2013. július 21., vasárnap

Példaképünk.

 Az Úr Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy fáradhatatlanul szolgálja az ember szükségleteit. Elvette erőtlenségünket, hordozta betegségeinket (Mt 8:17), hogy az emberiség minden nyomorán enyhíthessen. Azért jött, hogy levegye rólunk a betegség, a nyomor és a bűn terhét. Isten azért küldte, hogy az embernek tökéletes gyógyulást hozzon; hogy egészséget, békességet adjon neki, és tökéletessé tegye jellemét.
  Különbözőek voltak a körülményei és a nehézségei azoknak, akik segítségért esedeztek, de senki, aki hozzá jött, nem távozott elégedetlenül. Áradt belőle a gyógyító erő, és az embereket testileg, szellemileg, lelkileg meggyógyította.
  A Megváltó munkája nem korlátozódott sem időhöz, sem helyhez. Könyörülete nem ismert határt. Gyógyítása és tanítása oly sok embert érintett meg, hogy nem volt Palesztinában a köré sereglett sokaság befogadásához elég nagy épület. Galilea hegyeinek zöld lankáin, a fő útvonalakon, a tengerparton, a zsinagógában és mindenhol, ahol betegeket lehetett hozzá vinni, kórháza megtalálható volt. Minden nagy- és kis-városban, minden faluban, amelyen áthaladt, rátette kezét a szenvedőkre és meggyógyította őket. Ahol szívesen fogadták üzenetét, biztosította az embereket mennyei Atyjuk szeretetéről. Naphosszat szolgált a hozzá fordulóknak; esténként pedig azok rendelkezésére állt, akiknek napközben fárasztó munkával kellett megkeresniük családjuk nyomorúságos kenyerét.
  Jézus az ember megváltásának félelmetes felelősségét hordta. Tudta, hogy ha nem történik gyökeres változás az emberiség elveiben és szándékaiban, mindnyájan elvesznek. Ezt a terhet hordta lelkében; senki sem mérhette fel, milyen nagy súly nehezedik reá. Gyermekkorában, ifjúságában és férfikorában magányos volt. Közelében lenni mégis a mennyet jelentette. Naponta próbákkal és kísértésekkel találkozott; nap mint nap
  
  érintkezésbe került a gonoszsággal, és látta, milyen hatalma van a bűnnek azokon, akiket meg akart áldani és menteni. Jézus mégsem lankadt, mégsem csüggedt el.
  Minden vágyát teljesen alárendelte küldetésének. Azzal tette dicsővé életét, hogy mindenben Atyja akarata volt számára az első. Anyja - amikor a gyermek Jézust a rabbik iskolájában találta - így szólt: "Fiam, miért cselekedted ezt velünk?" Jézus így válaszolt - és válaszában életművének alapeszméje tükröződik: "Mi dolog, hogy engem kerestek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:48-49).
  Jézus élete az állandó önfeláldozás élete volt. Ezen a világon nem volt otthona, kivéve, amit barátai szeretetből - mint vándornak - nyújtottak neki. Azért jött, hogy a legszegényebbek életét élje értünk, és hogy a nincstelenek és szenvedők között éljen és munkálkodjék. Elismerés és megbecsülés nélkül járt-kelt azok között, akikért olyan sokat tett.
  Mindig türelmes és derűs volt; a szenvedők az élet és a béke hírnökét üdvözölték benne. Meglátta, hogy miben szenvednek szükséget a férfiak és a nők, a gyermekek és az ifjak. Mindnyájukat hívta: "Jöjjetek énhozzám."
  Szolgálata során Jézus több időt szentelt gyógyításra, mint prédikálásra. Csodái tanúsították szavainak igaz voltát: nem azért jött, hogy romboljon, hanem hogy mentsen. Ahova csak ment, könyörületességének híre megelőzte. Amerre elhaladt, egészségüknek örvendeztek és új képességeiket próbálgatták azok, akiken könyörült. Tömegek gyűltek köréjük, hogy tőlük hallják meg, mit cselekedett az Úr. Sokak számára az Ő hangja volt az a hang, amit életükben először hallottak, az Ő neve az első szó, amit kiejtettek, az Ő arca az első arc, amire tekintetük ráesett. Hogyne szeretnék Jézust és hirdetnék dicséretét! Amint áthaladt a városokon, olyan volt Ő, mint az élet folyója, amely életet és örömet áraszt.
  
  "Zebulonnak földje és Naftalinak földje,
  A tenger felé, a Jordánon túl,
  A pogányok Galileája,
  A nép, amely sötétségben ül vala,
  Láta nagy világosságot,
  És akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala,
  Azoknak világosság támada" (Mt 4:15-16).
  
  A Megváltó minden egyes gyógyítását felhasználta arra, hogy mennyei alapelveket ültessen az emberek értelmi és lelki világába. Ez volt munkájának célja. Földi áldásokat hintett, hogy az emberek szívét kegyelme evangéliumának befogadására késztesse.
  Krisztus elfoglalhatta volna a legmagasabb helyet a zsidó nemzet tanítói között, de Ő inkább az evangéliumot hirdette a szegényeknek. Helyről helyre vándorolt, hogy az országutakon és az ösvényeken járók hallhassák az igazság igéit. A tengerparton, a hegyoldalon, a városok utcáin, a zsinagógában hallható volt az Igét magyarázó szava. Sokszor tanított a templom külső udvarában, hogy a pogányok is hallhassák beszédét.
  Krisztus tanítása annyira más volt, mint az írástudók és farizeusok írásmagyarázata, hogy az emberek felfigyeltek rá. A rabbik hosszasan foglalkoztak a hagyományokkal, az emberi elméletekkel és a spekulációkkal. Sokszor tették magának a Szentírásnak a helyére azt, amit emberek tanítottak és írtak a Szentírásról. Krisztus tanításának tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen így válaszolt: "Meg van írva"; "A törvényben mi van megírva?"; "Mint olvasod?". Akár barátban, akár ellenségben támadt érdeklődés, minden alkalommal az Igét tárta fel. Világosan és hatalommal hirdette az evangélium üzenetét. Szavai reflektorfénybe helyezték a pátriárkák és próféták tanításait, és az Írások új kinyilatkoztatásként tárulkoztak fel az emberek előtt. Hallgatói soha azelőtt nem fogták fel ilyen világosan Isten Igéje értelmének mélységeit.
  Soha nem volt olyan evangélizátor, mint Krisztus. Ő volt a menny Fensége, de megalázkodva magára vette emberi természetünket, hogy ott találkozzék az emberekkel, ahol vannak. Krisztus, a szövetség hírnöke, az üdvösség örömhírét hozta minden embernek: gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának. Nagy Gyógyítókénti híre Palesztina-szerte elterjedt. A betegek elmentek oda, amerre útja vezetett, hogy segítségét kérjék. Sok gondterhelt ember is megkereste, hogy hallhassa szavait, és érezhesse kezének érintését. A dicsőség Királya így járt városról városra; szerény emberi öltözékben hirdette az evangéliumot, és gyógyította a betegeket.
  Részt vett a nemzet nagy évi ünnepein, és a formaságokba merült tömegnek mennyei dolgokról beszélt, így hozva emberközelbe az örökkévalóságot.
  
  Mindnyájuknak hozott kincseket a bölcsesség tárházából. Olyan egyszerűen beszélt, hogy nem lehetett nem megérteni. Sajátos módszereivel segített mindazoknak, akiket bánat és megpróbáltatás ért. Tapintattal, szíves jóindulattal, gyógyulást és erőt nyújtva szolgált a bűnbeteg léleknek.
  A tanítók fejedelme a legismertebb képzetek társításával igyekezett utat találni az emberekhez. Úgy mutatta be az igazságot, hogy az később hallgatói szívében mindig a legszentebb emlékekkel és érzésekkel fonódott össze. Tanításaiból megérezték, hogy tökéletesen azonosul érdekeikkel és örömeikkel. Ezek a tanítások olyan félreérthetetlenek, példái olyan találóak voltak, és szavaiból annyi együttérzés és derű sugárzott, hogy hallgatóit magával ragadta. Az az egyszerűség és őszinteség, ahogy a nincsteleneket megszólította, minden szavát szentté tette.
  Micsoda szorgos életet élt! Nap mint nap látták, hogy belép a szegények és szomorkodók szerény otthonába; reménységet hirdetett a csüggedőknek, és békességet a nyugtalanoknak. A kedves, meleg szívű, irgalmas Jézus szertejárva felemelte a lesújtottakat, és vigasztalta a szomorkodókat. Ahova csak ment, áldást vitt.
  Jézus - mialatt a szegényeknek szolgált - kereste, miként közelítse meg a gazdagokat. Igyekezett megismerkedni a gazdag, művelt farizeusokkal, a zsidó főemberekkel és a római vezető réteggel. Elfogadta meghívásaikat, részt vett ünnepségeiken, megismerkedett foglalatosságaikkal és az őket érdeklő dolgokkal, hogy szívükhöz férkőzhessék, és megmutathassa nekik azt a gazdagságot, amely nem múlik el soha.
  Krisztus eljött, hogy megmutassa: a felülről kapott erővel az ember tiszta erkölcsű életet élhet. Lankadatlan türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel könnyített az emberek ínségén. Szelídsége és kedvessége kiűzte a lélekből a nyugtalanságot és a kételyt, a kétkedés szertefoszlott, a gyűlölködést felváltotta a szeretet, a hitetlenséget a bizalom.
  Jézus mondhatta, akinek csak akarta: "Kövess engem!", és akinek szólt, az felkelt és követte Őt. Megtört a világ varázsa. Szavai hallatán eltűnt a szívből a kapzsiság és a becsvágy, és az emberek felszabadultan követték a Megváltót.
  
  Testvéri szeretet
  
  Krisztus nem ismert el semmilyen nemzetiségi, rangbeli vagy vallási különbséget. Az írástudók és farizeusok helyhez és néphez akarták kötni a menny ajándékait, és ki akarták zárni az áldásokból Isten földi családjának többi tagját. Krisztus pedig azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat; hogy megmutassa: kegyelmének és szeretetének ajándékait szabadon élvezheti mindenki, akárcsak a levegőt, a világosságot vagy a földet felüdítő záporesőt.
  Krisztus élete olyan vallást alapított, amelyben nincsenek kasztok; olyan vallást, amely közös testvéri kötelékbe von zsidót és pogányt, szabad embert és rabszolgát. Isten előtt nincs különbség. Semmilyen diplomáciai meggondolás nem befolyásolta cselekedeteit. Nem tett különbséget szomszéd és idegen, barát és ellenség között. Az élet vizére szomjúhozó lelkület volt az, ami szívét megindította.
  Jézus nem mellőzött egyetlen embert sem; minden emberben értéket látott. Gyógyítását mindenkinek felkínálta. Bármilyen embercsoportban találta magát, időhöz és körülményekhez szabott oktatást adott. Ha látta, hogy valaki semmibe veszi vagy bántalmazza embertársát, még jobban tudatosult benne, hogy az embernek milyen szüksége van az Ő isten-emberi megértésére. Reményt akart ébreszteni a legdurvábbak, a legkevésbé ígéretesek szívében is; arra biztatta őket, hogy ők is feddhetetlenné és ártatlanná válhatnak, olyan jellemre téve szert, amely Isten gyermekeiként hirdetné őket.
  Sokszor találkozott Sátán foglyaiként vergődő emberekkel, akiknek nem volt erejük e csapdából kitörni. Ezekhez a csüggedt, beteg, megkísértett, elbukott emberekhez Jézus a legnagyobb tapintattal és részvéttel szólt; azt mondta, amire szükségük volt és amit megértettek. Mások éppen közelharcot vívtak a lelkek ellenségével. Ezeket kitartásra bátorította, arról biztosítva őket, hogy győzni fognak, mert Isten angyalai mellettük állnak, és győzelemhez segítik őket.
  Jézus nagyra becsült vendégként ült a vámszedők asztalánál, megértő magatartásával és közvetlen kedvességével tanúsítva, hogy elismeri emberi méltóságukat. Az emberek vágytak arra, hogy méltók legyenek bizalmára. Áldást és életet adó erővel hullottak szavai szomjas szívükbe. Új érzések ébredtek bennük, és a társadalom e kitaszított tagjai előtt kitárult egy új élet lehetősége.
  
  Bár Jézus zsidó volt, tartózkodás nélkül vegyült a samáriaiak közé, semmibe véve nemzetének farizeusi szokásait. Előítéleteikkel szemben elfogadta e lenézett emberek vendégszeretetét. Betért otthonukba éjszakai szállásra, leült asztalukhoz, evett a kezükkel készített ételekből, tanított utcáikon, és a legszívélyesebben és legudvariasabban kezelte őket. Amíg szívüket az emberi együttérzés szálaival magához kötötte, isteni kegyelemmel felkínálta nekik az üdvösséget, amit a zsidók elutasítottak.
  
  Személyes szolgálat
  
  Krisztus nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, amely az üdvösség evangéliumának hirdetésére nyílt. Figyeljük csak a samáriai asszonyhoz intézett csodálatos szavait! Jézus Jákób kútjánál ült, az asszony pedig éppen vízért jött, és meglepetésére Jézus szívességet kért tőle. "Adj innom!" - mondta. Friss vizet kívánt, és ugyanakkor kaput akart nyitni, hogy felkínálhassa az asszonynak az élet vizét. "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki samáriai asszony vagyok?! - kérdezte az asszony. - Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal." Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet... Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:7-14).
  Micsoda érdeklődést tanúsított Krisztus egyetlen asszony iránt! Milyen komolyak és sokatmondóak voltak szavai! Hallatukra az asszony otthagyta vedrét, bement a városba, és ezt mondta barátainak: "Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?" Azt olvassuk, hogy "abból a városból... sokan hívének benne a samaritánusok közül" (29, 39. vers). És ki tudja felmérni, micsoda lélekmentő hatása volt ezeknek a szavaknak az azóta eltelt évek során is?
  Ha valahol a szívek megnyílnak az igazság befogadására, Krisztus kész útbaigazítást adni. Kinyilatkoztatja nekik az Atyát, és azt, hogy milyen szolgálatot fogad el Ő, aki olvas a szívben. Jézus nekik nem példázatokban beszél, hanem - mint az asszonynak a kútnál - ezt mondja: "Én vagyok az, aki veled beszélek".
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...