TÖRTÉNELEM ÉS A JÖVENDÖLÉS!
"... ki mondta meg ezt régtől fogva és
jelenté meg előre? Vajon nem én, az Úr?
És nincs több Isten nálam, igaz Isten és
megtartó nincs kívülem"
(Ésa 45:21).
A Biblia a legrégibb és legmaradandóbb történelem, amellyel az emberiség rendelkezik. Frissen eredt az örök igazság forrásából, és az isteni kéz korszakokon át megőrizte tisztaságát. Megvilágosítja a távoli múltat, ahová az ember hiába igyekszik behatolni. Egyedül a Szentírásban szemlélhetjük azt a hatalmat, amely lefektette a föld alapját és kiterjesztette az egeket. Egyedül a Bibliában találhatjuk meg a nemzetek eredetének hiteles beszámolóját, fajunk történetének emberi büszkeségtől és előítélettől mentes leírását.
Az emberiség történelmét megörökítő krónikák úgy tüntetik fel, hogy a nemzetek fejlődése, birodalmak emelkedése és bukása az emberi akarat és vitézség függvénye, és hogy az események alakulását nagymértékben emberek hatalma, becsvágya és szeszélye határozza meg. Isten Igéje azonban félrehúzza a függönyt, és az emberi érdekek, hatalom és indulatok minden akciója és ellenakciója mögött, fölött és által meglátjuk a végtelen irgalmú Isten munkáját, aki csendben, türelmesen viszi véghez akaratát.
A Biblia a történelem valódi bölcseletét nyilatkoztatja ki. Azokban a kimondhatatlan szépségű és gyengéd szavakban, amelyeket Pál apostol Athén bölcseihez intézett, bemutatja Isten szándékát a teremtésnél, a fajok és nemzetek szétosztásánál: "És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette,
hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikkőnktől sem" (Acs 17:26-27). Isten kijelenti, hogy aki akar, beléphet "... a frigynek kötelébe" (Ez 20:37). Isten célja az volt a teremtésnél, hogy a földet olyan lények népesítsék be, akik önmaguknak és egymásnak áldásul, Istennek pedig dicsőségére szolgálnak. Mindazok, akik akarják, azonosulhatnak e céllal. Róluk mondja az Úr: "A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!" (Ésa 43:21).
Isten lefektette törvényében a nemzetek és egyének sikerét képező igazi alapelveket. Mózes kijelentette az izraelitáknak Isten törvényéről: "... ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek..." (5 Móz 4:6). "Mert nem hiábavaló ige ez néktek ..." (5 Móz 32:47). Az Izrael számára biztosított áldásokat ugyanolyan feltételek mellett és ugyanolyan mértékben minden nemzet és minden egyén elnyerheti a széles egek alatt.
Minden földi uralkodó a mennyből kapta hatalmát, és sikere hatalmának gyakorlatától függ. Az isteni Figyelő szavai így hangoznak mindegyikhez: "... felöveztelek téged, bár nem ismerél" (Ésa 45:5).
A Nabukodonozorhoz intézett szavak minden fejedelem számára életük legfőbb tanítását képezik: "... vétkeidtől igazság által szabadulj, és te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed" (Dán 4:24).
Ki érti ezeket az Igéket: "Az igazság felmagasztalja a nemzetet" és "A kegyelmesség és az igazság megőrzik a királyt" (Préd 14:34; 20:28)? Vagy: "Életnek az alapelveknek a hatását, az Ő hatalmának megnyilatkozását? Ki érti Azt, Aki dönt királyokat
és tesz királyokat? Aki ezeket megérti, az érti a történelem filozófiáját!
Egyedül Isten Igéje az, amely megmutatja, hogy a nemzetek és a történelmi személyek ereje nem alkalmaikban és ügyességükben van, és nem ez teszi őket legyőzhetetlenekké. Erejük nem büszkén hangoztatott nagyságukban rejlik, hanem csak abban a hűségben, amellyel betöltik Isten szándékát. Ennek az igazságnak a valóságát szemlélhetjük az ókori Babilon történetében. Nabukodonozor királynak egy hatalmas fa jelképében mutatta Isten a földi királyságok célját. Ez a fa olyan hatalmas volt, hogy magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt. "Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; alatta árnyékot talála a mező vada, és ágain lakozának az ég madarai, és róla evék minden élő" (Dán 4:9). Ez az ábrázolás bemutatja annak a kormányzatnak természetét, amely betölti Isten szándékát, így oltalmazza és építi a nemzetet.
Isten felmagasztalta Babilont, hogy betölthesse ezt a célt. Siker kísérte a nemzetet, míg végül eljutott a gazdagságnak és hatalomnak olyan fokára, amelyhez hasonló még nem volt, amelyet a Szentírás találóan ábrázolt az ihletett jelkép, "... az aranyfej" által (Dán 2:38). A király mégsem ismerte el azt a hatalmat, amely felmagasztalta őt. Nabukodonozor így szólt szívének büszkeségében: "Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?" (Dán 4:27).
Babilon ahelyett, hogy az emberek védelmezője lett volna, büszkévé kegyetlenné és elnyomóvá vált. Az ihletett Ige szavai - ábrázolván Izrael uralkodóinak kegyetlenségét és kapzsiságát - kinyilatkoztatják Babilon és sok más ország bukásának titkát a világ kezdete óta. "A tejet megették, és a
gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek; a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a betegeket nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok" (Ez 34:3-4).
Babilon királyát utolérte az isteni Figyelő ítélete: "... Király, a birodalom elvétetett tőled" (Dán 4:28).
"Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya,
ülj a földre királyi szék nélkül ...
Ülj némán és menj sötétre, te a Kaldeusok
leánya,
mert nem hívnak többé téged országok
úrnőjének!"
(Ésa 47:1.5).
"Oh te, aki lakozol a nagy vizek mellett,
akinek kincsed temérdek,
eljött a te véged és a te rablásod határa!"
(Jer 51:13).
"És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége,
a Khaldeusok dicsekvésének dísze,
mint ahogyan elpusztítá Isten
Sodomát és Gomorát"
(Ésa 13:19).
"És a sündisznónak örökségévé és álló vizek
tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás
seprőjével,
szól a Seregeknek Ura"
(Ésa 14:23).
Minden, a cselekvés színterére lépő nemzetnek megengedték, hogy elfoglalja helyét a földön, hogy
nyilvánvalóvá legyen, betölti-e a Vigyázónak és a Szentnek szándékát. A jövendölés nyomon követte a világ nagy nemzeteinek: Babilonnak, Médóperzsiának, Görögországnak és Rómának keletkezését és bukását. Mindezeknél a csökkenő hatalmú nemzeteknél megismétlődött a történelem. Mindegyik kapott próbaidőt, de mindegyik elbukott; dicsősége elhervadt, hatalma megszűnt és helyét más foglalta el. A nemzetek elvetették Isten elveit, és ezzel saját vesztükbe rohantak, de még így is mindig megmutatkozott, hogy végső soron Isten szándéka valósult meg minden tettükön keresztül.
Erre a leckére Ezékiel prófétát az a csodálatos szimbolikus ábrázolás tanította meg, amelyet a káldeus országokban töltött fogsága idején kapott. Ezékielt fájdalmas emlékek és nyugtalanító előjelek nyomasztották. Atyáinak földje fel volt dúlva. Jeruzsálem elnéptelenedett. A próféta maga is idegen volt egy olyan földön, ahol a becsvágy és kegyetlenség volt a legfőbb úr. Amikor mindenfelé zsarnokságot és gonoszságot látott, elcsüggedt, és éjjel-nappal bánkódott. A számára bemutatott jelképek kinyilatkoztatták azt a hatalmat, amely felette áll a földi fejedelmeknek.
A Kébár folyó partjánál Ezékiel egy forgószelet látott feljönni északról: "... nagy felhő egymást erő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki ..." (Ez 1:4). Bizonyos számú kereket, amelyek egymást keresztezték, négy élőlény mozgatott. Magasan felettük "... látsszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látsszék mint egy ember formája azon felül" (Ez 1:26). "És látsszék a Kerubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt" (Ez 10:8). A kerekek elrendezése olyan bonyolult volt, hogy első látásra zavarosnak tűntek, pedig tökéletes összhangban mozogtak. Mennyei lények,
akik a kerubok szárnyai alatti kéz tartott és irányított, hajtották ezeket a kerekeket; felettük, a zafír trónon volt az Örökkévaló; és a trónt szivárvány, az isteni irgalom szimbóluma vette körül.
Isten irányítja az emberi események bonyolult játékát is, miként a kerubok szárnyai alatti kéz a kerékszerű alkotmányt. Most is Ő az, aki a kerubok felett ül, s a nemzetek küzdelme és kavargása közepette irányítja a föld ügyeit.
Hozzánk is szól azoknak a nemzeteknek történelme, amelyek egymást követve elfoglalták kiszabott helyüket a számukra meghatározott időben. Öntudatlanul tanúsítják azt az igazságot, amelynek jelentőségét és értelmét nem fogták fel. Isten ma is kijelöli a helyét terveiben minden nemzetnek és minden egyénnek. Az embereket és a nemzeteket ma is leméri a kezében lévő mérőzsinórral, és nem követ el hibát. Mindenki saját maga dönt a sorsáról, és Isten mindent úgy kormányoz, hogy tervei teljesedjenek.
A történelem, amelyet a nagy "Én Vagyok" jelölt ki Igéjében, láncszemet láncszemmel egyesítve a prófétai láncolatban - az örökkévalóságtól kezdve a múltban; az örökkévalóságig a jövőben - megmondja nekünk, hol állunk most a korszakok folyamában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt, amit a jövendölés előre meghatározott, nyomon követhetjük a történelem lapjain a jelen ideig, és biztosak lehetünk benne, hogy aminek még meg kell történnie, szintén be fog teljesedni a maga rendje szerint.
Minden földi birodalom végleges elmúlását előre kijelenti az igazság Igéje. Az a jövendölés, amely kijelenti az igazság Igéjét. Az a jövendölés, amely kijelentette Izrael királyának Istentől származó ítéletét, a következő üzenetet közli:
"Így szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával! Ez nem lészen ez: az alacsony legyen magas és a magas alacsony! Rommá, rommá, rommá teszem
azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!" (Ez 21:26-27).
Az Izraeltől elvett korona egymás után a következő sorrendben száll Babilon, Médóperzsia, Görögország és Róma királyságaira. Isten ezt mondja: "... ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!" (Ez 21:27).
Az idő közel van. A jelek mutatják, hogy nagy és ünnepélyes események küszöbén állunk. Világunkban minden mozgásban van. Szemünk előtt teljesednek be Megváltónk jövendölései, amelyek megelőzik eljövetelét: "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről ... Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé" (Mt 24:6-7).
A jelen minden élő számára végtelenül fontos idő. Uralkodók és államférfiak, bizalmi és hatalmat jelentő pozíciókban lévő emberek, minden társadalmi osztályban a gondolkozó férfiak és nők figyelemmel kísérik a körülöttük végbemenő eseményeket. Látják a nemzetek közötti feszült, nyugtalan viszonyt. Figyelik azt az erőt, amely birtokba vesz minden földi elemet, és felismerik, hogy valami nagy, döntő dolog van készülőben; hogy a világ rendkívüli válság előtt áll.
Az angyalok most még visszatartják a viszály szeleit, hogy ne fújjanak addig, amíg a világot nem figyelmeztették a közelgő ítéletre. Viharfelhők gyülekeznek, már-már kitör a vihar a földön, és amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék el a szeleket, olyan küzdelem lesz, amelyet toll nem tud leírni.
Egyedül a Biblia ad helyes képet ezekről a dolgokról. Kinyilatkoztatja világunk történelmének végső nagy jeleneteit, azokat az eseményeket, amelyek már előrevetítik árnyékukat. A közelgő események
hangja megreszketteti a földet és az emberek szívét annyira, hogy elalélnak a félelemtől.
"Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!... áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók ... Megszűnt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendezők zajgása, a cziterának vidámsága megszűnt" (Ésa 24:1-8).
"Jaj ez a nap! Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól. Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak, összedőltek a csűrök; mert kiaszott a gabona. Mint nyög a barom! Megháborodtak a marhacsordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juhnyájak is! Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradt az öröm az emberek közül" (Jóel 1:15-18. 12).
"... Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót! Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld..."
"Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és íme egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!" (Jer 4:19-20. 23-26).
"Jaj, mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!" (Jer 30-7).
"Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!" (Ésa 26:20).
"Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz" (Zsolt 91:9-10).
"Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet
a nap keltétől lenyugtáig.
A Sionról, amelynek szépsége tökéletes,
fényeskedik Isten.
Eljön a mi Istenünk és nem hallgat;
emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy
megítélje népét.
És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten
bíró"
(Zsolt 50:1-6).
"... Sionnak leánya ... Ott szabadíttatol meg; ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből. Mert ímé, sok nemzetség gyűlt össze ellened, akik ezt mondják: Legyen szentségtelen, és legeltessük szemeinket a Sionon! De ők nem tudják az Úr gondolatait és nem értik az ő szándékát ..." (Mik 4:10-12).
"Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedből, azt mondja az Úr ... Ímé, visszahozom Jákob sátrának foglyait, és könyörülök az ő hajlékain... (Jer 30:17-18).
"És szólnak ama napon: Ímé Istenünk,
akit mi vártunk és aki megtart minket;
ez az Úr, akit mi vártunk,
örüljünk és örvendezzünk szabadításában!"
Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol ... Mert az Úr a mi bíránk,
az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket!" (Ésa 33:20-22).
"Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett ..." (Ésa 11:4).
Akkor Isten szándéka, terve beteljesedik. Országának alapelveit tisztelik majd mindenütt a nap alatt.
"Nem hallatik többé erőszaktétel földeden,
pusztítás és romlás határaidban,
és a szabadulást hívod kőfalaidnak,
és kapuidnak a dicsőséget"
(Ésa 60:18).
"Igazság által leszel erős,
ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned,
és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád"
(Ésa 54:14).
A próféták, akiknek a magasztos jeleneteket kinyilatkoztatták, vágyakoztak arra, hogy megértsék fontosságukat. "Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke... ... amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni" (1 Pét 1:11-12).
Ránk, akik a végső események beteljesedésének küszöbén élünk, ezek a kijelentések milyen hatással vannak? Mennyire érdekel bennünket mindaz, amire Isten gyermekei vártak, figyeltek, ami után vágyakoztak attól kezdve, hogy ősszüleink Édenen kívül megtették az első lépést?
Napjainkban - a nagy végső válság küszöbén - az emberek ugyanúgy belemerülnek az élvezetekbe és az érzéki életbe, mint a világ első pusztulása előtt. Mivel csak a látható és a mulandó dolgok kötik le figyelmüket, elvesztik szemük elől a láthatatlant és örökkévalót. A veszendő életért feláldozzák a múlhatatlan gazdagságokat. Gondolataikat fel
kellene emelniük, életszemléletüket ki kellene szélesíteniük! Fel kell ébredniük világi ábrándjaik álomkórjából!
A nemzetek keletkezéséből és bukásából - ahogyan azt a Szentírás megvilágítja mindenki előtt - meg kellene tanulniuk, hogy milyen értéktelen a csupán külső és világi dicsőség. Babilon minden hatalmával és nagyságával - amelyhez hasonlót azóta se látott a világ - maradandónak és állandónak látszott az emberek előtt, mégis mily gyorsan elenyészett! Elpusztult, elhullott, mint a fű virága! Így vész el minden, aminek alapja nem az Isten. Csak az maradhat meg, ami összekapcsolódik az Ő szándékával, és kifejezésre juttatja jellemét. Az Ő alapelvei maradandóak egyedül a világon.
Ezeket a nagy igazságokat ifjúnak és öregnek egyaránt meg kell tanulnia. Tanulmányoznunk kell Isten szándékainak terveinek megvalósulását a nemzetek történetében és a bekövetkezendő dolgok kinyilatkoztatásában, hogy valódi értékük szerint becsüljük fel a láthatót és a láthatatlant; hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, hogy a mulandó dolgokat az örökkévalóság fényében szemléljük, hogy a legjobban és legnemesebben használjuk fel ezeket! Így, miután megtanuljuk az Ő országának alapelveit, és országának alattvalóivá és polgáraivá leszünk, elkészülhetünk eljövetelére és bemehetünk az Ő tulajdonába.
Ama nap közeledik! Csak nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtanuljuk a szükséges leckéket, elvégezzük a munkát, és átformáljuk jellemünket!
"... ímé, Izrael háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való és messze időkre prófétál ő. Ez okért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; amit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten" (Ez 12:27-28).
jelenté meg előre? Vajon nem én, az Úr?
És nincs több Isten nálam, igaz Isten és
megtartó nincs kívülem"
(Ésa 45:21).
A Biblia a legrégibb és legmaradandóbb történelem, amellyel az emberiség rendelkezik. Frissen eredt az örök igazság forrásából, és az isteni kéz korszakokon át megőrizte tisztaságát. Megvilágosítja a távoli múltat, ahová az ember hiába igyekszik behatolni. Egyedül a Szentírásban szemlélhetjük azt a hatalmat, amely lefektette a föld alapját és kiterjesztette az egeket. Egyedül a Bibliában találhatjuk meg a nemzetek eredetének hiteles beszámolóját, fajunk történetének emberi büszkeségtől és előítélettől mentes leírását.
Az emberiség történelmét megörökítő krónikák úgy tüntetik fel, hogy a nemzetek fejlődése, birodalmak emelkedése és bukása az emberi akarat és vitézség függvénye, és hogy az események alakulását nagymértékben emberek hatalma, becsvágya és szeszélye határozza meg. Isten Igéje azonban félrehúzza a függönyt, és az emberi érdekek, hatalom és indulatok minden akciója és ellenakciója mögött, fölött és által meglátjuk a végtelen irgalmú Isten munkáját, aki csendben, türelmesen viszi véghez akaratát.
A Biblia a történelem valódi bölcseletét nyilatkoztatja ki. Azokban a kimondhatatlan szépségű és gyengéd szavakban, amelyeket Pál apostol Athén bölcseihez intézett, bemutatja Isten szándékát a teremtésnél, a fajok és nemzetek szétosztásánál: "És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette,
hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikkőnktől sem" (Acs 17:26-27). Isten kijelenti, hogy aki akar, beléphet "... a frigynek kötelébe" (Ez 20:37). Isten célja az volt a teremtésnél, hogy a földet olyan lények népesítsék be, akik önmaguknak és egymásnak áldásul, Istennek pedig dicsőségére szolgálnak. Mindazok, akik akarják, azonosulhatnak e céllal. Róluk mondja az Úr: "A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!" (Ésa 43:21).
Isten lefektette törvényében a nemzetek és egyének sikerét képező igazi alapelveket. Mózes kijelentette az izraelitáknak Isten törvényéről: "... ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek..." (5 Móz 4:6). "Mert nem hiábavaló ige ez néktek ..." (5 Móz 32:47). Az Izrael számára biztosított áldásokat ugyanolyan feltételek mellett és ugyanolyan mértékben minden nemzet és minden egyén elnyerheti a széles egek alatt.
Minden földi uralkodó a mennyből kapta hatalmát, és sikere hatalmának gyakorlatától függ. Az isteni Figyelő szavai így hangoznak mindegyikhez: "... felöveztelek téged, bár nem ismerél" (Ésa 45:5).
A Nabukodonozorhoz intézett szavak minden fejedelem számára életük legfőbb tanítását képezik: "... vétkeidtől igazság által szabadulj, és te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed" (Dán 4:24).
Ki érti ezeket az Igéket: "Az igazság felmagasztalja a nemzetet" és "A kegyelmesség és az igazság megőrzik a királyt" (Préd 14:34; 20:28)? Vagy: "Életnek az alapelveknek a hatását, az Ő hatalmának megnyilatkozását? Ki érti Azt, Aki dönt királyokat
és tesz királyokat? Aki ezeket megérti, az érti a történelem filozófiáját!
Egyedül Isten Igéje az, amely megmutatja, hogy a nemzetek és a történelmi személyek ereje nem alkalmaikban és ügyességükben van, és nem ez teszi őket legyőzhetetlenekké. Erejük nem büszkén hangoztatott nagyságukban rejlik, hanem csak abban a hűségben, amellyel betöltik Isten szándékát. Ennek az igazságnak a valóságát szemlélhetjük az ókori Babilon történetében. Nabukodonozor királynak egy hatalmas fa jelképében mutatta Isten a földi királyságok célját. Ez a fa olyan hatalmas volt, hogy magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt. "Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; alatta árnyékot talála a mező vada, és ágain lakozának az ég madarai, és róla evék minden élő" (Dán 4:9). Ez az ábrázolás bemutatja annak a kormányzatnak természetét, amely betölti Isten szándékát, így oltalmazza és építi a nemzetet.
Isten felmagasztalta Babilont, hogy betölthesse ezt a célt. Siker kísérte a nemzetet, míg végül eljutott a gazdagságnak és hatalomnak olyan fokára, amelyhez hasonló még nem volt, amelyet a Szentírás találóan ábrázolt az ihletett jelkép, "... az aranyfej" által (Dán 2:38). A király mégsem ismerte el azt a hatalmat, amely felmagasztalta őt. Nabukodonozor így szólt szívének büszkeségében: "Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?" (Dán 4:27).
Babilon ahelyett, hogy az emberek védelmezője lett volna, büszkévé kegyetlenné és elnyomóvá vált. Az ihletett Ige szavai - ábrázolván Izrael uralkodóinak kegyetlenségét és kapzsiságát - kinyilatkoztatják Babilon és sok más ország bukásának titkát a világ kezdete óta. "A tejet megették, és a
gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek; a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a betegeket nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok" (Ez 34:3-4).
Babilon királyát utolérte az isteni Figyelő ítélete: "... Király, a birodalom elvétetett tőled" (Dán 4:28).
"Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya,
ülj a földre királyi szék nélkül ...
Ülj némán és menj sötétre, te a Kaldeusok
leánya,
mert nem hívnak többé téged országok
úrnőjének!"
(Ésa 47:1.5).
"Oh te, aki lakozol a nagy vizek mellett,
akinek kincsed temérdek,
eljött a te véged és a te rablásod határa!"
(Jer 51:13).
"És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége,
a Khaldeusok dicsekvésének dísze,
mint ahogyan elpusztítá Isten
Sodomát és Gomorát"
(Ésa 13:19).
"És a sündisznónak örökségévé és álló vizek
tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás
seprőjével,
szól a Seregeknek Ura"
(Ésa 14:23).
Minden, a cselekvés színterére lépő nemzetnek megengedték, hogy elfoglalja helyét a földön, hogy
nyilvánvalóvá legyen, betölti-e a Vigyázónak és a Szentnek szándékát. A jövendölés nyomon követte a világ nagy nemzeteinek: Babilonnak, Médóperzsiának, Görögországnak és Rómának keletkezését és bukását. Mindezeknél a csökkenő hatalmú nemzeteknél megismétlődött a történelem. Mindegyik kapott próbaidőt, de mindegyik elbukott; dicsősége elhervadt, hatalma megszűnt és helyét más foglalta el. A nemzetek elvetették Isten elveit, és ezzel saját vesztükbe rohantak, de még így is mindig megmutatkozott, hogy végső soron Isten szándéka valósult meg minden tettükön keresztül.
Erre a leckére Ezékiel prófétát az a csodálatos szimbolikus ábrázolás tanította meg, amelyet a káldeus országokban töltött fogsága idején kapott. Ezékielt fájdalmas emlékek és nyugtalanító előjelek nyomasztották. Atyáinak földje fel volt dúlva. Jeruzsálem elnéptelenedett. A próféta maga is idegen volt egy olyan földön, ahol a becsvágy és kegyetlenség volt a legfőbb úr. Amikor mindenfelé zsarnokságot és gonoszságot látott, elcsüggedt, és éjjel-nappal bánkódott. A számára bemutatott jelképek kinyilatkoztatták azt a hatalmat, amely felette áll a földi fejedelmeknek.
A Kébár folyó partjánál Ezékiel egy forgószelet látott feljönni északról: "... nagy felhő egymást erő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki ..." (Ez 1:4). Bizonyos számú kereket, amelyek egymást keresztezték, négy élőlény mozgatott. Magasan felettük "... látsszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látsszék mint egy ember formája azon felül" (Ez 1:26). "És látsszék a Kerubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt" (Ez 10:8). A kerekek elrendezése olyan bonyolult volt, hogy első látásra zavarosnak tűntek, pedig tökéletes összhangban mozogtak. Mennyei lények,
akik a kerubok szárnyai alatti kéz tartott és irányított, hajtották ezeket a kerekeket; felettük, a zafír trónon volt az Örökkévaló; és a trónt szivárvány, az isteni irgalom szimbóluma vette körül.
Isten irányítja az emberi események bonyolult játékát is, miként a kerubok szárnyai alatti kéz a kerékszerű alkotmányt. Most is Ő az, aki a kerubok felett ül, s a nemzetek küzdelme és kavargása közepette irányítja a föld ügyeit.
Hozzánk is szól azoknak a nemzeteknek történelme, amelyek egymást követve elfoglalták kiszabott helyüket a számukra meghatározott időben. Öntudatlanul tanúsítják azt az igazságot, amelynek jelentőségét és értelmét nem fogták fel. Isten ma is kijelöli a helyét terveiben minden nemzetnek és minden egyénnek. Az embereket és a nemzeteket ma is leméri a kezében lévő mérőzsinórral, és nem követ el hibát. Mindenki saját maga dönt a sorsáról, és Isten mindent úgy kormányoz, hogy tervei teljesedjenek.
A történelem, amelyet a nagy "Én Vagyok" jelölt ki Igéjében, láncszemet láncszemmel egyesítve a prófétai láncolatban - az örökkévalóságtól kezdve a múltban; az örökkévalóságig a jövőben - megmondja nekünk, hol állunk most a korszakok folyamában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt, amit a jövendölés előre meghatározott, nyomon követhetjük a történelem lapjain a jelen ideig, és biztosak lehetünk benne, hogy aminek még meg kell történnie, szintén be fog teljesedni a maga rendje szerint.
Minden földi birodalom végleges elmúlását előre kijelenti az igazság Igéje. Az a jövendölés, amely kijelenti az igazság Igéjét. Az a jövendölés, amely kijelentette Izrael királyának Istentől származó ítéletét, a következő üzenetet közli:
"Így szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával! Ez nem lészen ez: az alacsony legyen magas és a magas alacsony! Rommá, rommá, rommá teszem
azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!" (Ez 21:26-27).
Az Izraeltől elvett korona egymás után a következő sorrendben száll Babilon, Médóperzsia, Görögország és Róma királyságaira. Isten ezt mondja: "... ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!" (Ez 21:27).
Az idő közel van. A jelek mutatják, hogy nagy és ünnepélyes események küszöbén állunk. Világunkban minden mozgásban van. Szemünk előtt teljesednek be Megváltónk jövendölései, amelyek megelőzik eljövetelét: "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről ... Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé" (Mt 24:6-7).
A jelen minden élő számára végtelenül fontos idő. Uralkodók és államférfiak, bizalmi és hatalmat jelentő pozíciókban lévő emberek, minden társadalmi osztályban a gondolkozó férfiak és nők figyelemmel kísérik a körülöttük végbemenő eseményeket. Látják a nemzetek közötti feszült, nyugtalan viszonyt. Figyelik azt az erőt, amely birtokba vesz minden földi elemet, és felismerik, hogy valami nagy, döntő dolog van készülőben; hogy a világ rendkívüli válság előtt áll.
Az angyalok most még visszatartják a viszály szeleit, hogy ne fújjanak addig, amíg a világot nem figyelmeztették a közelgő ítéletre. Viharfelhők gyülekeznek, már-már kitör a vihar a földön, és amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék el a szeleket, olyan küzdelem lesz, amelyet toll nem tud leírni.
Egyedül a Biblia ad helyes képet ezekről a dolgokról. Kinyilatkoztatja világunk történelmének végső nagy jeleneteit, azokat az eseményeket, amelyek már előrevetítik árnyékukat. A közelgő események
hangja megreszketteti a földet és az emberek szívét annyira, hogy elalélnak a félelemtől.
"Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!... áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók ... Megszűnt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendezők zajgása, a cziterának vidámsága megszűnt" (Ésa 24:1-8).
"Jaj ez a nap! Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól. Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak, összedőltek a csűrök; mert kiaszott a gabona. Mint nyög a barom! Megháborodtak a marhacsordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juhnyájak is! Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradt az öröm az emberek közül" (Jóel 1:15-18. 12).
"... Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót! Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld..."
"Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és íme egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!" (Jer 4:19-20. 23-26).
"Jaj, mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!" (Jer 30-7).
"Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!" (Ésa 26:20).
"Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz" (Zsolt 91:9-10).
"Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet
a nap keltétől lenyugtáig.
A Sionról, amelynek szépsége tökéletes,
fényeskedik Isten.
Eljön a mi Istenünk és nem hallgat;
emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy
megítélje népét.
És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten
bíró"
(Zsolt 50:1-6).
"... Sionnak leánya ... Ott szabadíttatol meg; ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből. Mert ímé, sok nemzetség gyűlt össze ellened, akik ezt mondják: Legyen szentségtelen, és legeltessük szemeinket a Sionon! De ők nem tudják az Úr gondolatait és nem értik az ő szándékát ..." (Mik 4:10-12).
"Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedből, azt mondja az Úr ... Ímé, visszahozom Jákob sátrának foglyait, és könyörülök az ő hajlékain... (Jer 30:17-18).
"És szólnak ama napon: Ímé Istenünk,
akit mi vártunk és aki megtart minket;
ez az Úr, akit mi vártunk,
örüljünk és örvendezzünk szabadításában!"
Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol ... Mert az Úr a mi bíránk,
az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket!" (Ésa 33:20-22).
"Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett ..." (Ésa 11:4).
Akkor Isten szándéka, terve beteljesedik. Országának alapelveit tisztelik majd mindenütt a nap alatt.
"Nem hallatik többé erőszaktétel földeden,
pusztítás és romlás határaidban,
és a szabadulást hívod kőfalaidnak,
és kapuidnak a dicsőséget"
(Ésa 60:18).
"Igazság által leszel erős,
ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned,
és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád"
(Ésa 54:14).
A próféták, akiknek a magasztos jeleneteket kinyilatkoztatták, vágyakoztak arra, hogy megértsék fontosságukat. "Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke... ... amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni" (1 Pét 1:11-12).
Ránk, akik a végső események beteljesedésének küszöbén élünk, ezek a kijelentések milyen hatással vannak? Mennyire érdekel bennünket mindaz, amire Isten gyermekei vártak, figyeltek, ami után vágyakoztak attól kezdve, hogy ősszüleink Édenen kívül megtették az első lépést?
Napjainkban - a nagy végső válság küszöbén - az emberek ugyanúgy belemerülnek az élvezetekbe és az érzéki életbe, mint a világ első pusztulása előtt. Mivel csak a látható és a mulandó dolgok kötik le figyelmüket, elvesztik szemük elől a láthatatlant és örökkévalót. A veszendő életért feláldozzák a múlhatatlan gazdagságokat. Gondolataikat fel
kellene emelniük, életszemléletüket ki kellene szélesíteniük! Fel kell ébredniük világi ábrándjaik álomkórjából!
A nemzetek keletkezéséből és bukásából - ahogyan azt a Szentírás megvilágítja mindenki előtt - meg kellene tanulniuk, hogy milyen értéktelen a csupán külső és világi dicsőség. Babilon minden hatalmával és nagyságával - amelyhez hasonlót azóta se látott a világ - maradandónak és állandónak látszott az emberek előtt, mégis mily gyorsan elenyészett! Elpusztult, elhullott, mint a fű virága! Így vész el minden, aminek alapja nem az Isten. Csak az maradhat meg, ami összekapcsolódik az Ő szándékával, és kifejezésre juttatja jellemét. Az Ő alapelvei maradandóak egyedül a világon.
Ezeket a nagy igazságokat ifjúnak és öregnek egyaránt meg kell tanulnia. Tanulmányoznunk kell Isten szándékainak terveinek megvalósulását a nemzetek történetében és a bekövetkezendő dolgok kinyilatkoztatásában, hogy valódi értékük szerint becsüljük fel a láthatót és a láthatatlant; hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, hogy a mulandó dolgokat az örökkévalóság fényében szemléljük, hogy a legjobban és legnemesebben használjuk fel ezeket! Így, miután megtanuljuk az Ő országának alapelveit, és országának alattvalóivá és polgáraivá leszünk, elkészülhetünk eljövetelére és bemehetünk az Ő tulajdonába.
Ama nap közeledik! Csak nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtanuljuk a szükséges leckéket, elvégezzük a munkát, és átformáljuk jellemünket!
"... ímé, Izrael háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való és messze időkre prófétál ő. Ez okért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; amit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten" (Ez 12:27-28).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése