KÖLTÉSZET ÉS ÉNEK.
"Ének volt rám nézve minden
parancsolatod bujdosásomnak
hajlékában"
(Zsolt 119:54).
A legkoraibb és legmagasztosabb költői kifejezések, amelyeket az emberiség ismer, a Szentírásban találhatók. Mielőtt a világ legrégibb költői énekeltek volna, Midiám pásztora feljegyezte Istennek Jóbhoz intézett szavait, amelyek fenségükben összehasonlíthatatlanok, megközelíthetetlenek az emberi lángész legkiválóbb műveihez viszonyítva is:
"Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?...
És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert,
amikor előtűnt...
Mikor ruházatává a felhőt tevém,
takarójául pedig a sűrű homályt?
Mikor reávontam törvényemet,
zárat és ajtókat veték eléje:
És azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább;
ez itt ellene áll kevély habjaidnak!
Parancsoltál-é a reggelnek, amióta megvagy?
Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?
Eljutottál-é a tenger forrásáig,
bejártad-é a mélységnek fenekét:
Megnyíltak-é néked a halálnak kapui;
a halál árnyékának kapuit láttad-é?
Áttekintetted-é a föld szélességét,
mondd meg, ha mindezt jól tudod?
Melyik út visz oda, hol a világosság lakik,
és a sötétségnek hol van a helye?
Hogy visszavinnéd azt az ő határába,
és hogy megismernéd lakása útjait.
Eljutottál-é a hónak tárházához;
vagy a jégesőnek tárházát láttad-é:
Melyik út visz oda, ahol szétoszlik a világosság,
és szétterjed a keleti szél a földön?
Ki hasított nyílást a záporesőnek,
és a mennydörgő villámnak útat?
Hogy aláessék az ember nélkül való földre,
a pusztaságra, holott senki sincsen;
Hogy megitasson pusztát, sivatagot,
és hogy sarjasszon zsenge pázsitot?
Összekötheted-é a fiastyúk szálait;
a kalászcsillag köteleit megoldhatod-é?
A hajnalcsillagot előhozhatod-é ez ő idejében,
avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával
együtt?"
(Jób 38:4-32).
A kifejezések szépségéért olvasd el a tavasz időszakának leírásait az Énekek énekének könyvéből:
"Mert ímé a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment.
Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
A fügefa érleli első gyümölcsét,
és a szőlők virágzásban vannak, jó illatot adnak;
kelj fel én mátkám, én szépem, és jöjj hozzám!"
(Énekek 2:11-13).
Szépségében nem marad e mögött Bálám akaratlan jövendölése Izrael megáldására:
"Síriából hozatott engem Bálák, Moábnak királya
kelet hegyeiről, mondván: Jöjj, átkozd meg nékem
Jákóbót, és jöjj, szidalmazd meg Izraelt;
Mit átkozzam azt, akit Isten nem átkoz,
és mit szidalmazzam azt, akit az Úr nem
szidalmaz?
Mert sziklák tetejéről nézem őt,
és halmokról tekintem őt;
ímé oly nép, amely maga fog lakni,
és nem számláltatik a nemzetek közé.
Ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak;
ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom.
Nem vett észre Jákóbban hamisságot,
és nem látott gonoszságot Izraelben.
Az Úr, az ő Istene van ő vele;
és királyoknak szóló rivalgás hangzik ő benne.
Mert nem fog varázslás Jákóbon,
sem jövendőmondás Izraelen.
Idején adatik tudtára Jákobnak
és Izraelnek: mit mívelt Isten!
Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét,
aki látja a Mindenhatónak látását...
Mily szépek a te sátoraid óh Jákób!
a te hajlékaid óh Izrael!
Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a
folyóvíz mellett!
Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét,
és aki tudja a Magasságosnak tudományát ...
Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel.
Csillag származik Jákobból, és királyi pálcza
támadt Izraelből...
És uralkodik a Jákobtól való..."
(4 Móz 23:7-9. 20:21; 24:4-6. 16-19.)
A dicséret dallama a menny légköre, és amikor a menny érintkezésbe kerül a földdel, zene és ének csendül fel, "... hálaadás és dicséret szava" (Ésa 51:3).
Az újonnan teremtett föld felett szépen és hibátlanul kerülvén ki Isten kezéből, "... együtt örvendezének
a hajnalcsillagok, és Istennek minden fia vigadozának" (Jób 38:7). Így az emberi szívek is összhangban a mennyel a dicséret énekeivel fejezték ki Isten iránti hálájukat. Az emberi történelem sok eseménye kapcsolódik össze énekkel.
Az emberi ajkakról származó legrégibb ének, amit a Biblia feljegyzett, Izrael seregeinek hálaéneke a Vörös tengernél:
"Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő,
lovat lovasával tengerbe vetett.
Erősségem az Úr és énekem,
szabadítómmá lőn nekem;
ez az én Istenem, őt dicsérem,
atyámnak Istene, őt magasztalom.
Jobbod, Uram, erő által dicsőül,
jobbod, Uram ellenséget összetör.
Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram?
Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső,
félelemmel dicsérendő és csudatévő?
Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.
... Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő,
lovat lovasával tengerbe vetett"
(2 Móz 15:1-2. 6. 11. 18. 21.)
Az emberek nagy áldást nyertek feleletül dicsénekeikre. Az a néhány szó, amely felsorolja Izrael pusztai vándorlásának tapasztalatait, olyan tanítást tartalmaz, amely méltó arra, hogy elmélkedjünk felette.
"És onnét Béérbe menének. Ez az a kút, amelynél mondotta vala az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, és adok nékik vizet" (4 Móz 21:16). Ekkor Izrael ezt az éneket énekelte:
"Jöjj fel óh kút! énekeljetek néki!
Kút, amelyet fejedelmek ástak;
a nép előkelői vájtak, kormánypálcával,
vezérbotjaikkal..."
(4 Móz 21:17-18).
Milyen gyakran megismétlődik ez a történet lelki tapasztalatainkban! A szent ének szavaira mily gyakran felbuzognak a bűnbánat, a hit, a reménység és az öröm forrásai!
Izrael seregei Jósafát vezetésével dicsénekkel mentek előre szabadításuk felé. Jósafáthoz fenyegető háború híre érkezett a következő üzenettel: "... nagy sokaság jön ellened Síriából... Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is .. Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdette az egész Júdea országában böjtöt. Azért felgyűlének a Júdeabeliek, hogy az Úr segedelmét keressék, Júdásnak minden városaiból jövének, hogy az Urat megkeressék. És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezeteiben, az Úr házában az új pitvar előtt - Isten ígéreteire hivatkozva megvallotta Izráel gyámoltalanságát - nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudhatjuk, mit cselekedjünk, ha nemcsak te reád néznek a mi szemeink" (2 Krón 20:2. 1. 3-4. 12).
Akkor Jaháziel lévitára "... az Úrnak lelke szálla ... És monda: Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten. Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok..." (2 Krón 20:14-17).
"És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára..." (2 Krón 20:20). A sereg előtt mentek az énekesek, Isten iránti dicséretben emelve fel hangjukat - magasztalva Őt a megígért győzelemért.
A negyedik napon azután a sereg visszatért Jeruzsálembe, megrakodva az ellenségtől szerzett zsákmányokkal, és dicséretet énekeltek az elnyert győzelemért.
Dávid hányatott életének viszontagságaiban ének által tartotta fenn közösségét Istennel. Milyen kedvesen tükröződnek a pásztorfiú tapasztalatai e szavakban:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem,
és csendes vizekhez terelget engem.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól, mert te velem vagy;
a te vessződ és botod, azok vigasztalnak
engem"
(Zsolt 23:1-4).
Felnőtt emberként, mint üldözött szökevény sziklákban, barlangokban keresett menedéket:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek
téged;
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog
testem a kiaszott,
elepedt földön, amelynek nincs vize;
Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak
árnyékában örvendeztem"
(Zsolt 63:2.8).
"Miért csüggedsz el lelkem és
nyughatatlankodol bennem?
Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki
az ő orczájának szabadításáért"
(Zsolt 42:6).
"Az Úr az én világosságom és üdvösségem:
kitől féljek?
Az Úr az én életemnek erőssége:
kitől remegjek?"
(Zsolt 27:1).
Ugyanez a bizalom hatja át azokat a szavakat is, amelyeket Dávid Absolon lázadásakor mondott. Mint trónját vesztett király menekült Jeruzsálemből. A hajszolt, fáradt csapat a Jordán mellékén táborozott le, hogy pihenjen néhány órát. Nemsokára azonban felébresztették őt: azonnal tovább kell menni innen is. A sötétben át kellett kelnie a mély, sebes sodrású folyón a férfiak, nők és kisgyermekek egész csoportjával, mert nyomukban volt áruló fiának hadserege.
A legsötétebb próba óráiban így énekelt Dávid:
"Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata
engemet,
az ő szentsége hegyéről.
Én lefekszem és elalszom;
felébredek, mert az Úr támogat engem.
Nem félek sok ezernyi néptől sem,
amely köröskörül felállott ellenem"
(Zsolt 3:5-7).
Nagy bűnének elkövetése után, bűntudatának és önmagától való undorodásának lelki gyötrelmében is Istenhez fordult, mint legjobb Barátjához:
"Könyörülj rajtam én Istenem a te
kegyelmességed szerint;
irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el
az én bűneimet!
Egészen moss ki engemet az én
álnokságomból ...
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek;
moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál"
(Zsolt 51:3-4. 9).
Hosszú élete alatt Dávid nem talált nyugvóhelyet a földön: "Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen" (1 Krón 29:15).
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk!
igen bizonyos segítség a nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld,
ha hegyek omlanának is a tenger közepébe.
Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát,
A felségesnek szent hajlékait.
Az Isten ő közepette van, nem rendül meg;
megsegíti Isten virradatkor.
A Seregek Ura velünk van,
Jákob Istene a mi várunk"
(Zsolt 46:2-3. 5. 8).
"Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké,
ő vezet minket mindhalálig!"
(Zsolt 48:15).
Jézus földi életében énekkel szállt szembe a kísértésekkel. Gyakran, amikor éles, bántó szavakat intéztek Hozzá, amikor a légkört bizalmatlanság, elégedetlenség, homály vagy nyomasztó félelem terhelte körülötte, felcsendült hitének szent hálaéneke.
A húsvéti vacsora utolsó szomorú éjszakáján, amikor közeledett elárultatásának és halálának ideje, hangját a következő zsoltárban emelte fel:
"Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva
és örökké!
Napkelettől fogva napnyugotig
dicsértessék az Úr neve!"
(Zsolt 113:2-3).
"Szeretem az Urat, mert meghallgatja
esedezéseim szavát.
Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben.
Körülvettek engem a halál kötelei,
és a pokol szorongattatásai támadtak meg
engem;
nyomorúságomba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám:
Kérlek Uram, szabadíts meg az én lelkemet!
Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk
irgalmas.
Az Úr megőrzi az alázatosokat;
én ügyefogyott voltam és megszabadított
engem.
Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba,
mert az Úr jót tett teveled.
Minthogy megszabadítottad lelkemet a
haláltól,
szemeimet a könnyhullástól és lábamat az
eséstől"
(Zsolt 116:1-8).
A föld utolsó nagy válságának sötét árnyai közepette Isten világossága a legfényesebben fog ragyogni, és a remény, a bizalom énekei a legtisztább és legfenségesebb dallamokban fognak felcsendülni.
"Ama napon ez éneket énekelik Júda földén:
Erős városunk van nékünk, szabadítását adta
kőfal és bástya gyanánt!
Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az
igaz nép,
a hűség megőrzője.
Kinek szíve reád támaszkodik,
megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned
bízik;
Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban,
Jehovában, örök kőszálunk van"
(Ésa 26:1-4).
"Hisz az Úr megváltottai megtérnek,
és ujjongás között Sionba jönnek;
és örök öröm fejökön,
vigasságot és örömöt találnak;
és eltűnik fájdalom és sóhaj"
(Ésa 35:10).
"És eljőnek és énekelnek a Sion ormán,
és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj,
juhok és barmok nyája felé, és az ő lelkök
olyan lesz,
mint a megöntözött kert,
és nem bánkódnak többé"
(Jer 31:12).
AZ ÉNEK HATALMA
A Biblia énekeinek történetei telve vannak a zene és az ének gyakorlásának buzdításával. Ez áldást jelent. A zenét azonban gyakran megrontják, hogy gonosz célokat szolgáljon, és így a kísértésnek legcsábítóbb eszközévé válik. Helyesen felhasználva Isten értékes ajándéka, melynek célja az, hogy gondolatainkat magasztos és nemes tárgyakra irányítsa, hogy lelkünket ihlesse és megnemesítse.
Hajdanában Izrael gyermekei a pusztán át vándoroltak, és útjukat szent énekek dallamával vidították fel. Isten ma is megparancsolja gyermekeinek, hogy énekekkel örvendeztessék meg zarándokéletüket. Az Úr Igéjének szavait énekek által rögzíthetjük meg emlékezetünkben a legjobban. Az ilyen énekeknek csodálatos hatalmuk van, mert megzabolázzák nyers, neveletlen természetünket, felüdítik
gondolatainkat, felébresztik rokonszenvüket, előmozdítják cselekedeteink összhangját, és száműzni a homályt, bánatot, balsejtelmet, amelyek megsemmisítik bátorságunkat és elgyengítik erőfeszítéseinket.
Az ének az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy bevésse a szívekbe a lelki igazságokat. A szorongatott, a kétségbeesés határán álló hívőnek eszébe jut Isten néhány Igéje vagy egy régen elfelejtett gyermekkori ének és a kísértés elveszti erejét felette. Élete új jelentőséget nyerve új célkitűzéseket, bátorságot és örömöt tud másoknak is adni.
Az ének nevelő hatásának értékét sohase veszítsük szem elől. Énekeljünk otthonunkban kedves, tiszta énekeket, akkor kevesebbet fogunk szólni az elítélendő megrovás szavait, hanem inkább több reményt, vidámságot és örömöt árasztunk szét mindenfelé. Énekeljünk az iskolában, így a gyermekeket közelebb vonjuk Istenhez, tanítóihoz és egymáshoz!
Az ének mint az istentisztelet szerves része, ugyanolyan fontos tényezője a vallásos szolgálatnak, mint az ima. Sok ének valóban ima. Ha a gyermeket megtanítjuk ennek felismerésére, akkor többet fog gondolkodni az énekelt szavak jelentőségére, és fogékonyabb lesz befolyásuk iránt.
Amikor Megváltónk a Végtelenség küszöbéhez vezet bennünket, Isten dicsőségétől ragyogó arccal felfoghatjuk a trón körüli mennyei kar dics- és hálaénekeit. Amikor az angyalok énekének visszhangja felcsendül földi otthonunkban, szíveinket közelebb vonja a mennyei énekesekhez. Így a menny közössége már ezen a földön megkezdődik számunkra. A mennyei dicséret alaphangját ezen a földön kell megtanulnunk.
parancsolatod bujdosásomnak
hajlékában"
(Zsolt 119:54).
A legkoraibb és legmagasztosabb költői kifejezések, amelyeket az emberiség ismer, a Szentírásban találhatók. Mielőtt a világ legrégibb költői énekeltek volna, Midiám pásztora feljegyezte Istennek Jóbhoz intézett szavait, amelyek fenségükben összehasonlíthatatlanok, megközelíthetetlenek az emberi lángész legkiválóbb műveihez viszonyítva is:
"Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?...
És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert,
amikor előtűnt...
Mikor ruházatává a felhőt tevém,
takarójául pedig a sűrű homályt?
Mikor reávontam törvényemet,
zárat és ajtókat veték eléje:
És azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább;
ez itt ellene áll kevély habjaidnak!
Parancsoltál-é a reggelnek, amióta megvagy?
Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?
Eljutottál-é a tenger forrásáig,
bejártad-é a mélységnek fenekét:
Megnyíltak-é néked a halálnak kapui;
a halál árnyékának kapuit láttad-é?
Áttekintetted-é a föld szélességét,
mondd meg, ha mindezt jól tudod?
Melyik út visz oda, hol a világosság lakik,
és a sötétségnek hol van a helye?
Hogy visszavinnéd azt az ő határába,
és hogy megismernéd lakása útjait.
Eljutottál-é a hónak tárházához;
vagy a jégesőnek tárházát láttad-é:
Melyik út visz oda, ahol szétoszlik a világosság,
és szétterjed a keleti szél a földön?
Ki hasított nyílást a záporesőnek,
és a mennydörgő villámnak útat?
Hogy aláessék az ember nélkül való földre,
a pusztaságra, holott senki sincsen;
Hogy megitasson pusztát, sivatagot,
és hogy sarjasszon zsenge pázsitot?
Összekötheted-é a fiastyúk szálait;
a kalászcsillag köteleit megoldhatod-é?
A hajnalcsillagot előhozhatod-é ez ő idejében,
avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával
együtt?"
(Jób 38:4-32).
A kifejezések szépségéért olvasd el a tavasz időszakának leírásait az Énekek énekének könyvéből:
"Mert ímé a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment.
Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
A fügefa érleli első gyümölcsét,
és a szőlők virágzásban vannak, jó illatot adnak;
kelj fel én mátkám, én szépem, és jöjj hozzám!"
(Énekek 2:11-13).
Szépségében nem marad e mögött Bálám akaratlan jövendölése Izrael megáldására:
"Síriából hozatott engem Bálák, Moábnak királya
kelet hegyeiről, mondván: Jöjj, átkozd meg nékem
Jákóbót, és jöjj, szidalmazd meg Izraelt;
Mit átkozzam azt, akit Isten nem átkoz,
és mit szidalmazzam azt, akit az Úr nem
szidalmaz?
Mert sziklák tetejéről nézem őt,
és halmokról tekintem őt;
ímé oly nép, amely maga fog lakni,
és nem számláltatik a nemzetek közé.
Ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak;
ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom.
Nem vett észre Jákóbban hamisságot,
és nem látott gonoszságot Izraelben.
Az Úr, az ő Istene van ő vele;
és királyoknak szóló rivalgás hangzik ő benne.
Mert nem fog varázslás Jákóbon,
sem jövendőmondás Izraelen.
Idején adatik tudtára Jákobnak
és Izraelnek: mit mívelt Isten!
Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét,
aki látja a Mindenhatónak látását...
Mily szépek a te sátoraid óh Jákób!
a te hajlékaid óh Izrael!
Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a
folyóvíz mellett!
Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét,
és aki tudja a Magasságosnak tudományát ...
Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel.
Csillag származik Jákobból, és királyi pálcza
támadt Izraelből...
És uralkodik a Jákobtól való..."
(4 Móz 23:7-9. 20:21; 24:4-6. 16-19.)
A dicséret dallama a menny légköre, és amikor a menny érintkezésbe kerül a földdel, zene és ének csendül fel, "... hálaadás és dicséret szava" (Ésa 51:3).
Az újonnan teremtett föld felett szépen és hibátlanul kerülvén ki Isten kezéből, "... együtt örvendezének
a hajnalcsillagok, és Istennek minden fia vigadozának" (Jób 38:7). Így az emberi szívek is összhangban a mennyel a dicséret énekeivel fejezték ki Isten iránti hálájukat. Az emberi történelem sok eseménye kapcsolódik össze énekkel.
Az emberi ajkakról származó legrégibb ének, amit a Biblia feljegyzett, Izrael seregeinek hálaéneke a Vörös tengernél:
"Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő,
lovat lovasával tengerbe vetett.
Erősségem az Úr és énekem,
szabadítómmá lőn nekem;
ez az én Istenem, őt dicsérem,
atyámnak Istene, őt magasztalom.
Jobbod, Uram, erő által dicsőül,
jobbod, Uram ellenséget összetör.
Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram?
Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső,
félelemmel dicsérendő és csudatévő?
Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.
... Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő,
lovat lovasával tengerbe vetett"
(2 Móz 15:1-2. 6. 11. 18. 21.)
Az emberek nagy áldást nyertek feleletül dicsénekeikre. Az a néhány szó, amely felsorolja Izrael pusztai vándorlásának tapasztalatait, olyan tanítást tartalmaz, amely méltó arra, hogy elmélkedjünk felette.
"És onnét Béérbe menének. Ez az a kút, amelynél mondotta vala az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, és adok nékik vizet" (4 Móz 21:16). Ekkor Izrael ezt az éneket énekelte:
"Jöjj fel óh kút! énekeljetek néki!
Kút, amelyet fejedelmek ástak;
a nép előkelői vájtak, kormánypálcával,
vezérbotjaikkal..."
(4 Móz 21:17-18).
Milyen gyakran megismétlődik ez a történet lelki tapasztalatainkban! A szent ének szavaira mily gyakran felbuzognak a bűnbánat, a hit, a reménység és az öröm forrásai!
Izrael seregei Jósafát vezetésével dicsénekkel mentek előre szabadításuk felé. Jósafáthoz fenyegető háború híre érkezett a következő üzenettel: "... nagy sokaság jön ellened Síriából... Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is .. Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdette az egész Júdea országában böjtöt. Azért felgyűlének a Júdeabeliek, hogy az Úr segedelmét keressék, Júdásnak minden városaiból jövének, hogy az Urat megkeressék. És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezeteiben, az Úr házában az új pitvar előtt - Isten ígéreteire hivatkozva megvallotta Izráel gyámoltalanságát - nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudhatjuk, mit cselekedjünk, ha nemcsak te reád néznek a mi szemeink" (2 Krón 20:2. 1. 3-4. 12).
Akkor Jaháziel lévitára "... az Úrnak lelke szálla ... És monda: Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten. Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok..." (2 Krón 20:14-17).
"És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára..." (2 Krón 20:20). A sereg előtt mentek az énekesek, Isten iránti dicséretben emelve fel hangjukat - magasztalva Őt a megígért győzelemért.
A negyedik napon azután a sereg visszatért Jeruzsálembe, megrakodva az ellenségtől szerzett zsákmányokkal, és dicséretet énekeltek az elnyert győzelemért.
Dávid hányatott életének viszontagságaiban ének által tartotta fenn közösségét Istennel. Milyen kedvesen tükröződnek a pásztorfiú tapasztalatai e szavakban:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem,
és csendes vizekhez terelget engem.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól, mert te velem vagy;
a te vessződ és botod, azok vigasztalnak
engem"
(Zsolt 23:1-4).
Felnőtt emberként, mint üldözött szökevény sziklákban, barlangokban keresett menedéket:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek
téged;
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog
testem a kiaszott,
elepedt földön, amelynek nincs vize;
Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak
árnyékában örvendeztem"
(Zsolt 63:2.8).
"Miért csüggedsz el lelkem és
nyughatatlankodol bennem?
Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki
az ő orczájának szabadításáért"
(Zsolt 42:6).
"Az Úr az én világosságom és üdvösségem:
kitől féljek?
Az Úr az én életemnek erőssége:
kitől remegjek?"
(Zsolt 27:1).
Ugyanez a bizalom hatja át azokat a szavakat is, amelyeket Dávid Absolon lázadásakor mondott. Mint trónját vesztett király menekült Jeruzsálemből. A hajszolt, fáradt csapat a Jordán mellékén táborozott le, hogy pihenjen néhány órát. Nemsokára azonban felébresztették őt: azonnal tovább kell menni innen is. A sötétben át kellett kelnie a mély, sebes sodrású folyón a férfiak, nők és kisgyermekek egész csoportjával, mert nyomukban volt áruló fiának hadserege.
A legsötétebb próba óráiban így énekelt Dávid:
"Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata
engemet,
az ő szentsége hegyéről.
Én lefekszem és elalszom;
felébredek, mert az Úr támogat engem.
Nem félek sok ezernyi néptől sem,
amely köröskörül felállott ellenem"
(Zsolt 3:5-7).
Nagy bűnének elkövetése után, bűntudatának és önmagától való undorodásának lelki gyötrelmében is Istenhez fordult, mint legjobb Barátjához:
"Könyörülj rajtam én Istenem a te
kegyelmességed szerint;
irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el
az én bűneimet!
Egészen moss ki engemet az én
álnokságomból ...
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek;
moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál"
(Zsolt 51:3-4. 9).
Hosszú élete alatt Dávid nem talált nyugvóhelyet a földön: "Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen" (1 Krón 29:15).
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk!
igen bizonyos segítség a nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld,
ha hegyek omlanának is a tenger közepébe.
Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát,
A felségesnek szent hajlékait.
Az Isten ő közepette van, nem rendül meg;
megsegíti Isten virradatkor.
A Seregek Ura velünk van,
Jákob Istene a mi várunk"
(Zsolt 46:2-3. 5. 8).
"Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké,
ő vezet minket mindhalálig!"
(Zsolt 48:15).
Jézus földi életében énekkel szállt szembe a kísértésekkel. Gyakran, amikor éles, bántó szavakat intéztek Hozzá, amikor a légkört bizalmatlanság, elégedetlenség, homály vagy nyomasztó félelem terhelte körülötte, felcsendült hitének szent hálaéneke.
A húsvéti vacsora utolsó szomorú éjszakáján, amikor közeledett elárultatásának és halálának ideje, hangját a következő zsoltárban emelte fel:
"Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva
és örökké!
Napkelettől fogva napnyugotig
dicsértessék az Úr neve!"
(Zsolt 113:2-3).
"Szeretem az Urat, mert meghallgatja
esedezéseim szavát.
Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben.
Körülvettek engem a halál kötelei,
és a pokol szorongattatásai támadtak meg
engem;
nyomorúságomba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám:
Kérlek Uram, szabadíts meg az én lelkemet!
Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk
irgalmas.
Az Úr megőrzi az alázatosokat;
én ügyefogyott voltam és megszabadított
engem.
Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba,
mert az Úr jót tett teveled.
Minthogy megszabadítottad lelkemet a
haláltól,
szemeimet a könnyhullástól és lábamat az
eséstől"
(Zsolt 116:1-8).
A föld utolsó nagy válságának sötét árnyai közepette Isten világossága a legfényesebben fog ragyogni, és a remény, a bizalom énekei a legtisztább és legfenségesebb dallamokban fognak felcsendülni.
"Ama napon ez éneket énekelik Júda földén:
Erős városunk van nékünk, szabadítását adta
kőfal és bástya gyanánt!
Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az
igaz nép,
a hűség megőrzője.
Kinek szíve reád támaszkodik,
megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned
bízik;
Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban,
Jehovában, örök kőszálunk van"
(Ésa 26:1-4).
"Hisz az Úr megváltottai megtérnek,
és ujjongás között Sionba jönnek;
és örök öröm fejökön,
vigasságot és örömöt találnak;
és eltűnik fájdalom és sóhaj"
(Ésa 35:10).
"És eljőnek és énekelnek a Sion ormán,
és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj,
juhok és barmok nyája felé, és az ő lelkök
olyan lesz,
mint a megöntözött kert,
és nem bánkódnak többé"
(Jer 31:12).
AZ ÉNEK HATALMA
A Biblia énekeinek történetei telve vannak a zene és az ének gyakorlásának buzdításával. Ez áldást jelent. A zenét azonban gyakran megrontják, hogy gonosz célokat szolgáljon, és így a kísértésnek legcsábítóbb eszközévé válik. Helyesen felhasználva Isten értékes ajándéka, melynek célja az, hogy gondolatainkat magasztos és nemes tárgyakra irányítsa, hogy lelkünket ihlesse és megnemesítse.
Hajdanában Izrael gyermekei a pusztán át vándoroltak, és útjukat szent énekek dallamával vidították fel. Isten ma is megparancsolja gyermekeinek, hogy énekekkel örvendeztessék meg zarándokéletüket. Az Úr Igéjének szavait énekek által rögzíthetjük meg emlékezetünkben a legjobban. Az ilyen énekeknek csodálatos hatalmuk van, mert megzabolázzák nyers, neveletlen természetünket, felüdítik
gondolatainkat, felébresztik rokonszenvüket, előmozdítják cselekedeteink összhangját, és száműzni a homályt, bánatot, balsejtelmet, amelyek megsemmisítik bátorságunkat és elgyengítik erőfeszítéseinket.
Az ének az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy bevésse a szívekbe a lelki igazságokat. A szorongatott, a kétségbeesés határán álló hívőnek eszébe jut Isten néhány Igéje vagy egy régen elfelejtett gyermekkori ének és a kísértés elveszti erejét felette. Élete új jelentőséget nyerve új célkitűzéseket, bátorságot és örömöt tud másoknak is adni.
Az ének nevelő hatásának értékét sohase veszítsük szem elől. Énekeljünk otthonunkban kedves, tiszta énekeket, akkor kevesebbet fogunk szólni az elítélendő megrovás szavait, hanem inkább több reményt, vidámságot és örömöt árasztunk szét mindenfelé. Énekeljünk az iskolában, így a gyermekeket közelebb vonjuk Istenhez, tanítóihoz és egymáshoz!
Az ének mint az istentisztelet szerves része, ugyanolyan fontos tényezője a vallásos szolgálatnak, mint az ima. Sok ének valóban ima. Ha a gyermeket megtanítjuk ennek felismerésére, akkor többet fog gondolkodni az énekelt szavak jelentőségére, és fogékonyabb lesz befolyásuk iránt.
Amikor Megváltónk a Végtelenség küszöbéhez vezet bennünket, Isten dicsőségétől ragyogó arccal felfoghatjuk a trón körüli mennyei kar dics- és hálaénekeit. Amikor az angyalok énekének visszhangja felcsendül földi otthonunkban, szíveinket közelebb vonja a mennyei énekesekhez. Így a menny közössége már ezen a földön megkezdődik számunkra. A mennyei dicséret alaphangját ezen a földön kell megtanulnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése