2015. július 21., kedd

Valódi szabadságot csak Isten adhat

És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének.
(Márk 5,15)
 
 
Itt egy nagyszámú démontól megszállott emberről van szó.A sírokban és a vadonban tartózkodott,másokat és önmaga épségét is veszélyeztetve .Nem lehetett megfékezni ,és mindenki rettegett tőle.Lám ,hová juthat az ember, a sötétség hatalmainak befolyása alatt! Mikor ez a férfi Jézussal isten Fiával találkozott,Ő bebizonyította,hogy mindenek felett Úr ,még a démoni hatalmak fölött is.Teljesen megváltozva ült a beteg az Úr Jézus lábánál.Micsoda szenzáció volt ez az egész környék számára ! Igen: "Azért jelent5 meg az Isten Fia ,hogy ördög munkáit lerontsa "(János 3,8) 
Ennek a tanúi lehetünk itt.
De további jelentősége is van ennek az eseménynek .Azt is  mutatja ,hogy az Isten nélkül élő ember a Sátán hatalmában él .Nek kell a démoni vagy sátáni hatalmak közvetlen befolyására gondolnunk,bár korunkban már lehetetlen nem észrevenni ilyen jelenségeket is.Isten nélkül az ember oda van láncolva,saját akaratához ,ez minden gonosz tettre képessé teszi ,a bűneihez és ha odáig eljut ,az alkoholhoz,és a kábítószerhez.Ezek elpusztítják.
Aki önerejéből próbál megszabadulni ,csődöt mond.A mai Ige azonban megmutatja,hogy az Úr Jézussal való találkozás teljes szabadulást hoz,még akkor is ha mi személyesen nem találkozunk vele úgy mint akkor az ördöngős.Isten Fia valóban megszabadít (János 8,36) Értelmet ad az életnek.

2015. július 17., péntek

Dicsőség Istennek

Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne.
Ha megdicsőítteték ő benne az Isten, az Isten is megdicsőíti őt ő magában, és ezennel megdicsőíti őt.(János 13,31-32)
 
 
 
 
Júdás hátat fordított a világosságnak ,és most kint van az éjszakában."Amikor kiment így szólt Jézus,Most dicsőült meg az Emberfia ,és az Isten dicsőült meg Őbenne "Ez a megdicsőülés a kereszten történt ,és Jézus Krisztus közvetlenül a keresztre feszítés előtt állt.Valóban ,a mi Urunk a Golgotán szerezte meg a legnagyobb tisztességet,legmagasztosabb  dicsőségét.Ő megalázta magát ,engedelmes volt a kereszthaláláig."Ezért fel is magasztalta Őt az Isten mindenek fölé ,és azt a nevet adományozta neki,amely minden névnél nagyobb"(Filippi 2,9)
A kereszten azonban Isten is megdicsőült ,mégpedig egy olyan Ember által, aki mindenben engedelmes és alázatos volt vele szemben ,ellentétben Ádámmal ,az első emberrel,aki nem sokkal teremtése után megszegte Isten parancsát ,és valamennyi utódra ráhozta a bűn és az engedetlenség átkát.Miután most a Fiú a kereszten elvégzett műve által megdicsőült ,és isten megdicsőült általa Isten Őt is dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg lásd (Zsidó 2,9.)Folyt köv...




2015. július 15., szerda

Hely a mennyben

És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
Efézus 2,6

Egy ünnepségen amelyet Nagy Frigyes porosz király rendezett ,jelen volt az istent tagadó filozófus Voltaire is.Voltaire a társaságot szellemes megjegyzésekkel szórakoztatta,amelyekből a keresztény hitre vonatkozó gúnyos célzásokat sem felejtette ki.Egyebek között tréfás megjegyzésnek szánva nevetve így kiáltott fel: "Eladom a helyemet a mennyben egy tallérért"!
Egy pillanatra csönd támadt .Végül fölemelkedett egy hívő tanácsos ,és így válaszolt  :"Uram ,mindenkinek ,aki el akar adni valamit ,tudnia kell bizonyítani a tulajdon jogát.Tehát legyen olyan jó ,és bizonyítsa be nekem ,hogy Önnek joga van egy helyre a mennyben,és én annyi tallért adok érte Önnek amennyit csak kíván."Ez találó válasz volt a filozófus gúnyos ajánlatára.
Valóban létezik olyasmi ,hogy "tulajdonjog "egy "helyre a mennyben? " János evangéliumában olvassuk : " Akik pedig befogadták (Jézus Krisztust,Isten Fiát) azokat felhatalmazta arra,hogy Isten gyermekeivé legyenek ,mindazokat ,akik Istentől születtek(1,12-13) .Ezt a jogot ,hogy Isten gyermekévé legyen és ,hogy Istentől ,azaz újonnan szülessen ,kegyelemből kapja ajándékba mindenki,aki az Úr Jézust szívébe fogadja (lásd János 3,1-8) .Az ilyen ember mehet be Isten országába,az ilyenek számára készítetett "az én Atyám házában sok hajlék "8János 14,2) ,ahogyan az Úr egyszer beszélt róla.Csak aki megtér Istenhez ,és hisz Jézusban mint személyes megváltójában ,nyer jogot egy helyre a mennyben

2015. július 14., kedd

Az Úrvacsora célja

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.(Monda Jézus) Máté 26,28 



Sok keresztény ember kegyelmi eszköznek tekinti az Úrvacsorát Azt hiszik ,hogy evés és ivás bizonyos isteni kegyelmet közöl velük.A bűnök bocsánatát kapcsolatba hozzák az Úrvacsora elfogyasztásával.
Mit mond azonban erről az Újszövetség? Az Úrvacsora szereztetésénél Krisztus nem azt mondta ,hogy a vacsora vétele bűnbocsánatot fog közölni,hanem a fizikai evés ivás célját ezekkel a szavakkal határozta meg : Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre,valamennyiszer eszitek és isszátok ...
A megbocsátásról is beszél az Úr ,de egészen más értelemben "Ez az én vérem ,a szövetségnek vére ,amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára "Krisztus vérének tehát ki kellett ontatnia a bűnök bocsánatára,hogy elvégezze a szükséges engesztelést Isten előtt.Ellenben a kenyeret és a bort ,amelyek képletesen az Úr testét és vérét jelentik ,és az Ő halálát jelképezik ,a Megváltó és az Ő műve emlékezetére kellene magunkhoz vennünk.
Tehát ezt a két dolgot ,a vér kiontását a bűnök bocsánatára és az Úrvacsorában való részvételt gondosan meg kell különböztetnünk egymástól .Az Úrvacsorája csak azok számára rendeltetett,akik már tudatában vannak bűneik bocsánatának,és ezért imádattal és hálával akarnak az Úr elé járulni.

2015. július 7., kedd

Az élet célja és értelme ,vajon megtaláltuk- e már?

Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
1Korintus 1,26-27
 
 
 
Korunkat az információ nagy mérvű felhalmozása jellemzi.Ma már semmi sem történik statisztika nélkül.Létezik azonban  egyfajta "Isteni statisztika" is pl: mai igénkben.Ez az ige valóban azt jelenti ki,hogy azoknak ,akik a golgotai kereszthez és így Jézus Krisztushoz menekültek ,legnagyobb része "egyszerű ember" .De ez nem azért van így ,mert Isten nem választotta ki a "bölcseket,hatalmasokat és előkelőket",mert néhányan közülük mégiscsak hittek(mint pl: Lukács az orvos ,vagy Pál a farizeus ).
Nem ,hanem joggal feltételezhetjük ,hogy az Istentől független gondolkodás a fő akadály ,amely ezeket az embereket szembeállítja Istennel és az Ő igéjével .Gottfried Benn (1886-1956)író nyilatkozik egy költeményében? az örök kérdésről:mi végre? -az élet értelmére vonatkozó kérdésről-és erre a megállapításra jut: "Ez a gyermekek kérdése". Amint a költeményből a továbbiakból kiderül,ezt úgy érti,hogy ennek a kérdésnek a gondolkodó embert csak egy bizonyos életkorig szabad nyugtalanítania ,azután az embernek be kellene érnie azzal a fölismeréssel,hogy erre nincs biztos felelet
Akkor már csak "üresség "marad ,amit az embernek el kell "hordoznia" .Aki azonban nem tudja ezt elhordozni ,annak nem kell kétségbeesnie .Hiszen boldogok mindazok,akik/akár idős korukban is gyermeki őszinteséggel az Úr Jézus Krisztusra mint megmentőjükre bízzák magukat Benne megtalálják életüknek nem csak értelmét ,hanem célját is !

2015. július 4., szombat

Ábrahám közbenjárt Sodomáért ..

És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, amit tenni akarok?
( 1 Mózes 18,17) 



(olvassuk e3l a 18 fejezet 16-33,verseit) 
A férfiak ,akik örömhírt hoztak Ábrahámnak ,most Sodomának és Domorának szóló ítélet hírével mennek tovább.Ábrahámmal azonban közölte az Úr ,mi a szándéka ezekkel a városokkal ,mert "közösségben élő emberek sorsa nem hagyta hidegen Ábrahámot.Hiszen unokaöccse ,Lót is ott lakott családjával.Ábrahám igazi imaharcba kezdett az ott lakó emberekért .Ez kedves Isten előtt,és teljesen megfelel az Ő gondolatainak,amint azt mind az Ó és mind az Újszövetségben megtaláljuk."Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát -így szól az én Uram ,az Úr-hanem azt,hogy megtérjen útjáról,és éljen "(Ezékiel 18,23).Az Újszövetségben Pál apostol felszólít  arra ,hogy imádkozzunk minden emberért ,ezzel a megokolással:"Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt .aki azt akarja,hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére"(1Timótesus 2,3-4)
Gondolsz-e megmentett olvasónk arra a számtalan emberre ,akik úgy mennek az örökkévalóság felé ,hogy nem békéltek meg még istennel?
Aki máig maga sem jutott békességre Istennel ,azt szeretnénk,komolyan emlékeztetni felelősségére.Isten mindent megtett ami az Ő megmentéséhez is szükséges volt,amikor az ítéletet a Golgotai kereszten az Ő fiára ,Jézus Krisztusra helyezte.Lehet ,hogy hívő hozzátartozóid már régóta imádkoznak érted is! Folyt köv.

2015. július 2., csütörtök

Aki fenttartja az egek erősségeit.

Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
 
Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható:
Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk....
Zsolt 19,2.4-5
 
 
Párizs város tanácsa 1793.október 17-én kiadott dekrétumban kijelentette,hogy Istent megfosztotta uralmától.Megtiltották a Bibliák árusítását és a keresztény eredetű szólások ,szójárások használatát.Minden keresztyén jelképet el kellett távolítani a templomokról és a temetőkről .A hagyomány szerint egy idős ember azt mondta ezzel kapcsolatban."Azért a csillagokat továbbra is az égen kell hagyniuk".
A mai korunkban már biztosan nem jellemzőek az ilyen kényszer rendeletek.De ha a bibliáról és a keresztyén hitről van szó ,sok ember van a mi egykor keresztény országunkban is ,akik saját életükből ,törölték Istent.Ma a csillagos ég láttán ,egy derült ,fagyos éjszakán alig valaki gondol a Teremtőre ,aki a csillagok útját kijelölte .Az ember kikutatta a természeti törvényeket ,amelyek szerint a világmindenség működik.Isten aki ezeket a törvényeket fenntartja ,a legtöbb embernek fölöslegesnek tűnik.
Ezért hangzik ,sokaknak idegenül , a zsoltáríró kijelentése a 19 zsoltárban.Úgy tűnik ,hogy a modern ember tudatosan becsukta a ,"belső fülét" Isten beszéde előtt.Aki már nem veszi észre Isten "örök erejét" az alkotásaiban,az ezt nyilvánvalóan tudatos döntés alapján teszi.A kérdés az :akarod-e fölismerni Őt? Aki akarja ,annak Ő kijelenti magát,nemcsak  a teremtésben ,hanem a bibliában is.

Utolsó napi szombattartók.Avagy akiken Isten pecsétje található.

  Az ószövetségi próféciák világossá teszik, hogy az emberi történelem utolsó napjaiban azok, akik hűek Istenhez, a hetedik nap megfigyelői ...