"Egy fogyatkozásod van" Máté 19:16-22; Márk 10:17-22; Lukács 18:18-23

"És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?" (Mk 10:1'7).  

Az ifjú, aki feltette ezt a kérdést, főember volt. Nagy vagyonnal rendelkezett, felelős tisztséget töltött be. Látta, milyen szeretetet tanúsított Krisztus a hozzá vitt gyerekek iránt, látta, milyen gyöngéden fogadta, karjába vette őket. Az ifjú szíve szeretetre gyulladt a Megváltó iránt. Tanítványa szeretett volna lenni. Oly mélyen megindult, hogy amint Krisztus haladt az úton, utána futott, letérdelt, és őszintén, komolyan tette föl a kérdést, amely igen fontos az ő lelke, és minden emberi lélek szempontjából: "Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?" (Mk 10:1'7). 

"Miért mondasz engem jónak? - kérdezett vissza Krisztus - Senki sem jó, csak egy, az Isten" (Mk 10:18). Jézus próbára akarta tenni a főember őszinteségét, hallani akarta, miért tekinti Őt jónak. Felismerte-e, hogy akivel beszél, Isten Fia? Melyek szívének igazi érzelmei?

Ez a főember nagyra becsülte saját igazságosságát. Azt nem feltételezte, hogy neki bármi fogyatkozása volna, mégsem volt egészen elégedett magával. Szükségét érezte valaminek, amivel nem rendelkezett. Nem tudná Jézus őt is megáldani, ahogyan a kisgyermekeket is megáldotta, és ezzel kielégíteni lelki szükségletét?

Válaszában Jézus elmondta neki, hogy ha el akarja nyerni az örök életet, engedelmeskednie kell Isten parancsolatainak. Idézett néhány parancsolatot, melyek bemutatják az ember kötelességét felebarátai iránt. A főember határozott választ adott: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" (Mt 19:20).

Krisztus az ifjú arcába nézett, mintha olvasna életében, vizsgálná jellemét. Megszerette, és azt a békességet, kegyelmet és örömet akarta neki adni, ami alapvetően megváltoztatja jellemét. "Egy fogyatkozásod van; - mondotta - eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet" (Mk 10:21).   

Krisztus vonzódott ehhez az ifjúhoz. Tudta, hogy őszintén jelentette ki: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva" (Mk 10:20). Az Üdvözítő szerette volna olyan ítélőképességgel felruházni, hogy képes legyen érzékelni a szív odaszentelésének és a keresztény jóságnak a szükségességét. Szeretett volna alázatos, megtört szívet látni benne, olyat, aki tudatában van annak, hogy a legfőbb szeretet Istent illeti meg, s hiányosságait elrejti Krisztus tökéletességében.    

Jézus a főemberben épp azt a segítséget látta, melyre szüksége volt - amennyiben az ifjú hajlandó együttműködni Vele üdvözítő munkájában. Ha Krisztus irányítása alá helyezi magát, nagy erővel dolgozhat a jóért. A főember jelentős mértékben képviselhette volna Krisztust, mert képzettsége - ha egyesül a Megváltóval - lehetővé tette volna, hogy mennyei befolyást gyakoroljon az emberekre. Krisztus belelátott jellemébe, és szerette őt. A főember szívében is szeretet ébredt Krisztus iránt, hiszen a szeretet szeretetet szül. Jézus szerette volna munkatársának látni őt. Önmagához hasonlóvá kívánta tenni, tükörré, mely Isten képmását veri vissza. Vágyott kibontakoztatni jellemének kiválóságát, s megszentelni azt a Mester szolgálatára. Ha a főember ekkor átadta volna magát Krisztusnak, az Ő jelenlétének légkörében növekedhetett volna. Ha ilyen irányban dönt, milyen másképp alakult volna a jövője!

"Egy fogyatkozásod van" (Mk 10:21) - mondta Jézus. "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem" (Mt 19:21). Krisztus olvasott a főember szívében. Csak egy fogyatkozása volt: egy életfontosságú elv. Lelkének szüksége volt Isten szeretetére. Ez a hiányosság, ha nem pótolja, végzetes lesz számára - egész természetét megrontja. Az önzés erősödik az elnézés által. Ha be akarja fogadni Isten szeretetét, le kell mondania arról, hogy önmagát szeresse a legfőképpen.   

Krisztus próbára tette ezt a férfit. Felszólította: válasszon a mennyei kincs és a világi nagyság között. Krisztus követése biztosítja számára a mennyei kincset. Ehhez az ént alá kell rendelni: akaratát Krisztus irányítása alá kell helyezni. Isten igazi szentségét ajánlotta fel az ifjú főembernek. Azt a kiváltságot kapta, hogy Isten fia lehet, Krisztus örököstársa a mennyei kincsek tekintetében. Azonban fel kell vennie a keresztet és követnie kell a Megváltót az önmegtagadás ösvényén.   

Krisztus szavai valós meghívást tartalmaztak a főember számára: "Válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok" (Józs 24:15). Előtte állt a döntés. Jézus sóvárogta megtérését. Rámutatott jellemének beteg pontjára, s mély érdeklődéssel figyelte a kimenetelt, miközben az ifjú mérlegelte a kérdést. Ha úgy határoz, hogy követi Krisztust, mindenben engedelmeskednie kell szavának. Le kell mondania becsvágyó terveiről. Milyen komoly, aggódó vágyakozással, milyen lelki éhséggel figyelte a Megváltó a fiatalembert, remélve, hogy enged a Szentlélek hívásának!    

Krisztus meghatározta az egyetlen feltételt, melynek alapján a főember tökéletes keresztény jellemet alakíthat ki. Szavai bölcsesség igéi voltak, bár komolynak és szigorúnak tűntek. A főember egyetlen reménye az üdvösségre az volt, hogy elfogadja azokat és engedelmeskedik. Magas állása, vagyona leplezetten rossz irányba befolyásolta jellemét. Ha ezeket ápolgatja, Isten helyét foglalják el érzelemvilágában. Akár keveset, akár sokat tart vissza Istentől, ez csökkenti erkölcsi erejét és teljesítőképességét. Teljesen le fogják kötni az evilági dolgok, azokat fogja dédelgetni, legyenek bármily bizonytalanok és értéktelenek. {DA 520.2}   

A főember hamar átlátta, mi mindent rejtenek Krisztus szavai, és elszomorodott. Ha megismerte volna a felajánlott ajándék értékét, gyorsan felsorakozott volna Krisztus követői közé. A zsidók tekintélyes tanácsának tagja volt, és Sátán kecsegtető jövőbeli kilátásokkal kísértette. Kívánta a mennyei kincset, de a gazdagsága által nyújtott ideiglenes előnyöket is. Sajnálta, hogy ez a feltétel egyáltalán létezik. Örök életre vágyott, de nem volt hajlandó ezért áldozatot hozni. Az örök élet ára túl nagynak tűnt, szomorúan távozott, "mert igen gazdag vala" (Lk 18:23) 

Állítása, hogy megtartja Isten törvényét, tévedés volt. Megmutatta, hogy bálványa a gazdagság. Nem tarthatta meg Isten parancsolatait, míg a világ volt az első érzelmeiben. Jobban szerette Isten ajándékait, mint magát az Adományozót. Krisztus felajánlotta, hogy felebarátja lesz az ifjúnak. "Kövess engem" - mondotta. A Megváltó azonban nem ért annyit számára, mint saját neve az emberek között vagy vagyona. Feladni a látható földi kincset a láthatatlan mennyeiért - túl nagy kockázatnak tűnt. Visszautasította az örök élet ajánlatát, és elment, hogy ezután örökké a világnak adja imádatát. Ezrek mennek át ezen a próbán: mérlegre teszik Krisztust a világgal szemben, és sokan a világot választják. Az ifjú főemberhez hasonlóan elfordulnak a Megváltótól, s azt mondják szívükben: Nem fogadom el ezt a Férfiút vezetőmnek. 

Krisztus viszonyulása az ifjúhoz példaként áll előttünk. Isten adta nekünk a viselkedési szabályt, melyet minden szolgájának követnie kell. Ez pedig a törvénye iránti engedelmesség, amely azonban nemcsak jogszerű, hanem áthatja az életet, és kifejezésre jut a jellemben. Isten saját jellemének mértékét állítja mindenki elé, aki országának alattvalója akar lenni. Csak azokat, akik Krisztus munkatársai lesznek, csak azokat, akik így szólnak: "Uram, mindenem, amim van és minden, ami vagyok, a Tiéd", ismeri el Isten fiainak és leányainak. Mindenkinek meg kell fontolnia, mit jelent vágyakozni a menny után, és mégis elfordulni a kiszabott feltételek miatt. Gondold meg, mit jelent nemet mondani Krisztusnak! A főember így szólt: Nem, nem adhatok mindent Neked. Ugyanezt mondjuk mi is? A Megváltó felajánlja, hogy megosztja velünk az Istentől ránk bízott munkát. Felajánlja, hogy használjuk az Isten által adott eszközöket, így vigyük előre művét a világban. Csak így menthet meg minket. 

Isten azért bízta a vagyont erre a főemberre, hogy hűséges sáfárnak bizonyulhasson. Ezeket a javakat a szükséget szenvedők áldására kellett bocsátania. Így Isten eszközöket bíz emberekre, tehetséget és lehetőséget ad, hogy képviselői lehessenek, segítsék a szegényeket és a szenvedőket. Aki a rábízott javakat Isten terve szerint használja föl, a Megváltó munkatársává válik. Lelkeket nyer meg Krisztusnak, mert az Ő jellemét képviseli. 

Azoknak, akiknek az ifjú főemberhez hasonlóan magas tisztségük, nagy vagyonuk van, túl nagy áldozatnak tűnhet, hogy Krisztus követéséért mindent feladjanak. Mindenkinek e viselkedési szabály szerint kell eljárnia, aki az Ő tanítványa akar lenni. Nem fogadhat el fogyatkozást az engedelmességben. Krisztus tanításainak lényege, az én alárendelése. Gyakran ellentmondást nem tűrőnek tűnik a hang, mellyel célba vesz és utasít. Nincs más út az ember megmentésére, mint minden olyasmitől elszakadni, amit, ha fenntart, megrontja egész lényét.    

Amikor Krisztus követői visszaadják az Úrnak, ami az Övé, kincset gyűjtenek, melyet akkor kapnak meg, amikor hallani fogják e szavakat: "Jól vagyon jó és hű szolgám, [...] menj be a te uradnak örömébe" (Mt 25:23). "Aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült" (Zsid 12: 2). Az az öröm, hogy lelkeket lát üdvözülni, örökre megmenekülni, lesz mindenkinek a jutalma, aki e szavak szólójának nyomdokaiba lép: "Kövess engem" (Jn 1:44)