Isten az élet, a világosság, az öröm forrása az
egész világegyetem részére. Miként a fénysugarak a napból, s a vizek
árjai a forrásból, úgy áradnak szét Istentől az áldások, összes
teremtményeire. Mindenütt, ahol ez az Istentől eredő élet a szívekben
lakozik, onnan tovaárad szeretetben és áldásban másokra.
Megváltónk öröme az elesett emberek felemelése és megváltása volt.
Ezért saját élete sem volt drága előtte, hanem elszenvedte a keresztet,
és nem törődött a gyalázattal. Az angyalok is így munkálkodnak mások
boldogságán. Ez az örömük. Amit a büszke és önző szív lealacsonyító
szolgálatnak tekint, tudniillik szolgálni a bűnbe süllyedt, jellemben és
rangban mélyen alatta állóknak, éppen az képezi a bűntelen angyalok
munkáját. Krisztus önfeláldozó szeretetének lelkülete az, ami az eget
áthatja, és ez a lényege összes áldásainak. Ilyen a lelkülete Krisztus
tanítványainak, és ezt a munkát végzik.
Ha Krisztus szeretete lakozik szívünkben, akkor a jó illathoz
hasonlóan nem maradhat rejtve. Szent befolyását mindazok érezni fogják,
akikkel csak érintkezünk. Krisztus lelkülete a szívben hasonló a
sivatagban csörgedező forráshoz, amely mindenkit felüdít, sőt
felébreszti az elveszendők vágyát is, hogy az élet vizéből mohón
merítsenek.
A Jézus Krisztus iránti szeretet azon szívbéli vágyban nyilatkozik
meg, hogy hozzá hasonlóan mi is fáradozzunk az emberiség megmentésén és
felemelésén. Állandó szeretettel és részvéttel fog bennünket eltölteni
mennyei Atyánk gondviselésébe foglalt összes teremtménye iránt.
Megváltónk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek
szentelt élet, óh nem - állandóan szent buzgalommal és komolysággal
fáradozott az elesett emberiség megváltásán.
A bethlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás
útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól,
valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. Ő mondotta: "Az
embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő
szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Mt 20:28). Ez volt
életének legfőbb célja. Minden más csak ezután következett, és ennek
volt alárendelve. Isten akaratának teljesítése és művének befejezése
képezte ételét és italát. Önzés és önérdek távol állott munkájától.
Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek,
készek az áldozatokra, hogy mások is részeseivé lehessenek ezen mennyei
adománynak. Ezek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk
embertársaik élete megjavuljon. Az igazán megtért szívnek ilyen lelkület
a gyümölcse. Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy
másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ily
megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha
Krisztus igazságát öltöttük fel és az Ő lelkének öröme tölt be
bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Istennek jóságát láttuk
és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Fülöphöz hasonlóan, ha
az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk. Megkíséreljük feltárni az
emberek előtt Krisztus vonzerejét és az eljövendő világ láthatatlan
valóságait. Legfőbb vágyunk lesz Krisztus nyomdokait követni. Komoly
kívánság támad bennünk, hogy körülöttünk mások is láthassák Istennek ama
Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29).
Az a törekvés, hogy áldását másokkal közöljük, áldást hoz
önmagunkra is. Istennek is ez volt a célja, amikor részt adott nékünk a
megváltás tervének munkájában. Azt az előjogot adta nékünk, hogy az
isteni természet részesei lehessünk; cserébe csak azt kívánja, hogy
áldást árasszunk embertársainkra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és
legnagyobb öröm, amit Isten az embernek adhatott. Azok jutnak
legközelebb Teremtőjükhöz, akik ily módon részt vesznek a szeretet
munkájában.
Isten az evangélium üzenetét és a szeretet szolgálatát a mennyei
angyalokra bízhatta volna; felhasználhatott volna más eszközöket is,
hogy tervét megvalósítsa. De végtelen, kimondhatatlan szeretetében
Krisztus és az angyalok munkatársaivá tett bennünket, hogy így
részesülhessünk abban az áldásban és lelki növekedésben, amely az
önzetlen munkából fakad.
Krisztushoz közeledünk, ha szenvedéseiben részt veszünk.
Mindennemű önfeláldozás mások javára, a jótékonyság lelkületét erősíti a
jótevő szívében, és mind szorosabb összeköttetésbe hozza a világ
Megváltójával, aki "gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő
szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8:9). Csak ha így valósítjuk
meg Isten tervét, melyért teremtett, akkor lesz áldássá számunkra az
élet.
Ha Krisztus tanítványához méltóan munkába kívánsz menni, hogy neki
lelkeket nyerj meg, csakhamar belátod, hogy az isteni dolgokban mélyebb
tapasztalatokra és nagyobb ismeretre van szükséged, és éhezni és
szomjúhozni fogod az igazságot. Imában Istennel fogsz küzdeni, és hited
megerősödik; lelked felüdül a megváltás és üdvösség forrásánál. A
megpróbáltatások és küzdelmek Isten Igéjéhez és az imához űznek.
Krisztus kegyelmében és ismeretében fogsz növekedni, és gazdag
tapasztalatokra teszel szert.
A másokért folyó önzetlen munka lelkülete állhatatosságot,
elmélyülést, szilárdságot és Krisztushoz hasonló szeretetteljes jellemet
ad; békét és boldogságot nyújt. A szív mindig nemesebbre törekszik.
Többé nincs helye a hanyagságnak és önzésnek. Azok, akik ily módon
gyakorolják a keresztény erényeket, növekedni és erősödni fognak, hogy
Istenért dolgozhassanak. Világosan megértik a lelki dolgokat, állandóan
gyarapszanak hitben, és növekszik imáik ereje. Isten Lelke munkálkodik
szívükben, és a mennyei kapcsolat megtermi a szív összhangját. Azok,
akik ilyen önzetlen fáradozással áldozzák oda magukat embertársaik
javáért, munkálják legbiztosabban saját üdvösségüket.
A Krisztus kegyelmében való növekedésnek egyedüli útja az,
hogy önzetlenül végezzük Krisztus ránk bízott munkáját, minden
tőlünk telhetőt elkövetve, hogy megsegítsük azokat, akik támogatásunkra
szorulnak. Gyakorlat adja az erőt; tevékenység az élet első feltétele.
Akik a Krisztusban való életet úgy élik, hogy tétlenül elfogadják a
Lélek kegyelmi ajándékait, de Krisztusért mit sem tesznek, azok
megkísérlik az ingyen élést - munka nélkül. A semmittevés azonban, mind a
lelki, mind az anyagi világban elerőtlenedést és végül romlást
eredményez. Az az ember, aki vonakodik tagjait mozgatni, csakhamar
annyira elerőtlenedik, hogy nem képes azokat használni. Hasonlóan, az a
keresztény, aki nem akarja Istentől nyert erőit felhasználni, nem csak
hogy nem növekedhetik Krisztus kegyelmében, hanem még a meglévő erőt is
elveszíti.
Krisztus egyháza Isten elrendelt eszköze az elveszett emberiség
üdvözítésére. Küldetése, hogy az evangéliumot az egész világnak
eljuttassa. Ez egyúttal minden egyes keresztény kötelessége. Ki-ki
igyekezzék alkalma és képessége szerint teljesíteni az Üdvözítő
parancsát. Krisztusnak előttünk megnyilatkozott szeretete mindnyájunkat
adósakká tesz azokkal szemben, akik Őt még nem ismerik. Isten azért adta
nékünk világosságát, hogy sugarait szétárasszuk. Ha Krisztus hívei
kötelességük tudatában lettek volna, akkor ma ezrével lennének az
evangéliumnak hirdetői a pogány országokban is, ahol most legfeljebb egy
van. Akkor mindazok, akik személyesen nem vehetnek részt a
missziómunkában, vagyonukkal, érdeklődésükkel és imájukkal támogatnák
azt. A keresztény országokban szintén szentebb komolysággal fáradoznának
a veszendő lelkek megmentésén.
Nem kell okvetlen pogány országokba mennünk, és otthonunk szűk
körét sem kell odahagynunk - ha kötelességünk odafűz -, hogy Krisztusért
dolgozhassunk. A családban, a gyülekezetben, rokonaink és ismerőseink,
sőt még ügyfeleink körében is munkálkodhatunk Jézus Krisztusért.
Üdvözítőnk földi életének nagyobb részét türelmes munkában a
názáreti kis ácsműhelyben töltötte el. Szolgáló angyalok vették körül az
élet Urát, midőn munkások és földművesek
között járt-kelt, fel nem ismerve, tisztelet nélkül. Az Üdvözítő
egyszerű foglalkozása közben is éppoly hűségesen teljesítette
küldetését, mint amikor betegeket gyógyított, vagy a viharzó
Galileai-tenger hullámain járt. Hasonló képpen haladhatunk mi is
Jézussal, és dolgozhatunk vele alacsony sorsban és alsóbbrendű
kötelezettségeink teljesítése közben is.
Pál apostol mondja: "Kiki, amiben elhívatott, atyámfiai, abban
maradjon meg az Isten előtt" (1Kor 7:24). Az üzletember is úgy vezetheti
üzletét, hogy hűsége és lelkiismeretessége által dicsőíti Mesterét. Ha
hűséges, őszinte híve Krisztusnak, akkor hite minden eljárásában és
vállalkozásában meg fog nyilvánulni; embertársainak Krisztus lelkületét
fogja kinyilatkoztatni. A szorgalmas és becsületes munkásban annak képe
tükröződhetik vissza, aki szerény élete folyamán Galilea halmain
járt-kelt. Minden egyes keresztény úgy munkálkodjék, hogy mások, látva
az ő jó cselekedeteit, a Teremtőt és Megváltót magasztalják.
Sokan elvonják adományaikat és képességeiket Krisztus
szolgálatából, és ezt azzal mentegetik, hogy másoknak sokkal magasabb
képességeik vannak. Kialakult az a nézet, hogy csak a különleges
adományokkal megáldott emberek alkalmasak Isten szolgálatára, s Isten
ezt csak tőlük kívánja. Sőt sokan úgy vélekednek, hogy Isten csak az
emberek egy osztályát tüntette ki kiválóbb képességekkel, a többieket
pedig mellőzte, akiknek azután sem a fáradtságban és munkában, sem a
jutalomban semmi részük sincs. A példázat azonban nem így tanítja. Mikor
a gazda összehívta szolgáit, mindegyiknek kijelölte munkáját.
Még az élet szerényebb kötelezettségeinek teljesítése közben is
szeretettel szolgálhatunk az Úrnak. Ha Isten szeretete lakozik
szívünkben, az életünkben is meg fog nyilatkozni. Krisztus édes jó
illata övez bennünket, és befolyásunk felemelő és áldást hozó lesz.
Ne várjatok előbb rendkívüli alkalmakra, sem különös képességekre,
hogy Isten ügyéért munkálkodhassatok. Ne aggódjatok azon, hogy mit
gondol rólatok a világ. Ha életetek
hitetek tisztaságáról s becsületességéről tesz bizonyságot, és
mások meggyőződnek arról, hogy segítni akartok rajtuk, akkor
fáradozástok nem lesz hiábavaló.
Krisztus legkisebb és legszerényebb tanítványai is áldására
lehetnek másoknak. Talán nincsenek tudatában, hogy jót cselekszenek, de
öntudatlanul is tőlük áradhat ki az áldásnak mind inkább mélyülő és
szélesbülő forrása; ám fáradozásaik áldásos gyümölcsei csak a leszámolás
nagy napján lesznek nyilvánvalókká. Nem tudják, sőt nem is érzik, hogy
valami nagyot cselekszenek, de fáradozásaik eredménye felől nem kell
aggódniuk. Csak nyugodtan haladjanak tovább és hűségesen végezzék azt a
munkát, amelyet Isten gondviselése rájuk bíz, s életük nem lesz
hiábavaló. Krisztus képe mindinkább kialakul szívükben; Isten
munkatársai ebben az életben így lesznek alkalmasak arra a magasabb
munkára és zavartalan örömre, mely az örök életben vár rájuk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.
Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...
-
Izrael gyermekei a pusztában vándoroltak, amikor három napig nem találtak iható vizet. Szenvedtek a szomjúságtól és „zúgolódott a nép Móz...
-
https://www.youtube.com/watch?v=k5rFXBXqIH0&list=PLuAiL6ufHg62_umel9W-xgGwWBLD4jdKc jelenések könyve sorozat D...
-
Az emberiség történelmét "nyomorúság", "sötétség" és "homály" (Ézsa 8:21) jellemezte. Hosszú száza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése