Szombat vagy vasárnap?A teremtés és a szabadság emlékműve.A nyugalomnappal végződő hétnapos hét eredete már sok kutatónak okozott fejfájást. Az év meghatározója a Föld Nap körüli útja; a hónapé a Holdnak a föld körüli keringési ideje; egy nap pedig a Föld saját tengelye körüli forgásának az ideje. Mindezek az időegységek a Napnak, a Holdnak és a Földnek természetes keringési és forgási idejükből adódnak. Ezzel szemben a hétnapos hét nem épül egyetlen természetes ciklusra sem. A Biblia bizonyítja, hogy a hét eredete a világ teremtésével kapcsolatos: „Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az Ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten”.   (1Móz 2:2-3)

Isten megnyugvása a hét végén egy jele a teremtés befejezésének. Isten megszentelte a hetedik napot, mint egy különleges időt és elkülönítette a többi hat naptól. Isten tehát már a teremtésnél tekintettel volt az embernek a rendszeres pihenés és elmélkedés iránti szükségletére. A hétnapos hét és a nyugalomnap Isten ajándéka minden ember számára minden időkre. Isten nem szent helyet vagy szent tárgyat különített el, hanem szent időt.

A teremtéstörténet leírása utáni néhány fejezetben a vízözönről szóló jelentésnél találkozunk a hétnapos időegységgel. (1Móz 7:4, 10; 8:10-12). A hét fogalma az ősatyák (Ábrahám, Jákob és Izsák kora) idejében is ismert volt. (1Móz 29:27-28). Kiindulhatunk abból, hogy a nyugalomnap emlékezete Ábrahám és utódai idejében, életben maradt. Isten bizonyította Izsáknak, hogy apja, Ábrahám, ismerte az ő törvényét és életét annak megfelelően alakított: „És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;  ⁵ Mivelhogy hallgata Åbrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” (1Móz 26:4-5).

Később Jákob leszármazottai Egyiptomban rabszolgasorsra jutottak. Isten azonban megszabadította Izrael népét ebből az emberileg méltatlan helyzetből. Miután megszabadította őket Egyiptom bilincseitől, megtanította őket parancsolataira és igazságaira. (2Móz 15:25-26). Ennek az utasításnak egészen a kezdetén részletesen le van írva, hogyan ajándékozta meg Isten a népet a mannával, a mindennapi táplálékkal. Ezzel az ajándékkal összekapcsolta a szombat megszentelésére szóló felhívást. A hatodik napon kétszer annyi manna hullott, szombaton azonban semmi. (2Móz 16.fej.). Negyven éven keresztül élte meg Izrael minden héten újból ezt a csodát.

A zsidóság ma is bizonyítja, hogy melyik az Istentől eredetileg megáldott nyugalomnap – amelyet nem befolyásolt a történelem folyamán egyetlen naptár reform sem. (A legutolsó nagy naptár reform a julianusi naptárról a gregorianusira való áttérés. 1582. október 4-én csütörtököt 1582. október 15. péntek követett. Ezzel a reformmal csupán a dátum eltolása történt, de semmi képen sem a heti ciklusé).

Az Egyiptomból Kánaánba történt kivonuláskor adta végül Isten az Izraelitáknak a Tízparancsolatot. Isten negyedik parancsolata felszólít a hetedik napi munkaszünetre, és ismételten emlékeztet a világ teremtésére: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az ùrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belôl van; Mert hat napon teremté az ùr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az ùr a szombat napját, és megszentelé azt.” (2Mz 20:8-11).

A Tízparancsolatnak ebben a legrészletesebb parancsolatában az Úr neve (Jahve) háromszor van említve. A Sínai-hegyi törvényadásnál az Úr megbízta Mózest, hogy a következő záró felhívást intézze a néphez: „Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy Én vagyok az ùr, a ki titeket megszentellek.” (2Móz 31:13). A szombatparancs bizonyította, hogy Isten az ő teremtményeivel a bűneset ellenére is fenn akarja tartani a kapcsolatot. Éppen ezért a szombatot a szövetség örök jegyének tekinti: Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségrôl nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az ùr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszünt és megnyugodott.  (2Móz 31:16-17) A szombat, mint a befejezett teremtés jegye, Istennek egy szerfölött nagyszerű adománya, egy hetenként visszatérő meghívás a Teremtővel való találkozásra.

A nyugalomnap az Ószövetségben úgy van bemutatva, mint Isten teremtésének emlékoszlopa. Miközben emlékeztet bennünket a teremtés hetére, azt is világossá teszi, hogy minden élet Isten ajándéka. Isten a szombatot arra is rendelte, hogy népe számára a szabadulás és megszentelődés szövetségi jele legyen.„És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ô közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az ùr, az ô megszentelôjök”. (Ez 20:12). FOLYT KÖV...