2013. január 23., szerda

A magvető kiméne vetni.....



 A magvetőről szóló példázatban Krisztus a mennyek országát és a nagy Magvetőnek népe érdekében végzett munkáját szemlélteti. Miként a magvető "kiméne vetni", Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse. A példázatok is olyan magvak, amelyekkel kegyelmének legdrágább igazságait szórta. A magvetőről szóló példázatot egyszerűsége miatt nem értékelték kellőképpen. Krisztus a földbe vetett valóságos magvakról akarja figyelmünket az evangélium magvára irányítani, amelynek elhintése nyomán emberek térhetnek Istenhez. A menny Királya azért adta nekünk a parányi magról szóló példázatot, mert az igazság magvetését is ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a földbe vetett magvakét.
  A Galileai-tenger partján lelkes, vágyakozó tömeg gyűlt össze, hogy lássa és hallja Jézust. Voltak közöttük gyékényen heverő betegek is, akik arra vártak, hogy betegségükkel Jézushoz fordulhassanak. Krisztusnak Istentől kapott joga volt, hogy enyhítse a bűnös emberiség szenvedéseit. Krisztus megdorgálta a betegséget: életet, egészséget és békességet árasztva maga körül.
  A tömeg egyre nőtt, és az emberek Krisztus köré tömörültek. Végül már semmi hely nem maradt. Krisztus a halászhajóban levő emberekhez intézve néhány szót, belépett abba a hajóba, amely várt reá; hogy átvigye a túlsó partra. Majd kérte a tanítványokat, hogy egy kicsit lökjék el a parttól a csónakot, és onnan beszélt a parton figyelő tömeghez.
  A tenger mellett terült el a gyönyörű genezáreti síkság, amely mögött dombok emelkedtek. Mind a domboldalon, mind a síkságon vetők és aratók szorgoskodtak. Az előbbiek vetettek, az utóbbiak a korai termést aratták. Ezt a képet figyelve Krisztus így szólt:
  
  "Ímé kiméne a magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit." Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el. E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.
  "Aki a jó magot veti, az az embernek Fia" (Mt 13 : 37). Krisztus nem királyként, hanem magvetőként jött. Nem azért jött, hogy birodalmakat győzzön le, hanem hogy magot vessen. Nem azért jött, hogy követői figyelmét földi győzelmekre és nemzeti nagyságra, hanem a gyümölcstermésre irányítsa, amelyet türelmes és
  
  fárasztó munkával, veszteségek és csalódások árán kell begyűjteniük.
  A farizeusok megértették Krisztus példázatát, de nem fogadták szívesen a benne rejlő tanulságot. Úgy tettek, mintha nem értették volna. A nagy tömeg előtt azonban titokzatosabb volt az új Tanító szándéka, akinek szavai olyan különösen érintették szívüket, és olyan fájón lehűtötték becsvágyukat. Maguk a tanítványok sem értették meg a példázatot, de felkeltette érdeklődésüket. Titokban odamentek Jézushoz, és magyarázatot kértek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...