A keresztények hivatása, hogy a menny felé vezető úton a világosság hordozói legyenek, és a Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra. Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa Krisztusról és szolgálatáról az emberek helyes fogalmat alkothassanak.
Ha tényleg Krisztust képviseljük, Isten szolgálatát oly vonzónak tűntetjük fel, amilyen az a valóságban. Keresztények, akik állandóan szomorkodnak, zúgolódnak és panaszkodnak, helytelen színben tüntetik fel Istent és a keresztény életet. Azt a benyomást keltik, mintha Istennek nem tetszene gyermekeit boldognak látni, és így hamis bizonyságot tesznek mennyei Atyánkról.
Sátán ujjong, ha Isten gyermekeinek hitét megingathatja vagy őket kétségbe ejtheti. Örömére szolgál, ha bizalmatlanok vagyunk Istennel szemben, és kételkedünk abban, hogy Ő készséges és hatalmas minket megvásárolni. Örül, ha azt hisszük, hogy Isten atyai gondoskodásával kárunkat okozza. Sátán úgy tűnteti fel előttünk Istent, mintha semmi részvéttel és irgalommal nem viseltetne irántunk. Istenre vonatkozólag állandóan elferdíti az igazságot; Istenről helytelen fogalmakkal tölti be képzeletünket. Ahelyett, hogy elmélkednénk mennyei Atyánkra vonatkozó igazságokon, Sátán hamis sugalmazásaira hallgatunk, és miközben bizalmatlankodunk Isten iránt és zúgolódunk ellene, nevére szégyent hozunk. Sátán törekszik a vallásos életet komorrá, bússá tenni, hogy fáradságosnak és nehéznek tűnjék fel. Ha pedig a keresztény életében a vallást ilyen színben mutatja be, hitetlensége által Sátán csalását támogatja.
Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt. Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam. Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták. Szomorúan állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt a helyes ösvényen, hanem a tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. "Nem szomorú-e - így panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a csalánok?" A vezetőnk így felelt: "Ne vesződj a tövisekkel, melyek csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket!"
Nemde ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már át olyan becses időszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és fenséges
tapasztalat eszetekbe? Nem állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és pompájukkal?
A tövisek és csalánok csak megsebeznek és fájdalmat okoznak; s ha ezeket gyűjtitek és másoknak is adjátok, megvetitek Isten javait, és másokat is távol tartotok az élet útjától.
Nem bölcs dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és panaszkodunk, amíg csüggedés vesz rajtunk erőt. Az elcsüggedt lelket sötétség veszi körül, mely kizárja szívéből Isten világosságát, és mások életútjára is árnyékot vet.
Hála legyen az Úrnak a szemünk elé tárt kellemes és barátságos emlékekért! Olyképpen gyűjtsük egybe szeretetből fakadó ígéreteit, hogy azok minden időben szemünk előtt legyenek. Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és istenségét emberi alakba öltözteti, hogy az embert Sátán hatalmából megválthassa; győzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsőség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvényből, melybe bűnei sodorták; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által megállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára és trónjához emeltetik fel - mindezek olyan képek, melyeket Isten azért tár szemeink elé, hogy felettük gondolkozzunk.
Ha Isten szeretetében kételkedünk avagy ígéreteivel szemben bizalmatlankodunk, szégyent hozunk rá, és elszomorítjuk Szentlelkét. Milyen fájdalmas érzések hasogatnák az anya keblét, ha gyermekei állandóan arról panaszkodnának, hogy anyjuk rosszakarójuk, holott egész életét gyermekei javára áldozta, hogy minden kényelmet megszerezzen számukra?! Feltéve, hogy kétségbe vonják anyjuk szeretetét, az anya szíve bizonyára megszakadna. Mit érezne az az atya, akit gyermekei ilyen bánásmódban részesítenének? És mit gondoljon mennyei Atyánk, ha nem bízunk szeretetében, mely arra indította,
hogy egyszülött Fiát halálra adja érettünk, hogy ezáltal örök életet nyerjünk? Az apostol így ír: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"(Róm 8:32). És mégis mily sokan mondják tetteikkel, sőt szavaikkal is: "Ez nem rám vonatkozik. Talán másokat igen, de engem nem szeret az Isten."
Mindez saját lelketeknek árt, mert a kétkedésnek minden szava meghívó Sátán kísértései számára; megerősíti bennetek a kétkedés iránti hajlamot, és tovaűzi tőletek a szolgáló angyalokat. Ha Sátán kísért titeket, a kétely vagy hitetlenség egyetlen szavát se ejtsétek ki. Ha sugalmazásait meghalljátok, bizalmatlanság és lázadó gondolatok támadnak szívetekben. Ha érzelmeiteket kifejezésre juttatjátok, akkor a kétely minden egyes szava nemcsak magatoknak árt, hanem olyan magvetés lesz, mely mások szívében is gyökeret ver és mérges gyümölcsöt terem; lehetetlen lesz saját szavaitok káros hatását ellensúlyoznotok. Magatok talán kigyógyulhattok a kísértésekből, és kiszabadulhattok Sátán csapdájából, de mások, megfertőzve káros befolyástoktól, talán többé soha nem tudnak a hitetlenség tőréből kiszabadulni, melybe a ti hitetlenségetek vezették őket. Milyen fontos tehát, hogy csak olyan dolgokról beszéljünk, melyek lelki erőt és életet lehelnek.
Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekről. Társalgástok róla folyjon, aki az Atya előtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni.
Mindenkit érnek megpróbáltatások, fájdalmak és szomorúságok, melyeket nehéz elviselni; kísértések környékeznek, melyeknek nehéz ellenállni. Ne egymásnak panaszoljátok el gondjaitokat, hanem vigyétek imáitokban Isten elé! Legyen életszabályotok, hogy kétely vagy csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki ajkatokon! Nagyban hozzájárulhattok mások életének felvidításához, amennyiben őket a remény és vigasz szavaival megerősítitek.
Sok derék lélek van rettenetes kísértéseknek kitéve. Gyakran közel vannak az eleséshez, az önmagukkal és Sátánnal vívott küzdelemben. Ne csüggesszétek el őket nehéz harcaikban! Bátorítsátok őket reményt keltő szavakkal, amelyek buzdítóan hatnak rájuk. Ha így cselekesztek, Krisztus fénye sugárzik szét rólatok, "mert közülünk senki sem él önmagának"(Róm 14:7). Öntudatlanul is szétáradó befolyásunk vagy buzdítani és erősíteni fog másokat, vagy pedig elcsüggeszt, és Krisztustól és igazságától tovaűz.
Sokan tévesen képzelik el Krisztus jellemét és életét. Azt hiszik, hogy nem volt életében melegség és napfény, hogy mindig komoly, szigorú és örömtelen volt. Ilyen komor nézetek gyakran az egész keresztény élettapasztalatot beárnyékolják.
Gyakran hallhattuk, hogy Jézus sírt, de sohasem látták őt nevetni. Üdvözítőnk tényleg a fájdalmak embere volt; ismerte a gondot és szomorúságot, mert szíve minden emberi nyomor előtt nyitva volt. Bár élete az önmegtagadás élete volt, melyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derűsek voltak. Szívéből az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömöt és vidámságot vitt.
Üdvözítőnk élete állandóan a legmélyebb és legszentebb komolyságot árasztotta, de sohasem volt szomorú vagy komor. Azok életét, akik Őt mintaképüknek tekintik, szent és komoly célok fogják betölteni; személyes felelősségük teljes tudatában lesznek. A könnyelműségtől tartózkodnak, többé nem találnak örömet hangos mulatozásokban, nyers tréfálkozásban. Jézus Krisztus hite a vizek árjához hasonló békét nyújt. Az öröm fényét nem oltja el, s a mosolyt nem hamvasztja el az arcokról. Krisztus nem azért jött a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon; s ha szeretete uralja szívünket, példáját követni fogjuk.
Ha főként embertársaink szeretetlen, rosszakaratú eljárására gondolunk, lehetetlen, hogy őket úgy szeressük, mint ahogy Krisztus szeretett bennünket. Ha azonban gondolkozunk
Krisztusnak irántunk tanúsított csodálatos irgalmasságán, ezt a lelkületet árasztjuk másokra is. Szeressük és becsüljük egymást annak ellenére, ha látjuk is egymás hibáit és fogyatkozásait! Gyakoroljuk az alázatosságot; a saját erőnkben ne bizakodjunk, és mások gyengeségeit türelmesen szenvedjük el! Ez kiöli a szűkkeblűséget és az önzést, és nemessé, nagylelkűvé tesz.
A zsoltáros így énekel: "Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj!" (Zsolt 37:3). "Bízzatok Istenben". Minden napnak megvan a maga terhe, gondja és fáradsága; és milyen előszeretettel beszélünk ezekről! Hány hiábavaló gond hatol szívünkbe, hányszor beszélünk gondjaink terhéről, annyira, mintha nem volna szeretetteljes, irgalmas Megváltónk, aki mindig kész kérésünket meghallgatni, és minden időben, minden nyomorunkban segítségünkre jönni.
Vannak, akik állandóan félelemben élnek, gondokat okoznak maguknak. Bár napról napra láthatják Isten szeretetének kézzelfogható bizonyítékait, állandóan örvendhetnek atyai gondviselésének, de mindezt az áldást észre sem veszik. Gondolataik állandóan kellemetlen dolgoknál időznek, melyeknek bekövetkezésétől félnek. És ha tényleg vannak nehézségek, azok bár jelentéktelenek, mégis elvakítják őket mindazzal szemben, amikért hálásnak kellene lenniük. Ahelyett, hogy a felmerülő nehézségek őket Istenhez, az egyedüli Segítőhöz űznék, ellenkezőleg, elszakítják őket tőle, mert nyugtalanságot, zúgolódást ébresztenek szívükben.
Helyesen cselekszünk-e, ha ilyen hitetlenek vagyunk? Miért lennénk hálátlanok, bizalmatlanok? Jézus a mi barátunk; az egész menny élénk részt vesz boldogulásunkban. Ne engedjük, hogy a mindennapi élet viszontagságai és küzdelmei kedélyünket izgassák, gondfelhőbe borítsanak! Ha ezt megengedjük, akkor állandóan találunk olyasmit, ami kínoz és nyugtalanít. Ne aggodalmaskodjunk, mert ez életünket felemészti és sorvasztja, de nem segít terheinket hordozni.
Üzleti, anyagi zavarokkal küzdhetünk, a jövendő sötéten állhat előttünk, veszteségek fenyegethetnek bennünket, de ne
csüggedjünk, hanem vessük gondjainkat Istenre, és legyen szívünk nyugodt és vidám. Imádkozzatok bölcsességért és értelemért, hogy ügyeiteket helyesen vezethessétek, hogy így kárt és veszteséget elkerüljetek! Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy kedvező eredményeket érjetek el! Jézus megígérte segítségét, de nektek is törekednetek kell. Ha mennyei Segítőtökben bízva, minden tőletek telhetőt megtettetek, akkor nyugodtan várhatjátok az eredményt.
Isten akarata és szándéka nem az, hogy gyermekeit gondok, terhek nyomják. De az Úr nem csal meg bennünket. Nem mondja: "Ne féljetek; életetek útján nincs semmi veszély." Tudja, hogy veszedelmek és megpróbáltatások várnak ránk, és ehhez mérten bánik velünk. Nem szándéka népét kivenni a bűnnel és bajjal telt világból, de rámutat arra a segítségre, amelyben sohasem csalódhatunk. Így imádkozik tanítványaiért: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól"(Jn 17:15). "E világon nyomorúságtok lészen; én meggyőztem a világot"(Jn 16:33).
Hegyibeszédében Jézus fenséges példázatokkal mutatott rá, hogy milyen szükséges Istenben bíznunk. Ezen tanítások célja az volt, hogy Isten gyermekeit minden időben vigasztalja és bátorítsa, s így érthetően reánk is vonatkoznak. Az Üdvözítő híveinek figyelmét az ég madaraira irányítja, melyek gondtalanul zengik dalaikat, s bár "nem vetnek, sem nem aratnak", mennyei Atyánk mégis gondoskodik összes szükségleteikről. Az Üdvözítő kérdezi tőlünk: "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). A mindenható Gondviselő kitárja kezeit és kielégíti összes teremtményeit. Az ég madarai sem kerülik el figyelmét. Bár nem rakja csőrükbe eledelüket, de gondoskodik szükségleteikről. Nekik kell a részükre elhintett magot összeszedni, nekik kell fiókáikat táplálni. Énekkel szállnak munkájukba: hisz "mennyei Atyátok eltartja azokat." "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). Mint eszes lények, kik Őt imádjátok, nem vagytok-e sokkal becsesebbek az ég madarainál? Vajon Teremtőnk és Létfenntartónk, aki saját isteni képmására alkotott bennünket, nem fog-e a mi szükségleteinkről is gondoskodni, ha bízunk benne?
Krisztus a mezei virágokra irányítja tanítványai figyelmét, melyek gazdag változatosságban virulnak, s melyek mennyei Atyánk irántunk, emberek iránt való szeretetének megannyi megnyilvánulásai. Így szólott: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek"(Mt 6:28). A természet e virágai szépségükben és egyszerűségükben felülmúlják Salamon királyi pompáját. Még a legdrágább öltözék, amit emberi művészet és ügyesség alkothat, sem versenyezhet a virágok természetes bájával, ragyogó szépségével. Jézus kérdezi: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?" (Mt 6:30). Ha az Úr, az isteni művész ily gazdag színpompát kölcsönöz az egyszerű virágoknak, melyek egy nap alatt elhervadnak, mennyivel inkább visel gondot azokról, akiket saját képmására teremtett?! Krisztus ezen tanítása megfeddi a hitetlen szív kétségeit, gondjait és aggodalmait.
Az Alkotó minden egyes gyermekét boldognak, békésnek és engedelmesnek szeretné látni. Jézus mondja: "Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:27) Másutt ezeket mondja: "Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék" (Jn 15:11).
A boldogság, melyre önző indokból vágyunk, mellőzve a kötelességek útját, ingatag és mulandó; csakhamar elmúlik, s a szív bánattal és fájdalommal lesz tele. Isten szolgálatában azonban teljes az öröm és az elégedettség. A keresztény nem halad bizonytalan ösvényeken, nincs kiszolgáltatva hiábavaló megbánásoknak és csalódásoknak. S bár a földi élet élvezeteiben nem veszünk részt, de örömmel tekinthetünk az eljövendő élet elé.
Hiszen már ebben az életben is a keresztények a Krisztussal való közösség örömteli részesei; szemlélhetik szeretetének fényét, és élvezhetik állandó jelenlétét. Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább megtapasztaljuk szeretetét, és lépésről lépésre megközelíthetjük az örök béke dicső honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat,
hanem legyen bizodalmunk erősebb, mint valaha! "Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12), és megsegít bennünket ezután is mindvégig!
Tekintsünk mint hatalmas emlékoszlopokra, jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből. Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket elhárított; a szükségletek, miket kielégített és az áldások, melyeket reánk árasztott. Ezek erősítsenek zarándoklatunk hátralevő részén!
Az előttünk levő küzdelemben újabb, nem sejtett akadályokra számíthatunk; azonban akár a múltra, akár pedig az eljövendőre tekintünk, bátran mondhatjuk: "Mindeddig megsegített minket az Úr!" - "És életeden át tartson erőd!" (5Móz 33:25). A ránk várakozó megpróbáltatások nem fogják erőnket felülmúlni. Dolgozzunk ott, ahol alkalom kínálkozik, abban a biztos tudatban, hogy a megpróbáltatások arányában kapunk erőt.
Így majd annak idején megnyílnak az egek kapui, hogy bevonulhassanak rajtuk Isten gyermekei s a dicsőség Királyának ajkairól, mint legszebb zene érinti füleiket: "Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett!"(Mt 25:34).
Ezután üdvözölni fogják a megváltottakat abban a hazában, melyet Jézus készít számukra. Ott majd más társaságban élnek, mint a bűnös földön; ott többé nem találkoznak hazugokkal, bálványimádókkal, tisztátalanokkal, hitetlenekkel, hanem kizárólag azokkal, akik a bűnt és Sátánt legyőzték, és Isten kegyelme által tökéletes jellemekké alakultak át. Krisztus vére lemosott róluk minden bűnös hajlamot, minden tökéletlenséget, és rájuk ragyog a dicsőség fénye, mely a nap fényességét jóval felülmúlja. Az erkölcsi szépség, Krisztus jellembeli tökéletessége sugárzik le róluk, mely sokkal becsesebb az őket körülvevő külső fénynél. Mint bűntelenek állják körül
a nagy fehér trónt, s részt vesznek az angyalok dicsőségében és kiváltságaiban.
Tekintve azt a dicső örökséget, mely Krisztus követőire vár, "micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt 16:26). Bár szegény lehet, mégis oly kincse és méltósága van, melyet a világ nem adhat. A megváltott, bűntől megtisztított, s összes nemes képességeit Isten szolgálatára szentelő lélek mindent felülmúló kincs. Isten és a szent angyalok színe előtt örvend a menny minden egyes megváltott léleknek; ezt az örömet szent, győzelmi énekek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése