A vizsgálati ítélet

„Nézém – mondja Dániel próféta –, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle; ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; tűzfolyam foly és jő vala ki az Ő színe felől; ezerszer ezeren szolgálának neki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg.” (Dn. 7:9–10)



Így tárul a próféta szeme elé az a kiemelkedő, ünnepélyes nap, amelyen az egész föld Bírája megvizsgálja az emberek életét és jellemét, mindenkinek „cselekedetei szerint fizet”. Az Öregkorú: Isten, az Atya. A zsoltáríró ezt mondja: „Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké Te vagy Isten” (Zsolt. 90:2). Isten az ítélet Bírája, aki minden élet és minden törvény forrása. A szent angyalok pedig – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” – szolgaként és tanúként vesznek részt ebben a nagy fontosságú törvénykezésben.  

„És ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jöve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék Őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az Ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik.” (Dn. 7:13–14). Ebben a leírásban nem Krisztus második adventjéről van szó, hanem arról, hogy Jézus a mennyben az Öregkorúhoz megy, hogy átvegye a hatalmat, a dicsőséget és az országot, amelyet – közbenjárói munkája befejeztével – neki az Isten. A prófécia szerint ez az esemény lesz a 2300 nap végén, azaz 1844-ben, és nem a második advent. Nagy Főpapunk a mennyei angyalok kíséretében belép a szentek szentjébe, és ott megjelenik Isten színe előtt, hogy elkezdje az emberért végzett szolgálatának utolsó szakaszát – a vizsgálati ítéletét és az engesztelést mindazokért, akikről bebizonyosodik, hogy részesülhetnek áldásaiban.A jelképes szolgálat idején csak azokért folyt az engesztelés, akik előzőleg bűneiket megbánva és megvallva Isten elé léptek, és bűneik a bűnért hozott áldozat vére útján átkerültek a szenthelyre. Azon a súlyos napon, a végső engesztelés és vizsgálati ítélet napján Jézus csak azoknak az ügyével foglalkozik, akik magukat Isten gyermekeinek vallották. A gonoszok megítélése, ami egészen más és külön munka, később történik. „Az ítélet az Istennek házán” kezdődik. „Ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?” (I. Pt. 4:17)   Az ítélkezők az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg”. Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20:12).Az élet könyve azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Lk. 10:20). Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében” (Fil. 4:3). Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen (még) nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyvének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dn. 12:1; Jel. 21:27)

„Egy emlékkönyv iraték” az Úr előtt, amelyben feljegyzik azoknak a jócselekedeteit, „akik félik az Urat és becsülik az Ő nevét” (Mal. 3:16). Hitből mondott szavaikat és szeretetből fakadó tetteiket nyilvántartják a mennyben. Nehémiás erre hivatkozik, amikor ezt mondja: „Emlékezzél meg énrólam én Istenem... és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, melyeket cselekedtem vala az én Istenem házával” (Neh. 13:14). Az „emlékezés könyve” minden igaz tettet halhatatlanná tesz. Minden legyőzött kísértést, minden leküzdött bűnt, minden kedves, részvétteljes szót híven feljegyez a krónika. E könyvek minden áldozatot, Krisztusért elviselt szenvedést és fájdalmat megörökítenek. A zsoltáríró ezt mondja: „Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?” (Zsolt. 56:9).A bűnökről is feljegyzés készül: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az”. „Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.” A Megváltó így szólt: „A te beszédeidből ismertetel... hamisnak” (Préd. 12:16; Mt. 12:36–37). A titkos szándékok és indítékok is bekerülnek a tévedhetetlen nyilvántartásba; mert Isten „megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait” (I. Kor 4:5). „Ímé, felíratott előttem... megfizetek... vétkeitekért és atyáitok vétkeiért mind együtt, szól az Úr” (Ésa. 65:6–7).  Isten minden cselekedetet megvizsgál; és e tettek a mennyei könyvekben hűségről vagy hűtlenségről tanúskodnak. Minden név mellett félelmes pontossággal van feltüntetve minden helytelen szó, minden önző tett, minden teljesítetlen feladat, minden titkos bűn, minden ravasz képmutatás. A semmibe vett mennyei intéseket és dorgálásokat, az elfecsérelt pillanatokat, a kihasználatlan alkalmat, a jó vagy rossz befolyást és messzeható következményeit a nyilvántartást vezető angyal mind feljegyzi.   Az ítéletben Isten törvénye lesz a jellem és az élet mércéje. Bölcs Salamon ezt mondja: „Istent féljed, és az Ő parancsolataid megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz” (Préd. 12:15–16). Jakab apostol így inti testvéreit: „Úgy szóljatok és cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni” (Jak. 2:12)

Akik az ítéletben „méltókká tétetnek”, azok feltámadnak az igazak feltámadásakor. Jézus ezt mondta: „Akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, ... hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai” (Lk. 20:35–36). Azt is kijelentette, hogy azok, „akik a jót cselekedték”, „az élet feltámadásá”-ban részesülnek (Jn. 5:29). A halott igazak csak az ítélet lezárása után támadnak fel. Ekkor „méltókká tétetnek” „az élet feltámadására”. Egyértelmű tehát, hogy nem lesznek személyesen jelen azon a törvénykezésen, amelyen életüket megvizsgálják, és ügyüket eldöntik. A védő maga Jézus Krisztus. Ő képviseli ügyüket Isten előtt. „Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” (I. Jn. 2:1). „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” „Ennekokáért Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid. 9:24; 7:25) A könyvek megnyílnak az ítéletkor, és Isten megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a föld első lakóitól kezdve minden nemzedékben élők ügyét felhozza; és a sort az élőkkel zárja. Minden név szóba kerül; minden ügyet alaposan megvizsgálnak. Isten számos nevet elfogad, másokat elutasít. Azoknak a nevét, akiknek meg nem bánt és el nem rendezett bűneit őrzi a mennyei nyilvántartás, Isten kitörli az élet könyvéből, és az emlékezés könyve jótetteiket sem tartja tovább számon. Az Úr kijelentette Mózesnek: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből” (II. Móz 32:33). Ezékiel próféta pedig ezt mondja: „Ha az igaz elhajol az ő igazságától és gonoszságot cselekszik... semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lészen” (Ez. 18:24). 

Azoknak a neve mellett, akik őszintén megbánták bűneiket, és hittel igényelték Krisztus engesztelő áldozatként bemutatott vérét, ez olvasható: bocsánatot kapott. Mivel Krisztus igazságának részesei lettek, és jellemük összhangba került a menny törvényével, Isten eltörli bűneiket, őket pedig méltónak ítéli az örök életre. Az Úr kijelenti Ésaiás próféta által. „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat énmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa. 43:25). Jézus ezt mondta. „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő angyalai előtt”. „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt” (Jel. 3:5; Mt. 10:32–33).A földi törvényszékek döntései iránt tanúsított legnagyobb érdeklődésünk is csak halvány árnyéka annak az érdeklődésnek, amit a mennyei törvényszék tanúsít, amikor az élet könyvébe bejegyzett neveket az egész föld Bírája megvizsgálja. Mindazok bűneire, akik a Krisztus vérébe vetett hit által győztek, a mennyei Közbenjáró bocsánatot igényel, hogy visszajuthassanak édeni otthonukba, és megkoronázott társaikkal ők is „az előbbi hatalom” (Mik. 4:8) örökösei lehessenek. Sátán azt gondolta, hogy az ember elámításával és megkísértésével meghiúsíthatja azt a tervet, amelyet Isten az ember teremtésével meg akart valósítani. Krisztus pedig most azt kéri, hogy ez a terv úgy váljon valóra, mintha az ember soha nem bukott volna el. Népe számára nemcsak bocsánatot és megigazítást kér, hanem részt is dicsőségéből és helyet a trónján.

Miközben Jézus védelmébe veszi a kegyelem országának alattvalóit, Sátán törvényszegéssel vádolja őket Isten előtt. A nagy csaló kétkedést próbált kelteni bennük, hogy elveszítsék Istenbe vetett bizalmukat; hogy elszakadjanak szeretetétől; és áthágják törvényét. Most pedig ő mutat rá életükre, jellemük fogyatékosságaira, Krisztustól idegen lényükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra; rámutat minden bűnükre, amelyeket ő sugallt, és mindezek miatt alattvalóinak igényli őketJézus nem mentegeti e megvádoltak bűneit, de rámutat bűnbánatukra és hitükre, és megsebzett kezét az Atya és a szent angyalok előtt felemelve ezekkel a szavakkal kér bocsánatot számukra: Név szerint ismerem őket. Markaimba metszettem őket. „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten nem veted Te meg!” (Zsolt. 51:19) Népe vádlójának pedig ezt mondja: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszök-é ez?” (Zak. 3:2) Krisztus fel fogja öltöztetni hűséges gyermekeit a maga igazságosságába, hogy Atyja elé állíthassa „dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgőzén, vagy valami afféle” (Ef. 5:27). Nevük be van írva az élet könyvébe, és ez van feljegyezve róluk: „Fehérben fognak velem járni; mert méltók arra” (Jel. 3:4). Így valósul meg teljes egészében az újszövetségben foglalt ígéret: „Megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem”. „Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izrael bűne, de nem lesz; a Juda vétkei, de nem találtatnak” (Jer. 31:34; 50:20). „És ama napon az Úrnak csemetéje ékes és dicsőséges lészen, és a földnek gyümölcse nagyságos és díszes Izrael maradékának. És lészen, hogy aki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik, minden, valaki Jeruzsálemben az élők közé beíratott” (Ésa. 4:1–2).   

A vizsgálati ítélet és a bűnök eltörlése az Úr második adventje előtt lezárul. Mivel a halottakat a könyvek nyilvántartása alapján ítélik meg, az ítélet lezárta előtt nem lehet a bűnöket eltörölni. Péter apostol azonban világosan kijelenti, hogy Isten akkor törli le a hivők bűneit, amikor eljönnek „a felüdülés idei az Úrnak színétől”, hogy „elküldje a Jézus Krisztust” (Acs. 3:19–20). Amikor a vizsgálati ítélet lezárul, Krisztus eljön, és jutalma is vele, hogy megfizessen mindenkinek cselekedetei szerint.  A jelképes szolgálatban a főpap, miután elvégezte az engesztelést Izraelért, kijött a szent sátorból és megáldotta a gyülekezetet. Krisztus is közbenjárói munkája befejezésekor „a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják Őt üdvösségükre” (Zsid. 9:28), hogy örök életet adjon várakozó népének. Miként a főpap a szenthelyről eltávolított bűnöket megvallotta Azázel bakjának feje felett, Krisztus is a megvallott bűnöket Sátánra, a bűn kezdeményezőjére és felbujtójára fogja helyezni. Miként az Izrael bűneit hordozó bakot „kietlen földre” (III. Móz. 16:22) küldték, Sátán is, azokkal a bűnökkel a vállán, amelyeket Isten népével elkövettetett, ezer évig az akkor már kietlen és lakatlan föld határai közé lesz zárva. Végül abban a tűzben, amely minden gonoszt elpusztít, Sátánnak a bűn minden büntetését el kell szenvednie. Így jut célba a nagy megváltási terv a bűn végső megsemmisítésével és a bűn megtagadóinak megszabadításával. Az ítéletre kijelölt időben – a 2300 nap végén, azaz 1844-ben – elkezdődött a vizsgálat és a bűnök eltörlése. Azoknak, akik valaha is magukra vették Krisztus nevét, át kell esniük az alapos vizsgálaton. Mind az élőket, mind a holtakat megítélik „azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint”. 

A meg nem bánt és el nem hagyott bűnökre nem lesz bocsánat. E bűnök bent maradnak a mennyei könyvekben, és tanúskodnak a bűnös ellen az ítélet napján. Mind a nappali fényben, mind az éj sötétjében elkövetett bűnök nyilvánvalóak és leplezetlenek a Bíró előtt. Isten angyalai tanúi voltak minden bűnnek, és feljegyezték őket a mennyei könyvekbe. A bűnt lehet titkolni, tagadni, leplezni apa, anya, feleség, gyermekek és barátok előtt; lehet, hogy egyáltalán nem gyanítja senki sem, de a mennyei lények előtt leplezetlen. A legsötétebb éj sötétje, minden álnok, titkos mesterkedés sem képes egyetlen gondolatot sem eltakarni az Örökkévaló elől. Isten pontos feljegyzést őriz minden hamis számvetésről és minden tisztességtelen ügyről. Őt nem téveszti meg a kegyesség látszata. Tévedhetetlenül ítéli meg a jellemet. Az embert megtévesztik a romlott szívű emberek, de Isten átlát minden álruhán; Ő olvas az ember szívében.Micsoda ünnepélyes gondolat! Egyik nap a másik után az örökkévalóságba torkollik újabb feljegyzésekkel terhelve meg a mennyei könyveket. Az egyszer kimondott szavakat vagy végrehajtott tetteket nem lehet többé meg nem történtté tenni. Az angyalok feljegyzik mind a jót, mind a rosszat. A mennyei könyvekből a föld leghatalmasabb hódítója sem törölheti ki egyetlen nap eseményeit sem. Tetteink, szavaink, sőt még legtitkosabb szándékaink is latba esnek az ítéletkor, amely üdvösségről, illetve kárhozatról dönt. Tetteink bizonyságot tesznek felmentésünk vagy elítélésünk mellett, még akkor is, ha elfelejtjük őket. Miként a művész sima tábláján az arc, a jellem is híven és tévedhetetlen pontossággal rajzolódik ki a mennyei könyvekben. Mégis milyen kevéssé érdekli az embert az a feljegyzés, amelyre mennyei lények tekintete esik. Ha a látható és láthatatlan világot elválasztó lepel fellebbenhetne, és az ember láthatná, amint egy angyal feljegyez minden szót és tettet, amely az ítéletkor ismét előkerül, naponta mennyi szó maradna kimondatlanul és mennyi cselekedet elvégezetlenül

Az ítélkezők tüzetesen megvizsgálják, miként használtuk képességeinket. Mire fordítottuk a mennytől kölcsön kapott talentumot? Vajon az Úr, amikor eljön, kamatostól kapja-e vissza a sajátját? Gyarapítottuk-e a reánk bízott – a kezünkbe, a szívünkbe és az agyunkba helyezett – képességeket Isten dicsőségére és a világ áldására? Hogyan használtuk időnket, tollunkat, hangunkat, pénzünket, befolyásunkat? Mit tettünk a szegények, a lesújtottak, az árvák és az özvegyek személyében megjelenő Krisztusért? Isten a Szent Igének örököseivé tett bennünket. Mit tettünk a világossággal, és az igazsággal, amit azért kaptunk, hogy embereket bölccsé tegyünk az üdvösségre? Semmi haszna nincs annak, ha csak valljuk, hogy hiszünk Krisztusban; csak a cselekvő szeretet igazi. És csak a szeretet tesz Isten szemében értékessé minden cselekedetet. Amit szeretetből teszünk, bármilyen kicsinek tűnjék is az emberek értékelése szerint, Isten elfogadja és megjutalmazza.A mennyei könyvek felfedik az eltitkolt önzést. A mások iránti kötelességek elmulasztásáról is feljegyzés készül, és arról is, ha megfeledkezünk a Megváltó kívánalmairól. Az ember látni fogja, milyen sokszor fordította Sátán szolgálatára idejét, gondolatait és erejét, ami pedig Istent illette volna meg. Szomorú az a feljegyzés, amit az angyalok a mennyben készítenek. Értelmes lényeket, Krisztus állítólagos követőit leköti a világi javak szerzése és a földi örömök élvezete. Pénzt, időt, erőt áldoznak hivalkodásra és önző élvezetekre. De imádkozásra, a Szentírás kutatására, lelkük megalázására és bűneik megvallására csak rövid pillanatokat fordítanak.Sátán számtalan tervet eszel ki gondolataink lekötésére, hogy ne foglalkozzunk azokkal a dolgokkal, amelyeket a legjobban kellene ismernünk. Az őscsaló gyűlöli azokat a nagyszerű igazságokat, amelyek nyomán az ember megismeri az engesztelő áldozatot és a korlátlan hatalmú Közbenjárót. Sátán tudja, hogy számára minden azon múlik, hogy el tudja-e az emberek figyelmét terelni Jézusról és az igazságról.

Azok, akik részesülni akarnak a Megváltó közbenjárásának áldásaiban, ne engedjék, hogy szentségük és istenfélelmük elmélyítését bármi is gátolja! Szórakozás, hivalkodás és nyerészkedés helyett fordítsák inkább az értékes órákat az igazság buzgó, imádságos kutatására. A szentély és a vizsgálati ítélet tanát Isten népének jól kell ismernie. Mindannyiunknak tudni kell, hogy nagy Főpapuknak mi a tisztsége és munkája. Különben soha nem lesz olyan hitünk, amilyenre most van szükség, és soha nem fogjuk tudni betölteni azt a helyet, amelyet Isten nekünk szán. Minden egyes ember üdvözülhet, illetve elveszhet. Mindenkinek az ügye függőben van Isten ítélőszéke előtt. Mindenkinek szemtől szemben kell a nagy Bíróval találkoznia. Milyen fontos tehát, hogy mindenki sokat elmélkedjék ezeken az ünnepélyes jeleneteken: az ítélők leülnek, a könyvek megnyílnak, és a napoknak végén Dániellel együtt minden egyes ember felkel sorsára.Mindazoknak, akik ismerik ezeket az igazságokat, bizonyságot kell tenniük arról a nagyszerű üzenetről, amelyet Isten bízott rájuk. A mennyei templom annak a munkának a központja, amelyet Krisztus végez az emberiségért. Ez a munka a föld minden lakóját érinti. Elénk tárja a megváltás tervét, elvisz minket egészen az idők végéig, és megmutatja az igazság és a bűn közötti küzdelem diadalmas kimenetelét. A legfontosabb dolog, hogy mindenki tüzetesen kutassa ezeket a témaköröket, és hogy meg tudjon felelni mindenkinek, aki reménységének oka felől érdeklődikKrisztus közbenjárása az emberért a mennyei templomban éppoly lényeges része a megváltás tervének, mint halála volt a kereszten. Halálával Krisztus elkezdte a megváltás munkáját, feltámadása után pedig a mennybe ment, hogy befejezze. Hittel a függöny mögé kell lépnünk, „ahová útnyitóul bement érettünk Jézus” (Zsid. 6:20). A Golgota keresztjének fénye tükröződik vissza azon a helyen. Ott többet megérthetünk a megváltás titkaiból. Az ember megváltása végtelen sokba került a mennynek; ez az áldozat arányban áll Isten áthágott törvényének legsúlyosabb kívánalmaival. Jézus megnyitotta az utat az Atya trónjához. Közbenjár az emberért, hogy azok, akik hittel fordulnak hozzá, kívánságaikat őszintén Isten elé tárhassák.

„Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Pld. 28:13). Ha azok, akik hibáikat eltitkolják, és igazolni próbálják, meglátnák, hogy Sátán miként ujjong, és miként csúfolja Krisztust és a szent angyalokat miattuk, sietve megvallanák és elhagynák bűneiket. Sátán a jellemhibákat kihasználva megpróbálja a személyiséget befolyásolni. Tudja, hogy ez sikerülni fog, ha az ember melengeti a hibáit. Ezért folyvást igyekszik Krisztus követőit azzal a végzetes filozófiával félrevezetni, hogy úgy sem tudnak győzni. De Jézus – megsebzett kezére és összezúzott testére mutatva – képviseli ügyüket, és ezt mondja azoknak, akik követni akarják; „Elég néked az én kegyelmem” (II. Kor. 12:9). „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt. 11:29–30). Senki se higgye tehát, hogy nem tud megváltozni. Isten hitet és erőt ad hibái legyőzéséhez.  Most van a nagy engesztelési nap. Az Úr azt kívánta, hogy míg a jelképes szolgálat főpapja Izraelért engesztelést végez, az egész Izrael, bűnbánattal és alázattal sanyargassa meg lelkét előtte, hogy ki ne „irtassék ... az ő népe közül”. Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bent maradjon az élet könyvében, most e rövid kegyelmi idő alatt kell bűnbánó szívvel és őszinte megtéréssel megsanyargatnia lelkét Isten előtt. Tartsunk mélységes, lelkiismeretes önvizsgálatot! A léhaságból és felszínességből, amit oly sok állítólagos keresztény megenged magának, ki kell gyógyulni. Súlyos harc vár mindazokra, akik uralomra törő bűnös természetüket igába akarják hajtani. A felkészülés munkája személyes munka. Nem csoportosan fogunk üdvözülni. Az egyik ember tisztasága és odaszentelődése nem ellensúlyozza e tulajdonságok hiányát a másikba. Minden nemzetnek meg kell jelennie Isten ítélőszéke előtt, de Isten minden egyes ember ügyét olyan alaposan vizsgálja meg, mintha rajta kívül nem volna senki más a földön. Mindenkinek a mérce alá kell állnia. Senkin sem maradhat egyetlen folt, vagy sömörgőzén, vagy valami afféle. 

Ünnepélyesek azok a jelenetek, amelyek az engesztelés záró szakaszához kapcsolódnak. Súlyos érdekek fűződnek e munkához. A mennyei templomban most folyik az ítélet. Már hosszú évek óta tart. Hamar – senki sem tudja, hogy milyen hamar – az élők nevéhez érnek. Isten félelmes jelenlétében kerül mérlegre az életünk. Most fogadjuk meg – jobban, mint valaha – a Megváltó figyelmeztetését: „Vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő” (Mk. 13:33). „Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád” (Jel. 3:3)  A vizsgálati ítélet lezárulásakor mindenkinek eldől a sorsa – életre vagy halálra. A kegyelemidő röviddel az előtt ér véget, hogy az Úr megjelenik az ég felhőiben. Krisztus – miként a Jelenések könyve ismerteti – előre látva korunkat, kijelentette: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel. 22:11–12)Az igazak és a gonoszok ekkor még élik halandó életüket a földön. Az emberek ültetnek és építenek, esznek és isznak, mit sem tudva arról, hogy a mennyei templomban elhangzott a végső, megmásíthatatlan döntés. Az özönvíz előtt, amikor Noé belépett a bárkába, Isten bezárta a bárka ajtaját, a gonoszok pedig kívül maradtak. Az utóbbiak, nem tudva, hogy végzetük megpecsételődött, még hét napig élték nemtörődöm, élvezetszerető életüket, és kinevették a közelgő ítéletre figyelmeztető intéseket. „Akképpen lesz – mondja a Megváltó – az ember Fiának eljövetele is” (Mt. 24:39). Csendben, észrevétlenül, mint éjfélkor a tolvaj, jön el a döntő óra, amelyben minden ember sorsa megpecsételődik; és Isten végleg visszavonja kegyelmét a bűnöstől.„Vigyázzatok azért..., hogy ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva” (Mk. 13:35–36). Veszélyben vannak azok, akik belefáradtak az őrködésbe, a világ varázsai felé fordulnak. Miközben az üzletember belemerül a nyereséghajhászásba, a szórakozni vágyó élvezetet keres, a divat rabja ékességeit rendezgeti – lehet, hogy pont abban az órában mondja ki az egész föld Bírája az ítéletet: „Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál” (Dn. 5:27).