Vasárnap az új szövetségben:                                                                                                                                                      

Az Újszövetség még nem ismeri a vasárnapot, ez a nap úgy szerepel, mint a szombat utáni első nap. Nyolc helyen van úgy fordítva, mint a hét első napja. Érdemes ezeket az igéket közelebbről megvizsgálni.

a.      A feltámadás napja  

A nyolc igehely közül hat vonatkozik Jézus feltámadásának a tényére. Az evangéliumok arról adnak hírt, hogy az asszonyok, a hét első napján kora reggel, a sírhoz mentek. Pénteken naplemente előtt helyezték Jézust a sírba, szombaton nyugodtak az asszonyok, és csak a hét első napján mentek a sírhoz, hogy a testet megkenjék: Visszatérvén pedig, készítének fûszerszámokat és keneteket. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint. A hétnek elsô napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely más asszonyok is velök (Luke 23:56 - 24:1). A ét első napja volt az első munkanap, amelyen az asszonyok Jézus testét meg akarták kenni. Csupán ennek értelmébe bizonyítja ez az ige, hogy Jézus mikor támadt fel. Ugyanakkor egyértelművé teszi azt is, hogy az asszonyok szombaton nyugodtak.

A következő ige leírja Jézus találkozását a tanítványokkal:  Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsô napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!(Jn 20:19). A következő okokból nem ad ez az ige semmiféle támaszpontot a korai keresztény vasárnapünneplésre: Jézus maga egyetlen szót sem mond arról, hogy a hét első napja, a feltámadása emlékére ünnepnap legyen. A tanítványok összejövetelének oka nem Jézus feltámadása volt, hanem a zsidóktól való félelem, a tanítványok ekkor még nem is hitték, hogy Jézus valóban feltámadt. (Mk 16:9-11). Jézusnak a tanítványokkal való ezen találkozását még újabbak követték.

Az Újszövetség 11 bizonyságot tartalmaz Jézus feltámadása utáni megjelenéseiről. Megjelent személyesen Mária Magdalénának (Mk 16:9-11; Jn 20:10-18), sőt neki lehetséges, hogy egy másik alkalommal is, amikor más asszonyokkal volt együtt (Mt 28:8-10). Péternek is személyesen jelent meg Jeruzsálemben (Lk 24:34; 1Kor 15:5). Megjelent továbbá két, az emmausi úton hazafelé tartó tanítványnak (Lk 24:13-35; Mk 16:12-13). Megjelent a tíz tanítványnak a zárt ajtó mögött (Mk 16:14; Lk 24:36-43; Jn 20:19-25), és amikor Tamás is ezzel a csoporttal volt (Jn 20:24-29; 1Kor 15:5). Megjelent hét tanítványnak, akik éppen halásztak a Galileai tavon (Jn 21:1-23), és tizenegy tanítványnak egy hegyen (Mt 28:16-20). Megjelent azoknak, akik figyelték az Ő mennybemenetelét (Lk 24:44-49; ApCsel 1:3-11). Ráadásul ezekhez az elbeszélésekhez számolható Pál kijelentése alapján az is, amikor Jézus megjelenik testvérének, Jakabnak (1Kor 15:7), és ötszáz másik embernek (6.v.). Ezen leírások nincsenek egy megahatározott naphoz kötve, amely bizonyítékul szolgálna a Jézus feltámadása utáni vasárnapünneplésre.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a hét első napja, bár hatszor van említve az evangéliumokban, egyetlenegyszer sincs összekapcsolva a feltámadás megünneplésével, csupán alárendelt időpontot jelölő adatként szerepel. Az egész Újtestamentumban a hét első napja sehol sincs a feltámadás napjaként említve.

b.      Összejövetel Tróászban

Néhány Bibliaolvasó a következő igében a korai keresztény vasárnapünneplés bizonyítékát látja: A hétnek elsô napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig. (ApCsel 20:7). Ez a kijelentés egy hosszú útleírásnak a része, amely több időmeghatározást tartalmaz. A hét első napja csak egy ezek közül. Ha figyelmesen elolvassuk, megérthetjük, hogy itt nem a vasárnapon van a hangsúly hanem, a búcsú-összejövetelen. Pál és munkatársai hét napot töltöttek Tróászban, ebben a kis-ázsiai kikötővárosban, és most éppen a tovább utazás előtt álltak. Ebből arra következtethetünk, hogy ennek az összejövetelnek semmi köze a vasárnap megünnepléséhez, mert Pál itt egy olyan Istentiszteletet tart, amelyben elbúcsúzik a Tróászban lévő testvéreitől. A prédikációt megnyújtotta éjfélig, mert sok volt a mondanivalója és hét nap kevésnek bizonyult. Az első keresztényekről azt olvassuk, hogy alkalom adtán készek voltak akár a hét minden egyes napján összegyűlni. (ApCsel 2:46). Tehát itt a hét első napján való összejövetel azzal indokolt, hogy Pál apostol „másnap el akara menni”, nem pedig a vasárnapmegünneplése volt a céljuk.

c.       Pénzgyűjtés a hét első napján

Az 1Kor 16:2 igével olykor érvelnek amellett, hogy a korinthusi hívők rendszeresen összejöttek vasárnaponként istentiszteletre és adományt gyűjtöttek. Az ige azonban egészen másról tudósít: „A hétnek elsô napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerült összegyûjtenie, hogy ne akkor történjék a gyûjtés, a mikor odamegyek”.Nem azt mondja itt Pál, hogy a hét első napján, amikor az Istentiszteletre mennek, tegyék le ajándékaikat a gyülekezet perselyébe, hanem mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerült összegyûjtenie. „Pál apostol itt a szó szoros értelemben azt akarja mondani, hogy a hét első napján tegye félre mindenki lakásában azt, ami megmaradt neki. Amiből legkevésbé sem következik, hogy vasárnap nyilvános gyülekezeteket tartottak, amelyeken egyúttal gyűjtést is rendeztek.”(Egyháztörténelem, 1. köt. 210. old.) Tehát mindenki otthon tette félre azt, amit Istennek szánt, így Pál érkezésekor nem kellet az adományok gyűjtésére várakoznia, mert mindenki azonnal átnyújthatta neki azt, amit hétről hétre összegyűjtött. Valamilyen összejövetelről vagy ezen a napon való nyugalomról, itt egyáltalán még csak mellékesen sincs szó, ezen intézkedés kizárólag Pál apostol bölcs előrelátásáról tanúskodik.

d.      Az Úr napja Pátmoszon

Figyeljünk meg egy igét, amelyben szerepel az „Úr napja” kifejezés:Lélekben valék ott az ùrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét. (Jel 1:10). Ez az ige azt bizonyítja, hogy a keresztényi korszakban volt egy nap, amelyet az Úr sajátjának nevezett. Vajon van-e a Bibliában egyetlen ige is ami a hét első napját a vasárnapot az Úr napjának nevezi? Egyetlen egyet sem találunk! De vajon igényt tartott-e valaha az Úr egy bizonyos napra, és sajátjának nyilvánította-e azt? Természetesen! „De a hetedik nap az Úrnak a te istenednek szombatja”(2Móz 20:10). „Ha megtartoztatod szombatnapon lábadat és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon”(És 58:13). „Annak okáért az embernek fia a szombatnak is ura”(Mk 2:28). A szombat eszerint azon nap, amelyet Isten saját tulajdonának jelentett ki. János apostol, tehát amikor lélekben az úrnak napján nagy szózatot hallott tulajdonképpen a szombatról ír, és semmi esetre sem a vasárnapról.