei tanítással. Szemükkel érzékelték a bölcsességet, szívükkel pedig felfogták, mert Istennel társalogtak teremtett művei által. Mihelyt azonban a szent pár áthágta a magasságos Isten törvényét, az Isten színétől sugárzó fény eltávozott a földről. A bűn megrontotta és beszennyezte a földet, de a föld megátkozott állapotában is sok szépséget őriz. Isten szemléltető
  
  oktatásai nem olvashatatlanok. Ha megértjük őket, akkor a természet Teremtőjéről tanúskodnak.
  Krisztus korában ezeket a tanításokat szem elől tévesztették. Az ember már-már fel sem ismerte Istent műveiben. Bűnössége miatt lepel borult a teremtett világra, amely ahelyett, hogy Istent nyilatkoztatta volna ki, Istent elrejtő korláttá vált. Az emberek a "teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett". A pogányok "okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett" (Róm 1:25.21). Izrael is emberi tanításokat tett Isten tanításai helyére. Nemcsak a természet dolgait, hanem az áldozati szolgálatot és magát a Szentírást is - amelyeket Isten önmaga kinyilatkoztatására adott - annyira eltorzították, hogy Isten elrejtésének eszközeivé váltak.
  Krisztus el akarta távolítani mindazt, ami elhomályosította az igazságot. Eljött, hogy félrehúzza azt a leplet, amit a bűn terített a természetre, és hogy láthatóvá tegye azt a lelki fényt, amelyet a teremtett dolgoknak kellett sugározniuk. Szavai a természet és a Biblia igazságait új megvilágításba helyezték, és új kinyilatkoztatássá tették.
  Jézus a gyermekek kezébe adta a gyönyörű liliomot. Miközben e kicsinyek és nagyobbak az Atya fényében sugárzó fiatalos arcát nézték, ezt a tanítást kapták: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek (a maguk természetes szépségében és egyszerűségében): nem munkálkodnak és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy". Ezt követte e drága ígéret és e fontos tanítás: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?"
  Krisztusnak a hegyi beszédben elmondott szavai nemcsak az ifjúsághoz szóltak, hanem a nagy tömeghez is, amelyben aggódó, kétségekkel teli, csalódástól és bánattól megsebzett férfiak és nők szorongtak. Jézus így folytatta: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van." Majd a sokaság felé tárva karját, így szólt: "Hanem keressétek először Istennek
  
  országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Mt 6:28-33)   FOLYT KÖV...

A REFORMÁCIÓ MEGÚJULÁSSAL JÁR EGYÜTT 

 

 

 

 

 

 

 Sok szívben szinte nyoma sincs a lelki életnek, és ez nagyon elszomorít. Attól tartok, hogy a világ, a test és az ördög elleni küzdelmet feladtuk. Kiegyezzünk-e félholt keresztényekként a világ önző és telhetetlen lelkületével, osztozva annak istentelenségében és mosolyogva annak csalásain? - Ne! Ragaszkodjunk az igazság alapelveihez Isten kegyelméből! Kezdeti bizalmunkat tartsuk meg erősen mindvégig! "Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok!" (Róm 12:11). Egy Mesterünk van, a Krisztus. Rá kell tekintenünk! Bölcsességet kell nyernünk tőle! Kegyelme által meg kell őriznünk megbízhatóságunkat! Szelíden és töredelmesen állva Isten előtt be kell mutatnunk Krisztust a világnak!
  Gyülekezeteinkben több prédikációt akartak. A tagok a Szentlélek helyett a szószék kijelentéseire támaszkodtak. Mivel lelki ajándékaikat nem használták, azok gyengeséggé korcsosultak. Ha a prédikátorok új területeken kezdenének dolgozni, akkor a tagokra nagyobb felelősség hárulna, s ezáltal képességeik fejlődnének.
  Isten súlyos vádat emel a prédikátorok és népe ellen lelki gyengeségük miatt: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod:
  
  Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss" (Jel 3:15-18). Isten lelki ébredésre és reformációra szólítja népét. Ha ez nem jön el, akkor a langymelegek még visszataszítóbbak lesznek az Úr számára, mígnem megszűnik gyermekeinek tekinteni őket.
  A Szentlélek vezetése által kísért megújulásra és reformációra van szükség. A megújulás és a reformáció két különböző dolog. A megújulás a lelki élet megelevenedését, az értelem és szív erőinek megélénkülését, azaz a lelki halálból való feltámadást jelenti. A reformáció mögött pedig újjászerveződés, elgondolások és tanítások, valamint szokások és tettek megváltozása áll. A reformáció nem teremheti meg a szentség jó gyümölcseit, ha nem kapcsolódik össze a Lélektől indított megújulással. A megújulásnak és reformációnak el kell végezniük kijelölt feladatukat, és ebben a tevékenységben egyesülniük kell (The Review and Herald, 1902. február 25). 

Gyülekezeti ébredés és bűnbánat.

Keljen fel és bánja meg visszaeséseit Isten előtt a gyülekezet! Ébredjenek az őrállók és fújják hangosan a trombitát! Félreérthetetlen figyelmeztetést kell adnunk! Isten ezt parancsolja szolgáinak: "Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit!" (Ésa 58:1). Fel kell tudni hívnunk az emberek figyelmét. Ha ezt nem tudjuk megtenni, minden próbálkozás értelmetlen lesz. Mégha mennyei angyal szólna is hozzájuk, szavai nem jelentenének többet, mintha süket fülekhez intézné azokat.
  A gyülekezetnek munkába kell állnia! Isten Lelke nem jöhet el addig, amíg az út el nem készül számára. Komoly önvizsgálatot kellene tartani! Egyesült és kitartó imádkozásra, valamint hit által az Isten ígéreteire való hivatkozásra van szükség. Ne a testünkre öltsünk gyászruhát, mint a régi időkben, hanem lelkünket alázzuk meg mélységesen! Semmi okunk nincs az öndicséretre és önelégültségre. Alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt! Ő meg fogja vigasztalni és áldani az őszinte keresőket.
  A munka előttünk áll. Be akarunk-e kapcsolódni? Gyorsan kell dolgoznunk, határozott lépésekkel kell előrehaladnunk! Fel kell készülnünk az Úr nagy napjára! Nincs vesztegetni való időnk
  
  önző célokra fordíthatnánk. A világot figyelmeztetni kell! Mit teszünk egyénileg azért, hogy mások elé tárjuk a világosságot? Isten minden emberre bízott munkát. Mindenkinek van feladata, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha nem akarjuk elveszíteni lelkünket.
  Testvéreim! Meg akarjátok szomorítani a Szentlelket, hogy eltávozzon tőletek? Ki akarjátok zárni az áldott Megváltót, mert nem vagytok felkészülve jelenlétére? Veszni hagyjátok a lelkeket az igazság ismerete nélkül, mert kényelmeteket jobban szeretitek, mint azt a terhet hordozni értük, melyet Jézus értetek hordozott? Ébredjünk fel álmunkból! "Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen" (1Pt 5:8). (The Review and Herald, 1887. március 22.)

Engesztelés idelyében élünk...

 Az engesztelési nap idejében élünk, amikor bűneinknek bevallása a bűnbánat révén előttünk kell menniük az ítéletre. Isten ma nem fogad el ízetlen, lélektelen bizonyságtételt prédikátoraitól. Az ilyen bizonyságtétel nem lenne jelenvaló igazság. Az erre az időre szóló üzenetnek alkalmas időben adott eledelnek kell lenni Isten egyháza számára. Sátán azonban arra igyekszik, hogy ezt az üzenetet fokozatosan megfossza erejétől, hogy az emberek ne készülhessenek fel az Úr napján való megállásra.
  Hatalmas főpapunk 1844-ben belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy megkezdje a vizsgálati ítélet munkáját. A meghalt igazak esetei haladtak el az Úr szemei előtt. Amikor ez a munka befejeződik, az ítélethozatal az élőket illetően is megkezdődik. Milyen értékesek és fontosak ezek a pillanatok! Mindegyikőnk sorsa felől a mennyei udvarban döntenek. Elkövetett tetteinknek megfelelően, személy szerint leszünk megítélve. Az ószövetségi szolgálatban, amikor a főpap az engesztelési áldozatot végezte a földi szentek szentjében, az embereknek meg kellett alázniuk lelküket és meg kellett vallaniuk bűneiket Isten előtt, hogy azok kitöröltethessenek. Kisebb lenne talán a mi kötelességünk most, amikor az engesztelési napon Krisztus a mennyei szentélyben közbenjár népéért, és végső, visszavonhatatlan ítéletet hoz mindegyikünkre nézve?
  Milyen a mi helyzetünk ebben a félelmetes és ünnepélyes időben? Büszkeség, képmutatás, csalás, divatkövetés, könnyelműség, szórakozás és tekintély utáni vágy itatja át az egyházat! Ezek a
  
  bűnök úgy elhomályosították az emberek értelmét, hogy az örökkévaló dolgok rejtve maradtak előlük. Kutassuk a Szentírást, hogy megtudjuk, hol tartunk a világtörténelemben! Szerezzünk értelmet a mennyei szenthelyen most értünk folyó szolgálat felől és afelől, hogy milyen lelki szintet kell elérnünk, mialatt az engesztelési munka tovább folyik! Ha valamelyest fontosnak tartjuk lelkünk üdvösségét, akkor határozott változáson kell átmennünk. Keressük az Urat őszinte bűnbánattal! Valljuk meg bűneinket töredelmesen, hogy Isten kitörölhesse azokat!
  Nem maradhatunk tovább az elbűvöltség állapotában! Próbaidőnk lejárta rohamosan közeledik. Tegyük fel mindannyian a kérdést: Hogyan állok Isten előtt? Nem tudjuk milyen hamar kerül nevünk Krisztus elé, hogy sorsunk örökre eldőljön. Milyen határozatok fognak születni? Az igazak vagy a gonoszok közé számláltatunk majd?

Útkészítés az ellenség előtt.

  A lelkek ellenségének nincs hatalma arra, hogy olvasson az emberek gondolataiban, azonban jó megfigyelő és megjegyzi a szavakat, számba veszi a tetteket és nagy ügyességgel úgy rendezi a kísértéseket, hogy elfogadhatók legyenek azok számára, akik az ő hatalmába helyezik magukat. Ha igyekeznénk elnyomni a bűnös gondolatokat és érzéseket, és azokat nem juttatnánk kifejezésre szavakban vagy tettekben, akkor Sátán vereséget szenvedne, mivel megtévesztő kísértéseit nem tudná ránk alkalmazni.
  De milyen gyakran megtörténik, hogy hitvalló keresztények önuralom híján ajtót nyitnak a lelkek ellensége előtt! Olyan megoszlások és keserű széthúzások lettek általánossá a gyülekezetben, amelyek bármely világi társulásnak is szégyenére lennének. Mindez azért van, mert a tagok nem törekednek eléggé arra, hogy féken tartsák rossz érzéseiket és visszaszorítsák azokat a szavakat, melyeket Sátán saját előnyére használhat. Mihelyt elidegenülő érzések ébrednek bennük, az ügy Sátán elé kerül, aki ezáltal
  
  lehetőséget kap kígyószerű bölcsességének és tudományának használatára, hogy megoszlást szerezzen és pusztítást végezzen a gyülekezetben. Minden széthúzás veszteségekkel jár. A széthúzó felek személyes barátai is állást foglalnak a számukra megfelelő oldalon, és ezzel a meghasonlás elhatalmasodik. Az önmagával meghasonlott ház pedig nem állhat fenn. A sértés visszavágást idéz elő és ez így folytatódik tovább. Sátán és angyalai szorgosan munkálkodnak, hogy az így elvetett magok aratását biztosítsák.
  A világiak feltekintenek és gúnyosan így kiáltanak: "Nézzétek mennyire gyűlölik egymást ezek a keresztények! Ebből a vallásból mi nem kérünk!" Mély elégedettséggel tekintenek magukra és hitetlen jellemükre. Ekképpen megerősödnek gonosz útjukban, Sátán pedig örvend sikerének. A nagy csaló minden olyan lélek számára elkészítette gonosz tervét, akik nincsenek felövezve a próbára, és akik nincsenek a szüntelen ima és az élő hit védelmében. Keresztényi kötelességünk, hogy a botrányköveket eltávolítsuk az útból. Minden akadályt félre kell tennünk! Valljunk be és bánjunk meg minden bűnt, hogy az Úr útja elkészülhessen, hogy hozzánk térhessen és gazdag kegyelmében részesíthessen bennünket. A világnak, a testnek és az ördögnek vereséget kell szenvednie!
  Nem készíthetjük azáltal az utat, hogy megnyerjük az Istennek ellenszegülő világ barátságát. Isten segítségével megtörhetjük annak csábító hatását magunkra és másokra nézve is. Sem egyénileg, sem közösségileg nem biztosíthatjuk magunkat az elszánt és könyörtelen ellenség szüntelen kísértéseivel szemben, de Jézus erejével visszautasíthatjuk azokat.
  A gyülekezet minden tagja világító fényforrás lehetne a világban. Ha ez így lenne, akkor az emberekben nem merülne fel az a kérdés: vajon mivel tesznek többet a keresztények másoknál? A világ szokásaitól való elzárkózás és a gonosz látszatának elkerülése lehetséges és szükségszerű is azért, hogy ne adjunk alkalmat a rágalmazóknak. A rágalmakat nem kerülhetjük el, azok jönni fognak. Legyünk azonban óvatosak, hogy ne saját bűneink és helytelenségeink miatt érjen vád bennünket, hanem a Krisztus nevéért.
  Sátán semmitől nem fél annyira, mint attól, hogy Isten népe minden akadályt eltávolít az útból, hogy ezáltal az Úr kitölthesse Lelkét a most még lankadó és bűnös gyülekezetre. Ha Sátánon állna, akkor az idők végéig egyetlen ébredés sem lenne Isten népe körében. De nem vagyunk tudatlanok módszereit illetően. Lehetséges
  
  ellenállni erejének. Ha elkészült Isten Lelke számára az út, az áldás jön. Sátán épp úgy nem tudja megakadályozni az Isten népére hulló áldás záporát, amint nem tudja bezárni a menny ablakait, hogy ne essen eső a földre. Gonosz emberek és démonok nem állhatnak Isten művének útjába és nem zárhatják el jelenlétét népének tagjai elől, ha azok megadó és megtört szívvel megbánják és elhagyják bűneiket, és hit által Isten ígéreteire hivatkoznak. Minden kísértést és minden ellenszegülésre való késztetést - akár titkosat, akár nyíltat - sikerrel vissza lehet utasítani: "nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura" (Zak 4:6).
  

A gyülekezet nagy szüksége.

 Népünknek a szentségben való megújulásra van a legnagyobb és legégetőbb szüksége. Az erre való törekvést kell elsődleges munkánknak tekintenünk! Komoly igyekezetre van szükség az Úr áldásának elnyeréséhez. Nem azért van ez így, mintha az Úr nem lenne készséges ránk árasztani áldását, hanem mert készületlenek vagyunk annak elfogadására. Mennyei Atyánk nagyobb készséggel adja Szentlelkét az azt kérőknek, mint amilyennel földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. A mi feladatunk viszont az, hogy bűnvallomás, alázat, bűnbánat és komoly ima által eleget tegyünk azoknak a feltételeknek, amelyek mellett Isten áldásaiban részesülhetünk. A megújulásra egyedül imára jövő válaszként számíthatunk. Az emberek nem találhatnak örömet az Ige hallgatásában mindaddig, amíg nélkülözik Isten Szentlelkét. Amikor azonban a Lélek ereje megérinti szívüket, az Istenről szóló beszéd nem marad hatástalan. Akiket Isten Igéjének tanításai vezetnek a Szentlélek jelenléte és kellő körültekintés kíséretében, azoknak csodálatos tapasztalatban lesz részük összejöveteleinken, és otthonaikba visszatérve egészséges légkört fognak árasztani magukból.
  A régi zászlóvivők tudták, mit jelent imában küzdeni Istennel, és hogy miként lehet részesülni Lelke kiárasztásának örömében. Ők már meghaltak, s vajon kik azok, akik helyüket betöltik? Mi a helyzet a felnövekvő generáció tagjaival? Megtértek-e Istenhez? Engedünk-e a mennyei szenthelyen folyó megtisztító munkának, vagy valamiféle kényszerítő erőre várunk, ami ébredésünk előtt majd a gyülekezetre száll? Az egész egyház megújulásában reménykedünk? - Az az idő sohasem jön el.
  Az egyházban sokan vannak, akik nem tértek meg és nem egyesülnek küzdő, kitartó imában. Egyenként kell dolgoznunk! Többet
  
  kell imádkoznunk és kevesebbet beszélnünk! A bűnök elhatalmasodnak, és az embereket meg kell tanítani arra, hogy ne legyenek elégedettek a kegyesség látszatával, mely lélek és erő nélkül való. Hagyjuk el bűneinket, tartsuk féken gonosz hajlamainkat és törekedjünk szívünk vizsgálatára, s akkor majd lelkünk nem lesz tele hiábavalóságokkal! Nem magunkban fogunk bízni és majd annak tudata tölt el bennünket szüntelenül, hogy életerőnket Istentől kapjuk.
  Sokkal jobban kell félnünk a belső akadályoktól, mint a külsőktől. Az erő és siker akadályai sokkal nagyobbak magában az egyházban, mint a világban. A hitetlenek joggal várják el, hogy azok, akik Isten törvénye és a Jézus hite megtartóinak vallják magukat, többet tegyenek, mint bármely más osztály, hogy következetes életükkel, jó példájukkal és tevékeny befolyásukkal elősegítsék és tiszteljék az ügyet, amit képviselnek. De gyakran az igazság állítólagos szószólói bizonyultak az előrehaladás legnagyobb akadályának. A hitetlenség eltűrése, a kétely kijelentése, a sötétség dédelgetése bátorítja a gonosz angyalok jelenlétét és utat nyit Sátán utasításainak végrehajtására.

A jótékonság.

"Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?" (Ésa 58:6-7)
  
  Az igazságnak, a drága igazságnak megszentelő befolyása van. A lélek megszentelődése - mely a Szentlélek munkája által jön létre - azt jelenti, hogy Krisztus az emberbe plántálja természetét. Az ember jellemében az Úr Jézus Krisztus kegyelme mutatkozik meg, s ez a kegyelem nyilvánul meg jó cselekedetekben. Így alakul át a jellem egyre tökéletesebben Krisztus képmására igazságban és valódi szentségben.
  Az isteni igazság széleskörű követelményei a jó cselekedetek egész sorára kiterjednek. Az evangélium igazságai nem független igazságok, hanem egységes lánccá fűzik a mennyei drágaköveket - ahogy látjuk ezt Jézus személyes szolgálatában - és aranyfonalakként húzódnak végig az egész keresztény életen és tapasztalatokon. (Selected Messages, 3. kötet, 198. oldal)
  Bármi mulasztás azok részéről, akik Krisztus követőinek vallják magukat; a szegénység és elnyomás igáját viselő testvérek vagy testvérnők szükségleteinek ki nem elégítése mind bekerül a mennyei könyvek feljegyzései közé, melyet Krisztusnak, megváltottai képviselőjének be fognak mutatni. Micsoda elszámolása lesz Urunknak sokakkal, nagyon sokakkal, akik ugyan Krisztus szavait bemutatják másoknak, de elmulasztanak gyöngéd együttérzést és törődést mutatni a náluknál kevésbé szerencsés és sikeres hittestvéreik irányában. (Welfare Ministry, 210. oldal)
  Sokan hagyják, hogy testvérük segítség nélkül, mostoha körülmények között küszködjön, s eközben olyan benyomást igyekeznek kelteni, hogy ők így képviselik Krisztust. De ez nem így van, hiszen Jézus, aki gazdag volt, szegénnyé lett értünk, hogy mi szegénysége által gazdagok lehessünk. Ő nem kímélte saját életét, hogy megmentse a bűnösökét. Krisztus szívét mindig megérintette az emberek jajszava. (Ellen G. White 1888 Materials, 1270. oldal)

A kedvesség.

Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén." (Péld 31:26)
  
  Az Úr segíteni fog mindannyiunknak azon a területen, ahol leginkább szükségünk van segítségre: az "én" legyőzésében és leigázásában. Legyen a bölcsesség törvénye nyelveden és a kegyelem olaja szívedben! Ez csodálatos eredményeket hoz magával. Szelíd, együttérző és udvarias leszel. Szükséged van ezekre a szép jellemvonásokra. Szívedbe és jellemedbe be kell fogadnod a Szentlelket, mely szent tűzként fog égni és jó illatként fog felszállni Istenhez, nem olyan ajkakról, melyek kárhoztatnak, hanem olyanokról, melyek emberek lelkének gyógyulását szolgálják. Arcod az isteni képmást fogja tükrözni.
  Nem szabad éles, kritikus, nyers vagy kemény szavakat kiejtened. Ez közönséges tűz, ezt ki kell hagynunk testvéreinkkel való tanácskozásainkból és beszélgetéseinkből. Isten elvárja minden szolgálatában álló lélektől, hogy mécsesét a szent tűz parazsával gyújtsa meg. A közönséges, kemény, éles szavakat, melyek oly könnyen kiszaladnak a szádon, vissza kell tartanod, az emberi eszközökön keresztül Isten Lelkének kell szólnia. Ha Krisztus jellemét szemléled, elváltozol az Ő hasonlatosságára. Egyedül Krisztus kegyelme tudja megváltoztatni szívedet, s ezután tudod visszatükrözni az Úr Jézus jellemét. Isten arra hív el, hogy olyanok legyünk, mint Ő: tiszták, szentek és makulátlanok. Az isteni képmást magunkon kell hordoznunk. (The SDA Bible Commentary, Ellen G. White Comments, 3. kötet, 1164. oldal)
  Beszélhetünk a Szentlélek áldásairól, és imádkozhatunk azok elnyeréséért, de ha az emberi eszközön keresztül nem Isten Lelke munkálkodik, akkor ez annak a jele, hogy a Szentlélek nem lakik benne. Ha a Lélek Isten hasonlatosságára alakítja és formálja jellemünket, akkor ez egyértelműen megnyilvánul minden kimondott szavunkban és minden tettünkben, melyek által bemutatjuk a világnak azt a határozott különbséget, mely a világosság gyermekei és a sötétség fiai között van. Az Úr azt akarja, hogy rendíthetetlenül ragaszkodjunk ahhoz a hithez, mely egykor a szenteknek adatott. Szeretettel kell szólnunk az igazságot. Nagy Tanítónk ezt mondja: "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Mt 11:29-30) (84. levél, 1899)

Önuralom.

  "De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie." (Dán 1:8)
  
  Jól tesszük, ha az itt kifejtett tárgyat alaposan megfontoljuk. A bibliai követelményekhez való szigorú ragaszkodás áldására válik a testnek és a léleknek egyaránt. A Lélek gyümölcse nemcsak a szeretet, az öröm és a békesség, de a mértékletesség is. Azt a parancsot is kaptuk, hogy ne szennyezzük be testünket, mert az a Szentlélek temploma.
  A héber ifjak hozzánk hasonló természetű emberek voltak. A babiloni fényűző udvar csábító befolyása közepette is szilárdan álltak. A mai fiatalokat is a vágyak kielégítésére való csábítás veszi körül. Különösen nagyvárosainkban könnyen elérhető és hívogató az érzéki örömök minden formája. Akik - Dánielhez hasonlóan - nem akarják beszennyezni magukat, learatják józan szokásaik jutalmát. Mivel nagyobb az erőnlétük és állóképességük is megnövekszik, így van egy "bankbetétjük", melyből vészhelyzetben tartalékhoz juthatnak.
  A helyes fizikai szokások elősegítik a szellemi fejlődést is. A szellemi és fizikai erőnlét, az élet időtartama örök törvényektől függ. A természet Istene nem fog közbelépni, hogy megőrizze az embert a természeti törvények áthágásának következményeitől. Aki a tökéletességre törekszik, annak minden dologban mértékletesnek kell lennie. Dániel annak köszönhette tiszta elméjét, céltudatosságát, erejét, mellyel tudását megszerezte és ellenállt a kísértéseknek, hogy nagyon egyszerűen táplálkozott és imaéletet élt...
  Dániel és ifjú társai történetét azért jegyezték fel az ihletett Ige lapjain, hogy az elkövetkező korok ifjainak szolgáljon tanulságul. Isten feljegyezte, milyen hűségesek voltak Dániel és társai a mértékletességi elvekhez, ezáltal szól a mai fiúkhoz és lányokhoz, azt ajánlva nekik, hogy gyűjtsék össze azokat a drága fénysugarakat, melyeket adott a keresztényi mértékletesség terén, és legyen helyes álláspontjuk az egészségügyi törvények vonatkozásában is. (Youth's Instructor, 1903. július 9.)

A mértékletesség.

  "Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek." (1Kor 10:31)
  
  Isten minden embertől elvárja, hogy adja át testét neki élő áldozatul, nem pedig halott, vagy haldokló áldozatként, melyet legyengített saját életvitele, s mely telve van tisztátalansággal és betegséggel. Isten élő áldozatot kíván. Testünk - mondja Jézus - a Szentlélek temploma, a Szentlélek lakhelye, és Ő megkívánja mindenkitől, aki az ő nevét viseli, hogy őrizze meg testét az ő szolgálatára és dicsőségére. "Nem a magatokéi vagytok - mondja az ihletett apostol - áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (1Kor 6:19-20) Ennek érdekében ragasszatok a jó cselekedetek mellé tudományt, a tudomány mellé mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést.
  Kötelességünk tudni, hogyan tarthatjuk testünket a lehető legjobb egészségi állapotban, és szent kötelességünk, hogy a szerint a világosság szerint éljünk, amit Isten kegyelméből nekünk adott. Ha becsukjuk szemünket a világosság előtt, mert félünk, hogy meglátjuk dédelgetett hibáinkat - melyeket nem vagyunk hajlandóak elhagyni -, akkor bűneink nem fogynak, hanem sokasodnak. Ha egy dologban elfordulunk a fénytől, más esetben is vissza fogjuk azt utasítani.
  Ha testünk törvényeit sértjük meg, az ugyanolyan bűn, mintha a Tízparancsolat egyikét hágnánk át, mert ez is, az is Isten törvénye. Nem szerethetjük Istent teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből, míg sokkal jobban szeretjük hasunkat és ragaszkodunk ínyenc falatjainkhoz. Ezzel naponta aláássuk egészségünket, mellyel Istent dicsőíthetnénk meg, mert ő teljes erőnket, teljes szellemi képességünket elvárja tőlünk. Bár Krisztus követőinek valljuk magunkat, akik az örök élet elnyerésére készülünk, káros szokásainkkal mégis egyre csökkentjük életerőnket...
  Tüzetesen vizsgáljátok meg szíveteket, életetek során kövessétek a csalhatatlan mintát, s így minden rendben lesz nálatok. Lelkiismereteteket tisztán őrizzétek meg Isten előtt. Minden tettetekkel az ő nevét dicsőítsétek meg. Hagyjátok el az önzést és az önző szeretetet. (Testimonies, 2. kötet, 70-71. oldal)

A szelídség.

 "Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben." (Ef 4:2)
  
  Meghívlak, hogy nézz fel a Golgota férfiára! Nézz fel rá, kinek feje a töviskoronát hordta, aki elviselte a kereszt szégyenét, aki lépésről lépésre haladt lefelé az alázat ösvényén. Nézd Őt, aki a fájdalmak férfia volt, betegségek ismerője, aki utált, és az emberektől elhagyott volt. "Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá." (Ésa 53:4) "És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg." (5. vers) Nézd a Golgotát, míg szíved meglágyul Isten Fia lenyűgöző szeretetének láttán. Ő mindent megtett azért, hogy a bukott embert felemelje és megtisztítsa.
  Lehetséges az, hogy ne valljuk meg Őt? Vajon Krisztus vallása megalázza-e annak elfogadóját? Nem, nem jelent lefokozást az, ha valaki a Golgota Férfiának nyomdokaiba lép. Nap mint nap üljünk le Jézus lábaihoz, és tanuljunk tőle, hogy beszélgetésünkben, viselkedésünkben, ruházkodásunkban és minden dolgunkban az a tény legyen nyilvánvalóvá, hogy Jézus irányít bennünket és uralkodik felettünk. Isten arra hív el minket, hogy ne a világban járjunk, hanem azon az ösvényen, mely az Úr megváltottai részére van fenntartva. Teljesen át kell adnunk magunkat Istennek, Krisztust pedig vallanunk az emberek előtt.
  "Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." (Mt 10:33) Milyen jogon valljuk magunkat keresztényeknek, miközben életünkkel és tetteinkkel megtagadjuk Urunkat? "És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt." (38-39. vers) Minden nap meg kell tagadnunk önmagunkat, fel kell vennünk keresztünket, és követnünk kell a Mester lábnyomait.
  Ó, bár a Szentlélek keresztsége végbemenne bennetek, és Ő betölthetne titeket! Akkor napról napra mindjobban átalakulnátok Isten képmására, és életetek minden mozzanatában ezt kérdeznétek: "Megdicsőítem-e ezzel Mesteremet?" A jó cselekedetek türelmes gyakorlása által keresnétek a dicsőséget és tisztességet, mígnem megkapjátok az örök élet ajándékát. (Review and Herald, 1892. május 10.)

A hit.

 "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." (Zsid 11:1)
  
  Ha Krisztushoz jövünk, hinnünk kell Őbenne. Be kell Őt vinnünk mindennapi életünkbe; akkor békénk és örömünk lesz, és tapasztalatból tudjuk meg, mit jelentenek ezek a szavak: "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében." (Jn 15:10) Hittel kell igényelnünk ígéretét, hogy megmaradjunk Krisztus szeretetében. Jézus mondta: "Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék." (11. vers)
  A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által juthat be a szívbe és teremthet benne szentséget. Nem lehet valaki Krisztus küldötte és nem végezheti Ura munkáját anélkül, hogy ne működnék együtt Istennel a Szentlélek által. Csak úgy válhatunk alkalmassá a mennyre, ha jellemünk átalakul; Krisztus igazsága lesz a megbízólevelünk, hogy az Atyához járulhassunk. Isteni természet részeseivé kell válnunk, elkerülve a romlottságot, mely a kívánság által van a világban. A Szentlélek befolyása által napról napra formálódnunk kell; mert a Szentlélek munkája az, hogy nemesíti az ízlést, megszenteli a szívet és bemutatja a léleknek Jézus hasonlíthatatlan szépségét.
  Krisztust kell szemlélnünk, és e szemlélés által változunk meg. Hozzá kell járulnunk, mint egy élő, kimeríthetetlen forráshoz, melyből újra és újra ihatunk és mindig friss vizet meríthetünk. Viszonoznunk kell szeretetének vonzását, az Élet Kenyeréből kell táplálkoznunk, mely a mennyből szállott alá, s az Élet Vizéből kell innunk, mely Isten trónjánál fakad. Állandóan felfelé kell néznünk, hogy a hit Isten trónjához kössön bennünket. Ne nézzünk lefelé, mintha a földhöz lennénk ragadva! Ne tartsunk vizsgálatot hitünk felett, ne tépjük ki, mintha egy szál virág lenne, s mi meg szeretnénk nézni, van-e gyökere, vagy nincs. A hit növekedése alig észrevehető. (Bible Echo, 1893. február 15.)

A jóság:

  
  "De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak." (Mt 12:36-37)
  
  Isten azt szeretné, ha olyan helyen találna bennünket, ahol ránk áraszthatja szeretetét. Ő nagy értéket tulajdonít az embernek, egyetlen Fiát áldozta fel megmentésünkért, ezért embertársainkat is úgy kell tekintenünk, mint akiket Krisztus vérével vásárolt meg. Ha így szeretjük egymást, akkor Isten és az igazság iránti szeretetünk is növekszik. Szívünket fájdalom járta át, amint szemléltük, mily kevés szeretet van köreinkben. A szeretet mennyei eredetű plánta, melyet naponta kell gondoznunk. A szelídség, a kedvesség, a hosszútűrés mindent eltűr és mindent elvisel, és az, hogy nem tudnak könnyen felingerelni, ezek a szeretet értékes fájának gyümölcsei.
  Ha együtt vagytok, vigyázzatok szavaitokra. Beszélgetésetek legyen olyan természetű, melyet később nem kell majd megbánnotok. "És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára." (Ef 4:30) "A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat." (Mt 12:35) Ha az igazság iránti szeretet él a szívedben, akkor az igazságról fogsz beszélni, arról az áldott reménységről, mely Jézusban van. Ha szeretet van a szívedben, akkor arra fogsz törekedni, hogy testvéredben megalapozd és felépítsd a legszentebb hitet. Ha egy szót is szóltok, mely ártalmas barátodra vagy testvéredre nézve, ne helyeseld az ilyen gonosz beszédet, mert ez az ellenség munkája. Kedvesen figyelmeztesd a beszélőt, hogy Isten Igéje tiltja az ilyenfajta társalgást.
  Meg kell tisztítanunk szívünket minden olyan dologtól, mely beszennyezi a lélek templomát, hogy Krisztus a szívünkben lakhasson. Üdvözítőnk elmondta nekünk, hogyan mutathatjuk be Őt a világnak. Ha becsben tartjuk Szentlelkét, és az Ő jellemét mutatjuk be másoknak, ha ügyelünk mások érdekeire is, ha kedvesek, türelmesek, elnézőek vagyunk, a világ az általunk termett gyümölcsök láttán megbizonyosodik afelől, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az egyházat az egység teszi képessé arra, hogy tudatos befolyást árasszon a hitetlenekre és a világiakra. (Review and Herald, 1888. június 5.)