Sokat foglal magában ez a parancs: "Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Ha Isten szolgái családonként tanítják az igazságot, és közel kerülnek azokhoz, akikért dolgoznak, akkor Isten - akivel együtt munkálkodnak - lelkierővel ruházza fel őket. Krisztus vezeti őket munkájukban, és olyan szavakat szólnak általa, amelyek mélyen a hallgatók szívébe vésődnek.
Minden prédikátor előjoga, hogy Pállal együtt mondhassa: "Nem vonogattam magam semmitől, ami hasznos, hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát." (Ap. csel. 20:20-21, 27)
Üdvözítőnk házról házra járt, betegeket gyógyított, vigasztalta a megszomorodottakat, megnyugtatta a szenvedőket és a megvigasztalhatatlanoknak békességet adott. Kisgyermekeket vett karjára, megáldotta őket és a fáradt anyáknak a remény és vigasz szavait szólta. Sohasem csökkenő gyengédséggel és szelídséggel foglalkozott mindenfajta emberi ínséggel és szenvedéssel. Nem önmagáért, hanem másokért munkálkodott. Az Üdvözítő szolgája volt mindenkinek. Az volt az étele és itala, hogy mindazoknak, akikkel érintkezésbe került, reménységet és erőt ajándékozott. És miközben férfiak és nők hallgatták szavait, amelyek alapjaikban különböztek a hagyományoktól és a rabbik tantételeitől, új reménység éledt szívükben. Tanítása olyan komoly volt, hogy meggyőző erőt kölcsönzött szavainak.
Prédikátor testvéreim! Személyes munkával közeledjetek az emberekhez, bárhol vannak is! Ismerkedjetek meg velük! Ezt a munkát nem lehet helyettesítéssel elvégezni, kölcsönzött vagy ajándékozott pénzzel nem lehet végrehajtani. A szószékről elhangzott prédikációk nem tudják azt elvégezni. Az evangélista munkája a Szentírás tanítása a családokban, amelyet a prédikációval kell egybekapcsolni. Ha ezt elhanyagolják, a prédikáció is nagymértékben célját veszti.
Az igazságkeresőknek a kellő időben mondott igékre van szükségük, mert Sátán is beszél hozzájuk a kísértéseken keresztül. Ha ellenállásra találtok a lélekmentési munka közben, ne rettenjetek vissza! Ha munkátokkal látszólag csak kevés jót tudtok tenni, ne bátortalanodjatok el. Folytassátok a munkát, legyetek elővigyázatosak, ismerjétek fel minden időben, hogy beszélni vagy hallgatni kell-e, vigyázzatok a lelkekre úgy, mint akiknek számot kell adniuk, és figyeljetek Sátán terveire, nehogy kötelességeitektől valamiképpen eltérítsen. Ne hagyjátok, hogy a nehézségek elbátortalanítsanak vagy megfélemlítsenek, hanem nézzetek velük szembe bátran, s győzzétek le azokat erős hittel és szilárd elhatározással. Vessétek a magot hitben, bőkezűen.
Sok függ attól, hogyan viselkedtek azokkal, akiket meglátogattok. Lehet az üdvözlésnél úgy kezet fogni, hogy a bizalmat azonnal megnyerjük, vagy olyan hidegen léphetünk valaki elé, hogy az illető azt gondolja, nincs bennünk együttérzés iránta. Ne viselkedjünk úgy, mintha a szegényekkel való foglalkozás leereszkedés volna számunkra. Az Úr szemében ők értékesek, és ehhez mérten kell velük foglalkozni. Öltözetünk egyszerű legyen, nehogy a szegényeket zavarba hozza a ruházatuk és a miénk közötti különbség, amikor meglátogatjuk őket. A szegényeknek gyakran csak nagyon kevés örömük van, miért ne vigyék Isten munkásai a világosság sugarait otthonukba? Jézus gyengéd együttérzésére van szükségünk, és akkor megtaláljuk majd a szívükhöz vezető utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése