Őrizzük a kapukat!

  Amiért Isten szemet, fület és szájat adott. - Isten azért adott szemet az embernek, hogy lássa törvényének csodálatos voltát. Azért adott halló fület, hogy meghallja üzenetét, melyet prédikátorai szólnak. Beszélőképességet pedig azért adott az embernek, hogy hirdesse Krisztust, mint a bűnbocsátó Megváltót. Az ember szívével hiszi el az igazságot és szájával tesz vallomást az üdvösségről.
  
  Miként jut be Sátán a szívbe? - Mindnyájan őrizzük érzékszerveinket, nehogy Sátán győzelmet nyerjen felettük, mert azok a lélekhez vezető utak.
  Hűségesen kell őrizned szemedet, füledet és minden érzékszervedet, ha uralni akarod értelmedet és meg akarod akadályozni, hogy hiábavaló és romlott gondolatok beszennyezzék lelkedet. A kegyelem ereje tudja egyedül e kívánatos munkát elvégezni.
  Sátán és angyalai arra törekszenek, hogy bénulttá tegyék érzékszerveinket, hogy az intéseket, a figyelmeztetéseket és a dorgálásokat ne halljuk meg, vagy ha meg is halljuk, ne hassanak szívünkre és ne újítsák meg életünket.
  Testvéreim, Isten felhív benneteket mint követőit, járjatok világosságban. Nem kell félnetek. A bűn közöttünk van, s nem látszik igazán bűnnek. Sokak érzékszervei megbénultak étvágyuk kielégítése és a bűnnel való meghitt kapcsolatuk által. Közelebb kell jutnunk a mennyhez.
  
  Sátán harcmodora: érzékszerveink megzavarása. - Sátán munkája, hogy rávegye az embereket Isten semmibevételére; lekösse és elvonja figyelmüket, nehogy az Úrra gondoljanak. A kapott nevelés olyan természetű volt, mely megzavarta értelmüket és elhomályosította az igazi világosságot. Sátán nem akarja, hogy
  
  az embereknek istenismeretük legyen; ha le tudja kötni az ifjúság figyelmét a szórakozásokkal és színházi előadásokkal - amelyek megzavarják értelmüket -, akkor elvesznek a sötétségben, holott körülöttük világosság tündököl. Sátán ezt kedveli.
  
  Sátán nem léphet be értelmünkbe beleegyezésünk nélkül. - Tárjuk az emberek elé azt a tényt: Isten gondoskodott arról, hogy ne legyünk feljebb megkísértve, mint elszenvedhetjük, és minden kísértésből megadja a kimenekedés útját. Ha teljesen Istennek élünk, nem engedjük meg elménknek, hogy kedvezzen önző elgondolásainak.
  Ha Sátán valamilyen úton hozzáférhet az értelemhez, akkor elveti a konkolyt és segíti annak növekedését, s végül bő termést hoz. Sátán semmiképpen sem nyerhet addig uralmat gondolataink, szavaink és cselekedeteink felett, amíg önként nem nyitunk előtte ajtót és nem hívjuk be. Akkor bejön, és a szívünkben elvetett jó magvakat elkapkodja és hatástalanítja az igazságot.
  
  Zárj el minden utat a kísértő előtt! - Mindazok, akiket Krisztus nevéről neveznek, vigyázzanak, imádkozzanak és őrizzék a lelkükhöz vezető utakat, mert Sátán a megrontáson és a megsemmisítésen munkálkodik, ha a legkisebb alkalmat megadják neki.
  Nem válik javunkra, ha habozunk és mérlegeljük az előnyöket, melyeket Sátán ajánlatai nyújthatnak nekünk. A bűn gyalázatot és szerencsétlenséget jelent minden egyes léleknek; mely átadja magát annak; és az természetében elvakító, megtévesztő, mert el akar csábítani bennünket hízelgő ajándékokkal. Ha Sátán területére merészkedünk, nincs védelmünknek biztonsága hatalmától. Amennyire rajtunk áll, minden utat zárjunk el, melyen a kísértő hozzánk férne.
  Ki tudja a kísértés pillanatában a rettenetes következményeket, melyeket a helytelen, elhamarkodott lépések eredményeznek! Egyetlen biztonságunk az, ha minden pillanatban Isten kegyelme őriz bennünket; és ha nem csökkentjük lelki lámpásunk fényét annyira, hogy a jót rossznak és a rosszat jónak lássuk. Tétovázás és érvelés nélkül kell bezárnunk és őriznünk a lelkünkhöz vezető utakat a gonosz ellen.
  Minden kereszténynek állandóan résen kell lennie és őriznie kell lelkének minden útját, amelyen keresztül Sátán bejuthat. Imádkoznia kell isteni segítségért és ugyanakkor határozottan
  
  ellene kell állnia a bűnre való minden hajlamnak. Bátorsággal, hittel és kitartó küzdelemmel győzhet. De gondoljon arra, ha el akarja nyerni a győzelmet, Krisztusban kell maradnia és Jézusnak őbenne.
  
  Kerüld a gonosz olvasását, szemlélését és hallását! - Péter apostol igyekezett megtanítani a hívőket annak fontosságára, tartsák távol az elmét a tiltott témáktól és ne összpontosítsák erejüket jelentéktelen tárgyakra. Azok, akik nem akarnak Sátán csalásainak zsákmányául esni, jól őrizzék a lelkükhöz vezető utakat. Kerülniük kell mindannak olvasását, szemlélését vagy hallását, ami tisztátalan gondolatokat sugall. Nem kell megengednünk értelmünknek, hogy olyan gondolatnál időzzön, amit a lelkek ellensége befolyásolhat. Szívünket hűségesen kell őrizni, mert ha nem ezt tesszük, Sátán akaratunk ellenére felébreszti a bennünk levő rosszat, hogy a sötétségben járjunk.
  Minden megtehetőt tegyünk meg, hogy magunkat és gyermekeinket olyan helyzetbe hozzuk, ahol nem látjuk a világban végbemenő gonoszságokat. Gondosan őriznünk kell szemünk látását, fülünk hallását, hogy e félelmetes dolgok ne hatoljanak elménkbe. Amikor a napilapot otthonomban kezembe vettem, úgy éreztem, mintha el kellene rejtenem, hogy a nevetséges, feltűnést keltő dolgok ne legyenek láthatók. Úgy tűnik, mintha az ellenség ott lenne az újságban megjelenő sok dolog közzétételének szerkesztésénél. Az előforduló összes bűnös dolgot leleplezetlenül felfedi a világ előtt.
  Azoknak, akik az Istentől származó bölcsességet akarják elnyerni, balgákká kell válniuk e világ bűnös ismeretében, hogy bölcsekké legyenek. Be kell csukniuk szemüket, hogy ne lássanak és ne tanuljanak gonoszt. Be kell zárniuk fülüket, hogy ne hallják meg a gonoszt és ne nyerjék el azt az ismeretet, mely beszennyezné tiszta gondolkodásukat és cselekedetüket. Vigyázniuk kell nyelvükre is, hogy ne szóljanak romlott beszédet, nehogy álnokságot találjanak szájukban.
  
  Az ajtó megnyitásával gyengül az ellenállás. - Ne törekedj arra, hogy meglásd, mennyire biztonságosan tudsz járni a szakadék szélén! Kerüld a veszélyhez vezető első lépést! A lélek érdekeit nem lehet könnyelműen kezelni. Tőkéd a jellemed. Arany kincsként tartsd becsben. Az erkölcsi tisztaságot, az önbecsülést és az erős ellenálló képességet határozottan és állandóan ápolnunk kell.
  
  A tartózkodó magtartást ne adjuk fel. A bizalmaskodás vagy egyetlen tapintatlanság veszélyeztetheti a lelket a kísértés előtt való ajtónyitással, és az ellenállás ereje elgyengül.
  
  Sátán elhomályosítja előttünk a jövő dicsőségét. - Sátán állandóan azon tevékenykedik, hogy elhomályosítsa az eljövendő világ dicsőségét és az emberek teljes figyelmét a földi dolgokra irányítsa. A dolgokat igyekszik úgy rendezni, hogy gondolatainkat, aggodalmunkat és munkánkat teljesen a földi dolgok foglalkoztassák, nehogy lássuk vagy felfogjuk az örök valóság értékét. A világ és annak gondja túl nagy helyet foglal el, míg Jézusnak és a mennyei dolgoknak együttesen is csak nagyon kevés hely jut gondolatunkban és szeretetünkben. Teljesítsük lelkiismeretesen a mindennapi élet kötelességét, azonban az is fontos, hogy mindenekfelett ápoljuk az Úr Jézus Krisztus iránti szent érzelmeinket.
  
  Mennyei angyalok jönnek segítségünkre. - Tartsuk mindig emlékezetünkben, hogy a láthatatlan lények, a jók és a gonoszok egyaránt, gondolataink felett irányítást nyerhetnek. Láthatatlanok, ám mégis hatékony erővel munkálkodnak. A jó angyalok szolgáló lelkek, akik mennyei befolyást árasztanak szívünkre és elménkre, miközben a lelkek nagy ellensége, az ördög és angyalai állandóan elpusztításunkon fáradoznak...
  Miközben tudatában kell lennünk annak, hogy védtelenül ki vagyunk téve a láthatatlan ellenség támadásainak, mégis biztosaknak kell lennünk, beleegyezésünk nélkül nem árthat nekünk. 

 https://www.facebook.com/video/video.php?v=1276335324919

ÖRÖM AZ ÚRBAN.

  Isten arra hívta el gyermekeit, hogy Krisztust képviseljék, bemutassák az Úr jóságát és irgalmasságát. Miként Jézus is kinyilatkoztatta nékünk az Atya jellemét, úgy kell nékünk is kinyilatkoztatnunk a világnak, mely nem ismeri bensőséges, irgalom-teljes szeretetét. "Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; Én ő bennök, és te énbennem; ...hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:18, 23). Pál apostol így szól Jézus tanítványaihoz: "Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak... levele vagytok", "amelyet ismer és olvas minden ember" (2Kor 3:3, 2). Jézus minden egyes gyermeke nyílt levél a világnak. Ha Krisztus követői vagytok, Isten annak a családnak, háznak, utcának és városnak, melyben éltek, bennetek egy levelet küld. Jézus, ki bennetek lakozik, általatok kíván szólni azokhoz, akik Őt még nem ismerik. Lehet, hogy a Bibliát nem olvassák, lapjairól a hozzájuk szóló hangot nem hallják; az Isten műveiből kiáradó szeretetet nem látják. Ha azonban Krisztus őszinte tanítványai vagytok, lehetséges, hogy általatok istenismeretre jutnak; felfogják jó voltát, megnyerhetők, hogy Istent szeressék és néki szolgáljanak.
  A keresztények hivatása, hogy a menny felé vezető úton a világosság hordozói legyenek, és a Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra. Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa Krisztusról és szolgálatáról az emberek helyes fogalmat alkothassanak.
  Ha tényleg Krisztust képviseljük, Isten szolgálatát oly vonzónak tűntetjük fel, amilyen az a valóságban. Keresztények, akik állandóan szomorkodnak, zúgolódnak és panaszkodnak, helytelen színben tüntetik fel Istent és a keresztény életet. Azt a benyomást keltik, mintha Istennek nem tetszene gyermekeit boldognak látni, és így hamis bizonyságot tesznek mennyei Atyánkról.
  
