Az első advent idejét, valamint a Megváltó élete és szolgálata köré sorakozó események közül néhány nagyon fontosnak az idejét Gábriel angyal közölte Dániellel. "Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét" (Dán 9:24). A próféciában egy nap egy évet jelképez. Lásd: 4Móz 14:34; Ez 4:6! A hetven hét, illetve négyszázkilencven nap négyszázkilencven évet jelent. Ennek az időszaknak kiindulópontja adott. "Tudd meg azért, és értsd meg. Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben" (Dán 9:25) - összesen hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A rendelet, amellyel Artaxerxes Longimanus a Jeruzsálem helyreállítására és felépítésére kiadott rendeleteket kiegészítette, Kr.e. 457 őszén lépett hatályba. (Lásd: Ezsd 6:14; 7:1, 8!) Innen kiindulva a négyszáznyolcvanhárom év i.sz. 27 őszéig terjed. A prófécia szerint ez az időszak a Messiásig, a Felkentig tart. Jézus Kr.u. 27-ben - keresztségekor - megkapta a Szentlélek kenetét, és nemsokára ezután megkezdte szolgálatát. Ekkor nyilatkoztatta ki, hogy "betelt az idő" (Mk 1:15).
  Az angyal ezt is mondta: "erős szövetséget köt sokakkal egy hétre" [7 év]. Miután a Megváltó megkezdte szolgálatát, az evangéliumot hét évig különösen a zsidók számára kellett prédikálni. Három és fél évig Krisztus maga prédikált, majd azután az apostolok. "De a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak" (Dán 9:27). Kr.u. 31 tavaszán Krisztus, az igazi áldozat, feláldozta önmagát a Golgotán. Ekkor a templomban kettéhasadt a kárpit, jelezve, hogy az áldozati szolgálat szentsége és jelentősége megszűnt. Ezzel lezárult a földi áldozatok bemutatásának ideje.
  Az egy hét - hét év - Kr.u. 34-ben ért véget. Ekkor István megkövezésével a zsidók végleg elvetették az evangéliumot. A tanítványok, akiket az üldözés szétszórt, "elmentek, és hirdették az igét" (ApCsel 8:4). Nem sokkal ezután Saul, az üldöző, megtért és Pállá, a pogányok apostolává lett.
  A Megváltó adventjéről szóló sok prófécia a hébereket állandó várakozásban tartotta. Sokan szívükben hittel haltak meg, mivel az ígéretek nem valósultak meg életükben. Messziről látva beteljesülésüket, hitték és vallották, hogy idegenek és vándorok a földön. Énok korától kezdve a pátriárkák és próféták által elismételt ígéretek életben tartották a Megváltó megjelenésének reménységét.
  Isten nem mindjárt nyilatkoztatta ki az első advent pontos idejét. Amikor Dániel próféciája ezt ismertette, nem mindenki értelmezte helyesen ezt a kinyilatkoztatást.
  Egyik század múlt a másik után. Végül elhallgattak a próféták. Az elnyomó keze súlyosan nehezedett Izráelre. Amint a zsidók elfordultak Istentől, hitük megfakult, és reménységük szinte már alig világította meg a jövőt. Sokan nem értették meg a próféták szavát,és azok, akiknek továbbra is erősen kellett volna hinniük, már-már így kiáltottak: "Múlnak a napok, és nem teljesül a sok látomás" (Ez 12:22). A mennyei tanács azonban eldöntötte Krisztus eljövetelének óráját, és amikor "eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát... hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk" (Gal 4:4-5).
  Az emberiséget az emberiség nyelvén kell tanítani. A Szövetség Követének meg kell szólalnia. Hangját hallatnia kell saját templomában. Neki, az igazság alkotójának külön kell választania az igazságot az emberi kijelentések pelyvájától, amely hatástalanította az igazságot. Isten kormányzatának alapelveit és a megváltás tervét világosan kell meghatároznia. Az Ótestamentum tanításait a maguk teljességében kell az emberek elé tárnia.
  Amikor a Megváltó végül megjelent - "emberekhez hasonlóvá lett" (Fil 2:7) -, és elkezdte szolgálatát, a kegyelem munkáját, Sátán csak sarkát mardoshatta; míg Krisztus minden megalázkodásával és szenvedésével az ellenség fejét sebezte meg. A bűnokozta gyötrelem átjárta bűntelen szívét, és miközben Krisztus elviselte a bűnösök ellenkezését, megfizette a bűnös ember adósságát és széttörte bilincseit. Minden gyötrelem, minden bántás, az emberiség szabadulásához vezetett.
  Ha Sátán elérte volna, hogy Krisztus egyetlen kísértésnek is engedjen, ha rá tudta volna venni egyetlen olyan tettre vagy gondolatra, amellyel foltot ejt tökéletes tisztaságán, a sötétség fejedelme győzött volna az ember kezesén, és megszerezte volna magának az egész emberiséget. Sátán meggyötörhette Krisztust, de nem tudta beszennyezni. Fájdalmat okozhatott neki, de nem tudta őt megfertőzni. Hosszú küzdelem és megpróbáltatás színterévé tette életét, de minden egyes támadásával egyre jobban csökkent Sátánnak az emberiség feletti hatalma.