A küzdelem véget ér
Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön
a földre. Félelmes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas
sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövénye. Micsoda különbség van köztük és
azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan
ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.
Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy
emberként kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!". Nem a Jézus iránti szeretet mondatja
ezt velük. Akaratlanul mondják. Az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik
Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nem lesz több
kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az
élethosszig tartó törvényszegés nem lágyította meg szívüket. A második próbaidő alatt is
megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak az elsőben.
Krisztus az Olajfák-hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után felemelkedett, és
ahol az angyalok megismételték visszatérésének ígéretét. A próféta ezt mondja: "Bizony eljön
az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. " "És azon a napon az Olajfák-hegyére veti lábait,
amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák-hegye közepén ketté válik,...
igen nagy völggyé. " "És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve
is egy" (Zak 14:5.4.9). Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására
megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a Szent Városba, és vele népe és az
angyalok.
Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. A tét a főhatalom. Amíg a
gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapjon, addig tehetetlen
és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy
sokaságot, reménye újraéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az
elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük tervét megvalósítani. A
gonoszok Sátán foglyai. Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is
készek javaslatait elfogadni, és parancsát teljesíteni. Sátán azonban korábbi ravaszságához
híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul
kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja,
hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a
legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán - állításai alátámasztására -
csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt a maga szellemével és erejével.
Majd vállalja, hogy a szentek tábora ellen vezetve őket, elfoglalja Isten Városát. Ördögi
ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy
vezérükként képes lesz legyőzni a várost, és visszaszerezni trónját és birodalmát.
Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időből: magas
kort megért, hatalmas termetű szellemóriások, akik a bukott angyalok befolyásának engedve
minden ügyességüket és tudásukat a maguk dicsőségére használták. Csodás művészi
alkotásaik láttán a világ bálványozta lángelméjüket. De Isten eltörölte őket a föld színéről
kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek a földet megfertőzték és Isten képmását
eltorzították. Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz
emberek, akik soha egyetlen csatát nem vesztettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek
közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették
megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba
szálláskor bennük élt.
Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal.
Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő
seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket fektetnek le a gazdag és dicső új
Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Ügyes szakemberek
harceszközöket gyártanak. Sikereikről híres hadvezérek a harcosok sokaságát seregekké
szervezik.
Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt
földi hódítónak ekkora serege. Az első földi háború óta eltelt századok során soha nem hívtak
össze ehhez fogható hadsereget. Sátán, a leggyakorlottabb harcos áll az előhad élén. Angyalai
is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé,
majd hatalmas csapatok következnek parancsnokuk vezérletével. A tömött sorok katonai
pontossággal haladnak a repedezett, egyenetlen földön Isten Városa felé. De Jézus parancsára
bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei pedig körülveszik a várost, és felkészülnek
az ostromra.
Krisztus ekkor ismét megmutatja magát az ellenségnek. Messze a város felett, fényes
arany alapzatú trónon ül az Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el
tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló
Atya dicsősége betakarja a Fiút, betölti Isten Városát, és a kapukon át beragyogja az egész
földet.
A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán
tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd
azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény
tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek
mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek
hitükért. Mögöttük pedig a "nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden
nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt... fehér ruhákba
öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak" (Jel 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A
versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a
fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék.
A megváltottak dicsénekbe kezdenek. Énekük az ég boltozatán visszaverődve betölti a
levegőeget. "Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!" (Jel 7:10).
Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül. Sátán hatalmának és
gonoszságának láttán a megváltottak most értik meg igazán, hogy csak egy hatalom - a
Krisztusé - tehette őket győztesekké. Abban a fénylő sokaságban senki sem tulajdonítja a saját
érdemeinek az üdvösséget, saját erejének és jóságának a győzelmet. Tetteikről, szenvedéseikről említés sem történik. Minden ének tartalma, minden himnusz mondanivalója
ez: Az üdvösség a mi Istenünké és a Bárányé!
A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának
megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat,
ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, és végrehajtja ítéletét törvényének áthágóin és
népe sanyargatóin. Isten prófétája ezt mondja: "Láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta
ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És látám a
halottakat, nagyokat és kicsinyeket állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy
más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból,
amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:11-12).