  Sátán ujjong, ha Isten gyermekeinek hitét megingathatja vagy őket kétségbe ejtheti. Örömére szolgál, ha bizalmatlanok vagyunk Istennel szemben, és kételkedünk abban, hogy Ő készséges és hatalmas minket megvásárolni. Örül, ha azt hisszük, hogy Isten atyai gondoskodásával kárunkat okozza. Sátán úgy tűnteti fel előttünk Istent, mintha semmi részvéttel és irgalommal nem viseltetne irántunk. Istenre vonatkozólag állandóan elferdíti az igazságot; Istenről helytelen fogalmakkal tölti be képzeletünket. Ahelyett, hogy elmélkednénk mennyei Atyánkra vonatkozó igazságokon, Sátán hamis sugalmazásaira hallgatunk, és miközben bizalmatlankodunk Isten iránt és zúgolódunk ellene, nevére szégyent hozunk. Sátán törekszik a vallásos életet komorrá, bússá tenni, hogy fáradságosnak és nehéznek tűnjék fel. Ha pedig a keresztény életében a vallást ilyen színben mutatja be, hitetlensége által Sátán csalását támogatja.
  Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt. Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam. Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták. Szomorúan állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt a helyes ösvényen, hanem a tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. "Nem szomorú-e - így panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a csalánok?" A vezetőnk így felelt: "Ne vesződj a tövisekkel, melyek csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket!"
  Nemde ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már át olyan becses időszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és fenséges
  
  tapasztalat eszetekbe? Nem állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és pompájukkal?
  A tövisek és csalánok csak megsebeznek és fájdalmat okoznak; s ha ezeket gyűjtitek és másoknak is adjátok, megvetitek Isten javait, és másokat is távol tartotok az élet útjától.
  Nem bölcs dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és panaszkodunk, amíg csüggedés vesz rajtunk erőt. Az elcsüggedt lelket sötétség veszi körül, mely kizárja szívéből Isten világosságát, és mások életútjára is árnyékot vet.
  Hála legyen az Úrnak a szemünk elé tárt kellemes és barátságos emlékekért! Olyképpen gyűjtsük egybe szeretetből fakadó ígéreteit, hogy azok minden időben szemünk előtt legyenek. Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és istenségét emberi alakba öltözteti, hogy az embert Sátán hatalmából megválthassa; győzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsőség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvényből, melybe bűnei sodorták; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által megállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára és trónjához emeltetik fel - mindezek olyan képek, melyeket Isten azért tár szemeink elé, hogy felettük gondolkozzunk.
  Ha Isten szeretetében kételkedünk avagy ígéreteivel szemben bizalmatlankodunk, szégyent hozunk rá, és elszomorítjuk Szentlelkét. Milyen fájdalmas érzések hasogatnák az anya keblét, ha gyermekei állandóan arról panaszkodnának, hogy anyjuk rosszakarójuk, holott egész életét gyermekei javára áldozta, hogy minden kényelmet megszerezzen számukra?! Feltéve, hogy kétségbe vonják anyjuk szeretetét, az anya szíve bizonyára megszakadna. Mit érezne az az atya, akit gyermekei ilyen bánásmódban részesítenének? És mit gondoljon mennyei Atyánk, ha nem bízunk szeretetében, mely arra indította,
  
  hogy egyszülött Fiát halálra adja érettünk, hogy ezáltal örök életet nyerjünk? Az apostol így ír: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"(Róm 8:32). És mégis mily sokan mondják tetteikkel, sőt szavaikkal is: "Ez nem rám vonatkozik. Talán másokat igen, de engem nem szeret az Isten."
  Mindez saját lelketeknek árt, mert a kétkedésnek minden szava meghívó Sátán kísértései számára; megerősíti bennetek a kétkedés iránti hajlamot, és tovaűzi tőletek a szolgáló angyalokat. Ha Sátán kísért titeket, a kétely vagy hitetlenség egyetlen szavát se ejtsétek ki. Ha sugalmazásait meghalljátok, bizalmatlanság és lázadó gondolatok támadnak szívetekben. Ha érzelmeiteket kifejezésre juttatjátok, akkor a kétely minden egyes szava nemcsak magatoknak árt, hanem olyan magvetés lesz, mely mások szívében is gyökeret ver és mérges gyümölcsöt terem; lehetetlen lesz saját szavaitok káros hatását ellensúlyoznotok. Magatok talán kigyógyulhattok a kísértésekből, és kiszabadulhattok Sátán csapdájából, de mások, megfertőzve káros befolyástoktól, talán többé soha nem tudnak a hitetlenség tőréből kiszabadulni, melybe a ti hitetlenségetek vezették őket. Milyen fontos tehát, hogy csak olyan dolgokról beszéljünk, melyek lelki erőt és életet lehelnek.
  Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekről. Társalgástok róla folyjon, aki az Atya előtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni.
  Mindenkit érnek megpróbáltatások, fájdalmak és szomorúságok, melyeket nehéz elviselni; kísértések környékeznek, melyeknek nehéz ellenállni. Ne egymásnak panaszoljátok el gondjaitokat, hanem vigyétek imáitokban Isten elé! Legyen életszabályotok, hogy kétely vagy csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki ajkatokon! Nagyban hozzájárulhattok mások életének felvidításához, amennyiben őket a remény és vigasz szavaival megerősítitek.
  
  Sok derék lélek van rettenetes kísértéseknek kitéve. Gyakran közel vannak az eleséshez, az önmagukkal és Sátánnal vívott küzdelemben. Ne csüggesszétek el őket nehéz harcaikban! Bátorítsátok őket reményt keltő szavakkal, amelyek buzdítóan hatnak rájuk. Ha így cselekesztek, Krisztus fénye sugárzik szét rólatok, "mert közülünk senki sem él önmagának"(Róm 14:7). Öntudatlanul is szétáradó befolyásunk vagy buzdítani és erősíteni fog másokat, vagy pedig elcsüggeszt, és Krisztustól és igazságától tovaűz.
  Sokan tévesen képzelik el Krisztus jellemét és életét. Azt hiszik, hogy nem volt életében melegség és napfény, hogy mindig komoly, szigorú és örömtelen volt. Ilyen komor nézetek gyakran az egész keresztény élettapasztalatot beárnyékolják.
  Gyakran hallhattuk, hogy Jézus sírt, de sohasem látták őt nevetni. Üdvözítőnk tényleg a fájdalmak embere volt; ismerte a gondot és szomorúságot, mert szíve minden emberi nyomor előtt nyitva volt. Bár élete az önmegtagadás élete volt, melyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derűsek voltak. Szívéből az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömöt és vidámságot vitt.
  Üdvözítőnk élete állandóan a legmélyebb és legszentebb komolyságot árasztotta, de sohasem volt szomorú vagy komor. Azok életét, akik Őt mintaképüknek tekintik, szent és komoly célok fogják betölteni; személyes felelősségük teljes tudatában lesznek. A könnyelműségtől tartózkodnak, többé nem találnak örömet hangos mulatozásokban, nyers tréfálkozásban. Jézus Krisztus hite a vizek árjához hasonló békét nyújt. Az öröm fényét nem oltja el, s a mosolyt nem hamvasztja el az arcokról. Krisztus nem azért jött a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon; s ha szeretete uralja szívünket, példáját követni fogjuk.
  Ha főként embertársaink szeretetlen, rosszakaratú eljárására gondolunk, lehetetlen, hogy őket úgy szeressük, mint ahogy Krisztus szeretett bennünket. Ha azonban gondolkozunk
  
  Krisztusnak irántunk tanúsított csodálatos irgalmasságán, ezt a lelkületet árasztjuk másokra is. Szeressük és becsüljük egymást annak ellenére, ha látjuk is egymás hibáit és fogyatkozásait! Gyakoroljuk az alázatosságot; a saját erőnkben ne bizakodjunk, és mások gyengeségeit türelmesen szenvedjük el! Ez kiöli a szűkkeblűséget és az önzést, és nemessé, nagylelkűvé tesz.
  A zsoltáros így énekel: "Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj!" (Zsolt 37:3). "Bízzatok Istenben". Minden napnak megvan a maga terhe, gondja és fáradsága; és milyen előszeretettel beszélünk ezekről! Hány hiábavaló gond hatol szívünkbe, hányszor beszélünk gondjaink terhéről, annyira, mintha nem volna szeretetteljes, irgalmas Megváltónk, aki mindig kész kérésünket meghallgatni, és minden időben, minden nyomorunkban segítségünkre jönni.
  Vannak, akik állandóan félelemben élnek, gondokat okoznak maguknak. Bár napról napra láthatják Isten szeretetének kézzelfogható bizonyítékait, állandóan örvendhetnek atyai gondviselésének, de mindezt az áldást észre sem veszik. Gondolataik állandóan kellemetlen dolgoknál időznek, melyeknek bekövetkezésétől félnek. És ha tényleg vannak nehézségek, azok bár jelentéktelenek, mégis elvakítják őket mindazzal szemben, amikért hálásnak kellene lenniük. Ahelyett, hogy a felmerülő nehézségek őket Istenhez, az egyedüli Segítőhöz űznék, ellenkezőleg, elszakítják őket tőle, mert nyugtalanságot, zúgolódást ébresztenek szívükben.
  Helyesen cselekszünk-e, ha ilyen hitetlenek vagyunk? Miért lennénk hálátlanok, bizalmatlanok? Jézus a mi barátunk; az egész menny élénk részt vesz boldogulásunkban. Ne engedjük, hogy a mindennapi élet viszontagságai és küzdelmei kedélyünket izgassák, gondfelhőbe borítsanak! Ha ezt megengedjük, akkor állandóan találunk olyasmit, ami kínoz és nyugtalanít. Ne aggodalmaskodjunk, mert ez életünket felemészti és sorvasztja, de nem segít terheinket hordozni.
  Üzleti, anyagi zavarokkal küzdhetünk, a jövendő sötéten állhat előttünk, veszteségek fenyegethetnek bennünket, de ne
  
  csüggedjünk, hanem vessük gondjainkat Istenre, és legyen szívünk nyugodt és vidám. Imádkozzatok bölcsességért és értelemért, hogy ügyeiteket helyesen vezethessétek, hogy így kárt és veszteséget elkerüljetek! Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy kedvező eredményeket érjetek el! Jézus megígérte segítségét, de nektek is törekednetek kell. Ha mennyei Segítőtökben bízva, minden tőletek telhetőt megtettetek, akkor nyugodtan várhatjátok az eredményt.
  Isten akarata és szándéka nem az, hogy gyermekeit gondok, terhek nyomják. De az Úr nem csal meg bennünket. Nem mondja: "Ne féljetek; életetek útján nincs semmi veszély." Tudja, hogy veszedelmek és megpróbáltatások várnak ránk, és ehhez mérten bánik velünk. Nem szándéka népét kivenni a bűnnel és bajjal telt világból, de rámutat arra a segítségre, amelyben sohasem csalódhatunk. Így imádkozik tanítványaiért: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól"(Jn 17:15). "E világon nyomorúságtok lészen; én meggyőztem a világot"(Jn 16:33).
  Hegyibeszédében Jézus fenséges példázatokkal mutatott rá, hogy milyen szükséges Istenben bíznunk. Ezen tanítások célja az volt, hogy Isten gyermekeit minden időben vigasztalja és bátorítsa, s így érthetően reánk is vonatkoznak. Az Üdvözítő híveinek figyelmét az ég madaraira irányítja, melyek gondtalanul zengik dalaikat, s bár "nem vetnek, sem nem aratnak", mennyei Atyánk mégis gondoskodik összes szükségleteikről. Az Üdvözítő kérdezi tőlünk: "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). A mindenható Gondviselő kitárja kezeit és kielégíti összes teremtményeit. Az ég madarai sem kerülik el figyelmét. Bár nem rakja csőrükbe eledelüket, de gondoskodik szükségleteikről. Nekik kell a részükre elhintett magot összeszedni, nekik kell fiókáikat táplálni. Énekkel szállnak munkájukba: hisz "mennyei Atyátok eltartja azokat." "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). Mint eszes lények, kik Őt imádjátok, nem vagytok-e sokkal becsesebbek az ég madarainál? Vajon Teremtőnk és Létfenntartónk, aki saját isteni képmására alkotott bennünket, nem fog-e a mi szükségleteinkről is gondoskodni, ha bízunk benne?
  
  Krisztus a mezei virágokra irányítja tanítványai figyelmét, melyek gazdag változatosságban virulnak, s melyek mennyei Atyánk irántunk, emberek iránt való szeretetének megannyi megnyilvánulásai. Így szólott: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek"(Mt 6:28). A természet e virágai szépségükben és egyszerűségükben felülmúlják Salamon királyi pompáját. Még a legdrágább öltözék, amit emberi művészet és ügyesség alkothat, sem versenyezhet a virágok természetes bájával, ragyogó szépségével. Jézus kérdezi: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?" (Mt 6:30). Ha az Úr, az isteni művész ily gazdag színpompát kölcsönöz az egyszerű virágoknak, melyek egy nap alatt elhervadnak, mennyivel inkább visel gondot azokról, akiket saját képmására teremtett?! Krisztus ezen tanítása megfeddi a hitetlen szív kétségeit, gondjait és aggodalmait.
  Az Alkotó minden egyes gyermekét boldognak, békésnek és engedelmesnek szeretné látni. Jézus mondja: "Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:27) Másutt ezeket mondja: "Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék" (Jn 15:11).
  A boldogság, melyre önző indokból vágyunk, mellőzve a kötelességek útját, ingatag és mulandó; csakhamar elmúlik, s a szív bánattal és fájdalommal lesz tele. Isten szolgálatában azonban teljes az öröm és az elégedettség. A keresztény nem halad bizonytalan ösvényeken, nincs kiszolgáltatva hiábavaló megbánásoknak és csalódásoknak. S bár a földi élet élvezeteiben nem veszünk részt, de örömmel tekinthetünk az eljövendő élet elé.
  Hiszen már ebben az életben is a keresztények a Krisztussal való közösség örömteli részesei; szemlélhetik szeretetének fényét, és élvezhetik állandó jelenlétét. Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább megtapasztaljuk szeretetét, és lépésről lépésre megközelíthetjük az örök béke dicső honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat,
  
  hanem legyen bizodalmunk erősebb, mint valaha! "Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12), és megsegít bennünket ezután is mindvégig!
  Tekintsünk mint hatalmas emlékoszlopokra, jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből. Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket elhárított; a szükségletek, miket kielégített és az áldások, melyeket reánk árasztott. Ezek erősítsenek zarándoklatunk hátralevő részén!
  Az előttünk levő küzdelemben újabb, nem sejtett akadályokra számíthatunk; azonban akár a múltra, akár pedig az eljövendőre tekintünk, bátran mondhatjuk: "Mindeddig megsegített minket az Úr!" - "És életeden át tartson erőd!" (5Móz 33:25). A ránk várakozó megpróbáltatások nem fogják erőnket felülmúlni. Dolgozzunk ott, ahol alkalom kínálkozik, abban a biztos tudatban, hogy a megpróbáltatások arányában kapunk erőt.
  Így majd annak idején megnyílnak az egek kapui, hogy bevonulhassanak rajtuk Isten gyermekei s a dicsőség Királyának ajkairól, mint legszebb zene érinti füleiket: "Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett!"(Mt 25:34).
  Ezután üdvözölni fogják a megváltottakat abban a hazában, melyet Jézus készít számukra. Ott majd más társaságban élnek, mint a bűnös földön; ott többé nem találkoznak hazugokkal, bálványimádókkal, tisztátalanokkal, hitetlenekkel, hanem kizárólag azokkal, akik a bűnt és Sátánt legyőzték, és Isten kegyelme által tökéletes jellemekké alakultak át. Krisztus vére lemosott róluk minden bűnös hajlamot, minden tökéletlenséget, és rájuk ragyog a dicsőség fénye, mely a nap fényességét jóval felülmúlja. Az erkölcsi szépség, Krisztus jellembeli tökéletessége sugárzik le róluk, mely sokkal becsesebb az őket körülvevő külső fénynél. Mint bűntelenek állják körül
  
  a nagy fehér trónt, s részt vesznek az angyalok dicsőségében és kiváltságaiban.
  Tekintve azt a dicső örökséget, mely Krisztus követőire vár, "micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt 16:26). Bár szegény lehet, mégis oly kincse és méltósága van, melyet a világ nem adhat. A megváltott, bűntől megtisztított, s összes nemes képességeit Isten szolgálatára szentelő lélek mindent felülmúló kincs. Isten és a szent angyalok színe előtt örvend a menny minden egyes megváltott léleknek; ezt az örömet szent, győzelmi énekek

MIT TEGYÜNK KÉTELYEINKKEL?

 Kezdő keresztényeket néha elfogja a kétely. A Biblia sok olyan dolgot tartalmaz, amely érthetetlen és homályos előttünk, és Sátán ezeket használja fel, hogy általuk megingassa hitünket az Írásban mint Isten kinyilatkoztatott szavában. Kérdik: "Hogy ismerhetem fel az üdvnek igaz útját? Ha a Biblia igazán Isten szava, hogyan szabadulhatok meg ilyen kétségektől és kísértésektől?"
  Isten sohasem kívánja tőlünk, hogy valamit elhiggyünk anélkül, hogy elegendő bizonyítékot adna, melyre hitünket alapozhatjuk. Számos bizonyság szól értelmünkhöz Isten létezéséről, jelleméről és Igéjének igaz voltáról. Ámde Isten a kételkedés lehetőségét nem távolította el. Mert hitünknek határozott bizonyítékokon és nem feltevéseken kell alapulnia. Azok, akik kételkedni akarnak, lesz rá alkalmuk; s viszont, akik teljes szívből az igazságot keresik, számtalan bizonyítékot találnak hitük megszilárdítására.
  Lehetetlen, hogy halandó ember az Örökkévaló jellemét vagy művét felfoghassa. Még a legélesebb elme és legképzettebb szellem előtt is állandóan titok környezi e szent Lényt. "Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthasz-é? Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?" (Jób 11:7-8).
  Pál apostol így kiált fel: "Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!" (Róm 11:33). Bár "felhő s homályosság van körülötte", mégis "igazság és jogosság az ő székének erőssége"(Zsolt 97:2). Eljárását velünk szemben és annak indokait csak oly mértékben érthetjük meg, amilyen mértékben mindenhatóságával párosult végtelen szeretetét és irgalmasságát észlelhetjük. Szándékaiból annyit érthetünk meg, amennyi javunkra válik. Ezenfelül
  
  pedig nyugodtan ajánlhatjuk magunkat Isten szerető karjaiba.
  Isten Igéje, valamint Szerzőjének jelleme oly titkokat tárnak elénk, melyeket halandó létünkre nem érthetünk meg tökéletesen. A bűn keletkezése, Krisztus testté válása, az újjászületés, a feltámadás és még sok más tárgykör, melyet a Biblia feltár, oly mély titkok, melyeket az emberi elme helyesen megérteni vagy felfogni nem képes. De mert Isten gondviselésének titkait nem tudjuk megérteni, nincs okunk Szavában kételkedni. A természet világában naponként szintén titkok vesznek körül, melyeknek mélyére hatolni nem tudunk. A legkisebb életmegnyilvánulások olyan titkok, melyeket a bölcsek bölcse sem tud megfejteni. Mindenütt oly csodákat látunk, melyek értelmünket felülmúlják. Csodálkozzunk-e hát, ha a lelki világban is oly titkokra akadunk, melyeket fel nem foghatunk? A nehézség, az ok kizárólag az emberi elme gyengeségében és korlátoltságában rejlik. Isten elegendő bizonyítékát adta a Szentírás isteni eredetének, tehát ne kételkedjünk szavában, ha gondviselésének és bölcsességének összes titkait nem is érthetjük meg.
  Péter apostol is megállapítja hogy a Szentírás tartalmaz részeket, "amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak... a magok vesztére" (2Pt 3:16). A kételkedők ezeket érvül hozzák fel a Biblia ellen, holott ellenkezőleg, erős bizonyítékai a Biblia isteni ihletettségének. Ha az Írás nem beszélne nekünk mást Istenről, nagyságáról és fenségéről, mint amit mi, szegény emberek könnyen felfoghatunk, akkor nélkülözné isteni eredetének félreismerhetetlen hitelességét. Éppen a benne feltárt tárgykörök fenséges és titokzatos volta ébressze bennünk azt a hitet, hogy a Biblia valóban Isten szava.
  Az emberi szív szükségleteinek és vágyainak megfelelően, oly egyszerűen tárja elénk a Biblia az isteni igazságokat, hogy azok a legtanultabb embert is csodálattal és elragadtatással töltik el, másrészt pedig a legegyszerűbb ember is felismerheti belőlük a megváltás útját. Ezek az egyszerű igazságok mégis
  
  olyan emelkedett tárgykörökkel foglalkoznak, melyek az emberi értelmet felülmúlják; csak azért fogadhatjuk el őket, mert Isten jelentette ki azokat. Így tárja fel előttünk Isten üdv- és világtervét, oly tisztán, hogy minden lélek könnyen megtudhatja, hogy a bűnbánat útján, hitben milyen lépéseket kell tennie az Úr Jézus Krisztus felé, hogy az Isten által előírt módon megmeneküljön. De ezen könnyen érthető igazságok mögött vannak olyan titkok, melyek kutatása az emberi elme képességeit felülmúlják, és amelyek az igazság őszinte keresőit félelemmel és hittel töltik el. Minél többet kutatnak a Bibliában, annál inkább meggyőződnek róla, hogy a Biblia: az élő Isten kinyilatkoztatott szava; és az emberi szellem mélyen meghajol az isteni kinyilatkoztatás fensége előtt.
  Amikor beismerjük, hogy a Biblia nagy igazságait nem vagyunk képesek teljesen felfogni, egyúttal beismerjük, hogy véges elménk gyenge az örök, végtelen igazságok megértéséhez; beismerjük, hogy mi emberek, korlátolt emberi ismereteinkkel a Mindenható terveit nem tudjuk megérteni.
  A kételkedők és hitetlenek csak azért vetik el Isten Igéjét, mert nem tudják teljesen megfejteni; de még akik vallják, hogy hiszik a Szentírást, azok sincsenek túl e tekintetben minden veszélyen. Az apostol mondja: "Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon" (Zsid 3:12). Jól cselekszünk, ha a Szentírás minden egyes pontját tüzetesen tanulmányozzuk, és kutatjuk Isten mélységeit (1Kor 2:10), amennyiben a Bibliában nyilvánvalóak. Ugyanis a "titkok az Úréi, ami Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké..." (5Móz 29:29). Sátánnak azonban érdeke, hogy kutató szellemi erőinket megrontsa, összezavarja. A bibliai igazságok vizsgálatához hozzávegyül egy kis büszkeség is, úgy, hogy az emberek türelmüket és kedvüket veszítik, ha a Szentírás minden egyes helyét megelégedésükre nem tudják kimagyarázni. Igen megalázónak tartják beismerni azt, hogy az ihletett Igét nem értik teljesen. Nem tudnak türelmesen várni, míg Isten jónak látja, hogy kinyilatkoztassa nekik igazságát.
  
  Azt hiszik, hogy tehetetlen, emberi bölcsességük elégséges a Szentírás megértéséhez, s mivel erre nem képesek, nyíltan tagadják tekintélyét, hatalmát. Isten mondja: "Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim... Mert... magasabbak az én útaim útaitoknál..." (Ésa 55:8-9). Igaz, hogy sok elméletről és tanról általában azt hiszik, hogy a Bibliából származnak, pedig nem alapulnak a Szentírás tanításain; a valóság az, hogy szöges ellentétben állnak az ihletett kijelentésekkel. Ezek a dolgok okozták számos ember kétkedését és tévelygését. De ezekért a hamis tanokért nem vádolhatjuk a Bibliát, hanem csakis az emberi felderítéseket.
  Ha a teremtett lényeknek lehetséges volna tökéletes ismeretet szerezni Istenről és műveiről, akkor ezen pontot elérve, többé nem volna számukra újabb terület a kutatásra, többé nem növekedhetnének az igazságban, nem fejlődhetne értelmük és szívük. Isten többé nem lenne a legmagasabb Lény, és az ember, ha a tudás és megismerés legmagasabb fokát elérte, feljebb többé nem juthatna. Adjunk hálát Istennek, hogy ez nem így van! Isten végtelen; benne van a "bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve" (Kol 2:3). Még ha az örökkévalóságon át kutatnak is az emberek, akkor sem lesznek képesek kimeríteni hatalmának, bölcsességének és jóságának gazdagságát.
  Isten szándéka, hogy Igéjének igazsága már ebben az életben is mindjobban feltáruljon népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton-módon szerezhetjük meg: ha a Szentlélek érteti meg velünk, aki ihlette az Írásokat. "Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke", "mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is" (1Kor 2:11, 10). Az Üdvözítő megígérte tanítványainak és követőinek: "De mikor eljő... az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra..., mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek"(Jn 16:13-14).
  Isten azt kívánja, hogy értelmünket használjuk, fejlesszük. A Szentírás tanulmányozása annyira erősíti és nemesíti az elmét,
  
  hogy az más tananyaggal fel nem mérhető. Mégis óvakodnunk kell attól, hogy istenítsük az észt, mely emberi gyengeségnek és fogyatkozásnak van alávetve. Ha azt akarjuk, hogy a Szentírás ne maradjon annyira homályos előttünk, hogy a legegyszerűbb igazságokat se értsük meg, akkor a kisgyermek egyszerűségével és hitével kell bírnunk, késznek kell lennünk tanulni, és a Szentlélek segítségét kell kérnünk. Isten hatalmának és bölcsességének tudata, saját képtelenségünk, hogy nagyságát felfogjuk, tegyen alázatosakká bennünket; ugyanolyan félelemmel nyissuk fel a Bibliát, mint amellyel színe elé lépnénk. Ha a Szentírást felnyitjuk, el kell ismernünk tekintélyét, felettünk való felsőbbségét. Szívünk és értelmünk hajoljon meg az Örökkévaló előtt.
  Látszólag nagyon sok homályos vagy nehezen érthető rész van, amelyeket azonban Isten világossá tesz azok előtt, akik megértésükre törekszenek. Lelkének vezetése nélkül a Szentírást elcsűrik-csavarják vagy helytelenül értelmezik. Sokszor olvassák emberek a Bibliát haszon nélkül, sőt határozottan kárukra. Ha Isten Igéjét szent félelem és ima nélkül nyitjuk fel, ha gondolataink, érzelmeink nem irányulnak Istenre, és nincsenek összhangban akaratával, akkor kétségek szállják meg elménket, és a Szentírás tanulmányozása közben megerősödnek kételyeink. Sátán fogva tartja gondolatainkat, és hamis magyarázatokat sugall. Ha emberek nem törekszenek szóban és tettekben összhangban élni Istennel, akkor - ha még olyan tanultak is - állandóan veszélyben forognak, hogy félreértik a Szentírást, s véleményükben nem is szabad bíznunk. Akik csupán ellentmondásokat keresnek a Szentírásban, sohasem nyerhetnek lelki meglátást. Ferde nézeteik következtében a legegyszerűbb és legvilágosabb dolgokban is okot találnak a kételkedésre és hitetlenségre.
  A kételkedés valódi oka - bármennyire leplezett is - legtöbb esetben a bűn szeretete. Isten szavának tanításai és korlátozásai a büszke, bűnös szívnek ellenszenvesek, s akik követelményeinek nem hajlandók engedelmeskedni, mindig készek annak kötelező voltát, tekintélyét kétségbe vonni. Hogy
  
  az igazsághoz juthassunk, őszintén kell utána vágyakoznunk, és késznek lennünk, hogy annak engedelmeskedjünk. Mindazok, akik ily lelkülettel tanulmányozzák a Bibliát, elegendő bizonyítékot találnak arra nézve, hogy valóban Isten szava; megértik igazságait, "melyek bölccsé tehetnek az üdvösségre".
  Krisztus mondotta: "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-é..." (Jn 7:17). Ahelyett, hogy fogós kérdéseket vetnénk fel oly dolgokra nézve, melyek előttünk homályosak, becsüljük meg inkább azt a világosságot, melyet már nyertünk, s így mindig több és több fényhez jutunk. Isten kegyelme által teljesítsük minden kötelességünket, melyet felismertünk, s ily módon képesek leszünk azokat is megismerni és teljesíteni, melyek felől most még kételyeink vannak.
  Van egy bizonyíték, melyet mindenki - a legműveltebb és legtanulatlanabb is - megragadhat: ez a tapasztalatok bizonyítéka. Isten mindnyájunknak alkalmat ad, hogy ígéreteinek igazságáról meggyőződhessünk. Meghívása így hangzik: "Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!" (Zsolt 34:9). Ahelyett, hogy mások szavára bíznánk magunkat, győződjünk meg róla személyesen. Az Úr megígérte: "Kérjetek és megkapjátok"(Jn 16:24); és ígéretei teljesedni fognak, mert eddig még mindig teljesedtek, tehát ezután sem csalatkozhatunk bennük. Ahogy közeledünk Jézushoz és az Ő szeretetének nagyságán épülünk, kételyeink és lelkünk homálya eltűnik jelenlétének világosságában.
  Pál apostol azt írja, hogy Isten "megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába"(Kol 1:13). És mindenki, aki a halálból általment az életre, bizonyíthatja, hogy "az Isten igaz" (Jn 3:33). Igazolhatja: "Segítségre volt szükségem és meg is találtam azt Jézusban. Minden szükségletemet kielégítette, és lelkem éhségét lecsillapította. A Biblia számomra ma már Jézus Krisztus kinyilatkoztatása. Kérdezed, hogy miért hiszek Jézusban? Mert Ő az én isteni Megváltóm. Kérdezed, miért hiszek a Bibliában? Mert Istennek lelkemhez intézett szava." Szívünkben hordhatjuk
  
  annak bizonyságát, hogy a Biblia igaz, hogy Jézus az élő Istennek Fia. Tudjuk, hogy nem mesterkélt mesékben hiszünk.
  Péter inti testvéreit: "Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében" (2Pt 3:18). Ha Isten gyermekei növekednek a kegyelemben, úgy szavát is mindjobban megértik. Új fényt és új szépséget fedeznek fel szent igazságaiban. Erről az igazságról tesz bizonyságot az egyháztörténelem évszázadok óta, és fog is tenni az idők végezetéig. "Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig"(Péld 4:18).
  Hit által az elkövetkezendőkre tekintünk, hit által fogadjuk Isten szavát, mint lelki növekedésünk zálogát, hit által lehetünk meggyőződve arról, hogy emberi képességeink egyesülnek az Istenéivel, és lelkünk minden ereje közvetlen összeköttetésbe lép a világosság Forrásával. Ujjonghatunk afelett, hogy ami Isten gondviselésében érthetetlen volt, akkor világossá válik; amit addig megmagyarázni nem tudtunk, most megértjük; ahol eddig véges elménk csak zavart és sötétséget, sikertelen terveket látott, ott a legszebb és legtökéletesebb összhangot találjuk. "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem" (1Kor 13:12)

IMA A MI MAGASZTOS KIVÁLTSÁGUNK.

  Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért.
  Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.
  Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is.
  Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki "megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan" (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek
  
  is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez!
  Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is.
  A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük.
  Vannak feltételek, melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte: "Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra"(Ésa 44:3). Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből
  
  vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni áldásokat befogadhassa.
  Nagy ínségünk már önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. "Kérjetek és adatik néktek"(Mt 7:7). És Ő, "aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"(Róm 8:32).
  Ha igazságtalanságot rejtegetünk szívünkben, és tudatosan vétkezünk, az Úr nem hallgathat meg bennünket; csak a bűnbánó és összetört szív imája kedves előtte. Ha minden felismert igazságtalanságot jóvátettünk, remélhetjük, hogy Isten meghallgatja kérésünket. Érdemeink sohasem ajánlanak bennünket Isten kegyelmébe; egyedül Krisztus érdeme és szolgálata vált meg, és az Ő vére tisztít meg bennünket; a mi munkarészünk az, hogy az imameghallgatás feltételeinek eleget tegyünk.
  A győzelmes ima másik eleme a hit. "Mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik"(Zsid 11:6). Jézus így szólt tanítványaihoz: "Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek" (Mk 11:24).
  Az ígéret határtalan, és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy oly dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy azt adja csak meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan
  
  kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva, még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: "Kérjetek és adatik néktek!"
  Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk.
  Ha kegyelmet és áldást kérünk Istentől, szívünket is a szeretet és megbocsátás lelkületének kell áthatnia. Hogy is imádkozhatjuk: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek"(Mt 6:12), holott haragot tartunk szívünkben? Ha imáink meghallgatását elvárjuk, akkor nekünk is éppúgy és olyan mértékben kell megbocsátanunk másoknak, amilyen mértékben mi elvárjuk bűneink bocsánatát.
  Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással (Kol 4:2). Péter így figyelmezteti a hívőket: "Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok" (1Pt 4:7). Pál apostol is int bennünket: "Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt"(Fil 4:6). Júdás levelében a következőket olvashatjuk:
  
  "Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében" (Júd 20-21). A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket.
  Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az összes áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara.
  Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!
  Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti.
  
  Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: "Jöjj és maradj szívemben mint mennyei vendég."
  Lehet, hogy romlott légkör vesz körül bennünket, de mégsem kell annak mérgét magunkba szívnunk: élhetünk az égnek tiszta levegőjében. A tisztátalan vágyak és szentségtelen gondolatok minden ajtaját szorosan elzárhatjuk, ha szívünket bensőséges imában emeljük Istenhez. Azok, akik szívüket nyitva tartják Isten áldása és segítsége előtt, sokkal szentebb légkörben élnek, mint amely őket e földön körülveszi; állandóan közösségük lesz a mennyel.
  Jézusról tisztább fogalmakkal kell bírnunk, és helyesebben kell értékelnünk az örök valóságok becsét. A megszentelt élet szépségével kell Isten gyermekei szívének eltelni, és ezen végcél elérése érdekében a mennyei dolgok feltárásáért, isteni világosságért kell imádkoznunk.
  Irányítsuk lelkünket a menny felé, hogy az Úr a mennyei légkörbe vonhasson bennünket. Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával oly természetesen fordul hozzá szívünk, mint a virág a napfény felé.
  Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. "Igen irgalmas az Úr és könyörületes" (Jak 5:11). Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat. Vigyétek őhozzá mindazt, ami szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei
  
  közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. "Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket"(Zsolt 147:3). Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta.
  Jézus így szólt: "...az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; mert maga az Atya szeret titeket" (Jn 16:26-27). Megelőzőleg pedig az mondja: "én választottalak titeket..., hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek"(Jn 15:16). Ámde Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említenünk az ima elején és végén. Jelenti azt, hogy Jézus lelkülete és indulata uralja imánkat; ígéreteit hisszük, kegyelmében bizakodunk, és munkáját végezzük.
  Isten nem kívánja, hogy remeték vagy szerzetesek legyünk, és a világtól visszavonulva szenteljük magunkat az Ő szolgálatára. Életünk legyen hasonló Krisztus életéhez, mind a magányban, mind a tömegben. Aki csupán imádkozik, de nem cselekszik, az csakhamar felhagy az imával is, vagy pedig imája külső formasággá válik. Mihelyt kivonják az emberek magukat a társadalmi élet és a keresztényt terhelő kötelezettségek teljesítése, valamint a kereszthordás alól, mihelyt megszűnnek a legkomolyabban fáradozni Urukért és Mesterükért, ki érettük dolgozott, bármily hűséges munkások voltak is, többé nincs miért imádkozniuk, és semmi sem készteti őket áhítatra. Imájuk egyéni és önző lesz. Nem tudnak többé az emberiség szükségleteiért, Isten országának épüléséért és a munkához való erőért imádkozni.
  Nagy veszteségünk, ha az együttes imát elhanyagoljuk, amely pedig erősítene és bátorítana bennünket Isten szolgálatában.
  
  Szívünkben Isten szavának igazságai lassanként elvesztik erejüket, fontosságukat és jelentőségüket. Megszentelő befolyásuk nem hat szívünkre, lelki életünk hanyatlik. Egymással való érintkezésünk sokat veszít melegségéből a keresztényi együttérzés hiányában. Aki csak magának él, nem tölti be azt a hivatást, melyet Isten kijelölt. Ha helyesen ápoljuk természetes társas hajlamainkat, ezáltal összeköttetésbe lépünk másokkal, és így kifejlődnek Isten szolgálatára alkalmas erőink.
  Ha a keresztények mindennapi érintkezésük közben többet beszélnének egymással Isten szeretetéről s a megváltás nagy igazságairól, az erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna, és szívük felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, s naponként jobban tapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, akkor mind élénkebbé válik bennünk az a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, s ha így cselekszünk, szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet beszélnénk róla, akkor jobban érezhetnénk jelenlétét is.
  Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket; örömüket és bánatukat átérezzük. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit sem adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap őrá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei Jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik
  
  vissza, aki "mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez"(Zsid 7:25).
  Magasztaljuk Istent többet "kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért" (Zsolt 107:8). Imáink és áhítataink ne csupán kérésből álljanak! Gondolataink ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak, hanem gondoljunk azokra a jótéteményekre is, melyeket elvettünk. Túl sokat sohasem imádkozunk, de hálánkkal gyakran takarékoskodunk. Napról napra részesedünk Isten kegyelmének ajándékaiban, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett.
  Régente, amikor Izráel fiai istentiszteletre gyűltek egybe, az Úr megparancsolta nékik: "És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld téged az Úr, a te Istened" (5Móz 12:7). Amit Isten dicsőségére tettünk, azt örömteli szívvel, dicsénekekkel és hálaadással ajánljuk fel; sohase szomorúan, búsan.
  A mi Istenünk szeretetteljes, irgalmas Atya. Ne essék nehezünkre neki szolgálni. Ellenkezőleg, örüljünk és ujjongjunk, hogy szolgálhatunk és részt vehetünk munkájában. Isten nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott, kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt imádják, Isten velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely szívüket örömmel és szeretettel tölti be. Isten azt akarja, hogy gyermekei az Ő szolgálatából vigaszt merítsenek, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék az Ő szolgálatát. Legbensőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban.
  Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek érettünk a keresztre szegeztettek.
  
  Szívünk az imának, hálaadásnak szárnyain jöhet közelebb az éghez. A mennyben hálával magasztalják és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és midőn mi kifejezzük szívünk háláját, istentiszteletünk mindinkább hasonlóbb lesz a mennyei seregéhez. "Aki hálával áldozik

ISTEN ISMERETE.

 Istennek vannak útjai, melyek által megismerteti magát, s szoros összeköttetésbe hozhat bennünket önmagával. A természet szüntelenül hat érzékeinkre, és a szív fogékonnyá válik Isten szeretete és dicsősége iránt, mely kezeinek művei által megnyilatkozik. A fogékony fül meghallja és megérti Istennek a természetben megnyilvánuló szavát. A zöld mezők, a sudár fák, a virágillat, a tovaszálló felhők, a hulló eső, a csörgedező patak, az egek pompája és fensége szívünkhöz szólnak, és az Alkotó megismerésére buzdítanak bennünket.
  Üdvözítőnk fenséges tanításában állandóan a természetből veszi hasonlatait. Példázataiban a fák, a madarak, a völgyben illatozó virágok, a hegyek, a tenger, a pompásan díszített égboltozat és a mindennapi élet körülményei és eseményei egyaránt szorosan összefüggnek az igazság igéivel, úgy, hogy még az emberi élet fáradalmai és viszontagságai közepette is hozzáférhetők számunkra.
  Isten azt akarja, hogy gyermekei becsülni tudják művét, hogy örülni tudjanak az egyszerű, csendes pompának, mellyel földi otthonukat feldíszítette. Ő maga is szereti a szépet, de mindenekelőtt a jellembeli szépséget és tisztaságot. Azt szeretné, ha a tisztaságot és az egyszerűséget, a virágok országának eme csöndes díszeit ápolnánk.
  A figyelmes, szemlélődő embernek a teremtett világ a bizalom és engedelmesség becses példáit adja. A csillagoktól kezdve, melyek a világegyetem végtelenségében évezredek óta követik kijelölt pályájukat, a legkisebb parányig, az atomig, minden-minden engedelmeskedik a Teremtő akaratának. Isten gondot visel mindenekre, és fenntart mindent, amit alkotott. Kezében tartja a mindenség megszámlálhatatlan világait, de ugyanakkor gondoskodik a kismadár szükségleteiről is, amely félelem és gond nélkül zengi egyszerű kis dalát. Ha az ember
  
  napi munkájába megy, ha térdre borulva imádkozik, ha nyugodni tér, ha a szegény ember ebédre hívja össze gyermekeit vagy a gazdag palotájában dúslakodik, mennyei Atyánk az élet minden egyes mozzanatára gondosan őrködik. Egyetlen könny sem hullhat le az Ő tudta nélkül, és egyetlen vidám mosoly sem kerüli el figyelmét.
  Ha mindezt igazán hinni tudnánk, akkor összes felesleges aggodalmunk eltűnne. Nem csalatkoznánk olyan gyakran az életben, hanem vigasztalódva tennénk le kis és nagy gondjainkat Isten kezébe, kinek semmi gond és fáradság sem sok, s akinek a legsúlyosabb teher sem nehéz. Akkor oly lelki nyugalomnak örvendhetnénk, aminőt hosszú időn át nélkülöztünk.
  Ha e föld pompájában és szépségében gyönyörködünk, gondoljunk az eljövendő világra, amelyben soha semmi nyoma sem lesz a bűnnek és halálnak, ahol a természet nem viseli majd az átok nyomát. Képzeljétek magatokat az üdvözültek boldog honába, és gondoljatok arra, hogy ez az ország olyan dicső lesz, hogy a legtermészetesebb képzelet sem tudja lefesteni. Az a sok jó adomány, melyeket Isten a természetben ajándékoz nekünk, csak halvány tükörképe az Ő dicsőségének. Írva van: "Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek" (1Kor 2:9).
  A költők és természettudósok sokat beszélnek a természet szépségeiről, de csak a keresztény épülhet a legteljesebb és legszebb örömmel a föld szépségein, mert ő az Atya művét ismeri fel bennük; a virágban, a cserjében és fákban az Ő szeretetét látja. Senki sem értheti meg teljesen a hegy, völgy, folyó és tenger jelentőségét, aki nem látja bennük kifejezve Istennek az emberek iránti szeretetét.
  Isten gondviselő munkálkodása és Lelkének szívünkre való befolyása által beszél hozzánk. Fenséges tanulságokat vonhatunk le mindennapi életünkből, környezetünkből s a napi változatosságokból, ha szívünk fogékony az ilyen tanulságok iránt. A zsoltáros így énekli meg Jézus gondviselő fáradozását:
  
  "Az Úr kegyelmével telve a föld"(Zsolt 33:5). Másutt pedig: "Aki bölcs, az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!" (Zsolt 107:43).
  Isten szól hozzánk Igéjében is. Abban még világosabban nyilatkozik meg jelleme, hozzánk való viszonya és nagy váltságterve. Előttünk fekszik a próféták, az ősatyák és a többi szent férfiak története. Mindannyian "hozzánk hasonló természetű" emberek voltak (Jak 5:17). Látjuk, hogy hozzánk hasonlóan nekik is küzdeniük kellett a csüggedésekkel, kísértésekkel, de mégis mindannyiszor felülkerekedtek, és Isten kegyelme által győzelmet arattak. Ha példáikat látjuk, az életszentségre irányuló törekvéseinkhez bátorságot merítünk. Ha azon fenséges tapasztalatokról olvasunk, melyeket ezek a férfiak szereztek, ha azt a fényt, szeretetet és áldást szemléljük, melyeknek örvendhettek, ha arról a munkáról olvasunk, melyet a nekik adott kegyelem által elvégezhettek, akkor ugyanaz a Lélek, mely ihlette őket, felgyújtja ma bennünk is a lelkesedés szent lángját; teljes szívünkből vágyakozunk hozzájuk hasonló jellemre és hozzájuk hasonlóan járni Istennel.
  Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról - és menynyivel inkább áll ez az újszövetségiekről -: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5:39). Róla, a Megváltóról, kiben összpontosul minden reményünk az örök életre. Hiszen az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mert a teremtésről szóló első tudósítástól kezdve, "és nála nélkül semmi sem lett, ami lett"(Jn 1:3), a befejező ígéretig: "és ímé hamar eljövök"(Jel 22:12), az Ő művéről olvasunk, és az Ő hangját halljuk. Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban! Isten Igéje töltse be egész szíveteket!
  Ez az élő víz, mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek"(Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet"(Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt.
  
  A megváltás lényegébe maguk az angyalok is szeretnének bepillantani; az örökkévalóság végtelen korszakain át ezt fogják tanulmányozni, és erről fognak énekelni a megváltottak. Vajon nem méltó-e ez most is a leggondosabb figyelemre és kutatásra? Jézus leírhatatlan irgalmassága és szeretete, s az áldozat, melyet érettünk hozott, méltó legkomolyabb és legalaposabb elmélkedésünkre. Gondolkodjunk többet Megváltónk és Közbenjárónk jelleme és küldetése felett! Ha mennyei dolgokon elmélkedünk, akkor hitünk és szeretetünk erősödik; imáink kedvesebbek lesznek Isten előtt, mert több hit és szeretet fogja azokat áthatni. Értelmesek és komolyak lesznek. Jézusba vetett bizalmunk erősödni fog, és napról napra gazdagodunk abban a tapasztalatban, hogy Ő "mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez" (Zsid 7:25).
  Ha Üdvözítőnk tökéletességét szemléljük, akkor bennünk is felébred a vágy, hogy teljesen átalakuljunk, megújuljunk az Ő képmására. Lelkünk éhezi és szomjúhozza azt, hogy Hozzá hasonlítsunk, akit imádunk. Minél inkább Krisztusra irányítjuk gondolatainkat, annál inkább fogunk róla másoknak beszélni és képviselni Őt az egész világ előtt.
  A Bibliát nem csupán a tanult emberek részére írták, ellenkezőleg: a népnek szánták. Az üdvösség ismeretéhez szükséges nagy igazságok oly világosak, mint a déli napfény; senki sem veszhet el, kivéve azokat, akik Isten világos akarata helyett saját véleményüket követik.
  Ne hallgassunk emberi véleményre a Szentírás tanait illetőleg, hanem kutassunk magunk Isten szavában! Ha mások gondolkodnak helyettünk, akaraterőnk és képességeink megbénulnak. Nemesebb szellemi erőink elsatnyulnak, és elveszítik képességüket, ha nem összpontosítjuk azokat az elmélkedésre méltó gondolatkörökre. Az értelem bővül, ha a Biblia jellemképeinek, tárgyköreinek kapcsolatait kutatja, szöveget szöveghez, lelkieket lelkiekhez mér.
  Semmi sem képes értelmünket jobban erősíteni, mint a Szentírás beható tanulmányozása. Nincs könyv, melynek tartalma
  
  olyan hathatósan emelné gondolatainkat, fejlesztené szellemi erőinket, mint a Biblia, mély és nemesítő igazságaival. Ha Isten szavát úgy tanulmányoznánk, mint kellene, akkor magas fokú értelmet, lelki nemességet és jellemszilárdságot láthatnánk az emberek között, amilyet ma nagyon ritkán látunk.
  A Szentírás felületes olvasásából azonban kevés hasznunk lesz. Lehet, hogy valaki elejétől végéig elolvassa a Bibliát anélkül, hogy észrevenné rejtett szépségeit és megértené mélységes lelki kincseit. Egy-egy íráshely alapos tanulmányozása, míg azt teljesen megérthetjük, amíg Isten üdv- és váltságterve tisztán áll előttünk, többet ér, mint sok fejezet gyors átolvasása, ha ezzel meghatározott célunk nincs, és belőlük nem vonunk le tanulságokat. Legyen a Biblia állandóan velünk! Olvassuk, valahányszor alkalom van rá, véssük szövegeit emlékezetünkbe! Ha az utcán járunk-kelünk, olvashatjuk egy-egy fejezetét, elmélkedhetünk azon és emlékezetünkbe véshetjük.
  Komoly kutatás és imával párosult tanulmányozás nélkül nem tehetünk szert igaz bölcsességre. A Szentírás számos része olyan világos, hogy lehetetlen félreérteni; vannak azonban egyes helyek, melyeket már nem oly könnyű megérteni, hogy az első pillanatban tisztában lehetnénk jelentésével. Egyik íráshelyet a másikkal kell egybevetnünk. A gondos kutatás és imával teljes elmélkedés a legfőbb feltételek. Az ilyen tanulmányozás gazdagon megjutalmaz. Amint a bányász a földrétegek alatt elrejtett nemes fém-ereket fedez fel, hasonlóképpen talál a fáradhatatlan kutató is oly mélyebb igazságokat Isten szavában, melyek a felületes olvasó előtt rejtve maradnak. Az Isten Lelkétől ihletett szavak, ha szívünkbe véssük, az élet forrásának árjaivá válnak.
  Sohase tanulmányozzuk a Bibliát ima nélkül! Mielőtt kinyitnánk, kérjük a Szentlélek világosságát és megkapjuk. Amikor Nátánáel Jézushoz jött, az Üdvözítő így szólt: "Ímé, egy igazán izraelita, akiben hamisság nincsen." Nátánáel kérdezi: "Honnan ismersz engem?" A felelet így hangzott: "Mielőtt hítt
  
  téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál"(Jn 1:48-49). Jézus ma is hasonlóképpen lát bennünket, amikor kis kamránkban leborulunk, és világosságot kérünk tőle, hogy az igazságot megérthessük. A világosság honából jött angyalok fogják azokat vezetni, akik alázatos szívvel kérik Isten segítségét.
  A Szentlélek magasztalja és dicsőíti a Megváltót. Feladata: Krisztust, az általa hozott megváltást tisztaságában és igazságában szemünk elé tárni. Jézus így szólt: "Mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek"(Jn 16:14). Az igazság Lelke az isteni igazságok leghathatósabb tanítója. Mily sokra becsüli Isten az emberiséget, hogy megváltásáért egyszülött Fiát a halálra adta, és Lelkét ajándékozta, hogy állandó tanítónk és vezetőnk legyen.
  

ÉLETÜNK ÉS MUNKÁNK.

 Isten az élet, a világosság, az öröm forrása az egész világegyetem részére. Miként a fénysugarak a napból, s a vizek árjai a forrásból, úgy áradnak szét Istentől az áldások, összes teremtményeire. Mindenütt, ahol ez az Istentől eredő élet a szívekben lakozik, onnan tovaárad szeretetben és áldásban másokra.
  Megváltónk öröme az elesett emberek felemelése és megváltása volt. Ezért saját élete sem volt drága előtte, hanem elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal. Az angyalok is így munkálkodnak mások boldogságán. Ez az örömük. Amit a büszke és önző szív lealacsonyító szolgálatnak tekint, tudniillik szolgálni a bűnbe süllyedt, jellemben és rangban mélyen alatta állóknak, éppen az képezi a bűntelen angyalok munkáját. Krisztus önfeláldozó szeretetének lelkülete az, ami az eget áthatja, és ez a lényege összes áldásainak. Ilyen a lelkülete Krisztus tanítványainak, és ezt a munkát végzik.
  Ha Krisztus szeretete lakozik szívünkben, akkor a jó illathoz hasonlóan nem maradhat rejtve. Szent befolyását mindazok érezni fogják, akikkel csak érintkezünk. Krisztus lelkülete a szívben hasonló a sivatagban csörgedező forráshoz, amely mindenkit felüdít, sőt felébreszti az elveszendők vágyát is, hogy az élet vizéből mohón merítsenek.
  A Jézus Krisztus iránti szeretet azon szívbéli vágyban nyilatkozik meg, hogy hozzá hasonlóan mi is fáradozzunk az emberiség megmentésén és felemelésén. Állandó szeretettel és részvéttel fog bennünket eltölteni mennyei Atyánk gondviselésébe foglalt összes teremtménye iránt.
  Megváltónk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek szentelt élet, óh nem - állandóan szent buzgalommal és komolysággal fáradozott az elesett emberiség megváltásán.
  
  A bethlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól, valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. Ő mondotta: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Mt 20:28). Ez volt életének legfőbb célja. Minden más csak ezután következett, és ennek volt alárendelve. Isten akaratának teljesítése és művének befejezése képezte ételét és italát. Önzés és önérdek távol állott munkájától.
  Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek, készek az áldozatokra, hogy mások is részeseivé lehessenek ezen mennyei adománynak. Ezek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk embertársaik élete megjavuljon. Az igazán megtért szívnek ilyen lelkület a gyümölcse. Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ily megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel és az Ő lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Istennek jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Fülöphöz hasonlóan, ha az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk. Megkíséreljük feltárni az emberek előtt Krisztus vonzerejét és az eljövendő világ láthatatlan valóságait. Legfőbb vágyunk lesz Krisztus nyomdokait követni. Komoly kívánság támad bennünk, hogy körülöttünk mások is láthassák Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29).
  Az a törekvés, hogy áldását másokkal közöljük, áldást hoz önmagunkra is. Istennek is ez volt a célja, amikor részt adott nékünk a megváltás tervének munkájában. Azt az előjogot adta nékünk, hogy az isteni természet részesei lehessünk; cserébe csak azt kívánja, hogy áldást árasszunk embertársainkra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és legnagyobb öröm, amit Isten az embernek adhatott. Azok jutnak legközelebb Teremtőjükhöz, akik ily módon részt vesznek a szeretet munkájában.
  
  Isten az evangélium üzenetét és a szeretet szolgálatát a mennyei angyalokra bízhatta volna; felhasználhatott volna más eszközöket is, hogy tervét megvalósítsa. De végtelen, kimondhatatlan szeretetében Krisztus és az angyalok munkatársaivá tett bennünket, hogy így részesülhessünk abban az áldásban és lelki növekedésben, amely az önzetlen munkából fakad.
  Krisztushoz közeledünk, ha szenvedéseiben részt veszünk. Mindennemű önfeláldozás mások javára, a jótékonyság lelkületét erősíti a jótevő szívében, és mind szorosabb összeköttetésbe hozza a világ Megváltójával, aki "gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8:9). Csak ha így valósítjuk meg Isten tervét, melyért teremtett, akkor lesz áldássá számunkra az élet.
  Ha Krisztus tanítványához méltóan munkába kívánsz menni, hogy neki lelkeket nyerj meg, csakhamar belátod, hogy az isteni dolgokban mélyebb tapasztalatokra és nagyobb ismeretre van szükséged, és éhezni és szomjúhozni fogod az igazságot. Imában Istennel fogsz küzdeni, és hited megerősödik; lelked felüdül a megváltás és üdvösség forrásánál. A megpróbáltatások és küzdelmek Isten Igéjéhez és az imához űznek. Krisztus kegyelmében és ismeretében fogsz növekedni, és gazdag tapasztalatokra teszel szert.
  A másokért folyó önzetlen munka lelkülete állhatatosságot, elmélyülést, szilárdságot és Krisztushoz hasonló szeretetteljes jellemet ad; békét és boldogságot nyújt. A szív mindig nemesebbre törekszik. Többé nincs helye a hanyagságnak és önzésnek. Azok, akik ily módon gyakorolják a keresztény erényeket, növekedni és erősödni fognak, hogy Istenért dolgozhassanak. Világosan megértik a lelki dolgokat, állandóan gyarapszanak hitben, és növekszik imáik ereje. Isten Lelke munkálkodik szívükben, és a mennyei kapcsolat megtermi a szív összhangját. Azok, akik ilyen önzetlen fáradozással áldozzák oda magukat embertársaik javáért, munkálják legbiztosabban saját üdvösségüket.
  A Krisztus kegyelmében való növekedésnek egyedüli útja az,
  
  hogy önzetlenül végezzük Krisztus ránk bízott munkáját, minden tőlünk telhetőt elkövetve, hogy megsegítsük azokat, akik támogatásunkra szorulnak. Gyakorlat adja az erőt; tevékenység az élet első feltétele. Akik a Krisztusban való életet úgy élik, hogy tétlenül elfogadják a Lélek kegyelmi ajándékait, de Krisztusért mit sem tesznek, azok megkísérlik az ingyen élést - munka nélkül. A semmittevés azonban, mind a lelki, mind az anyagi világban elerőtlenedést és végül romlást eredményez. Az az ember, aki vonakodik tagjait mozgatni, csakhamar annyira elerőtlenedik, hogy nem képes azokat használni. Hasonlóan, az a keresztény, aki nem akarja Istentől nyert erőit felhasználni, nem csak hogy nem növekedhetik Krisztus kegyelmében, hanem még a meglévő erőt is elveszíti.
  Krisztus egyháza Isten elrendelt eszköze az elveszett emberiség üdvözítésére. Küldetése, hogy az evangéliumot az egész világnak eljuttassa. Ez egyúttal minden egyes keresztény kötelessége. Ki-ki igyekezzék alkalma és képessége szerint teljesíteni az Üdvözítő parancsát. Krisztusnak előttünk megnyilatkozott szeretete mindnyájunkat adósakká tesz azokkal szemben, akik Őt még nem ismerik. Isten azért adta nékünk világosságát, hogy sugarait szétárasszuk. Ha Krisztus hívei kötelességük tudatában lettek volna, akkor ma ezrével lennének az evangéliumnak hirdetői a pogány országokban is, ahol most legfeljebb egy van. Akkor mindazok, akik személyesen nem vehetnek részt a missziómunkában, vagyonukkal, érdeklődésükkel és imájukkal támogatnák azt. A keresztény országokban szintén szentebb komolysággal fáradoznának a veszendő lelkek megmentésén.
  Nem kell okvetlen pogány országokba mennünk, és otthonunk szűk körét sem kell odahagynunk - ha kötelességünk odafűz -, hogy Krisztusért dolgozhassunk. A családban, a gyülekezetben, rokonaink és ismerőseink, sőt még ügyfeleink körében is munkálkodhatunk Jézus Krisztusért.
  Üdvözítőnk földi életének nagyobb részét türelmes munkában a názáreti kis ácsműhelyben töltötte el. Szolgáló angyalok vették körül az élet Urát, midőn munkások és földművesek
  
  között járt-kelt, fel nem ismerve, tisztelet nélkül. Az Üdvözítő egyszerű foglalkozása közben is éppoly hűségesen teljesítette küldetését, mint amikor betegeket gyógyított, vagy a viharzó Galileai-tenger hullámain járt. Hasonló képpen haladhatunk mi is Jézussal, és dolgozhatunk vele alacsony sorsban és alsóbbrendű kötelezettségeink teljesítése közben is.
  Pál apostol mondja: "Kiki, amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt" (1Kor 7:24). Az üzletember is úgy vezetheti üzletét, hogy hűsége és lelkiismeretessége által dicsőíti Mesterét. Ha hűséges, őszinte híve Krisztusnak, akkor hite minden eljárásában és vállalkozásában meg fog nyilvánulni; embertársainak Krisztus lelkületét fogja kinyilatkoztatni. A szorgalmas és becsületes munkásban annak képe tükröződhetik vissza, aki szerény élete folyamán Galilea halmain járt-kelt. Minden egyes keresztény úgy munkálkodjék, hogy mások, látva az ő jó cselekedeteit, a Teremtőt és Megváltót magasztalják.
  Sokan elvonják adományaikat és képességeiket Krisztus szolgálatából, és ezt azzal mentegetik, hogy másoknak sokkal magasabb képességeik vannak. Kialakult az a nézet, hogy csak a különleges adományokkal megáldott emberek alkalmasak Isten szolgálatára, s Isten ezt csak tőlük kívánja. Sőt sokan úgy vélekednek, hogy Isten csak az emberek egy osztályát tüntette ki kiválóbb képességekkel, a többieket pedig mellőzte, akiknek azután sem a fáradtságban és munkában, sem a jutalomban semmi részük sincs. A példázat azonban nem így tanítja. Mikor a gazda összehívta szolgáit, mindegyiknek kijelölte munkáját.
  Még az élet szerényebb kötelezettségeinek teljesítése közben is szeretettel szolgálhatunk az Úrnak. Ha Isten szeretete lakozik szívünkben, az életünkben is meg fog nyilatkozni. Krisztus édes jó illata övez bennünket, és befolyásunk felemelő és áldást hozó lesz.
  Ne várjatok előbb rendkívüli alkalmakra, sem különös képességekre, hogy Isten ügyéért munkálkodhassatok. Ne aggódjatok azon, hogy mit gondol rólatok a világ. Ha életetek
  
  hitetek tisztaságáról s becsületességéről tesz bizonyságot, és mások meggyőződnek arról, hogy segítni akartok rajtuk, akkor fáradozástok nem lesz hiábavaló.
  Krisztus legkisebb és legszerényebb tanítványai is áldására lehetnek másoknak. Talán nincsenek tudatában, hogy jót cselekszenek, de öntudatlanul is tőlük áradhat ki az áldásnak mind inkább mélyülő és szélesbülő forrása; ám fáradozásaik áldásos gyümölcsei csak a leszámolás nagy napján lesznek nyilvánvalókká. Nem tudják, sőt nem is érzik, hogy valami nagyot cselekszenek, de fáradozásaik eredménye felől nem kell aggódniuk. Csak nyugodtan haladjanak tovább és hűségesen végezzék azt a munkát, amelyet Isten gondviselése rájuk bíz, s életük nem lesz hiábavaló. Krisztus képe mindinkább kialakul szívükben; Isten munkatársai ebben az életben így lesznek alkalmasak arra a magasabb munkára és zavartalan örömre, mely az örök életben vár rájuk.

NÖVEKEDÉS KRISZTUSBAN.

 A Biblia a szív megújulását, mely által Isten gyermekei lehetünk, újjászületésnek nevezi. Ama jó mag kikeléséhez hasonlítja, melyet a gondos magvető családapa vetett el. A hasonlatnál maradva, a megtérteket "újszülött gyermekek"-nek nevezi a Szentírás (1Pt 2:2), kiknek a Jézus Krisztusban érett férfiakká és asszonyokká kell növekedniök (Ef 4:15). Vagy miként a földbe vetett jó magnak, nékik is növekedniök kell és gyümölcsöt kell teremniük. Ésaiás próféta mondja róluk: Az "igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!" (Ésa 61:3). Így a természetből vett példák által akarja a Biblia velünk tökéletesebben megérteni a lelki élet titkát.
  Az emberek minden bölcsessége és ügyessége sem képes a természet legkisebb tárgyának életet adni. Csakis az Istentől adományozott élet közvetítése által nyerhetnek a növények és az állatok életet. Hasonlóképpen csakis az Istentől származó élet által foganhat lelki élet az emberi szívben. Ha az ember nem születik Lélektől (Jn 3:5), nem lehet részese a Krisztusban való életnek.
  A növekedésnek is ugyanaz a törvénye. Egyedül Isten fakasztja a bimbót, érleli a virágot gyümölccsé. Az Ő ereje által terem a föld "először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban" (Mk 4:28). Hóseás próféta könyvében azt olvassuk, hogy Izrael "virágozni fog, mint a liliom". "Felelevenednek, mint a búzamag és virágoznak, mint a szőlőtő" (Hós 14:6, 8). Jézus így figyelmeztet bennünket: "Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek" (Lk 12:27). A növények és virágok nem saját erejükből vagy szorgalmukból, hanem azon adományok elfogadása által növekednek, melyeket Isten életük fenntartására ajándékozott. Amilyen kevéssé növelheti a gyermek saját akaratából vagy erejéből csak egy ujjnyival is termetét, éppoly kevéssé biztosíthatjuk szellemi, lelki fejlődésünket.
  
  A kisgyermek, éppúgy mint a növény, csak a szükséges életerő, a levegő, a napfény és táplálék által növekedik. A természet ezen adományai éppoly áldásos hatással vannak a növény- és állatvilágra, mint Krisztus azokra, akik benne bíznak. Számukra Ő az "örök világosság" (Ésa 60:19); a "nap és paizs" (Zsolt 84:12). Olyan Ő népének, "mint a harmat" (Hós 14:6). Úgy száll alá, "mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet" (Zsolt 72:6). Ő az élet vize, "az Istennek kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ád a világnak" (Jn 6:33).
  Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a földet kegyelmi légkörével, amely oly valóságos, mint az a légkör, mely a földet övezi. Mindazok, kik ezt az életadó levegőt választják, Krisztus Jézusban érett férfiakká és nőkké növekednek.
  Valamint a virágok a nap felé fordulnak, hogy mindent megvilágító sugarai szépségüket és arányosságukat tökéletesbítsék, hasonlóképpen kell nekünk is az Igazság Napja felé fordulni, hogy ránk ragyogjon a mennyei fény, és jellemünk hasonlóbbá legyen Krisztushoz. Jézus is erre tanít bennünket, mikor mondja: "Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok... mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:4-5). Hogy szent és Istennek tetsző életet élhessünk, épp oly mértékben függ Krisztustól, mint a szőlővessző növekedése a szőlőtőkétől, melyből a gyümölcshozáshoz szükséges erőt nyeri. Tőle elszakadva, híjával lesztek azon erőnek és életnek, amelynek segítségével a kísértésekkel szembeszállhattok s a kegyelemben és szentségben növekedhettek. Ha ellenben benne maradtok életetek az övéből sarjadzik, nem száradtok el, sem terméketlenekké nem váltok. Folyópartra ültetett fához lesztek hasonlókká.
  Sokan úgy vélik, hogy a munkának egy részét maguknak kell elvégezniük. Bíznak Krisztus bűnbocsánatában, de saját erejükből akarnak igaz életet élni. Az ilyen próbálkozások sikertelenek lesznek. Jézus mondja: "Nálam nélkül semmit sem
  
  cselekedhettek" (Jn 15:5). A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hasznosságunk mind a Krisztussal való egyesülésünktől függ. Csak ha napról napra, sőt ha óráról órára közösségünk van vele - ha Őbenne maradunk -, növekedhetünk a kegyelemben. Ő nem csak a szerzője, hanem befejezője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Ám nemcsak a kezdetnél és végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. Fenségesen fejezik ki ezt Dávid következő szavai: "Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök"(Zsolt 16:8).
  Azt kérdezed: "Hogyan maradhatok meg Krisztusban?" Azon módon, ahogy elfogadtad Őt. "Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne" (Kol 2:6). "Az igaz pedig hitből él" (Zsid 10:38). Ti átadtátok magatokat Istennek és tulajdonai lettetek, hogy neki szolgáljatok és engedelmeskedjetek és vettétek Krisztust, az Üdvözítőt. Bűneitekért jóvátételt nem adhattok, önmagatok nem tudtátok volna szíveteket megváltoztatni; átadva magatokat Istennek, elhittétek, hogy Ő Krisztusért mindezt megtette érettetek. Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá és hit által kell benne folyton növekednetek odaadás és elfogadás folytán. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot és saját éneteket is, hogy parancsait mindenekben teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent vennetek: Krisztust, mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon, és erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, hogy adjon erőt engedelmeskedni!
  Minden reggel első dolgotok legyen magatokat Istennek felajánlani. Így imádkozzatok: "Fogadj el Uram, a te tulajdonodnak! Összes terveimet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem!" Ez mindennapi kötelességetek legyen. Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveiteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket, hogy az mindinkább átalakuljon és hasonlóvá legyen Krisztus életéhez.
  
  A Krisztusban való élet a lelki nyugalom élete. Nem mindig az elragadtatás érzülete, de legyen állandóan békés, bizalommal tele. Reményetek nem önmagatokban, hanem Krisztusban van. Gyengeségeteket kiegészíti az Ő ereje, tudatlanságotokat az Ő tökéletessége. Azért ne magatokra, hanem Krisztusra tekintsetek! Foglalkozzanak gondolataitok az Ő szeretetével és jellemének tökéletességével! Krisztus önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége, és leírhatatlan szeretete legyen a tárgya elmélkedéseteknek. Csak ha Őt szeretjük, ha az Ő példáit követjük és teljesen rábízzuk magunkat, akkor alakulhatunk át az Ő képmására.
  Krisztus ezen szavaival: "Maradjatok énbennem...", a nyugalom, az állhatatosság és a bizalom gondolatát akarja kifejezni. Ily meghívással fordul hozzánk: "Jöjjetek énhozzám..., én megnyugosztlak titeket" (Mt 11:28). A zsoltáros szavai ugyanezen gondolatot fejezik ki: "Csillapodjál le az Úrban és várjad őt..." (Zsolt 37:7). Ésaiás próféta a következőkről biztosít bennünket: "Csöndességben és reménységben" lesz erősségetek (Ésa 30:15). Ezt a nyugalmat korántsem a tétlenségben találjuk, mert hisz magában a meghívásban bennfoglaltatik már a felszólítás a munkára: "Vegyétek fel az én igámat... és nyugalmat találtok" (Mt 11:29). A szív, amely állandóan Krisztusban leli nyugalmát, folytonosan és komolyan fog Krisztusért munkálkodni.
  Ha gondolataink saját énünknél időznek, akkor Krisztustól, az élet és erő forrásától eltávolodunk. Sátán azért igyekszik állandóan figyelmünket Krisztustól elvonni, hogy lelkünknek minden vele való közösségét meghiúsítsa. A világ örömeire, az élet gondjaira, akadályaira és nehézségeire, saját gyengéitekre, vagy fogyatkozásaitokra, vagy mások tökéletlenségeire irányítja figyelmeteket. De ne essetek csapdájába. Még valóban lelkiismeretes egyéneket is, kik Istenért kívánnak élni, gyakran félrevezet, hogy saját gyengeségeiken és bűneiken gondolkozzanak, és ily módon, elszakítva őket Krisztustól, öröm éri, hogy győzelmet arat felettük. Ne magunkat tegyük gondolataink középpontjává, ne aggódjunk, ne remegjünk
  
  a saját megváltásunkért. Mindez csak arra szolgál, hogy a lelket az erő forrásától elvonja. Bízzátok lelketek megtartását Istenre, és benne reménykedjetek! Beszéljetek és gondolkozzatok Jézusról! Tűnjék el őbenne saját énetek! Távolítsatok el minden kételyt és félelmet! Mondjátok Pál apostollal: "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem"(Gal 2:20). Nyugodjatok meg Istenben! Amit rábíztok, azt meg fogja őrizni. Ha magatokat teljesen az Ő kezeibe ajánljátok, akkor annak segítségével, aki benneteket szeret, mindeneken túláradóan győzedelmeskedtek.
  Midőn Krisztus emberi természetet vett magára, az emberiséget a szeretet oly kötelékével fűzte magához, melyet semmilyen más hatalom, csupán az ember akarata szakíthat szét. Sátán minden csábításával azt akarja elérni, hogy ezen köteléket feloldva, bennünket Krisztustól elszakítson. Legyünk éberek, imádkozzunk és küzdjünk tehát állandóan, nehogy elcsábítva más mestert válasszunk, mert ez mindenkor szabadságunkban áll. Irányítsuk szemeinket állandóan Krisztusra, aki megtart bennünket. Amíg Krisztusra nézünk, addig biztonságban vagyunk. Semmi sem ragadhat ki az Ő kezéből. Ha állandóan Őt szemléljük, "ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől" (2Kor 3:18).
  Ily módon lettek az első tanítványok is hasonlók az Üdvözítőhöz. Mikor szavait hallották, felismerték azt, hogy szükségük van rá. Keresték, megtalálták és követték Őt. Vele voltak a házban, az asztalnál, a magányban és a mezőn. Vele voltak állandóan, mint tanítványok tanítójukkal, és napról napra szent igazságokat tanultak tőle. Úgy tekintettek rá, mint a szolgák urukra, hogy megismerhessék kötelességeiket. Azok a tanítványok emberek voltak, hozzánk hasonlóan (Jak 5:17). Ugyanolyan harcot vívtak a bűn ellen, mint mi; ugyanarra a kegyelemre volt szükségük, hogy szent életet folytathassanak.
  
  Még János, a szeretett tanítvány, aki leghasonlóbb volt Urához, sem bírt természettől fogva szeretetre méltó jellemmel. Nemcsak önző és becsvágyó, hanem ha megbántották heves és haragtartó is volt. De mikor Krisztus isteni jelleme megnyilatkozott előtte, beismerte fogyatékosságát és megalázkodott. Az az erő és türelem, az a hatalom és gyengédség, az a fenség és szelídség, amit megnyilatkozni látott az Üdvözítő mindennapi életében, csodálattal és szeretettel töltötte el lelkét. Napról napra jobban vonzódott szíve Jézushoz, míg végre Mestere iránti szeretetében felolvadt saját énje. Heves és becsvágyó természete megváltozott. A Szentlélek újjáteremtő befolyása szívét megújította. Krisztus szeretetének hatalma teljesen átalakította jellemét. Ez a Jézussal való közösség biztos eredménye. Ha Krisztus szívünkben lakozik, akkor természetünk tökéletesen átalakul. Krisztus Lelke és szeretete meglágyítja a szívet, meghódítja a lelket, felemeli a gondolatainkat és érzelmeinket Istenhez.
  Krisztus jelenlétének érzete még mennybemenetele után is megmaradt híveiben; ez fénnyel és szeretettel teljes személyes jelenlét volt. Az Üdvözítő Jézus, aki velük járt, velük beszélt, velük imádkozott, aki szívükbe vigaszt és reményt öntött, mialatt a béke üzenete hangzott el ajkain, vitetett fel a mennybe, s miközben a mennyei seregek fogadták, fülükben még visszhangzottak szavai: "Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:20). Emberi alakjában szállott fel a mennybe. Tudták, hogy Isten trónusa előtt is Barátjuk és Üdvözítőjük marad, hogy szeretete meg nem változott, és továbbra is együtt érez az emberiséggel. Saját vérének érdemét tárja Isten elé, felmutatta átszegzett kezeit és lábait annak az árnak emlékezetére, melyet megváltottaiért fizetett. Tudták, hogy azért megy a mennybe, hogy nékik ott hajlékot készítsen, és hogy újból eljön, s őket magához veszi.
  Ha a tanítványok Mesterük mennybemenetele után összejöttek, kérésüket Jézus nevében intézték az Atyához. Ünnepélyes áhítattal hajoltak meg imájukban, és megismételték az ígéretet: "...amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben,
  
  megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen" (Jn 16:23-24). Áhítatos imában mind feljebb emelték kezeiket, ama bizonysággal ajkukon: "Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34). Pünkösd napján nyerték el a Vigasztalót, akit Jézus nekik eleve megígért (Jn 14:17). Továbbá ezt mondotta: "Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok" (Jn 16:7). Krisztus ezentúl Lelke által állandóan gyermekei szívében lakozik. Vele való közösségük most sokkal szorosabb, bensőségesebb lett, mint amikor személyesen velük volt. A bennük lakozó Krisztus szeretete, fénye és ereje visszatükröződött arcukról, olyannyira, hogy akik látták őket, csodálkozva azonnal megismerték, "hogy ők Jézussal voltak".
  Ami Krisztus a hajdani tanítványoknak volt, ugyanaz kíván ma is lenni gyermekei számára, mert midőn tanítványainak kis csapatát utoljára gyűjtötte maga köré, így imádkozott: "De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem" (Jn 17:20).
  Jézus érettünk könyörgött; azért könyörgött, hogy egyek lehessünk Vele, amint Ő is egy az Atyával. Milyen csodálatos egység ez! Az Üdvözítő gyakran hangsúlyozta: "A Fiú semmit sem tehet önmagától" (Jn 5:19), "hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat" (Jn 14:10). Ha Krisztus szívünkben lakozik, akkor munkálni is fogja bennünk "mind az akarást, mind a munkálást, jó kedvéből" (Fil 2:13). Úgy fogunk dolgozni, mint Ő dolgozott; ugyanazon lelkület nyilatkozik meg bennünk, amilyen benne volt. Így Őt szeretve és benne maradva "mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban!"(Ef 4:15).