A végidő előtt élt nemzedékek

A végidő előtt élt nemzedékek

1. pecsét – A bűnesettől az özönvízig

„Láttam, amikor a Bárány felnyitotta a pecsétek közül az elsőt, és hallottam, amikor a négy élőlény közül az első azt mondta, mintegy mennydörgésnek szavával: Jöjj! Láttam, íme, egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj volt, és korona adatott neki, és kivonult győztesen, hogy győzzön.”Jelenések 6:1-2

Az emberiség történelmének első szakasza – az elérhető világosság szempontjából – nagyjából az özönvízig tartott. Ádám több mint 900 évig élt, hogy tanúsítsa: Isten a Teremtő, és az emberiség az Iránta való engedetlenség miatt került a bűn rabságába. Utódai évszázadokon át az ő szájából hallhatták a megváltás első isteni ígéretét is (1Mózes 3:15). Az Éden-kert, a bejáratot őrző kerubok és a villogó lángpallos további bizonyítékként sorakoztak az akkori nemzedék előtt (1Mózes 3:24) – egészen az özönvízig.

Az első kerub, amely megszólal, oroszlánhoz hasonló. Ez Jézus Krisztus bűn feletti győzelmére utal (Jelenések 5:5), és arra, hogy Isten népe ebben a nemzedékben magas erkölcsi színvonalat képviselt, elkerülve a világ romlottságát. A ló fehér színe – mely a szent életet jelképezi – ugyanezt tanúsítja. Ebben a korban nem sok képmutató volt. Isten létezése és a világ teremtésének története – a látható bizonyítékok fényében – vitán felül állt. Bár az Úr ígéretet tett az ember megmentésére, az emberiség nagy része mégis a nyílt lázadást választotta. Azok, akik szerettek volna visszatérni Istenhez, komolyan keresték Őt, a többiek azonban elmerültek a gonoszság áradatában.

A lovas kezében lévő íj az Úr fenyítő beszédét jelképezi (Zsoltárok 38:2-3). Isten prófétákat támasztott e nemzedékben, akik rendíthetetlen bátorsággal hirdették Isten megtérésre hívó üzenetét a pusztulásba száguldó világ felé. Énók, az igazságosság prédikátoraként keményen megfeddte a világot elárasztó gonoszságot, és megjövendölte mind az akkori, mind a jelenkori világ pusztulását (Júdás 1:14-15). Énók végítélet-próféciáját az özönvízről szóló határozat véglegesítette, melyet az igaz Noé hirdetett ki a családját megmentő bárka építésével (Zsidók 11:7).

A lovas koronája e nemzedék hívőinek töretlen győzelmét szimbolizálja. Bár e korról nagyon kevés feljegyzésünk van, ezek mind azt tanúsítják, hogy Isten neve megdicsőült azok által, akik igényelték kegyelmét. Isten igaznak ismerte el az első testvérgyilkosság áldozatát, Ábelt (Zsidók 11:4). Énókról azt olvassuk, hogy fia születése után 300 évig olyan szoros közösségben élt Istennel, hogy az Úr végül élve magához vette őt a mennybe (1Mózes 5:22,24; Zsidók 11:5). Énók dédunokája, Noé is követte elődje istenfélelmét, és feltétlen engedelmességet tanúsított Isten szava iránt. A bárka építése egy rendkívüli hitet igénylő vállalkozás volt: az egész világot elborító vízözön a korabeli tudomány szerint teljes lehetetlenségnek tűnt. Noé azért menekülhetett meg, mert egyedül Isten tekintélyét ismerte el önmaga felett (1Mózes 6:8-9; Zsidók 11:7).

Összességében elmondható, hogy az ítélet első pecsétje Isten Királyságának egy dicsőséges korszakát tárja fel. Bár az özönvíz előtti világban a gonoszság elképesztő iramban bontakozott ki, Istennek voltak követői e korban, akik nem vettek részt a világ romlottságában, sőt bátran hirdették az Úr feddő üzenetét. E hívő emberek Istenhez való ragaszkodása válasz volt Sátán vádjaira, miszerint a lázadás útjáról nem lehet visszafordulni. Életük előrevetítette a kegyelem erejének teljes győzelmét, üzenetük pedig bizonyságot tett a lázadás végső sorsáról.

2. pecsét – Bábeltől a kivonulásig

„Amikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: Jöjj! És előjött egy másik, vörös ló, és annak, aki azon ült, megadatott, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, és adatott annak egy nagy kard.”Jelenések 6:3-4

Az egész világot elpusztító özönvíz teljesen megváltoztatta az emberiség életkörülményeit, és ezzel együtt az elérhető bizonyítékok mennyiségét is. A Föld arculata átalakult, és az Édent sem lehetett többé felkeresni. Az emberek életkora is jelentősen – pár nemzedéken belül csaknem tizedrészére – csökkent.

Ez a helyzet kedvezett a nagy csalónak, aki eltökélte magában, hogy Istennek még az emlékezetét is kitörli Ádám utódai fejéből. A világ teremtéséről és az elpusztult világról szóló történeteket – a bizonyítékokat félremagyarázva – pár emberöltő alatt legendákká és mítoszokká torzította. Az emberiség nem sokkal az özönvíz után ismét a nyílt lázadás útjára lépett.

Nimród – Noé egyik dédunokája – lett a hitehagyás élharcosa. Nevének jelentése: rendkívül istentelen lázadó. Az özönvíz utáni világban ő volt az első ember, aki egy egységes birodalom létrehozását kezdeményezte, és szinte az egész emberiséget sikerült a maga oldalára állítania (1Mózes 10:8-10).

A bábeli torony építésének óriási jelentősége volt. Nimród nem egy közönséges palotát akart magának építeni, hanem – Sátán ihletésére – az özönvíz előtti természetimádó kultuszt próbálta újraéleszteni. Feleségével, Szemiramisszal együtt rakták le a „modern” vallás – a pogányság – alapköveit. Nimród lett a „napisten”, majd halála után az anyakirálynő – mint „a termékenység istennője” – kijelentette, hogy Nimród vissza fog térni születendő fiában, Tammúzban, akit a „testté lett Napként” kell imádni. Miután Tammúz is meghalt egy tragikus balesetben, a feslett erkölcsű Szemiramisz – az „Ég Királynője” címet igényelve – éltette tovább istentelen kultuszukat.

Bár a nyelvek összezavarásával Isten megakadályozta, hogy az emberiség – egyesülve a lázadás zászlaja alatt – végleg elzárja magát Isten kegyelmétől, Nimród életműve az egész világtörténelemre rányomta bélyegét. A Bábelből szétszóródó családok magukkal vitték szellemi hagyatékát. Sátán ujjongott tervének sikerén, amivel az egész emberiséget sikerült újra a bálványimádás sötétségébe taszítania. De amikor Isten ismeretének, és a megváltás tervének világossága már csaknem kihunyt a földről, az Úr elhívott egy embert…

Ábrahám a mezopotámiai Úr városában lakott, amely Nimród birodalmához tartozott. Bár Ábrahám Sém nemzetségéből származott, és családjában nem volt ismeretlen Noé Istene, az őket körülvevő bálványimádás rájuk is hatással volt. A babonás praktikák mégsem tudták orvosolni az idős Ábrahám legnagyobb szomorúságát: nem volt gyermeke. Isten azonban felajánlotta neki, hogy társuljon Vele, működjön együtt a megváltás tervének megvalósításában, és Ő majd beteljesíti szíve vágyát. A pátriárka örömmel engedelmeskedett Isten hívásának, és hátrahagyva a gazdagsággal és biztonsággal kecsegtető nagyvárosi kényelmet, vándorrá lett azon a földön, ahová Isten vezette őt.

A trón előtt megszólaló második kerub bikához hasonló, mely az ószövetségi áldozati rendszer legértékesebb égőáldozati állata. Ez azokat a hívőket jelképezi, akik ebben a nemzedékben teljes életüket odaszánták Istennek, hogy a megváltás műve kibontakozhasson általuk. Ábrahám és utódai – Izsák és Jákob – készek voltak megfizetni ezt az árat. Bár „lett volna idejük, hogy visszatérjenek” régi életükhöz (Zsidók 11:15), ők tudatosan választották az Istennel kötött szövetséget, és az ezzel járó számkivetettséget.

Ez az elkötelezettség mutatkozott meg József életében, és az egyiptomi fogság végén Mózes lelkületében is, akiről így tesz bizonyságot az Ige:

„Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.”Zsidók 11:25-26

Az özönvíz utáni nemzedék hívői – Ábrahám és utódai – egészen odaszánták magukat Istennek, nem számolva a következményekkel. Nem voltak tökéletesek, követtek el hibákat, de Isten iránti elkötelezettségük és Belé vetett feltétlen bizalmuk példaértékűnek bizonyult a későbbi korok számára is.

A vörös színű ló az üldözés jelképe. Az özönvíz utáni lázadás tettlegesen is elfojtotta Isten ismeretét. Nimród „hatalmas vadász volt az ÚR előtt” (1Mózes 10:9a), ami arra utal, hogy véres üldözést kezdeményezett azok ellen, akik Isten nevében fel mertek szólalni az új vallás ellen. Bár Nimród birodalmának szétesésével a szervezett üldözés alábbhagyott, az élő Isten szolgái továbbra is nemkívánatos személyek voltak. Az Úr előre figyelmeztette Ábrahámot:

„Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övé, és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.”1Mózes 15:13

Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Izrael népe Egyiptomban, Mózes – mind állandó fenyegetettségben éltek hitük miatt. Az üldözés és az elnyomás egészen a négyszáz esztendő végéig tartott – az Egyiptomból való kivonulásig.

Az Isten hitvalló népét ebben az időben jelképező lovasról azt olvassuk, hogy egy nagy kardot kapott, és elvette a békességet a földről, hogy az emberek egymást öljék. Jézusnak van egy különös kijelentése, ami segít megérteni e képet:

„Ne gondoljátok, hogy békességet szerezni jöttem a földre; nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő apja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa között, és hogy az embernek ellensége legyen saját háznépe.”Máté 10:34-36

Megdöbbentő szavak! Hát Jézus nem azért jött, hogy békességet adjon (János 14:27)?! Hiszen Ő maga tanította, hogy boldogok a békességre igyekezők (Máté 5:9)! Hogy mondhatja akkor az ellenkezőjét?! Meg kell értenünk, hogy a békétlenség nem Isten szándéka. Jézus a Békesség Fejedelme, és Ő valóban azért jött, hogy megbékéltesse az embert Istennel. Ugyanakkor ezt a békességet nem mindenki fogadja el! Sokan ellenállnak Jézus szavainak, ellenséges magatartást tanúsítanak, és üldözni kezdik azokat, akik Jézus békességét hirdetik.

A kard az Ige kardja – Isten szava, amely áthatolva a sötétségen, felfedi az emberek titkait, és megtérésre hívja őket. Ez az üzenet kimozdítja az embereket hamis „békességükből”, és Isten valódi békéjét kínálja fel nekik. Néhányan befogadják ezt az üzenetet, mások viszont elvetik, és üldözni kezdik az üzenet hirdetőit.

Az özönvíz után Nimród az egész emberiséget elfordította Istentől, és ismét a nyílt lázadás útjára vezette. Isten Igéje – amely megbontotta a lázadás hamis „békéjét” – először közvetlenül akkor avatkozott a történelembe, amikor összezavarta a nyelveket. Majd miután elhívta Ábrahámot, rajta és utódain keresztül hirdette a megváltás reménységét. Ez az üzenet állandó ellenállást váltott ki a környező népekből, és végül ennek elvetése vezetett Egyiptom romlásához is.