A keleti bölcsek filozófusok voltak; annak a hatalmas és befolyásos
nemesi osztálynak tagjai, amely a nemzet vagyonának és tudásának
legnagyobb részével rendelkezett. E nemesek közül sokan kihasználták a
nép hiszékenységét. Mások viszont egyenes emberek voltak, akik a
Gondviselés bizonyítékait kutatták a természetben. Őket
becsületességükért és bölcsességükért nagyrabecsülték. Ilyen jelleműek
voltak a Jézust felkereső bölcsek.
Az isteni világosság minden időben beragyogja a pogányság
sötétségét. Mialatt ezek a bölcsek az eget kutatták és a csillagok
fényes pályájának rejtett titkait igyekeztek kideríteni, bepillanthattak
a Teremtő dicsőségébe. Nagyobb világosság után vágyakoztak, és ezért a
héber írásokhoz fordultak. Hazájukban őriztek olyan prófétai írásokat,
amelyek isteni tanító eljövetelét jövendölték. Bálám - Isten egykori
prófétája egyben mágus is volt. Annak idején a Szentlélek által
megjövendölte Izrael fénykorát és a Messiás megjelenését. Próféciáit a
hagyományok őrizték meg századokon át. Az Ószövetség azonban sokkal
világosabban jelenti ki a Megváltó eljövetelét. A bölcsek örömmel
ébredtek rá, hogy a Messiás eljövetele közel van, és az egész földet
betölti majd Isten dicsőségének ismerete.
A bölcsek rejtélyes égi fényt láttak azon az éjszakán, amikor Isten
dicsősége beragyogta a bethlehemi dombokat. Amint a fény halványodott,
egy fényes csillag jelent meg, és ott maradt az égen. Nem állócsillag
volt és nem bolygó, ezért a jelenség különös érdeklődést váltott ki.
A csillag fénylő angyalok távoli serege volt, de erről a bölcsek
mit sem tudtak. Mégis az volt az érzésük, hogy ez a csillag különösen
jelentős számukra. Papokkal és bölcselőkkel tanácskoztak, és átkutatták
az ősi feljegyzéseket. Bálám jövendölése kijelenti: "Csillag származik
Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből" (4Móz 24:17). Ez a csillag
lenne a Megígért előfutára? A bölcsek örömmel köszöntötték a mennyei
igazság fényét, amely most már ragyogóbb sugarakkal áradt rájuk. Álomban
utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem felkeresésére.
Ahogyan Ábrahám Isten felszólítására hit által útra kelt "nem
tudván hová megy" (Isid 11:8); ahogyan Izrael hit által követte a
felhőoszlopot az Ígéret Földje felé, úgy indultak el ezek a pogány
bölcsek is, hogy megkeressék a megígért Megváltót. A Kelet országai
bővölködtek kincsekben. A bölcsek sem indultak el üres kézzel. Szokás
volt a fejedelmeket, magas rangú személyeket hódolatképpen
megajándékozni. A föld legdrágább ajándékait hozták el annak, akiben
megáldatnak a föld minden nemzetségei. Éjszaka kellett utazniuk, hogy
szemmel tarthassák a csillagot. Az utazók a keresett Fejedelemmel
kapcsolatos hagyományok és prófétai kijelentések ismételgetésével tették
kellemessé az időt. Minden pihenő alatt kutatták a próféciákat; és
egyre mélyebben meg voltak győződve arról, hogy Isten vezeti őket. Ennek
külső jeleként előttük haladt a csillag, de benső bizonyosságuk is volt
a Szentlélek által, aki áthatotta szívüket és reménnyel töltötte el
őket. Hosszú, de örömteli utazás volt ez.
Eljutottak Izrael földjére, leereszkedtek az Olajfák hegyén, és
szemük elé tárult Jeruzsálem. De lám a csillag, amely végigvezette őket
fáradságos útjukon, megállt a templom felett, azután néhány pillanat
múlva eltűnt a szemük elől. Meggyorsították lépteiket, hiszen bizonyosak
voltak abban, hogy mindenki a Messiás születésének örömhíréről beszél.
Kérdezősködésük azonban hiábavalónak bizonyult. Amint a szent városba
értek, a templom felé vették útjukat. Csodálkoztak, amikor senkit sem
találtak, aki valamit is tudott volna az újszülött királyról. Kérdéseik
nem örömöt, hanem félelemmel vegyes meglepetést, sőt megvetést
keltettek.
A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és kegyességüket
dicsőítették, miközben a görögöket és a rómaiakat mindenkinél
pogányabbnak, bűnösebbnek bélyegezték. A bölcsek nem voltak
bálványimádók, és Isten szemében az állítólagos istentisztelőknél sokkal
értékesebbek voltak. A zsidók mégis pogányoknak tekintették őket. Buzgó
érdeklődésük még a szent iratok hivatott őreinek körében sem keltett
rokonszenvet.
A bölcsek érkezésének híre gyorsan tovaterjedt Jeruzsálemben.
Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, és ez Heródes király
palotájába is eljutott. A ravasz edomitát felbőszítette egy esetleges
vetélytárs feltűnése. Trónhoz vezető útját számtalan gyilkosság
szennyezte. Idegen származása miatt a nép, amelyen uralkodott, gyűlölte.
Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. Az új Fejedelem viszont többet
követelt. Arra született, hogy király legyen.
Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést az
idegenekkel azért, hogy a népet föllázítsák, és őt megfosszák trónjától.
Bizalmatlanságát azonban leplezte. Elhatározta, hogy még ravaszabb
lesz, és áthúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az
írástudókat. Arról kérdezősködött, hogy mit tanítanak a szent könyvek a
Messiás születésének helyéről.
A trónbitorló érdeklődése - amire ráadásul idegenek késztették -,
büszkeségükben sértette a zsidó tanítókat. Az a közömbösség, amivel a
próféciák tekercseit olvasni kezdték, földühítette a féltékeny
zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a témával
kapcsolatos ismereteiket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta,
hogy alapos kutatás után mondják meg, hol születik a Király, akit
várnak. "Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta
vala meg a próféta:
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között:
mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt" (Mt 2:5-6).
Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében
gyűlölet és rettegés vihara dúlt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és
udvariasan fogadta az idegeneket. Megkérdezte, hogy mikor jelent meg a
csillag, és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. A
látogatók lelkére kötötte: "Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a
gyermek felöl, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is
elmenjek és tisztességet tegyek néki" (Mt 2:8). Ezzel útjukra
bocsátotta őket Bethlenem felé.
Jeruzsálem papjai és vénei nem voltak annyira tudatlanok Krisztus
születését illetően, mint amennyire színlelték. Az a hír, hogy angyalok
látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik
figyelemre sem méltatták. Ők maguk is megtalálhatták volna Jézust, és
készek lehettek volna a bölcseket szülőhelyére vezetni, de nem így
történt. A bölcsek jöttek, hogy felhívják figyelmüket a Messiás
születésére. "Hol van a zsidók királya, aki megszületett? - kérdezték -;
Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy
tisztességet tegyünk néki" (Mt 2:2).
Most is büszkeség és irigység zárta el a világosság útját. Ha a
papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és bölcsek jelentésének, igen
kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Ez megcáfolta volna azt az
állításukat, hogy ők Isten igazságának képviselői. Ezek a képzett
tanítók méltóságukon alulinak érezték, hogy olyanok tanítsák őket,
akiket ők pogányoknak tartanak. Lehetetlen, mondották, hogy Isten
megkerülte őket, és tudatlan pásztorokhoz vagy körülmetéletlen
pogányokhoz fordult. Úgy döntöttek, hogy közömbösek lesznek a Heródes
királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt. Mégcsak el
sem mentek Bethlehembe, hogy megbizonyosodjanak róla: vajon igaz-e
mindez? A népnek azt állították, hogy a Jézus iránti érdeklődés csak
fanatikus izgatottság. Ekkor kezdték a papok és a rabbik Krisztust
elvetni. Innen kezdve büszkeségük és csökönyösségük elkeseredett
gyűlöletté fajult a Megváltó iránt. Míg Isten kitárta az ajtót a
pogányoknak, a zsidó vezetők bezárták azt maguk előtt.
A bölcsek egyedül távoztak Jeruzsálemből. Leszállt az est, amikor
elhagyták Jeruzsálem kapuit, de nagy örömükre ismét megpillantották a
csillagot, amely Bethlehembe vezette őket. Ők - a pásztorokkal
ellentétben - nem kaptak felvilágosítást Jézus születésének szegényes
körülményeiről. Hosszú utazásuk végén csalódást okozott a zsidó vezetők
közömbössége, és megcsappant bizalommal hagyták el Jeruzsálemet.
Bethlehemben nem találták az újszülött Király védelmére állított királyi
őrséget. Senki sem volt jelen a világi nagyságok közül. Jézus bölcsője
egy jászol volt, és csak szülei, a tanulatlan, egyszerű emberek őrizték.
Ő lenne az, akiről meg van írva, hogy "megépíti Jákób
nemzetségeit", és "visszahozza Izrael megszabadultjait", és Ő lenne a
"népek világossága", hogy az "üdvösség a föld végéig terjedjen"? (Vö.
Ésa 49:6) "Bemenvén a házba, ott találók a gyermeket anyjával, Máriával;
és leborulván, tisztességet tőnek néki" (Mt 2:11). Jézus szerény
külseje alatt is felismerték az Istenség jelenlétét. Átadták szívüket
Neki, mint Üdvözítőjüknek, azután kitárták ajándékaikat: "aranyat,
tömjént és mirhát" (Mt 2:11). Micsoda hitük volt! El lehetett volna
mondani a napkeleti bölcsekről, amit később a római századosról: "még az
Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet" (Mt 8:10).
A bölcsek nem láthatták át Heródes Jézussal kapcsolatos szándékát.
Miután útjuk célját elérték, arra készülődtek, hogy visszatérjenek
Jeruzsálembe. Értesíteni akarták a királyt útjuk eredményéről. Isten
azonban álomban figyelmeztette őket, hogy többé ne találkozzanak
Heródessel. Elkerülték tehát Jeruzsálemet, és egy másik úton tértek
vissza hazájukba.
Hasonlóképpen figyelmeztette Isten Józsefet is, hogy meneküljön
Egyiptomba Máriával és a gyermekkel. Az angyal így szólt: "Maradj ott,
amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket"
(Mt 2:13). József késedelem nélkül engedelmeskedett, és a nagyobb
biztonság kedvéért még akkor éjjel útnak indult.
A bölcsek által Isten felhívta a zsidó nép figyelmét Fia
születésére. A jeruzsálemi kérdezősködés, a felkeltett általános
érdeklődés, sőt még Heródes féltékenysége is arra kényszerítette a papok
és a rabbik figyelmét, hogy a messiási próféciákra figyeljenek, és az
éppen bekövetkezett nagy eseményre irányította az emberek gondolatait.
Sátán elszántan igyekezett az isteni fényt kioltani a földön, és
minden ravaszságát latba vetette, hogy megölje az Üdvözítőt. De az, Aki
sohasem alszik és sohasem szunnyad el, őrködött szeretett Fia fölött. Ő,
Aki mannát hullatott a mennyből Izraelnek, és táplálta Illést az éhség
idején, pogány földön biztosított menedéket Mária és a gyermek Jézus
számára. A pogány országból jött bölcsek ajándékai által az Úr
gondoskodott az Egyiptomba történő utazás és az idegen földön való
tartózkodás költségeiről.
A bölcsek az elsők között jöttek, hogy köszöntsék a Megváltót.
Elsőként helyezték ajándékaikat lábához. És milyen kiváltság volt az,
hogy ajándékozhattak! A szeretetteljes szívből fakadó ajándékot Isten
örömmel megáldja, és a lehető leggyümölcsözőbbé teszi az Ő
szolgálatában. Ha szívünket Jézusnak adtuk át, akkor ajándékainkat is
elhozzuk neki. Aranyunkat, ezüstünket, legdrágább földi kincseinket,
legjobb szellemi és lelki képességeinket örömmel szenteljük annak, Aki
szeretett minket, és önmagát adta érettünk.
Jeruzsálemben Heródes türelmetlenül várta a bölcsek visszatérését.
Amint telt az idő, és mégsem jöttek, gyanakodni kezdett. A rabbik
vonakodtak megmondani a Messiás születési helyét, és ez azt sugallta
neki, hogy a bölcsek átláttak cselszövésein, és szántszándékkal
elkerülték őt. Ez a gondolat felbőszítette. Ravaszsága kudarcba fulladt,
de megmaradt számára az erőszak lehetősége. A gyermek-királyt
elrettentő példának akarta felhasználni. Majd meglátják a gőgös zsidók,
mire számíthatnak, ha megpróbálnak másik uralkodót ültetni a trónra!
Azonnal katonákat küldött Bethlehembe azzal a paranccsal, hogy
öljenek meg minden két éven aluli gyermeket. Dávid városának csendes
otthonaiban olyan szörnyű jelenetek voltak, amelyeket Isten már hatszáz
évvel ezelőtt megmutatott a prófétának. "Szó hallatszott Rámában:
Sírásrívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait, és nem
akart megvigasztaltatni, mert nincsenek" (Mt 2:18).
Ezt a csapást maguk a zsidók idézték elő. Ha hűséggel és alázatosan
jártak volna Istennel, Ő csodával határos módon tette volna
ártalmatlanná a király haragját. De bűneik elválasztották őket Istentől,
és elutasították a Szentlelket, aki egyedüli pajzsuk lehetett volna.
Nem tanulmányozták az Írásokat azzal a vággyal, hogy azonosuljanak Isten
akaratával. Olyan jövendölések után kutattak, amelyeket saját
felmagasztalásukra magyarázhattak, és amelyekből kimutatható, hogy Isten
menynyire megveti az összes többi nemzetet. Azzal dicsekedtek a
legszívesebben, hogy a Messiás eljön mint király, legyőzi ellenségeit,
és haragjában eltapossa a pogányokat. Így szították uralkodóik
gyűlöletét. Sátán Krisztus küldetésének hamis bemutatásával a Megváltót
akarta elpusztítani, ehelyett azonban a zsidók fejére szállt vissza a
halál.
Ez a kegyetlen gyilkolás Heródes uralkodásának utolsó szörnyűsége
volt. Nem sokkal az ártatlanok lemészárlása után az ő sorsa is betelt,
amit senki sem háríthatott el. Rettenetes halált halt.
József, aki még mindig Egyiptomban volt, most parancsot kapott
Isten angyalától, hogy térjen vissza Izrael földjére. Mivel Jézust,
Dávid trónja örökösének tekintette, Bethlehemben kívánt letelepedni.
Amikor azonban megtudta, hogy Heródes trónján fia, Arkhelaus ül
Júdeában, attól tartott, hogy az apa, Krisztus elleni terveit majd fia
viszi véghez.
Heródes összes fia közül jellemében Arkhelaus hasonlított hozzá
leginkább. Már uralomra jutását is jeruzsálemi lázadás és a római
helyőrség többezres zsidómészárlása tette emlékezetessé.
Isten ismét biztonságos helyre vezette Józsefet. Visszatért
Názáretbe, korábbi otthonába, és Jézus itt élt majdnem harminc évig,
"hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog
neveztetni" (Mt 2:23). Galileában Heródes egyik fia uralkodott, de
lakossága sokkal inkább idegenek keveréke volt, mint Júdeáé. Ezek
kevésbé érdeklődtek a zsidókat különösen érintő ügyek iránt, és Jézus
megjelenése jóval kevésbé tette féltékennyé a hatalmon lévőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése