Nikodémus
magas bizalmi tisztséget töltött be a zsidó államban. Magasan képzett,
nem mindennapi jellemmel megáldott, nagyra becsült tagja volt a nemzeti
tanácsnak. Másokkal együtt őt is felkavarta Jézus tanítása. Bár gazdag,
művelt, nagyra becsült ember volt, mégis különösen vonzódott a szegény
Názáretihez. A Megváltó ajkáról elhangzó tanítások mély hatást tettek
rá, vágyott arra, hogy többet is megtudjon ezekből a csodálatos
igazságokból.
Krisztus
a templom megtisztításával megmutatta hatalmát, és ez a papok és vének
elszánt gyűlöletét váltotta ki. Féltek ennek az idegennek az erejétől.
Tűrhetetlen volt ekkora bátorság egy ismeretlen galileai részéről.
Hajlottak rá, hogy véget vessenek munkájának. Ebben a szándékban azonban
nem mindnyájan értettek egyet. Voltak, akik féltek szembeszegülni
olyasvalakivel, akit olyan nyilvánvalóan Isten Lelke irányít. Eszükbe
jutott, hogyan öltek meg prófétákat, mert Izrael vezetőinek bűneit
ostorozták. Tudták, hogy a zsidók makacsságuk eredményeként foglyai egy
pogány népnek, mivel elutasították az isteni dorgálásokat. Attól féltek,
hogy Jézus elleni szövetkezésükkel a papok és vének atyáik nyomdokaiba
lépnek, és újból veszedelmet hoznak a nemzetre. Nikodémus osztotta
ezeket a nézeteket. A Magas Tanács egyik ülésén, ahol azt tárgyalták
meg, hogy milyen eljárást foganatosítsanak Jézussal szemben, Nikodémus
óvatosságot és mérsékletet javasolt. Hangsúlyozta, hogyha Jézust valóban
Isten ruházta fel hatalommal, akkor veszélyes lenne figyelmeztetéseit
visszautasítani. A papok nem merték semmibe venni ezt a tanácsot, és egy
darabig nem hoztak nyit intézkedéseket a Megváltó ellen.
Amióta
Nikodémus hallott Jézusról, buzgón tanulmányozta a Megváltóra vonatkozó
próféciákat, és minél elmélyültebben kutatott, annál inkább
meggyőződött arról, hogy Ő az Eljövendő. Sok más izraelitával együtt
mélységesen bántotta a templom megszentségtelenítése. Szemtanúja volt a
jelenetnek, amikor Jézus kiűzte az árusokat és vásárlókat, látta az
isteni erő csodálatos megnyilatkozását és a Megváltót, amint hívja a
szegényeket és meggyógyítja a betegeket. Látta az emberek örömteli
tekintetét, hallotta dicséretüket, és nem volt kétsége afelől, hogy a
Názáreti Jézus Isten Küldötte.
Őszintén
vágyott egy beszélgetésre Jézussal, de attól visszariadt, hogy nyíltan
felkeresse Őt. Túlságosan megalázó lett volna egy zsidó vezető számára,
ha elismeri, hogy egy még alig ismert tanítóval rokonszenvez. És ha
látogatása a Magas Tanács tudomására jut, tettével megvetést,
vádaskodást vont volna magára. A titkos beszélgetés mellett döntött
tehát, így még mindig mentegetőzhet azzal, hogy nyílt látogatás esetén
talán mások is követhetik példáját. Óvatosan megtudakolta, hova szokott a
Megváltó visszavonulni az Olajfák hegyén, várt, amíg a város
elcsendesedett, azután felkereste Őt.
Krisztus
jelenlétében Nikodémust különös félelem fogta el, de ezt igyekezett
higgadtság és méltóság látszata mögé rejteni. "Mester - szólalt meg -
tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket,
amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele" (Jn 3:2). Azt remélte,
hogy ha Krisztus rendkívüli tanítói tehetségéről, hatalmas csodatévő
erejéről beszél, ezzel jól előkészíti a beszélgetést. Szavaival bizalmas
légkört akart teremteni, ezzel szemben valójában hitetlenségét árulta
el. Nem ismerte el Jézust Messiásnak, csak Istentől küldött tanítónak.
Jézus,
ahelyett, hogy figyelemre méltatta volna ezt a köszöntést, szemét a
beszélőre emelte, mintha lelke mélyén olvasna. Végtelen bölcsességében
az igazság egyik keresőjét látta maga előtt. Ismerte a látogatás célját,
és abban a reményben, hogy elmélyítheti a hallgatójában már meglévő
meggyőződést, egyenesen a tárgyra tért, és így szólt ünnepélyesen, mégis
kedvesen: "Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik,
nem láthatja az Isten országát" (Jn 3 :3).
Nikodémus
azzal a gondolattal jött az Úrhoz, hogy eszmecserét folytasson vele,
Jézus azonban közvetlenül az igazság alapelveire tért. Azt mondta
Nikodémusnak: Nem annyira elméleti ismeretekre, sokkal inkább lelki
újjászületésre van szükséged. Nem a kíváncsiságodat kell kielégítened,
hanem új szívre kell szert tenned. Fölülről kell új életet kapnod,
mielőtt felfoghatod a mennyei dolgokat. Míg ez a változás nem jön létre,
és mindent újjá nem tesz, addig nem szolgál javadra, hogy elbeszélgetsz
velem hatalmamról vagy küldetésemről.
Nikodémus
hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a
keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki
Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a
zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók
irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás
eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a
bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó
cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi
szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy
biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata,
amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.
Az
újjászületés képe, amit Jézus használt, nem volt teljesen ismeretlen
Nikodémus számára. Az izraelita hitre tért pogányokat gyakran
hasonlították az újszülött gyermekhez. Ezért bizonyára megértette, hogy
Krisztus szavait nem szó szerint kell vennie. De mivel izraelitának
született, biztos volt benne, hogy helye van Isten országában. Úgy
érezte, nem kell megváltoznia. Ezért lepődött meg a Megváltó szavain.
Bosszantotta, hogy azok szinte közvetlenül rá vonatkoznak. A farizeus
büszkesége küzdött az igazságot kutató ember őszinte vágyával.
Csodálkozott, hogy Krisztus beszéde során nem veszi tekintetbe Izraelben
betöltött vezető tisztségét.
Meglepetésében
elvesztette önuralmát, és teljesen ironikusan válaszolt Krisztusnak:
"Mi módon születhetik az ember, ha vén?" (Jn 3:4) Csakúgy, mint mások,
amikor az igazság élesen a lelkiismeretéig hatolt, elárulta, hogy a
testi ember nem fogadhatja be Isten Lelkének dolgait, mert semmi sincs
benne, amire a lelki dolgok hatni tudnak, mivel a lelki dolgokat csak
lelkileg lehet megérteni.
A
Megváltó viszont nem ellenérvvel válaszolt. Ünnepélyes, nyugodt
méltósággal emelte föl kezét, és még nagyobb bizonyossággal
nyomatékosította a kellemetlen igazságot: "Bizony, bizony mondom néked;
Ha valaki nem születik víztől és Lélektől nem mehet be az Isten
országába" (Jn 3:5). Nikodémus megértette, hogy ezzel Krisztus a vízzel
való keresztségre és a szív Isten Lelke által történő megújulására
utalt. Meggyőződött arról, hogy Ő van jelen, Akiről Keresztelő János
szólt.
Jézus
folytatta: "Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született,
lélek az" (Jn 3:6). A szív természeténél fogva gonosz, és "ki adhat
tisztát a tisztátalanból? Senki" (Jób 14:4). Nincs emberi találmány, ami
segíthetne a bűnös szíven. "A test gondolata ellenségeskedés Isten
ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is
teheti" (Róm 8:7). "A szívből származnak a gonosz gondolatok,
gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis
tanúbizonyságok, káromlások" (Mt 15:19). A szív forrását kell
megtisztítani, mielőtt a víz tisztán csörgedezhet belőle.
Lehetetlenséget kísérel meg, aki a maga erejéből, a törvény
megtartásával próbálja elérni a mennyet. Nincs biztonságban, akinek
vallása pusztán a törvényesség, a kegyességbe burkolózás. A keresztény
élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet
átalakulása. Halál a bűnnek és az énnek, és egészében új élet. Ezt a
változást csakis a Szentlélek hatékony munkálkodása hozhatja létre.
A
szél hallható a fák ágai között, susogtatja a leveleket és a virágokat;
mégis láthatatlan, és senki sem tudja, honnan jön vagy hová megy. Ilyen
a Szentlélek munkája a szívben. Nem lehet jobban megmagyarázni, mint a
szél mozgását. Az ember lehet, hogy nem tudja megmondani megtérésének
pontos idejét vagy helyét, vagy nyomon követni az összes körülményeket,
ez azonban még nem bizonyítja, hogy meg téretlen. Valaki által, aki
éppoly láthatatlan, mint a szél, Krisztus folytonosan munkálkodik a
szívben. Lassan-lassan, talán az ember számára észrevétlen, a kapott
benyomások a lelket Krisztus felé vonják. Ilyen élményeket kaphat az
ember, ha Róla elmélkedik, olvassa a Szentírást, vagy egy prédikátortól
élőszóban hallgatja az igét. Egyszerre csak, amikor a Szentlélek
határozottabban kérlel, a lélek boldogan adja át magát Jézusnak. Sokak
szerint ez a hirtelen megtérés; valójában azonban Isten Lelke hosszan
tartó munkájának eredménye; türelmet, időt igénylő folyamat.
Bár
maga a szél láthatatlan, de hatásai láthatók, érezhetők. Ugyanígy
nyilvánvalóvá válik a Lélek szívben történő munkálkodása az olyan ember
cselekedeteiben, aki átérezte a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke
átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a
bűnös gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet,
alázatosság és béke lép a harag, irigység és összeférhetetlenség
helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik. Senki sem
láthatja a kezet, amely leemeli a terhet, nem láthatja a mennyei
udvarokból alászálló fényt. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel
aláveti magát Istennek. Ekkor az emberi szem számára nem látható hatalom
új lényt hoz létre Isten képmására.
Amíg
Jézus beszélt, az igazság néhány sugara áthatolt a vallási vezető
elméjén. A Szentlélek meglágyító, megnyerő ereje áthatotta szívét.
Mégsem értette meg teljesen a Megváltó szavait. Nem annyira az
újjászületés szükségessége kötötte le, mint inkább a mikéntje.
Csodálkozva kérdezte: "Mi módon lehetnek ezek?" (Jn 3:9)
"Te
Izrael tanítója vagy és nem tudod ezeket?" (Jn 3:10) - kérdezte Jézus.
Valóban, a nép vallási vezetésével megbízott személy előtt nem lehetnek
ismeretlenek ilyen fontos igazságok. Jézus szavai azt a tanítást
sugallták, hogy Nikodémusnak nem megbántódnia kellene az igazság
egyszerű igéin, hanem inkább nagyon szerényen vélekedhetne magáról lelki
tudatlansága miatt. Mindamellett Krisztus olyan ünnepélyes méltósággal
beszélt, tekintete és hangja is olyan őszinte szeretetet fejezett ki,
hogy Nikodémus nem sértődött meg, amikor rádöbbent saját szánalmas
állapotára.
Ám
amikor Jézus elmagyarázta, hogy földi küldetése nem egy mulandó, hanem
egy lelki ország megalapítása, hallgatója bajba került. Ezt látva, Jézus
hozzátette: "Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mi módon
hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?" (Jn 3:12) Ha Nikodémus nem
tudta elfogadni Krisztus tanítását, amellyel a kegyelemnek a szívben
végzett munkáját mutatta be, hogyan foghatná fel dicső mennyei
királyságának természetét? Ha nem érti Krisztus földi munkáját, nem
értheti a mennyeit sem.
A
zsidók, akiket Jézus kiűzött a templomból, Ábrahám gyermekeinek mondták
magukat, mégis menekültek az Üdvözítő jelenlétéből, mert nem tudták
elviselni a benne megnyilatkozó isteni dicsőséget. Magatartásuk azt
bizonyította, hogy még nem készültek fel Isten kegyelme által a templomi
szent szolgálatokban történő részvételre. Buzgón fenntartották a
szentség látszatát, de elhanyagolták a szív szentségét. Miközben
ragaszkodtak a törvény betűjéhez, szüntelenül áthágták szellemét. Nagy
szükségük volt arra a változásra, amelyről Krisztus beszélt Nikodémusnak
- az erkölcsi újjászületésre, a bűntől való megtisztulásra, az
ismeretek és a szentség megújulására.
Nincs
mentség Izraelnek az újjászületés munkájával szembeni vakságára. Ésaiás
a Szentlélektől ihletetten írta: "Mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a
tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink" (Ésa
64:5). Dávid így imádkozott: "Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és
az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsolt 51:12). Ezékiel által pedig
így szól az ígéret: "És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek,
és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek hússzívet. És az én
lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban
járjatok" (Ez 36:26-27).
Nikodémus
korábban elhomályosult elmével olvasta ezeket az íráshelyeket, de most
kezdte felfogni értelmüket. Látta, hogy a törvény betűjéhez való
legmerevebb engedelmesség - amelyet a külsőségekre alkalmaznak - sem
lehet jogcím senkinek arra, hogy belépjen a mennyek országába. Emberi
mértékkel mérve élete igaz és tiszteletre méltó volt, de Krisztus
jelenlétében úgy érezte, hogy szíve tisztátalan, élete szentségtelen.
Nikodémus
vonzódott Krisztushoz. Amikor a Megváltó az újjászületésről magyarázott
neki, vágyott arra, hogy ez a változás végbemenjen benne. De hogyan
történhet ez meg? Jézus válaszolt a fel nem tett kérdésre: "Amiképpen
felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának
felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen" (Jn 3:14-15).
Ez
már olyan terület volt, melyen Nikodémus is otthon érezte magát. A
felemelt kígyó jelképe világossá tette számára a Megváltó küldetését.
Amikor Izrael népe közül sokan elpusztultak a tüzes kígyók marásától,
Isten utasította Mózest, hogy készítsen egy érckígyót; és helyezze el
magasan a gyülekezet közepette. Azután hírül adták a táborban, hogy aki
feltekint a kígyóra, életben marad. A nép jól tudta, hogy a kígyónak
önmagában nincs ereje, nem tud segíteni. Krisztust szimbolizálta.
Ahogyan a pusztító kígyók képmására készített jelképet felemelték
gyógyulásuk érdekében, úgy fog az Üdvözítő megjelenni "a bűn testének
hasonlatosságában" (Róm 8:3). Számos izraelita úgy tekintett az áldozati
szolgálatokra, mintha bennük lenne az erő, amely megszabadít a bűntől.
Isten meg akarta velük tanítani, hogy ezeknek sincs már nagyobb értékük,
mint az érckígyónak. Arra kellettek, hogy gondolataikat a Megváltóra
irányítsák. Sem sebeik gyógyulásáért, sem bűneik bocsánatáért maguk
semmit nem tehettek, csupán Isten ajándékába vetett hitüket kellett
megmutatniuk. Rá kellett tekinteniük, hogy éljenek.
Ha
valakit megmart a kígyó, késlekedhetett a feltekintéssel.
Megkérdezhette, milyen hatóereje lehet egy érc jelképnek. Követelhetett
tudományos magyarázatot is. Magyarázat azonban nem adatott. El kellett
fogadnia Isten Mózes által adott szavát. Visszautasítani a feltekintést -
ez egyenlő volt a halállal.
Nem
a vitatkozás, érvelés világosítja meg a lelket. Fel kell tekintenünk és
élünk. Nikodémus elfogadta a tanítást és magával vitte. Másképpen
tanulmányozta a Szentírást, nem a vita vagy az elmélet kedvéért, hanem
hogy a lélek számára nyerjen életet. Amint alávetette magát a Szentlélek
vezetésének, látni kezdte a mennyországot.
Ma
ezreknek van rá szükségük, hogy megtanulják ugyanazt az igazságot,
amelyet Nikodémus a felemelt kígyó segítségével tanult meg. A törvény
iránti engedelmességükben bíznak, abban, hogy az majd beajánlja őket
Isten kegyébe. Az emberek, ha kérik őket, hogy nézzenek Jézusra, és
higgyék el, hogy Ő egyedül kegyelme által menti meg őket, így kiáltanak
fel: "Hogy volna lehetséges ez?"
Nikodémushoz
hasonlóan nekünk is ugyanúgy kell életre jutnunk, mint aki első volt a
bűnösök között. Jézuson kívül "nincsen senkiben másban üdvösség: mert
nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene
nékünk megtartatnunk" (Acs 4:12). Hit által kapjuk meg Isten kegyelmét,
de nem a hit az üdvözítőnk. A hit nem érdem, hanem kéz, amellyel
megragadjuk Krisztust, átvesszük érdemeit, mint orvosságot a bűnre. A
bűnt megbánni sem tudjuk Isten Lelkének segítsége nélkül. A Szentírás
azt mondja Krisztusról: "Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte
jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát"
(Acs 5:31). A bűnbánat éppúgy Krisztustól jön, mint a megbocsátás.
Akkor
tehát hogyan üdvözülünk? "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a
pusztában" (Jn 3:14), úgy emeltetett fel az embernek Fia; és mindenki,
akit a kígyó becsapott és megmart, ránézhet és élhet. "Ímé az Istennek
ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). A keresztről áradó
fény kinyilatkoztatja Isten szeretetét. Szeretete Hozzá vonz. Ha nem
állunk ellent ennek a vonzásnak, akkor a kereszt lábához fog vezetni,
mint olyanokat, akik megbánták bűneiket, és akikért a Megváltót
megfeszítették. Ekkor Isten Lelke hit által lélekben új életet hoz
létre. A gondolatok és vágyak összhangba kerülnek Krisztus akaratával. A
szív, az elme újjáteremtődik annak képmására, Aki azon munkálkodik,
hogy egészen alárendeljük magunkat Neki. Ekkor Isten törvénye beíródik
az elmébe és a szívbe, és elmondhatjuk Krisztussal: "Hogy teljesítsem a
te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40:9).
A
Nikodémussal való beszélgetés során Jézus feltárta a megváltási tervet
és evilági küldetését. Ezt követően egyetlen tanításában sem magyarázta
el ilyen tökéletesen, lépésről lépésre azt a munkát, amelynek végbe kell
mennie mindenkinek a szívében, aki örökölni akarja a mennyországot.
Szolgálatának legelején megismertette az igazságot a Magas Tanács egyik
tagjával, a legfogékonyabb elmével, a nép kijelölt tanítójával. Izrael
vezetői azonban nem fogadták szívesen a világosságot. Nikodémus szívébe
rejtette az igazságot, melynek gyümölcsei alig-alig váltak nyilvánvalóvá
három éven át.
Viszont
Jézus ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. Nem vesztek el az
éjszakában az egyetlen hallgatónak szóló szavak a magányos hegyen. Egy
ideig Nikodémus nem ismerte el Jézust nyilvánosan, de figyelte életét,
és töprengett tanításain. A Magas Tanácsban újra és újra meghiúsította a
papok Krisztus megsemmisítésére irányuló terveit. Amikor Jézus végül a
kereszten függött, Nikodémus visszaemlékezett a tanításra az Olajfák
hegyén: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell
az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen,
hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). A titkos beszélgetés fénye
beragyogta a keresztet a Kálvárián, és Nikodémus meglátta Krisztusban a
világ Megváltóját.
Az
Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az
üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge
egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy
Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan
óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a
tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi
munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg
előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében
elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal
folytatott éjjeli tanácskozásból serkent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése