A hívás Máté 12:28-30.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" (Mt 11:28).  

Jézus a vigasztaló szavakat az Őt követő sokaságnak mondotta. A Megváltó kifejtette, hogy az ember csak Általa juthat el Isten ismeretére. Tanítványairól úgy beszélt, mint akiknek a mennyei dolgok ismerete adatott. Mindamellett senki sem érezhette magát kizárva gondoskodásából, szeretetéből. Mindenki Hozzá jöhet, aki megfáradt és megterheltetett.   

A vallási külsőségekre aprólékosan odafigyelő írástudók és rabbik érezték azt az űrt, melyet a bűnbánati rítusok sohasem tölthetnek be. A vámszedők és bűnösök tettethették, hogy elégedettek a testi- és földi dolgokkal, szívükben mégis bizalmatlanság és félelem honolt. Jézus a bánatos, megterhelt szívekre tekintett, amelyeknek reménye hiábavaló, mert földi örömökben keresnek megnyugvást vágyakozó lelküknek, és mindenkit hívott, hogy Benne pihenjen meg.   

Nyájasan hívta a keményem dolgozó népet: "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11: 29). 

E szavakkal Krisztus minden emberi lényhez szól. Tudják-e vagy sem, de mindnyájan megfáradtak és megterheltettek. Mindenkit nyomnak olyan terhek, melyeket csak Krisztus tud elmozdítani. Legnehezebb elhordozandó terhünk a bűn terhe. Ha magunkra maradnánk e teher hordozásában, összeroppannánk. "Az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté" (Ésa 53:6). Ő hordozza bűneink terhét, leveszi a súlyt megfáradt vállunkról. Nyugodalmat ad. A gond, szomorúság terhét is Ő viseli. Hív, hogy minden gondunkat vessük Reá, mert szívében hordoz bennünket.   

Idősebb Testvérünk az örök trónnál áll. Minden lélekre letekint, aki Felé, mint Üdvözítő felé fordítja arcát. Tapasztalatból ismeri az emberiség gyengéit, szükségleteit, kísértéseinek erejét, mert Ő minden tekintetben hozzánk hasonlóan megkísértetett, kivéve a bűnt. Ő őrködik feletted, Isten remegő gyermeke. Megkísérttettél? Ő megszabadít. Gyenge Vagy? Ő megerősít. Tudatlan vagy? Ő megvilágosít. Megsebesültél? Ő meggyógyít. Az Úr "elrendeli a csillagok számát", ugyancsak Ő "meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket" (Zsolt 147:4.3). "Jöjjetek énhozzám" (Mt 11:28) - szól hívása. Bármi legyen is aggodalmatok, megpróbáltatásotok, tárjátok ügyeteket az Úr elé. Lelketeket megerősíti, hogy mindezt el tudjátok viselni. Megnyílik az út, hogy kitéphessétek magatokat szorultságotokból, nehézségeitekből. Minél gyöngébbnek és gyámoltalanabbnak érzitek magatokat, annál erősebbekké váltok az Ő ereje által. Minél nehezebb a teher, annál áldottabb a nyugalom, miután a terhek Hordozójára vetetted azt. A Krisztus által felkínált nyugalom világosan meghatározott feltételekhez kötött. Mindenki teljesítheti ezeket. Jézus pontosan elmondja, hogyan lelhetünk nyugalmat. }   

"Vegyétek föl magatokra az én igámat" (Mt 11:29) - mondja Jézus. Az iga a szolgálat eszköze. Az ökröt munka végett fogják igába, az iga feltétlenül szükséges a hatékony munkához. Ezzel a példával Krisztus arra tanít minket, hogy elhívásunk a szolgálatra élethossziglan szól. Fel kell vennünk igáját, ha Vele akarunk munkálkodni.   

A szolgálatra szólító iga Isten törvénye. Az Édenben kinyilatkoztatott, a Sínai hegyen kihirdetett, és az új szövetségben a szívbe írt nagy szeretet-törvény az, ami az emberi munkást Jézus akaratához köti. Ha saját elgondolásainkra hagyatkoznánk, saját akaratunk után mennénk, Sátán uszályába sodródnánk, felvennénk jellemvonásait. Ezért Isten körülhatárol minket akaratával, amely nagy, nemes és felemelő. Arra vágyik, hogy türelmesen és bölcsen vállaljuk a szolgálat kötelességét. A szolgálat igáját maga Krisztus hordozta emberként. Így szólt: "Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). "Azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 6:38). Az Isten iránti szeretet, az Ő dicsőségéért érzett buzgalom, a bukott emberiség szeretete hozta Jézust a földre szenvedni és meghalni.  

Ez volt életének irányító ereje. Ezt az elvet akarja velünk elfogadtatni. Sokak szíve a gondok terhe alatt sajog, mert fel akarnak nőni a világi követelményekhez. A világ szolgálatát választották, elfogadták kuszaságait, magukévá tették szokásait. Így jellemük beszennyeződik, életük megkopik. Érvényesülésük, világi vágyaik kielégítése érdekében megsebzik lelkiismeretüket, a szemrehányás még nagyobb terhét veszik magukra. A szüntelen való aggódás kimeríti az életerőt. Urunk azt szeretné, ha elvetnék a szolgaság igáját. Hívja őket, hogy az Ő igáját hordozzák, ezt mondja: "Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű" (Mt 11:30). Megparancsolja, hogy keressék először Isten országát és igazságát, ígérete szerint minden, ami e földi élethez szükséges, megadatik. Az aggodalmaskodás vak, nem láthat a jövőbe, Jézus azonban kezdettől fogva látja a véget. Minden nehézségben van kész útja, amely a szabaduláshoz vezet. Mennyei Atyánk ezerféle módon gondoskodik rólunk - ezekről sejtelmünk sincs. Akik elfogadják azt az egy elvet, hogy az Istennek való szolgálatot és az Ő tiszteletét mindenek fölé helyezik, azok aggodalmai szertefoszlanak, sima ösvény tárul lábuk elé. 

"Tanuljátok meg tőlem, - mondja Jézus - hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11:29). Be kell iratkoznunk Krisztus iskolájába, hogy szelídséget és alázatot tanuljunk Tőle. A megváltás folyamán készül föl a lélek a mennyre. Ez a felkészülés Krisztus ismeretét jelenti. Felülemelkedést jelent a sötétség fejedelmének iskolájában tanult eszméken, szokásokon, gyakorlaton. A léleknek meg kell szabadulnia mindentől, ami ellenkezik az Isten iránti hűséggel:   

Krisztus szívében tökéletes harmónia honolt Istennel, és a béke is tökéletes volt. Sohasem kábította el a dicséret, nem törte le sem a bírálat, sem a csalódás. A leghevesebb ellenállás és a legkegyetlenebb bánásmód mellet is megőrizte rettenthetetlen bátorságát. Állítólagos követői közül azonban sokak szíve aggódik, remeg, mert félnek Istenre bízni magukat. Nem vetik alá magukat teljesen, mert visszarettennek az ilyen mérvű alárendelés következményeitől. Pedig ha ezt nem teszik meg, nem találhatnak békességet.    

Az önszeretet hoz békétlenséget. Ha odafentről születünk, ugyanaz a gondolkodás hat át bennünket is, ami Jézust, - ez késztette, hogy megalázza Magát és megmentsen minket. Ekkor nem keressük a legmagasabb polcot. Arra vágyunk, hogy Jézus lábainál ülhessünk, Tőle tanulhassunk. Megértjük: munkánk értékét nem az szabja meg, hogy mekkora port verünk fel, mekkora zajt csapunk a világban, vagy milyen aktívak, buzgók vagyunk a magunk erejéből. Munkánk értéke azzal arányos, amilyen mértékben a Szentlélekből részesülünk. Az Istenben való bizodalom szentebb magasságokba emeli az elmét, úgyhogy nyugalomban őrizhetjük meg lelkünket.  

Az igát azért helyezik a baromra, hogy segítsen a súlyt húzni, könnyítse a terhet. Így van ez Krisztus igájával is. Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ajándékait mások áldására használjuk, meglátjuk, hogy az élet terhe könnyű. Aki Isten parancsolatainak útján jár, az Krisztussal jár, s az Ő szeretetében megnyugszik a szív. Amikor Mózes így imádkozott: "Mutasd meg nékem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged ", az Úr felelt neki: "Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?" (2Móz 33:13-14) A próféták által adatott az üzenet: "Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!" (Jer 6 :16) Így szól az Úr: " Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai" (Ésa 48:18).  

Akik Krisztus szavát megfogadják, lelküket vele őriztetik, életüket parancsainak alávetik, azok békességet, nyugalmat lelnek. A világon semmi sem képes elszomorítani őket, ha Jézus boldogít jelenlétével. A tökéletes belenyugvásban tökéletes a béke. Az Úr ezt mondja: "Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik" (Ésa 26:3). Életünk összekuszálódhat, de ha alávetjük magunkat a bölcs Mesterművesnek, Ő olyan mintázatú életet és jellemet alakíthat ki, amely az Ő dicsőségére szolgál. Az olyan jellemet, amely Krisztus dicsőségét - jellemét - fejezi ki, befogadják Isten Paradicsomába. Megújult nemzetség fog Vele járni fehérben, mert méltó lesz rá.    

Mivel Jézus által elnyerjük a nyugalmat, a menny már itt elkezdődik. Engedünk hívásának - "jöjjetek, tanuljatok tőlem" -, megyünk, s ezzel elkezdődik számunkra az örök élet. A menny: szüntelen közeledés Istenhez Krisztus által. Amennyivel többet időzünk a menny fényességében, annyival nagyobb és nagyobb dicsőség tárul fel előttünk, s minél többet tudunk Istenről, annál inkább növekszik boldogságunk. Mivel már ebben az életben Jézussal járunk, eltölthet szeretete, kielégíthet jelenléte. Amit csak befogadhat az emberi természet, azt itt megkaphatjuk. De mi ez ahhoz képest, ami ezután következik? Ezek "vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük. Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet" (Jel 7:15-17)