Folyt-----

 Isten a legnagyobb akadályok ellenére is véghez vitte szándékát. Az igazság és jogosság ellensége Ábrahám leszármazottaival minden lehető módon igyekezett elfeledtetni megtisztelő, szent hivatásukat; a bálványimádás kultuszát pedig elfogadtatni. Sokszor majdnem sikerült ezt elérnie. Krisztus első adventje előtt századokon át sötétség borította a földet, nagy sötétség a népeket. Sátán rávetette ördögi árnyékát az emberek ösvényére, hogy meggátolja őket Isten, és az eljövendő világ megismerésében. Tömegek vesztegeltek a halál árnyékának völgyében. Egyetlen reményük volt e sötétség eloszlására, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát.
  Dávid, Isten felkentje, prófétai szemmel előre látta, hogy Krisztus eljövetele olyan lesz, "mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel" (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot: "eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás" (Hós 6:3). A nappali világosság csendesen és szelíden terül el a földön; eloszlatja a sötétség árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az Igazság Napja, "...sugarai gyógyulást hoznak" (Mal 3:20). "A halál árnyékának földjén..." lakó tömegek "nagy világosságot" látnak (Ézsa 9:1).
  Ézsaiás próféta elragadtatott örömmel nézte ezt a dicsőséges szabadulást, és így kiáltott:
  
  "Mert egy gyermek születik nekünk,
  fiú adatik nekünk.
  Az uralom az ő vállán lesz,
  és így fogják nevezni:
  Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
  Örökkévaló Atya,
  Békesség Fejedelme!
  Uralma növekedésének és a békének
  nem lesz vége a Dávid trónján és országában,
  mert megerősíti és megszilárdítja
  törvénnyel és igazsággal
  mostantól fogva mindörökké.
  A Seregek Urának féltő szeretete
  viszi véghez ezt" (Ézsa 9:5-6).
     Izráel történelmének későbbi századaiban - az első advent előtti időben - megértették, hogy ez a prófécia a Messiás eljövetelére utal:
     "Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." "Megjelenik az Úr dicsősége - jövendölte meg a próféta -, látni fogja minden ember egyaránt" (Ézsa 49:6; 40:5). Erről a világosságról tett Keresztelő János később bátran bizonyságot, amikor ezt hirdette: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak ahogyan Ézsaiás próféta megmondta" (Jn 1:23).
  Krisztusnak szólt e prófétikus ígéret: "Ezt mondja az Úr, Izráel megváltója, Szentje, annak, akit megvetnek az emberek... Ezt mondja az Úr: ...Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot és oszd szét az elpusztult örökséget. Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! - a sötétségben levőknek: Jöjjetek a napvilágra!... Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez" (Ézsa 49:7-10).
  A zsidó nemzet hűségesei, a szent törzs leszármazottai, akik megőrizték Isten ismeretét, ezek és hasonló igeszakaszok felidézésével erősítették hitüket. Túláradó örömmel olvasták, hogyan fog az Úr felkenni valakit, aki "örömhírt" visz "az alázatosaknak," bekötözi "a megtört szíveket," "szabadulást" hirdet "a foglyoknak," és kinyilatkoztatja az "Úr kegyelmének esztendejét" (Ézsa 61:1, 2). De szívük szomorúsággal telt meg, amikor azokra a szenvedésekre gondoltak, amelyeket a mennyei cél betöltése érdekében el kell viselnie. Lelkükben mélyen megalázkodva olvasták a prófétikus tekercsben feljegyzett szavakat: