A mi Urunk Jézus Krisztus eljött erre a világra, hogy az embereknek fáradhatatlanul szolgálatára legyen. "Ő vette el a mi erőtelenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket" (Mt. 8:17), hogy az emberiségnek minden bajban segítségére legyen. Eljött, hogy elvegye a betegség, nyomorúság és a bűn terheit. Az volt a küldetése, hogy teljesen helyreállítsa az embereket, hogy egészséggel, békességgel és tökéletes jellemmel ruházza fel őket.
Különféle körülmények között élő és különféle igényű emberek keresték meg, mégis senki sem távozott úgy, hogy ne kapott volna segítséget Tőle. A gyógyító erő folyama áradt belőle és az emberek meggyógyultak testben, lélekben és szellemben egyaránt.
A Megváltó munkája nem volt helyhez vagy időhöz kötve. Irgalmassága nem ismert határt. Gyógyító és tanítói munkássága olyan nagy méreteket öltött, hogy Palesztinában nem volt elég nagy épület, amely a köréje gyűlt tömeget befogadhatta volna. Galilea zöldellő domboldalai, az országutak, a tengerpart, a zsinagóga és minden hely, ahová a betegeket vinni tudták - az Ő kórházává alakult. Minden nagy- és kisvárosban, faluban, amerre járt, a szenvedőkre helyezte kezét és meggyógyította őket. Ha bárhol az Ő üzenetének befogadására készséges szíveket talált, a mennyei Atya szeretetét hangsúlyozva vigasztalta őket. Egész nap szolgálatára állt azoknak, akik hozzá jöttek; este pedig azoknak szentelte figyelmét, akiknek napközben dolgozniuk kellett, hogy családjukat el tudják látni. Jézus hordozta az emberiség megmentése felelősségének óriási terhét. Tudta, hogy mindenki elvész, ha nem következik be határozott változás az emberiség
alapelveiben és céljaiban. Ez volt az Ő lelkének terhe, és senki sem tudta felbecsülni, értékelni a Rá nehezedő súlyt. Magányos volt gyermekkorában, ifjúkorában és felnőttként is; és mégis a jelenlétében tartózkodni a mennyországot jelentette. Naponta érték a megpróbáltatások és a kísértések, napról napra kapcsolatba került a gonosszal és látta hatalmát azokon, akiket megáldani és megmenteni akart, mégsem vallott kudarcot és nem csüggedt el.
Saját kívánságait minden dologban szigorúan a küldetésének rendelte alá. Megdicsőítette életét, mert életében mindent az Ő Atyja akaratának rendelt alá. Amikor ifjúkorában édesanyja a rabbik iskolájában találta és azt mondta: "Fiam, miért cselekedted ezt velünk?", Ő ezt válaszolta - és a válasza életművének alappillére volt: "Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-e, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk. 2:48-49)
Jézus élete állandó önfeláldozás, önmegtagadás volt. Nem volt otthona ebben a világban, hacsak jóindulatú barátok szállást nem adtak neki mint vándornak. Eljött, hogy értünk a legszegényebbek életét élje - a szegények és szenvedők között járjon és munkálkodjon. Elismerést és tiszteletet nem kapva járt-kelt az emberek között, akikért oly sokat tett.
Mindig türelmes és derűs volt, és a szenvedők az élet és a békesség követeként üdvözölték őt. Látta a férfiak, nők, gyermekek és ifjak szükségleteit és így hívta őket: "Jöjjetek hozzám!"
Szolgálata során Jézus több időt szentelt a betegek gyógyítására, mint tanításra. Csodatételei igazolták szavai igazságát, hogy nem lerontani, hanem megmenteni jött. Irgalmasságának híre megelőzte Őt, bármerre is járt. Megkönyörült az embereken és ők örvendeztek egészségüknek, próbálgatták újonnan kapott képességeiket. Tömegek gyűltek köréjük, hogy hallják tőlük, amelyeket az Úr velük cselekedett. Sokaknak az Ő hangja volt az első, amit hallottak, az Ő neve volt az első, amit kimondtak, az
Ő arca volt az első, amelyet megláttak. Miért ne szerették volna Jézust és miért ne hirdették volna dicsőségét? Amint keresztülhaladt a városokon, olyan volt, mint egy eleven, életet és örömet árasztó folyam... A Megváltó a gyógyítás minden egyes alkalmát arra használta fel, hogy isteni alapelveket ültessen el az elmébe és a lélekbe. Ez volt munkájának célja. Földi áldásokban részesítette az embereket, hogy szívüket késztesse kegyelme evangéliumának befogadására.
Jézus a legmagasabb helyet foglalhatta volna el a zsidó nemzet tanítói
között, mégis inkább a szegényeknek hirdette az evangéliumot. Helységről helységre járt, hogy a fő- és mellékutak mentén élők hallhassák az igazság igéit. A tengerparton, a hegyekben, a nagyvárosok utcáin, a zsinagógában hallhatták hangját, amint az Írásokat magyarázta. Gyakran tanított a templom külső udvarában, hogy a pogányok is hallják szavait.
Krisztus tanítása annyira eltért az írástudók és a farizeusok írásmagyarázatától, hogy felkeltette az emberek figyelmét. A rabbik hosszasan fejtegették a hagyományokat, emberi elméleteket és okoskodásokat. A Biblia helyét gyakran elfoglalták az emberek Szentírással kapcsolatos tanításai és írásai. Jézus tanításának témája azonban Isten igéje volt. A kérdezőknek egyszerűen így válaszolt: "Meg van írva", "Mit mond az Szentírás", "Hogy olvasod?" Ha bárkiben feltámadt az érdeklődés, legyen az barát vagy ellenség - minden alkalommal az Igét hirdette. Világosan és átható erővel képviselte az evangélium üzenetét. Szavai a fény özönével világítottak rá
a pátriárkák és próféták tanításaira és a Szentírás új kinyilatkoztatásként hatott a hallgatókra. Soha azelőtt nem ismerték fel Isten Igéjének ilyen mély jelentéstartalmát.
Krisztus tanításainak egyszerűsége
Soha nem volt még olyan evangéliumhirdető, mint Jézus. Ő volt
a Menny Fejedelme, mégis megalázta magát és felvette a mi természetünket, hogy ott találkozzon az emberekkel, ahol éppen tartózkodnak. Krisztus, a Szövetség Angyala elhozta minden embernek, szegénynek és gazdagnak, szabadnak és szolgának a megváltás üzenetét. Hírneve - mint Nagy Orvosé - elterjedt egész Palesztinában. A betegek eljöttek a helyekre, ahol azt remélték, hogy keresztülhalad, és segítségért folyamodtak hozzá. Ugyanezt tették sokan, akik vágytak szavait hallani és keze érintésében részesülni. Így járt-kelt városról városra, helységről helységre az Evangéliumot prédikálva és a betegeket gyógyítva a Dicsőség Királya, az emberiség szegényes öltözetében.
Részt vett a nagy évi ünnepeken; a külső ceremóniában teljesen elmerült tömegnek a mennyei dolgokról beszélt és kinyilatkoztatta előttük az örökkévalóságot. Mindenkinek adott kincset a bölcsesség tárházából. Olyan egyszerűen beszélt, hogy nem tudták félreérteni! Az Ő sajátos módján segített mindenkin, aki bánatban, szomorúságban volt. Gyöngéd, szeretetteljes jósággal kezelte a bűnbeteg lelkeket, akiknek gyógyulást és erőt hozott.
Mint a legnagyobb tanítók fejedelme, olyan területeken közelítette meg az embereket, ahol a legtöbb ismerettel bírtak. Olyan módon hozta elébük az Igazságot, hogy az mindenkor a legszentebb emlékekkel és rokonszenvvel fonódott egybe hallgatóiban. Oly módon tanított, hogy érezték, mennyire szívén viseli és magáévá teszi érdekeiket és boldogságukat. Tanítása annyira közvetlen volt, példázatai annyira találóak, szavai annyira részvétteljesek és nyájasak, hogy hallgatóit teljesen magával ragadta. A szegényekkel való társalgásban tanúsított egyszerűsége és komolysága megszentelte minden egyes szavát.
Nincs különbség gazdag és szegény között
"Micsoda tevékeny életet élt! Napról napra látták, amikor meglátogatta
a nyomorúságot és a szükséget szenvedők lakóházait, ahová a csüggedteknek reménységet, a nyomorgóknak békességet vitt. Jóságosan, szeretettel és irgalommal járt-kelt, felemelte a lesújtottakat, megvigasztalta a szomorkodókat. Áldást árasztott, amerre csak ment.
Mialatt Jézus a szegényeknek szolgált, igyekezett a gazdagokat is megközelíteni. Kereste a gazdag és művelt farizeus, a zsidó nemes és a római főember ismeretségét. Meghívásaikat elfogadta, részt vett ünnepségeiken, megismerkedett szokásaikkal és foglalkozásaikkal, hogy szívükhöz közelebb jusson és kinyilatkoztathassa előttük az örök kincseket.
Krisztus azért jött a világra, hogy megmutassa, ha az ember elfogadja
a felülről jövő erőt, tiszta, feddhetetlen életet élhet. Fáradhatatlan türelemmel és részvétteljes szolgálatkészséggel igyekezett betölteni az emberek szükségleteit. A kegyelem gyöngéd érintésével kiűzte a lélekből a kétséget és a nyugtalanságot. Az ellenségeskedést szeretetre és a hitetlenséget bizalommá változtatta.
Jézus előtt nem volt különbség nemzetiség, rang, hitvallás között. A farizeusok és írástudók szerették volna a menny adományait egy helyre és népre korlátozni és a világban levőket abból kirekeszteni. Azonban Jézus eljött, hogy minden válaszfalat ledöntsön. Eljött megmutatni, hogy az irgalmasság és szeretet adományai olyan korlátlanok, mint a levegő, a világosság, vagy az eső, amely felfrissíti a földet.
Krisztus élete egy olyan hitet alapozott meg, amelyben nincs kaszt, olyan vallást, amely által zsidók és pogányok, szabadok és szolgák egyetemes testvériségben egyesülve mindannyian egyenlők Isten előtt. Eljárását
semmiféle világi okoskodás sem befolyásolta. Nem tett különbséget szomszéd és idegen, barát és ellenség között. Minden lélek, amely az élet vizét szomjúhozta, megindította szívét.
Egyetlen embert sem mellőzött Jézus Krisztus, hanem igyekezett a megmentő gyógyírt mindenkihez eljuttatni. Bármilyen társaságban időzött, olyan tanítást nyújtott, amely az időpontnak és a körülményeknek megfelelt. Minden mulasztás vagy sértés, amelyet az emberek egymással szemben elkövettek, csak még jobban meggyőzte Őt istenemberi részvétének szükségességéről. Igyekezett a legdurvábbak és leghitványabbak szívébe is reménységet önteni, s biztosította őket, hogy feddhetetlenekké és tisztákká válhatnak, és olyan jellemhez juthatnak, amely Isten gyermekeivé teszi őket.
Sokszor találkozott lelkekkel, akik Sátán hatalmába kerültek és nem volt erejük levetni béklyóikat. Az ilyen elcsüggedt, beteg, megkísértett, elbukott lelkekhez Jézus a leggyöngédebb részvétszavakat intézte, amelyekre éppen szükségük volt. Találkozott másokkal, akik komoly harcot vívtak a lélek ellenségével; az ilyeneket bátorította és biztosította a győzelemről, mivel Isten angyalai velük vannak és megszerzik a győzelmet.
A vámszedők asztalánál megbecsült vendégként ült, és együttérzésével, barátságával kimutatta, hogy elismeri az emberiség méltóságát. Az emberekben vágy ébredt, hogy méltóvá váljanak bizalmára. Szavai áldást hozó és életadó erővel hullottak szomjazó lelkükbe. Új elhatározások ébredtek bennük és a társadalom kivetettjei előtt új és szebb jövő lehetősége nyílt meg.
Zsidó létére Jézus mégis nyíltan és szabadon érintkezett a samáriaiakkal és figyelmen kívül hagyta népe farizeusi szokásait. Az előítéletek ellenére is elfogadta a megvetettek vendégszeretetét. Házaikban aludt, együtt étkezett velük asztaluknál, elfogadta a kezük által készített és felkínált ételeket, utcáikon tanított és a legelőzékenyebb barátsággal és udvariassággal bánt velük. És mialatt szívüket magához vonzotta az emberi részvét köteleivel, isteni kegyelme elhozta számukra azt az üdvöt, amelyet a zsidók elvetettek." (A nagy Orvos lábnyomán 19-20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése