Folyt.
Krisztus nem elvont elméletekkel foglalkozott,
hanem olyanokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a jellem fejlődéséhez, és
fogékonyabbá teszik az embert Isten megismerésére, alkalmasabbá a jó
cselekedetekre. Az életmódot és az örökkévalóságot érintő igazságokról
beszélt az embereknek.
Izrael nevelését Krisztus irányította. Az Úr parancsolatairól és rendelkezéseiről ezt mondta: "Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra" (5 Móz 6:7-9). Jézus arról is tanított, hogyan kell ezt a parancsot teljesíteni, és miként lehet Isten országának törvényeit és alapelveit úgy bemutatni, hogy megmutatkozzék szépségük és értékes voltuk. Amikor az Úr a maga különleges képviselőjévé nevelte Izraelt, a hegyek és völgyek között adott nekik otthont. Családi életükben és vallásos szolgálatukban állandó kapcsolatba kerültek a természettel és Isten Igéjével. Krisztus a tó partján, a hegyoldalon, mezőkön és ligetekben tanította tanítványait, ahol láthatták a természetet, amellyel tanításait szemléltette. Miközben Krisztustól tanultak, vele együtt munkálkodva hasznosították ismereteiket.
A Teremtővel művei által kell megismerkednünk. A természet könyve nagy tankönyv, amelyből - valamint a Szentírásból - tanítva kell másokat Isten jellemével megismertetnünk, és az elveszett juhokat Isten nyájához visszavezetnünk. Isten műveinek tanulmányozása közben a Szentlélek meggyőzi értelmünket. Ez a meggyőződés nem logikus érvelés nyomán támad. Akit azonban lelki tompultság, vakság és süketség nem tett alkalmatlanná Isten felismerésére, megismerésére és hangjának meghallására, az felfogja az írott Ige mélységes igazságait, és magasztos lelki tanításai belevésődnek szívébe.
Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az
embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.
Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!
Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.
Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).
Izrael nevelését Krisztus irányította. Az Úr parancsolatairól és rendelkezéseiről ezt mondta: "Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra" (5 Móz 6:7-9). Jézus arról is tanított, hogyan kell ezt a parancsot teljesíteni, és miként lehet Isten országának törvényeit és alapelveit úgy bemutatni, hogy megmutatkozzék szépségük és értékes voltuk. Amikor az Úr a maga különleges képviselőjévé nevelte Izraelt, a hegyek és völgyek között adott nekik otthont. Családi életükben és vallásos szolgálatukban állandó kapcsolatba kerültek a természettel és Isten Igéjével. Krisztus a tó partján, a hegyoldalon, mezőkön és ligetekben tanította tanítványait, ahol láthatták a természetet, amellyel tanításait szemléltette. Miközben Krisztustól tanultak, vele együtt munkálkodva hasznosították ismereteiket.
A Teremtővel művei által kell megismerkednünk. A természet könyve nagy tankönyv, amelyből - valamint a Szentírásból - tanítva kell másokat Isten jellemével megismertetnünk, és az elveszett juhokat Isten nyájához visszavezetnünk. Isten műveinek tanulmányozása közben a Szentlélek meggyőzi értelmünket. Ez a meggyőződés nem logikus érvelés nyomán támad. Akit azonban lelki tompultság, vakság és süketség nem tett alkalmatlanná Isten felismerésére, megismerésére és hangjának meghallására, az felfogja az írott Ige mélységes igazságait, és magasztos lelki tanításai belevésődnek szívébe.
Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az
embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.
Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!
Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.
Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése