Folyt....

Az Ígéret földje határán - Bálám próféciájában - ismét elhangzott a világ Megváltója eljöveteléről szóló jövendölés:
  
  "Látom őt, de nem most,
  szemlélem, de nem közel.
  Csillag jön fel Jákóbból,
  királyi pálca támad Izráelből.
  Bezúzza Móáb halántékát
  és Sét összes fiainak a koponyáját" (4Móz 24:17).
  
  Mózes által Isten állandóan emlékeztette Izráelt arra, hogy el fogja küldeni Fiát az elbukott emberiség Megváltójaként. Mózes nem sokkal halála előtt kijelentette: "Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok!" Mózes világos tanítást kapott Izráel számára az eljövendő Messiás munkájáról: "Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te - mondta szolgájának Jahve. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok" (5Móz 18:15-18).
  A pátriárkális korban az istentiszteletekhez kapcsolódó áldozatok állandóan emlékeztették a népet az eljövendő Megváltóra. Ez vonatkozott a szentélyszolgálat minden szertartására is Izráel egész történelmében. A szentsátor és a helyét később elfoglaló templom szolgálatai előképekben és jelképekben mindennap tanították a népet Krisztusnak mint Megváltónak, Főpapnak és Királynak adventjéhez fűződő nagy igazságaira. Egyszer egy évben pedig figyelmüket a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem záró jelenetére irányították, amikor a világegyetem végleg megtisztul a bűntől és a bűnösöktől. A mózesi szertartásrend áldozatai állandóan a jobb szolgálatra, a mennyeire mutattak. A földi szentély, amelyben ajándékokat adtak és áldozatokat mutattak be, "példázat... a mostani időre". Két szent helye "a mennyei dolgok képmása" volt, mert Krisztus, a mi Főpapunk ma "a szentélynek és igazi sátornak szolgája ... amelyet az Úr épített, nem pedig ember" (Zsid 9:9, 23; 8:2).
  Attól a naptól fogva, hogy az Úr kijelentette a kígyónak az Édenben, hogy "ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt" (1Móz 3:15), Sátán tudja, hogy soha nem lesz e föld lakóinak korlátlan ura. Amikor Ádám és fiai elkezdték a ceremóniális áldozatokat, amelyeket Isten az eljövendő Megváltó jelképéül rendelt el, Sátán a föld és menny közötti szoros kapcsolat szimbólumát ismerte fel bennük. Hosszú századok alatt e bensőséges kapcsolat megbontására törekedett. Fáradhatatlanul igyekezett hamis színben feltüntetni Istent és félremagyarázni a Megváltóra mutató szertartásokat. Az emberi család tagjainak nagy többségénél sikert ért el.
  Miközben Isten meg akarta tanítani az embert arra, hogy az Ő szeretetéből fakad az az Ajándék, aki megbékíti őket vele, az emberiség ősellensége igyekezett úgy bemutatni Istent, mint aki gyönyörködik pusztulásukban.

A SZABADÍTÓ ELJÖVETELE-

 Az emberiség történelmét "nyomorúság", "sötétség" és "homály" (Ézsa 8:21) jellemezte. Hosszú századokon át - attól a naptól kezdve, hogy ősszüleink elvesztették édeni otthonukat, egészen addig, amíg Isten Fia a bűnösök Megváltójaként megjelent - a bukott emberiség reménysége a Szabadító eljövetelében összpontosult, aki feloldja az embert a bűn és a sír fogságából.
  E lehetőség első jelzését Ádám és Éva Édenben a kígyóra kimondott ítéletben kapta, amikor az Úr kijelentette előttük Sátánnak: "Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod" (1Móz 3:15).
  E szavak hallatára reménység ébredt a bűnös pár szívében, mert a Sátán hatalmának megtöréséről szóló próféciában felismerték a bűn okozta romlástól való szabadulás ígéretét. Bár ellenségük hatalmától szenvedniük kell, mert csábító hatása alá kerülve Jahve világos parancsával szembeni engedetlenséget választották, de nem kell kétségbeesniük. Isten Fia felajánlotta, hogy saját vérével engesztelést szerez törvényszegésükért. Próbaidőt kapnak, amely alatt Krisztus szabadító hatalmába vetett hitük nyomán újra Isten gyermekei lehetnek.
  Sátán "e világ istene" (2Kor 4:4) lett azáltal, hogy sikerült az embert az engedelmesség útjáról letérítenie. Az uralom, amely azelőtt Ádámé volt, a bitorló kezébe került. Isten Fia azonban felajánlotta, hogy eljön erre a földre, megfizeti a bűn büntetését, és ezzel nemcsak megváltja az embert, hanem eljátszott uralmát is visszaszerzi. Erről a helyreállításról prófétált Mikeás, amikor így szólt: "És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom..." (Mik 4:8). Pál apostol így utal erre: "...hogy megváltsa tulajdon népét..." (Ef 1:14). A zsoltáríró az ember eredeti örökségének ugyanerre a végső helyreállítására gondolt, amikor kinyilatkoztatta: "Az igazak öröklik a földet, és ott laknak mindvégig" (Zsolt 37:29).
  Soha nem aludt ki az emberek szívében az a reménység, hogy Isten Fiának mint Megváltónak és Királynak adventje megváltást hoz. Kezdettől fogva voltak, akik a jelen árnyain túl hitükkel látták a jövő valóságait. Ádám, Séth, Énok, Mathusélah, Noé, Sém, Ábrahám, Izsák és Jákób, valamint más kiváló emberek által az Úr megőrizte az akaratát hirdető drága kinyilatkoztatásokat. Isten így ismertette meg törvénye kívánalmait és a szeretett Fia engesztelő áldozata általi megváltást Izráel fiaival, a választott néppel, akiken keresztül kapta a világ a megígért Messiást.
  Izráel reménysége Ábrahám elhívásakor tett ígéretben fogalmazódott meg, majd leszármazottai számára újra és újra elhangzott: "Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" (1Móz 12:3). Amikor Ábrahám előtt feltárult, hogy Isten meg akarja váltani az embert, az Igazság Napja bevilágított lelkébe, és a sötétség szertefoszlott. Végül pedig maga a Megváltó, amikor itt járt az emberek között és beszélt velük, bizonyságot tett a zsidóknak a pátriárkák boldog reménységéről, az eljövendő Üdvözítő általi szabadulásról. "Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat - mondta Krisztus -: meg is látta, és örült is" (Jn 8:56).
  Ugyanez az áldott reménység csillant meg abban az áldásban, amit Jákób, a haldokló pátriárka mondott fiára, Júdára:
  
  "Júda! téged magasztalnak testvéreid.
  Kezed ellenségeid nyakán lesz,
  leborulnak előtted atyádnak fiai...
  Nem távozik Júdából a jogar,
  sem a kormánypálca térdei közül,
  míg eljő Siló, akinek engednek a népek" (1Móz 49:8-10).

A PÁSZTOR SZOLGÁLATA..

  Az igazi pásztort minden érdekli, ami nyája jólétével összefüggésben van: a táplálás, a vezetés és a védelmezés. Bölcsen viselkedik, gyengéd figyelmességet támaszt mindenki, de különösen a megkísértettek, a szenvedők és az elcsüggedtek iránt. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az életét váltságul sokakért." (Mt. 20:28) "Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki küldte őt." (Jn. 13:16) Krisztus "megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett". (Fil. 2:7) "Tartozunk pedig mi, erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: a Te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám." (Rm. 15:1-3)
  Sok munkás fáradozása nem ér célt, mert nem kerül közel azokhoz, akiknek leginkább szükségük van a segítségére. Kezében Bibliával, udvarias, barátságos módon keresse és ismerje meg az ellenvetéseket, amelyek azok szemléletében vannak, akik ezt kérdezik: "Mi az igazság?" Gondosan és tapintatosan vezesse és tanítsa őket, mint a gyermekeket az iskolában. Sokaknak oly tantételeket kell elfelejteniük, amelyeket sokáig igazságnak tartottak. Ha meggyőződnek arról, hogy bibliai dolgokban tévedtek, zavarba jönnek és kétségbeesnek. A leggyöngédebb együttérzésre és a leghozzáértőbb segítségre van szükségük. Gondosan oktassuk őket, imádkozzunk értük és velük, a legbarátságosabb gondoskodással óvjuk őket.
  Nagy előjogunk, hogy Krisztus munkatársai lehetünk a lelkek megmentésében. Az Üdvözítő türelemmel és önzetlenül igyekezett elérni és bűneik következményeitől megmenteni az elbukott embereket. Tanítványai, akik igéit tanítják, úgy kövessék példaképüket, amilyen pontosan csak lehet.
  Sok imára és bölcs tettekre van szükség az új területeken. Nemcsak olyan férfiakra van szükség, akik prédikálni tudnak, hanem olyanokra is, akik tapasztalatból ismerik a kegyesség titkát és segítséget nyújtanak az embereknek sürgős szükségleteikben - akik felismerik hivatásuk fontosságát mint Jézus szolgái, és örömmel veszik fel a keresztet, amelynek hordozására Jézus tanította őket.
  Igen fontos, hogy a prédikátor sokat foglalkozzon az emberekkel, és ezáltal megismerkedjen az emberi természet különböző változataival. Ki kell kutatnia az értelem működését, hogy a tanítást hallgatói értelméhez szabja. Ilyen módon tanulja meg azt a nagy szeretetet, amellyel csak azok bírnak, akik az emberek természetét és szükségleteit ismerik.

AZ OTTHONOK MEGLÁTOGATÁSA..

 Amikor a prédikátor a szószékről hirdeti az evangélium üzenetét, munkájának még csak a kezdeténél tart. Ezután jön a személyes munkálkodás. Keresse fel az embereket otthonaikban, beszélgessen és imádkozzon velük komolyan és alázatosan. Vannak családok, akik előtt Isten szavának igazságai ismeretlenek maradnak, ha kegyelmének hirdetői nem keresik fel otthonaikat és nem tárják fel előttük a fölfelé vezető utat. Akik azonban ilyen munkát vállalnak, szívük dobogjon együtt Krisztus szívével.
  Sokat foglal magában ez a parancs: "Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Ha Isten szolgái családonként tanítják az igazságot, és közel kerülnek azokhoz, akikért dolgoznak, akkor Isten - akivel együtt munkálkodnak - lelkierővel ruházza fel őket. Krisztus vezeti őket munkájukban, és olyan szavakat szólnak általa, amelyek mélyen a hallgatók szívébe vésődnek.
  Minden prédikátor előjoga, hogy Pállal együtt mondhassa: "Nem vonogattam magam semmitől, ami hasznos, hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát." (Ap. csel. 20:20-21, 27)
  Üdvözítőnk házról házra járt, betegeket gyógyított, vigasztalta a megszomorodottakat, megnyugtatta a szenvedőket és a megvigasztalhatatlanoknak békességet adott. Kisgyermekeket vett karjára, megáldotta őket és a fáradt anyáknak a remény és vigasz szavait szólta. Sohasem csökkenő gyengédséggel és szelídséggel foglalkozott mindenfajta emberi ínséggel és szenvedéssel. Nem önmagáért, hanem másokért munkálkodott. Az Üdvözítő szolgája volt mindenkinek. Az volt az étele és itala, hogy mindazoknak, akikkel érintkezésbe került, reménységet és erőt ajándékozott. És miközben  férfiak és nők hallgatták szavait, amelyek alapjaikban különböztek a hagyományoktól és a rabbik tantételeitől, új reménység éledt szívükben. Tanítása olyan komoly volt, hogy meggyőző erőt kölcsönzött szavainak.
  Prédikátor testvéreim! Személyes munkával közeledjetek az emberekhez, bárhol vannak is! Ismerkedjetek meg velük! Ezt a munkát nem lehet helyettesítéssel elvégezni, kölcsönzött vagy ajándékozott pénzzel nem lehet végrehajtani. A szószékről elhangzott prédikációk nem tudják azt elvégezni. Az evangélista munkája a Szentírás tanítása a családokban, amelyet a prédikációval kell egybekapcsolni. Ha ezt elhanyagolják, a prédikáció is nagymértékben célját veszti.
  Az igazságkeresőknek a kellő időben mondott igékre van szükségük, mert Sátán is beszél hozzájuk a kísértéseken keresztül. Ha ellenállásra találtok a lélekmentési munka közben, ne rettenjetek vissza! Ha munkátokkal látszólag csak kevés jót tudtok tenni, ne bátortalanodjatok el. Folytassátok a munkát, legyetek elővigyázatosak, ismerjétek fel minden időben, hogy beszélni vagy hallgatni kell-e, vigyázzatok a lelkekre úgy, mint akiknek számot kell adniuk, és figyeljetek Sátán terveire, nehogy kötelességeitektől valamiképpen eltérítsen. Ne hagyjátok, hogy a nehézségek elbátortalanítsanak vagy megfélemlítsenek, hanem nézzetek velük szembe bátran, s győzzétek le azokat erős hittel és szilárd elhatározással. Vessétek a magot hitben, bőkezűen.
  Sok függ attól, hogyan viselkedtek azokkal, akiket meglátogattok. Lehet az üdvözlésnél úgy kezet fogni, hogy a bizalmat azonnal megnyerjük, vagy olyan hidegen léphetünk valaki elé, hogy az illető azt gondolja, nincs bennünk együttérzés iránta. Ne viselkedjünk úgy, mintha a szegényekkel való foglalkozás leereszkedés volna számunkra. Az Úr szemében ők értékesek, és ehhez mérten kell velük foglalkozni. Öltözetünk egyszerű legyen, nehogy a szegényeket zavarba hozza a ruházatuk és a miénk közötti különbség, amikor meglátogatjuk őket. A szegényeknek gyakran csak nagyon kevés örömük van, miért ne vigyék Isten munkásai a világosság sugarait otthonukba? Jézus gyengéd együttérzésére van szükségünk, és akkor megtaláljuk majd a szívükhöz vezető utat.

SZEMÉLYES SZOLGÁLAT

 Sok igehirdető túl nagy értéket tulajdonít a prédikálásnak, és túl keveset az igazán egyénenkénti, szívekért végzett munkának. Több személyes munkát kell végeznünk a lelkekért. Az egyes emberekhez krisztusi együttérzéssel kell közelebb kerülnie a prédikátornak, és meg kell kísérelnie, hogy érdeklődésüket felkeltse az örök élet iránt. A szívek olyan kemények lehetnek, mint a letaposott út, s látszólag haszontalan a fáradozás, hogy bemutassuk az embereknek az Üdvözítőt. Azonban ahol a logika csődöt mond, ahol az érvelés erőtlen a meggyőzésre, ott Krisztus szeretete - amely a személyes szolgálatban mutatkozik meg - meglágyítja a kőszívet, hogy az igazság magva gyökeret verhessen.
  Az evangélium szolgálata több mint prédikálás: komoly, személyes   munkát jelent. A földi gyülekezet tévedő férfiakból és nőkből áll, akiket türelmes és fáradságos munkával kell nevelni és képezni, hogy olyan munkát végezzenek, amely elfogadható már itt, a földi életben, és az eljövendő életben dicsőséggel és halhatatlansággal koronázható meg. Lelkigondozókra, hűséges pásztorokra van szükség, akik nem kezelik Isten népét sem hízelgőn, sem keményen, hanem az élet kenyerével táplálják őket - olyan férfiakra, akik naponként tapasztalják a Szentlélek megtérítő erejét, és erős, önzetlen szeretetet éreznek azokért a lelkekért, akikért munkálkodnak.
  A segédpásztorra tapintatos, körültekintő munka vár, hiszen elidegenedéssel, elkeseredettséggel, irigységgel és féltékenységgel találkozik majd
  a gyülekezetben. Krisztus lelkületével kell munkálkodnia, hogy a rendet helyreállítsa. A szószékről és személyes munkája által is lelkiismeretesen figyelmeztessen, kárhoztassa a bűnöket, igyekezzen jóra fordítani a rosszat. Lehet, hogy a csökönyös szív kifogást emel az üzenet ellen, s Isten szolgáját tévesen ítélik meg és bírálják. Ekkor gondoljon arra, hogy
  "a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak." (Jak. 3:17-18)
  Az evangélium szolgájának munkája az, hogy "megvilágosítsa mindeneknek, miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben" (Ef. 3:9). Ha valaki belekezd ebbe a munkába és a legkevesebb önfeláldozással járó részt választja, megelégedvén a prédikálással, a személyes szolgálatot pedig másra hagyja, akkor munkája nem nyeri el Isten tetszését. A jól végzett személyes munka hiánya miatt lelkek vesznek el
  - akikért Krisztus meghalt. Tévesen fogja fel hivatását az, aki szolgálatba lépett és vonakodik a nyáj legeltetésénél ezt az annyira fontos munkát elvégezni.
  A prédikátornak alkalmas és alkalmatlan időben készen kell lennie arra, hogy a helyzetet kihasználva Isten ügyét előmozdítsa. "Alkalmas időben" - azt jelenti, hogy álljon készen az istentisztelet helyén és idején, valamint akkor, amikor az emberek a vallással kapcsolatos témákról beszélgetnek. Az "alkalmatlan időben" való készenlét pedig azt jelenti, hogy a kandalló mellett, a mezőn, az út mentén, a piacon vagy bárhol, megfelelő formában irányítsa az emberek gondolkodását a Biblia nagy tanításaira, s tapintatos, buzgó lelkülettel hangoztassa Isten követelményeit. Sok ilyen lehetőséget  kihasználatlanul hagyunk, mert azt gondoljuk, hogy alkalmatlan az idő. Azonban ki tudja, milyen hatása lett volna a lelkiismeretre egy bölcs tanácsnak? Meg van írva: "Reggel vesd el a magot, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-e vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind." (Préd. 11:6) A magvető nehéz szívvel veti az igazság magját, és fáradozása néha eredménytelennek látszik. Azonban ha hűséges, akkor meglátja majd munkája gyümölcsét, mert Isten szava így szól: "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve." (Zsolt. 126:6)
  

32. Milyen lesz a menny?

A LELKÉSZEK..

  A JÓ PÁSZTOR

  
  Krisztus, minden lelkész példaképe, pásztorhoz hasonlítja magát: "Én vagyok a jó pásztor - jelenti ki -, a jó pásztor életét adja a juhokért... Én vagyok
  a jó pásztor, ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért." (Jn. 10:11, 14-15)
  Ahogy a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni pásztor is az egész világon szétszórt nyáját. "Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten." (Ezék. 34:31)
  Az elveszett juh példázatában a pásztor elmegy, hogy egyetlen juhot megkeressen. Amikor felfedezi, hogy hiányzik egy juh, nem tekint gondtalanul a biztonságba helyezett nyájra, és nem mondja: kilencvenkilenc juhom megvan, túl nagy fáradságba kerülne az elveszett megkeresése. Majd ha visszajön, kinyitom az akol ajtaját és beeresztem! Nem, hanem amint a pásztor ezt az egyetlen juhot elveszíti, szomorúság és aggodalom tölti el a szívét. Otthagyja a kilencvenkilencet az akolban, és elmegy, hogy az elveszettet megkeresse. Bármilyen sötét és viharos az éjszaka, veszélyes és bizonytalan az út, hosszú és időrabló a keresés, nem pihen meg, amíg meg nem találja.
  Milyen megkönnyebbülés számára az első gyenge kiáltás a távolban!
  A hangot követve megmássza a legmeredekebb sziklát, saját élete veszélyeztetésével lemegy a szakadék legszéléig. Az egyre gyengülő kiáltásokból hallja, hogy báránya nem sokáig tud már kitartani. Amikor megtalálja az eltévedtet, talán megparancsolja neki, hogy kövesse őt? Megfenyegeti  vagy elveri, vagy maga előtt űzi, miközben a kellemetlenségre és aggodalomra gondol, amelyet miatta elviselt? Nem! A kimerült juhot vállára veszi, és boldog hálaérzéssel, hogy keresése nem volt hiábavaló, visszatér nyájához. Háláját, hogy megtalálta az elveszettet, öröménekben fejezi ki. "És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam a juhomat, amely elveszett."
  Hasonlóképpen egyesül a menny a földdel hálaadásban és örömben, ha a jó pásztor megtalál egy elveszett bűnöst. "Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15:6-7)
  A Főpásztornak segédpásztorai vannak, akikre a juhok és bárányok gondozását bízza. Az első, amit Krisztus Péterre bízott, amikor pásztori hivatalába visszahelyezte, az volt, hogy legeltesse bárányait (Jn. 21:15). Ebben a munkában Péter még kevés tapasztalatot szerzett. Nagy gondosságot, gyengédséget, sok türelmet és kitartást kíván ez a munka. Ez a hivatás a gyermekekért, ifjakért, a hitben fiatalokért végzett szolgálatot jelentette, a tudatlanok tanítását, az Írás magyarázását, és hogy őket Krisztus szolgálatára kiképezze. Péter eddig alkalmatlan volt erre, sőt az ilyen munka fontosságát sem ismerte el.
  Krisztus Péterhez intézett kérdése jelentőségteljes volt. Csak egy feltételhez kötötte a tanítványságot és a szolgálatot. "Szeretsz-e engem?" - kérdezte. Ez a leglényegesebb a szolgálatban. Ha Péter rendelkezett volna az összes képességekkel, Krisztus szeretete nélkül nem lehetett volna az Úr nyájának hűséges pásztora. Az ismeret, jótékonyság, beszélőkészség, hála és buzgalom elősegítik a munkát, azonban ha Krisztus szeretete hiányzik a szívből, akkor a keresztény prédikátor munkája eredménytelen lesz.
  A Genezáret-tónál kapott tanítást Péter élete végéig megőrizte.
  A Szentlélektől indíttatva írja a gyülekezeteknek: "A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, a Krisztus szenvedésének tanúja, a megjelenendő dicsőség részese: legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját." (I. Pt. 5:1-4)
  A nyájtól eltévedt juh a leggyámoltalanabb teremtmény. Meg kell keresni, mert egyedül nem talál vissza. Ilyen az Istentől eltévelyedett lélek is, éppolyan gyámoltalan, mint a juh, és ha az isteni szeretet nem lép közbe megmentéséért, nem tudja megtalálni az Istenhez vezető utat. Mily részvéttel, bánkódással, kitartással kellene a segédpásztornak az elveszett lelkek után mennie! Mily szívesen kellene elviselnie nehézséget és nélkülözést, önmegtagadást!
  Szükségünk van pásztorokra, akik a főpásztor vezetése alatt meg akarják keresni az elveszetteket és eltévedteket. Ez azonban testi kényelmetlenséget és a nyugalom feláldozását jelenti. Megkívánja, hogy gyengéden gondoskodjunk az eltévedtekről, isteni irgalmassággal és türelemmel. Olyan fület kíván, amely részvéttel hallgatja a szívet tépő elbeszéléseket az igazságtalanságról, megalázásról, kétségbeesésről és ínségről.
  Az igazi pásztor megfeledkezik önmagáról. Lemond önmagáról, hogy Istennel munkálkodjék. Az igehirdetés által és az emberek otthonaiban végzett személyes szolgálata közben megismeri szükségleteiket, bánatukat, próbatételeiket, és együttműködve a nagy Teherhordozóval, osztozik szenvedéseikben, vigasztalja őket szomorúságukban, betölti lelki éhségüket, és szívüket megnyeri Istennek. Ebben a munkában mennyei angyalok segítenek Isten szolgájának, oktatják és megvilágosítják az igazságban, amely üdvösségre vezet.
  Munkánkban a személyes erőfeszítések sokkal többet jelentenek, mint gondoljuk. Ennek hiánya miatt sok lélek vész el. Egy lélek is felmérhetetlen értékű: a Golgota megmutatja értékét. A Krisztusnak megnyert lélek segít, hogy mások is megmeneküljenek, és így állandóan növekvő áldást és üdvösséget eredményez.

TISZTELET AZ IMÁBAN..

 

  Néhányan az alázat jelének tartják, ha Istent olyan közönséges módon szólítják meg, mintha emberi lénnyel beszélnének. Isten nevét szentségtelenítik meg azáltal, hogy szükségtelenül és tiszteletlenül ismétlik imájukban a "Mindenható Isten" kifejezést - azokat a tiszteletet keltő, megszentelt szavakat, melyeket az ajak csak szelíd hangon és szent félelemmel ejtsen ki.
  Fellengzős kifejezések nem illenek az imába, akár nyilvánosan, családi körben vagy belső szobánkban mondjuk el. Különösen a nyilvános imák hangozzanak egyszerű szavakkal, hogy mindenki megérthesse és együtt imádkozhassa velünk.
  A hit szívből jövő imáját meghallgatja a menny és a Földön megválaszolja azt. Isten tudja az emberiség szükségleteit. Előbb tudja, mint ahogy kérjük tőle. Látja a lélek harcát a kételyekkel és a kísértéssel. Észreveszi
  a kérő őszinteségét. Elfogadja a lélek alázatát és szenvedését. Így szól: "Arra tekintek én, aki szegény és megtört lelkű, és aki beszédemet rettegi." (Ésa. 66:2)
  Előjogunk, hogy bizalommal imádkozzunk, ahogyan a Lélek megfogalmazza kéréseinket. Szükségleteinket egyszerűen vigyük az Úr elé, és ígéreteire olyan hittel támaszkodjunk, hogy a jelenlevők tapasztalják, megtanultunk imában az Úrnál lenni. Ekkor felbátorodnak és hisznek abban, hogy az Úr jelen van az összejövetelen; és kitárják szívüket, hogy az áldást elnyerjék. Jobban hisznek majd őszinteségünkben és készségesen hallgatják majd az adott tanácsokat.
  Imáink gyengédek és szeretetteljesek legyenek. Ha az Üdvözítő szeretetének mélyebb és bővebb ismeretét óhajtjuk, akkor Istenhez kiáltunk nagyobb bölcsességért. Ha volt valaha szükség megindító imákra és prédikációkra, úgy az ma van. Minden dolog vége elérkezett. Ó, bárcsak látnánk annak a szükségességét, hogy teljes szívből keressük az Urat! Akkor meg is találnánk Őt.
  Vajha az Úr megtanítaná népét imádkozni! Bárcsak iskolai tanítóink és gyülekezeti prédikátoraink naponként tanulnának Krisztus iskolájában! Azután majd komolyan imádkoznak és kéréseik meghallgatásra találnak. Akkor az Igét hatalommal tudják hirdetni.
  
  Magatartásunk ima közben
  
  Mind a nyilvános, mind a magánjellegű áhítatnál kiváltságunk, hogy meghajtsuk térdünket az Úr előtt, ha imában hozzá közeledünk. Jézus, a mi példaképünk "térdre esvén, imádkozott" (Lk. 22:41). A tanítványokról is feljegyezték, hogy ők is "térdre estek, és imádkoztak" (Ap. csel. 20:36; 21:5; 9:40). Pál kijelentette: "meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt" (Ef. 3:14). Ezsdrás térdelt, amikor bevallotta Izráel bűneit Isten előtt (lásd: Ezsd. 9:5). Dániel "háromszor napjában térdeire esett, könyörgött és dicséretet tett az ő Istene előtt" (Dn. 6:10).
  Az Isten iránti igazi tiszteletet fogja bennünk életre kelteni az Ő felmérhetetlen nagysága és jelenlétének tudata. Minden szívben mély benyomást keltsen a láthatatlan Isten jelenléte. Az ima órája és helye szent, mert Isten ott tartózkodik; és mivel a tisztelet a magatartásban és a viselkedésben nyilvánul meg, az érzés, amelyet kelt, még mélyebb lesz. "Szent és rettenetes az Ő neve!" - mondja a zsoltáríró. Az angyalok eltakarják orcájukat, ha nevét kiejtik. Milyen tisztelettel kellene akkor ajkunkra venni Őt nekünk, akik bukott és bűnös teremtmények vagyunk!
  Jó volna, ha idős és ifjú elgondolkodna a Szentírás szavain, melyek bemutatják, hogy miként tekintsünk azokra a helyekre, melyeket Isten különleges jelenléte szentel meg. "Oldd le a te saruidat lábaidról - parancsolta Isten Mózesnek az égő csipkebokornál -, mert a hely, amelyen állsz, szent föld." (II. Móz. 3:5) Jákób azután, hogy látomásban látta az angyalokat, felkiáltott: "Az Úr van e helyen, és én nem tudtam... nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és a mennynek kapuja." (I. Móz. 28:16-17) "Az Úr az Ő szent templomában, hallgasson előtte az egész Föld!" (Hab. 2:20)
  Különösen a nyilvánosság előtt helytelenek az unalmas, prózai prédikációhoz hasonló imák. Egy rövid, buzgósággal és hittel elmondott ima meglágyíthatja a hallgatók szívét; azonban a hosszú imák alatt türelmetlenül várják, hogy elhangozzék az utolsó szó. Ha a prédikátor a belső szobájában kellő ideig tusakodott volna Istennel, hogy hitben megragadhassa az ígéretet: "Kérjetek, és adatik", akkor az összejövetelen azonnal a tárgyra térne és komolyan, hittel imádkozna kegyelemért önmaga és hallgatói részére.

NYILVÁNOS IMÁK...

A nyilvános imák rövidek és alkalomhoz illőek legyenek. Isten nem akarja, hogy az ima ideje unalmassá váljon a hosszú kérések miatt. Jézus nem kényszerítette követőit fárasztó ceremóniákra és hosszú imákra. "És mikor imádkozol - mondta Ő -, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek." (Mt. 6:5)
  A farizeusoknak meghatározott idejük volt az imára, és ha abban az időben házon kívül voltak - mint ez gyakran előfordult -, megálltak, bárhol is voltak: az utcán, piacon, a siető embertömeg között, és elmondták formális imáikat. Az ilyen ima, amely pusztán az öndicsőítés kedvéért hangzik el, Jézus kíméletlen feddését váltotta ki. A nyilvános imákat nem helytelenítette, hiszen Ő is imádkozott tanítványaival és a tömeggel, csak azt hangsúlyozta tanítványainak, hogy az ilyen imák rövidek legyenek.
  Néhány perc elég bármilyen egyszerű nyilvános imához. Előfordulhat olyan eset, amikor Isten Lelke a kérést különleges módon fogalmazza meg. A sóvárgó emberi lélek gyötrődve Istenhez sóhajt fel; Jákóbhoz hasonlóan tusakodik és nem nyugszik meg, míg Isten hatalmának különleges megnyilatkozását nem tapasztalja. Ilyenkor helyénvaló lehet a hosszabb imádság.
  Sok unalmas ima hangzik el, amelyek az Úrnak tartott előadáshoz hasonlítanak inkább, nem pedig kéréshez. Akik ilyen imákat mondanak, jobb lenne, ha ilyenkor arra az imádságra korlátoznák magukat, amelyet Jézus a tanítványoknak tanított. A hosszú imák elfárasztják a hallgatókat és nem készítik elő őket arra, hogy az utána következő tanításra figyeljenek.
  Gyakran a titkos egyéni ima elhanyagolása miatt mondanak hosszú, unalmas imákat a nyilvánosság előtt. A prédikátorok ne akarják az egész héten elmulasztott kötelességeiket imáikba belevinni és ezáltal remélni, hogy hanyagságukat jóvátették és lelkiismeretüket megnyugtatták. Az ilyen imák gyakran mások lelki hanyatlását idézik elő.
  Mielőtt a prédikátor a szószékre megy, keresse Istent az ő belső szobájában és lépjen Vele szoros összeköttetésbe. Ott felemelheti szomjúhozó lelkét Istenhez és a kegyelem harmatcseppjei által felüdülhet. Ezután a Szentlélektől felkenve, a lelkekért viselt felelősség tudatában, hallgatóit nem fogja addig elbocsátani, amíg be nem mutatta Jézus Krisztust, a bűnös egyetlen menedékét. Abban a tudatban, hogy ezeket a lelkeket talán már sohasem látja, úgy beszél majd, hogy megérintse szívüket. A Mester, aki ismeri az emberi szíveket, kijelentést ad neki és segíti őt, hogy a kellő időben és hatalommal szóljon.
  

GONDOSSÁG A VISELKEDÉSBEN ÉS AZ ÖLTÖZKÖDÉSBEN

  A prédikátor ne felejtse el, hogy a szószéken való viselkedése, magatartása, beszédmodora, öltözéke kedvező vagy kedvezőtlen benyomást gyakorol hallgatóira. Ápolja az udvariasságot és a finom viselkedést, nyugodtságát és magas hivatásához illő méltóságát őrizze meg. Ünnepélyesség és egy bizonyos isteni tekintély, amely alázatossággal van egybekötve, jellemezze viselkedését. Ha a mindennapi életben nem tűrjük a gorombaságot és a nyers modort, még kevésbé engedjük meg, hogy az a prédikátori szolgálatban mutatkozzon meg. A prédikátor magatartása legyen összhangban az általa hirdetett szent igazságokkal. Szavai minden szempontból komolyak és jól meggondoltak legyenek.
  Nem engedhető meg, hogy a prédikátor úgy viselkedjen a szószéken, mint egy színész, különféle pózokat vegyen fel és olyan kifejezéseket használjon, amelyekkel mindenáron hatást akar elérni. A szolgálattevők nem színészek, hanem az igazság tanítói. A méltóságot nélkülöző lármás viselkedés nem kölcsönöz erőt az igazságnak. Ellenkezőleg, a helyes szemléletű, higgadt ítélőképességű férfiakban és nőkben visszatetszést kelt.
  A Krisztus által tanított szolga tudja, hogy ő Isten követe, és olyan munka elvégzésével bízták meg, amelynek hatása az örökkévalóságon át tart. Nem szabad a figyelmet önmagára, saját tanításaira vagy képességeire irányítania. Egyetlen célja az legyen, hogy a bűnösöket bűnbánatra késztesse; tanítás és példaadás által Isten Bárányához vezesse, aki elveszi
  a világ bűneit. Úgy beszéljen, mint aki tudatában van annak, hogy Istentől nyert hatalma és tekintélye van. Előadásai komolyságot, buzgóságot és meggyőző erőt sugározzanak, és ösztönözzék a bűnöst, hogy Krisztusnál keressen menedéket.
  Igen fontos a gondosság az öltözködésben. A prédikátor öltözete legyen összhangban hivatásának méltóságával. Néhányan ebben a tekintetben nem ütötték meg a mértéket. Bizonyos esetekben nemcsak az öltözködéshez szükséges ízlést és megfelelő rendezettséget nélkülözték, hanem ruhájuk rendetlen és hanyag is volt.
  Akik az Ő dicsőségére töltik be ezt a hivatást, öltözködésük által felmagasztalják vagy megbecstelenítik a menny Istenét, akinek karja a világot kormányozza, aki életet ad nekünk és egészségünket fenntartja. Mózesnek Isten különleges utasításokat adott mindenre kiterjedően, ami a sátorszolgálattal kapcsolatos, és pontosan meghatározta a neki szolgáló pap öltözetét. "És csinálj szent ruhákat Áronnak, a te atyádfiának, dicsőségére és ékességére" (II. Móz. 28:2) - szólt a Mózesnek adott előírás. Minden, ami a pap magatartásával és megjelenésével összefügg, olyan legyen, hogy az a szemlélőben Isten szentségét, az imádat ünnepélyességét és a hozzá közeledőktől megkívánt tisztaság fontosságát tudatosítsa.
  A papok nem léphettek saruval a szentélybe, nehogy azt a rátapadt por megszentségtelenítse. Sarujukat le kellett venni a pitvarban, mielőtt
  a szentélybe léptek, és kezüket, lábukat meg kellett mosni, mielőtt a sátorban vagy az égőáldozati oltárnál megkezdték szolgálatukat. Ily módon kapták folyamatosan azt a tanítást, hogy azoknak, akik Isten színe elé járulnak, minden tisztátalanságtól meg kell szabadulniuk.
  Annak a prédikátornak a befolyása, aki hanyagul öltözködik, visszatetsző Istennek, és a hallgatóságban olyan benyomást kelt, mintha munkáját nem tartaná szentnek, hanem csak egy közönséges foglalkozásnak. Ahelyett, hogy bemutatná az illendő és ízléses öltözködés fontosságát, a rendetlenség és hanyagság példáját adja, melyet egyesek igen hamar utánoznak majd.
  Isten elvárja szolgáitól, hogy viselkedésük és ruházatuk illően mutassa be az igazság alapelveit és hivatásuk szentségét. Olyan példát mutassanak, amely magas színvonal elérésére segíti a férfiakat és nőket.
  Az embereknek van hatalmuk Isten Lelkét elfojtani, van hatalmuk választani. Teljesen szabadon cselekedhetnek. Lehetnek engedelmesek Megváltónk neve és kegyelme által, vagy engedetlenek, és láthatják a következményeket.
  Az ember felelős a szent és örök igazságok elfogadásáért vagy elvetéséért. Isten Lelke állandóan bizonyságot tesz, és az emberek vagy az igazság mellett, vagy ellene döntenek. Milyen fontos tehát, hogy Krisztus követei,akik nyomában munkálkodnak, csakis úgy cselekedjenek, hogy később ne kelljen megbánniuk

GYAKORLATI TANÁCSOK..

  Formális előadások - Néhány prédikátor az előadásokra való felkészülés során minden részletet olyan pontosan megtervez, hogy nem hagy szabad teret az Úrnak, hogy gondolatait vezesse. Minden pontot meghatároz, merevvé tesz, és úgy tűnik, képtelen a kijelölt tervtől eltérni. Ez súlyos hiba, és ha ezt az utat követik a lelkészek, szűk látókörűvé válnak, annyira híjával lesznek a lelki életnek és a tetterőnek, mint egykor Gilboa helyei a harmatnak és esőnek.
  Ha egy prédikátor azt érzi, hogy nem tud eltérni az elkészített előadástól, akkor annak hatása csak kevéssel lesz jobb, mint egy felolvasott prédikáció. Az egyhangú, merev előadásokban nagyon kevés a Szentlélek megelevenítő ereje. Ha az ilyen igehirdetés a lelkész szokásává válik, tönkreteszi hasznavehetőségét és képességeit.
  Isten azt akarja, hogy szolgái teljesen Tőle függjenek. Hallgassanak az Úrra és kérdezzék meg Őt: "Mi az üzeneted hallgatóim számára?" Tartsák nyitva szívüket, hogy Isten befolyásolhassa értelmüket, így az embereknek közvetlenül a mennyből tudnak majd igazságot hozni. A Szentlélek olyan gondolatokat nyújt számukra, melyek a jelenlevők szükségleteinek megfelelnek.  Tisztelet - Hallottam prédikátorokat, akik Krisztus életéről és tanításáról egészen közönséges módon beszéltek, mintha egy híres világi férfi életének eseményeit mondták volna el. Valóban előfordul, hogy prédikátorok úgy beszélnek Krisztusról, mintha hozzájuk hasonló ember lenne. Amikor hallom, hogy ezt a szent témát így kezelik, akkor kimondhatatlan bánat fog el, mert tudom, hogy ezeknek a férfiaknak, noha az igazság tanítói, még sincs Jézusról magasztos felfogásuk és még nem ismerkedtek meg Vele. Nincs meg bennük a gondolatok emelkedettsége, amely tiszta képet adna a világ Megváltójának jelleméről.
  Akiknek helyes fogalmuk van Krisztus jelleméről és művéről, azok nem válnak önhitté és beképzeltté. Ha fáradozásaik gyengeségét és tökéletlenségét összehasonlítják Isten Fia munkájával, megalázkodnak és bizalmatlanok lesznek önmagukkal szemben - ez arra ösztönzi majd őket, hogy Krisztustól kérjenek erőt munkájukhoz. Ha hozzászokunk, hogy állandóan Krisztust és mindenekfelett való kiválóságát szemléljük, hitünk növekszik, lelki ítélőképességünk erősödik, és erősebb lesz a vágyunk, hogy Őhozzá hasonlítsunk; imáink komolyak és hatékonyak lesznek.   Jelentéktelen anekdoták - A prédikátorok ne szokják meg, hogy a tárgyhoz nem illő adomákat szőjenek a prédikációikba - ezek csökkentik a bemutatott igazság erejét. Az adomákat és olyan események elbeszélését, melyek a hallgatóságot nevetésre vagy sekélyes gondolatokra bírják, szigorúan vessék el. Az igazságot tiszta és méltóságteljes nyelven tárják fel, és a szemléltetésként felhozott példák is ilyen jellegűek legyenek.
  Hogyan küzdjük le a figyelem lankadását? - A prédikátornak gyakran zsúfolt, túl meleg teremben kell igét hirdetnie. A hallgatók elálmosodnak, érzékeik eltompulnak és alig képesek az előadott igazságot felfogni.
  Ha a prédikátor prédikálás helyett tanítana, közvetlen hangon beszélne és kérdéseket tenne fel, akkor az értelmet tevékenységre sarkallná és így
  a hallgatók az elhangzott szavakat jobban meg tudnák érteni.   Kis hallgatóság - Ne bátortalanodj el, ha csak kevesen jönnek el, hogy beszédedet hallgassák. Még ha csupán két-három hallgató van jelen, ki tudja, nincs-e közöttük olyan, akiért az Úr Lelke küzd. Az Úr éppen e lélek számára akar általad üzenetet adni, és ha megtér, eszköz lehet mások megtartására. Tudtodon kívül munkád eredménye megsokszorozódhat.
  Ne nézd az üres helyeket, hited és bátorságod ne lankadjon; hanem gondolj arra, amit Isten tesz, hogy üzenetét a világ elé tárja. Ne felejtsd el, hogy mennyei erőkkel működsz együtt, olyan erőkkel, melyek sosem vallanak kudarcot. Ugyanolyan komolysággal, hittel és buzgalommal beszélj, mintha ezrek volnának jelen, hogy téged meghallgassanak.
  Egy prédikátor egy esős reggelen a templomba ment prédikálni, és látta, hogy hallgatósága összesen egy férfiből áll. Nem akarta, hogy ez
  az egy lélek csalódjon, komolyan, odaadóan beszélt. E prédikáció hatására a férfi megtért, és misszionárius lett, fáradozása által ezrek hallották meg a megváltás örömhírét.
  Rövid prédikációk - Ne hosszú, fárasztó előadásban közöljük az emberekkel az erre a korra szóló üzenetet, hanem rövid, a lényeget érintő beszédekkel. A hosszú prédikációk erősen igénybe veszik a beszélő erejét és próbára teszik a hallgatóság türelmét. Ha az előadó átérzi üzenete fontosságát, különösen vigyáznia kell, hogy fizikailag ne terhelje túl magát és ne mondjon többet az embereknek annál, amit meg tudnak jegyezni.
  Ne higgyétek, hogy hallgatóitok mindent megőriznek emlékezetükben, amit elmondtatok nekik egy téma átvételekor. Veszélyes dolog túl gyorsan egyik tárgyról a másikra siklani. Egyszerű, világos beszéddel adjatok
   rövid tanításokat és azokat többször is ismételjétek. A rövid prédikációkra sokkal jobban emlékeznek, mint a hosszúra. Szónokaink ne hagyják figyelmen kívül azt, hogy a tanítások néhány hallgatónak újak lehetnek, ezért a fő pontokat többször is ismételjék.  Egyenesség - Sok előadó elpazarolja idejét és erejét a hosszú bevezetésekkel és mentségekkel. Néhányan majdnem fél órát töltenek mentegetőzéssel; az idő közben múlik és amikor elérkeznek a tárgyhoz és igyekeznek az igazság pontjait a hallgatósággal elfogadtatni, addigra az emberek már kifáradtak és nem érzékelik az igazság erejét.
  Ahelyett, hogy a prédikátor mentegetőzne, mert most embertársaihoz akar beszélni, úgy kezdje el, mint aki tudja, hogy Isten üzenetét hordozza. Az igazság alapvető pontjait mint jól látható mérföldköveket mutassa be, hogy az emberek mindenképpen észrevegyék azokat. Gyakran olyan dolgok magyarázatával telik el az idő, amelyek valójában nem olyan fontosak, és bizonyítékok elmondása nélkül is magától értetődően elfogadhatók. A létfontosságú pontokat kell tisztán és olyan erővel feltárni, amennyire csak lehetséges a beszéd és a bizonyítékok által.
   Összpontosítás - Néhányan megszokták a túl nagy összpontosítást. Bizonyos mértékig jó, ha gondolatainkat kizárólag egy témára tudjuk összpontosítani; de azok, akik elméjük minden erejét egy gondolatmenetre irányítják, gyakran nem értenek más pontokat. Az ilyen emberek beszélgetéskor unalmassá válnak és kifárasztják a hallgatót. Írásaikból hiányzik
  a szabad, könnyed stílus. Ha nyilvánosság előtt beszélnek, az előttük levő téma leköti figyelmüket, mind jobban belemerülnek és egyre mélyebbre hatolnak. Úgy tűnik, hogy meglátják az ismereteket és a világosságot, mialatt érdeklődéssel mélyednek el a témában, de csak kevesen tudják követni őket.
  Fennáll az a veszély, hogy az ilyen emberek olyan mélyre ültetik az igazság magvát, hogy a gyenge szár soha nem éri el a felszínt. Még a leglényegesebb kinyilatkoztatott igazságot is, amely önmagában világos és egyszerű, el lehet takarni szavakkal úgy, hogy zavarossá és érthetetlenné válik.
    Egyszerűség - Alkalmas helyen jó az érvelés, azonban Isten szavának egyszerű magyarázatával sokkal többet érhetünk el. Krisztus a tanításait olyan világosan szemléltette, hogy a legtudatlanabbak is könnyen megérthették. Jézus nem használt hosszú, bonyolult szavakat beszédeiben; az egyszerű emberek értelméhez igazított egyszerű nyelvezetet használt.
     Magyarázataiban nem ment messzebb az adott témakörben, mint ameddig követni tudták.
  A prédikátorok az igazságot egyszerű, világos módon adják elő. Hallgatóik között vannak olyanok, akiknek a megtéréshez szükséges lépcsőfokokat egyszerűen kell magyarázni. A legtöbb ember sokkal tudatlanabb ebben a dologban, mint gondoljuk. A felsőfokú végzettséggel rendelkező kiváló szónokok, gyakorlott államférfiak, felelős állásokat betöltők között sokan vannak, akik erejüket másra fordították és elhanyagolták a legfontosabb dolgokat. Ha ilyen emberek keresik fel összejöveteleinket, akkor az előadó minden erejét összeszedve, magas színvonalú prédikációt igyekszik tartani és elfelejti bemutatni Krisztust. Nem mutatja be, hogy a bűn a törvény áthágása, és nem világítja meg érthetően a megváltás tervét. Hallgatóinak szívét megindíthatta volna, ha az Üdvözítőhöz utasítja őket, aki meghalt, hogy a megváltást elérhetővé tegye számukra.
     Újjászületések - Amikor az Úr emberi eszközökön keresztül működik, és az embereket felülről jövő erő hatja át, Sátán odairányítja szolgáit s azt kiáltják: "Fanatizmus!" Arra figyelmeztetik az embereket, hogy ne essenek túlzásba. Legyen mindenki óvatos, hogy miként kiált fel, mert bár vannak hamis érmék, ezek nem csökkentik a valódiak értékét. Azért, mert vannak hamis újjászületések és megtérések, ebből nem következik, hogy minden újjászületésre gyanakvással tekintsünk. Ne tanúsítsunk olyan farizeusi megvetést, mint amikor így szóltak: "Ez bűnösöket fogad magához!" (Lk. 15:2)
  Krisztus életében sok olyan mozzanatot találunk, amely arra tanít bennünket, hogy ne tekintsünk gúnyosan a lélekmentés szolgálatára. Istennek a bűnös embereken megnyilatkozó megújító kegyelme az angyalokat örvendezésre indítja, azonban ezt a munkát hitetlenségük miatt egyesek
  gyakran fanatizmusnak nevezik, és a követről, akin keresztül Isten munkálkodott, azt mondják, hogy olyan buzgóság van benne, amely nem fakadhat az ismeretekből.
     Szombati istentiszteletek - A prédikátor, akit a szombati istentisztelet megtartására kijelölnek, gondolkozzék azon, hogyan keltse fel hallgatói érdeklődését az Ige igazságai iránt. Ne prédikáljon mindig olyan hosszan, hogy megfossza a jelenlevőket Krisztus megvallásától. A prédikáció legyen rövid, hogy a jelenlevők kifejezhessék hálájukat Istennek. A hálaáldozatok dicsőítik az Úr nevét. A szentek gyülekezetében szent angyalok figyelik Jehova dicsőítését, legyen az bizonyságtétel, ének vagy ima.
  
  Az ima- és tapasztalati órák legyenek a különleges segítség és a bátorítás órái. Tartsa mindenki előjogának azt, hogy részt vegyen azokon. Legyen mindenkinek, aki Krisztusról neveztetik, valami mondanivalója a tapasztalati órákon. A bizonyságtételek rövidek legyenek és szolgáljanak segítségül mások számára. Semmi sem fojtja el jobban az áhítat lelkületét, mint egy személy húsz-harminc percet igénybe vevő, hosszú bizonyságtétele. Ez kiöli az összejövetel lelkiségét.
  

TANÁCS EGY EVANGÉLISTÁNAK

Kedves Testvérem!

  Az Úr küldte számodra ezt az üzenetet: Légy kedves a beszédben, gyengéd a cselekedetekben! Vigyázz magadra gondosan, mert hajlamos vagy
  a szigorúságra, uralkodásra és az elhamarkodott beszédre. Az Úr azt mondja néked: Légy éber és imádkozz, nehogy kísértésbe ess! A kemény kifejezések megszomorítják az Urat, a balga szavak ártanak. Azt a megbízást kaptam, hogy szóljak neked: Légy szelíd beszédedben, jól vigyázz szavaidra, kifejezéseid és magatartásod ne legyenek kemények. A Krisztushoz való hasonlatosság jó illata járja át minden szavad és tetted. Ne engedd, hogy szolgálatodat a természetedben rejlő jellemvonások bemocskolják vagy elrontsák. A kísértésben levőkön segíts és erősítsd őket. Ne hagyd, hogy éned elhamarkodott szavaidban kerüljön az előtérbe. Krisztus az életét adta a nyájért, tehát azokért is, akikért te dolgozol. Szavaid
  a lelkeket ne befolyásolják rossz irányba. Isten szolgájában a Krisztushoz való hasonlóság jellemtulajdonságai nyilatkozzanak meg.
  Elhamarkodott, erőszakos szavak nem állnak összhangban azzal a szent szolgálattal, amelyet Krisztus bízott szolgáira. Ha a mindennapi gyakorlatban Krisztusra tekintesz és Tőle tanulsz, akkor jellemed harmonikus, egészséges lesz. Csiszold előadásmódodat és ne szólj elítélő szavakat! Tanulj a nagy Tanítótól! Barátságos, együtt érző szavak oly jók, mint az orvosság, meggyógyítják a kétségbeesett lelkeket. Isten szavának, ha a gyakorlati életbe átültetjük, gyógyító, nyugtató ereje van. A kemény szavak sem neked, sem másoknak nem szolgálnak áldásul soha.
  Testvérem, neked Krisztus szelídségét, türelmét és jóságát kell képviselned. Ezért nyilvános előadásaidban az Ő példája világítson. "A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes." (Jak. 3:17) Vigyázz és imádkozz, hogy le tudd küzdeni a durvaságot, amely esetenként előtör belőled! Ha Krisztus kegyelme lakozik benned, akkor szavaid megszentelődhetnek. Ha testvéreid nem úgy cselekszenek, mint szerinted kellene, akkor ne támadj rájuk szigorúan. Az Urat megszomorítottad időnként kemény szavaiddal.
  Akaratodat az Úr akarata alá kell helyezned. Szükséged van az Úr Jézus segítségére. Csak tiszta, szent szavak hagyják el ajkaidat; mivel az evangélium szolgája vagy, mások követik lelkületedet és példádat. A gyermekekhez légy mindenkor barátságos és szívélyes.
  Elérheted az isteni eszményképet, ha elhatározod, hogy az énedet nem szövöd bele munkádba. Az a tudat, hogy lélekben és munkádban arra törekszel, hogy Jézushoz hasonló légy, erőt, vigasztalást és bátorságot ad majd neked. Kiváltságod, hogy szelíd és szívből alázatos légy; akkor Isten angyalai támogatnak a megújulásért tett erőfeszítéseidben. Krisztus meghalt azért, hogy benned és mindazokban, akik példaképül választják Őt, az Ő élete nyilvánuljon meg. Megváltód erejével az Ő jellemét mutathatod be, bölcsességgel és erővel munkálkodhatsz, hogy az egyenetlen helyeket egyenessé tedd (lásd: Ésa. 40:4).

MEGIGAZULÁS HIT ÁLTAL.

Drága az a gondolat, hogy Krisztus igazságát nekünk tulajdonítják, nem bármiféle érdemünkre való tekintettel, mert Isten ingyen ajándéka ez. Isten és az ember ellensége nem akarja, hogy ezt az igazságot tisztán hirdessük, mert tudja: hatalmának elvesztését jelenti, ha ezt az emberek tökéletesen elfogadják. Ha tud az elmén uralkodni annyira, hogy kétely, hitetlenség és sötétség keríti hatalmába azokat, akik Isten gyermekének tartják magukat, akkor kísértéseivel legyőzheti őket.
  Az az egyszerű hit bátorítson bennünket, amelyet Isten szavaiban elénk tár. Isten népének olyan hite legyen, amely megragadja az isteni erőt: "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez." (Ef. 2:8) Mindenki, aki hiszi, hogy Isten Krisztusért bűneinket megbocsátja dacára a kísértéseknek, folytassa bátran a hit nemes harcát. Hitük egészen addig erősödjön, míg keresztény életük és szavaik ki nem nyilvánítják, hogy "Jézus Krisztus vére... megtisztít minket minden bűntől." (I. Jn. 1:7)
  Ha mi a hármas angyali üzenet erejét és lelkét akarjuk, akkor a törvényt és az evangéliumot együtt kell feltárnunk, mert ez a kettő elválaszthatatlan. Ahogy az alvilági hatalom a hitetlenség gyermekeit arra sarkallja, hogy
  Isten törvénye érvénytelen és hogy Krisztust, a mi igazságunkat lábbal tapossák; úgy egy másik hatalom befolyásolja a hűségesek szívét, hogy a törvényt magasra emeljék és Krisztust mint a tökéletes Üdvözítőt felmagasztalják. Ha Isten gyermekeinek életét nem hatja át Isten ereje, akkor hamis tanok és vélemények ejtik foglyul gondolataikat. Krisztus és igazsága hiányozni fog tapasztalataikból és hitük nélkülözi az éltető erőt.
  Isten szolgái mind a munkaterületeken, mind a gyülekezetekben Krisztus teljességét hirdessék, hogy a hallgatók értelmes hitre tegyenek szert. Az embereket tanítsák meg arra, hogy Krisztus az ő megmentőjük és igazságuk. Sátán kifejezett szándéka az, hogy visszatartsa az embereket attól
  a hittől, hogy Krisztus az egyetlen reménységük. Az Üdvözítő bűntörlő vére csak azokért munkálkodik hatalmasan, akik ebben a szolgálatban hisznek és erre az Atya előtt hivatkoznak, mint Ábel tette áldozatánál.
  Kain áldozata nem volt kedves Isten előtt, mert Krisztus nélküli áldozat volt. Üzenetünk súlypontja nem Isten törvénye önmagában, hanem ezzel együtt a Jézusba vetett hit. Ösvényünket ma egy ragyogó fény világítja meg, amely Krisztusba vetett hitünket növeli. Minden fénysugarat magunkévá kell tennünk és aszerint élnünk, nehogy az ítéletkor vádolónk legyen. Feladataink és kötelességeink egyre fontosabbá válnak számunkra, ahogy egyre tisztábban látjuk az igazságot. Amikor ránk árad a világosság, megmutatja és megfeddi a tévedéseket, amelyek a sötétségben voltak elrejtve, és arra késztet, hogy az ember élete és jelleme megváltozzék, az Istentől nyert világossággal összhangba kerülve. Bűnök, amelyek egykor
  a lelki vakság miatt a tudatlanság bűnei voltak, többé nem követhetők el anélkül, hogy vétkessé ne tennének. A világosság növekedésével az embereknek át kell alakulniuk, emelkedetté és nemessé válva, különben még eltévelyedettebbé és makacsabbá lesznek, mint azelőtt.

KRISZTUST HIRDETNI

Több oldalról hangzottak el olyan vélemények, hogy szónokaink előadásaikban a törvényről és nem Krisztusról beszélnek. Ez az állítás, ha pontosan megvizsgáljuk, nem fedi a valóságot, azonban valami alapja mégis lehet. Nem prédikáltak-e már olyanok, akik Isten dolgaiban nem rendelkeztek igazi tapasztalattal és Krisztus igazságát még nem öltötték magukra? Sok prédikátor csak beszédeket tartott, bizonyítékokat adott elő bibliai tárgyakról, és alig említette a Megváltó megmentő erejét. Bizonyságuk így nélkülözte Krisztus megtisztító vérét. Áldozatuk Kain áldozatához hasonló. Ő elhozta a föld termését az Úrnak, amely önmagában véve elfogadható lett volna Isten szemében. Maga a gyümölcs valóban nagyon jó volt, azonban az áldozatbemutatás erkölcsi ereje - a megölt Bárány vére, amely Krisztus vérét jelképezi - hiányzott belőle. Ehhez hasonlít a Krisztus nélküli prédikáció. Nem találja el a szívet, nem kelti életre a kérdést: "Mit cselekedjek, ha üdvözülni akarok?"
  Az összes meggyőződéses keresztény közül az adventisták mutassák be legjobban Krisztust a világnak. A harmadik angyal üzenete felszólít a szombat igazságának hirdetésére. Ezt az üzenethez tartozó többi igazsággal együtt kell hirdetnünk, azonban Jézus Krisztust, a megváltás központi erejét nem szabad kihagynunk. Krisztus keresztjénél a kegyelem és igazság találkoznak, "igazság és békesség csókolgatják egymást" (Zsolt. 85:11). A bűnös tekintetét a Golgotára kell irányítanunk, hogy a kisgyermek egyszerű hitével bízhasson Krisztus érdemeiben, hogy elfogadja igazságát és higgyen kegyelmében.
  
  Isten szeretete
  
  Isten szeretete által Krisztus kegyelmének kincsei rendelkezésünkre állnak, mind a gyülekezetnek, mind a világnak (lásd: Jn. 3:16). Mily csodálatos, mérhetetlen szeretet indította Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk! Mennyit veszít az a lélek, aki - noha a törvény felszólítását megértette - nem ismeri el, hogy ahol a bűn megnövekedik, ott Krisztus kegyelme még inkább bővelkedik!
     Ha a törvényt helyesen mutatjuk be, akkor Isten szeretetét nyilatkoztatjuk ki. Azonban nem csodálkozhatunk azon, hogy a szíveket még az igazság sem lágyítja meg, ha hideg, élettelen módon mutatjuk be; s hogy az Isten ígéreteibe vetett hit ingadozik, ha a lelkészek és az evangélium szolgái Jézust nem úgy mutatják be, mint aki a törvényt betöltötte.
  Néhány, Isten ügyében tevékenykedő munkás túlzottan hajlamos volt arra, hogy súlyos vádakkal illesse a bűnösöket, háttérbe szorítva ezzel az Atya szeretetét, aki a Fiát halálra adta az emberért. Az igazság tanítója ismertesse meg a bűnössel, hogy Isten milyen a valóságban - Atya, aki sóvárgó szeretettel várja a visszatérő tékozló fiút, nem vág dühösen vádakat a fejéhez, hanem a viszontlátás örömére ünnepséget rendez számára. Ó, bár mindannyian megtanulnánk az Úrtól, hogy miként nyerhetünk meg lelkeket!
  Isten az értelmet a logikus meggyőződéstől egy belsőbb, magasabb, tisztább és dicsőbb fokra akarja elvezetni. Az emberi logika gyakran majdnem eloltotta azt a világosságot, amelyet Isten ragyogó sugarakban akart az emberekre árasztani, hogy meggyőzze őket az Úr dicséretéről és imádatáról, mert Ő minden dolog alkotójaként méltó arra.
  Néhány prédikátor abba a hibába esik, hogy prédikációja csak érvelésekből áll. Vannak emberek, akik meghallották az igazság tanításait és a felhozott bizonyítékok befolyásolták őket. Ha ezután Krisztust mint a világ Üdvözítőjét mutatják be nekik, akkor az elhintett mag kikelhet és gyümölcsöt teremhet Isten dicsőségére. Azonban mily gyakran elmulasztják, hogy a golgotai keresztet bemutassák az embereknek. Némelyek utoljára hallgathatnak prédikációt, és az arany alkalom elveszett, örökre elveszett. Ha az igazság tanításaival összekötve Krisztust és megváltó szeretetét képviselik előttük, akkor megnyerhették volna őket Isten számára.
  
  Krisztushoz vezető út
  
  Sokkal több ember vágyódik a Jézus Krisztushoz vezető utat megtalálni, mint gondolnánk. Az utolsó kegyelmi üzenetet hirdetők ne mulasszák el, hogy Krisztust mint a bűnös egyetlen menedékét mutassák be. Némely prédikátor fölöslegesnek tartja, hogy a bűnbánatról és a hitről prédikáljon. Természetesnek veszik, hogy hallgatóik az evangéliumot ismerik és ezért úgy vélik, más természetű témáról kell beszélniük, hogy a figyelmet lekössék. Azonban sok ember a megváltás tervéről sajnálatos tudatlanságban  van; sokkal több tanításra lenne szükségük erről a fontos tárgyról, mint
  a többiről.
  A tantételek előadása fontos dolog, hogy ezáltal emberek az igazság láncát megérthessék szemről szemre, és egy tökéletes egészbe fűzzék össze; azonban egyetlen prédikációt se tartsunk anélkül, hogy a megfeszített Krisztust - mint az evangélium fundamentumát - be ne mutatnánk.
  A prédikátorok sokkal több szívet érnének el, ha többet foglalkoznának
  a gyakorlati kereszténységgel. Gyakran, amikor új területeken kezdődik el az igazság hirdetése, többnyire elméleti előadásokat tartanak. Az embereket a hallottak az eddigi nézeteikben megingatják. Sokan felismerik az igazság erejét és szeretnék biztos talajra helyezni lábukat. Ekkor érkezett el az ideje annak, hogy Jézus hitét a lelkiismeretbe véssük. Ha az összejöveteleket úgy fejezzük be, hogy ezt a gyakorlati munkát elhagyjuk, akkor igen nagy a veszteség.
  Az előadott bizonyítékok súlya miatt az emberek néha az igazság mellett döntenek anélkül, hogy megtértek volna. A prédikátor munkája addig befejezetlen marad, amíg hallgatói figyelmét nyomatékosan fel nem hívta arra, hogy új szívre van szükségük. Minden előadásban buzgón kérjük
  a hallgatókat, hogy hagyják el bűneiket és forduljanak Krisztushoz. Korunk gyakori bűneit és az élvezetekbe való belemerülést ítéljük el és a gyakorlati kereszténységet hirdessük. Isten igaz szolgája az, aki szívében érzi az általa mondott igék fontosságát, és együttérzését képtelen megtagadni azoktól a lelkektől, akikért munkálkodik.
  Ó, bárcsak tudnék megfelelő erejű szavakkal szólni evangéliumi munkatársaimhoz, hogy azt a hatást érjem el náluk, amit szeretnék! Testvéreim! Ti az élet igéit hirdetitek, lelkekkel foglalkoztok, akik a legmagasabb szintű fejlődésre képesek. Krisztus megfeszíttetett, Krisztus feltámadt, Krisztus a mennybe ment, Krisztus újra eljön - ezek az igazságok indítsák meg annyira, örvendeztessék meg és töltsék ki a prédikátor lelkét, hogy az embereknek szeretettel és nagy komolysággal tudja mindezt átadni. Így, miközben a prédikátor a háttérben marad, Jézus lép az előtérbe.
  Dicsőítsétek Jézust! Ti, akik a népet tanítjátok, dicsőítsétek prédikációtokkal, énekkel és imával. Összes erőtöket arra használjátok, hogy tévelygő, elveszett lelkeket "Isten Bárányához" vezessetek, magasztaljátok Őt, a feltámadt Üdvözítőt, és mondjátok mindenkinek, aki hallani akarja: "Jöjjetek Őhozzá, ki szeretett minket és önmagát adta értünk!" (Ef. 5:2)
  A megváltás evangéliuma legyen a középpontja minden prédikációnak és   minden ének szövegének, ezt könyörögjétek minden imátokban. Semmivel se egészítsétek ki igehirdetéseitekben Krisztust, Isten bölcsességét és hatalmát. Emeljétek magasra az élet szavát, hirdessétek Krisztust mint a bűnbánó egyetlen reményét, minden hívő mentsvárát. Tárjátok fel
  a szomorúak és az elesettek előtt a békesség útját és mutassatok rá az Üdvözítő kegyelmére és tökéletességére!
  Csak egy út vezet a sötétségből a világosságra - egészen Isten trónjáig -, ez a hit útja. Ez az ösvény nem sötét és nem bizonytalan, nem a véges emberi elme útja, nem olyan ösvény, amelyet emberi kéz alkotott, melyen minden vándortól útpénzt szednek. Emberi vezetéssel nem lehet ezt az utat megtalálni.
  Ez az Isten által készített út annyira teljes, annyira tökéletes, hogy az ember bármit tegyen is, semmit sem tehet hozzá tökéletességéhez. Elég széles ahhoz, hogy a legmegátalkodottabb bűnöst is befogadja, ha igazán megbánja bűneit, és mégis oly keskeny, hogy a bűn nem találhat helyet rajta. Ez az a felfelé vezető ösvény, amelyen az Úr megváltottai vándorolnak.
  

AZ ÉLETNEK KENYERÉT ADJÁTOK AZ EMBEREKNEK!

Sokaknak azok közül, akikért prédikátorok dolgoznak, nincs tudomásuk
  a bibliai igazságokról, Isten követelményeit nem ismerik és a legegyszerűbb tanítás a gyakorlati istenfélelemről új kinyilatkoztatásnak tűnik előttük. Nekik előbb meg kell ismerni az igazságot, ezért a prédikátor szolgálata közben ne beszéljen olyan gondolatokról, amelyek pusztán a képzeletet gyönyörködtetik vagy a kíváncsiságot elégítik ki. Az éhező lelkeknek az élet kenyerét adja. Soha ne tartson olyan prédikációt, amely hallgatóinak nem nyújt segítséget abban, hogy világosabban felismerjék azt, amit tenniük kell, ha üdvözülni akarnak.
  A napi kívánalmak és próbák közepette férfiak és nők azonnali segítségre szorulnak. A prédikátor szavai költői leírások és fantáziadús gondolatok segítségével magasan szárnyalhatnak, melyek kellemesek az érzékeknek és fejlesztik a képzelőerőt, azonban az élettapasztalatokat és a napi szükségleteket nem érintik. Lehet, hogy azt gondolja, különleges beszédkészségével Isten nyáját legelteti; hallgatói is azt gondolhatják, hogy az igazságot ilyen szép kifejezésekkel még senki sem vázolta előttük. Azonban ha megvizsgáljuk ezt az örömérzést, melyet a képzelet dús előadásmód váltott ki, láthatjuk, hogy noha néhány igazságot bemutatott, az ilyen igehirdetések nem erősítik meg a hallgatókat az élet napi küzdelmeire.
  Aki igehirdetésében legmagasabb célul az ékesszólást tűzi ki, az a hallgatók figyelmét nem tudja a pompás szónoklatba szőtt igazságra irányítani. Ha az érzelmek elcsitulnak, akkor válik láthatóvá, hogy Isten szava nem jutott el elméjükbe és a megértésben sem gyarapodtak. Lehet, hogy csodálatukat fejezik ki a lelkész szónoki képességei iránt, azonban az elhatározáshoz semmivel sem jutottak közelebb. A prédikációról úgy beszélnek, mint egy színdarabról, a prédikátorról pedig mint egy színészről. Lehet, hogy újra eljönnek, hogy egy ilyen előadást meghallgassanak, de maradandó hatás és lelki táplálék nélkül távoznak majd.
  Nem szóvirágokkal ékes beszédre, tartalmatlan szóáradatokra van szükség. Lelkészeink úgy hirdessék az igét, hogy az segítségére legyen az  embereknek az életadó igazság megértésében. Testvéreim, ne szárnyaljatok olyan magasságokba, ahova az egyszerű emberek nem tudnak követni benneteket, és ha követnének is titeket, előnyöket és áldást nem nyernének. Krisztus egyszerű tanításait hirdessétek. Beszéljétek el élettörténetét, önmegtagadását és önfeláldozását, megaláztatását és halálát, feltámadását, mennybemenetelét és a bűnösökért való mennyei közbenjárását. Minden összejövetelen vannak lelkek, akikre a Szentlélek hat. Segítsetek nekik, hogy az igazságot megértsék, törjétek meg nekik az élet kenyerét és hívjátok fel figyelmüket a legfontosabb kérdésekre.
  Sokan a tévedés igéit szólják. A ti beszédetek az igazságot képviselje. Olyan dolgokról beszéljetek, amelyek Isten nyájának zöld legelőül szolgálnak majd. Ne vezessétek őket puszta utakra, ahol éppen olyan messze vannak az élő vizek forrásától, mint beszédetek hallása előtt. Úgy szóljátok az igazságot, amint az Jézusban van, világítsátok meg a törvény követelményeit és az evangéliumot. Krisztust ábrázoljátok, aki az út, az igazság és az élet, és beszéljetek megmentő hatalmáról, amely mindenkinek rendelkezésére áll, aki Hozzá jön. Üdvösségünk fejedelme nem úgy könyörög népéért, mint egy koldus, aki az Atya részvétét akarja felkelteni, hanem mint győztes, aki győzelme vívmányaira igényt tart. Ő a legvégső határokig mindenkit üdvözíthet, aki általa Istenhez járul. Ezt a tényt tegyétek teljesen világossá előttük.
  Ha a prédikátorok nem vigyáznak, akkor az igazságot emberi díszítés alá rejtik. Ne vélje egy prédikátor sem, hogy ékesen szóló prédikációk által lelkeket téríthet meg. Aki másokat tanít, kérje Istentől, hogy az Ő Szentlelkével beteljen, és tegye képessé arra, hogy Krisztust mint a bűnös ember egyetlen reménységét tudja bemutatni. Szóvirágok, kellemes történetek vagy pedig nem az alkalomhoz illő anekdoták a bűnöst nem ébresztik bűnbánatra. Az emberek az ilyen beszédet úgy hallgatják meg, mint egy kellemes dalt. Az üzenet, amelyet a bűnösnek hallania kell, ez: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn. 3:16) Az evangélium elfogadása nem a művelt bizonyságtevéstől, szép előadástól vagy mélyreható érvelésektől függ, hanem az egyszerűségtől és az azokhoz való alkalmazkodástól, az "élet kenyere" éhezésétől.
  A Szentlélek ereje által válik az igehirdetés hatásossá. Ha Krisztus szól a prédikátoron keresztül, akkor a Szentlélek előkészíti a hallgatók szívét az Ige befogadására. A Szentlélek nem szolga, hanem vezető. Megvilágítja az  Igazságot az értelem előtt, és szól minden beszéden keresztül, ha a prédikátor teljesen átadja magát az isteni befolyásnak. Szent légkörrel veszi körül a lelket, a bűntudat nélkülit feddi és ahhoz utasítja, aki elveszi a világ bűneit.

Prédikátor a szószéken

  "HIRDESD AZ IGÉT!"
  
  "Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az Ő eljövetelekor és az Ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." (II. Tim. 4:1-2)
  E határozott és erőteljes szavakban világosan kifejezésre jut Krisztus prédikátorának kötelessége. Hirdesse az Igét, nem az emberek vélekedését vagy hagyományát, kellemes meséket, szenzációs elbeszéléseket, hogy a képzeletet izgassa és az érzelmeket felgerjessze. Ne magasztalja fel magát, hanem Isten jelenlétében álljon a pusztulásba rohanó világ előtt és hirdesse az Igét. Könnyelműségnek, tréfálkozásnak, képzelet szülte magyarázatoknak ne adjunk helyet. Őszintén, komolyan kell beszélni, mint Isten szócsöve, amely a Szentírást magyarázza. Azt adja hallgatóinak, amire a jelenlegi és az örök üdvöt illetően a legnagyobb szükségük van.
  Prédikátor testvéreim, ha hallgatóitok előtt álltok, beszéljetek lényeges dolgokról, amelyek útbaigazítanak: tanítsátok a nagy gyakorlati igazságokat, amelyeket át kell ültetni az életbe. Beszéljetek Jézus megmentő erejéről. "Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata." (Kol. 1:14) Igyekezzetek hallgatóitokkal az igazság erejét megértetni.
  A prédikátorok a biztos prófétai Igét adják elő, amely a hetedik napot ünneplő adventisták hitének alapja. Dániel és Jelenések könyvének jövendöléseit gondosan tanulmányozzuk, és velük kapcsolatban a következő kijelentést is: "Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn. 1:29)
  Máté evangéliuma 24. fejezetét ismételten elénk tárták, mint olyat, amelyre fel kell hívnunk mindenki figyelmét. E fejezet beteljesedésének  idejében élünk. A prédikátorok és tanítók magyarázzák meg e jövendöléseket azoknak, akiket tanítanak. Előadásaikból hagyják ki a kevésbé fontos dolgokat, hogy a lelkek sorsára nézve döntő igazságokat előadhassák.
  Az idő, amelyben élünk, állandó éberséget követel. Isten szolgái világítsák meg a szombatkérdést. Hirdessék a Föld lakóinak, hogy Krisztus nemsokára eljön, hatalommal és nagy dicsőséggel. A világnak szóló utolsó intő üzenet vezesse arra az embereket, hogy felismerjék Isten törvényének fontosságát. Az igazságot oly érthetően tárjuk fel, hogy a hallgatók közül egyetlen törvényáthágónak se lehessen mentsége az, hogy nem fogta fel az Isten parancsolatainak való engedelmesség fontosságát.
  Tanítást kaptam, hogy azt mondjam: gyűjtsetek bizonyítékokat a Szentírásból, hogy Isten a hetedik napot megszentelte és olvassátok fel ezeket az összejöveteleken. Mutassátok be azoknak, akik még nem ismerik az igazságot, hogy mindazoknak el kell szenvedniük döntésük következményét, akik az érthető "Így szól az Úr" szavakat nem veszik figyelembe.
  A szombat volt minden időben az Isten iránti hűség próbája. "Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott." (II. Móz. 31:17)
  
  Világi bölcsesség szent dolgokban
  
  Az evangéliumnak most mindenütt ellenállnak. A gonoszság sötétsége még sohasem volt erősebb, mint napjainkban. Gonosz lelkek emberi eszközökön keresztül viselnek hadat Isten parancsolatai ellen. Hagyományokat és hazugságokat helyeznek a Szentírás fölé, az észt és tudományt a kinyilatkoztatás, az emberi képességeket a Szentlélek tanítása, és formaságokat, ceremóniákat az istenfélelem életereje fölé. A súlyos bűnök elszakították az embereket Istentől. A hitetlenség gyors ütemben válik divatossá. "Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjon felettünk" - ezrek mondásává vált. Isten szolgái emeljék fel szavukat mint a trombita, és tárják fel az embereknek törvényszegéseiket. Az enyhe prédikációk, amelyeket olyan gyakran tartanak, nem keltenek maradandó benyomást. Az embereknek nem hasít a szívébe, mert Isten szavának egyenes, éles igazságait nem közölték velük.
  Sokan, akik az igazság követőinek vallják magukat, ha igazi érzéseiket kinyilvánítanák, ezt mondanák: "Miért kell olyan egyenesen beszélni?" Azt is kérdeznék: "Miért kellett Keresztelő Jánosnak így szólni a farizeusokhoz:  "Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elközelgő haragjától megmeneküljetek?" (Mt. 3:7) Miért kellett neki Heródiás haragját kihívni maga ellen és Heródesnek azt mondani, hogy törvényellenes dolgot cselekszik, amikor testvére feleségével él? Az egyenes beszéd miatt életét vesztette. Miért nem munkálkodott csendben anélkül, hogy Heródiást haragra ingerelje?
  Így érveltek az emberek, míg a világi bölcsesség elfoglalta a hűség helyét és dorgálás hiányában a bűn továbbterjedt. Mikor hallatszik majd
  a gyülekezetekben ismét a hűséges rendreutasítás szava: "Te vagy az az ember!"? Ha ezek a szavak nem csak ritkán hangoznának, akkor többször megtapasztalhatnánk Isten hatalmát. Isten követői ne panaszkodjanak addig eredménytelen fáradozásaikról, míg meg nem bánják a siker utáni vágyukat és le nem győzik törekvésüket, amely arra irányul, hogy emberek tetszését elnyerjék, mert ez oda vezet, hogy elnyomják az igazságot és azt kiáltják: "Békesség!" - noha Isten nem hirdetett békét.
  Bárcsak az Úr minden prédikátora felismerné munkájának és hivatalának szentségét! A prédikátorok mint Isten elhívott követei óriási felelősséget hordoznak. Krisztus helyett, a menny titkainak sáfáraiként munkálkodjanak az engedelmeseket bátorítva, az engedetleneket intve. A világi bölcsesség nem lehet irányadójuk. Soha nem térhetnek le a Jézus által mutatott ösvényről. Előre kell menniük hitben és arra gondolniuk, hogy a bizonyságok fellege veszi körül őket. Ne a saját szavaikat mondják, hanem annak szavait, aki minden világi uralkodó felett van. Üzenetük ez legyen: "Így szól az Úr!"
  Isten olyan férfiakat akar, akik mint Nátán, Illés és János, az Ő üzenetét félelem és a következményekre való tekintet nélkül hirdetik, akik az igazságot még akkor is szólják, ha mindenüket fel kell áldozni érte.
  
  Mint éles nyilak
  
  Krisztus szavai éles nyilak voltak, amelyek elérték céljukat és megsebezték hallgatói szívét. Bármikor szólt a néphez, nagy vagy kicsiny hallgatósághoz, szavai mentő hatással voltak a lélekre. Egy üzenet sem veszett kárba, amely elhagyta ajkát. Minden szava új felelősséget helyezett hallgatóira.
  A prédikátorok ne féljenek, hogy fáradozásaik hiábavalókká válnak, ha Istentől kért erővel, őszintén hirdetik a világnak az utolsó kegyelmi üzenetet. Ha az emberi szem nem is követheti az igazság nyilának útját, ki állíthatja azt, hogy nem ért célig és nem hatolt át a hallgatók lelkén?
    Ha emberi fül nem is hallotta a megsebzett lélek kiáltását, az igazság mégis csendesen megtalálta a szívbe vezető utat. Isten szólt a lélekhez, és a végső elszámolás napján Isten hű szolgái a megváltó kegyelem diadal-jelvényeit viselve dicsőítik majd Krisztust.
  Senki sem tudja, hogy mennyi veszteség származik abból a prédikációból, amelyet a Szentlélek kenete nélkül tartanak. Minden összejövetelen vannak lelkek, akik még tétováznak, noha már majdnem elhatározták, hogy teljesen átadják magukat Istennek. Döntések születnek, azonban gyakran a prédikátor nélkülözi a Lelket, az üzenetnek nincs ereje, és az ingadozó lelkek nem kapnak határozott felszólítást.
  Ma, az erkölcsi sötétség korában a száraz elméletnél többre van szükség, hogy az emberekre hathassunk. A prédikátor álljon élő összeköttetésben Istennel. Úgy kell prédikálnia, mint aki hisz abban, amiről beszél. Az élő igazság, ha Isten embere ajkáról hangzik el, megremegteti a bűnösöket és a törvényszegők így kiáltanak fel: "Jehova az én Istenem, az Úré akarok lenni!"
  Isten szolgájának sohasem szabad a nagyobb világosság és az erő utáni kutatást abbahagynia. A bátortalanság és sötétség közepette is tovább kell küzdenie, imádkoznia, remélnie, azzal a határozott szándékkal, hogy
  a Szentírás alapos ismeretére eljusson és semmilyen adományt ne temessen el. Addig, míg csak egy lélek is van, akin segíteni lehet, mindig új bátorsággal kell felvennie a munkát. Mindaddig, amíg Jézus ezt mondja: "Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled" (Zsid. 13:5), míg az igazság koronája ajánltatik a győzőnek, míg közbenjárónk a bűnösökért esedezik, addig Krisztus szolgái reményteljes, fáradhatatlan tetterővel és kitartó hittel munkálkodjanak.
  Azok a férfiak, akik vállalják a felelősséget, hogy Isten szavát hirdessék az embereknek, felelősséggel tartoznak azért a befolyásért is, amelyet hallgatóikra gyakorolnak. Ha Istennek hű férfiai, akkor tudják, hogy az igehirdetésnek nem célja a szórakoztatás, a puszta információátadás, vagy az értelem meggyőzése.
  Az igehirdetés legyen hatással az értelemre és közöljön ismereteket, de ennél többet kell elvégeznie. A prédikátor szavainak ahhoz, hogy hatásuk legyen, a hallgatóság szívéhez kell eljutniuk. Éppen ezért a lelkész ne szőjön szórakoztató történeteket prédikációjába. Törekedjen arra, hogy megértse a lélek szükségletét és vágyódását. Ha gyülekezete előtt áll, gondolja meg, hogy hallgatói között ott vannak azok, akik kételyekkel küzdenek,  kétségbeesettek, szinte teljesen reménytelenek, és azok is, akik állandó kísértések közepette nehéz harcot vívnak a lélek ellenségével. Kérje azért az Üdvözítőt, hogy olyan szavakat adjon neki, melyek megerősítik e lelkeket a gonosszal szembeni küzdelemben.
  

A SZOLGÁLAT NÉLKÜLÖZHETETLEN FELTÉTELEI

  Részvét
  
  "Isten azt kívánja szolgáitól, hogy a részvét és a tiszta szeretet kapcsolja őket össze. A Krisztus szeretetéhez hasonló légkör, amely a hívő lelkét körülveszi, az élet illatává teszi őt, és Istent arra indítja, hogy fáradozásait megáldja. A kereszténység nem emel válaszfalat az emberek között, hanem egybekapcsolja őket egymással és Istennel.
  Figyeld meg, milyen szelíden és részvéttel foglalkozik az Úr az Ő teremtményeivel. Szereti tévelygő gyermekét és kérleli, hogy térjen vissza hozzá. Az Atya átkarolja bűnbánó fiát, gyűrűt húz ujjára, mely királyi méltóságának jele; az Atya köntöse takarja el rongyait - és mégis milyen sokan vannak, akik a tékozló fiúra nemcsak hogy közömbösen, hanem megvetéssel tekintenek. A farizeusokhoz hasonlóan mondják: "Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyebek." (Lk. 18:11) De mit gondoltok, vajon hogyan tekint Isten azokra, akik Krisztus munkatársainak vallják ugyan magukat, ám miközben a lélek a kísértések áradata ellen küzd, konokul, önzően és makacsul állnak ott, mint a példázatbeli idősebb fiú?
  Mily kevéssé osztjuk Krisztus részvétét, amely a legerősebb kapcsolat lenne Isten és közöttünk; részvét az elesett, vétkes, szenvedő lelkek iránt, akik halottak bűneikben! Az embertelen magatartás felebarátunkkal szemben a legnagyobb bűnünk. Sokan azt hiszik, hogy Isten igazságát képviselik, miközben szelídsége és nagy szeretete teljesen hiányzik belőlük. Gyakran azok, akikkel szemben keményen és szigorúan lépnek fel,  kísértések alatt nyögnek. Sátán harcol e lelkekkel, és a kemény, részvétlen szavak annyira elbátortalanítják őket, hogy a kísértő zsákmányai lesznek.
  Krisztusi együttérzésre van szükségünk; nemcsak azok iránt, akiket hibátlannak látunk, hanem azokért a szegény, szenvedő, harcoló lelkekért is, akik sokszor megtévednek, vétkeznek és megbánják bűneiket, akik megkísértettek és elcsüggedtek. Gyengeségeik iránti részvéttel menjünk felebarátainkhoz, olyan részvéttől áthatva, amelyet irgalmas Főpapunk érez." (A nagy Orvos lábnyomán, 163-164.)
  
  Becsületesség
  
  Kipróbált bátorságú és messzemenően becsületes férfiakra van szükség ma; olyan férfiakra, akik nem félnek felemelni szavukat az igazság mellett. Krisztus minden szolgájának mondom: hivatali kötelességeitek végzése során minden egyes cselekedeteteket a becsületesség jellemezze. A tizedet és a meghatározott célt szolgáló, rátok bízott pénzt azonnal juttassátok
  a helyére. Az Isten országára adott pénzt sohase használjátok fel saját szükségleteitekre, azt gondolva, hogy majd később visszatérítitek. Ezt tiltja az Úr. Az kísért titeket, aki mindenestől gonosz. Ha Isten szolgája az Úr kincstára számára pénzt vesz fel, akkor dátummal ellátott nyugtát állítson ki az adakozó részére, így - mielőtt a kísértés, hogy anyagi nehézségek miatt saját céljaira használja, tért hódítana szívében - félretéve azt, hogy ha kívánják, akkor bemutathassa.
  
  Összeköttetés Krisztussal
  
  A Főpásztorral való szoros összeköttetés a lelkészt Krisztus hű, élő helyettesévé, a világ világosságává teszi! Hitünk minden pontját világosan kell értenünk: azonban sokkal fontosabb, hogy a prédikátort az általa hirdetett igazság megszentelje.
  Az a munkás, aki a Krisztussal való szoros összeköttetés jelentőségét ismeri, állandóan növekvő vágyat, mindig gyarapodó képességet kap, hogy felfogja Isten szolgálatának jelentőségét. Ismerete gyarapszik, mert a növekedés a kegyelemben egyúttal a Szentírás megértésében való fejlődést is jelenti. Ő valóban Isten munkatársa. Felismeri, hogy ő csak eszköz, és hogy át kell adnia magát a Mesternek. Próbák érik, mert ezek nélkül soha nem ismerné fel a bölcsesség és tapasztalat hiányát. Azonban ha alázatosan és bizalommal keresi az Urat, minden próba áldására válik. Néha úgy tűnik majd, mintha vereséget szenvedne, de ezek látszólagosak, Isten eszközei a megjobbításra, amelyek által önismeretet és Isten iránti szilárdabb bizalmat kaphat. Ha elkövet is még hibákat, megtanulja, hogy ugyanazokba ne essen bele többé! Ellenálló képessége a gonosszal szemben megnövekedik és ezáltal példája jótékonyan hat másokra.
  
  Alázatosság
  
  Isten szolgája legyen nagyon alázatos. Aki az isteni dolgokban a legmélyebb tapasztalatokat szerezte, az van a legtávolabb a büszkeségtől és önfelmagasztalástól. Isten dicsőségéről emelkedett gondolatai vannak, ezért úgy érzi, hogy az Ő szolgálatában a legalacsonyabb tisztség is túlságosan megtisztelő számára. Nagyra értékeli Isten dicsőségét, és a legkisebb szolgálatot is megtiszteltetésnek tartja. Amikor Mózes negyven nap után lejött a hegyről, ahol Istennel volt együtt - nem tudva, hogy arca ragyog Isten dicsőségétől -, félelem fogta el azokat, akik látták őt.
  Pál nagyon szerényen vélekedett a keresztényi életben való előmeneteléről. Önmagáról mint a legnagyobb bűnösről beszélt: "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus." (Fil. 3:12) Az Úr Pált mégis nagyra becsülte.
  Üdvözítőnk Keresztelő Jánost a legnagyobb prófétának nevezi, és mégis, amikor megkérdezték tőle, vajon ő-e a Krisztus, kijelentette, hogy nem méltó Ura sarujának megoldására. Amikor tanítványai panaszkodtak, hogy mindenki az új tanítóhoz csatlakozik, János emlékeztette őket arra, hogy ő csak előhírnöke volt annak, aki eljövendő.
  Ilyen lelkületű szolgákra van ma szükség. Az önteltekre, önmagukkal elégedettekre nincs szüksége Istennek. Urunk olyan követeket kíván, akik érzik, hogy szükségük van Krisztus engesztelő vérére, akik nem kérkedve, önelégülten vesznek részt a munkában, hanem a hit teljes bizonyosságával, és felismerik, hogy állandóan szükségük lesz Krisztus segítségére, hogy a lelkekkel bánni tudjanak.
  
  Komolyság
  
  Nagyobb komolyság nyilvánuljon meg. Az idő gyorsan múlik és nekünk emberekre van szükségünk, akik készek úgy munkálkodni, mint Krisztus. Nem elegendő, hogy csendes, imádkozó életet éljünk. Az elmélkedés önmagában  nem elégíti ki a világ szükségleteit. A vallás ne csak személyes életünket befolyásolja: legyünk széles látókörű, tetterős, komoly keresztények, akik vágynak arra , hogy az igazságot másokkal is közölhessék.
  Krisztusba vetett hittel mondjuk el az embereknek a megváltás hírét, és az üzenetet komoly, lelkiismeretes erőfeszítéssel tudassuk velük. Keressünk lelkeket, imádkozzunk és dolgozzunk értük. Buzgón könyörögjünk, odaadóan imádkozzunk. Egyhangú, élettelen imáinkat át kell formálnunk elmélyült, komoly, esedezésekké.
  
  Állhatatosság
  
  Sok állítólagos istenfélő ember jelleme tökéletlen és egyoldalú. Magatartásuk elárulja, hogy Krisztus iskolája tanulóiként feladataikat csak nagyon hiányosan tanulták meg. Némelyek, akik megtanulták Jézus szelídségét utánozni, nem követik az Ő igyekezetét a jó cselekvésében. Mások tevékenyek és buzgók, azonban dicsekvők; ők sohasem tanultak alázatosságot. Megint mások viszont Jézust teljesen kihagyják munkájukból. Kellemesen viselkedhetnek az emberekkel, részvétet érezhetnek felebarátaik iránt, szívükben azonban nem uralkodik az Üdvözítő, és nem tanulták meg
  a mennyei nyelvet. Nem imádkoznak úgy, ahogyan Krisztus imádkozott; nem értékelik Krisztus mértéke szerint a lelkeket; nem tanulták meg elviselni a nehézségeket a lelkek megmentésében. Egyesek keveset tudnak a kegyelem átalakító erejéről, önzők, bírálók, keményszívűek lesznek. Mások befolyásolhatók, engedékenyek, hol erre, hol arra hajlanak, hogy elnyerjék felebarátaik tetszését.
  Bármilyen buzgón is képviseljük az igazságot, a kimondott szavak keveset érnek, ha a mindennapi élet nem bizonyítja a megszentelő erőt.
  A következetlen út megkeményíti a szívet, korlátozza a munkás szellemi képességét és akadályokat helyez azok útjára, akikért dolgozik.
  
  A mindennapi élet
  
  A prédikátor legyen mentes a kevésbé fontos feladatoktól, hogy teljesen szent hivatásának szentelhesse magát. Istennel járjon és helyezze magát teljesen Isten fegyelme alá, hogy élete az igazi önuralom gyümölcseit teremje. Kifejezésmódja legyen tökéletes; komolytalan, olcsó szavak ne hagyják el ajkát. Ruházata álljon összhangban munkája jellegével. A prédikátorok és tanítók igyekezzenek, hogy megfeleljenek a Szentírásban kinyilatkoztatott  kívánalmaknak. Figyeljenek az apró dolgokra is, melyeknek az emberek gyakran nem tulajdonítanak jelentőséget. A kis dolgok elhanyagolása gyakran vezet a fontosabb kötelezettségek elmulasztásához.
  Isten szőlőjének munkásait minden korszakban a jók példái bátorítják. Élvezik Isten szeretetét, az angyalok szolgálatát, Jézus együttérzését és az igazságnak megnyert lelkek reménységét. "Az értelmesek pedig fénylenek, mint az ég fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké." (Dn. 12:3)

A TERMÉS BEGYŰJTÉSE,

  Egyik álmomban - 1886. szeptember 29-én - nagy társasággal sétáltam, akikkel áfonyát kerestünk. A társaságban fiatal férfiak és nők voltak, akik segítettek a gyümölcs összeszedésében. Mintha városban lettünk volna, mert csak kevés szabad területet találtunk; azonban a városon kívül szántóföldek, szép ligetek és ápolt kertek voltak. Élelmiszerrel megrakott kocsink előttünk ment. Hamarosan a kocsi megállt, a társaság minden irányba szétoszlott, hogy gyümölcsöt keressen. A kocsi körül magas és alacsony áfonyabokrok voltak tele gyümölccsel, azonban az emberek mind túl messzire tekintettek és nem vették észre ezeket. Elkezdtem a közelemben
  
  levő gyümölcsöket szedni, azonban óvatosnak kellett lennem, nehogy az éretleneket is leszedjem, mert ezek annyira az érett gyümölcsök közé vegyültek, hogy egy füzérről csak egy-két szemet tudtam leszedni.
  Néhány szép, nagy áfonyaszem már korábban a földre hullott, és a kukacok és bogarak már félig megették azokat. "Ó - gondoltam, bárcsak előbb átkutattam volna ezeket a helyeket, mennyi értékes bogyót megmenthettünk volna! Most azonban már késő. Felszedem azért a lehullott bogyókat, hogy megnézzem, van-e még jó közöttük. Mert ha teljesen romlottak is, legalább megmutatom a testvéreknek, hogy mennyit szedhettek volna, ha idejében jönnek."
  Ebben a pillanatban érkezett oda a társaságunkból egy-két barangoló személy. Beszélgetésük teljes figyelmüket lekötötte. Amikor megláttak, így szóltak: "Mindenütt keresgéltünk, de sehol sem találtunk bogyókat." Csodálkozva vették észre a nálam lévő nagy mennyiséget. "Itt még sokat lehet szedni ezekről a bokrokról." Elkezdték szedni, de csakhamar abbahagyták és így szóltak: "Nem igazságos, hogy itt szedünk. Te találtad ezt
  a helyet és így a bogyók is téged illetnek." Én azonban így válaszoltam: "Nem baj, szedjetek csak, ahol találtok. Ez Isten szántóföldje, e bogyók az Ő tulajdonai, előjogotok, hogy összegyűjtsétek azokat."
  Nemsokára úgy tűnt, hogy ismét egyedül voltam. Néha a kocsi felől nevetgélést és tréfálkozást hallottam. Odakiáltottam: "Mit csináltok?" Így válaszoltak: "Nem találunk bogyókat, és mert fáradtak és éhesek vagyunk, idejöttünk, hogy megebédeljünk. Ha kipihentük magunkat, tovább keresünk."
  "De ti még nem gyűjtöttetek semmit - mondtam én -, elfogyasztjátok a készletünket és nekünk nem adtok semmit. Most nem ehetek, itt nagyon sok a gyümölcs, amit le kell szedni. Ti nem találtatok, mert nem néztétek elég közelről. Nem kívül függnek a bokrokon a bogyók, meg kell keresni őket. Igaz, marékszámra nem lehet szedni őket, azonban ha a zöld bogyók között gondosan körülnéztek, akkor elsőrangú szemeket találtok."
  Kicsi vödröm nemsokára tele lett és odavittem a kocsihoz. Közben így szóltam: "Ennél szebb áfonyát még sohasem szedtem, és itt a közelben találtam őket, mialatt ti a távolban hiába kerestetek és kifáradtatok." Most mindnyájan odajöttek, hogy a bogyókat megcsodálják, majd ezt mondták: "Ezek a bogyók a magas cserjékről valók, kemények és jók. Nem hittük, hogy a magas cserjéken is lehet bogyókat találni, ezért csak az alacsonyakon kerestünk és sajnos keveset találtunk."
  
  Erre így szóltam: "Nem tennétek félre ezeket a bogyókat és jönnétek velem, hogy még többet szedjünk a magas bokrokról?" De nem gondoskodtak arról, hogy hová tegyék a gyümölcsöt. Volt ugyan sok edény és zsák, de azokban az élelmet tartották. Elfáradtam a várakozásban és végül így szóltam: "Nem azért jöttetek, hogy gyümölcsöt szedjünk? Miért nem készültetek fel arra, hogy a leszedett bogyókat hová teszitek?"
  Az egyik közülük így szólt: "White testvérnő, nem hittük, hogy itt áfonyát találunk, ahol a házak olyan közel vannak és annyi ember szokott járni: de mivel annyira szerettél volna szedni, hát eljöttünk veled. Gondoltuk, hozunk magunkkal elég ennivalót és egy jót kirándulunk, ha nem találunk semmit."
  Azt válaszoltam: "Nem értem az ilyen munkát. Elmegyek még egyszer a bokrokhoz. Elmúlik a nappal, nemsokára besötétedik és akkor már nem gyűjthetünk." Néhányan velem jöttek, de a többiek a kocsinál maradtak, hogy egyenek.
  Az egyik helyen kis csoport képződött, és élénken beszélgettek valami számukra felettébb érdekes dologról. Odamentem és láttam, hogy az egyik asszony karján lévő kisgyermek köti le a figyelmüket. "Nincs már sok időnk, dolgozzatok addig, míg nem késő" - szóltam hozzájuk.
  Sokan egy fiatal férfit és egy leányt figyeltek, akik versenyt futottak
  a kocsihoz. Mire odaértek, annyira elfáradtak, hogy leültek kipihenni magukat. Mások is leheveredtek pihenni a fűben.
  Így múlt el a nap és csak keveset végeztünk. Végül azt mondtam: "Testvéreim, ti sikertelennek mondjátok a mai utunkat. Ha ti így szoktatok dolgozni, nem csodálkozom eredménytelenségeteken. A siker vagy a kudarc attól függ, hogyan végzitek a munkát. Van itt áfonya, hiszen én is találtam. Azok, akik most tanulják, hogy miként kell végezni ezt a munkát, úgy fognak dolgozni, ahogy ti ma bemutattátok nekik. Néhányan közületek hiába keresgéltek az alacsony bokrokon, mások találtak néhány szemet: azonban a magas bokrok mellett elmentek, mert nem remélték, hogy ott találnak. Látjátok, hogy összegyűjtött áfonyáim nagyok és érettek. Nemsokára a többi is megérik és újra átnézhetjük a bokrokat. Így tanítottak engem gyümölcsöt szedni. Ha a kocsi közelében kerestétek volna, ti is találtatok volna ugyanúgy, mint én.
  Az a tanítás, amit ti ma a kezdőknek ebben a munkában adtatok, beléjük vésődik majd. Az Úr ezeket a gyümölcstermő bokrokat a sűrűn lakott helyek közelében nevelte és elvárja, hogy ti azokat megtaláljátok. Ti azonban
  
  túl sokat foglalkoztatok az evéssel és a szórakozással: nem azzal a komoly elhatározással jöttetek ide, hogy gyümölcsöt szedjetek.
  A jövőben nagyobb komolysággal és buzgalommal dolgozzatok. Egészen más célt tűzzetek ki magatoknak, mert különben munkátok soha nem lesz eredményes. Ha helyes módszerrel, dolgoztok, akkor az ifjabb munkásokat megtaníthatjátok majd arra, hogy az evés és a szórakozás kevésbé fontos. Az élelmiszerrel megrakott kocsit nehéz volt idehozni, ti azonban többet törődtetek az élelemmel, mint a gyümölccsel, amelyet mint munkátok jutalmát kellene hazavinnetek. Szorgalmasak legyetek, először a hozzátok legközelebb lévő gyümölcsöket szedjétek és csak azután menjetek távolabbra: később ismét visszajöhettek és dolgozhattok
  a közelben, ily módon a siker nem marad el."