A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak, és Jézus rájuk tekint, minden bűnük
eszükbe jut. Meglátják, hol tért le lábuk a tisztaság és a szentség útjáról. Rádöbbennek, hogy
gőgjükkel és lázadásukkal milyen súlyosan megsértették Isten törvényét. A megejtő
kísértések, amelyeket bűnös életükkel hívtak ki, az áldások, amelyekkel visszaéltek, Isten
küldöttei, akiket semmibe vettek, az intések, amelyeket elvetettek, a gazdagon áradó
kegyelem, amelyet konok, megátalkodott szívük visszautasított - mind megjelennek. És
mintha tüzes betűkkel íródnának eléjük!
A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísérlésének és
bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos
környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és
szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértése; ahogy szolgált az
embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedeteivel
zsúfolt napjai; a hegyek magányában imával töltött, átvirrasztott éjszakái; az irigykedő,
gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megdöbbentő,
megmagyarázhatatlan vívódás a Gecsemáné-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya
alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos
csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb
tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin durván hajtották; ahogy az Isten Fiát
diadalmasan bemutatták Annásnak; ahogy a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a
gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték - mind
elevenen lejátszódik.
Majd a végső jelenetek tárulnak a hullámzó tömeg elé - a Golgota felé vezető utat
taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös
papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt
sziklák, a megnyílt sírok - jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.
E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és
alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki
visszaemlékszik a maga szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan
gyermekeket, hogy megszabaduljon Izrael Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén
szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a
főemberek és az őrjöngő tömeg, akik ezt kiáltották: "Az Ő vére mirajtunk és a mi
magzatainkon!". Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg " Ő meghalt értem! " kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak
elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.
Krisztus apostolai - a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett és szerető szívű János,
valamint hűséges testvéreik is ott vannak a megváltottak sokaságában, és velük a mártírok
hatalmas serege; a falakon kívül pedig - minden hitvány és förtelmes dologgal együtt - azok,
akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró - e kegyetlen és erkölcstelen
szörnyeteg - látja azok boldogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek
határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének,
annak, hogy miként öröklődtek fiában az ő jellemének gonosz vonásai, a szenvedélyek,
amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan
bűncselekményekben gyümölcsöztek, amelyek megremegtették a világot.
Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de
Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára
küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt
bátorságuk arra, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett
egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás
elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és korántsem fogja
igazolni a bűnöst. Most ismerik csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének
érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: "Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én
legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40).
Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten
ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott
ítélet: örök halál.
Ekkor mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn zsoldja nem a csodálatos
függetlenség, nem az örök élet, hanem rabság, romlás és halál. A gonoszok látni fogják, mit
vesztettek lázadó életükkel. Az "igen-igen nagy örök dicsőséget" semmibe vették, amikor
Isten felkínálta nekik. De milyen kívánatosnak tűnik most! "Mindez az enyém lehetett volna -
kesergi az elveszett ember -, de én eldobtam magamtól. Ó, micsoda elvakultság!
Nyomorúsággal, gyalázattal és reménytelenséggel cseréltem fel a békességet, boldogságot és
dicsőséget. " Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. Életükkel ezt vallották:
"Nem akarjuk, hogy Ő (Jézus) uralkodjék rajtunk!"
A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei
törvénytáblákat - a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak
kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a
városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: "Nagyok és csodálatosak a Te
dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya! " (Jel
15:3) - és térdre hullva imádják az élet Fejedelmét.
Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó
kérub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf,
a "hajnal fia"! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve.
Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egyhatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő
feladatot.
Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt; a béke és a
boldogság, amelyet ő is élvezett addig, amíg nem kezdett Isten ellen zúgolódni, és Krisztusra
irigykedni. Vádaskodott, lázadozott, hazudozott, hogy megnyerje az angyalok rokonszenvét
és támogatását. És amikor Isten bocsánatot kínált neki, ő semmit nem tett saját gyógyulása
érdekében. Ezek az emlékképek mind felidéződnek benne. Elgondolkozik azon a munkán is,
amit az emberek között végzett, és e munka következményein - egymás közti
ellenségeskedésükön, a rettenetes mészárlásokon, birodalmak emelkedésén és bukásán,
királyságok megdöntésén, a kavargások, harcok és forradalmak hosszú során. Eszébe jut,
milyen szívósan támadta Krisztus munkáját, és miként próbálta az embert mindjobban
lezülleszteni. Látja, hogy ördögi ármánykodásával nem tudta megrontani azokat, akik Jézusba
vetették bizalmukat. Birodalmára, fáradságos munkájának gyümölcsére tekintve csak
kudarcot és pusztulást lát. Most elhitette a tömeggel, hogy Isten városa könnyű zsákmány
lesz. De ő tudja, hogy ez nem igaz. A nagy küzdelemben újra és újra vereséget szenvedett, és
meghódolásra kényszerült. Nagyon jól ismeri az Örökkévaló hatalmát és méltóságát.
A nagy lázadó mindig igazolni akarta magát. Be akarta bizonyítani, hogy a lázadásért
Isten kormányzása a felelős. E roppant intelligencia minden képességét erre a célra
összpontosította. Megfontoltan, tervszerűen dolgozott, és bámulatos sikerrel fogadtatta el
tömegekkel a hosszú küzdelemre adott magyarázatát. Az összeesküvés elindítója évezredeken
át igazságként adta elő a hazugságot. De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen
meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének
elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló
egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők észreveszik a vállalkozás teljes kudarcát.
Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni
fondorkodás kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.
Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a
mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és
harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt
vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán
most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.
"Ki ne félne Téged, Uram! És ki ne dicsőítené a Te nevedet? Mert csak egyedül vagy
szent. Mert eljőnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a Te ítéleteid
nyilvánvalókká lettek" (Jel 15:4). Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság
és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni
rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak
lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma
között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten
bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem
során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett
világokra. "Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid"
(Zsolt 145:10). A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodni fog arról, hogy
Ellen G. White A Nagy küzdelem
380
minden teremtmény boldogsága szorosan összefügg Isten törvényének létezésével. A nagy
küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem - hűségesek és lázadók - egyként
hirdetik: "Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!".
Az a nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a
világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek,
hatalmasságok és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért
- hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát - nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet.
Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A
Megváltó rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek a jelleme Isten jellemének
tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának
gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok
tábora meghall, ezt mondja: "Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem,
értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban. " És a trón körül álló
fehérruhások dicsénekbe kezdenek: "Méltó, a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és
gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást" (Jel 5:12).
Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt,
de jelleme változatlan marad. Elsöprő áradatként tör ki belőle ismét a lázadás. Eszeveszett
dühében eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. És felkészül a menny Királya elleni
utolsó elkeseredett harcra. Alattvalói közé rohan, és megpróbálja őket a maga dühével áthatni,
és azonnali harcra indítani. De a megszámlálhatatlan milliók között, akiket ő csábított
lázadásra, senki sem akad, aki elismerné felsőbbségét. Hatalma véget ért. A gonoszok éppúgy
gyűlölik Istent, mint Sátán, de ők felismerik helyzetük reménytelenségét, azt, hogy nem
tudják Jahvét legyőzni. Démoni dühvel támadnak Sátánra, és azokra, akik eszközei voltak a
megtévesztésben, mert haragjuk most már ő ellenük lobbant fel.
Ezt mondja az Úr: "Mivel ollyá tevéd szívedet, minő az Isten szíve: azért ímé, hozok
reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed
szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá. " "Elvesztélek, te
oltalmazó kérub a tüzes kövek közül... A földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük
gyönyörűségére... Tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek... Rémségessé
lettél, s többé örökké nem leszel" (Ez 28:6-8. 16-19).
"A vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. "
"Haragszik az Úr minden népekre, és megbúsult minden Ő seregükre; megátkozá, halálra adta
őket. " "Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük" (Ésa 9:5;
34:2; Zsolt 11:6). Istentől az égből tűz száll alá. A föld feltöredezik. Előkerülnek a föld
mélyébe rejtett fegyverek. Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák
is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángol, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az
elemek megolvadnak. A föld is megolvad, és ami rajta van megég (Mal 4:1); 2Pt 3:10). A
föld felszíne olyan, mint a megolvadt anyag - roppant nagy bugyborékoló tűztenger. Ütött a
gonoszok megítélésének és végpusztulásának órája - "bosszúállás napja ez az Úrnak, a
megfizetés esztendeje Sionnak ügyéért" (Ésa 34:8).
A gonoszok a földön kapják meg büntetésüket (Péld 11:31). "Pozdorjá"-vá lesznek, "és
megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 4:1).Pillanat alatt pusztulnak el; mások hosszú napokig szenvednek. "Cselekedeteik szerint" kapják
büntetésüket. Sátánnak - mivel Isten az igazak bűneiért is őt terheli meg - nemcsak saját
lázadásáért kell szenvednie, hanem azokért a bűnökért is, amelyekre Isten népét rávette.
Büntetése sokkal súlyosabb, mint azoké, akiket elámított. Amikor már elpusztul mindenki,
akit csalásaival elbuktatott, ő még él és szenved. A tisztító lángokban a gonoszok - a gyökér
és az ágak - végül megsemmisülnek. Sátán a gyökér, hívei az ágak. Maradéktalanul lesújt
rájuk a törvény szabta büntetés, ahogy azt az igazság megköveteli. A menny és a föld, ezt
látva, Jahve igazságosságát hirdeti.
Sátán romboló munkájának mindörökre vége. Hatezer évig megvalósíthatta szándékát:
megtöltötte a földet bajjal, és fájdalmat okozott az egész világegyetemnek. Az egész
teremtettség nyögött és vajúdott. Most Isten teremtményei örökre megszabadulnak Sátántól és
kísértéseitől. "Nyugszik, csöndes az egész föld. (Az igazak) ujjongva énekelnek" (Ésa 14:7).
A dicsőítés és a győzelem hangja hallatszik az egész hűséges világegyetemben. "Nagy
sokaság szavát", "mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát" hallani,
"mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható" (Jel 19:6).
A földet pusztító tűz borítja, de az igazak biztonságban vannak a Szent Városban. Akik
az első feltámadáskor léptek ki a sírjukból, azokon nincs hatalma a második halálnak. Míg
Isten a gonoszoknak megemésztő tűz, népének nap és pajzs (Jel 20:6; Zsolt 84:12).
"Láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala" (Jel 21:1). A tűz,
amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs
örökké égő pokol, amely a megváltottakat a bűn félelmes következményeire emlékezteti.
A bűnnek csak egy emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának
nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus
fején, oldalán, kezén és lábán. A megdicsőült Krisztust szemlélve, a próféta így szól:
"Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle, és ott van az Ő hatalmának rejteke"
(Hab 3:4). A megsebzett oldalából folyó vér békéltette meg az embert Istennel. Ott van az
Üdvözítő dicsősége, ott van az "Ő hatalmának rejteke". A Megváltó áldozata "elégséges ... a
megtartásra"; ezért arra is van hatalma, hogy megsemmisítse azokat, akik Isten irgalmát
semmibe vették. Jézus a megalázás nyomait a legmagasabb érdemjelként viseli. A Golgota
sebei a Megváltót dicsőítik és hatalmát hirdetik az örök korszakon át.
"Te nyájnak tornya, Sion leányának vára! Eljő tehozzád és elérkezik az előbbi hatalom"
(Mik 4:8). Mióta a lángoló pallos az első emberpárt elzárta az Édentől, szent emberek várva
várták ezt az időt, "Isten tulajdon népének" megváltását (Ef 1:14). Az ember a földet, amely
eredetileg az ő birodalma volt, átjátszotta Sátánnak, és ez a hatalmas ellenség sokáig uralta.
De Isten a megváltás terve útján visszaszerezte. Mindaz, ami elveszett a bűn miatt,
"megtaláltatott". "Így szól az Úr,... aki alkotá a földet és teremté azt és megerősítés nem hiába
teremté azt, hanem lakásul alkotá" (Ésa45:18).
Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És ez a terv most valóra vált; a
földet örökké a megváltottak fogják lakni. "Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta
lakoznak" (Zsolt 37:29). Sokan, attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan anyagi jellegűnek tűnik,
azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek otthonukként emlegetik örökségünket.
Krisztus - amint tanítványainak ígérte - azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet
készítsen számukra. Akik hisznek Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei
lakóhelyekről. De még "szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit
Isten azoknak készített, akik Őt szeretik" (lKor 2:9). Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy
megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják.
Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden.
A Biblia "hazá"-nak nevezi a szentek örökségét (Zsid 11:14-16). Ott a mennyei Pásztor
élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és
leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a
partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A
szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak. Isten hegyeinek fenséges ormai
magasra emelkednek. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és
vándor nép, otthonra talál.
"Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban. "
"Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást
hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget. " "Házakat építenek és bennük lakoznak, és
szőlőket plántálnak, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne;
nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt... Kezeik munkáját elhasználják
választottaim" (Ésa 32:18; 60:18; 65:21-22).
Ott "örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mint őszike". "A tövis
helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik. " "Lakozik a farkas a
báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik... és egy' kisgyermek őrzi azokat. " "Nem
ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén" - mondja az Úr (Ésa 35:1; 55:13;
11:6.9.).
Fájdalom nem férkőzhet a menny légkörébe. Ott nem lesz könny, sem gyászmenet, sem
gyászszalag. "Halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás..., mert az elsők elmúltak. " "Nem
mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer" (Jel 21:4;
Ésa 33:24).
Az Új Jeruzsálem, a megdicsőült új föld fővárosa "ékes korona... az Úr kezében, királyi
fejdísz Istened tenyerén". "Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább
kőhöz, a kristályfényű jáspishoz. " "A népek az ő világosságában fognak járni és a föld
királyai oda viszik be dicsőségüket. " Ezt mondja az Úr: " Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és
örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja. " "Íme, az Isten
sátora az emberekkel van, és Ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz
velük" (Ésa 62:3; Jel 21:11.24; Ésa 65:9; Jel 21:3).
"Éjszaka nem lesz" Isten városában. Nem lesz szükségünk, sem igényünk a pihenésre.
Senki nem fárad bele Isten szolgálatába és nevének dicsőítésébe. Mindig frissek leszünk, mint
reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. "És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra;
mert az Úr Isten világosítja meg őket" (Jel 22:5). A nap fényét feleslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig felmérhetetlenül túlszárnyalja a déli nap
verőfényét. A Szent Várost Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel önti el. A
megváltottak az örök nappal nap nélküli világosságában fognak járni.
"Templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a
Bárány" (Jel 21:22). Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet
az Atyával és a Fiúval. "Most tükör által homályosan látunk" (lKor 13:12). Most Istenről csak
annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai
visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító
fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét.
A megváltottak kölcsönösen ismerni fogják egymást. A szeretet és a rokonszenv,
amelyet Isten plántált a lélekbe, a legszebb és a legigazabb kifejezésre jut. A bűntelen
kapcsolat a szent lényekkel, a harmonikus együttlét a szent angyalokkal és minden korszak
hűségeseivel - akik megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében -, a szent
kötelék, amely összekapcsol "minden nemzetség"-et "mennyen és földön" (Ef 3:15) - mind
hozzájárul a megváltottak boldogságához.
Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáit,
a megváltó szeretet titkait fürkészni. Ott nem lesz Isten elfelejtésére kísértő kegyetlen, ámító
ellenség. Ott minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja
elménket fárasztani, és erőnket kimeríteni. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők,
a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig
új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új
dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit.
A világegyetem minden kincse kutatásra tárul Isten megváltott gyermekei elé. A
halandóság béklyóitól megszabadult ember fáradhatatlanul szárnyal távoli világok felé,
amelyeknek lakói sírtak az emberi szenvedés láttán, de örömének csendült ajkukon már
egyetlen ember megtérésének hírére is. E föld lakói kimondhatatlan élvezettel osztoznak az el
nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit,
amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán
látó szemmel nézik a természet dicsőségét - napokat, csillagokat és naprendszereket -,
amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre - a legparányibbtól a
legnagyobbig - a Teremtő neve van írva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti.
És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb
dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a
tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus
feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a
megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik
aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas
kórusában.
"Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden,
ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé, és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a
dicsőség és a hatalom örökkön-örökké (Jel 5:13). A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész
világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság
tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők
és élettelenek - a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig - tökéletes szépségükkel és
felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet.
JELENÉSEK 21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése