"Isten azt kívánja szolgáitól, hogy a részvét és a tiszta szeretet kapcsolja őket össze. A Krisztus szeretetéhez hasonló légkör, amely a hívő lelkét körülveszi, az élet illatává teszi őt, és Istent arra indítja, hogy fáradozásait megáldja. A kereszténység nem emel válaszfalat az emberek között, hanem egybekapcsolja őket egymással és Istennel.
Figyeld meg, milyen szelíden és részvéttel foglalkozik az Úr az Ő teremtményeivel. Szereti tévelygő gyermekét és kérleli, hogy térjen vissza hozzá. Az Atya átkarolja bűnbánó fiát, gyűrűt húz ujjára, mely királyi méltóságának jele; az Atya köntöse takarja el rongyait - és mégis milyen sokan vannak, akik a tékozló fiúra nemcsak hogy közömbösen, hanem megvetéssel tekintenek. A farizeusokhoz hasonlóan mondják: "Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyebek." (Lk. 18:11) De mit gondoltok, vajon hogyan tekint Isten azokra, akik Krisztus munkatársainak vallják ugyan magukat, ám miközben a lélek a kísértések áradata ellen küzd, konokul, önzően és makacsul állnak ott, mint a példázatbeli idősebb fiú?
Mily kevéssé osztjuk Krisztus részvétét, amely a legerősebb kapcsolat lenne Isten és közöttünk; részvét az elesett, vétkes, szenvedő lelkek iránt, akik halottak bűneikben! Az embertelen magatartás felebarátunkkal szemben a legnagyobb bűnünk. Sokan azt hiszik, hogy Isten igazságát képviselik, miközben szelídsége és nagy szeretete teljesen hiányzik belőlük. Gyakran azok, akikkel szemben keményen és szigorúan lépnek fel, kísértések alatt nyögnek. Sátán harcol e lelkekkel, és a kemény, részvétlen szavak annyira elbátortalanítják őket, hogy a kísértő zsákmányai lesznek.
Krisztusi együttérzésre van szükségünk; nemcsak azok iránt, akiket hibátlannak látunk, hanem azokért a szegény, szenvedő, harcoló lelkekért is, akik sokszor megtévednek, vétkeznek és megbánják bűneiket, akik megkísértettek és elcsüggedtek. Gyengeségeik iránti részvéttel menjünk felebarátainkhoz, olyan részvéttől áthatva, amelyet irgalmas Főpapunk érez." (A nagy Orvos lábnyomán, 163-164.)
Becsületesség
Kipróbált bátorságú és messzemenően becsületes férfiakra van szükség ma; olyan férfiakra, akik nem félnek felemelni szavukat az igazság mellett. Krisztus minden szolgájának mondom: hivatali kötelességeitek végzése során minden egyes cselekedeteteket a becsületesség jellemezze. A tizedet és a meghatározott célt szolgáló, rátok bízott pénzt azonnal juttassátok
a helyére. Az Isten országára adott pénzt sohase használjátok fel saját szükségleteitekre, azt gondolva, hogy majd később visszatérítitek. Ezt tiltja az Úr. Az kísért titeket, aki mindenestől gonosz. Ha Isten szolgája az Úr kincstára számára pénzt vesz fel, akkor dátummal ellátott nyugtát állítson ki az adakozó részére, így - mielőtt a kísértés, hogy anyagi nehézségek miatt saját céljaira használja, tért hódítana szívében - félretéve azt, hogy ha kívánják, akkor bemutathassa.
Összeköttetés Krisztussal
A Főpásztorral való szoros összeköttetés a lelkészt Krisztus hű, élő helyettesévé, a világ világosságává teszi! Hitünk minden pontját világosan kell értenünk: azonban sokkal fontosabb, hogy a prédikátort az általa hirdetett igazság megszentelje.
Az a munkás, aki a Krisztussal való szoros összeköttetés jelentőségét ismeri, állandóan növekvő vágyat, mindig gyarapodó képességet kap, hogy felfogja Isten szolgálatának jelentőségét. Ismerete gyarapszik, mert a növekedés a kegyelemben egyúttal a Szentírás megértésében való fejlődést is jelenti. Ő valóban Isten munkatársa. Felismeri, hogy ő csak eszköz, és hogy át kell adnia magát a Mesternek. Próbák érik, mert ezek nélkül soha nem ismerné fel a bölcsesség és tapasztalat hiányát. Azonban ha alázatosan és bizalommal keresi az Urat, minden próba áldására válik. Néha úgy tűnik majd, mintha vereséget szenvedne, de ezek látszólagosak, Isten eszközei a megjobbításra, amelyek által önismeretet és Isten iránti szilárdabb bizalmat kaphat. Ha elkövet is még hibákat, megtanulja, hogy ugyanazokba ne essen bele többé! Ellenálló képessége a gonosszal szemben megnövekedik és ezáltal példája jótékonyan hat másokra.
Alázatosság
Isten szolgája legyen nagyon alázatos. Aki az isteni dolgokban a legmélyebb tapasztalatokat szerezte, az van a legtávolabb a büszkeségtől és önfelmagasztalástól. Isten dicsőségéről emelkedett gondolatai vannak, ezért úgy érzi, hogy az Ő szolgálatában a legalacsonyabb tisztség is túlságosan megtisztelő számára. Nagyra értékeli Isten dicsőségét, és a legkisebb szolgálatot is megtiszteltetésnek tartja. Amikor Mózes negyven nap után lejött a hegyről, ahol Istennel volt együtt - nem tudva, hogy arca ragyog Isten dicsőségétől -, félelem fogta el azokat, akik látták őt.
Pál nagyon szerényen vélekedett a keresztényi életben való előmeneteléről. Önmagáról mint a legnagyobb bűnösről beszélt: "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus." (Fil. 3:12) Az Úr Pált mégis nagyra becsülte.
Üdvözítőnk Keresztelő Jánost a legnagyobb prófétának nevezi, és mégis, amikor megkérdezték tőle, vajon ő-e a Krisztus, kijelentette, hogy nem méltó Ura sarujának megoldására. Amikor tanítványai panaszkodtak, hogy mindenki az új tanítóhoz csatlakozik, János emlékeztette őket arra, hogy ő csak előhírnöke volt annak, aki eljövendő.
Ilyen lelkületű szolgákra van ma szükség. Az önteltekre, önmagukkal elégedettekre nincs szüksége Istennek. Urunk olyan követeket kíván, akik érzik, hogy szükségük van Krisztus engesztelő vérére, akik nem kérkedve, önelégülten vesznek részt a munkában, hanem a hit teljes bizonyosságával, és felismerik, hogy állandóan szükségük lesz Krisztus segítségére, hogy a lelkekkel bánni tudjanak.
Komolyság
Nagyobb komolyság nyilvánuljon meg. Az idő gyorsan múlik és nekünk emberekre van szükségünk, akik készek úgy munkálkodni, mint Krisztus. Nem elegendő, hogy csendes, imádkozó életet éljünk. Az elmélkedés önmagában nem elégíti ki a világ szükségleteit. A vallás ne csak személyes életünket befolyásolja: legyünk széles látókörű, tetterős, komoly keresztények, akik vágynak arra , hogy az igazságot másokkal is közölhessék.
Krisztusba vetett hittel mondjuk el az embereknek a megváltás hírét, és az üzenetet komoly, lelkiismeretes erőfeszítéssel tudassuk velük. Keressünk lelkeket, imádkozzunk és dolgozzunk értük. Buzgón könyörögjünk, odaadóan imádkozzunk. Egyhangú, élettelen imáinkat át kell formálnunk elmélyült, komoly, esedezésekké.
Állhatatosság
Sok állítólagos istenfélő ember jelleme tökéletlen és egyoldalú. Magatartásuk elárulja, hogy Krisztus iskolája tanulóiként feladataikat csak nagyon hiányosan tanulták meg. Némelyek, akik megtanulták Jézus szelídségét utánozni, nem követik az Ő igyekezetét a jó cselekvésében. Mások tevékenyek és buzgók, azonban dicsekvők; ők sohasem tanultak alázatosságot. Megint mások viszont Jézust teljesen kihagyják munkájukból. Kellemesen viselkedhetnek az emberekkel, részvétet érezhetnek felebarátaik iránt, szívükben azonban nem uralkodik az Üdvözítő, és nem tanulták meg
a mennyei nyelvet. Nem imádkoznak úgy, ahogyan Krisztus imádkozott; nem értékelik Krisztus mértéke szerint a lelkeket; nem tanulták meg elviselni a nehézségeket a lelkek megmentésében. Egyesek keveset tudnak a kegyelem átalakító erejéről, önzők, bírálók, keményszívűek lesznek. Mások befolyásolhatók, engedékenyek, hol erre, hol arra hajlanak, hogy elnyerjék felebarátaik tetszését.
Bármilyen buzgón is képviseljük az igazságot, a kimondott szavak keveset érnek, ha a mindennapi élet nem bizonyítja a megszentelő erőt.
A következetlen út megkeményíti a szívet, korlátozza a munkás szellemi képességét és akadályokat helyez azok útjára, akikért dolgozik.
A mindennapi élet
A prédikátor legyen mentes a kevésbé fontos feladatoktól, hogy teljesen szent hivatásának szentelhesse magát. Istennel járjon és helyezze magát teljesen Isten fegyelme alá, hogy élete az igazi önuralom gyümölcseit teremje. Kifejezésmódja legyen tökéletes; komolytalan, olcsó szavak ne hagyják el ajkát. Ruházata álljon összhangban munkája jellegével. A prédikátorok és tanítók igyekezzenek, hogy megfeleljenek a Szentírásban kinyilatkoztatott kívánalmaknak. Figyeljenek az apró dolgokra is, melyeknek az emberek gyakran nem tulajdonítanak jelentőséget. A kis dolgok elhanyagolása gyakran vezet a fontosabb kötelezettségek elmulasztásához.
Isten szőlőjének munkásait minden korszakban a jók példái bátorítják. Élvezik Isten szeretetét, az angyalok szolgálatát, Jézus együttérzését és az igazságnak megnyert lelkek reménységét. "Az értelmesek pedig fénylenek, mint az ég fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké." (Dn. 12:3)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése