2013. január 31., csütörtök

Az útszéli talaj..





  A magvetőről szóló példázat legfontosabb tanulsága a talajnak a mag növekedésére gyakorolt hatása. Krisztus ezzel a példázattal tudtul adta hallgatóinak, hogy veszélyes dolog bírálni tetteit, vagy azért siránkozni, hogy azok nem felelnek meg elképzeléseiknek. A legfontosabb kérdés, hogy miként értékelik tanítását. Elfogadásán vagy elvetésén örök életük múlik.
  Az útfélre esett magot Jézus így magyarázta: "Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett."
  Az útfélre vetett mag Istennek a figyelmetlen hallgató szívébe hulló igéjét példázza. Emberek és állatok által keményre taposott ösvényhez hasonlít az a szív, amely a világ kufárkodásának, élvezeteinek és bűneinek országútjává lett. Az önző céloktól és bűnös szenvedélyektől átitatott szívet megkeményíti "a bűnnek csalárdsága" (Zsid 3 :13). A lelki képességek megbénulnak. Az ember hallja az igét, de nem érti. Nem ébred rá, hogy neki szól. Nem látja meg, hogy mire van szüksége, és hogy milyen veszély fenyegeti. Nem fogja fel Krisztus szeretetét, és nem veszi figyelembe kegyelmi üzenetét, mintha reá nem is vonatkozna.
  Miként a madarak lesik, hogy mikor kaphatják el az útfélre hullott magot, Sátán is készenlétben vár, hogy kikapja Isten igazságának magvát a lélekből. Attól fél, hogy Isten Igéje felébreszti a közönyösöket, és érinti a megkeményedett szívűeket. Sátán és angyalai jelen vannak az evangélizáló összejöveteleken. Miközben a menny angyalai igyekeznek Isten Igéjével hatni a szívekre, az ellenség is résen áll, hogy az Igét hatástalanítsa. Sátán buzgó igyekezettel, amellyel csak rosszindulata ér fel, próbálja Isten Lelkének munkáját meghiúsítani. Miközben Krisztus vonzza az embert szeretetével, Sátán megkísérli
  
  annak a figyelmét elterelni, akiben vágy ébredt a Megváltó után. Evilági elképzelésekkel köti le gondolatvilágát. Bírálgatásra készteti, vagy kétséget és hitetlenséget sugall. A hallgatók talán kifogásolják a szónok stílusát vagy gesztusait, és ezekkel a hibákkal foglalkoznak. Az igazság, amelyre pedig szükségük lenne, és amelyet Isten könyörületből küldött nekik, nem kelt bennük tartós benyomást.
  Sátánnak számos segítőtársa van. Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, segítenek a kísértőnek mások szívéből kilopni az igazság magvait. Isten Igéjének hallgatói közül sokan bírálgatják otthon a prédikációt. Ítéletet mondanak róla, mint valamilyen oktató vagy politikai tárgyú előadásról. A tanítást, amelyet Istennek hozzájuk szóló beszédeként kellene fogadniuk, komolytalan, gúnyos megjegyzésekkel illetik. A lelkész jellemét, indítékait, tetteit és hittestvéreik magatartását alaposan megtárgyalják. Pletykák, rágalmak és szigorú bírálatok hangzanak el, mégpedig megtéretlen emberek előtt. Gyakran a szülők saját gyermekeik füle hallatára is így beszélnek. Így aláássák az Isten követei és üzenetük iránti tiszteletet. Sok embert arra tanítanak, hogy ne tulajdonítsanak fontosságot még Isten Igéjének sem.
  Így nevelődik sok fiatal hitetlenné olyan családban, amelynek tagjai kereszténynek vallják magukat. A szülők azt kérdezik, hogy miért nem érdekli gyermekeiket az evangélium, és miért kérdőjelezik meg a Biblia igazságait. Csodálkoznak azon, hogy olyan nehéz erkölcsi és vallási dolgokkal hatni rájuk. Nem látják, hogy saját példájuk keményítette meg gyermekeik szívét. A jó mag nem talált olyan helyet, ahol gyökeret verhetett volna, és Sátán elragadta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...