A király megszemlélte a menyegző vendégeit. Csak azokat látta vendégül, akik felöltve a menyegzői ruhát, engedelmeskedtek kívánságának. Ez vonatkozik az evangéliumi vendégség vendégeire is. Mindenkinek részt kell vennie a nagy Király szemléjén. A Király csak azokat fogadja be, akik magukra öltötték Krisztus igazságának palástját.
  A megigazultság azt jelenti, hogy helyesen cselekedni. Isten mindenkit cselekedetei szerint ítél meg. Tetteinkből tűnik ki, hogy milyen a jellemünk. Cselekedeteink mutatják meg, hogy valódi-e a hitünk.
  Nem elég azt hinnünk, hogy Jézus nem csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember is, aki elhiszi ugyan, hogy Jézus neve az egyetlen név, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Jézust hit által személyes Megváltójaként. Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, és nem elég az, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. "Aki az Ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott." "Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk" (1 Jn 3:24; 2:3). Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot.
  Az igazságnak bele kell ágyazódnia szívünkbe, irányítania kell gondolatainkat, és szabályoznia érzéseinket. Egész jellemünkkel Isten parancsait kell visszatükröznünk. Isten szavának minden jótáját és pontocskáját meg kell valósítanunk köznapi életünkben.
  Az isteni természet részesei összhangban élnek az igazság normájával, Isten nagy mércéjével: a szent törvénnyel. Ez az a norma, amellyel Isten az emberek cselekedeteit megméri, és jellemüket az ítéletben fémjelzi.
  Sokan azt állítják, hogy Krisztus halálával a törvény megszűnt. Ezzel az állításukkal azonban ellentmondanak annak, amit Krisztus maga mondott: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy
  
  a prófétáknak eltörlésére ... Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik" (Mt 5 :17-18). Krisztus azért áldozta fel életét, hogy engesztelést szerezzen az ember törvényszegéséért. Ha a törvényt meg lehetett volna változtatni vagy szüntetni, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. Jézus földi életével megdicsőítette Isten törvényét; halálával pedig megerősítette. Nem azért áldozta fel életét, hogy megszüntesse a törvényt, sem pedig azért, hogy alacsonyabb normát állítson fel, hanem hogy megőrizze az igazságosságot; hogy tanúsítsa a törvény változtathatatlanságát; és hogy biztosítsa örök érvényűségét.
  Sátán azt állította, hogy az ember képtelen engedelmeskedni Isten parancsolatainak. Az igaz, hogy saját erőnkből nem tudunk engedelmeskedni. Krisztus azonban eljött emberi alakban, és tökéletes engedelmességével bebizonyította, hogy az emberi az istenivel egyesülve a törvény minden egyes előírásának engedelmeskedni tud.FOLYT KÖV.

 A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat.
  A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19 : 8; Ef 5 : 27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként.
  Ősszüleink az ártatlanság fehér palástját viselték, amikor Isten az Édenbe helyezte őket. Tökéletes összhangban éltek Isten akaratával. Végtelen szeretettel ragaszkodtak mennyei Atyjukhoz. Gyönyörű, lágy fénysugár, Isten fénye takarta be a szent párt. Ez a fénypalást lelki öltözékük, mennyei ártatlanságuk szimbóluma volt. Ha hűségesek maradtak volna Istenhez, ez a fény állandóan betakarta volna őket. De amikor vétkeztek, elszakadtak Istentől, és
  
  az őket körülölelő fény eltávozott. Szégyellve mezítelenségüket, egymáshoz varrt fügefalevelekkel próbálták a mennyei öltözéket pótolni.
  Isten törvényének áthágói ezt teszik Ádám és Éva engedetlensége óta. Fügefaleveleket varrnak össze, hogy betakarják törvényszegés okozta mezítelenségüket. Maguk szabta öltözéket viselnek. Saját cselekedeteikkel próbálják bűneiket befedezni és Isten tetszését elnyerni.
  Ez azonban lehetetlen. Az ember nem találhat ki semmi olyat, amivel ártatlanságának elvesztett palástját helyettesíthetné. Akik Krisztussal és az angyalokkal együtt ülnek a Bárány menyegzői vacsoráján, nem viselhetnek fügefalevél-öltözéket, sem köznapi ruhát.
  Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket - saját igazságának palástját - helyezi Krisztus minden bűnbánó, hivő lélekre. "Azt tanácsolom néked - mondja -, hogy végy tőlem ... fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága" (Jel 3 :18).
  A mennyei szövőszéken szőtt palást egyetlen szálát sem szőtték emberi elgondolás szerint. Krisztus emberi testben tökéletes jellemet alakított ki, és ezt a jellemet felkínálja nekünk. "Mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink" (Ésa 64:5). Mindazt, amire önmagunktól vagyunk képesek, beszennyezi a bűn. Isten Fia azonban "azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és Őbenne nincsen bűn." És mi a bűn? "Törvénytelenség" (Jn 3 : 5.4). Krisztus azonban engedelmeskedett a törvény minden egyes követelményének. Ezt mondta önmagáról: "Hogy teljesítsem a Te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). Amikor a földön járt, ezt mondta tanítványainak: "Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait" (Jn 1 5 :10). Tökéletes engedelmessége által Krisztus lehetővé tette minden embernek, hogy engedelmeskedjék Isten parancsolatainak. Ha alárendeljük magunkat Krisztusnak, szívünk egyesül az Ő szívével; akaratunk beleolvad az Ő akaratába; lelkünk eggyé lesz az Ő lelkével; gondolatainkat foglyul ejti; és az Ő életét éljük. Ez történik, ha Krisztus felöltöztetett igazságába. Ezután, ha az Úr reánk tekint, nem fügefalevél-
  
  öltözetünket látja, sem mezítelenségünket, sem bűntől torzult vonásainkat, hanem a maga igaz voltának palástját, amely a Jahve törvénye iránti tökéletes engedelmesség.   /folyt következik /

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.
  Ez a példázat - akárcsak a nagy vacsoráról szóló - az evangéliumi meghívást és a zsidók elutasító magatartását illusztrálja, valamint azt az üzenetet, amellyel az irgalmas Isten a pogányokat meghívja. Csakhogy ebben a példázatban a meghívást visszautasítók sértőbben viselkednek, és a büntetésük is rettenetesebb. A lakomára szóló meghívást a király küldi. Olyan valaki, akinek joga van parancsolni. A meghívás nagyon megtisztelő, de a meghívottak nem értékelik a megtiszteltetést. A király tekintélyét lebecsülik. Míg a gazda meghívását közömbösen fogadták, a királyéra bántalmazással és gyilkossággal reagálnak. Szolgáival rosszindulattal és megvetéssel bánnak. Sőt meg is ölik őket.
  A gazda látva, hogy meghívását semmibe veszik, kijelentette, hogy a meghívottak közül senki sem fogja megkóstolni vacsoráját. A királlyal szemben gyűlöletet tanúsítók azonban büntetésből nemcsak nem élvezhetik a király közelségét és lakomáját, hanem a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté".
  Mindkét példázatban a lakomán vendégek vannak jelen, de a másodikra a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda
  
  a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."
  A lakomára szóló meghívást Krisztus tanítványai közvetítették. Urunk kiküldte a tizenkettőt, majd pedig a hetvenet, hogy hirdessék az Isten országa elközeledtét; hogy az embereket megtérésre szólítsák; és arra, hogy higgyenek az evangéliumban. De nem fogadták meg szavukat, és nem jöttek el a lakomára. A király később ezzel az üzenettel küldte el a szolgákat: "Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre." Ezt az üzenetet Isten Krisztus keresztre-feszítése után küldte a zsidó népnek, de a zsidók, akik Isten különleges népének tartották magukat, elutasították a Szentlélek erejével kísért üzenetet. Sokan ezt a legnagyobb megvetéssel tették. Mások pedig bosszúsan fogadták azt a hírt, hogy Isten felkínálja nekik az üdvösséget, és megbocsátja, hogy megtagadták a dicsőség Urát. Gyűlöletükben az üzenet meghirdetői ellen fordultak, és "nagy üldözés" támadt (Acs 8 :1 II). Sok férfit és nőt börtönbe vetettek, és az Úr néhány követét, mint Istvánt és Jakabot is, megölték.
  A zsidó nép ezzel végleg elutasította Isten kegyelmét. Ennek következményét Krisztus megjövendölte a példázatban: a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté." A kimondott ítélet Jeruzsálem pusztulásával és a nép szétszóródásával sújtott le a zsidókra.
  A harmadik meghívásban Isten a pogányoknak kínálta fel az evangéliumot. A király így szólt: "A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe."
  A király szolgái kimentek a keresztutakra, és "begyűjték mind, akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt." Vagyis egy vegyes társaságot. Egyesek közülük nem tisztelték jobban a vendéglátót, mint a meghívás visszautasítói. Az elsőként meghívottak nem akartak semmilyen földi érdekükről lemondani a királyi lakomáért. A meghívás elfogadói közül pedig némelyek csak saját előnyüket keresték. A lakmározás kedvéért jöttek, és nem volt szándékukban megtisztelni a királyt.
  Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége
  
  kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette urát. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre."
  A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt; azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat.   FOLYT KÖVETKEZIK!

Az édeni iskola
	"Boldog ember, aki megnyerte a   bölcsességet..."   (Péld 3:13).

 A világ kezdetén megalapított nevelési rendszer a minta minden korszakban. Ezeknek az elveknek a szemléltetésére az Úr mintaiskolát alapított Édenben, ős szüleink otthonában. Az Éden kertje a tanterem, a természet a tankönyv, maga a Teremtő a tanító, és ős szüleink voltak a tanulók.
  Az Isten képmására és dicsőségére (1 kor 11:7) teremtett ember adományai nem voltak méltatlanok magasztos rendeltetéséhez. Testi felépítésük harmonikus és arányos, arcuk szabályos és szép volt. Tekintetük egészségtől, az öröm és remény fényétől ragyogott, és külső megjelenésükben Teremtőjükhöz hasonlítottak. Ez a hasonlóság nemcsak fizikai természetükben nyilvánult meg. Minden szellemi és lelki képességük a Teremtő dicsőségét tükrözte vissza. Miután magasztos szellemi és lelki ajándékokat nyertek, az Úr Ádámot és Évát csak kevésbé tette kisebbé az angyaloknál (Zsid 2:7), hogy ne csak a látható világegyetem csodáit ismerjék fel, hanem megértsék erkölcsi felelősségüket és kötelezettségeiket is.
  "És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abban helyezteté az embert, akit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette..." (1 Móz 2:8-9). Itt a bűntől érintetlen, gyönyörű természetben kaptak nevelést ősszüleink.
  
  Gondoskodó szeretetében mennyei Atyánk személyesen végezte nevelésünket. Követei, a szent angyalok gyakran meglátogatták őket, tőlük tanítást és tanácsot kaptak. Hűvös alkonykor pedig, amikor a kertben jártak, gyakran hallották Isten szavát és szemtől szembe érintkeztek Teremtőjükkel. Az Úr gondolatai irántunk "békességnek és nem háborúságnak gondolatai" voltak (Jer 29:11)
  Minden szándéka legfőbb javaik biztosítása volt.
  Az Úr Ádámra és Évára bízta a kert gondozását, "... hogy mívelje és őrizze azt" (1 Móz 2:15). Habár bővelkedtek mindenben, amivel a világ Teremtője csak ellátta őket, mégsem voltak tétlenek. Az Úr áldásukra szolgáló hasznos foglalkozással erősítette testüket, bővítette látókörüket, és fejlesztette jellemüket.
  Az élő tanításokat eléjük táró természet könyve az oktatásnak és a gyönyörűségnek kimeríthetetlen forrása. Isten neve tündökölt az erdő minden levelén, a hegyek minden kövén, minden ragyogó csillagon, a földön, a tengeren és az égen. Az Éden lakói társalogtak mind az élő szerves, mind az élettelen, szervetlen teremtéssel, - a vizek leviatánjától kezdve a napfényben szálló lepkéig - a levelekkel, a virágokkal, a fákkal, minden élő teremtménnyel; ellesték mindegyiktől az élet titkát. Az első földi iskola tanulói tanulmányozhatták Isten mennyei dicsőségét, a megszámlálhatatlan világokat rendszeres körforgásukban, a felhők lebegését (Jób 37:15), a fény- és a hang-, a nappal- és éjszaka titkait.
  A világmindenség Alkotója feltárta előttük a természet törvényeinek működését és annak az igazságnak magasztos alapelveit, amelyek lelkivilágunkat kormányozzák. Szellemi. és lelki képességeik Isten dicsősége ismeretének világosságában (2 Kor 4:6) fejlődtek, és felismerték szent lényük legmagasztosabb örömeit.
  
  A Teremtője kezéből kikerülő Édenkert és az egész föld is rendkívül szép volt. A bűnnek és a halálnak leghalványabb árnyéka sem rontotta meg a nagyszerű teremtést. Isten dicsősége elborította az eget és dicséretével megtelt a föld (Habakuk 3:3). Mikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, (angyalok) és Istennek minden fiai vigadoztak (Jób 38:7). Így a föld kifejező jelképe volt Annak, aki "nagy irgalmasságú és igazságú" (2 Móz 34:6). Az Úr a saját képmására alkotott embernek tanulmányozására is szánta a földet. Az Édenkert azt példázta, hogy Isten kívánsága szerint milyennek kellett lennie az egész földnek. Isten azt akarta, hogy az egész föld olyan legyen, mint az Éden kertje. Azt akarta, hogy a szaporodó emberiség olyan otthonokat és iskolákat alapítson, amilyeneket Ő adott. Így az idők folyamán az egész földet betölthették volna azok az otthonok és iskolák, ahol Isten kijelentéseit és műveit tanulmányozzák, és ahol a tanulók a végtelen korszakokon át egyre jobban visszatükrözik az Ő dicsőségének fényét.
  

A nép amely sötétségben lakott,nagy világosságot látott,és akik a halál földjén és árnyékában laktak,azoknak világosság támadt.Máté 4,6.

1963.október 24.én egy tragikus bányász szerencsétlenség folytán szomorú hírnévre tett szert Legende,a kis alsó-szászországi helység.Néhány perc alatt 500 000 köbméter víz és iszap árasztotta el az ottani ércbánya több ,mint 100 méter mélyen fekvő tárnáját.50 bányász rekedt lent.A szakemberek kiszámították ,hogy 79m mélyen egy levegőzárványnak kellett létrejönnie,ezért lefúrtak a földbe eddig a mélységig.Valóban sikerűlt élve a felszínre hozni tizenegy munkást.

A mentőakció rendkívül drámai módon zajlott le.34 ember a föld felszíne alatt körűlbelül 60 méterrel egy meddőréteg üregébe menekült.Elgyötörten és dideregve ültek a hideg és nedves sötétségben,és vártak.A lent rekedtek közül 13-n megpróbáltak a saját szakállukra utat törni felfelé.Egy falon keresztűl azonban víztömegek zúdultak-senki sem élte túl a próbálkozást.Halálsikolyuk behallatszott az üregbe,és a várakozók megrendűlt borzalommal hallgatták.

Fent tovább dolgozott a fúrócsoport.Tíz nap múlva gyönge kopogás vált hallhatóvá a csöveken át:még voltak életben maradottak.Végül a fúró áttörte a börtön mennyezetét.Egy bátor embert leengedtek egy mentőharangban a bizonytalan sötétségbe.Sikerült neki a még életben levőket biztonságba helyeznie.

Vajon gondolt-e a megmentettek közül valaki Jézus Krisztusra ?A hasonlóság kézenfekvő:Krisztus is leszállt a menny dicsőségéből a földre,a bűn átka alatt szenvedő emberiséghez,hogy elveszett embereket megmentsen az örök kárhozattól.

Boldogok a tiszta szívűek,mert ők meglátják az istent.Máté 5,8

Jézus Krisztusnak,Isten Fiának vére megtisztít minden bűntől1János 1,7

Ahogyan egy villámlás átjárja és megvilágítja a legmélyebb sötétséget,úgy világít be Isten időnként az Ő fényével az emberi szívekbe,hogy megmutassa nekik,mi rejlik legbensőjükben.A "tiszta szívről"szóló mai Ige is mindannyiunkat Isten csalhatatlan világosságába állít,és nyilvánvalóvá teszi szívünk valódi állapotát.A biblia nagyon világosan megmondja,miként ítéli meg az isten az embert:"Gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva"(1Mózes 8,21).Csalárdabb a szív mindennél,javíthatatlan;ki tudná kiismerni?"(Jeremiás 17,9)és a mi Urunk mondta:"A szívből származnak a gonosz gondolatok,gyilkosságok,házasságtörések,lopások,hamis tanúskodások,és az isten káromlások.Ezek teszik tisztátalanná az embert"(Máté 15,19-20)

Isten "akinek tisztább a szeme,semhogy a gonoszt elnézze",tudja és látja mindezt,és minden tisztátalant az Ő szentsége és igazságossága szerint ítél meg.

De hogyan juthat az ember tiszta szívhez?Itt saját erőfeszítésünk hiába való.Senki sem alakítja át a saját bűnös szívét.Ez csak Istennek lehetséges.Ő nagy szeretetében egyszülött fiát adta értünk,hogy tiszta szívűekké lehessünk.A golgotai kereszten "Isten bárányának"drága vére a mi megváltásunkért ömlött-a bűntől és igazságtalanságtól való szabadulás forrásaként!De ezt hitben kell elfogadnunk,méghozzá mindenkinek külön-külön önmaga számára.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk .....

......ételek.....,amelyeket isten azért teremtett,hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.1Timóteus4,3

Tízórai szünet egy gyárban.A dolgozók a gyári büfé gazdag választékából válogatnak,vagy kicsomagolják az otthonról hozott ételeket italokat.Előveszik az újságokat.megvitatják a legújabb politikai és sporteseményeket.Az egész helyiséget betölti a beszélgetés moraja,itt-ott nevetés csendül fel.Élvezik az ételt.Csak egy valaki van ,aki étkezés előtt össze teszi a kezét,lehajtja fejét.és csöndes imádságban röviden hálát ad teremtő istenének a táplálékért.Körülötte meglepett pillantások.Néhányan gúnyosan mosolyra húzzák el szájukat,és csípős megjegyzéseket is tesznek ennek a nyílvánvalóan ,kegyes embernek a környezetéből kirívó viselkedésére.

Igen ,ki gondol ma az étkezésnél arra,hogy Isten az aki,megélhetésünkre mindent hűségesen megad nekünk.Nem merült-e sokszorosan feledésbe,hogy valójában honnan van a "mindennapi kenyerünk"?Nem úgy gondolkodnak-e legtöbben,hogy ezt mind a saját munkánkkal szereztük meg magunknak.Hát akkor miért adnánk hálát?

Milyen tiszteletlenség Istennel szemben az ilyen magatartás!

Ő az aki "kinyitja kezét,és megelégít minden élőlényt kegyelmesen"(zsolt 145,16)

Isten teremtette az ételekhez való alapanyagokat,hogy teremtményei hálaadással fogadják azokat az Ő kezéből;hogy felismerjék,hogy mint teremtmények,tőle függnek.de azt is lássák,hogy Teremtőjük jóságos és szerető isten aki gondoskodik esőről ,napsütésről és erőről a munkához,és gondoskodik életünk fenntartásáról.

Történt egyszer,hogy valahol imádkozott és amikor befejezte,így szólt  hozzá az egyik tanítványa:"Uram ,taníts minket imádkozni"!Lukács 11,1

Imádkozni azt jelenti Istennel beszélni.ehhez nem kell tehetség.Minden ember tud imádkozni,ha akar,még egy kis gyermek is.Ha egy ember tudatára ébred a bűneinek,akkor komoly imádságban megvallja a benne lévő gonoszt,hogy bocsánatot nyerjen.Aki bocsánatot kapott bűneire,az szívből hálát adhat érte Istenek.

Miért kell akkor mégis kérni."Uram taníts minket imádkozni"!?Mert az imádság nem csak kívánságok elmondása,nemcsak segélykiáltás vagy hálaadás és köszönet,hanem állapot,a fölfelé figyelés,várakozás,és hallgatás állapota.Az imádkozás aktív közösséget jelent istennel,és az ilyen közösség alakítja és fejleszti bensőnket:aki sokat imádkozik ,az jobban megismeri Istent.

Ezt látjuk az Úr Jézusnál,amikor Ő a földön volt.Imaélete nem maradt rejtve tanítványai előtt,innen a kérésük.Milyen sokszor hallották Őt imádkozni - hálát adni éhes emberek megelégítésekor étkezéseik előtt,munka előtt és után.De nyilván az volt rájuk a legnagyobb hatással,amikor visszavonult ,hogy egyedül legyen Istenével.Milyen szoros függőséget fejezett ez ki? Egész élete imádság volt.

Önként vállalta ,hogy Isten hű,alárendelt szolgája legyen aki minden reggel engedi,hogy Isten megnyissa fülét (Ézsaiás 50,4-59 ) Minden reggel csöndben várt arra,hogy miként akarja Őt isten aznap vezetni.Igen meg kell tanulnunk imádkozni!Az isten előtti csend igen fontos hajszolt és nyugtalan korunkban.Az Úr Jézus meg tud és meg akar minket tanítani erre az ő példája által.A Biblia elénk tárja ezt a csodálatos tanítást.

És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,

 

 

Mindenki tudja,mit értünk a két bűnbak"-n.Ha az életünkben félre sikerült valami ,akkor keresünk valakit,akit hibáztathatunk hogy magunk megússzuk a dolgot.Ilyenkor legtöbbször nem ragaszkodunk túlságosan az igazsághoz.Fő ,hogy saját lakkunk meg ne karcolódjék-azaz tekintélyünkön ne essék csorba.

Nem mindenki tudja,hogy a "bűnbak"fogalma a mai Igénkből származik.mint ahogy nyelvünk sok kifejezése abból az időből való,amikor az emberek még jól ismerték a Bibliát.Ellentétben azonban azzal a könnyedséggel,amellyel mi a bűnbakról gyakran beszélünk,Isten nagyon komolyan beszél erről.

Az ún.ószövetségbeli nagy engesztelési ünnepen a nép minden igazságtalanságát és minden bűnét és minden vétkes hitszegését meg kellett ,hogy vallja a bak feje fölött Áron főpapnak,aki jelképesen mindezt ráhelyezte a bakra .Semmit sem volt szabad kihagyni,mindent a nevén kellett nevezni.isten nem mentségeket,hanem bűnvallomást akart hallani.

Világosan fogalmazva: aki ma bűneinek bocsánatát keresi ,Jézus Krisztus,az igazi bűnáldozat által,annak a Őbéli vetett hittel meg kell vallania bűneit.

A nagy engesztelési ünnepen már előzőleg levágtak egy bűnáldozatot,amelynek vérét engesztelésül a szentélybe vitték.Így Krisztus is már régen engesztelést végzett az Ő vére által,azaz kielégítette Isten igényeit.De bocsánatot csak az kap ,aki megvallja bűneit.

Mert nincs különbség :mindenki vétkezett,és híjával van az Isten dicsőségének.Róma 3,22-23.

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk szeretetét,hogy Krisztus már akkor meghalt  értünk,amikor még bűnösök voltunk.Róma 5,8

Egy hivatalos ebéden az egyik vendég meglehetősen szerénytelen módon mutatkozott be az asztal szomszédjának,egy hívő kereszténynek.Beszélt édesapjáról.aki kerületi vezető volt,megemlítette édesanyja  előkelő származását,és beszélt két fivéréről.egy bankárról és egy sebész orvosról.

"Én nem nagyon dicsekedhetem az őseimmel"-felelte a hívő komoly hangon."Apám és anyám kertészek voltak egy jóságos úrnál.Egy napon azonban anyám hagyta ,hogy lopásra csábítsák,és apám is bűnrészessé vált lopásban.Kidobták őket,és nyomorultul szenvedniük kellett hibás lépésük következménye miatt.Ez még nem minden:volt két bátyám,akik közül az egyik haragjában agyonütötte a másikat.....De mondja kérem ,nem vagyunk mi végső soron rokonok?

Ádám és Éva,Káin és Ábel(akikről Mózes első könyve ír,azok az ősök,akiket senki nem tagadhat le.Természetünket részben származásunk határozza meg.Mindegyikünk örökölt ismertető jegyként viseli magában a bűnt.Istennek ugyanaz a megállapítása  vonatkozik mindenkire,és a halál után ítélet következik(Zsidók 9,27)De létezik egy orvosság,egyetlenegy:Jézus a megfeszített megfizette az adósságot,amely minket Istennel szemben terhel.Ő magára vette az ítéletet,amelynek bennünket kellett volna sújtania.Ezáltal most mindenki aki hisz benne ,megszabadul az adósságtól és az ítélettől!